Beneš külügyminiszter úrnak tehát nem volt joga önhatalmulag a határok megállapítására, a köz- és magánvagyonoknak prédául dobására. A románok azonban máris úgy viselkednek, mintha az a terület az övék volna és egyáltalában nem törődnek azzal, hogy ez a terület csehszlovák terület. Az ottani lakossággal ugy bánnak, mint hogyha azok távollévő idegenek volnának, holott azok ott maradtak a helyükön, mert az a terület ma is, a sevresi békeszerződés szerint, csehszlovák terület kell, hogy legyen.

Tisztelettel kérdem Beneš külügyminiszter urat, aki mindig hangoztatja, hogy a határok megváltoztatásához a parlamentnek hozzájárulása szükséges, hogy mikor járult hozzá a parlament a sevresi békeszerződésben lefektetett ezen határmegváltoztatáshoz, mert erről mi nem tudunk. Ezzel a kérdéssel már 1924-ben foglalkoztak a cseh lapok is és a külügyminiszter úrhoz közelálló "České Slovo" nagyon részletesen és behatóan foglalkozott akkor Técsőnek dolgaival és egyenesen megkívánta a külügyminiszter úrtól, hogy sürgősen interveniáljon a román államnál ennek a kérdésnek a csehszlovák államra nézve kedvező elintézése végett.

Ebben az irányban azonban semmi sem történt, illetve ha történt is, a nyomait nem látjuk sehol, holott a "Právo Lidu" is felhívta a figyelmet erre a rendkívül fontosságu kérdésre és már erélyesebben követelte a csehszlovák-román határnak Csehszlovákia javára való kedvező eldöntését.

Allítólag akkor, amikor a román földreformtárgyalások voltak, ahol ezeket a kérdéseket tárgyalták, a csehszlovák részről ott lévő delegátus nem ismerte kellően a viszonyokat - amint ezt egy kormánylap megírta - sőt franciául, de románul sem tudott és így természetes, hogy nem tudta ezt a kérdést Csehszlovákia javára megvédeni. Ezzel szemben a románok nagyon is felkészülten mentek ennek a kérdésnek letárgyalására.

Tisztelettel felkérem mégegyszer a külügyminiszter urat, sziveskedjék ebben a kérdésben nyilatkozni, igaz-e, hogy megtörtént a határok megváltoztatása Csehszlovákia kárára, mert hiszen itt Técső politikai község, Técső közbirtokosság és Técső község iskolaalapja, de maga a kincstár is rédekelve van erdőkkel és birtokokkal. De érdekelve vannak magánosok is, akik 1924 októberében a földreform által elvett birtokaik miatt - mintegy ötvenen - jelentették be tiltakozásukat. Most ujból felszinre került ez a kérdés; a románok megint el akarják venni a földeket és 40 cseh koronát kinálnak holdjáért. Ez olyan lehetetlen összeg, hogy még annak tízszereséért sem lehet sehol a republikában földet kapni.

De vannak itt más községek is, amelyek érdekelve vannak: Bílý Potok község volt urbéresei, Luch község volt urbéresei, Černý Ardov község volt urbéresei, Tekovo, Sasovo, Ďakovo községek volt urbéresei, Tačovo község közbirtokossága, Tačovo politikai község, Tačovo község iskolaalapja, Bílý Potok iskolaalapja és Luch község iskolaalapja. Én emlékszem egy interpellációra adott válaszra, amelyben a külügyminiszter úr a következőket mondotta: "Mindkét államban fennálló és a mezőgazdasági viszonyokat rendező törvényekben foglalt rendelkezések a jelen jegyzőkönyv rendelkezései által változást nem szenvednek. Hogy azonban a határszélen települő kisbirtokosok minél jobban biztosíttassanak, mindkét kormány megegyezik abban, hogy a mezőgazdasági viszonyokat rendező törvények hatálya alól kiveendő maximális területméretek, szántóföld, rétek, kertek, veteményes és gyümölcsöskertek, szőlők, azaz általában a mezőgazdasági üzemre szánt földek tekintetében 25 hektárban, erdők, legelők és halastavak tekintetében pedig 50 hektárban állapíttatnak meg. Jogi személyek, községek, városok, közbirtokosságok birtokai a mezőgazdasági viszonyokat rendező törvények hatálya alól egészen kivétetnek."

