Der 150 Millionen-Kredit zur Linderung der Wirtschaftskrise ist zwar schon der Regierung bewilligt, aber der politische Kuhhandel unter den Regierungsparteien hat es bisher verhindert, daß die Durchführung dieses Gesetzes hätte in Angriff genommen werden können.

Und das Parlament? Die Regierung steht schwach und beinahe ohnmächtig vor den folgenschweren Erscheinungen der Wirtschaftskrise, während politische Parteien im Abgeordnetenhause an der Arbeitslosigkeit nur ihr parteidemagogisches Süppchen wärmen wollen. Da wird gebrüllt und geschrien, die wüstesten Schimpfworte schwirren durch die Luft, jeden Augenblick kann es zu Tätlichkeiten zwischen den Volksvertretern kommen und als der Weisheit letzter Schluß dieser geistreichen Beratungen hallt es durch den Saal: Die Regierungssozialisten sind an allem Schuld! Ich frage, ob auch nur einem Arbeitslosen durch dieses Maulheldentum schon geholfen wurde.

So erfüllt das Parlament nicht seine Pflicht. Von fanatisierten Parteiführern aufgehetzt, werden die durch Not und Elend leicht erregbaren Menschenmengen vor die Gewehre der Gendarmen getrieben und es fallen Schüsse, die Menschenleben wegraffen. Auch keine noch so geschickt abgefaßte Regierungserklärung über den bedauerlichen Vorfall in Dux wird die Tatsache aus der Welt wegleugnen können, daß unnützerweise Menschenblut vergossen wurde. Durch solche Mittel wird die Regierung nie dem Auslande den Beweis erbringen können, daß die Čechoslovakei ein starker Staat ist, der die öffentliche Ruhe und Ordnung auch in dieser schweren Zeit aufrecht zu erhalten vermag. Im Gegenteil, die Schüsse von Dux sind eher ein Zeichen der bewußt gewordenen Schwäche und der sich daraus ergebenden Furcht. Das Abreagieren der Verzweiflung arbeitsloser und hungernder Menschenmassen nach außen wird man nie mit Bajonetten und Gewehren verhindern, das kann nur durch planmäßige wirtschafts- und sozialpolitische Arbeit in den gesetzgebenden Körperschaften und in der öffentlichen Verwaltung geschehen. Aber die Regierung muß endlich anfangen zu arbeiten, nicht nur halbe Versprechungen in Regierungserklärungen zu machen. Bis jetzt hat sich die Regierung noch nicht das Vertrauen der Öffentlichkeit gewinnen können.

Es lachen wirklich die Hühner, wenn im Regierungsexposé von der Regierung behauptet wird, daß sie bei den Verhandlungen über die Regelung der Handels- und Rechtsverhältnisse mit anderen Staaten alles, was möglich war, getan hat. Mit Deutschland und Österreich, unseren unmittelbaren Nachbarn, mit denen die Čechoslovakei naturgemäß die innigsten und geordnetesten Beziehungen haben sollte, kommt auch in absehbarer Zeit, dank der verwirrten Außenpolitik dieses Staates überhaupt nichts zustande, mit Ungarn lebt die Čechoslovakische Republik augenblicklich im Zustande eines Zollkrieges dank der intransigenten Agrarpolitik. Zwar behauptet die Regierung immer, daß sie nichts unversucht lassen wird, um mit Ungarn wieder halbswegs normale Beziehungen einzuleiten. Zur Unterstützung dieser Bemühungen gibt aber der Herr Außenminister Dr. Beneš dem "Paris Midi" ein ungarnfeindliches Interview, in welchem er naturlich gegen Ungarn und Österreich auch wieder einmal kräftig mit dem Säbel rasselt. Es ist ganz einerlei, ob Minister Dr. Beneš mit diesem Interview den ungünstigen Eindruck beseitigen wollte, den das seinerzeit veröffentliche Interview Masaryks hervorgerufen hat, in welchem der Staatspräsident sich zustimmend über die Möglichkeit einer Grenzrevision zwischen Ungarn und der Čechoslovakei ausdrückte, oder ob er damit die jetzt aus außenpolitischen Gründen forcierten Handelsvertragsverhandlungen mit Polen und Jugoslavien günstig beeinflussen wollte. Er kann versichert sein, daß er weder den einen, noch den anderen Zweck mit solchen Mätzchen erreichen wird. Im Gegenteil. In der internationalen Diplomatenwelt wird man nur der Ansicht sein, daß Minister Dr. Beneš mit solchen Interviews sein jetzt in Genf stark ramponiertes Ansehen wieder herstellen oder für die Genfer Niederlage sich rächen wollte. Daß der Chef der Außenpolitik augenblicklich keine anderen Sorgen hat, wird sicher von allen durch die Wirtschaftskrise leidenden Menschen mit Befriedigung zur Kenntnis genommen werden.

