Számtalan kisérlet áll előttünk. Lausanne, Locarno, Stresa, a Kellogg-paktum és mindenféle más megállapodások, szerződések, konferenciák sorozata, melyek a beteg organizmust gyógyítani akarták és amelyek kizárólag egy célt szolgáltak: a betegség igazi okozójának takargatását. Erkölcsi züllés, kulturális visszafejlődés és gazdasági katasztrófának kellett következnie és a pusztításokat elvégeznie ahhoz, hogy végre komoly formában szóba kerüljön a betegség végleges és radikális meggyógyítása: a békediktátumok reviziójának útja.

A külügyminiszter úr hónapok óta dolgozik a reviziós tárgyalások neki megfelelő menete előkészítésén. Gondoskodás történt például arról, hogy a szociáldemokrácia nemzetközi összeköttetései révén a magyarországi szlovákok sérelmei szóvátétess enek a magyar parlament nyilvánossága előtt. (Výkřiky posl. Hadka.)

Místopředseda Roudnický (zvoní): Prosím o klid.

Posl. Szentiványi (pokračuje): Egy magyar szociáldemokrata képviselő interpellációjában szóvá tette, hogy a csehszlovák szinészek békéscsabai kirándulása nem volt lehetséges.

Mikor én az interpellációt a nyilvánosság előtt szóvá tettem, többek között megállapítottam azt, hogy a magyarországi szociáldemokráciának egyetlen feladata ebben a kérdésben az, hogy hallgasson, ha nem akarta, vagy nem volt erkölcsi bátorsága prágai barátait figyelmeztetni a magyar kisebbség számtalan sérelmeire. (Výkřiky posl. Hadka.)

Místopředseda Roudnický (zvoní): Volám pana posl. Hadka k pořádku.

Posl. Szentiványi (pokračuje): Ujságcikkben mondtam meg véleményemet, amit eredetileg a "Prágai Magyar Hirlap"-nak szántam. Mivel azonban egy idő óta beletartozik a kormány és a külügyminiszter úr előbb említett preventív előkészítő munkájába a "Prágai Magyar Hirlap" gyakori elkobzása és miután a magyarországi szociáldemokrácia a cseh pártosztályosai írányában való devociós magatartása és a magyar kisebbség bajainak a pesti marxisták által való jóváhagyása olyan körülmény, amelyet szónélkül hagyni nem lehet, az e tárgyban írott cikkemet a "Pester Lloyd" nagyrabecsült főszerkesztőjének küldtem el és ő ennek szíves volt helyt adni. Emiatt a közlés miatt a csehszlovák sajtó éles támadásokat intézett ellenem, mondván, hogy valótlanságokat írtam. Miután ismét akadályozva vagyok abban, hogy a mi sajtónk útján válaszoljak ezekre a támadásokra, felhasználom a képviselőház szónoki emelvényét arra, hogy innen mondjam meg válaszomat. (Výkřiky posl. Hadka.)

Místopředseda Roudnický (zvoní): Volám pana posl. Hadka po druhé k pořádku.

Posl. Szentiványi (pokračuje): Amiket írtam, arra alapos tárgyi okaim voltak. Vegyünk egynéhányat mutatóba belőlük: 1922-ben egy cseh mértékadó vezérférfiu mondotta, hogy azért csatoltak magyar területeket a respublikához, hogy háboru esetén a hadműveletek folytán ne a szlovák, vagy ha jobban tetszik, csehszlovák területek károsodjanak és azért, hogy a magyar állammal szemben kezesként rendelkezésre álljanak a csehszlovák hatalom kezében lévő magyarok.

A külügyminiszter úr mondta most, egynéhány hónap előtt, amikor a békerevizió kérdésével kapcsolatosan a politikai felelőséget kevéssé komolyan kezelő körök háborus kilátásokkal kapcsolták össze, hogy vigyázni kell, mert a háborut a magyar kisebbség fogja elsősorban megszenvedni. Ugyanakkor történt, hogy a külüg yminiszter úr, mintegy demonstrációjául annak, hogy a legszélsőbb eszközöktől sem riad vissza, átszervezte a kisantantot.

