Az, hogy ez a parlament az, ami, egy játékszer a kormány kezében, annak nagyrészt a törvényhozók az okai, de nagyrészt a csehszlovák hatalmi politika bűne. Ez a hatalmi politika a paralamentet úgyszólván állandótétlenségre kényszeríti és megteremti a politikai munkanélküliséget. Annak a 45 milliónak, amibe a parlament kerül, háromnegyed része nem egyéb, mint munkanélküli segély, mert a törvényhozók nem termelnek értékeket, amiket a törvényhozás kiadásainak ellenértékéül lehetne tekinteni. Követelnie kell a parlamentnek, hogy az ő akaratnyilvánítása mindenkor érvényre jusson és, hogy azok a rezolúciók, amiket a törvényhozók beterjesztenek, ne tünjenek el a kormány irattárában.

Példa erre, hogy 1925 ben elfogadott a nemzetgyülés mindkét háza az állampolgársági kérdésben egy rezolúciót, amelyben utasítja a kormányt, hogy rövid időn belül terjesszen be egy törvényjavaslatot, amely az állampolgársági kérdést a modern államjog szabályai szerint igazságosan rendezi. Hát kérem, a végrehajtó hatalom fittyet hányt a törvényhozás akaratának és még ma, öt év elmúltával sem tett annak eleget. Próbálná csak ezt Angliában megtenni a végrehajtó hatalom. Elsöpörné őt 24 órán belül a népakarat. (Posl. Kubač: Aj Horthy to tak robí!) Kérem, én nem beszélek most Horthyról, hanem beszélek a csehszlovák állam parlamentarizmusáról. Ha Ön annak pártját akarja fogni, jöjjön ide, beszéljen a csehszlovák parlamentarizmus mellett.

A parlamentarizmus csődje mellett beszél az a tény is, hogy a csehszlovák parlamentben az összeférhetetlenseg abszolute nem vétetik figyelembe, pedig az összeférhetetlenség annyi, mint a törvényhozók függetlenségének a hiánya. Az alkotmány előírja az összeférhetetlenségi törvénynek a megalkotását és még sincs meg ez a törvény még a mai napig sem. Összeférhetetlenségi bizottsága van ugyan mindkét háznak, de ez a bizottság még egyszer sem ült össze. Követeljük ezért az összeférhetetlenségi kérdésnek a rendezését a törvényhozók függetlenségének biztosítása végett és erre vonatkozik negyedik javaslatunk.

Különösnek tetszik talán az, hogy a költségvetés tárgyalásánál jövünk elő ezekkel a javaslatokkal, de nem tehetjük meg másutt, mert ami javaslatokkal eddig előjöttünk, azokat mind hidegre tették és évek óta még a kezdeményezőbizottságig sem jutottak el. Ez az egyetlen alkalmas mód arra, hogy ezekben a kérdésekben a parlament állást foglaljon, mert a hiányok felett szavazni kell és ezáltal, a parlamentnek akaratnyilvánításával ki kell fejeznie, hogy egyezik-e akarata az államfőnek az akaratával és akarja-e az igazi parlamentarizmust, vagy sem.

De van nekem egy egészen aktuális indokom arra, hogy én nem szavazom meg és pártunk sem szavazza meg a költségvetést. Ez az indok a népszámlálásnál követett hatalmi politikai eljárás. A népszámlálást egyszerüen politikummá, az asszimilációs politikának politikai eszközévé teszik, mert fontos, hogy a csehszlovák nemzeti államnak feltevése, a fikciója számokban is kifejezést nyerjen és a jogosság látszatával igazoltassék, hogy itt nem nemzetiségi államról, hanem csehszlovák nemzeti államról van szó.

Ennek az államnak az alkotmánya azt mondja, hogy az erőszakos elnemzetlenítés tilos. Hát kérem, akkor, amikor mesterséges utakon el akarják venni a magyarságnak százezereit, nem erőszakos elnemzetlenítés ez? Hát ezzel nem azt akarják mondani, hogy a magyarság az ő jelentőségében nem olyan kisebbség, amely jogokat érdemel? Ez jogi erőszak és ezért tilos! És amikor ez a kormány ennek a jogi erőszaknak az útjára lép, akkor nem csinál mást, mint egy tilos bűnténynek felbujtójává lesz és szerez ahhez magának büntársakat.

Amikor a költségvetési bizottságban beszéltem és a népszámlálás kérdését igyekeztem teljesen megvilágítani, akkor a belügyminiszter úrtól azt a választ nyertem, hogy kár nekem ezt a kérdést feszegetni, mert ezzel csak azt igazolnám, hogy akkor, amikor Szlovenszkó még magyar impérium alá tartozott, akkor a népszámlálást szintén elnemzetlenítő módon kezelték és el is érték az elnemzetlenítést, és így ne csodáłkozzam azon, hogy azok a szlovákok, akik akkor elnemzetlenítettek, most visszatérnek szlovák nemzeti mivoltukhoz.