Ganz entschieden muß ich aber der Behauptung der Regierungserklärung widersprechen, daß der Staat gerade in der letzten Zeit den öffentlichen Bediensteten gegenüber neuerlich seine Pflicht bis zur äußersten Möglichkeit erfüllt hat. Gerade dem Chef der Regierung sowie allen Ressortministern haben die Staats- und öffentlichen Angestellten wiederholt ihre Klagen und Beschwerden über ihre schlechte materielle Lage vorzutragen Gelegenheit gehabt. Ja, selbst der Staatspräsident hat in der letzten Zeit, sicher im Einvernehmen mit der Regierung, die Vertreter der Beamtenorganisationen empfangen und aus ihrem Munde erfahren, welche Abänderung aller gesetzlichen Bestimmungen vom Gehaltsgesetz Nr. 103/26 bis zur Resystemisierungsverordnung von den öffentlichen Angestellten dringendst gewünscht wird.

Die Regelung der Altpensionen mit all ihren Mängeln und Fehlern wurde noch nicht ei nmal in der ersten Etappe gänzlich durchgeführt. Sollen diese Worte der Regierungserklärung vielleicht eine deutliche Absage an die öffentlichen Angestellten sein, daß sie in nächster Zukunft auch auf die Verwirklichung ihrer bescheidensten Forderungen nicht rechnen dürfen? Hier ist notwendig, daß die Regierung in nächster Zeit eine entsprechende Aufklärung gibt, wie sie über die definitive Regehung der Angestelltenfragen überhaupt denkt. Wenn der Staat seinen Angestellten gegenüber nicht seine Pflicht erfüllt und allen nicht das Angestelltenrecht wahrt, dann wird er wahrscheinlich vergeblich bei den Angestellten auf opferbereite Erfüllung der Angestelltenpflichten über das normale Maß hinaus appellieren.

Ich habe im Namen meiner Fraktion nur die wichtigsten Bedenken gegen einige Gedanken der Regierungserklärung in Form einer maßvollen und sachlichen Kritik vorgebracht. Durch ihr dreizehn Monate langes Versagen hat die Regierung sich nicht unser Vertrauen erwerben können. Die Regierungserklärung ist auch nicht geeignet, in uns die Hoffnung zu erwecken, daß die Regierung ernstlich darangehen wird, mit tauglichen Mitteln der schweren Wirtschaftskrise und ihren Folgeerscheinungen zu begegnen. Das von der Regierung vollständig abhängige und beherrschte Parlament wird daher nicht in die Verlegenheit kommen, irgendwelche taugliche Arbeit der Regierung wohlwollend zu unterstützen.

Weil uns das Vertrauen zur Regierung fehlt, werden wir der Regierungserklärung ein zustimmendes Votum versagen. (Potlesk.)

Tisztelt képviselőház! Valahányszor a kormány egy nyilatkozattal lép a képviselőház elé, aminek folyományaképen bizalmat vagy bizalmatlanságot kell szavazni a kormánynak, mindig megerősödve érezzük magunkat abban a meggyőződésben, hogy mi magyarok a kormánynak bizalmat képtelenek vagyunk szavazni. Amikor a bűnnélküli büntetés konzekvenciájaképen ide kerültünk, amit Beneš miniszter úr legutóbbi francia interwjujában úgy fejezett ki, hogy az igazságos bánásmód kipróbálása végett csatoltak ide bennünket, akkor igen szerencsétleneknek éreztük magunkat.

Úgy éreztük magunkat, mint akinek édesanyja meghal. Az a fájdalom, mely teljesen uralta egész lényünket, még az ellenfél táborában is bizonyos megilletődést váltott ki és a kiméletnek bizonyos fokát juttatta osztályrészünkül. (Předsednictví převzal místopředseda Taub.) Azonban ez nem sokáig tartott és mi fokról-fokra szerencsétlenebbeknek éreztük magunkat. A kíméletnek ez a röpke pillanata nem sokáig tartott, mert azt a kiméletlenség krescendója váltotta fel. És ma, amikor a krescendó maximumát szenvedjük át, amikor annak borzasztó megpróbáltatásait kell átélnünk, akkor egy pillanatra elhalkul a nagy orchester és a gúny pianiszszimója következik ebbe a szép zenei csendbe. Hallatszik hozzánk a kérdés, hogy hát miért is ajándékozzunk meg a kormányt bizalmunkkal.

