Beneš külügyminiszter úr legutóbbi interwjujában említett igazságos bánásmódot úgy akarja intern értelmezni, hogy a magyar nemzetet egyszerüen meg kell szüntetni. Beteg az úgyis, szegény, fáj a szíve; ha megszünik az élete, megszünik a fájdalma is. Csak óvatosan, hogy valahogy észre ne vegyék a halottkémek, hogy a fennforgó esetben nem természetes halálról is lehet szó.

Scotus Viator, a csehszlovák államnak nagy barátja, a köztársaság tíz éves jubileuma alkalmából elmondta, hogy a Csehszlovák köztársaság kormánya az állampolgárság és a hontalanság kérdésében a magyarsággal szemben a legigazságtalanabbul bánt el és bánik el ma is. Ugyancsak ő konstatálta, hogy a bírósági járások mesterséges átalakításával, szlovák falvaknak magyar kisebbségü járáshoz való csatolásával, több helyütt megfosztották a magyar nemzeti kisebbséget nyelvhasználati jogától. És ugyancsak Scotus Viator mondta és állította, hogy a magyarság, amely 67 százalékban mezőgazdasággal foglalkozik, meg van teljesen fosztva mezőgazdasági iskoláitól.

De magának az államnak törvényei, rendeletei, intézkedései, hivatalos közokiratai, mind azt igazolják, hogy itt a megszüntetési tendencia az erőszakos asszimiláció jegyében fo!yik, mint ahogyan azt Beneš miniszter úr, mint természetes folyamatot, említi.

Az Állami statisztikai hivatalnak az 1921. évi népszámlálásról kiadott négy kötetes jelentése, maga is felsorol három nagy zárt magyar területet. A kormánypolitika célja, hogy ezeket ki kell nyitni, be kell a csíkokat illeszteni a kolonizáció és a népszámlálás által. A kolonizációt ügyesen elvégezték; a térképeket, amelyek a csíkokat jól láthatóan mutatják, már két évvel ezelőtt kifüggesztették a szenátusban, mint a jól elvégzett munka nyilvános bizonyítékát. A népszámlálást folytatják. 1919, 1921 és 1930 az évszámok. Itt a magyarság lélekszámának a csökkenése, illetve annak a kimutatása, szintén a jól elvégzett munka eredménye és a fontos statisztikai szempont, a kontinuitás, alaposan meg van védve.

A népszámlálás kérdéséről és arról, hogy a csehszlovák népszámlálás a magyar nemzeti kisebbségre és a többi kisebbségekre milyen hatást gyakorolt, nagy vita folyik a világsajtóban, az országos sajtóban, a fórumon és a fórumon kívül. Ebben a vitában én mindenképpen tárgyilagos adatokkal kívánok résztvenni és igyekszem a vitában az adatokat mindenesetre úgy beállítani, hogy az igazságkeresés eligazodhassék.

Kiinduló tételem az, hogy úgy 1921-ben, mint 1930-ban a népszámlálás megsértette a nemzeti kisebbségeknek azon jogait, amelyek az úgynevezett kisebbségvédő nemzetközi szerződésekben részükre biztosítva vannak. Hogy ez a szempont nem véletlen, hanem szándékosan történt és történik és, hogy a szándéknak megfelelő a végrehajtás is, az eredmény tehát megbízhatatlan és elfogadhatatlan.

Az 1921. évi népszámlálás méltatását már a költségvetési bizottságban tartott beszédemben, sőt itt a plénumban is elvégeztem. Minthogy sok időt igénybe vevő fejtegetéseimet nem akarom most megismételni, csak arra hivatkozom itt ujból, amit ott kifejtettem, mert nemcsak az én meggyőződésem, nemcsak egy magyar embernek a meggyőződése ez, de egy csehszlovák egyetemi tanárnak, dr. Rádl Emánuelnek könyvében lefektetett igazsággal, adatokkal is bizonyított tény, tehát az objektivitást erősen alátámasztja.

Hivatkozhatom itt egy baseli egyetemi tanárnak, Hassinger professzornak nagy munkájára is, amely szintén a mi álláspontunkat igazolja, de hivatkozhatom ma is egy olyan tényre, ami ellen nincs ellenargumentum és ez az, hogy az 1921-es népszámlálás több csehszlovákot mutatott ki, mint amennyien Szlovenszkóban és Ruszinszkóban szlovákul egyáltalán tudtak.