A belügyminiszter úrnak ezt. a válaszát megválaszolom, mert én egész nyugodtan állíthatom, hogy az 1921-es csehszlovák népszámlálás Szlovenszkóban több szlovákot mutatott ki, mint amennyi ember Szlovenszkóban a szlovák nyelvet egyáltalában beszélte. Erre nem válaszol nekem a belügyminiszter úr, mert nincs is mit válaszolnia, mert hiszen nekem statisztikai adatok állanak rendelkezésemre, tehát objektív bizonyítékok, amiket holmi odavetett mondatokkal nemlehet megsemmisíteni. De felhoztam már akkor is konkrét bizonyítékokat és, ha talán ez nem volna elég, felhasználom itt az alkalmat ujból, hogy most is adjak egynéhány objektív bizonyítékot és egy pár konkrét esetet felsoroljak.

Elsősorban is arra fogok rámutatni, hogy az 1921-es népszámlálás mindazokat, akik a szlovák nyelvet beszélték, csehszlovákoknak tüntette fel. Így volt ez Bagotán, Aranyosmaróton, Körmöcbányán, Besztercebányán, Losoncon, ahol 5.350 volt a tótul tudók száma és 5.612-őt tüntettek fel csehszlováknak. Rimatamásfalván 468 volt a tótul tudók száma és 471-et tüntettek fel csehszlováknak. Pelsőcön 272 volt a tótul tudók száma és 276-ot tüntettek fel csehszlováknak.

De rá akarok mutatni arra is, hogy 1921 ben jóval több csehszlovák nemzetiségűt mutattak ki Szlovenszkón, ahányan 1910-ben egyáltalán tótul tudtak. Tehát tótul nem is tudó magyarokat minősítettek tömegesen csehszlovákokká. Pozsonyban 28.117 volt a tótul tudók száma, ezzel szemben 37.038-an lettek csehszlovák nemzetiségüeknek feltüntetve. Cseklészen 1.447 volt a tótul tudók száma és 1.936-ot tüntettek fel csehszlováknak. Komáromban 2.067 volt a tótul tudók száma, csehszlovákoknak kimutattak 2.411-et. Pozsonyligetfalun 509 tótul tudóval szemben 1.251 csehszlovák nemzetiségűt mutattak ki. Nyitrán 12.718 volt a tótul tudók száma, a csehszlovák nemzetiségüek száma a kimutatás szerint 14.946. Nánán 38 volt a tótul tudók száma, a cseh nemzetiségüek száma 248. Érsekujvárott 4.405 volt a tótul tudók száma, ezzel szemben 7.686 csehszlovák nemzetiségüt tüntettek fel. Ipolyságon 855 tótul tudóval szemben 1.375 csehszlovák nemzetiségűt mutattak ki. Csákányházán összesen 7 volt a tótul beszélők száma és itt 179 csehszlovák nemzetiségüt mutattak ki. Füleken 350 tótul beszélővel szemben 806, Osgyánban 239 tótul beszélővel szemben 322, Kisráton 50 tótul beszélővel szemben 212, Szürtén 92 tótul beszélővel szemben 256, Vilkén 95 tótul beszélővel szemben 254, és Kassa városában 22.113 tótul beszélővel szemben 31.572 csehszlovák nemzetiségűt mutattak ki.

Egészen nyilvánvaló, hogy ezekben a községekben és városokban az adatok meg vannak korrigálva. Igaz, hogy egyik-másik községben erősebben növekedett a lakosság, de nem lehet feltételezni, hogy a szaporodás kizárólag csak a csehek és szlovákok javára történt volna és ebben az esetben is csak úgy lehetett 1921-ben ilyen magas számokat kihozni, hogy az összes tótul tudókat csehszlovákoknak vették.

Még erősebb bizonyíték van a jogtalan korrekcióra azokban a községekben, ahol a lélekszám csökkenése mellett ma jóval több a csehszlovákok száma, mint tíz évvel ezelőtt a tótul tudóké. Ezeken a helyeken valószínüleg a szlovák nevü magyarokat is tótoknak vették tekintet nélkül arra, hogy minek vallották magukat, vagy egyáltalán beszéltek-e tótul.

Igen érdekes Rimaszombat esete. 1919-ben, tehát a Šrobár-féle népszámláláskor 5.409 lelket, tehát az összlakosság 88·19%-át tüntették fel magyarnak. 1921-ben, tehát egy és fél év mułva, már nem volt csak 4.909 magyar. 500 magyar tehát itt eltünt és bár szaporodás is növelte egy és fél év alatt a magyarok számát, mégis csak 69·17% lett a magyarok számaránya.