Mélyen tisztelt képviselőház! A mi álláspontunk teljesen tiszta. Mi elismerjük a csehszlovák köztársaságnak törvényeit, igyekszünk azokat megtartani, teljesítjük állampolgári kötelességeinket és megtartjuk a törvények által szankcionált loyalitást.

Azonban nemzeti érzésünket, amit születésünk pillanatában Istentől kaptunk ajándékba, azt nem hagyjuk senkinek, csak az Istennek magának elvenni. A szívünk olyan, hogy azt mi nem tudjuk és nem akarjuk elcserélni, de szívünk óhajtásának teljesülését mi kizárólag békés úton, a csehszlovák hivatalos akaratnak hozzájárulásával, beleegyezésével akarjuk elérni. Éppen ezért nem államellenes a mi álláspontunk, mert mi egyenest a csehszlovák köztársaság kormányának akaratára bazirozunk, mert a mi meggyőződésünk sziklaszilárd atekintetben, hogy a mi szavunk óhajának teljesülése egyenesen létérdeke a csehszlovák köztársaságnak.

De nem lehet államellenesnek minősíteni a mi álláspontunkat azért sem, mert az alkotmány maga rendelkezik és az alkotmány maga mondja ki, hogy a parlamentnek joga van a határmegváltoztatás kérdésével foglalkozni, csak kétharmad többség kell a határozathozatalhoz. Egy képviselő tehát egész nyugodtan terjeszthet a ház elé egy konkrét határmegváltoztatási indítványt, természetes, hogyha komolysággal akarja ezt tenni, akkor ki kell hozzá várni azt az atmoszférát, amely az ilyen indítvány megszavazásához szükséges.

Ennek az atmoszférának kialakulására, elősegítésére vállalkozunk mi becsületes, békés munkával és eszközökkel. Bízunk a Gondviselésben, mert a Gondviselés még a rosszat is a jó érdekében való fegyverré szokta tenni.

A gazdasági válság, annak minden szomorusága, a munkanélkülieknek óriási számu növekedése, mind azt a célt szolgálja Isten rendeletéből, hogy a farkasszemet néző népek ébredjenek arra a meggyőződésre, hogy hiába, nem lehet az az álláspont helyes, amely az erőszakot többre becsüli az igazságnál és amely a túlságos nagy fegyverkezésben létrejött állam biztonságának alapját és létét képezi.

A csehszlovák köztársaság kormánya nem akarja meglátni az Isten ujját, az Isten figyelmeztetését és éppen ellenkezőleg cselekszik, mert nem akarja meglátni a mi törekvésünket, amely a magyar népnek békéjét célzó atmoszféra megteremtésére irányul és a kormánypolitikának ez a tendenciája a mi legerősebb indokunk arra, hogy bizalmat sohasem szavazzunk a mai kormánypolitika ezen tendenciájában állhatatos kormányoknak.

Mélyen tisztelt képviselőház! Mi állítjuk, hogy a csehszlovák kormánypolitika mai formájában külső és belső háboruba vezet, illetve vezethet. A csehszlovák köztársaság tart, méreteihez képest, egy mamuthadsereget, amely elnyeli ezen állam összes termelésének feleslegét egyharmadrészben és azt improduktív célokra használja.

Hiába minden indítvány etekintetben, hiába mindenféle figyelmeztető indítvány és felszólítás, amely egész Európa politikájából mint intelem a kormánypolitika felé sugárzik; a csehszlovák kormánypolitika marad mereven ezen az uton és nem, hogy csökkentené a hadsereg létszámát, hanem úgyszólván okot ad arra a feltevésre, hogy határerődök megépítésére törekszik.

Ennek a tendenciának a következménye pedig igen szomoru lehet. Hiszen nem kell rámutatni csak arra, hogy egy olyan nagy ember, mint Lord Cecil azt jósolja, hogyha a népek nem mennek rá az európai általános lef gyverzésre, akkor annak következménye majdnem egész biztosan egy uj világháboru lehet.

Hát nem volt elég egy világháboru? Hát a csehszlovák hivatalos kormánypolitikának nem kellene-e afelett gondolkoznia, hogy a világháboru olyan eshetőségeket is teremthet, hogy államok, országok, nemzetek, ártatlan gyermekek elpusztulnak?