Már most kérem, ha az 1921. és 1930. évi népszámlálást összehasonlítjuk, akkor arra a konkluzióra jutunk, hogy mindkét népszámláláskor a nyílt és titkos intenciók azonosak, a nemzeti állam fikcióját szolgálják, a nemzeti kisebbség csökkentésével az asszimilációt mozdítják elő. Nem is csoda, hogy a kormánypolitika a két népszámlálásban kontinuitást követett és forszírozott, mert ha az 1930. évi népszámlálást más elvek és más módszerek alapján hajtják végre, úgy annak eredményét elárulták volna és értéktelenné tették volna az 1921. évi fiktív eredményeket.

A két népszámlálás között külömbség alig volt, csak annyi, hogy 1921-ben a népszámlálás alkalmával nem volt kétféle ív, számláló ív és összeírási ív, akkor csak egyfajta ív volt; most kettő lett, azonban ez csak eventualitás volt és ránk nézve csak a rosszabbik eventualitás vonatkozott. Az eszköz kérdésében a külömbség a két népszámlálás között az volt, hogy míg 1921-ben ceruzával történt az összeírások nagy része, addig 1930-ban az instrukciók alapján, téntával történt az összeírás; azonban ennek ellenére az 1921-es népszámlálásnál ott szerepel a gummi, mint javitó eszköz, az 1930. évi népszámlálásnál a tisztázás, az ívek kicserélése és az ellenőrízetlenség.

A kérdezésben is némi külömbség mutatkozik. 1921-ben a népszámlálás kérdezte a nemzetiséget a faji hovatartozandóság alapján, az 1930. évi népszámlálás kérdezi a nemzetiséget, az anyanyelvet. Az 1921-es népszámlálásnál három kritérium volt; mondjuk egy szubjektív és két objektív szempont a nemzetiség meghatározására. A szubjektív a nemzetiségi vallomás volt, amit mindenképpen korrigálhattak a két objektív jegy alapján: a származás, vagyis a faji hovatartozandóság és az anyanyelv alapján.

1930-ban az anyanyelvet írták objektív jegy gyanánt és feltették, hogy a nemzetiség annyi, mint anyanyelv. De ez csak a papiroson volt meg, mert a prakszisban sok objektív jegyet használtak fel, mint a vallást, a származást és a nyelvtudást. Mert hiszen amint a prakszis is mutatja és a visszaélések is igazolják, a vallás kérdése jelentős volt a görög katholikusoknál, jelentős volt a zsidóknál, sőt sok helyütt a reformátusoknál és a római katholikusoknál is. A származás kérdését a névanalízisben merítették ki és a születési hely kutatásával is lényegesen kihasználták.

Hát kérem szépen, ha egyszer az intenció egy igazságos, tudományos népszámlálás végrehajtására vonatkozik, akkor a legkisebb követelmény az lett volna, hogy a nemzetiséget az anyanyelv objektív kritériuma alapján állapítsák meg, de az anyanyelvet mindenki szabadon, senki által nem befolyásolva és senki által nem ellenőrízve állapítsa meg.

Mi most is azt az álláspontot hangoztatjuk, hogy a nemzeti hovatartozás kérdése a szív kérdése, tehát szubjektív valami és objektív jeggyel meg nem határozható. Nagyon jól mondta egy magyar ujságíró, amikor azt írta, hogy az igazság kétségtelenül az, hogy az ember nemzeti érzése benső szubjektív valami, aminek nincsen semmi meghatározható objektív jegye. A lélek bensejében él és a bensőben nyilatkozik meg. Külsőleg megtagadhatja ezt az érzést valaki, de akkor erőszakot követett el önmagával sz emben. Mindenki hozzátartozik valamelyik nemzethez, a nemzeti lélek közösségében él, az anyatejjel szívja azt magába és mintegy tudat alatt lappang, csak olykor-olykor válik tudatossa és nyilatkozik meg külsőleg is. Vallhatja magát valaki kozmopolitának, internacionalistának, elbolondíthatja magát és a világot azzal, hogy amint vannak vallásilag közömbösek és felekezetnélküliek, úgy vannak nemzetnélküliek is. Ám az élet nagy pillanataiban a lélek megrezdülésein éreznie kell, hogy az egyik, vagy másik nemzetnek a tagja. Éreznie kell akkor is, ha saját külső érzéseiben a kényelmesebb utat választja és a nemzet küzdelmeiben, bánatában, bajaiban részét ki nem veszi.

Tény és igaz, hogy a köztársaságnak mind a két népszámlálásnál kiadott kormányrendelete és főkép az 1930. évi 86. számu kormányrendelet a nemzeti kisebbségek részére biztosított szabadságot alaposan megsértette.