De a legérdekesebb Dobsina város példája. Dobsinán az 1910 évi magyar népszámlálás 5.029 lakosból 1.739 magyart, 1.688 németet és 1.503 tótot talált. Az 1919 évi augusztusi külön szlovenszkói népszámlálás ezeket az adatokat majdnem teljességében igazolta, amennyiben 4.568 lakosból 1.618 magyart, 1.398 németet és 1.527 tótot mutatott ki. Ezzel szemben a másfél év mułva, 1921 februárjában tartott csehszlovák hivatalos népszámlálás 4.622 lakosból már csak 353-at ismer el magyarnak, ellenben a németek számát 1.741-re, a csehszłovákokét pedig 2.225-re teszi. Világos tehát, hogy az adatok meg vannak hamisítva, mert hiszen másfél év alatt ilyen változás nem lehetséges.

Ezen adatok után hivatkozom arra, hogy a magyar népszámlálás 1880 óta már azon az állásponton volt, amin ma van, mert nemcsak az anyanyelvet kérdezték meg, hanem a népszámlálási ívekben kitöltötték és statisztikába vették azt is, hogy milyen nyelvet beszél az illető megszámlált az anyanyelvén kívül, tehát a beszélt nyelvekről is készült statisztika. A beszélt nyelveknek a feltüntetése erős ellenőrzése a népszámlálás objektivitásának, mert lehetetlen, hogy egy nemzetiségből több lélek legyen a statisztikában kimutatva, mint amenynyi ennek a nemzetiségnek a nyelvét beszélni tudja.

Ennek az ellenőrző eszköznek a bevezetését ajánlottuk a költségvetési bizottságban és kértük, hogy ugyanerre az álláspontra helyezkedjék a népszámlálás kérdésében a csehszlovák kormány is, de eredményt sajnos nem voltunk képesen elérni. (Předsednictví převzal místopředseda Stivín.)

Pedig a Kairóban, 1927-ben összeült nemzetközi statisztikai intézetnek 17. gyűlésén a magyar statisztikusok javaslatát fogadták el egész Európa delegátusai, tehát a csehszlovák delegátusok is. Ezek szerint a népszámláláskor az anyanyelvet kell kérdezni és meg kell kérdezni, milyen nyelveket beszél még az ilłető és a számlálóíveket, amiket a megszámláłandó maga tölt ki, alá is írja a kiállító.

Ezt a csehszlovák delegátusok elfogadták, de a végrehajtó hatalom nem akceptálta ezt, mert, ha az anyanyelven kívül beszélt nyelveket is vizsgálat tárgyává tennék, akkor nem lehetne helytelen adatokat a statisztika útján közzétenni és nem lehetne egy nemzetnek a jelentőségét számtanilag lecsökkenteni.

Romániában most terjesztették be a népszámlálásra vonatkozó törvényjavaslatot. Az illetékes miniszter kijelentette, hogy bevezetik és elfogadják Romániában a kairói határozatot és számlálólapokkal fogják a népszamlálást megejteni. Ez azt jelenti, hogy a számlálólapokon az anyanyelven kívül a beszélt nyelvek kategóriáját is feltüntetik. Pedig Romániában 42% az analfabéta, ezzel szemben Csehszlovákiában csak 13% az analfabéták száma. Hát nem volna indokolt nálunk is a számlálólapokkal való megszámlálás, amit a modern népszámlálás már mindenütt alkalmaz?

Nálunk azonban az történt, hogy a végrehajtó hatalom kétféle módon rendelte el a népszámlálást és pedig számlálási ívvel és összeírási ívvel és úgy határozott, hogy az országos elnöki hivatal fogja megmondani, hogy melyik községben milyen módon történik a népszámlálás. És ekkor jelent meg az országos elnöki hivatalnak a rendelete, hogy egész Szlovenszkóban mindenki analfabéta, tehát összeírási ívvel kell megejteni a népszámlálást egész Szlovenszkóban és Ruszinszkóban. Ezzeł ujból bebizonyíttatott, hogy a vezérlő elv az, hogy a kontinuitást az 1921. évi népszámlálással fenn kell tartani és nem szabad az igazságnak semmiféleképpen sem érvényre jutni.