A negyedik aktualitás, amit már szintén mondottam és amit nem győzök elégszer hangoztatni, a ruszinszkói szőlőbirtokosokkal való bánásmód. A szőlőbirtokosok, különösen Beregszász vidékén, ahol Podkarpatská Rus legnagyobb bortermelő vidéke van, olyan nehéz helyzetben vannak, hogy 1˙50 koronát kinálnak nekik egy liter borért akkor, amikor többe kerül a polenai ásványvíz és annyi a bornak a fogyasztási adója, mint amennyibe maga a bor kerül. A szőlőbirtokosokat még az a veszély is fenyegeti, hogy még betegsegélyző díjat is fizetniök kell, holott a munkásság napról-napra változik, úgyhogy annak a betegsegélyzőnek a munkás semmi hasznát nem veszi, de nem is főfoglalkozása a szőlőbirtokokban való munka, amelyet a bejelentés allapjául a törvény megállapít.

Nagyon kérem Czech népjóléti miniszter urat, legyen figyelemmel erre a kérdésre, mert a sereg közvetett és közvetlen adón kívül, a betegsegélyzői és más díjak olyan terheket rónak a szőlőbirtokosokra, hogyha nem lesznek képesek termelni s ki fogják irtani szőlőjüket, mint ahogy már meg is kezdték, a végpusztulást el nem kerülhetik. Itt mondom: "Iam proximus ardet Ucalegon!"

Most rátérek a meliorációra és víziutakra. Podkarpatská Rus egyik legégetőbb kérdése a melioráció. Vannak területek ebben a szerencsétlen kis országban, ahol egy félórán át fut a vonat és jobbra-balra több ezer hold területen nem lát az utas egyebet mint rossz, vizenyős talajt, amelyen csak savanyu fű terem és a jószág csak megbetegszik, de nem táplálkozik és nem gyarapszik rajta. Vannak szép számmal olyan területek, ahol lusta patakok és kis folyók a tavaszi áradások idején szétterpeszkednek és elöntik a földeket úgy, hogy a korai veteményeket nem lehet elültetni, elvetni bennük. Vannak rohanó hegyi folyók, amelyek évről-évre súlyos károkat okoznak, de amelyeknek alapos megrendszabályozásával csak egy ember törődik, a tartomány vízügyi referense, Bergmann mérnök, de ő is csak azóta törődhetik velük, amióta tartomány van. Ez azonban nem lehet egyedül a tartomány feladata, hanem az állam erőteljes segítsége kell hozzá.

Vannak városaink, mint Beregszász, ahol ihatatlan, rossz víz van, de a város szegény ahhoz, hogy vízvezetéket csináltasson. Ma még állami támogatás mellett sem tennék, mert félnek, hogy úgy járnának, mint Ungvár, amely csak igéretet, de pénzt nem kapott a vízvezeték elkészítéséhez.

A Tisza csaknem minden esztendőben ujra írja a telekkönyvet, hol itt, hol ott jelenik meg mint az emberek réme. Egyszer csak eljön az az idő, amikor a vészharangok megkondulnak és sikoltozva fogják kiabálni a fenyegetett köszégek végveszedelmét. Višk, Szirma, Tekeháza, Tiszabökény, Csetfalva és több más község sorsa lehet az, hogy egyszer teljesen eltünnek a föld szinéről. Višk községnek ma 12 év után is ott áll a hídja olyan állapotban, ahogy elvitte a Tisza és a viškiek jégzajlás és nagy áradások idején ma is csak életveszedelmek között, kompon, közlekedhetnek. Ugyancsak kompon közlekednek Badaló, Halábor és Vári községek is.

Ugyanilyen veszély fenyegeti Bustyaházát a Talabor folyó részéről, amely legutóbb is öt házat rombadöntött. De a többi rohanó hegyifolyók, a Tarac, a Nagyág, Latorca, Ung szintén súlyos károkat okoznak.

Tiszabökény község határa évről-évre árvizveszedelemnek néz eléje. Minden ősszel és tavaszi olvadás idején a legértékesebb területek hetekig, sőt hónapokig víz alatt vannak. A Tiszaujlakra vezető törvényhatósági úttestet minden áradás idején több helyen áttöri a víz és emiatt hetekig még a forgalom is megakad az úttesten. Ennek az oka, hogy a háboru előtt megkezdett és Csetfalváig, il!etve az ujlaki hídig tervezett partvédelmi munkálatokat abbahagyták és így Bökény határa, sőt tovább a tiszaujlaki hidtól Farkasfalván és Péterfalván át egész Tivadarig veszélyeztetve vannak úgy a földek, mint az előbb említett út. Ezek a községek minden nélkül teljesen ki vannak szolgáltatva a rohanó ár pusztításainak. Tiszabökény községbe már 1925-ben is behatolt a Tisza és 11 házat romba döntött.