Lord Cecilnek igaza van, hogy meg kell szavaztatni az európai emberiséget és eléje kellene terjeszteni azt a kérdést, hogy vajjon akarja-e, hogy még az iskola padjain, vagy a játszótéren játszó gyermekek a világháboru forgatagában megölessenek, nyomorékká tétessenek? Akarják-e, hogy napi 360 millió cseh koronát emésszen fel a militarizmus, Europának fegyverkezése és állandó fegyverbentartása? Ebből folyik és ezért van a munkanélkülieknek félelmetes nagy száma, ezért van az a borzasztó nyomoruság, amely megöli az emberi boldogságnak a lehetőségét és elvonja minden szép és nemes céltól ezt a hatalmas összeget.

Meg kellene szavaztatni az embereket, nem-e kellene utasítani a kormányt, hogy űljenek a békés munka megkezdéséhez szükséges elhatározások asztalához és igyekezzenek olyan megállapodásokat teremteni, amelyek olyan békét adnak a népeknek, hogy az a kulturális fejlődés és az általános emberi jólét boldogságát nyujthassa az embereknek, tekintet nélkül arra, hogy mely nemzethez vagy párthoz tartozik az egyik, vagy másik.

Én ezzel szemben úgy látom, hogy a csehszlovák hivatalos politika éppen az ellenkezőt tartja szükségesnek. Ő a vér és vas elvének alapján áll, a nyers erőszak eredményét minden eszközzel akarja fenntartani és nem akarja hallani azt az igazságot, hogy a lefegyverzést igenis és okvetlenül meg kell csinálni, legalább is olyan mértékben, mintahogy azt Németországra és a vele volt szövetségesekre kényszerítette a békeszerződés. A kormánypolitikának már ez a része is elégséges ok arra, hogy mélységes bizalmatlansággal viseltessünk a kormány iránt.

Azonban nemcsak arról van szó, hogy ez a politika háboruhoz vezethet, mert ennek a kormánynak a politikája máris háborura vezetett. Hiszen a gazdasági háboru is háboru és következményeiben talán sokkal jelentősebb, mint a fegyverek háboruja. A csehszlovák-magyar gazdasági háboru egyenesen ennek a kormánypolitikának a bűne és hogy ezért az ódium őt terheli, azt a franciák is elismerik.

Nézzük, micsoda következményekkel jár ez a gazdasági politika? Az a kormánypolitika, az a kereskedelempolitika, amely úgy törekszik az európai együttműködésre, hogy Magyarországot gazdaságilag be akarja keríteni és teljesen tönkre akarja tenni, az semmiesetre sem honorálható, mert ez magának az államnak, a csehszlovák köztársaság létérdekeinek árt és egyenes kihívása a köztársaságra nézve feltétlenül káros reakciónak. Ezt csak egy abszolut és magát jelentőségében felfújó imperialista kormányzat teheti.

A kormánypolitika máris háborura vezetett tehát és pedig következményeiben súlyos gazdasági háborura; most meg egy hajszál választja el egy második vámháborutól, a lengyel vámháborutól. A Jugoszláviával való kisérlet, ha sikerülne is, semmiesetre sem biztosítana olyan előnyöket, ami a Magyarországgal és Lengyelországgal való vámháboru óriási kárait kárpótolhatná. (Posl. Ščerecký: Kolléga úr, ne védje Magyarországot, védje a csehszlovák köztársaságot!) Azt csinálok amit akarok, nem fogadok el Öntől tanácsot.

A kormány kereskedelempolitikája tehát kártételt jelent és a szomoru következmények: a textil, a vas, a fa, üveg, porcellán, pamut és gyapjutermelés kényszerü redukciója, a munkanélküliség óriási megnövekedése, a munkanélküli segély exorbitáns összege, a közterhek emelkedése és mindezeken keresztül a termelési költségek megnagyobbodása, a belföldi és külföldi piac elvesztése, illetve csökkenése, ezzel a válság hatalmas elmélyülése és ez olyan elégületlenséget teremthet, ami könnyen belső háborut szülhet és a társadalmi rend felborulását okozhatja.

Azt mondja a kormánynyilatkozat, hogy mindent megtettek a válság enyhítésére és azzal vigasztalja magát, hogy a külföldi gazdasági szakértők véleménye szerint a válság már elérte tetőfokát. Hát kérem, ha ennek az államnak minden közgazdaságilag jelentős tényét megvizsgáljuk, arra a szomoru eredményre jutunk, hogy mi nyakig vagyunk benne a válságban és hogy a tetőfok még igen messze van, mert itt az elhibázott kormánypolitika folytán még romlani fog minden és még súlyos károk fognak következni.