Kormányzati pozitivumok is vannak, amelyek a magyar kisebbségnek a nemzetközi szerződésekkel ellentétes kezelését, elnemzetlenítését célozzák és egyben bizonyítják, hogy a pesti interpellációval kapscolatos megnyilatkozásom az igazságnak megfelelő volt. A köztársaság megalakulása alkalmából a bekerített magyarokat nem hívták meg, sőt kizárták az alkotmányozó nemzetgyülésből. A magyar és német kisebbségeket a csehszlovák nemzet forradalmi alkotmányozó gyűlése imperialisztikus módszerekkel kebelezte be és alkotmányt oktrojált rá. Az alkotmány-törvények oly törvényhozási választási kerületeket állapítanak meg, amelyek a kisebbségek véleménynyilvánítását alaposan megnyirbálják és lehetővé tesznek oly berendezkedést a közigazgatási járásokban és bírósági kerületekben, stb., hogy a magyar kisebbség nyelvi jogainak gyarkorlásában korlátozva legyen azzal, hogy az egyes kerületekben a 20 zalékot el ne érje.

A magyar kisebbség területén az ennek a lehetőségnek megfelelő átszervezés igen sok helyen megtörtént. Ez alá a pont alá még sok minden tartozik. Egy magyar képviselőnek a parlamente való bejutásához 30.000 szavazat kell, a prágai és általában a csehszlovák kerületekben 16.0 00-22.000. Ez minden vonalon így van. Igaz tehát, hogy a demokrácia csak köpenyeg és a demokrácia köpenyege Wilson megjelenése óta az önrendelkezési jog csillogó ékszerével van diszítve.

A csehszlovák állam megalkotói a magyarságot megfosztották az önrendelkezési jogtól és annak nem volt módja sorsa felől határozni. De mondjuk, hogy a forradalmi idők lángja elragadta a csehszlovák vezetőket és a demokrácia követelményeinek eleget tenni nem akartak. Azóta 14 esztendő múlt el és még csak a nemzeti önkormányzatnak a köztársaság Elnöke által régebben képsivelt álláspontja sem került a változó kormányok programmjába. (Výkřiky komunistických poslanců.)

A másik pensum a magyar gazdaság kérdése. Szlovenszkót desindusztrializálták, a magyar, sőt a szlovák munkások légiói munka nélkül maradtak. A magyar vidéken nem a magyar cselédek és munkások kapták a földet. A magyar pénzintézetek szanálási segélyt nem kaptak. És még egy kötetre való egyéb anyag.

A h armadik rész: a magyar kulturkapcsolatok. A pesti ujságok némelyike bejár, de a "Magyar Mezőgazda", a "Köztelek", a "Szőllősgazdá Lapja", vagy a "Kertészeti Értesitő" és sok más kizárólagos szaklap nem rendelhető meg. A magyar irodalom termékeinek idejutása külön pont lehetne. Végül mit tanítanak az iskolában? Azt, hogy a magyar királyok a népet csak sanyargatták és hogy az arany bullát a magyar főnemesek a nemzetiségek k sál mányolására csinálták. Az egész tanítás tendenciája a marxista ollo működése, amely a múltba vezető szálakakat elvágja és a nemzeti tradició megsemmisítését akarja. Csak szóba kell állni néhány magyar nemzetiségü ifjuval, akiket sikerült ennek a szellemnek megnyerni. Kevesen vannak, de épületes dolog velük beszélni a magyar történelem nagy alakjairól. A magyar falun össze kell űlni az iskolás gyermekekkel és fel kell tenni néhány olyan kérdést, mely a kisebbségi sorsban is érdekelheti a magyar embert. A válasz meg fogja lepni azt a sajtót, amely nekem támadt állítólagos valótlan állításaim miatt. Amit ezek a gyermekek a magyar multról és jelenről mégis tudnak, azt a magyar tanítóság lelke mondatja el velük, amely azért ott van megbujva és a csehszlovák tanfeluügyelők szeme nem éri el. (Výkřiky posl. K. Procházky a Bazaly. - Místopředseda Roudnický zvoní. - Posl. K. Procházka [k posl. Bazalovi]: Zloděj mandátu! - Výkřiky komunistických poslanců.)

Místopředseda Roudnický (zvoní): Volám p. posl. K. Procházku k pořádku. (Výkřiky posl. Jurana.) Volám p. posl. Jurana k pořádku.

