Mit allem Nachdruck fordern wir auch heute, daß die kargen Ansprüche der deutschen Bodenbewerber deren Erledigungen noch ausständig sind-, endlich im Wege des Zuteilungsverfahrens befriedigt werden. Durch verschiedene Umstände veranlaßt, liquidieren Bodengenossenschaften, Einzelbesitzer verlassen den Grund und Boden und hier wird Gelegenheit geboten sein, begangenes Unrecht an deutschen Bodenbewerbern wieder gutzumachen. Insbesondere ist es notwendig, daß mit Beschleunigung die Verbücherung des zugeteilten Bodens durchgeführt und damit die Herstellung der rechtlichen Stabilität geschaffen wird.

Es war meine Aufgabe, in der mir zur Verfügung stehenden Zeit die Wünsche der deutschen Landwirtschaft zum Voranschlag des Landwirtschaftsministeriums bekannt zu geben. Mögen diese Wünsche die Berücksichtigung des Herrn Ministers für Landwirtschaft finden.

Wir brauchen aber nicht nur die von mir besprochene Landwirtschaftsförderung, wir brauchen Absatzgebiet und enttsprechende Preise, die wir nur dann erreichen, wenn die nichtlandwirtschaftlichen Kreise unserer Notlage ein Verständnis entgegenbringen. Ich will deshalb am Schlusse meiner heutigen Ausführungen noch kurz auf einige Bemerkungen des Herrn Koll. Geyer der deutschen nationalsozialistischen Partei und Herrn Koll. Jaksch der deutschen sozialdemokratischen Partei anläßlich der Aussprache zum Gesetze Nr. 755 in den Abendstunden am 5. November zurückkommen.

Herr Koll. Geyer beschwerte sich an dieser Stelle über die fortgesetzten Verhandlungen von agrarpolitischen Maßnahmen und Forderungen, welche Verhandlungen den übrigen Staaten die Möglichkeit geben, die Einfuhr unserer Industrieartikel zu beschränken. Diese Ansicht ist vollkommen unrichtig, weil die angrenzenden und selbst überseeischen Staaten, gestützt auf das Verständnis der nichtlandwirtschaftlichen Kreise, Maßnahmen zum Schutze ihrer Landwirtschaft schon vor 8 Monaten beschlossen haben, die uns heute noch fehlen. Was ein Staat schon vor vielen Monaten zum Schutze seiner Landwirtschaft für notwendig einzuführen erkannte, muß einem anderen Staate zugestanden werden, weil eine gleichmäßige Behandlung auf zoll- und handelspolitischem Gebiete die erste Voraussetzung für den Abschluß eines Handelsvertrages ist. Hätte der Vertreter der deutschen Nationalsozialisten unseren Anträgen vom 10. Jänner die Zustimmung nicht versagt, dann brauchten wir keine fortgesetzten Verhandlungen über weitere Maßnahmen. Herr Abg. Geyer erklärte am selben Tage, daß die Zölle vom Juni 1926 keine Wirkung gehabt haben und vergißt dabei, daß der Zollschutz vom Jahre 1926 uns durch zwei volle Jahre annehmbare Preise für Getreide und Vieh brachten. Er vergißt weiters dabei, daß die Erweiterung der Anbauflächen von 29·6 Millionen ha auf 42·5 Millionen ha, die Verwandlung des Steppengeländes Kanada, Argentiniens in Weizenfabriken, die Rekordernte 1928 erst Anfang 1929 sich auswirkten, weshalb wir bereits im Juni 1929 eine Neuregelung des Schutzzollsystems verlangten, welches uns aber nicht zugestanden wurde. Herr Abg. Geyer wendet sich in seinen Ausführungen gegen jede Drosselung der Einfuhr landwirtschaftlicher Produkte, befürwortet die seinerzeitige überflüssige argentinische Fleischeinfuhr. Er hat durch seine Stellungnahme vom 5. November dieses Jahres offen gezeigt, daß von dieser Seite eine Hilfe für die Landwirtschaft nicht zu erwarten ist.