Felsősziléziában felmerült egy kontroverz kérdés. Németország és Lengyelország szerződést kötöttek a népszámlálás módjaira vonatkozólag és ezt a szerződést a népszövetség is elfogadta. Ennek a szerződésnek 74. cikke a nemzetiség megállapítására vonatkozik és kimondja, hogy a népi, nyelvi, vagy vallási kisebbséghez való tartozást a hatóságok sem nem vizsgálhatják felül, sem nem vonhatják kétségbe. A felsősziléziai kisebbségi panaszok ügyében döntő állandó nemzetközi bíróság 12. számu döntésében pedig kimondta a jogelvet, hogy a szerződésnek ez a 74. pontja logikus következménye a kisebbségvédő szerződések biztosította szabadságnak. Ez az elv minden szerződésileg biztosított kisebbségre vonatkozik és minden eljárásra, amellyel a nemzetiséget megállapítják. Vonatkozik tehát elsősorban a népszámlálásra, vonatkoznia kell tehát a csehszlovák népszámlálásra is.

Ez a döntés mindenesetre igazolja azt, hogy a 86/1930. számu kormányrendeletnek 21., 22. és 23. szakaszai megsértették a saintgermaini nemzetközi szerződésnek első fejezetében említett 2., 6. és 7. cikkeit, mert hiszen nem ismerték el az egyéni jogot, a szabadságot atekintetben, hogy nem adták meg az egyénnek a szuverén jogot annak megállapítására, hogy mely nemzetiségi csoporthoz akar tartozni, hogy mely nyelvet kívánja anyanyelvének tartani.

Hát kérem szépen, az idézett kormányrendelet 21., 22. és 23. szakaszai nemcsak, hogy nem adták meg ezt az egyéni jogot, hanem még egyenesen odautalták a népszámlálóbiztosok ellenőrzése alá, megengedték azt, amit semmiféle államnak népszámlálási módszere nem tartalmaz, megengedték, hogy négyszemközt kerülhessen össze a népszámlálóbiztos a megszámlálandóval és ott kérdezze tőle a nemzetiségét, ott kérdezze meg, milyen az anyanyelve. Tehát eltüntetett ezen processzus elől minden tanut, nehogy bizonyítható legyen, hogy mi volt a kérdés, nem tartalmazott-e az tilos befolyásolást, pressziót vagy fenyegetést.

De nem áll meg a rendelet ennél, hanem egyszerüen kimondja, hogyha egyszer kétsége támad a biztos úrnak, akkor az egész kérdést a felügyeleti, a politikai hatósághoz utalhatja, amely azután a megszámlálandó kihallgatása után dönt az illető nemzetiségi hovatartozandóságának kérdésében; tehát úgy is dönthet, hogy megöli azt a szabadságot, amely szabadság a nemzetközi szerződések értelmében igenis megilleti azt a kisebbséghez tartozó embert, megöli azt a szabadságot, hogy lelkének sugallatát követve, magát Isten és ember előtt magyarnak, vagy németnek vallhassa.

Ezzel azt hiszem, hogy bizonyítottam azt, hogy már maga a kormányrendeletnek a rendelkezése és az a tény, hogy ilyen rendelkezés kiadatott, igazolja azt, hogy itt a nemzeti kisebbségek jogai megsértettek. De megsértették a nemzetiségi kisebbségi jogokat és az egyenlő elbánás elvét akkor is, amikor elrendelték azt, hogy a szabály az, hogy Szlovenszkón és Ruszinszkóban mindenütt összeírási ívvel történjék a népszámlálás. A látszatpolitikát tehát itt is ügyesen akarták folytatni.

A belügyminiszter kiadott egy 32.904/1930. számu rendeletet, amelyben azt mondja, hogy összeírási ívvel csak ott kell lefolytatni a népszámlálást, ahol az analfabéták többségben vannak. Azonban ennek a jogi látszatnak nem volt semmi jogi ereje, mert hiszen az Országos hivatal Szlovenszkón és Ruszinszkóban elrendelte, hogy mindenütt összeírási ívvel történjék a népszámlálás és ezzel megsértette a kormányzat a törvény előtti egyenlőséget és az egyenlő elbánás elvét.

Hát kérem, ezek a kérdések igazolják azt, hogy itt a kisebbségi jogok megsértése megtörtént. Kétségtelen és bizonyítható az is, hogy ez nem egy véletlen, vagy egy meggondolatlan kormánycselekedetnek a következménye, ezt bizonyítani lehet és lehet azt is bizonyítani, hogy ez teljes szándékossággal történt.