De kérem, most lesz a magyar népszámlálás is jövő évi január elsején, nézzük meg, hogy mi a külömbség a csehszlovák demokratikus köztársaság és a magyarországi népszámlálás módja között. Ott ki van mondva, hogy csak egyféle módon, számlálólapokkal történhetik a népszámlálás. A számlálólapot mindenki maga tölti ki; ha írni nem tud, ha analfabéta, akkor a népszámlálóbiztos teszi ezt meg helyette, de mindenesetre az illetőnek az anyanyelvén történik a számlálólap kitöltése. A számlálólapokat mindenki aláírja, tehát a kicserélés veszélye nem forog fenn. Ott az a szabály, hogy számlálóbiztosoknak olyanokat kell kinevezni, akik az államnyelvet tökéletesen bírják, de az ilłető kerületben használatos egyéb nyelveket is beszélik, hogy így a magyarúl nem tudó egyénekhez a kérdéseket saját nyelvükön tehessék fel. Ott tehát nem kötik 20%-os arányszámhoz azt, hogy a faji és nyelvi kisebbségekhez tartozók saját anyanyelvükön legyenek megszámlálhatók, mert Magyarországon a népszámlálás nem politikum, mint nálunk, hanem csak egyszerüen adminisztratív jelentőségü tény.

Amikor mi láttuk a csehszlovák népszámlálási rendeletet - hiba az is, hogy nem törvénnyel szabályozták a kérdést, mert rettenetes visszaélésekre hagy nyitva ajtót - megpróbáltuk a reformálást, elmentünk a költségvetési bizottságba és én voltam szerencsés benyujtani vagy 15 javaslatot, amelyek mind azt célozzák, hogyha egyszer tisztességes a szándék ezen népszámlálás végrehajtásánál, akkor mód kell, hogy adassék arra, hogy a visszaélések a legszükebb térre szoríttassanak. Ha egyszer tisztességesek az én szándékaim, akkor mindazokat a korlátozásokat és lehetőségeket ki kell meríteni, amelyek az én tisztességes szándékaim sikerét biztosítják. Ez elől azonban a belügyminiszter úr mereven elzárkózik.

Pedig hát a rendeleti úton való reparációnak még ma is helye van. Legalább is annak, amit én ma három rezolúciós javaslatban előterjesztek. Ezek szerint tessék a belügyminiszter úrnak rendeletileg elrendelni, hogy minden népszámláló-biztos tartozik a lakás birtokosának a nevét az összeírási ívekre aláíratni, tessék elrendelni, hogy ezek az ívek minden este lepecsételt, zárt borítékban adassanak át a községi előljáróságnak, amely azokat megtartja és megőrzi, amíg azokat a revizor át nem veszi, tessék elrendelni, hogy akinek az a gyanuja, hogy a nemzetisége vagy nyelve nem lett jól beírva, egy beadványbankérheti a járási főnöktől, hogy mutassa meg neki, hogy miként iratott be nemzetiségi adata és elmondhassa mindazt, amit a korrigáció szempontjából szükségesnek tart. Mindez ma még lehetséges, mindez ma még a tisztességes szándéknak a bizonyítását és a visszaélésnek a megakadályozását jelenthetné.

Ám mutassa meg a kormány, hogy tisztességesen és igazságosan akarja a népszámlálást végrehajtani, mert akkor legalább is nem fogunk annyira aggódni, amennyire aggódtunk eddig, mert azok a sok visszaélesek, amelyek már eddig történtek, kiváltják belőlünk azt a felkiáltást: "Lasciate ogni speranza!" Folytatni akarják azt, amit 1921-ben elhagytak.

Ezen reménytelenség kélt szívünkben akkor, amikor mindenképpen segíteni akarván nemzetünkön és mivel nem volt más útunk, odafordultunk a népszövetséghez. Beadtuk petíciónkat, amelyben elpanaszoltuk, hogy a népszámlálási rendelet a mi szabadságunkat, a kisebbségi szerződésekben biztosított jogokat nem respektálja. Elpanaszoltuk, hogy a rendelet szerint a számláló-biztos négyszemközt kapacitálhatja a megszámlálandót és ha a szerencsétlen megszámlált még akkor is ragaszkodik a maga anyanyelvéhez, és ha a népszámláló-biztos nem elégszik meg ezzel, eljuttatja az ügyet a járási főnökhöz. A járási főnök becitálja az illetőt és akkor a járasi főnök dönt. Ez azt jelenti, hogy a járási főnök saját akaratából önkényesen dönthet, mert nincs előírva a rendeletben a döntés anyagi és alaki feltétele.

Így biztos, hogy a kormányozható népszámlálás érvényre jut és ezért kellett a népszövetség figyelmét felhívnunk arra, hogy itt nemzetközi érdekü kisebbségi szerződéseknek a védelméről van szó és, hogy a jelenlegi állapot további veszélyek bekövetkezését jelentheti.

Elpanaszoltunk a népszövetségnél, hogy Szlovenszkóban és Ruszinszkóban általánossá tétetett az összeírási ívvel való népszámlálás és ez a rendelkezés megsértette a törvény előtti egyenlőség, a hasonló elbánás elvét, megsértették tehát a saint-germaini szerződés ide vonatkozó szakaszait, amit pedig a Csehszlovák köztársaság alaptörvényül ismert el.