Herr Koll. Jaksch der deutschen sozialdemokratischen Partei bezeichnet das Gesetz Nr. 755 als ein Verlegenheitsprodukt der heutigen Koalition und spricht am 5. November von Mißgriffen der Agrarpolitik. Demgegenüber muß ich feststellen, daß der Bund der Landwirte und die čechische Agrarpartei keine solche Verlegenheitsprodukte verlangt, sondern schon vor 11 Monaten wirkungsvolle Maßnahmen vorgeschlagen haben, daß es aber der Widerstand seiner Partei gewesen ist, die dem Bauern- und Kleinbauernstande jenen Schutz versagt hat, den wir gefordert und der die Landwirtschaft vor der heutigen Katastrophe bewahrt hätte. Um so bedeutungsvoller sind die Worte des Koll. Jaksch vom 5. November dieses Jahres, daß die landwirtschaftlichen Parteien Verständnis für die Notlage der Arbeiter und Angestellten gehabt haben. Sprechen Sie - die Sie bisher den wirkungsvollen Schutz der Landwirtschaft verhindert haben - diesen Satz nicht bloß aus, beherzigen Sie diese Tatsache und geben Sie der Landwirtschaft auf gesetzlichem Wege das, was sie zum Leben braucht. (Potlesk.)

Mélyen tisztelt Hölgyem és Uraim! Nem mondhatom azt, hogy mélyen tisztelt hölgyeim, mert a hölgyek közül csak egy van jelen, az urak közül is nagyon kevesen vannak a parlament legfontosabb aktusánál, a költségvetés tárgyalásánál. Éppen megnéztem a jelenlévők listáját, alig 30 képviselő van bejegyezve, amiből kétségtelenül megállapítható a mai parlamentarizmusnak a csődje.

Ilyen körülmények között tulajdonképpen nincs is szükség parlamentre, Uraim! Teljesen fölöslegessé válik a parlament és legjobb lesz, ha a minisztertanács és a koalíciós pártokból egy-két ember elintézi a dolgokat. Elbocsáthatják akkor a parlamentet és azt a 43 milliót, amit a parlamentre és a szenátusra adnak, odaadják az elbocsátott tisztviselőknek, a munkanélkülieknek. Sokkal jobban használhatnák fel ezt az összeget, mintha üres padok előtt folyik a költségvetés tárgyalása és ezért 43 milliót kidobnak.

A gazdasági krízis általános, a gazdasági válság mind nagyobb méretű lesz. A krízis általános, nemcsak csehszlovák jelenség, hanem egész Európára kiterjedő, úgyhogy ilyen apró szabályozásokkal, apró munkákkal, pepecseléssel nem fogunk célt érni, hogyha az általános krízist valóban meg akarjuk oldani.

Most jelentkeznek az apró vámhatároknak a következményei, amelyek apró részekre darabolták Európát és 10.000 kilométer hosszú vámhatárt teremtettek Európában. Bármerre fordul az iparcikk, a mezőgazdasági termék, mindenütt folytonosan vámhatárokra bukkan és folytonosan vámok fizetése válik szükségessé.

Tessék kinyitni a kapukat, hogy szabadabb levegő jöjjön be, mert külömben jön a forradalom, a bolsevizmus. Ezek a 10.000 kilométer hosszú vámhatárok teremtették meg a 20 millió európai munkanélkülit, akiknek munkabérük egyötödét adják munkanélküli segély címén. Ebből természetszerüen megélni nem tudnak, csontokon rágódnak, ahelyett, hogy húst ehetnének és az ilyen ember természetesen haragos és könnyen hajlik a forradalomra, a bolsevizmusra.

A gazdasági bizonytalanság szűli a 78 milliárd hadikiadást Európában, amiből Csehszlovákiára több, mint 2 milliárd esik. Ezekből a számokból egy uj véres háború borzalmai vicsorognak felénk.