A halálos veszedelem torkában van Tekeháza község is, amelyet ha egyszer elönt a Tisza, akkor a vasuti hidat sem fogja megkimélni, amely Tekeháza fölött van és amely egyrészől a Prága-bukaresti internacionális vasuti közlekedést legalább is hónapokra fogja megbénítani, de ugyanakkor megbenítja majd a Királyházától mintegy 170 kilométerre fekvő Királyháza-Kőrösmező közötti közlekedést is, - amelynek egy része szintén Románián halad át. Ezeken a helyeken hosszu ideig csak átszálással lesz lehetséges a közlekedés és a vasutügyi minisztériumnak sok pénzébe fog kerülni a híd építése.

A régi kormány már 1890 óta végzett Podkarpatská Rusban rendszeres meliorációs és vizszabályozó munkálatokat a mármarosszigeti és sátoraljaujhelyi kulturmérnökségek útján. A Tisza és Latorca szabályozási és a Szernye mocsár lecsapolási munkálatai mintegy 40 év előtt kezdődtek. De nem vagyok benne biztos, hogy a Latorca szabályozás még ez időben alaposan elkészített munkálatai és tervei vajjon az illetékes miniszteriumtól jóváhagyattak-e? Ellenben szorosan vett meliorációs munkákat a csehszlovák kormányzat eddig alig végeztetett Ruszinszkóban. A Správy veřejné služby technické 1928-ig terjedő jelentéseiből ez tünik ki és a látottak és hallottak is megerősítik ezt. 1922 év végéig például Ruszinszkóban semmi ilyesféle munkálat nem folyt. Az egyetlen Batár folyó az, ahol ilyen vízlevezető munkálatok voltak, amelyeknek 1,080.000 korona költségeihez 840.000 korona hozzájárulást vett fel a kormány a költségvetésbe, de ezek a munkálatok is eddig csak részben hajtattak végre.

Vízgazdálkodási és meliorációs munkák voltak 1919 és 1927 évek között a szorosan vett Csehországban, helyesebben ebben a tartományban, 558 millió értékben, ellenben ugyanezen idő alatt Ruszinszkóban mindössze 3,792.000 korona értékben, amely összeg csaknem 150-ed része az egyedül Csehországra fordított résznek, a másik három tartomány nélkül.

Vízmentesítésre - nyílt csatornákkal az egész köztársaságra esik 12 millió. Ebből Ruszinszkó 232.000 koronát kapott. Ennél a kis összegnél az arány valamivel kedvezőbb.

1928-ban vízgazdálkodásra fordítottak az egész köztársaság területén 115 milliót. Ebből Ruszinszkóra esett 432.892 korona, vagyis nem egészen 270-ed része az egész területre fordított összegnek.

Síkmeliorációra segélyképen 115,782.199 Kč-t adtak. Ebből Ruszinszkó 585.812 koronát, vagyis mintegy 170-ed részt kapott.

Az egész köztársaság területén 831 kilométer hosszuságban szabályoztak folyót. Ebből Ruszinszkóra nem egészen 4 kilométer esett, ami mintegy 220-ad része a szabályozott folyóknak. Az erre fordított államsegélyből Ruszinszkónak 207.770 Kč segély jutott, mig az egész köztársaság 71,725.875 Kč-t kapott. Vagyis Ruszinszkó ebből 345-öd részt kapott.

De legkiáltóbb Ruszinszkó háttérbe szorítása a vízvezetékekhez való hozzájárulásban. Míg az egész köztársaság területén 1303 kilométer hosszu vízvezetéket fektettek le, addig Ruszinszkóban semmit, csak kutakat fúrtak. Míg a vízvezetékekre az egész köztársaság területén 68,133.876 koronát fordítottak, addig Podkarpatská Rus csak kutak ásására 74.133 koronát kapott. Podkarpatská Rus ebből tehát 920-ad részt kapott. Már ez is igazolja azt, hogy mennyire mostohán kezelt a mi szegény kis országunk. De ha tudjuk azt, hogy úgyszólván sehol sincs megnevezve az, hogy hol végeztettek ezek a munkálatok, nagyon könnyen fel lehet ezeket az összegeket máshol használni és aztán Ruszinszkó terhére írni. Ez a feltevés nagyon logikus és kézenfekvő.