Azt akartuk, hogy ezen az úton jöjjön el a jogsegéły, amihez ebben a pillanatban szükség van. Erre a jogvédelmi eszközre is maga a csehszlovák kormány kényszerített bennünket azáltal, hogy minden javító célzatú indítványunk figyelembe vétele elől elzárkózott.

De csak ezen indokok miatt éltünk petícióval a népszövetségnél, pedig már ma is van egy csomó adatunk, amit szintén kiteregethetnénk egy petícióban és kérhetnők a megfelelő rendelkezéseknek és utasításoknak a megtételét, mert végtére a kisebbségi jogokat tartozik a Csehszlovák köztársaság kormánya is respektálni.

Hát kérem, itt csak egy pár visszaélést említek meg, amelyek igazolják, hogy nemcsak principialiter, de tényleg is megsértették a törvényeket. Ezekre nézve például felhozom azt az esetet, hogy a biztosoknak a kinevezését még ma is titokban tartják, hogy ne lehessen rekurrálni ellene. Hogy miért tartják titokban, azt könnyen megértjük, ha felemlítem, hogy a kinevezés a ligák ajánlatára történt.

Ezzel azután teljesen elárulták, hogy mi a célja a népszámlálásnak. A biztosok kinevezése nem a lakosság nemzetiségi kulcsának aránya szerint történt és nem tartja azt betöltendőnek a belügyminiszterium saját rendelete szerint olyanokkal, akik a kisebbségi nyelvet beszélik. Például a beregszászi járásban 80%-os magyar kisebbség van, ezek ellenére Beregszász városában 35 biztost neveztek ki, akik közűl 18 nem tud magyarúl.

Ugyanez történt az ógyallai járásban és ugyanez történt Komáromban is, ahol 46 biztos közűl csak kettő tud magyarúl. De ott van Rimaszombat városa, ahol a kinevezett 19 számláló biztos között büntetett előéletü is van, ellenben olyan, aki a magyar nyelvet úgy ahogy érti, csak 6-7 van, a többi nem tud magyarúl, de valamennyi prononszírozott csehszlovák, aki a maga nemzeti türelmetlenségének már számtalan példáját adta.

És erre mondja a rendelet, hogy olyanokat kell kinevezni, akik a lakosság bizalmát osztatlanul bírják. Itt kijelentem, hogy a Rimaszombat városába kinevezett 19 számláló biztos osztatlanul bírja az összlakosság bizalmatlanságát.

A rimaszombati járásnál a Legfelsőbb közigazgatási bíróság kimondotta, hogy az az álláspont, hogy 19·01% a magyar kisebbség, nem állja meg a helyét és ezen az alapon nem fosztható meg az ottani lakosság magyar nyelvhasználati jogától. A csehszlovák többséget 1921 után a rimaszombati járásban több szlovák községnek a járáshoz való csatolásával mesterségesen teremtették meg és így ezt figyelembe nem lehet venni. Azonban még a közigazgatási bíróság döntését is figyelmen kívül hagyja a belügyminiszter úr és így történik meg, hogy Rimaszombatban olyan biztosok fogják a népszámlálást végezni, akik nem értik a lakosság nyelvét.

De nem is lehet praktikusan keresztülvinni a népszámlálást, ha az illető nem érti a megszámlálandó nép nyelvét. Pozsonyban a biztosok száma 300. Egyetlen magyar vagy német nincs köztük. Szencen van két cseh tanár, egy csehszlovák legionárius és más ismert denunciánsok. De a legérdekesebb, hogy Beregmegyében egy faluban kineveztek öt fináncot és egy másik faluban csendőröket népszámláló biztosokká. Itt azután már nem is kell kérdezni, hogy a lakosság osztatlan bizalmát mennyiben élvezik a kinevezett fináncok és csendőrök.

Hivatalosan nem világosítják fel anyanyelvén a megszámláltat, de abban megakadályoznak bennünket, hogy mi végezzük el megfelelő módon a felvilágosítást, mert amikor mi a megengedett utat és módot igénybe vesszük és törvényes úton magyarázzuk a teendőket, akkor egyszerüen elkobozzák felvilágosító füzetünket. De ugyanakkor hivatalos közegek szabadon agitálhatnak. Így az udvardi jegyző a "Slovenský Denník"-ben cikket írt arról, hogy a biztosoknak kötelességük, ha valakinek nem magyar a neve, azt nem szabad másnak, csak csehszlováknak beírni.

Az udvardi jegyzőnek ez az eljárása büntetendő cselekmény és bejelentem, hogy ez ellen a jegyző ellen a bűnvádi feljelentést haladéktalanul megteszem. Ebben az udvardi községben népszámláló biztosnak egy kiskorú cseh tanoncot tettek meg és népszámlálási biztos lett a csendőrnek és a fináncnak a felesége. Hát kérem, ez egy igen érdekes jelenség és alaposan rávilágít az egész eljárásra.