Ezek teszik szükségessé az elviselhetetlen adókat, amelyeket a gazdasági válság közepette a pénzügyminiszter úr szükségesnek tartott fél milliárddal felemelni. Nagyon könnyü a pénzügyminiszter úrnak felemelni a költségvetést egy fél milliárddal, hiszen a papir türelmes, az elbír 5 milliárd emelést is. Jönne csak ki a falvakba a pénzügyminiszter úr, meglátná, hogy a gazda nem tudja eladni gabonáját, borát, élő állatát, meglátná, hogy a gazdának nincs miből pénzt teremtenie éhező családjának és azt is látná a pénzügyminiszter úr, hogy a végrehajtó mindennapos vendég a faluban. Ennek a vége az lesz, hogy a mezőkön nem fognak szántani és a műhelyekben még több ember teszi le a szerszámot. (Výkřiky posl. Kubáče.) Ne zörögjön, hanem beszéljen értelmesen! Nem kérünk mi költségvetés-felemelést, maguktól semmit sem kérünk! Maga mellett beszélek, mit akar? Nem hallja, hogy a munkásokról beszélek éppen? (Posl. Kubáč: Tudjuk, hogy ez mit jelent!) Nem érdemes magával vitatkozni!

Az adók ma már elviselhetetlenek. Itt van éppen a kezemben egy megszünt kis lap adója. Eszerint a lap általános kereseti adóalapja 30 korona, országos pótadó 160 százalék, községi pótadó 315 százalék, betegápolás 7 százalék, kamarai hozzájárulás 20 százalék, vagyis összesen 502 százalék. Tehát a 30 koronából végeredményképpen 180.60 korona lesz. De ez alakulhat így is a felemelt önkormányzati adókkal: Országos pótadó 200 százalék, járási pótadó 200 százalék, községi pótadó 315 százalék, útadó 100 százalék, betegápolás 7 százalék, kamarai pótadó 20 százalék, iskolai pótadó 5 százalék, ovodai pótadó 3 százalék, vagyis összesen 850 százalék. Ebben az esetben a 30 koronából már 285 korona lesz, ami csaknem tízszerese az alapadónak.

Ezenkívül van ennek a megszünt lapnak, amely soha jövedelmet nem hozott, 220 korona jövedelmi adója és 967 korona forgalmi adója, holott forgalmat sem csinált, mert minden pénzét a nyomdának adta. Összesen tehát, minden adónemet együttvéve, 1367 koronát kellett egy olyan vállalatért évente fizetni, amely semmi jövedelmet sem hozott. A 30 korona alapadóból 1367 korona lett. Ez mindennél többet mond.

A háború előtt az önkormányzati testületek adója összesen 5 százalék volt és ez magában foglalta a megyei és járási pótadót. Hogyha ezt Ruszinszkóra vonatkoztatjuk, akkor négy megyében kitett ez 20 százalékot. Ma lehet 200 plus 200, vagyis 400 százalék, ami a réginek épp húszszorosa és ha még a külömböző pótlékokat is hozzászámítjuk, a 25-szöröse. A mai rendszer az önkormányzatokra zúdít minden terhet. Nem szanálták, hanem a tönk szélére juttatják az önkormányzati testületeket.

De, ha a sokféle uj állami adót hozzászámítjuk a mai állami adókhoz, úgy azok is felemelkednek sok esetben a háború előttinek 20-25-szörösére, mert azelőtt nem volt a ma legterhesebb és legigazságtalanabb forgalmi adó, vigalmi adó, értéknövekedési adó, sertésvágatási adó, nagyobb helyeken húspótlék, villanyvilágítási pótlék, italadó, a jövedelemnek ma 55 százalékát elvevő házbéradó, építési engedélypótlék, a hivatalos ténykedésekért járó adók, és - akinek megadják - állampolgársági illeték. Bátran mondhatjuk, hogy az önkormányzati testületek adója és az állami adók együttesen ötvenszeresei a régi adóknak. A földnek tehát ötvenszer annyit kellene teremnie, az iparnak, a földnek ötvenszer annyi hasznot kellene hajtania. Ez képtelenség és ezáltal lehetetlenné válik a mai adózási rendszer.