Kairóbán 1927 december 29-től 1928 január 5.-ig a Nemzetközi Statisztikai Intézet tartotta 17. ülését, ahol arra az álláspontra helyezkedtek, hogy anyanyelv alatt azt a nyelvet kell érteni, amit ilyenként a megszámlált egyén a népszámlálás időpontjában, minden befolyástól menten, magáénak vall, mert a nyelvhasználat mindenkinek egyéni joga és így mindenkinek saját, egyéni bevallására kell bízni annak eldöntését, hogy milyen nemzetiséghez kíván tartozni és, hogy milyen nyelven kívánja magának a kisebbségi jogokat biztosítani. Avégből, hogy azok a bizonytalanságok, amelyek a nemzetiségi statisztika megbízhatóságát rontják, megszünjenek, az anyanyelven kívül, amely feltétlenül csak egy lehet, minden államban kérdezni kell az anyanyelven kívül beszélt más nyelveket is.

Ezt a határozatot a Nemzetközi Statisztikai Intézet egyhangulag hozta. Ennek a határozatnak meghozatalában részt vettek a csehszlovák statisztikusok is. Tehát ők is helyesnek ismerték el ezt az elvet, amely elvet a csehszlovák kormánypolitika azonban mégsem alkalmazott.

De annak a bizonyítéka, hogy tényleg szándékosság imputálható a kormánypolitikának, megtalálható abban a ténykedésben is, hogy az az ankét, amely a statisztikai tanács által az Állami Statisztikai Hivatal keretében 1929 január 4.-től 1930 február elseje között hajtatott végre, a maga eredményét 1930 február 4.-én a következőképpen publikálta: "A megszámlált egyén nemzetiségét azon elv alapján vezetik be, amit az illető legjobban megtanult és amit a legfolyékonyabban beszél. Ez rendszerint az anyanyelv. Zsidó nyelvként a héber nyelv mellett a jiddischt - jargont - is el kell fogadni."

Most kérem szépen ez az ankéthatározat a tudományosság szempontjából nem állja meg teljesen helyét, azonban nem állta meg helyét a kormánypolitikánál sem, mert ezt éppen nem fogadták el és az említett rendeletében egy sokkal kifogásolhatóbb álláspontot foglalt el akkor, amikor kimondotta, hogy a zsidók vallhatják magukat zsidó nemzetiségüeknek, nem kell anyanyelvüknek héber vagy jiddischnek lenni. Ezután titkos instrukciók következtek, amelyek úgy szóltak, hogy a zsidók vallhatják magukat csehszlovákoknak, de magyarnak a zsidót beírni nem lehet.

Ez maga is egy olyan tény, amely a szándékosság bizonyítását konkludens faktumként igazolja. De vannak itt más tények is, amelyek ezt igazolják.

A Magyar nemzeti párt 1929-ben benyujtott egy törvényjavaslatot az 1930. évben megejtendő népszámlálás rendelkezéséről, úgy okoskodván, hogy ezt a kérdést nem jó lesz a kormánypolitika kénye-kegyére odadobni, hanem törvénnyel kell biztosítani a már nemzetközi szerződésekben biztosított jogokat. Ez a törvényjavaslatunk azonban még a kezdeményezési bizottsághoz sem lett engedve. A Házat közben feloszlatták; amikor az uj, jelenlegi parlament összeűlt, ujból és még jóidőben beterjesztettünk javaslatunkat, de ujból nem utalták azt a kezdeményezési bizottsághoz, hidegre tették azt, hogy jó eredmény ne fakadhasson ebből.

Mi azonban nem elégedtünk meg ezzel, a parlamentarizmus és a parlament szabályaival meg nem egyező elbánással. Nem rekrimináltunk, hanem elvégeztük a munkának nehezebb rézét, elmentünk a költségvetési bizottságba és ott 15 indítványt tettünk arra vonatkozólag, hogy a kormányrendeletnek azon részei, amelyek a nemzetközi jog elveivel és rendelkezéseivel ellentétben állanak és amelyek megsértik a kisebbségi jogokat, megváltoztattassanak és hogy biztosíttassék a magyarságnak és németségnek az a joga, ami a népszámlálás igazságos végrehajtását biztosítja.

Hát kérem, az eredmény az lett, hogy ezeket az indítványokat leszavazták. Akkor a plénumban ujra előjöttünk ezekkel az indítványokkal és itt már csak azt kértük, amit egy nap alatt táviratilag el lehet intézni, hogy rendelje el a belügyminiszter, hogy Ruszinszkóban és Szlovenszkóban az összeírási ívek a lakásbirtokos által alá legyenek minden esetben írva. Másik kérelmünk az volt, hogy, ha a népszámláló biztosok elvégezték napi munkájukat, akkor az összeírási íveket minden este bepakkolják, lepecsételjék és helyezzék letétbe a községházánál. A belügyminiszter úr azonban nem tartotta szükségesnek ezt az intézkedést keresztülvinni, nem tartotta szükségesnek azért, mert hiszen akkor megszünt volna egy visszaélési lehetőség. Tehát ez is egy bizonyíték arra, hogy a visszaéléseknek a szándéka tényleges volt.