De a zsidó-kérdésre miért vetik magukat a hatalmi połitika által titkosan vagy nyíltan támogatott lapok? Miért csábítják a zsidókat a csehszlovák táborba? Hát nem átlátszó politika ez? De hiába! Vannak szép számmal magyar vagy német zsidók, akik minden megfélemlítés és fenyegetés dacára is nyíltan magyarnak vallják magukat. Kassán felállottak intelligens zsidók és kijelentették, hogy csak a vallásunk zsidó, de magyar nemzetiségüek vagyunk. Magyar az anyanyelvünk, magyar a nemzetiségünk, mert ha zsidó volna az anyanyelvünk, akkor a héber vagy a jiddisch nyelvet kellene beszélnünk, ami voltaképpen elrontott német és Így németet kellene bevallanunk. Nemzeti érzésükhoz és nemzeti kultúrájukhoz ragaszkodó magyar és német zsidók ezen álláspontját követésre méltó példának állítjuk fel.

Nem sorolom fel a további visszaéléseket, csak bejelentem, hogy mi erősen figyelünk és amikor a visszaélések nálunk össze lesznek gyüjtve egy halmazban, petícióval fogunk ujból fordulni a népszövetséghez, mert hiszen azt várjuk, hogy lépésünknek meg is lesz a hatása. A népszövetség tanácsának valamelyik tagja egész biztosan magáévá fogja tenni a mi álláspontunkat és álláspontunk tekintetében az érdekelt állammal sz emben nemzetközi érdekü vitát támasztván, elkövetkezik az az eredmény, hogy eljut az egész kérdés a hágai állandó döntő bírósághoz, amely már eleve megadta a feleletet erre a kérdésre 12. döntvényében.

Azt hiszem, hogy ezzel a kérdéssel egészen kimeritően foglalkoztam. Rámutattam arra, hogy a kormány célja elnemzetlenítés céljául felhasználni a népszámlálást. Jól kiválasztott biztosokkal, a fondorlatos technika útvesztöiben el akarnák temetni egy-kétszázezer magyar lelket. Dönteni akarnak érzéseink felett és meg akarják azt jogtalanul korrigálni.

Azt akarják, hogy a revíziós mozgalom ellen adjon argumentumot a mi leszállított létszámunk. Mi pedig békés és törvényyes eszközökkel rá akarjuk bírni a csehszlovák hivatalos akaratot a népek örök békéjét létrehozó revízió megteremtésére. Vigyázzon mindenki, nehogy az ellenségnek, vagy az ellenfélnek segítse elő a szekerét tudatlanságával, gyávaságával, vagy opportunizmusával és amit még kimondani is rettenetes, nemzetárulásával.

Ne féljetek magyarok, bátran tartsatok ki, valljátok magatokat minden kisérlettel szemben magyarnak. A visszaéléssel való minden gyanut mindenki tartozik jelenteni. Gondoskodunk arról, hogy az eset azonnal jelentessék az illetékes revízornak, a járási főnöknek, az országos elnöki hivatalnak, a belügyminiszternek. Vizsgálatot és reperációt fogunk követelni. Betekintést fogunk követelni az összeírási ívbe a megszámlált személy részére, hogy ő meggyőződhessék arról, hogy kívánsága értelmében lett-e anyanyelve, nemzetisége bevezetve.

A kérdésre, a panaszra vizsgálatnak és eredményt-tudató feleletnek kell jönnie. Tehát ne engedjük magunkat elsikkasztani nemzeti életünkből. Legyetek nyugodtak, hogy az önvédelmet teljesen kiépítjük. A bűnvádi feljelentés, a miniszteri felelőségrevonás, a Legfelsőbb közigazgatási bírósághoz intézendő panaszok és a népszövetséghez intézendő petíciók eszközeitől sem riadunk vissza.

Ne féljetek, nyugdíjatokat el nem vehetik, fegyelmit nem indíthatnak ellenetek, a fizetésben el nem maradhattok, adóitokat nem emelhetik, nem üldözhetnek és ha üldöznek, itt vagyunk, megyünk védelmetekre mindenképen, amíg csak élünk, mert nemzetünket még lassan ölő méreggel sem engedjük megölni.

Miután ez a népszámlálási politika mai asszimilációs formájában már is teljes valóságában kibontakozik, kihívja a mi ellenzésünket és miután nekünk lehetetlenné teszi, hogy ilyen igazság és jogfosztó eljárást folytató kormánynak a költségvetés megszávazásával kormányzati eszközt adjunk a kezébe, a költségvetés ellen fogunk szavazni.

