A kincstár mégis uj erdőbirtokokat akar vásárolni magánosoktól és erre az évre 280 mlliót írányzott elő. Hát nem fölösleges ez? Ha ennek az óriási összegnek csak a kamatait és a magánosoktól befolyó köztartozásokat vesszük, a kincstár akkor minden fáradság nélkül jobb befektetést talál és jobban kamatoztathatja ezt a horibilis összeget.

Kénytelen vagyok a költségvetés keretében két életbevágóan fontos kérdéssel foglalkozni: az állampolgársággal és a nyugdijasok kérdésével. E két szomoru kérdés a demokratikus köztársaságnak a szégyenfoltja és egyszerü pénzügyi manipulációvá degradáltatott. Az állampolgárság megadásánál ugyanis az az üzleti elv érvényesült, hogy megadták ann ak, aki fizet érte és elvették attól, akinek fizetni kellene, ha azt akarja, hogy megkapja az állampolgárságot.

Bocsánatot kérek, de arra nincs kifejezés, amikor a polgárság legszentebb jogát pénzért árulják. Ezt nem olyan értelemben veszem, mint mikor a község az illetőség elismeréseért bizonyos összeget megállapít. Ez tiszta üzlet, pénzügyi művelet, mert tudok eseteket s azokat bizonyítani is tudom, hogy sokan jóval a prevrat után jöttek erre a területre és mégis van állampolgárságuk, viszont vannak olyanok, akiknek elődei 50 sőt 80 esztendeje itt laknak és mégsem kapnak állampolgárságot, mert nyugdijat kellene nekik fizetni. Lehetetlen dolog az, hogy, egy államnak előbb legyen állampolgára, mielőtt az állam maga létezett volna.

Hiszen maga a "Lidové Noviny" állapítja meg teljes tárgyilagossággal a következőket: Családok, akik 40-50 év óta laknak és dolgoznak Ruszinszkóban, ugyanitt születtek, mint idegen állampolgárok kezeltetnek. Ezzel szemben az ukrán-emigránsok tömegei, akik csak pár év óta tartózkodnak Podkarpatská-Rus területén, szabályszerü csehszlovák állampolgársággal rendelkeznek. Egyenlő elbánásban kell részesíteni mindenkit és nem szabad engedni, hogy családok, akiket exisztenciában tönkretettek, tanui legyenek ennek a látványnak.

A sokat ócsárolt és balkáni államként emlegetett Románia az egyedül helyes elvet viszi keresztül a kérdésben és szigoruan betartja a saint-germaini békeszerződést, amely kimondja, hogy ipso-fakto állampolgár az, akit lakás vagy illetőség szerint az államfordulat ott talált. Ha t ehát Románia keresztül tudja vinni az egyedül humánus elvet, miért nem jár el hasonlóképpen Csehszlovákia?

Lehetetlen, hogy az állampolgárok legszentebb jogával teljes anarchiát teremtsenek éppen azok, akik a törvény legfőbb őreiként kellene, hogy viseljék tisztjüket. Hát nem anarchia az, hogy a fenti alaptörvényt negligálva, egyszer az 1886 évi 22. t.-c. irányadó az állampolgárság elbírálásánál, máskor a régen hatályon kívül levő törvény, az 1879. évi magyar törvényt aplikálják az állampolgárságra és így 80 éves, itt született, állandóan itt élt embereket ütnek el a polgár legértékesebb jogától.

Máskor megint a lex-Dérer szerint járnak el, de azt is bizonyos megszoritásokkal alkalmazzák, amelyek a törvényben egyáltalában nincsenek. Végül az 1896 évi 222. számu osztrák birodalmi törvényt, amelynek második paragrafusát a gyakorlatban állandóan használják Ruszinszkóban, ellenben a 10. §-át, amely minden állandó jellegü lelkésznek biztosítja az állampolgárságát, egyszerüen negligálják. Elveszik a kongruáját az állampolgárság hiánya miatt, mint legutóbb egy 74 éves papnak, aki 50 éve végzi lelkészi teendőit és egy másiknak, aki 70 év körüli és ezen a területen született, állandóan itt élt és most mind kettőtől megvonják azt a kevés örömet, hogy rövid életében élvezze az állampolgári jogból eredő anyagi előnyöket. (Místopředseda dr Lukavský zvoní.)