Ezek a tények mind igazolják azt, hogy mi nemcsak nem néztük ölbetett kézzel a dolgokat, hanem igenis figyelmeztettük a kormányt arra, hogy itt a rendeletnek olyan szakaszai vannak, amelyek erős visszaélésekre adnak alapot.

Interveniáltunk ezek után szóval, írásban, táviratilag a belügyminiszter úrnál, de a belügyminiszter úr nem tartotta szükségesnek csak egyre is válaszolni, pedig neki az kötelessége az alkotmány értelmében; nem válaszolt még ma sem egyetlenegy panaszunkra, mert hátha előadódott volna egy eset, amely az elkövetett visszaélések reparációját kikényszerithette volna.

Az instrukciónak a kérdése is hozzátartozik ehhez a témához. Az instrukciók, vagyis a végrehajtási utasítások a népszámlálási rendelethez, a felvilágosító hivatalos iratoknak terjesztése és küldése, minden szabad országban úgy történik, hogy teljes nyílvánossággal adják, mindenki megszerezheti azokat, mert azok semmiféle titkot nem képeznek. Itt azonban az instrukciók pártok birtokába juthattak ugyan, de mi azokhoz hozzá nem juthattunk, hiába probáltunk meg mindent, hivatalos úton nem kaphattunk ilyen instrukciókat.

Az utolsó órákban megkértem egy képviselő barátomat, hogy a belügyminisztériumban szerezze meg azokat. A referens úr azonban azt válaszolta, hogy nincsen módjában azokat kiadni, külömben is Szlovenszkóra és Ruszinszkóra külön instrukciók készültek, ami bizonyíték amellett, hogy nem bírálnak el bennünket egyenjogu állampolgárokként.

Akkor én személyesen fordultam a belügyminiszter úrhoz magához és kértem, hogy juttasson nekem is egy instrukciót és feltettem a kérdést, hogy talán titkokat tartalmaz-e az. A belügyminiszter úr ötölt-hatolt, végre azt mondta, hogyha van még egy példány, akkor másnap rendelkezésemre bocsátja. Megkaptam másnap az instrukciót és ebből csak azokat a feltevéseket láttam megerősítve, amiket a rendeletnél már megállapítottunk és amiknek félelmetes hatásától valóban indokolt volt rettegnünk. Ellenben naivitás lett volna elhinni, hogy csak ez az egy instrukció van, mert tudtuk és láttuk is, hogy más titkos rendelet is van. Interpelláltunk is emiatt, jött is a cáfolat, hogy olyan titkos rendelet, amire mi hivatkozunk, nincs, de ebben benne van a beismerés is, hogy talán másféle titkos rendelet létezik; mert a számtalan jegyzőkönyvünk igazolja, hogy a népszámlálóbiztosok beismerték, hogy nekik titkos utasításuk van, hogy a görög katholikusokat ruszinoknak írják be, hogy a zsidót csehszlováknak, vagy zsidónak kell beírni, magyarnak vagy németnek beírni n em szabad és hogy az állampolgárság kérdésénél, akinek állampolgársága még vitás, azt nem szabad idetartozónak elismerni.

Hát kérem szépen, az instrukció kérdése így áll és ezek a titkos instrukciók igazolják azt, hogy itt tényleg megtörtént a visszaéléseknek egész láncolata, illetve hogy itt szándékosan történt a rendeletben már elrendelt kisebbségi jogok megsértése.

Ámde, tisztelt képviselőház, nemcsak ezek az adatok, amelyeknek nagy része hivatalos közokiratokkal van bizonyítva bizonyítják, hogy visszaélések törté tek tömegével, hanem van nekünk még más bizonyítási anyagunk, mert akkor, amikor a statisztikai hivatal még nem dolgozta fel végig, mert nem is dolgozhatta fel végig a népszámlálás adatait, már mi akkor is tudjuk egész tömegét bizonyítani a feltett és bekövetkezett visszaéléseknek, amelyek ujból igazolják, hogy véglegesen megsértették a nemzetközi szerződésekben biztosított nemzeti kisebbségi jogokat.

Ezeket a visszaéléseket a következő 12 csoportba foglalom:

1. Az előkészítő eljárásban a magyar és német kisebbség politikai pártjait és egyéb exponenseit erőszakkal megakadályozták azon felvilágosító munka végzésében, amelynek célja a magyar és német kisebbség instruálása volt a népszámlálásra vonatkozó jogokat és kötelességeket illetőleg.