Ezzel a kérdéssel egyszersmind felvetődik az a kérdés, hogy miért csinálnak fondokat? Minden valószínüség szerint csak azért, hogy felelőtlenül gazdálkodhassanak. Elszámolás, részletezés sehol! A zárszámadásban sincs semmi részletezve. Nem kigúnyolása, nem semmibe-vevése a parlamentnek ez az elszámolás, amit a zárszámadáshoz adnak?

Az elszámolás oka: elleplezni a közvélemény előtt, hogy mennyire megrövidítik Szlovenszkót és Ruszinszkót.

Némi bepillantást engednek az elszámolásba Horák úrnak, a földmivelési minisztérium technikai osztályfőnökének cikkei és a törvénygyüjteményben kihirdetett azon megállapodások, amelyek a meliorációs alap és a vízszövetkezeti központok között létrejöttek.

Ha ezt a két forrást összehasonlítom, eltéréseket találok és pedig súlyos eltéréseket találok. Horák szerint Szlovenszkón már 1920-1922-ben is voltak meliorációs munkálatok, még pedig 1920-ban 1,019.945 Kč., 1921-ben 722.779 Kč. és 1922-ben 2,951.875 Kč. költségvetéssel. Ruszinszkóban 1921-ben 10.000 Kč., és 1922-ben 65.000 Kč. költségvetéssel. Ezzel szemben a törvénygyüjteményben csak 1923-ban hirdették ki a szlovenszkói holiči és a sološnicei művek segélyezését, amely az első ilyen segélyezés volt ebben az országban e törvény megállapítása szerint. Itt nyilvánvaló ellenmondás van.

Szemére vetik a régi rezsimnek, hogy a háboru előtt csak a nagybirtokokon volt melioráció. A fenti adatok alapján megállapítom, hogy Ruszinszkón a prevrat óta jóformán semmi sem volt. Pedig hát ez a terep lett volna az, ahol megmutathatták volna a jobbmódu testvér jóindulatát, de itt is kiderült, hogy Szlovenszkót és Ruszinszkót csak mostoha testvérnek tekintik.

Hiába reménykedünk tehát, hogy a meliorációs alapra szánt 485,307.500 koronából is valamit kapjunk. Elmondhatjuk Dantéval: "Lasciate ogni speranza, che voi entrate".

Kérem a tisztelt kormányt, hogy a szegény Ruszinszkóra, amely ennek a köztársaságnak legszegényebb országrésze, nagyobb gondot fordítson meliorációs és vizgazdálkodási szempontból, mert rendkívül el van hanyagolva és ennek az elhanyagolásnak a jövőben súlyos következményei lehetnek.

Meine sehr geschätzten Damen und Herren! Wenn ich mir vormittag erlaubt habe, die internationalen Ursachen der Weltwirtschaftskrise ihrer allgemeinen Natur nach aufzuzeigen, so setze ich fort, indem ich nun die Ursachen, und zwar die rein typischen Ursachen bespreche, die im čechoslovakischen Staat vorhanden sind, insofern als durch diese Ursachen die Krise zum Teil eine Verschärfung erfährt. Denn würden diese typischen čechoslovakischen Ursachen nicht dazukommen, so wären - so wage ich zu behaupten die Auswirkungen der Krise etwas milder. Als ersten Punkt möchte ich da die Finanzpolitik des čechoslovakischen Staates hervorheben. Ich wage, absolut zu behaupten, daß die Finanzpolitik bezüglich der Währungstrennung, wie sie seinerzeit Finanzminister Rašín durchgeführt hat, bestimmt ein großes Meisterwerk war. Es fragt sich aber, ob es richtig gewesen ist, die Krone im gegebenen Zeitpunkt in dem es gemacht wurde, zu stabilisieren, oder ob man nicht noch einen Schritt weiter hätte gehen sollen, weil der Inflation Deflation und Konsolidierung folgte, in der der Wert alles und jeden und speziell des Geldes, im besonderen der bestehenden Schulden an Steuern, Bankverpflichtungen u. s. w. im Werte dreifach stieg.