Posl. Szentiványi (pokračuje): Igen nagy anyag ez is. Szívesen és készséggel rendelkezésére bocsátom a kormánynak 1925-ben és 1926-ban a magyar kérdés megoldására tett javaslataimat. Ott szó van a magyar nyugdijasokról is, az állampolgársági és illetőségi kérdés szörnyü hatásairól, mindenféle egyéb magyar nyomoruságokról és a kisebbséghez tartozó polgárok másod- és harmadrendüségéről.

Ha oly nagy a felháborodás cikkem miatt, ha a bajok nyilvánosságra hozatala izgalmat okoz, akkor bizonyosan helyteleníti ez a sajtó sérelmeinket és bajainkat. És ha ez így van, akkor kérem, jöjjön és követelje a reparációt és segítsen nyugalmi és tűrhető életet teremteni a magyarságnak és kényszerítse ki a kormánytól, hogy megoldja a magyar kérdést és ne higyjen annak a fantasztikumnak, hogy a magyarság lelkét át lehet formálni és el lehet idegeníteni a nemzeti érzéstől, kultúrájától, ha még annyi bűn volna is múltjában és jelenében. (Výkřiky posl. Jurana.)

Cikkemnek egyáltalán nem volt célja és feladata az, hogy a békéscsabai turné sikerével vagy sikertelenségével foglalkozzék. Nem az én dolgom a csehszlovák művészek magyarországi szereplése, nem az én ügyem a magyarországi hatóságok állásfoglalása. A beavatkozásra semmi jogcímem nincsen. Nem is ezt akarom és ha mégis foglalkozom vele, ez azért van, mert a szlovák nemzeti kultúra különösen érdekel és a szlovák irodalom, müvészet különleges bája magával ragad, mert ismerem a sziklás bérceket, a sodróvizü völgyeket és érzem benn ük az élet ritmusát. Ezt a ritmust megtalálom a szlovák művészek festményeiben, a szlovák poéták költeményeiben és a feltörekvő erők nem szakadnak el, de még több gyökérszálat eresztenek az ősi földbe, amelynek szeretetében testvérek vagyunk.

Kezdeményezze a csehszlovák kormány a kultúrkapcsolatok felvételét. A trianoni rangsor szerint neki kell kezdeményeznie. Biztosítsa a mi magyar kulturszükségleteinket, tegye lehetővé a magyar szellemiség szabad érintkezését és akkakkor a magyar kisebbség a szlovákok oldalán fog harcolni a békéscsabai szlovák vendégek előadásáért.

Azt mondtam, hogy a külügyminiszter úr prevenciójának munkája mindenütt észrevehető. Például mindenáron és minden eszközzel bizonyítani akarja a külföld előtt, hogy van opportunus magyar kisebbség, amely fejbólintással veszi tudomásul a magyarság sorsát és szívesen fogadja a feléje áramló kegyeket és minden lelkiismereti furdalás nélkül szolgáltatja ki ennek ellenében a nemzetet és a nemzet magasabb feladatairól és céljairól a kegyosztó kéz kedvéért lemond. Bizonyítékaink vannak arra, hogy a külügyminiszter szellemének megfelelő és vele ebben a kérdésb en együttműködő kezek alapítottak opportunus magyar sajtót és szándékoznak ilyen magyarokat toborozni más utakon is azért, hogy a revizió napirendre kerülésének gátat vessenek, illetve - és erről később fogok beszélni - hogy a revizió kérdéséb en való megnyilatkozásom népünknek a csehszlovákizmus szellemének megfelelő legyen.

Ezzel kapcsolatos az a tendencia, amely a mi sajtónk kezelésében nyer kifejezést. Allításom bizonyításául felolvasom a "Prágai Magyar Hirlap" legutóbbi számából elkobzott tudományos alapon írt etnografiai cikket, amiről igazán szeretném tudni, miért volt szükség ennek a passzusnak elkobzására (čte): "De tagadhatatlanul fontos és az europai nyugalom és béke szempontjából nem érdektelen, hogy például Lengyelország 5 millió ukránja, Csehszlovákia közel 4 millió németje és egy millió magyarja, vagy Románia közel 2 millió magyarja miként van helyzetével megelégedve. A kisebbségi kérdés fontossága, ha át is viszem totál-európai síkra, teljesen más a nagyhatalmak államaiban és más a középés keleteurópai államok szempontjából. Ott nagy, hatalmas nemzeti kultúrák vonzó közelségébe kerül egy-egy viszonylag mindig elenyésző nemzeti kisebbség, [ ], mely nem hajlandó elalkudni semmit abból, amit apáitól örökölt és kész a harc, a nyugtalanság."