Hát nem kaosz ez? Nem anarchia ez és nem megszégyenítő ez a demokratikus köztársaságra akkor, amikor Románia sokkal humánusabb ebben a kérdésben?

És itt rá kell mutatnom arra is, hogy az említett balkáni szövetségesünk a tisztviselő-kérdést is humánusan rendezte. Itt van a kezeink közt a törvény eredeti román szövege és annak magyar fordítása, amelyet a román kormány már 1925-ben hozott és amelyet a törvény betüi szerint be is tart, amely biztosítja a nyugdijat mindazoknak, akik abban az időpontban szolgálatban voltak, amikor az uj területeket a hatóságok átvették és a hűségesküt le nem tették. Az eskü letételére hat hónapi időt adtak és a nyugdijat szolgálatuknak elhagyása napjától kapják. A törvényt a nyugdijasok utódaira is kiterjesztették. Ezzel szemben nálunk megtörtént az, hogy több tisztviselői kategória éveken át semmi nyugdijat sem kapott, mint sok vármegyei tisztviselő és a tanítói és tanári személyzet, akikre nem vonatkozott az 1920. évi 269. számu törvény - az ebben jelzett kormányrendelet csak három év mulva jelent meg - amely megengedi, hogy nyugdijaztatásukért folyamodhatnak. Sőt megtörtént az az érdekes eset, hogy míg a szlovenszkóiak fizetésüknek 60%-át kapták a kormányrendelet megjelenése előtt is, addig a ruszinskóiak még ezt se kapták. A nyugdijazás is úgy történt, hogy az egyiket már 1924-ben nyugdijazták, a másikat még 1930-ban sem és viszszamenőleg nem kapott egy fillért sem egyik sem. Az egyik testvér kapott nyugdijat, a másik nem. Az anya évek óta élvezi a nyugdijat, mert meg van az állampolgársága, a gyermeke pedig 9- 11 év óta az emberek könyörületéből él, minden fillér nyugdij nélkül.

Jogosan megillet a nyugdij mindenkit, mert hiába mondta ki a Iegfelsőbb közigazgatási bíróság egy döntvényben azt, hogy Csehszlovákia nem jogutódja a magyar államnak, de igenis számtalan példával tudom igazolni, hogy jogutódja akkor, amikor adószedésről van szó; mert sok emberen behajtották a régi adókat, amelyek nem 1918, hanem 1914 év előttiek s az állampolgárság kérdésében sem lehetne az előbb vázolt gyakorlatot folytatni, hogyha nem arra támaszkodna az ezidőszerinti joggyakorlat, hogy előtte egy másik állam jogelődje volt. De jogosan megilleti azért is, mert a csehszlovák kormányzatnak nem volt joga hűségesküt kérnie a békeszerződések aláírása előtt, mint azt szintén egy volt román miniszter, Vlad Aurél leszögezte egy nyílt levelében, amelyet Seicaru szerkesztőhöz írt, azt mondván: "hogy azok még egy régi állam szuverénitása alá tartoztak." Annál is súlyosabb elbírálás alá esik ez Ruszinszkóban, ahol volt ukrán, román, kommunista megszállás s csak úgy jött a csehszlovák uralom. Hát tisztelettel kérdezem ezek után, hogy mind e négy uralomnak le kellett tenni az esküt? Hisz akkor még senki sem tudta, hogy kié lesz az ott vajudó uralom s ki lesz a birtokosa a később autonómnak igért földnek? Hisz akkor még az sem volt biztos, hogy nem-e tér vissza a régi uralom. Hát lehet gyors egymásutánban négy külömböző uralomnak hűségesküt tenni? Ha igen, úgy ér valamit az ilyen eskü?

A csehszlovák kormányzat különösen két elvet hangoztat, amely szükséges a nyugdij megadásához: az állampolgárság s az utolsó szolgálati időnek csehszlovák területen való végzése. De vajjon ki tartozik fizetni annak nyugdijat, aki csehszlovák állampolgár, de esetleg 40 évi szolgálatából egy-két esztendöt nem itt töltött? Vagy ki tartozik fizetni annak, aki nem csehszlovák állampolgár, de csak utolsó szolgálati idejét töltötte itt? Tiz évi joggyakorlat nem volt elegendő ennek kijegecesítésére?