Meine verehrten Damen und Herren! Die diesjährige Beratung des Staatsvoranschlages spielt sich im Zeichen der vollständigen Teilnahmslosigkeit ab, wie die leeren Bänke der Abgeordneten und auch der Herren Minister zur Genüge beweisen. Es zeigt sich, daß der Parlamentarismus hierzulande bereits einen unglaublichen Tiefstand erreicht hat, da nicht einmal bei der so wichtigen Beratung des Staatsvoranschlages ein größeres Interesse aufgebracht wird. In anderen Ländern wird gerade die Kontrolle der Staatsverwaltung in Form des Staatsvoranschlages besonders eifrig geübt und wahrgenommen und die Debatte dazu benützt, um zu großen Problemen Stellung zu nehmen. Hierzulande ist es dank dem herrschenden System anders geworden. Ich habe daher nicht die Absicht, vor leeren Bänken einen besonderen Stimmaufwand zu verwenden, sondern unterziehe mich der gebotenen Aufgabe, zum Schulvoranschlag Stellung zu nehmen, mit der größten Zurückhaltung.

Die diesjährige Beratung des Schulvoranschlages im Haushaltungsausschusse unterschied sich in nichts von den Auseinandersetzungen dersełben Art in den früheren Jahren, obwohl man durch die nunmehrige Teilnahme der deutschen sozialdemokratischen Partei an der Regierung und damit angeblich an der Macht eine wesentliche Änderung und weitgehende Besserung der Verhältnisse erwarten durfte. Wieder wurde von allen deutschen Abgeordneten ohne Unterschied der sonstigen Parteistełlung über die offensichtliche Zurücksetzung des deutschen Schulwesens geklagt und wieder erlebten wir wie alljährlich das höchst ergötzliche Schauspiel, daß auch die Abgeordneten der deutschen Regierungsparteien in stundenłangen Ausführungen nicht müde wurden, ihre Klagen mit einer Unmenge krasser Beispiele und Vorfälle zu belegen. Abg. Hodina vom Bund der Landwirte behandelte ausführlichst das Kapitel "Minderheitsschulwesen" und konnte zahlreiche Beispiele solcher überflüssiger Schulgründungen in deutschen Sprachgebiete ohne genügende Kinderzahl anführen, ein klarer Beweis, daß es auch im letzten Jahre unter dem sozialdemokratischen Schulminister dr Dérer auf diesem Gebiete nicht besser, wenn nicht gar schlechter geworden ist. Und mit ihm klagten die Abg. Jaksch (Deutsche sozialdemokratische Partei) und Dr Peters (Arbeits und Wirtschaftsgemeinschaft) an der Hand eines umfangreichen und erdrück enden Beweismaterials über die Zurücksetzung berechtigter deutscher, kultureller Forderungen. Die Herren vergassen dabei, daß diese Klage zugleich auch ein sprechender und eindringlicher Beweis ihrer politischen Ohnmacht sind und daß damit auch dem politisch nicht geschulten und gläubigen Anhänger und Wähler klar und offenbar wird, wie gering die Kraft und Macht dieser Regierungsparteien ist und daß selbst die aufopferndste und selbstloseste Teilnahme deutscher Parteien an der Regierung eine Änderung des deutschfeindłichen, staatsoffiziellen Kurses nicht herbeizuführen vermag, wenn noch so schöne Worte für diese Zusammenarbeit bei den verschiedenen Gelegenheiten, wahrscheinlich zur Täuschung des Auslandes, gefunden und die schönsten Versprechungen gemacht werden. Dieser andauernde Zustand berecntigt wohl auf Grund solcher Prämissen zu dem Schluße, daß sich in dieser Hinsicht wohl auch in der Zukunft nichts wesentliches ändern oder bessern werden und daß die tschechischen Machthaber nicht einmal ernstlich den Willen haben, auf die vielen deutschen Beschwerden etwas näher einzugehen, sie zu untersuchen, zu überprüfen oder gar abzustellen. Das zeigen wohl am klarsten und deutlichsten die Ausführungen des Ministers Dr Dérer selbst am Schluße der Schuldebatte. Sie sind in mehr als einer Hinsicht bemerkenswert. Gegenüber den schweren Anklagen auf Zurücksetzung von deutscher Seite behauptet der Herr Minister, gestützt auf die unrichtigen und gefärbten Berichte seiner nationaldemokratischen Beamten, daß den deutschen Mitbürgern kein Unrecht geschieht und daß die Beschwerden der Deutschen sachlich nicht begründet seien. Diese etwas kühne und überraschende Behauptung sucht der Herr Minister mit der angeblichen Tatsache zu beweisen, daß der Schülerdurch schnitt pro Klasse auf deutscher Seite günstiger sei als auf čechischer Seite, was doch