De bizonyítani kívánom azat is, hogy a külügyminiszter úr, mert a revizió tárgyalása elől kitérni nem tud, azzal foglalkozik, hogy népszavazást készítsen elő. A "Přítomnost" nevü cseh revü főszerkesztője, dr Peroutka és párizsi munkatársa, Weiner Richárd a külügyminiszter úrnak kebelbeli publicistái. Weiner Richárd megjelentetett ebben a revüben egy cikket, amit november 15-21.-e között írt meg és amely csak 18 hét mulva, tehát márciusban jelent meg. Ebben a cikkben annak írója a békeszerződések reviziójának álláspontját elfogadja és a revizió kivitelét népszavazáshoz köti. Teljesen lehetetlen, hogy a külügyminiszter úr tudomása nélkül, vagy akarata ellenére irták volna az eszmefuttatást és teljesen lehetetlen, hogy a cikk nélküle a "Přítomnost"-ban megjelent volna.

Erre az írásra a csehszlovák lapok felhorkantak és most a "Přítomnost" áprílis 19.-i számában a cikk szerzője többek között így magyarázza a kérdést: "ťA mi szövetséges pilitikánkŤ címü cikk alapgondolata az volt remélem, hogy a következő összesürített formájában nem követek el vele szemben árulást - hogy a revizionizmust illetőleg jó volna a csak és csak védekező álláspontot feladni és meg kellene ragadni az iniciatívát. Ezzel kapcsolatban beszéltem a plebiscítumról és pedig nem általánosan, hanem konkrét és tulajdonképen programmatikus formulációban.

Herriot, aki Mussolini elgondolását cáfolta, legutóbb a képviselőház április 6.-i nagy parlamenti vitájában szólalt fel, kritizálta a négyhatalmi paktum tervezetét és pedig ugyanolyan élesen, mint a cikkeiben és egyéb megnyilatkozásaiban, majd a békeszerződések területi intézkedéseinek reviziója kérdésére tért át.

A "Lidové noviny" április 7.-i esti kiadása a Čtk. jelentése alapján Herriot beszédéből ezeket a mondatokat idézi: "Nem látom, hogy a revizió másképen volna lehetséges, csak úgy, hogyha a nemzetek maguk követelnék azt meg. Hiszek a nemzetek szabadságában, hogy önmagukról maguk szabadon döntsenek. Ez az egész republikánus Franciaország elve. Meg kell kérdezni magukat a nemzeteket." Herriot továbbá azt mondotta, hogy a revizióról csak előzetes referendum alapján lehetne beszélni és emellett épen a referendum szót használta. Ennek a referendumnak a minőségéről, terjedelméről és megszervezéséről nem mondott semmi közelebbit, semmi konkrétumot. Nem marad más hátra, mint az analitikus találgatás.

Ha Herriot gondolatát alaposabban figyeljük meg, úgy - határozottan állítom - csak két következtetésre juthatunk: vagy oly eljárásra gondol, amely csodálatosképen hasonlít az általam javasolt "plebiscitum" eljáráshoz, vagyis a határvidékek lakosságánaak népszavazása, amelyet pontosan meghatároztam, respektíve azokon a területeken, amelyeknek konkrét meghatározására a reviziót követelő államok akarva-nem akarva kényszeríttetnének - és ez megint e referendum metódikus lehetővétételével való egyetértést tételez fel - vagy a referendumon az illető államokban, mint egészekben lakó népek referendumát érti és pedig akár már azokban az államokban, amelyeknek a revizióból előnyük volna, akár azokbann, amelyek számára a revizió területi áldozatot jelentene, vagy végül itt is, ott is.

Amennyiben Herriot gondolatának megfelel az első magyarázat, úgy nincs semmi hozzáadni való. Ha a második magyarázat a helytálló - és valószínüleg ez az igaz - úgy mit gondoljunk? A legjobb esetben annyit, hogy ezek ismét olyan szavak, amelyeknek egyetlen céljuk helyettesíteni a határozatot és a tettet ezek hasonlóságával, ha ugyan nem szimulációjukkal.