De vannak olyanok is, akiknél mind a két feltétel megvolt s mégsem kaptak nyugdijat s azt a Legfelsőbb közigazgatási bíróság is helybenhagyta, holott a törvény betüi is kétségtelenül a. kérvényezők mellett voltak. Súlyos ez a kijelentés, de állítom és azonnal bizonyítani is tudom, hogy a Legfelsőbb közigazgatási bíróság itt nem volt objektív.

A nyugdijasok ügyének és állampolgársága kérdésének a rendezése a konszolidáció kérdése. Én ítt tisztelettel kérdem a pénzügyminiszter urat, ha szívére tenné a kezét és kijelentené, hogyha az említett konszolidáció érdekében nagy gonddal kutatott volna utána, hogy vajjon talál-e fedezetet ennek a kérdésnek a békés megoldására, hogy meg nem találta volna-e?

Én szerényen a kővetkező megoldási módot ajánlom: A hadügyi költségvetés, az előre nem látott kiadásokra szánt összegekkel és rendelliárd, amelyhez még a belügyminisztéri tárcában felvett 400 millió is járul a csendőrség és rendőrség részére, akikről nyugodtan állíthatjuk, hogy szintén katonák. Ebből a csaknem két és fél milliard összegből 200 milliót könnyen el lehetett volna veni és pedig úgy, hogy előbb egy egyszakaszos törvényt kellett volna a parlamentnek megszavaznia, amely kimondja, hogy a katonaság szolgálati idejét 18 hónapról 12-re szállitja le a törvényhozás. Ebben az esetben 170.000 embernek félévi ellátási, ruházati és felszerelési költségét lehetett volna megtakarítani; ez egyenlő 85.000 embernél egy évi megtakarítással. Ha egy katonának az ellátását, ruházatát és felszerelését 2500 koronára tesszük, úgy már is meg van a 200 millió, amelyből fedezhető azoknak a jogos igénye, akik közül már sokan éhen pusztultak, vagy az öngyilkosság szomoru fegyveréhez nyultak, hogy a pénzügyminiszter úr helyett ők oldják meg ezt a kérdést, de csak a maguk részére. Az éhezők és munkanélküliek minden államnak, így a csehszlovák államnak kivételes gondozását és gondját képezik; hiszen csak röviddel ezelőtt hallottuk Czech miniszter úrnak erre vonatkozó nagyszabásu terveit. Ime itt van egy óriási nagy kategóriája a munkanélkülieknek és éhezőknek, amelyet 11 esztendeje a csehszlovák kormányzat, a szó legteljesebb értelmében, éhezni engedett.

Tudom, hogy lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy egy esztendő nem elég a katonai kiképzésre. De a világháboru beigazolta, hogy a háboruban résztvetteknek túlnyomó százaléka nem kapott ilyen kiképzést és mégis megállta a helyét és aki egy esztendő alatt meg nem tanulja azt, amit egy tartalékos katonának a katonaságnál tudnia kell, az másfél esztendő alatt sem fogja megtanulni.

Ha én, mint laikus, tudok találni alapot egy ilyen fontos kérdésnek a megoldására, egy olyan kíváló szakember fog találni egész biztosan erre alapot; hiszen ez a 10 milliárdos költségvetésnek pontosan csak egy százalékát teszi.

A munkásság szociális helyzete a kormányzat különös gondoskodásának tárgya; de nem igen mondható el ez a ruszinszkói állami üzemek munkásságairól. Fentebb már kimutattam, hogy mily horribilis jövedelme van az állami sóbányának Aknaszlatinán; tehát már szociális szempontból is elbírta volna ez a nyereség azt, hogy a munkásság megtartassék mindaddig, amíg nyugdijaztatásának idejét eléri. Ez azonban nem történt meg. Még 1924-ben elbocsátottak egyszerre több mint háromszáz szerződéses viszonyban lévő munkást s azóta is történtek elbocsátások; ugyanazokat a munkásokat, amennyiben ki nem vándoroltak, 24 koronáért alkalmazták mint szezon-munkásokat.