Im weiteren möchte ich aber aufmerksam machen, daß diesem Umstande die čechoslovakische Finanzpolitik keine Rechnung getragen hat, denn naturgemäß hätte die Ausgabenund Einnahmenseite des čechoslovakischen Budgets beim Auftreten dieses Verhältnisses mindestens um das zwei- oder dreifache im Werte in der Summe zurückgehen müssen. So ist aber die Höhe der Ausgaben und Einnahmen dieselbe geblieben. Auf der anderen Seite hat die Privatwirtschaft abbauen müssen in den Preisen, die Arbeiter haben an den Löhnen abbauen müssen u. s. w. und ich wage zu behaupten, daß dieser ganze Übergang eigentlich auf dem Rücken der Volkswirtschaft sich vollzogen hat. Es ist unmöglich, daß die Staatswirtschaft den umgekehrten Weg geht, den man von der Volkswirtschaft verlangt. Es ist unmöglich, von dem Arbeiter zu verlangen: Du sollst am Lohn abbauen; es ist unmöglich, dem Produzenten zu sagen: Du mußt um 50% billiger verkaufen; es ist unmöglich, in den gesamten Bedürfnissen, wie sie die Privatwirtschaft hat, völligen Abbau zu verlangen und auf der anderen Seite festzustellen, daß die Staatswirtschaft den umgekehrten Weg geht, daß die Staatswirtschaft neue Steuern einführt, alte erhöht, Abgaben und Gebühren erhöht Transportspesen, Postund Bahntarife erhöht. Wie ist es möglich, daß heute die Staatsbetriebe, wie Bahn und Post, sogenannte kommerzialisierte Unternehmungen, den umgekehrten Weg gehen und ihre Ausgaben in die Höhe schrauben? Ist das der Zweck der Kommerzialisierung? Und noch dazu in demselben Momente, wo man von den Arbeitern und Produzenten verlangt, Löhne und Erzeugung abzubauen? Ist es nicht auch eine Anomalie, wie ich es heute früh sagte, daß die 1.300 Millionen Investitionsanleihe, die für die Volkswirtschaft bestimmt sind, eigentlich dazu sind, die Pleite der Banken zuzudecken? 1.300 Millionen! Und kaum 400 Millionen bleiben übrig für die Volkswirtschaft, bleiben übrig für die Investitionen, die gemacht werden sollten, weil man die Pleite, das Defizit der čechoslovakischen Bahnen zudecken muß, weil man das Geld für das Defizit aus dem Jahre 1930, also für bereits vollzogene Investitionen, und für 1931, für zu vollziehende Investitionen, braucht. Meine Verehrten, in dem Stadium, wo wir von Weltwirtschaftskrise sprechen, wo die Volkswirtschaft im Krisenzustande ist, haben wir zuerst von einem Betrage von 1.300 Millionen hunderte Millionen für den Staatsbetrieb zu verwenden? Das ist unrichtig, meine Verehrten!

Über das Kapitel Bahnen und Post wird in diesem Hause - das erkläre ich Ihnen heute ganz offen - ein klares offenes Wort gesprochen werden müssen, was mit diesen Betrieben zu geschehen hat. Denn Sie werden es auf die Dauer nicht aushalten, daß Bahn und Post einfach Versorgungsanstalten sind. Sie werden es auf die Dauer nicht aushalten, daß die Tabakregie unter den Staatsbetrieben allein diejenige ist, die das Plus, den Gewinn aufbringt, und ich empfehle Ihnen schon heute, im Interesse des Ganzen, im Interesse der Staatswirtschaft, sich damit zu beschäftigen. Ob das heute im Wege der Verpachtung geschieht, was vielleicht das Vernünftigste wäre, oder im Wege der wirklichen Kommerzialisierung - ist egal. Österreich muß es heute machen, Deutschland hat es schon lange machen müssen und auch Sie werden nicht darum herumkommen, und je später, desto schwerer wird das Problem für Sie sein, denn Sie können nicht mit der Höhe dieser Tarife und mit diesen hohen Frachtkosten weiter rechnen, weil einfach dabei unsere ganze Volkswirtschaft konkurrenzunfähig bleibt, bzw. wird.