A referendum után ugyanott volnánk, ahol ma vagyunk. Úgy - mondhatja majd valaki - meg volna a bizonyíték, hogy Csehszlovákia lakossága nagyon nagy többségében a reviziót ellenzi. Igen, de "a nemzeteknek önmagukról maguk által való határozása" jogának szempontjából, mely jog nem a konvencionális jog kérdése, hanem mint a nemzetiségi igazságosság kérdése, amely a konvenciós jogon felül áll. Eredeti cikkemben jeleztem, hogy milyenek a természetes határok, amelyeken kívül a nemzetiségi igazságosság maximuma a saját ellentétévé válik. Ebből a szempontból van szó éppen annak a bizonyítékáról, hogy a reviziót, tegyük fel a Csallóköz lakosságának nagy része ellenzi. És ezt a kérdést csak az a helyileg korlátozott referendum - plebiscitum döntheti el, amelyről a múlt alkolommal beszéltem.

A rossz az egészben ott van, hogy úgynevezett megdönthetetlen elveket és érinthetetlen erkölcsi törvényeket tűznek ki, amelyek azután összetörnek az opportunizmus kerekén és az utilitarizmus Prokrustes ágyában feszítik ki azokat. De mert nincs elég mersz leplezetlenül feladni ezeket az elveket, mert kedvezőnek látszik az erkölcsi törvények vallása és hirdetése - legalább in abstrakto - úgy már csak arról van szó, hogy a hittant és a tények közötti ellentéteket retorikailag és dialektikailag hogyan kellene kibékíteni. Ez az igazi válság képmutatásnak neveztetik."

Ebben a közleményben nagyon érdekes megállapítások vannak és ezeknek a megállapításoknak indító okait könnyü kitalálni. Beneš dr rádióbeszéde is azt mondja: "A revizió kérdéséről való diszkusszió" tehát a kérdésről való diszkussziót lehetővé teszi, ami egyszersmind azt jelenti, hogy felhagyott a revizió kérdésének a negligálásával és miután megakadályozni a tárgyalást nem tudja, beleilleszkedik és hiába a csehszlovák parlament tiltakozása és felszólalása, én már látom a külügyminiszter urat a nemzetközi fórumok előtt, amikor aláírja a békeszerződések reviziójára vonatkozó megállapodást és én előre tudom, hogy annak következő feltételeit fogja kívánni: A népszövetség keretében való tárgyalást, előzetes konkretizálását annak, hogy miről lehet szó és miről nem lehet szó és azoknak a területeknek hovatartozandósága kérdésében, amelyek szóbajöhetnek, plebiscitumot fog kívánni. És a csehszlovák korm ányzat intézkedései ma már nem is szorítkoznak egyébre, mint hogy a népszavazás zavartalan lefolyását és a néphangulatnak megfelelő eredményeit megakadályozza.

A külügyminiszter úr parlamenti expozéjában szükségesnek tartotta keményen ellenállni a revizió gondolatának és annak elvetéséről elvi nyilatkozatot tett. Megállapította többek között azt, hogy a Csehszlovák köztársaság területéből vehetnek a revizionisták, ha tudnak, Csehszlovákia azonban nem hajlandó a revizióról tárgyalni abban az értelemben, hogy a nagy kérdéseket megoldja. Azt is kijelentette a külügyminiszter úr, hogy minden külső befolyás nélkül kisebb kiigazításokról, évekig tartó, hosszas, békés munka és nyugalom után lehet egyes államokkal beszélni, de ugyanakkor azt is mondta a külügyminiszter úr, hogy kompenzációk ellenében.

Hát ennél a kitételnél, igen tisztelt hölgyeim és uraim, egy pillanatra meg kell állni és a külügminiszter úrnak erre a kijelentésére nyíltan és világosan meg kell mondani, hogy nem arról van szó, hogy kompenzációs üzletek köttessenek területeket illetően, hanem arról van szó, hogy a magyarság önrendelkezési jogát visszaadják.