Az ottani román és magyar munkásságnak a szájában van a bánya és mégis kénytelenek Belgiumba és más idegen államokba vándorolni, hogy mint bányászok keressék meg kenyerüket, mert ha munkát kapnak is, 24 koronából képtelenek többnyire nagy családjukat eltartani, ha az nem állandó, hanem csak úgynevezett szezonmunka.

Azonkívül a törvény a nagyüzemek munkásainak 10% haszonrészesedést biztosít a tiszta nyereségből. Tisztelettel kérdezem a pénzügyminiszter úrtól, tud-e arról, hogy ezt a haszonrészesedést egyáltalában nem fizették ki az aknaszlatinai munkásságnak? Az állami üzemek nem arra valók, hogy azok nagy hasznokat biztosítsanak, hanem elsősorban arra, hogy az ottani szegény népnek kereseti lehetőségeket adjanak. Mert teljesen lehetetlen állapot az, hogy egy olyan területről, amely kimondottan bányavidék és ahol a kincstár határozottan rentábilisan dolgozik, a munkásság messze vidékeken keresse megélhetését. Okmányilag tudom bizonyítani, hogy a régi magyar kincstárnak az volt az intenciója az állami üzemekkel elsősorban, hogy a munkásságnak kenyeret adjon és megélhetését biztosítsa.

De hasonloképpen kimutatható a költségvetésből, hogy a kincstárnak a dohányjövedékből óriási. 1.163 millió tiszta jövedelme van és mégis megtörtént az, hogy 1926-ban a munkások nagy tömegét elbocsátottak a munkácsi dohánygyárból és utána rögtön felemelték a nyugdijakat, de a felemelt nyugdij kedvezményében az imént elbocsátott munkásokat nem részesitették.

De még kirívóbb a rahói és bustyaházai kincstári munkások esete, akiknek 1·20-tól, 48 korona nyugdijat adnak havonta. Kapnak még valami kis természetbeni ellátást is, de tisztelettel kérdem, mit vehet az a 8-9 gyermekes családapa 48 koronából havonként mert csak ezek kapnak ennyit - és mit vehet az a szegény özvegy 1·20 koronából havonként?

Tisztelettel kérdezem, érdemes-e 40 esztendőt dolgozni a kincstár erdejében azért, hogy öregségére valaki 9 tagú családdal 48 korona készpénzt és valami kis természetbeni járandóságot kapjon?

A vérüket és erejüket vesztették el ezek az emberek nehéz kincstári munkában és ha koldulási engedélyt váltanak, jobban járnak, mintha ezt a nyugdijat veszik igénybe.

Semin miniszteri titkár úr minden esztendőben és minden alkalommal igéri nekik, hogy el lesz intézve a dolguk, de öt esztendő után már neki sem hisznek, pedig azelőtt azt hitték, hogy ő a legnagyobb jótevőjük. fgy fest az állami üzemek szocializmusa, hogy öreg vagy rokkant korukban nyomorban kénytelenek élni azok, akik a kincstárnak sok milliós jövedelmet biztosítottak.

A parlament meghozott egy kedvező törvényt, az 1925 évi 224 számu törvényt, amely rendezi a szerencsétlen páriák helyzetét, de még ez sincs végrehajtva, ami a lassu adminisztrációt dicséri. Tisztelettel kérdezem a pénzügyminiszter urat, hogy mikor fogják a kérdést rendezni, mikor adják meg a kincstári munkásoknak a magasabb nyugdijat és kérdezem az összkormányt, hogy mikor leszvégrehajtva az 1925 évi 224 számu törvény? Milyen gyönyörü gesztus volna, ha a köztársáság egyik legnagyobb ünnepén, tisztelt elnökünk 80. születése napján, a kormány és parlament megbékitené a lelkeket és mindenkinek megadná az állampolgárságot, akit az uj államfordulat itt talált, mindenkinek megadná a nyugdijat, akit szintén itt talált az államfordulat és az előbb emlitett munkáskategóriáknak megadná az emberi megélhetést biztosító nyugdijat, hogy ezek az éhező, nyomorgó, halálra szánt nyugdijas és munkástömegek 11 esztendő után egyszer igazán ünnepelhessenek.