Legélesebben jelentkezik ez a lehetetlen adózási rendszer Szlovenszkón és Ruszinszkón. A szlovenszkói és ruszinszkói ipartársulatok és kamarák napról-napra, hétről hétre, hónapról-hónapra megismétlik panaszaikat az immár elviselhetetlen adók miatt. Panaszolják, hogy ez a két országrész gazdaságilag a legelhanyagoltabb, a munkanélkülíség és a kivándorlás igen nagy. Ruszinszkóra jellemző, hogy lakói olyan szegények, hogy még a kivándorlásra sincs pénzük. Éppen itt van egy ruszinszkói képviselő, aki igazolhatja, hogy a nép olyan szegény Ruszinszkóban, hogy csak azért nem tud kivándorolni, mert erre sincs pénze. Az a szegény vrchovinai ember megelégedne, hogyha csak annyit keresne télen, mint amennyit munkanélküli segélyként az ipari munkásoknak adnak. Igaz-e? A ruszinszkói és szlovenszkói ipartársulatok és kamarák joggal panaszolják, hogy közszállitásokban nem részesülnek, panaszolják a költségvetés, a betegsegélyző díjak felemelését, amely utóbbi intézmény az iparosság testén és vérén gyűjti tőkéjét. Ha a panaszokat olvassa az ember, megkapja Szlovenszkó és Ruszinszkó közgazdasági életének keresztmetszetét.

Ruszinszkó gazdasági helyzetére élénk világot vet az is, hogy az élelmi cikkek öszszesített árai itt mutatják a legnagyobb indexszámot. A statisztikai hivatal kimutatása szerint az élelmiszerek indexszámai köztársaságunkban: Csehországban 125·5, Morvaországban 120·5, Szlovenszkón 127·5 és Ruszinszkóban 139·5. Ezek szerint Ruszinszkóban élnek a legdrágábban az emberek. Egyedül a burgonya indexe az, amely a legalacsonyabb Ruszinszkóban. Vagyis, ha Ruszinszkó olcsóbban akar élni, mint a többi országrészben, úgy csak burgonyával táplálkozhatik.

Közmunkák széleskörü megindításával enyhíthetnék a naagy inséget, de Ruszinszkóval itt is mostohán bánnak, sőt a vasút Ruszinszkóban egyáltalában semmi beruházást nem eszközöl, ellenben felemelik a személyi díjszabást és a tarifa-diszparitás elsimítására nem is gondolnak, hogy ezáltal Ruszinszkó termékeit a messze fekvő történelmi országokba konkurrenciaképesen szállíthassa. Ezen tarifaemeléstől persze a posta sem marad el; az is felemeli rövidesen a díjszabást.

Nem tudom, hogyan van másutt, de Ruszinszkóban az ez év májusában hozott 70. számu törvény az öreg nyugdíjasok nyugdíjának felemelésére vonatkozólag még mindig nincs végrehajtva. Nem tudom, hogy pénzügyi, vagy adminisztratív technikai okok hátráltatjáke ezt. Talán karácsonyi ajándéknak szánja a pénzügyminiszter úr? Ha így van, meg vagyok nyugodva, de legkésőbb addig az időpontig kapják meg az illetők várva-várt felemelt nyugdíjaikat.

Ruszinszkóban még ma is százszámra vannak elbocsátott tisztviselők, akik a szó szoros értelmében éheznek, akik az éhhaláltól és a sok nélkülözéstől való megváltásukat várják. Legfőbb ideje volna már egy humánus törvénnyel rendezni ezek jogait és anyagi ügyeit. Negyven évet szolgált állami tisztviselők, kiszolgált tanítók vannak közöttük, akik nem tudnak egy fillért sem kapni.

Az állampolgárság még ma is fájó keservünk. A belügyminiszter úr érdeme, hogy már sokan megkapták, de nemcsak munkakönnyítés céljából, hanem emberi szempontból is kívánatos volna a beigért törvényjavaslatnak a benyujtása a belügyminiszter úr részéről, amely a formalitások mellőzésével minden 1918 október 28.-án a republika területén élőnek megadná az állampolgárságot. Ez volna az egyedüli igazságos és emberi eljárás.

A bíróhiány immár katasztrofális. Ennek a nemes karnak a függetlenítése és anyagiakkal való tisztességes ellátása múlhatatlanul szükséges. Fontos, hogy nagy választék legyen a bírói pályára menők között, mert külömben a jogászok java nem megy erre a pályára. A parlament csődje után a bíróság csődje fog bekövetkezni, már pedig a törvényhozó és a bírói funkció a legértékesebb pillére minden államnak.