Senki a magyarságot annak idején meg nem kérdezte, hozzá akar-e tartozni a Csehszlovák köztársasághoz, sőt a magyarság, amennyiben megnyilatkozásokra módja volt, kijelentette, hogy akarata ellenére csatolták ide. Kijelentette ezenkívül és kétségtelen az is, amit beszédem elején mondottam, hogy a Csehszlovák köztársaság megalakításakor hozott alkotmánytörvény a forradalmlmi alko tmánygyűlés útján jött létre, amelybe a magyarokat nem hívták meg és őket az alkotmány megalkotásakor teljesen mellőzték. A forradalmi alkotmánygyűlésen hozott törvényekkel megkötötték a magyarság kezét, a forradalmi nemzetgyűlés az előzetes nemzetközi, val amint a csehek és szlovákok között előzőleg kötött szerződéseket figyelembe nem vette és a közel egy milliónyi magyarság hozzájárulása, a vitában való részvétele és hozzászólása nélkül megcsinálta és oktrojálta az alkotmányt a magyarságra.

Hogy nem beszélünk nacionalista szempontból, hanem a tiszta, száraz jogtudomány alapján állunk, bizonyíték arra, hogy a magyarságot hovatartozandósága kérdésében soha meg nem kérdezték, hanem megfosztották attól a lehetőségtől, hogy a maga sorsa felől szabadon dönthessen, ami pedig ellenkezik a demokrácia alapelvével.

Nem kompenzáció kell nekünk azért, hogy a magyarság megnyilatkozása lehetővé váljék, hanem egyszerüen az igazságnak megfelelő álláspont elfoglalása, az igazságnak visszaállítása, az elkobzott és elvett jogoknak viszszaadása. Kétségtelen, és ezt sem a külügyminiszter úr, sem a kormánypártok tagjai önmagukban nem tagadhatják, igazságtalanságok történtek, de azt is tudja mindenki és tudja az egész világ, hogy az igazságtalanságok reparációja nélkül nyugalom, béke, fejlődés és demokrácia nem lehetséges.

A külügyminiszter úrnak beszédéből és a kormánypárti szónokok szavaiból nyilvánvaló az a fenyegetés, hogy háboru árán is meg akarják akadályozni az igazság győzelmét. Azt mondják, hogy a háboru és a revizió azonos. Igen, azonos a revizió a háboruval akkor, hogyha a revizió kérdésében a mai hatalmak olyan álláspontot foglalnak el, amely s em a demokráciának, sem a nemzeti, sem az emberi, sem pedig a szociális igazságnak meg nem felel.

Az eddigi eseményekből azt a kétségtelen következtetést vonhatjuk le, hogy a békeszerződések reviziójának előretörése ellen tovább gátat vetni nem lehet. Mindezen kívül talán azért sem, mert a francia parlament pénzügyi bizottságában a jobboldal egyik kiválósága jelentette ki, hogy "a Kárpátok birtokáért a francia hadsereg nem fog harcolni." Ezt a francia nyilatkozatot csak azért teszem szóvá, mert a külügyminiszter úr, aki évek hosszu során át békepolitikusnak akart látszani, ujabban a szuronyok hegyét csillogtatja beszédeiben és gyakran hivatkozik a köztársaság katonai és pénzügyi erejére. Nem vagyook hivatva a csehszlovák hadsereg és szövetségesei állóképességének fokáról nyilatkozni, de ami a pénzügyi felkészültséget illeti, erről a kérdésről még külön penzum alakjában fogok legközelebb beszélni.

A külügyminiszter úrnak még más indokai is lehetnek arra, hogy a reviziós kérdésben uj vágányokra terelte a csehszlovák propagandát és ez a német nemzeti erő feltámadása.

Közbevetőleg meg kell mondanom, hogy ezt a kérdést két szempontból kell vizsgálni. A magyarságnak érdeke a kifelé és befelé erős Németország, egyebek között azért is, mert a bolsevizmusnak gátat vet. Ebből a nézőpontból a nemzeti Németország értéket jelent. (Posl. Vallo: Szép kis érték!) Csakhogy végre megszólalt!

A kérdés másik része a zsidóellenes kilengések dolga. Ezt nem helyeselhetjük. Első eredőjét azonban ennek a német népet megalázó békeszerződésekben kell keresni (Posl. Vallo: Ugyanez volt a helyzet zsidóellenes kilengések terén 1919-ben Magyarországon!) Akkor sem helyeseltük. A nemzeti forradalom szomoru kisérő jelenségeit rövid életünek tartom. A történelem bizonyítja, hogy mire az ár medrébe ér, az ilyen kilengések nyom nélkül elvesznek és az üldözöttek, vagy elnyomottak megerősödése következik utána.