A kincstári munkástömegek is hálával és boldogan gondoltak volna mindig erre a napra. De mi addig tiszta szívvel nem ünnepelhetünk, amíg 11 év után ily tátongó sebek vannak a republika testén éppen annak az államfőnek a 80. születése napján, akinek könyvei telve vannak a nemes, szociális és emberi megértést hirdető mondatokkal. Mi addig csak ezt kiálhatjuk az ünnepen: Ave, Präsidente, morituri Te salutant!

Egyik szintén megoldásra váró kérdése a köztársaságnak a bíróság anyagi függetlenítése és a bírói funkciónak a függetlenítése. A legnagyobb tisztelettel hajlok meg a csehszlovákiai bírói kar teljesitménye fölött s fölösleges hangsúlyoznom, hogy e nemes kar telve van munkával s hol itt, hol ott olvassuk az ujságokban, mint nemrégen Brünnben, azelőtt pedig Pozsonyban, hogy egy bíró munkatúlterhelés miatt agyszélhü dést kapott.

Szlovenszkón és Ruszinszkón közismert a bírói hiány. Sürgős a bíróság anyagi függet lenségének a biztosítása egyrészt azért, hogy kedvet kapjon az ifjuság e pályára másrészt azért, hogy a bírói fügetlenség megóvassék. Mert nyugodtan merem állítani, hogy vannak esetek, ahol a bíróság nem tud objektív itéletet mondani, mert olyan nyomások alatt áll, amelyek lelkiismeretének és tudásának írányától eltérítik. Ezt szükség esetén okmányilag tudom bizonyítani.

Minden államnak és a konszolidációnak legerősebb támasza a független bírói kar, amelyben minden polgárnak úgy kell bízni, mint ahogy a sans-souci molnár bízott a német bíróságban, amelyről úgy hitte, hogy még a császárral szemben is biztosítja neki az igazát. Még a fegyvereknél is erősebb támasza az államnak a független bíróság. A világ legnagyobb hadvezérének, Napoleonnak is maradandóbb emléke maradt a Code Napoleon, mint az egész világot bámulatba ejtő zseniális fegyverténye.

A ruszinszkói iskolák, az ujonnan felállított 200 cseh iskola kivételével, szánalmas állapotban vannak. A magyar elemi iskoláztatást csaknem teljesen a felekezeti iskola falai közé szorították és ide sem iratkozhatik be bárki. Megakadályozzák két vagy több tanerő beállítását, uj tantermek építését és csak nagy szívóssággal és a kultura iránt való szeretettel tudják keresztülvinni felekezeteink, hogy egy uj tantermet állitsanak fel és egy uj tanerőt állítsanak be.

Számtalan példával igazolhatnám, hogy a felekezeti iskolákból egyenesen eltiltják a más felekezetü gyermekeket. De kezeim között van a školní oddíl 8313/920 számu rendelete, amely csak úgy engedélyezi a tanítóknak az egyik felekezeti iskolában a tanítást, ha más felekezetü gyermeket nem vesznek fel. Dr. Hápka Péter técsői ügyvéd gyermekeit a református elemi iskolából, mert azok gőrög katolikusok, 1609/928 számu rendelettel, 1928 szeptember 28.-án a tanfelügyelő úr kitiltotta. Ime egy iskolai felső fórum és a kultúra védelmére és ápolására hivatott magasabb funkcionárius, aki kikergeti a gyermeket az iskolából.