Maga a főelőadó úr is beismeri, hogy közigazgatásunk nehézkes, komplikált és drága. Bizony ez így van. Le kell egyszerüsíteni és akkor nem fogjuk a kiadásoknak 42·8%-át személyi kiadásokra fordítani.

Ruszinszkó autonómiáját hirdeti a külügyminiszter úr, pedig eddig ő volt a legerősebb ellenzője. Bizanyára nem ő, hanem Genf sürgeti. Azt hiszem, hogy "parturiunt montes et nascitur ridiculus mus." A külügyminiszter ellen külömben is nagy a panaszom, mert saját szövetségeseivel szemben sem tudja, vagy nem akarja megvédeni itteni polgártársainak érdekeit. Felhívtam a figyelmét a ruszinszkói román megszállás idején csehszlovák állampolgároknak okozott károkra. Jóllehet az ügyet azóta többízben is megsürgettem, de az eredmény nulla.

Szóvá tettem a csehszlovák állampolgárok román területen lévő erdeinek lefoglalását. Feketeardó, Tekeháza, Nevetlenfalu, Szászfalu, Luh, Trebuša, Biely-Potok községek volt úrbéreseinek erdeit, Técső község közbirtokosságának, Técső politikai község és Técső község iskolaalapjának, Trebuša iskolaalapjának, Luh község iskolaalapjának erdeit, amelyeket nemcsak, hogy nem tudott a külügyminiszter úr felszabadíttatni, de még csak azt sem tudta megakadályozni, hogy a nem használt területekért ne kelljen adót fizetni.

A postatakarékpénztárak évek óta vajudó ügyét még ma sem rendeztette a külügyminiszter úr és így még ma sem tudnak a betevők egy fillérhez sem jutni. Pedig itt egészen kis emberek vannak érdekelve, akiknek a mai válság idején nagy tőkét jelentenének még a legkisebb összegek is.

Ellenben azt megcsinálta, hogy Romániából és Lengyelországból csak úgy tódul az élő állat a történelmi országokba, kedvezőbb tarifával, mint a ruszinszkói gazdáké és azok, akiknek egyik legfőbb jövedelmi forrásuk az állattenyésztés, most sírva nézik az élő állattal megrakot román kocsikat, amelyek elveszik az adóba fizethető összegeket tőlük.

Azoknak sem tudta visszaadatni Beneš miniszter úr a pénzét, akiktől 1919 december 15.-én, Amerikából hazatérve, a jugoszláv határőrök elvették dolláraikat. Kovács János 440 dollár helyett 5.600 koronát kapott, pedig régi árfolyamon 44.000 koronát kellett volna kapnia, de a mai árfolyam mellett is 14.520 koronát. Pupcsik Mihály 230 dollár helyett 2.500 koronát kapott. Régi árfolyamon 23.000 koronát, mai árfolyamon 7.590 koronát kellene kapnia. Budaházy György 460 dollár helyett 6.000 koronát kapott, pedig a régi árfolyamon 46.000, a mai árfolyamon pedig 15.120 koronát kellett volna kapnia. Összesen kellett volna kapniok 1.130 dollárért 113.000 koronát és kaptak 14.100 koronát. Keservesen keresték ezt a pénzt évek hosszú során át Amerikában. Mit jelentene ezeknek a szegény embereknek, a mai nehéz helyzetben, ha a mai árfolyamon is csak 37.000 koronát kapnának. Hiszen mind a három néhány holdas törpegazda.

A romániai birtokelkobzásoknak csak egy teljesen balkáni ízü példáját akarom felemlíteni. Tatz Ferenc bereznai lakos sógorával együtt hosszú éveken át szorgalmasan öszszegyűjtött pénzükből, családi vagyonukból és kölcsön vett tőkével 283 hold földet vásárolt Szilágy megyében, a tasnádi járásban, Felsőszopor község határában, amely a 48. számu telekjegyzőkönyvben volt bejegyezve. Az 1921. évi román agrár-törvény 7. §-a alapján lefoglalták és az egész birtokért 56.000 leit akartak adni, vagyis holdanként alig többet, mint 200 leit. A vele szomszédos földekért holdanként 10.000 leit adtak, amely összeg így 2,830.000 leit jelentett, de az ottani tényleges árak szerint megért holdanként 20.000 leit, vagyis kereken öt és félmilliót, ami akkor ugyanannyi cseh koronát jelentett.