2. A kormányhatalom tűrte, hogy illegális és a kisebbségek elnemzetlenítését célzó propagandát és agitációt folytassanak különféle csehszlovák nacionalista egyesületek, lapok és egyének.

3. A népszámlálóbiztosok és revizorok kinevezésénél az 1930/86. számu kormányrendelet és a 45518/1930/VIII. számu belügyminiszteri rendelet rendelkezése ellenére nem voltak tekintettel a lakosság nemzetiségi összetételére. A kisebbséghez tartozó népszámlálóbiztosokat borzasztó kis számban neveztek ki és magyar s német kisebbségi vidékeken olyanokat neveztek ki, akik a lakosság nyelvét abszolute nem értik és akiknek soviniszta elfogultsága közismert.

4. Tömegesen neveztek ki biztosoknak és revizoroknak csendőröket, pénzügyőröket, rendőröket, adóügyi és járási hivatali tisztviselőket, akiknek már a személye és hivatali állása is pressziót jelentett a lakosság szemében.

5. Volt több eset Szlovenszkóban, hogy a népszámlálás foganatosítására kinevezett helybeli tanítókat és egyéneket az utolsó pillanatban a Cseh- és Morvaországból hozott csehszlovák nacionalista egyetemi hallgatókkal cserélték ki. Ide tartozik az is, hogy a helyi viszonyokkal nem ismerős szlovenszkói csehszlovák egyetemi hallgatókat neveztek ki a Csallóköz magyar falvaiba.

6. A biztosok a kormányrendelet és egyéb rendeletek számos intézkedését szándékosan megsértették és amikor a felek azokat szóvátették, legtöbbször a kapott utasításra hivatkoztak.

Az összeírási íveket sok helyütt a biztosok nem töltötték ki a felek jelenlétében, csak ceruzás jegyzeteket készítettek. A nemzetiségi, illetve anyanyelvi - 15. számu - rovatot sok helyütt nem töltötték ki és így a megszámlált ellenőrzési jogát teljesen megsemmisítették. Sok helyütt az íveket csupán ceruzával töltötték ki. Sok helyütt a nemzetiséget, illetve az anyanyelvi adatot a fél akarata ellenére töltötték ki és magyar, vagy német helyett csehszlovákot írtak.

Sok helyütt nem engedték meg a biztosok a betekintést a kitöltés alkalmával a kitöltött összeirási ívbe és ezzel megfosztották az érdekelteket az őket megillető ellenőrzési jogtól.

7. A népszámlálási biztosok eljárásuknál bőven éltek a négyszemközti kihallgatás jogával. Ezeknél sokszor a legnagyobb lelki preszsziót fejtették ki. Igérgetés, rábeszélés és fenyegetés voltak eszközeik.

8. Dacára annak, hogy a kormányrendelet rendelkezése szerint a nemzetiség meghatározásánál az egyedüli kritérium az anyanyelv, a népszámlálóbiztosok sok helyütt egyéb erőszakos és a statisztikai tudomány szempontjából elvetendő kritériumokat használtak. Ilyenek a vallás, a családi származás, a születési hely, a névanalizálás, a szlovák nyelv tudása.

9. A kormányrendelet a zsidóvallásuak részére megadta a lehetőséget ahhoz, hogy zsidó nemzetiségüeknek vallhassák magukat. Titkos instrukciók ezt mint kötelességet interpretálták és a biztosok ezt a zsidóktól a legtöbb helyen követelték, sőt kifejezett akaratuk ellenére az egyes zsidókat zsidó nemzetiségüeknek irták be.

10. Titkos instrukciók és hivatalos mintanyomtatványok útján a biztosok olyan utasítást kaptak, hogy a kormány elismeri a cigány nemzetiséget. A biztosok ez alapon azt a cigányt, aki magát magyarnak, vagy németnek vallotta, túlnyomó esetben cigánynak irták be, de amelyik csehszlováknak vallotta magát, azt minden további nélkül csehszlováknak irták.

11. A hivatalos titoktartást, amelyet a kormányrendelet előír, számtalan esetben megsértették, ellenben ha a fél kérte a revizort, hogy mutassa meg az ő összeírási ívét, azt kifejezetten megtagadta. A megszámlálandó fél javára rendelt titoktartás ürügye alatt tagadta meg ezt, panasz esetén, az illetékes járási főnök is, sőt ugyanazon célzattal titkolták el azt is, hogy kik a revizorok, hogy ne lehessen a félnek hozzájuk fordulni beírt adatainak megtekintése végett.