Ez az 1868 évi XXXVIII t.-c.-nek, amely még ma is érvényben van, flagráns megsértése, de vonatkozik ugyanez a görögkatolikus vallásu magyar községekre is, amelyekben a magyar nyelven való oktatást nem engedélyezik, legfeljebb heti néhány órában, holott a gyermekek magyarok és szüleik is magyaroknak vallották magukat. Nagyszőllősön történt meg, hogy a felállított magyar elemi iskolában, miután sok zsidó és görögkatolikus gyermek iratkozott be, évközben, januárban beszüntették az állami iskolát. Természetszerüleg húzódoznak a szülők, hogy az állami elemi iskolába irassák be gyermekeiket, mert egyrészt félnek attól, hogy - mint Nagyszőllősön történt - beszüntetik az állami elemi iskola magyar tannyelvét, másrészt a vallást és erkölcsi nevelést nem látják biztosítva. De ki vannak téve annak, hogy olyan versecskéket énekeltetnek vagy szavaltatnak velük, mint amit én szemelvényképpen a cseh iskola tananyagából vettem, amelynek a tendenciája egy a nemzetiséget sértő és rendtörvénybe ütköző bűncselekményt képez és pedig 1923 évi 50 számu rendtőrvény 14. paragrafusá ba s melyet még Pozsonyban is, mint élőképet előladtak, ahol egy szlovákkal agyonüttetik a rabló magyart.

A magyar anyanyelvü iskolákat nem engedélyezik még akkor sem, ha egy meglévő régi iskolában az egész képviselőtestület kéri a magyar tannyelven való tanítást. Ellenben ha a csendőrség nyomására három licenccel bíró zsidó polgár kéri a cseh iskolát, akkor azt rögtön felállítják és ha van három cseh gyerek és négy zsidó gyerek, akkor már annak van tanítója, tanterme, felszerelése is és minden szükséges költsége személyi és dologi kiadásainak fedezésére. De még ez ellen sincs kifogásom, de mindenki részére biztosítani kell, hogy olyan iskolába járathassa gyermekét, amilyenbe akarja, csak gondoskodni kell arról, hogy az államnyelvet is megtanulja.

Igaza van Engliš pénzügyminiszter úrnak, hogy hypertrofia az, amit a cseh kisebbségi iskolákkal csinálnak, amelyeknek pazar palotákat építenek, de amelyeknek csak huszad annyi tanulója van, mint a düledező régi iskoláknak. Badaló községben már régóta összeomlott az iskolaépület. Most a református egyháznak egy volt magtárában van összezsufolva 200 gyerek. A kis község nagy anyagi áldozattal 100.000 koronát ajánlott fel az iskola építésére a tanügyi referátusnak, még az anyag kiszállítását is vállalta Beregszászból. Gyönyörü példája ez a kultúra szeretetének és az áldozatkészségnek és még ma sincs iskolája, pedig 1922 óta düledezik az épület. Az iskolák egész seregét sorolhatnám fel, ahol évek óta nincs tanítás, vagy hosszu éveken keresztül nem volt tanítás. Még az óvodainkat is, egy-kettő kivételével, beszüntették.

Tanítóképzőnk nincs, legfeljebb ha a 6-700 kilométerre fekvő pozsonyi kurzust lehet annak nevezni, ahol egy évi tanulás után a tanulóból tanító lesz. De az is elérhetetlen, mert tanítónak rendesen a szegényebb néposztály gyermekei mennek, akik a pozsonyi drágaságot és a nagy utazási költséget el nem bírják.

Most jelent meg éppen az egyes iskolákhoz a školní oddíl rendelete, hogy a felekezeti iskolák gondoskodjanak tanítóról, mert az állami tanítókat legkésőbb junius 30.-a után visszavonják a felekezeti iskolákból. Rövidesen ott leszünk, hogy a magyar nyelven való tanitást a felekezeti iskolákban megengedik, de tanító nem lesz, aki tanítson. Emiatt pirulnia kell minden közoktatásügyi miniszternek.

Még egy nagy nehézsége van a tanító alkalmazásának Ruszinszkóban, amely egészen speciális. Mert mig Szlovenszkón a felekezeti tanítók részére a megfelelő lakáson és kerten, illetve lakbéren és évi 240 Kč nyugdijjárulékon kivül csak 1200 koronát kell az egyháznak évenként biztosítani, mint a tanító alapfizetését, ugyanez Ruszinszkóban, ahol a tanügyi hatóságok az idevonatkozó törvényt nem ismerik, 4908 korona.