A bankok a felvett kölcsönöket peresítették, amelyek kamatokkal 113.000 cseh koronára nőttek. A csehszlovák állam közegei követelték az adót a tulajdonos elkobzott birtokai után. Temérdek pénzt elköltött utánjárásokra, ügyvédekre és beadványokra. Folyamodott a kormányzó, a külügyminiszter és a köztársasági Elnök urakhoz. Mindhiába, mert nem volt segítség. Felesége közben a sok idegizgalmat nem bírva ki, golyóval vetett véget életének. Ő a téboly jeleit mutatta, de hosszú szanatoriumi kezelés után felgyógyult. Ujból kisérletezett és most már Genfhez fordult. Ott is hiábavalóknak bizonyultak kisérletei. Ő is öngyilkos lett, a vízbe ölte magát. Árvái, a romániai brutális földkobzás ártatlan áldozatai, mások könyörületére és jó szívére szorultak, dacára annak, hogy valamikor milliókat érő vagyonuk volt.

Mirevaló a külügyminiszter úrnak a költségvetésben felvett óriási összeg évenként, ha állampolgárainak érdekét még saját szövetségeseivel szemben sem tudja megvédeni?

Előadott indokaim alapján a költségvetést nem fogadom el.

A tárgyalás alatt lévő költségvetésnek kimondott osztályjellege nemcsak gazdasági, politikai és szociális téren nyilvánul meg, hanem ennek természetes folyományaként még brutálisabban nemzeti kisebbségi vonatkozásban.

A szociálfasiszták német és magyar szárnyának, álellenzéki szerepük idején, kedvenc paripája volt a nemzetiségi "igazságtala, nságok, egyenlőtlenségek" demagóg felhánytorgatása. És ma, amikor ezek a szociálfasiszta szárnyak is résztvesznek a fasiszta kormányzásban és annak a költségvetésnek előkészítésében és megszavazásában, amely ujabb nagy terheket zúdít a dolgozókra, biztosítja az egyesült burzsoáziának a cseh finánctőke vezetése mellett csehszlovákia összes dolgozóinak és nemzeti kisebbségeinek fokozottabb kirablását, nemzeti és szociális elnyomását, akkor hallgatnak a nemzetiségi kérdésről. Ezzel a hallgatással azt az illuziót szeretnék kelteni, hogy kormánybalépésükkel a nemzetiségi kérdés is megoldást nyert. De tévednek, mert éppen a jelenlegi idők nem alkalmasak az ilyen illuziók felkeltéséhez. Hiszen kormánybalépésükkel csak fokozódott a nemzeti kisebbségek nemzeti és szociális elnyomása.

A nemzetiségi kérdést, amely főként szociális kérdés, érthetően egyetlen kapitalista államban sem sikerült eddig megoldani; még inkább nem sikerülhetett ez a csehszlovák imperialista államban, amely a kapitalizmus imperialista, haldokló korszakában alkottatott, kimondottan imperialista céllal és eszközökkel.

A nemzetiségi kérdés, a többi megoldatlan kérdések mellett, egyik leginkább megoldatlan, gyujtó, robbanó kérdéssé fejlődött. Ennek meglátásához elég a szlovenszkói viszonyokra vetett rövid áttekintés. A cseh imperializmus 12 éven át nem tett mást, mint rabló, imperialista politikája útján hordta a gyujtó, robbanó anyagok tömegeit Szlovenszkóra.

A cseh finánctőke Szlovenszkó okupálása után, folytatva a magyar zsentrik nemzetiségi elnyomó politikáját, hegemoniájának megteremtése érdekében, erős konkurrencia-harcot indított a szlovenszkói magyar burzsoázia gazdasági és termelési előuralma ellen.