12. A járási főnökök a népszámláló biztosok, illetve a revizorok felterjesztésére sok helyütt terrorisztikusan jártak el, mivel már az idézés tartalma is fenyegető, illetve megfélemlitő volt. A megszámlálandók kihallgatását sok helyütt terrorisztikusan végezték. Döntéseikkel a legtöbbször nyíltan megsértették a törvényt, a kormányrendeletet, de főképpen a kisebbségi jogokat. Bírságokat megokolatlanul és igen magas összegben róttak ki, sőt fogházbüntetéseket is alkalmaztak s mindezeket lehetőleg villámgyorsasággal, hogy az ilyen határozatok elrettentő példaként hassanak a még hátralévő hasonsorsu megszámlálandókra.

Mindezeknek a bizonyítására perrendszerü bizonyíték áll rendelkezésemre. Ha azonban az egész anyagot végigolvasnám, akkor ebben a hónapban talán el sem mehetnénk ebből a házból. Röviden tehát, távirati stílusban, fogok csak igen kirívó eseteket felsorolni.

Megjelent egy füzet, amely felvilágosító füzet akart lenni a magyar nemzeti kisebbség részére. Megkérelmeztük annak terjesztését, de a pozsonyi Országos elnöki hivatal 189.439/1930. számu végzésével megtagadta annak terjesztését. Hogy ezt megtagadhassa, szükséges volt, hogy ehhez okokat tudjon kellőképpen találni. Megváltoztatta ezért indokolásában röpiratunk cimét is, amely eredetileg úgy szólt: "Hogyan kell viselkedni a magyar nemzetiségünek a népszámlálás alkalmával". A címet az indokolás ekkép változtatta meg: "Hogyan kell viselkedni a magyar népszámlálás alkalmával?" Kihagyta tehát a "nemzetiségünek" szót és ráfogta a mi törekvésünkre azt, hogy mi egy magyar magánnépszámlálást akarunk rendezni és ezért nem engedélyezte röpiratunk terjesztését.

Ebben a füzetben benne van egy úgynevezett "Magyarság tízparancsolata" címü rövid kioktatás is, amit külön röpiratként is ki akartunk adni. Ez a rövid kioktatás szabadon jelenhetett meg a csehszlovákiai magyar lapokban, röpiratként való terjesztését azonban az Országos elnök nem engedélyezte és azon mondatokat inkriminálta, hogy: "Magyarnak lenni nagy és dicső dolog" és "Magyar légy mindhalálig és veled lesz az Isten". Nemzetiség elleni izgatást látott ebben a két mondatban az Országos elnök akkor, amikor semmiféle ügyész nem emelt nemzetiség elleni izgatás cimén vádat felhívásunknak ezen okokból történt közlése miatt.

A Deutsches Politisches Arbeitsamt kiadott egy felvilágosító iratot, aminek címe: "Mik a kötelességei és jogai a német nemzetiségünek az 1930. évi népszámláláson?" A népszámlálásnál ennek terjesztése kifogástalanul ment a történelmlmi országokban, de Szlovenszkóban, a szlovenszkói németek között ennek terjesztését az Országos elnök betiltotta és csendőrökkel nyomoztattak az ilyen példányok után.

Ellenben megjelent egy plakát egy fiktív szervezet aláírásával, illetve a jó Isten tudja, kit kellett alatta érteni, "Zsidó fizess!" címmel, amelyik mindenféleképpen befolyásolni akarta azokat a magyar zsidókat, akik nem tagadják meg és nem tagadták meg magyar anyanyelvüket és nem tagadják meg a magyar kultúrával való közösségüket. Ezt szabad volt terjeszteni az Országos hivatal elnökének jóváhagyásával. (Předsednictví se ujal předseda Malypetr.)

A második csoport bizonyítására megemlítem a Slovenská liga befolyását a népszámláló biztosok kinevezésére. A pozsonyi Lafranconikollégiumban a Národní rada titkára Granadier Antal november 16.-án felvilágosító gyűlést tartott a kollégiumban 70 növendéke számára, akiket a liga toborzott össze és ebben az instruálásban kioktatta őket, hogyan kell a magyarok számát apasztani, hogy a zsidókat nem szabad beírni magyaroknak, tehát nem azt magyarázta, hogyan kell az igazságot keresni, hanem hogyan lehet a visszaéléseket elkövetni.

Ott van az udvardi jegyzőnek az esete, aki a Slovenský Denníkben izgatott és nyiltan megnevezett négyszáznál több szlovák nevü udvardi lakost, akik mind magyar nemzetiségüek és arra hívta fel a népszámláló biztosokat, hogy ezeket vissza kell szlovákosítani még akkor is, ha nem tudnának szlovákul.