Die Staatsausgaben sind also auf Grund der Deflation auf derselben Höhe verblieben, sie sind heute sogar um ein Bedeutendes erhöht worden. Bleiben wir also bei dem Begriffe der Stabilisierung! Die Staatsausgaben sind stabilisiert worden, umgekehrt sind die Finanzen der Selbstverwaltungsverbände, Länder, Bezirke und Gemeinden, in einen Schwächezustand gekommen, der sowohl dem Finanzminitser als auch den verantwortlichen Personen viel Kopfzerbrechen macht. Ist es nicht merkwürdig, in welchem Widerspruch die Praxis mit der Theorie steht, wenn Finanzminister Dr. Engliš in seinen Exposés 4 bis 5 Jahre alljährlich sagte: Die öffentlichen Abgaben oder die Ausgaben für die Verwaltung sind zu hoch, die Steuern sind zu hoch, die Verkehrssteuern müssen abgeschafft werden, die Umsatzsteuer ist ein Provisorium u. s. w. Ist es nicht ein kolossaler Gegensatz zwischen Theorie und Praxis, wenn Sie auf der anderen Seite Erhöhung und Verlängerung dieser Steuern fordern und wenn neue Steuern eingeführt werden? Ich glaube mit Recht behaupten zu können, daß Minister Dr. Engliš seine ganze Theorie, wie er sie in den Exposés aufgestellt hat, wird über den Haufen werfen müssen. Es kommt aber auch noch Folgendes hinzu - und das möchte ich Ihnen auf čechischer Seite sehr zu bedenken geben: Tun wir nicht so, als wenn wir der größte Staat Europas wären! Leben wir doch etwas bescheidener! Denn ich glaube, wir befinden uns heute schon in einem ganz gefährlichen Stadium. Es hat keinen Zweck, der Wahrheit nicht die Ehre zu geben und sie nicht zu konstatieren. Ich konstatiere Folgendes: Die Erhebungen des Statistischen Amtes für das Jahr 1927 haben für die Umsatzsteuer eine Grundlage von 91 Milliarden Kč ergeben. Das heißt mit anderen Worten, approximativ gerechnet, betrugen die Umsätze der Čechoslovakei im Jahre 1927 91 Milliarden Kč. Diesen 91 Milliarden Umsatz steht aber beiläufig eine Verschuldung der čechoslovakischen Staatswirtschaft, der Selbstverwaltungsverbände von Ländern, Bezirken und Gemeinden und der Privatwirtschaft zusammen im Betrage von cca. 100 Milliarden entgegen. Meine sehr Verehrten, das ist im Prinzipe auch eine aufgelegte Pleite! Wir machen einen Umsatz von 91 Milliarden und haben rund gerechnet eine Gesamtverschuldung von 100 Milliarden. Sie wollen das nicht glauben, Herr Präsident Tomášek? Ich werde es Ihnen sofort ausrechnen. Sie haben 36 Milliarden Staatsschulden laut Budget. Stimmt? Die Schulden der Selbstverwaltungskörper, Länder, Bezirke und Gemeinden machen ungefähr 12 bis 14 Milliarden aus. Die Verschuldung der Industrie, des Handels und Gewerbes - das zeigen Ihnen die Debitorenkonti bei den Großbanken - betragen mindestens 20 bis 25 Milliarden. Dazu kommt die Verschuldung der Landwirtschaft bei den Raiffeisenkassen, Sparkassen u. s. w. Das ist so, aber nachdenken müssen wir darüber. Wir müssen darüber nachdenken, daß die Verhältnisse wirklich so liegen, und uns keiner Täuschung hingeben.

Und in diesem Zusammenhange wollen wir doch einmal parteipolitisch ein Wort sprechen: Gewöhnlich gilt in diesem Hause: Wer am meisten schreit, der kriegt. Wenn ich den Umsatz von 91 Milliarden nach den Ausführungen des Statistischen Staatsamtes zergliedere, so fallen davon auf Handel, Gewerbe und Industrie 52˙6 Milliarden. Herr Koll. Dubický, das wird Sie interessieren, auf die Landwirtschaft entfallen 15˙6 Milliarden. Herr Koll. Dubický hat gestern über die ungeheuere Steuerlast der Landwirtschaft gesprochen. (Výkřiky: Da hat er recht gehabt!) Jawohl, aber die Steuerlast der anderen ist noch viel größer. Und schauen Sie, die wirtschaftliche Bedeutung von Handel, Gewerbe und Industrie stellt ein Umsatz von 52˙6, die der Landwirtschaft nur einer von 15·6 Milliarden dar. Bitte, Sie glauben das nicht, überprüfen Sie es! Aber jetzt sage ich etwas anderes, Herr Koll. Dubický: Ist nicht das politische Gewicht der Agrarier viel größer als die wirtschaftliche Bedeutung derselben? Hätten nicht eigentlich die anderen Komponenten, dargestellt durch Handel, Gewerbe und Industrie und durch die daran teilnehmende Arbeitnehmerschaft, ein viel größeres politisches Gewicht zu bekommen? Sie sollen ihre politische Macht haben, Herr Kollege, aber Sie werden auch Verständnis für die anderen haben müssen, die Ihnen die ganzen agrarpolitischen Vorlagen zustimmend mitmachen.