A német nemzeti erők összefogása a nemzetközi szervekben is érvényesülni fog és ezért kétségtelen, hogy minden eddiginél erősebben fogja a reviziót és az egyenjogusítást kívánni.

A Magyar Nemzeti Párt bizonyította mindig és bizonyítja, hogy nacionalizmusa türelmes és nyitott szemmel jár és amikor a magyarok egységére törekszik, a nemzeti erők energikus összefogását és a nemzeti intranzigenciát teszi programmjául, akkor ez azt jelenti, hogy munkaterülete a nemzet és annak minden tagja, osztály és felekezeti külömbség nélkül. Befogad a nemzeti munkába mindenkit, aki az osztályharcnak ellensége, de ugyanakkor egyetlen egy ponton sem akarja megrövidíteni a vele együttélő szlovákság, németség, tehát Szlovenszkó és Ruszinszkó minden nemzetének jogait. Ellenkezőleg! Kész rendelkezésre bocsátani erőit, hogy ezeknek nemzeti mivolta és kulturális szabadsága védelemben részesüljön. De nem hajlandó napirendre térni és elhomályosítani engedni azokat a jogfosztásokat, amelyek a csehszlovakizmus részéről érik. Nem hajlandó elhomályosítani a magyarság igazáért való küzdelmet, nem hajlandó s emmiféle opportunizmust a nemzet nagy érdekei fölé helyezni, és semmiféle jogáról lemondani nem fog. Egész erejével, a magyar lélek és szív minden érzésével, keménységével és elszántságával követeli a jóvátételt és az önrendelkezési valaminamint az önkormányzati jognak a viszaadását.

Természetes, hogy a magyarság éles és harcias ellenzéki frontot alakít a csehszlovakizmus és annak kormányaival szemben. Ellenségei vagyunk minden fegyveres megoldásnak. Ellenségei vagyunk minden vérontásnak és ha ez mégsem volna elkerülhető, akkaor az ezzel járó borzalmakért a felelőséget azoknak az államférfiaknak kell vállalni, akik az igazságtalanságok orvoslása elől elzárkóznak és akik a népek önrendelkezési jogát, a külügyminiszter úr előbb elmondott metódusaival elkendőzni akarják.

Ebben a munkában, ezekben a törekvésekben nem fogjuk elmulasztani megkeresni azokat a helyeket és formákat, amelyek rendelkezésre állanak azért, hogy a nyilvánosságot magyar pártjaink felfogásáról és politikájáról tájékoztathassuk. Akár tetszik ez a kormánynak, akár nem!

Helyzetünk könnyü, mert semmi okunk az idegességre nincs, hiszen a nagypolitika eseményei a mi soorsunk jobbrafordulását, igazságaink diadalát nagy lépésekkel viszik a megvalósulás felé. A kisebbségi életből folyó szellemi és gazdasági nyomoruságot, lelki szenvedést férfiasan és a magyar barázdajáró ember higgadtságával, megbízásával és az Isteni gondviselésbe vetett tántoríthatatlan hittel viseljük.

Az expozét nem fogadom el. (Potlesk.)

Sehr geehrte Damen und Herren! Die deutsche christlichsoziale Volkspartei steht auf dem Bodem der christlichen Demokratie als Grundlage des öffentlichen Lebens. Vorbehaltlose Gerechtigkeit ist ihre sittliche Forderung an die Verfassung und Staatsexekutive, hierin sieht sie die beste Garantie, die jegliche nationale und politische Unterdrückung ausschließt.

Von diesem Standpunkt aus beurteilen wir die Darlegungen des Herrn Außenministers Dr Beneš und leugnen dabei nicht, daß der Minister bemüht war, seine Außenpolitik aus den Grundsätzen der Demokratie zu verteidigen, Urteile dagegen als fälschliche Vorurteile zu entkräften und die schwachen Stellen mit außerordentlicher Gewandtheit zu übergehen. Doch scheint es uns, daß er in seiner Auffassung vielfach von parteipolitischer Mentalität der Vorkriegszeit wesentlich beeinflußt war.