Ennek a konkurrencia-harcnak egyik következménye volt a szlovenszkói ipar nagy részének leépítése, illetve reorganizálása és a történelmi országokbani koncentrálása. A leépítés egyedül a nehéziparnál egyszerre 20.000, a textiliparnál 12.000 munkanélkülit eredményezett. Ugyanakkor, amidőn a történelmi országrészekben hatalmas ipari fellendülés, konjunktúra volt, Szlovenszkón leépítés vagy stagnáció, úgy, hogy a szlovenszkói ipar még ma sem érte el a háboru elötti színvonalat és a munkanélküliség két és félszer nagyobb mint a történelmi országokban.

Tíz even át tartották fenn a régi magyar adózási rendszert, amely szerint az általános kereseti adó és a harmadosztályu kereseti adó kulcsa a történelmi országokban 3 százalék, addig Szlovenszkón és Kárpátukrajnában 10 százalék volt. A nyílvános számadásra kötelezett vállalatok adókulcsa a történelmi országokban 10 százalék, Szlovenszkón és Kárpátukrajnában 6-20 százalék, olyan 30 százalékos pótlékkal, amilyet a történelmi országokban nem fizettek. Ez az adópolitika eredményezte, hogy az adók emelkedése 1924-től 1927-ig Szlovenszkón és Kárpátukrajnában 73 százalékot tett ki a történelmi országok 10 százalékos emelkedésével szemben.

Szlovenszkón a szállítási fuvardijak, a Gyáriparosok Szövetségének számítása szerint, átlagban 50 százalékkal magasabbak a történelmi országok fuvardij-tételeinél.

De a legnagyobb csapás a kapitalista, a nemzetiség ellenes földreform végrehajtásával érte a szlovenszkói dolgozók 70 százalékát kitevő szegény parasztságot. A maradékbirtokok létesítésével, a kolonizációval csak növelték a földéhséget és a falusi nincstelen dolgozóknak 50 százalékát munkanélkülivé tették. A dolgozó parasztságot a bankok és szövetkezetek által nyujtott uzsorahitelekkel, a magas földbérlettel és az elviselhetetlen adóterhekkel nyomorították meg. Ezeknek kellett megfizetni nemcsak a kisajátítás százmilliós megtérítéseit, hanem a bankok által történt végrehajtás költségeit, panamáit is.

A burzsoázia konkurrencia-harcának összes nyilai a szlovenszkói dolgozókat találta. A magyar és szlovák burzsoázia a konkurrencia harcból folyó összes nagyobb terheket áthárította a dolgozókra. Töb adót kellett fizetnie, többet hárított át a dolgozókra. Magasabb szállítási dijakat fizetett, leszállította a munkabéreket. A csehszlovák mezőgazdasági akadémia 1928. évi kimutatása szerint is, a szlovenszkói földmunkások munkabére 15-20 százalékkal alacsonyabb, mint a történelmi országokban. A munkabérek leszállításán, a munkaidő meghosszabításán, a gyilkos racionalizáláson kívül Szlovenszkón még a történelmi országokkal szemben is nagyobb mérvben drágították meg az összes életszükségleti cikkeket. Bár a magyar burzsoázia kezéből kivették a földbirtok egy részét, de busásan kárpótolták őket a dolgozó parasztokból kipréselt száz milliós megváltasi öszegekkel, sőt Beneš a hágai megegyezésnél a magyarországi grófok részére is külön száz milliót ajándékozott.

A magyar burzsoázia csak monopoluralmát veszítette el, a szlovák burzsoázia pedig kifejlődött a konkurrencia harcokban. Az egyedüli vesztesek, a kirablottak, a szlovenszkói munkások, alkalmazottak, kisiparosok és dolgozó parasztok voltak. Ezen dolgozó tömegek nyomorának növekedésével hatalmas mértékben terjednek a betegségek. Szlovenszkón, az állami statisztikai hivatal közlése szerint, a járványos betegségekben elhaltak száma háromszor, a tuberkulózisban elhaltak száma pedig két és félszer nagyobb, mint a történelmi országokban.

A kivándorlás Szlovenszkón öt és félszer nagyobb, mint a történelmi országrészekben és 1928-ig több mint százezer volt a kivándoroltak száma; 1929-ben 19.000, vagyis 40 százalékkal több mint az előző években.