Da darf ich wohl gleich im Anschluß daran Ihre Bemerkung bezüglich des Zuschlags der 25% besprechen. Im Budgetausschuß habe ich gesagt: Bei den Meliorationen wird ein Zuschlag von 25% zu der Grundsteuer eingehoben. Nachdem sich die Landwirtschaft in einer schlechten Lage befindet, wird ihr dieser Zuschlag bis zum Jahre 1937 und eventuell sogar noch darüber hinaus gestrichen. Richtig, meine Herren! Jetzt frage ich aber umgekehrt: Sie sollen die Streichung haben, wo bleiben aber die Meliorationen für Handel, Gewerbe und Industrie? So müssen wir ein bißchen miteinander reden, wir müssen offen konstatieren wie die Verhältnisse liegen. Wir wollen Euch Agrariern helfen, wir wollen, daß Ihr kaufkräftig seid, aber Ihr dürft nicht machen, als ob Ihr allein auf der Welt seid, es gibt auch noch andere Stände und Berufe, neben den Agrariern, die leben wollen. In diesem Zusammenhange habe ich das Empfinden, daß wir doch einmal den Finanzminister Engliš entweder im Ausschuß oder im Plenum an die Leine bekommen müssen, damit wir einmal mit ihm über die Dinge reden können. Ich sage ganz ehrlich, Finanzminister Engliš hat bei uns ein großes Vertrauen genossen, aber dadurch, daß er die ganzen Theorien mit der umgekehrten Praxis bestätigt hat, hat das Vertrauen einen Sprung bekommen. Das Vertrauen muß erst wieder zurückerobert werden.

Ich möchte Ihnen noch sagen, daß es abgesehen von den großen Problemen in diesem Staate zwei noli me tangere gibt. Der Staat hat zwei große Probleme, das Agrar- oder besser gesagt - Agrarierproblem und das Beamtenproblem. An beiden Problemen darf niemand rühren und beide Probleme können eventuell den Staat auffressen. Denken Sie darüber nach, ob ich nicht recht habe und vergessen Sie nicht, daß das Beamtenproblem in der Čechoslovakei auch eine Ausgabenpost von mehr als 7 Milliarden ausmacht. Denken Sie auch einmal darüber nach, ob nicht doch der ganze Apparat für die Čechoslovakei vielleicht zu groß ist. Das sind rein nüchterne Erwägungen, denen absolut keine Nebengedanken zugrunde liegen. Sie wissen, daß ich mich zu den Dingen zwar kritisch, aber absolut objektiv einstelle. Als weitere Ursache in der Čechoslovakei kann man wohl kurz sagen, daß der Verwaltungsapparat nicht in dem Maße funktioniert, wie es notwendig wäre. Hier kann ich mich wohl kurz fassen. Wir wünschen, daß auch der Bürokratismus endlich einmal einsieht, daß das Bedürfnis des Tages eine rasche Arbeit erfordert und Sie werden dann den allergrößten Dienst am Staate, aber auch an sich selbst erfüllen, meine Herren von der bürokratischen Seite, wenn Sie heute den Bestrebungen der Regierung und der verantwortlichen Stellen durch rasches Arbeiten und Handeln zu Hilfe kommen.