Még a magyar nyelvü tanonciskoláinkat is beszüntették; a tanoncok túlnyomó része magyar és helyettük szlávnyelvü tanonciskolákat állitottak be és velem történt meg az az eset, hogy egy Huszti nevü tanulótól nyugtát kértem 9 koronáról akkor, amikor már évekig a tanonciskolába járt és ő azt feleletet adta, hogy nyugtát nem tud írni, mert magyarul nem ír, ellenben szlovákul, amely nyelvet nemérti, a nyugtát megírni nem tudja.

Szakiskoláink nincsenek; ha valaki magyar gazdasági iskolába akarna menni, 700 kilométerre kellene utaznia Komáromba, mert ez az egyetlen gazdasági szakiskola, az egymilliónyi magyarság részére. Érdekes, hogy van a köztársaságnak 934 gazdasági népiskolája;ebből 505 cseh, 136 szlovák, 112 német, 173 ruszin, 7 lengyel, 1 magyar és 1 román. Az összhallgatók száma 37.264, vagyis egy iskolára jut 39 tanuló és az egyetlen magyar iskolába 800. Biztosan merem állítani, hogy a 800 tanuló között ruszinszkói egy sincs, mert hogy menjen el a 7-800 kilométerre fekvő gazdasági iskolába a ruszinszkói kisgazda, ha azt anyagilag nem bírja.

A milliónyi magyarságnak annyi gazdasági iskolája van, mint amennyi a 12.000 lakosu románságnak és a kis töredék lengyelségnek pedig hétszer annyi, mint a magyarságnak. De komoly és vezető államférfiak azt mondják, hogy itt a magyarságnak túlontúl sok iskolája van.

A magyarság szőlészettel, szorosan vett mezőgazdasággal, alma- és dohánytermeléssel foglalkozik. Egyiknek sincs szakiskolája Podkarpatská Rusban, holott a dohánykincstár 1.163 millió nyereségéből talán erre is telnék.

Az ungvári agyagipari szakiskolát megszüntették és nincs egyetlen magyar nyelvü fémipariskolánk, még alsófoku sem. Egyetlen középfoku kereskedelmi iskolánk van, a munkácsi volt községi, amelynél föltételül volt kikötve az átadásnál a magyar nyelv használata; még polgári iskolánk is csak kettő van az egész területen.

Hasonló mostoha elbánásban részesülünk a középiskoláinkkal. Az egyetlen magyarnyelvü iskola Beregszászon van, amely csak félig magyar, mert a másik tagozata ruszin és azok a gyerekek, akik messze vidékről reggel öt órakor és még korábban kénytelenek otthonról elindulni és csak este 7 órakor kerülnek haza, nem csoda, ha a zsúfolt, rossz levegőjü tantermek mellett délelőtt és délutáni tanítással fáradtan mennek nap-nap mellett az iskolába. Míg a ruszin tagozatnak van internátusa, állami támogatással, addig a magyar tagozatnak még társadalmi úton sem adtak alkalmat az internátus felállitására.

Az ezelőtt 300 esztendővel katholikus jelleggel és magyar tanítási nyelvvel a Drugethféle magánalapitványból épített és később katholikus tanulmányi alappal ujból épített ungvári gimnáziumot egyszerüen elvette a kormányzat. Tisztelettel kérdezem, milyen alapon? Sekularizáció van itt, v agy kommunista berendezkedésü kormányforma? Évrőlévre hiába kérték e magán-gimnáziumnak a visszaállítását.

Magyar nyelvü leányiskolánk, az elemi iskolákat kivéve, semmiféle tagozatban nincs. A főiskolák hiányát meg sem említem. Pedig a kormányzat évenként elköltött 18-20 milliót az ukrán főiskolásokra és nekünk e nagy összegeknek még a morzsáit sem juttatta. Mi megelégedtünk volna ez összegekkel évenként és nem néznénk düledező iskolákkal, tanító és tanitás nélküli gyerekek százaival, sőt ezreivel a bizonytalan jövő elé, amely még mindig a háborus mentalitás és bosszu bélyegét viseli magán, ha csak az uj kultuszminiszter úr nem fogja e siralmas állapotokat megszüntetni.