zur Genüge dartue, daß das deutsche Schulwesen seitens der Staatsverwaltung die gleiche Fürsorge genieße. Für die Errichtung von čechischen Minderheitsschulen kommen nach ihm nur pädagogische Rücksichten in Betracht, ein Kampfcharakter komme diesen Schulen nicht zu. Im gleichen Atem aber gibt der Herr Minister zu, daß es gegenwärtig 224 čechische Minderheitsbürgerschulen und 1150 čechische Minderheitsvolksschulen, zusammen also 1374 čechische Minderheitsschulen, aber nur 6 deutsche Minderheitsbürgerschulen und 17 deutsche Minderheitsvolksschulen, zusammen also 23 Minderheitsschulen, dazu noch 3 polnische Minderheitsschulen gibt. Diese Zahlen: 1374 zu 23 zu 3 sprechen für sich. Dabei darf aber der wichtige Umstand nicht vergessen werden, daß es sich bei den 23 deutschen Minderheitsschulen nicht etwa um Neugründungen handelt, sondern lediglich um Schulen, für welche die čechische Gemeindemehrheit die Erhaltungskosten aufzubringen sich weigerte, so daß sich der Staat gezwungen sah, sie einfach in die Staatsverwaltung zu übernehmen. Das betrifft hauptsächlichst die Städte Prag und Pilsen. Wieso aber kommt es, daß nur čechische Minderheitsschulen, nicht aber auch im gleichen Ausmaß deutsche Minderheitsschulen errichtet werden, obwohl gewiß auch hierfür Bedarf genügend vorhanden ist. Das beweist doch in erster Linie die Tätigkeit des Deutschen Kulturverbandes, der gegenwärtig 34 eigene Privatschulen mit 46 Klassen, 107 Kindergärten mit 115 Abteilungen und 10 Tagesheimstätten unterhält und außerdem in 22 Orten durch 33 Lehrkräfte häuslichen Privatunterricht erteilen läßt, durchwegs Aufgaben, welchen eigentlich der Staat nachzukommen hätte. Warum werden der Neuerrichtung deutscher Schulen selbst dann Schwierigkeiten bereitet, wenn eine deutsche Gemeinde oder Körperschaft für die Erhaltungskosten selbst aufkommen will? Gesuche um deutsche Schulerrichtungen werden unter den nichtigsten Vorwänden von den verschiedensten Behörden von der Gemeinde angefangen bis zum Ministerium hinauf jahrelang verschleppt und unerledigt gelassen, siehe Albrechtsried, Kreuzendorf-Lodenitz u. a. m. Ich habe eine stattliche Anzahl solcher Verschleppungsversuche im Haushaltungsausschuß bereits angeführt. Der Herr Minister ist klugerweise mit keinem Worte darauf eingegangen und hat vielleicht eine raschere Erledigung solcher Gesuche zugesagt. Dafür aber hat er in äußerst geschickter Weise einige Zahlen jongliert, um einen für die Deutschen günstigeren Schülerdurchschnitt zu erzielen. Ich habe schon vor vielen Jahren und seither des Öfteren immer wieder darauf verwiesen, daß die Deutschen infolge ihrer Siedlungsverhältnisse verhältnismäßig vielmehr niedrig organisierte, ein und zweiklassige Schulen haben als die Čechen. Die Deutschen siedeln im unwirtlichen, wenig ertragreichen Randgebirge mit äußerst schlechten Wegverhältnissen. Die deutschen Schulkinder müssen oft stundenlang bei jeder Witterung zur nächstgelegenen Schule pilgern, obwohl für die Errichtung einer eigenen Schule genügend Kinder im Orte vorhanden wären. Andererseits sitzen die Čechen im reichen und gesegneten Flachlande, wodurch größere Dörfer mit höher gegliederten Schulen entstehen
konnten. Daß hier unter Umständen durchschnittlich mehr Kinder auf eine Klasse entfallen, ist wahrlich kein besonderes Wunder, aber auch kein Zeichen staatlicher Zurücksetzung. Ebenso liegen die Verhältnisse bei den Bürgerschulen, wo sich die Siedlungsunterschiede gleichfałls in den Schülerzahlen ausdrücken. Das alles muß auch Minister Dr Dérer und seinen Beamten bekannt sein, trotzdem wird immer wieder die auf falschen Grundlagen ruhende Behauptung von dem höheren čechischen Schülerdurchschnitt aufgestellt. (Výkřiky posl. dr Hassolda.) Wie aber, frage ich, würde dieser Durchschnitt aussehen, wenn auch die čechischen Minderheitsschulen mit ihrer oft geringen Kinderzahl mit in diese Statistik einbezogen würden? Minister Dr Dérer muß selber zugeben, daß es 49 čechische Minderheitsschulen mit einer Kinderzahl unter 10 und 321 Schułen mit weniger als 20 Schülern gibt. Es ist ein äußerst gelungenes Taschenspielerkunststück, über diese Tatsache einfach hinwegzugleiten, sie unberücksichtigt zu lassen.