Az állami hivatalokból, üzemekből, szociális intézményekből még ma is ezrével lesznek a nemzeti kisebbségekhez tartozók elbocsátva. Ezzel a szociális nyomorral, üldözéssel, lépést tart a politikai és kulturális elnyomás. Az önkormányzati testületek önrendelkezésének még látszatfoszlányait is megsemmisítették. Az egész közigazgatást, a szociális intézményeket fasizáltak. A csendőrség és rendőrség szlovenszkói létszámát és hatalmát állandóan emelték. A közigazgatási hatalmat összpontosították a járási főnökök, a rendőrkommiszáriusok, falusi jegyzők és csendőrkapitányok kezeiben. A rendtörvény, terrortörvény, sajtótörvény és az összes reakciós magyar törvények meghagyása képezi az alapját annak a vad fasiszta balkáni terrornak, amit Szlovenszkón meghonosítottak és gyakorolnak.

Külön fejezetet érdemelnek az állampolgárság és illetőség terén üzött barbár üldözések. Tízezrével vannak még ma is Szlovenszkón olyan magyar, szlovák dolgozók, akik évek, sőt évtizedek óta csehszlovákiában élnek és mégsem ismerik el állampolgárságukat. A lex-Dérer alapján csak azok kaptak illetőséget, akik megtudták fizetni a belügyminisztérium által kivetett magas díjakat. A munkások, kisiparosok, szegény parasztok hiába várják kérvényeik kedvező elintézését; évekig hevernek azok a belügyminisztériumban, míg végül elutasító végzést kapnak.

Ezrével vannak olyanok is, akik e törvény alapján még a kérvényt sem tudják benyujtani, mert a szükséges kmányokat nem tudják megszerezni. Különösen azoktól tagadják meg az állampolgárságot, akiknek valami állami járandósághoz van joguk; a hadirokkantak, özvegyek és nyugdijasok tömegei. A rendőri zaklatása, üldözése mindazoknak, akiknek nem adják meg az állampolgárságot, napirenden van. Az elmult évben két munkást családostul utasítottak ki Komáromból azért, mert illetőségi bizonyítvány nélkül a kommunista párt tagjai voltak. Helembáról egy csehszlovákiában született és évek óta a vasutnál dolgozó munkást azonnali hatállyal elbocsátottak és kiutasítással fenyegettek meg, mert a lex-Dérer alpaján nem tudott illetőséghez jutni.

Az állampolgársági kérdéssel a legutóbbi választások alatt és után, a magyar szociálfasiszták Dérerrel az élen, a legaljasabb demagóg agitációt folytattak. Farka s szociáldemokrata szenátor törvényjavaslatot dolgozott ki és végigházalta vele Szlovenszkót. Ez a törvényjavaslat, amely a lex-Dérer mintájára burzsoá szempontból akarja az állampolgársági törvényt "megreformálni", nem kerül még tárgyalásra sem, mert Slávik belügvminiszter egy ujságírónak adott interjuban kijelentette, hogy az állampolgársági kérdés a lex-Dérerrel véglegesen meg van oldva.

A reakciós nyelvtörvény a 20 százaléknál kevesebb nemzeti kisebbségek által lakott területeken, megtiltja a nemzeti kisebbségekhez tartozóknak anyanyelvük szabad használatát. sőt még azokon a helyeken, ahól a nemzeti kisebbségek a húsz százalékot meghaladják, az összes hivatalokban az államnyelv használatát követelik meg. Az iskolakérdésben Dérer szociálfasiszta minisztersége alatt fokozódott az erőszakos csehesítés, amit az is bizonyít, hogy az ez évi költségvetésben nagyobb összeg van előírányozva mint a mult évben, kisebbségi vidékeken felállítandó cseh iskolák részére. Csehországban egy-egy iskolai osztályra 34 tanuló, Szlovenszkón 63 tanuló esik. Polgári iskolákból Csehországban 6142 lakósra esik egy iskola, ezzel szemben Szlovenszkón csak 22.066 lakósra jut egy iskola. A felsőbb iskoláknál még sokkal rosszabb ez az arány. Hiszen nincs egyetlen magyar állami tanítóképző sem. Szlovenszkón nem létező cseh iskolás gyermekek részére százával létesítenek uj iskolákat és ezekbe belekényszerítik az állami alkalmazottak gyermekeit.