Tekintettel az előadottakra s főleg arra, hogy a kormányzat a befolyó kincstári jövedelmekből, adókból és köztartozásokból befolyó összegeket nem fordítja beruházásokra, főleg olyan beruházásokra, amelyek Podkarpatská-Rus gyermekcipőkben járó gazdasági életét fellenditenék, a lakosságot uj megélhetési és keresetforrásokhoz juttatnák, az ottani törzslakosság sem gazdasági, sem kulturális életének fellendítésével nem törődik és az állampolgárság nélküliek és nyugdijasok, valamint az elbocsátott régi tisztviselők nyugdijazásáról nem gondoskodik, ellenben az adók behajtását fokozott erővel végzi és ezért a költségvetést nem szavazhatom meg. (Potlesk.)

Meine Damen und Herren! 10 Jahre habe ich nun schon die Ehre, diesem hohen Hause anzugehören und habe hier so manchen Sturm als handelnder und leidender Teil mitgemacht und miterlebt. Seit 10 Jahren fühle ich mích jährlich bei Behandlung des Staatsvoranschlages veranlaßt, besonders beim Schulkapitel das Wort zu ergreifen und in ausführlicher Begründung die deutschen Beschwerden zu diesem Kapitel vorzutragen, in der ständigen Hoffnung und Erwartung, daß doch endlich einmal die čechische Mehrheit des Hauses zu einer gerechteren Beurteilung der vorgebrachten deutschen Beschwerden kommen und dem deutschen Schulwesen die ihm nach Recht und Gesetz gebührende Berücksichtigung angedeihen lassen werde. Das ist nun leider nicht der Fall. Die 10 Jahre sind sozusagen spurlos an ihnen vorübergegangen, es zeigt sich nirgends auch nur der Ansatz zu einer Änderung und Besserung, zu einem Fortschritte auf der natürlichen Bahn der Entwicklung. Die Einstellung dem deutschen Volke und seinen Kultureinrichtungen gegenüber ist die gleiche ablehnende geblieben, ob nun der jeweilige Vorsitzende der wechselnden Regierungen dieser oder jener Partei angehörte, ob der Minister für Schulwesen und Volkskultur z. B. Mitglied einer bürgerlichen oder sozialistischen Partei ist, ob eine allnationale Koalition oder eine gemischtnationale Regierung am Ruder war. Selbst der Eintritt deutscher Parteien in die Regierungsmehrheit, ihr restloses Bekenntnis zum Staate, ihre aufopfernde Loyalität vermochten eine Änderung dieses beschämenden Zustandes nicht herbeizuführen.

Seit Anfang Dezember des Vorjahres besitzen wir nunmehr eine neue Regierungsmehrheit, der von deutscher Seite außer dem Bunde der Landwirte auch die aktivistischpositive Arbeits- und Wirtschaftsgemeinschaft mit ihrem ausgleichsbereiten Flügel Rosche und die deutsche sozialdemokratische Arbeiterpartei angehören. Man müßte bei dieser Zusammensetzung doch erwarten, daß die diesjährigen Voranschlagsberatungen ein anderes Bild zeigen als die ganzen Jahre über und daß dem deutschen Volke und seinen Forderungen gegenüber mehr Entgegenkommen bewiesen wird als bisher. Richtig ist, daß sich die parlamentarischen Methoden etwas gebessert haben, daß diesmal bei den Beratungen des Budgetausschusses auch Angehörige der Regierungsparteien eine oftmals heftige, scharfe Kritik geübt haben und von der bisherigen Gepflogenheit abgingen, daß Regierungsabgeordnete, das was irgendwo in der staatlichen Verwaltung geschieht oder von einem verknöcherten, chauvinistischen Bürokraten verbrochen wird, zu entschuldigen und gutzuheißen haben. Wenn mannun noch dazu kommen wollte, alle vorgebrachten Beschwerden auf den verschiedenen Gebieten des öffentlichen Lebens und der staatlichen Verwaltung einer genauen und objektiven Überprüfung auf ihre Berechtigung hin zu untersuchen und Mittel und Wege zu ihrer Abstellung zu finden, dann würde die Kritik aufbauend und befruchtend wirken und mannigfache Vorteile im Gefolge haben.