Ami a népszámláló biztosoknak a kinevezését illeti, itt hivatkozhatom dr Boháč Antalnak beismerésére, aki maga is elismeri azt, hogy a számláló biztosok kinevezésénél a kisebbségek arányszámát nem vették mindenütt tekintetbe és hogy a vegyes nemzetiségü vidékeken igenis jogos panaszokra van ok. Például Beregszász város lakosságának 62·14%-a magyar. Itt 35 számláló biztos közül 18 olyat neveztek ki, akik még csak nem is beszélik a magyar nyelvet, holott magának a belügyminiszternek a rendelete azt mondja, hogy olyan számlálóbiztosokat kell kinevezni, akik a lakosság nyelvét értik. Itt van Beregdéda, ahol a három biztos közül egyik sem tudott magyarul, pedig a falu magyar. Mačolán két biztos közül egyetlenegy sem tudott magyarul. Érsekujvárott, 49%-os magyar lakossággal, 43 számlálóbiztos közül 29 nem tudott magyarul. Vágselyén 11 közül 5 nem tudott magyarul. A rahói járásban 15 számláló biztos volt. Ezek között 13 cseh volt, egy ruszin és egy zsidó.

De példát említek fel, hogy csendőrök, adóhivatalnokok, rendőrtisztek lettek kinevezve népszámláló biztosoknak és ezzel megsértették a belügyminiszternek azon rendelkezését, hogy olyan népszámlálóbiztosokat kell kinevezni, akik a lakosság osztatlan bizalmát élvezik. Hát a csendőr, a pénzügyőr, az adóhivatalnok, a rendőrtisztviselő, akikkel összefüggésben van a lakosság adóügyekben és egyéb hivatali ténykedések révén, vajjon ezek az egyének nem jelentenek-e nyomást a lakossággal szemben?

A beregszászi járásban 7 finánc, Badallón 2 finánc, Csonkapapin, Hettyén egy finánc volt kinevezve. A rahói járásban egy csendőr, Vágselyén 4 pénzügyőr, Udvardon egy pénzügyőr, Perbetén egy csendőr, Vágfarkasdon egy csendőr, Léván két pénzügyi tisztviselő, egy rendőrbiztos, Párkányon egy rendőrbiztos lettek kinevezve számlálóbiztosokul. Folytathatnám a felsorolást, de azt hiszem, hogy ez is elég igazságunk bebizonyítására.

Vághosszufalu községben magyar tanítók voltak kinevezve számlálóbiztosoknak. Az utolsó pillanatban visszavonták ezt a kin evezést, cseh és morva egyetemi hallgatókat hoztak, akik azután morva nyelven kérdeztek és ha valaki valami feleletet szlovákul adott, azt rögtön szlovák nemzetiségünek írták be.

A hatodik csoportban a legkiadósabbak a népszámlálóbiztosok visszaélései. Itt egy pár ezerre menő adat, jegyzőkönyv és bizonyíték áll rendelkezésemre. Nincs idő azokat mind végig sorolni, de meg kell jegyeznem, hogy a legerősebb volt a visszaélés a városokban, azután azokban a községekben, amelyek az etnikai határon vannak, ahol a nevek nem mindenütt magyar hangzásuak és ha a névnek szlovák jellege, vagy szinezete volt, ott a visszaéléseknek erősen meg volt az alapjuk. De vannak olyan esetek, amiket azért is meg kell említeni, mert még kiadósabbak voltak.

Igy Vámosladányban 300 volt azon magyar nemzetiségüeknek a száma, akiket akaratuk ellenére csehszlovákoknak írtak be. Vágselye melletti Hetmeny-pusztán Bargár József főtrafikos és maradékbirtokos 150 olyan embert írt be csehszlováknak, akik magyaroknak vallottak magukat. Érsekujvárott eredeti okirat jutott a kezünkbe, amelyen a népszámlálóbiztos elkövette a maga visszaéléseit. Mayer Pál nevezetü cipész hatodmagával, gyermekeivel, feleségével magát magyar nemzetiségünek vallotta, mintahogy a való igazságnak megfelelőleg magyar is az anyanyelve. Már most a népszámláló biztos semmiféleképpen sem akarta megengedni, hogy magyaroknak vétessenek fel és akár tetszett nekik, akár nem, beírta őt és gyermekeit szlovák nemzetiségüeknek. Ezen Mayer annyira felháborodott, hogy kikapta a kezéből az ívet, elvette azt és rendelkezésünkre bocsátotta.