Eine weitere Ursache ist die Bank-, Dividenden-, Kredit- und Zinsfußfrage. Ich habe sie heute früh bereits berührt und schon auf die Kreditverhältnisse verwiesen, wie schwer es ist, Kredit zu bekommen, wie schwer es aber besonders ist, langfristigen und billigen Kredit zu bekommen und wie ungeheuer schwer es ist, offenen Kredit zu bekommen. Ich komme aus dem Wirtschaftsleben und kann Ihnen sagen: Offenen Kredit hat heute fast niemand mehr! Dabei sehen wir auf der anderen Seite die Aufstapelung eines direkten Geldüberflusses, der aber durchaus nicht ein Zeichen des Wohlstandes ist; lassen Sie sich nicht täuschen, er ist ein Zeichen der brachliegenden Wirtschaft. Aber wenn Sie kritisch hinsehen, dann sehen Sie noch viel mehr: Passen Sie auf, wie die einzelnen Banken ihre Bilanz herausbringen werden. Unveränderte Dividende, um nichts gekürzte Dividende, und wenn Sie richtig hinsehen, auf der anderen Seite Sanierungsfonds, die und jene Unterstützung! Herr Gott, haben wir den Bezug der Dividende zu unterstützen? Ich behaupte: Nein! Es ist ein Kapitel, an dem man sonst nicht rühren soll, aber es gehört dazu, daß man offen darüber spricht. Denn heute sieht es in der Privatwirtschaft ganz anders aus. Heute muß sich in der Privatwirtschaft der Landwirt, der Gewerbetreibende, der Kaufmann, der kleine und der mittlere Unternehmer ich rede nicht von den Großen, von früh bis in die Nacht plagen, um überhaupt nur einigermassen Arbeit ins Haus zu bringen. Ich möchte Ihnen einmal das Martyrium wünschen, zu produzieren, wenn kein Geld mehr im Hause ist, zu produzieren, wenn das Lager voll ist, zu produzieren, wenn keine Aufträge da sind. Sehen Sie, in dieser Hinsicht ist es heute - nur sich keinen Täuschungen hingeben - vielfach so weit gekommen, daß der Unternehmer der Angestellte seines Betriebes oder der Leiter einer schlechtfundierten Versorgungsanstalt ist.

Weil ich gerade den Herrn Abg. Hampl sehe, ich hätte sonst darauf vergessen. Da muß ich mich jetzt bei den großen kolossalen zentralisierten Kapitalien der Zentralsozialversicherung, der Pensionsversicherung und der Unfallversicherung ein wenig aufhalten. Diese Kapitalien, die auch nur im Zentralisierungs- und Konzentrationsprozeß ihre ungeheure Höhe bekommen - die Zentralsozialversicherung verfügt heute bereits über ein Kapital von mehr als 3 Milliarden - sind aus der Wirtschaft geflossen und fließen . . . (Posl. Taub: Und fließen der Wirtschaft wieder zu!) Sie müssen mich den zweiten Satz aussprechen lassen. Sie fließen der Wirtschaft zu, aber größtenteils nicht mehr dorthin, woher sie gekommen sind. Ich bin froh, daß Sie den Zwischenruf gemacht haben. Fragen Sie eine Textilindustrie, eine Glasindustrie, jene Industrien, die im Kleinprodukte arbeiten, ob sie von der Zentralsozialversicherungsanstalt nur einen Heller im Darlehenswege zurückbekommen haben. Bringen Sie Beispiele! Sie werden keine bringen können. Das ist der große Abschöpfungsprozeß. (Posl. Taub: Haben nicht die Gemeinden und Bezirke bekommen, sollen daaan die Industriellen nicht interessiert sein?) Es sollen die Industriellen doch nicht daran partizipieren. Der Industrielle soll den Betrieb weiter führen können, statt 10 und 12% Bankzinsen eventuell 5 und 6% nur zahlen. Gehen Sie um und erkundigen Sie sich einmal nach dem Kapitalmangel, der vorhanden ist, wie es unmöglich ist, eine Kapitalsbildung vorzunehmen. Herr Präsident Taub, wir machen uns nichts vor, Sie wissen doch, wie notleidend die allergrößten Betriebe geworden sind, besonders aber die kleinen und die mittleren. (Posl. Taub: Sie können doch nicht durch die Zentralsozialversicherungsanstalt saniert werden, das können Sie doch nicht ernstlich verlangen!) Dann werde ich Ihnen etwas anderes sagen. Sie müssen Kredit haben, warum sollen Sie nicht Kredit von jenen haben, die das Geld bringen, wohin sollen sie das Geld geben. Sie lachen heute darüber, aber Sie werden sehen, daß die Zentralsozialversicherungsanstalt es wird einmal unternehmen müssen, sich auch mit etwas kleinlichen Dingen zu beschäftigen. Heute heißt es, die Dinge sind zu klein, das wird im Wege der Zemská banka gemacht. Aber versuchen Sie für die Industrie ein Darlehen zu bekommen. Sie gibt Hypotheken und Pfänder und trotzdem wird sie keines bekommen.