Nézzük meg, mit tett a kormánypolitika a válság leküzdésére? Megdönthetetlen tétel és a közgazdászok előtt abszolute nem képezheti vita tárgyát, hogy a válság enyhítésének alfája, a termelési költségek leszállítása. Vajjon leszállították a termelési költségeket a köztársaságban? Erre csak annyit felelhetünk, hogy nem.

Itt van a militarizmus óriási költsége, azután itt van az adók kérdése, amik a közterhek egy borzasztó jelentős tételét képezik. Hát leszállították csak egy fillérrel is ezeket a közterheket? Itt van a forgalmi adó, ami két milliárddal szerepel a költségvetésben; vajjon siettek-e ezek igénybevételével, vagy a közterhek leszállításával a mezőgazdasági válság leküzdésénél a mezőgazdaság segítségére?

De vajjon vittek-e keresztül valamilyen adóleszállítást, vajjon elfogadott-e a kormány olyan írányításokat vagy gondolatokat, amelyek azt mondják, hogy a földadónak leszállítása, vagy pedig felfüggesztése szintén egyik eszköze a termelési költségek leszállításának? Vagy a vasuti tarifának a felemlése, a kormány véleménye szerint, a termelési költségek leszállítását jelenti?

Nem ujság, már régen elcsépelt mondat, hogy különösen Szlovenszkó és Ruszinszkó a vasuti tarifa kérdésében borzasztó hátrányosan van elbírálva, olyan hátrányosan, hogy nem is tud lépést tartani az ottani termelés a történelmi országok termelésével.

Az mondta Engliš miniszter úr legutóbi pénzügyi expozéjában, hogy a válság megoldásának egyedüli eszköze, az értékesítés kellő megszervezése. Hát kérem, idestova egy fél esztendő telt el az expozétól. Hát látjuk csak a jelét is annak, hogy tettek volna valamit az értékesítés megszervezésére? Hát nem az következett itt be, hogy az értékesítés megszervezése és a termelési költségek leszállításának hiánya nélkül, a hitelkamat leszállítása helyett, a vámháboruból kifolyólag az ipari termelés és a mezőgazdasági válság olyan erős elmélyülése lett a következmény, amely végeredményben oda vezet, hogy a munkanélküliek száma napról-napra növekszik, a válság mindjobban elmélyül és végre egy olyan elégületlenséget teremt, ami belső háborut, a társadalmi rend felbomlását okozhatja.

Hiszen látjuk a történelmi országokban a munkanélküliek borzasztó elégületlenségét és ez az elégületlenség napról-napra csak fokozódik.

Az értékesítés kellő megszervezése körül vajjon lehet-e arról beszélni, hogy megszervezték a külső és belső piacot? Itt van Szlovenszkó és Ruszinszkó. Tudjuk és látjuk, hogy itt a mezőgazdaság haldoklik, az ipar meg már régen meghalt. Ez a gyarmatilag kezelt terület volt belső piaca a csehszlovák köztársaság ipari termelésének. Azzal, hogy lefokozták Szlovenszkó és Ruszinszkó életerejét, egyúttal megfosztották vásárló erejétől és öngyilkos gazdasági politikát követtek, mert elveszítették az ipari termelés belső vásárló piacát.

De hol van a külső piac megszervezése, amikor, elveszítették az egyik országot és elvész rövidesen egy másik ország is. Hát ez a válság elhárítására okos politika?

Mélyen tisztelt képviselőház! Nem akarom folytatni ebben a kérdésben a kritikát. Az az egy biztos, hogy a termelés és fogyasztás egyensúlyát rövidesen megcsinálni nem lehet és az is biztos, hogy a kívánt egyensúly, a termelési költségek leszállítása nélkül, semmiesetre sem jöhet létre.

Mélyen tisztelt Ház! De nemcsak ezen okok miatt vagyunk bizalmatlanok a kormány iránt, hanem azért is, mert nemzeti létünket csendben ki akarják végezni és a magyarságot mesterséges úton, lassan és titokban akarják csökkenteni. A magyar nemzeti lélek csehszlovák nemzeti lélekké való átalakulását kívánja a kormányzat, ellenesetben a gazdasági és kulturális pusztulás konzekvenciáját szervírozza.