A kormánynyilatkozat munkaprogrammjának céljául a régi kormányok által kitüzött, de be nem fejezett feladatok megoldását tüzte ki. Nézzük, hogy a mai jogi és ténybeli állás mellett mit jelenthet ez?

A csehszlovák parlamentarizmus élő negációja az igazi parlamentarizmusnak és a legbiztosabb módszer arra, hogy a népakarat semmiképpen se érvényesülhessen. A parlament csak a nagy gyermekek kedves játékszere. A demokratikus önkényuralom fő mozgatójának, a végrehajtó hatalomnak a vak eszköze és a törvényhozás jelentőségének teljes lejáratása, a miniszteri felelőtlenség gyakorlati megteremtője, a pártabszolutizmus legfőbb irányítójának, az osmičkának - most ugyan még nem tudjuk, hogy milyen nevet fog kapni - az alázatos szolgája.

Belesülyesztették az egész parlamenti akaraterőt a csekély tagszamú bizottságokba, ahol úgyszólván mind, a jóelőre elintézett akaratok döntenek, illetve engedelmeskednek. Azután pedig: beszélhetsz jó vitéz, lehet olyan igazságod mint a mi Urunk Jézus Krisztusunknak, senki sem hallgat rád, mert a bizottságokban már "elvégeztetett". Ugyan mit mondanának az angol politikusok ahhoz a tényhez, hogy egy törvényhozónak a parlamentben elmondott beszédére a miniszterek sohasem felelnek.

A parlamentet jelentő hires bizottságok erősen kormányozható bizottságok, ahol az egyes képviselők és szenátorok által benyujtott törvényjavaslatok mindig hidegre tétetnek. Hiába jó, hiába szükséges az a törvényjavaslat, hiába akar az a miniszterek kötelesség mulasztása folytán előállott 10-12 éves jogi hiányokon és embertelenségeken segíteni, nem lehet.

Még 1925-ben adtunk be, mi, Magyar Nemzeti párti törvényhozók egy javaslatot a nyugdíjasok érdekében, akik azért veszítették el nyugdíjigényüket, hogy a csak cseh nyelven megjelent törvényben előírt hat hónap alatt szolgálattételre nem jelentkeztek. A cseh nyelvű hivatalos lapban történő kihirdetésről és a törvény rendelkezéseiről a szegény magyar elbocsátott tisztviselőknek tudomásuk nem volt, hiszen a csehszlovák nyelvet nem értették, magyarul pedig a törvény és kihirdetése nem jelent meg és így fogalmuk nem lehetett és nem-is volt arról, hogy terhükre jogvesztő prekluziv határidő lett kitűzve. Így sok magyar tisztviselő, aki 30-36 évet szolgált, egyszerüen elveszítette sok évi fáradságos munkájának megérdemelt gyümölcsét, a nyugdíjat és máról-holnapra földönfutó koldussá vált. A kegyetlen törvény szigorú és jogfosztó, méltá nytalan intézkedését kívántuk a törvényhozásnak a méltányosságot életrehívó kegyelmi tényével a javasolt törvény megalkotásával reparáltatni.

A javaslatot a kezdeményező bizottság még 1925-ben a népjóléti bizottsághoz utalta, amely azt Malík képviselőnek osztotta ki, mint előadónak, akit bizonnyal eredményes elfoglaltsága annyira igénybe vett, hogy a Magyar Nemzeti Párt kétszeri megsürgetése ellenére, amellyel a képviselőház elnökénél kopogtatott, az 1929 szeptember havában bekövetkezett házfeloszlatásig nem jutott ideje a törvényjavaslatra vonatkozó előadói jelentés elkészítésére. A képviselő úrnak a nevét jónak láttam megemlíteni azért, hogy beszédemből megtudják a szegény nyomorgó nyugdíjasok, hogy kinek a nevét kell mindennapi imájukba belefoglalni.

De nemcsak egy törvényavaslatunk járt így. Ott van a bírói szervezetről, azután a bírói függetlenségről, az egyesületi jogról, a népszámlálásról és az állampolgárságról szóló törvényjavasla tunk. Ezek nagyrésze azért lett benyujtva, mert a végrehajtó hatalom negligálta az alkotmány rendelkezéseit és azokat a törvényjavaslatokat, amelyek hivatva vannak a nemzeti jogok, a polgári jogok s a nemzeti szabadság és igazság védelmére és amelyek megalkotását az alkotmány írja elő, egyáltalán nem kivánta a törvényhozás elé terjeszteni. Pedig ezek a megalkotandó törvények mindenki részére alkotmánybiztositékot kell hogy képezzenek. Mi ezekkel azt is dokumentálni akartuk, hogy mi nem merülünk ki a jogos panaszok felsorolásában, de dolgozunk is és alkotó munkánk mindenképpen arra irányul, hogy egy olyan atmoszféra jöjjön létre, amely kedvez a valódi béke megszülethetésének. Egyetlen javaslatunkat sem, vette a kormány, illetve annak parlamentet pótló vak eszközei, a bi zottságok komoly tárgyalás, illetve elbírálás alá. Ez a tény azonban erősen rávilágít arra a mentalitásra, amely a végrehajtó hatalom legfőbb exponensein uralkodik és amely a szabadságot és az igazságot, pláne ha arról van szó, hogy abban a magyarok is részesednek, nem szívesen osztogatja. Az állampolgársági és nyugdíjkérdés törvényhozási rendezése természetszerüleg erős gondunkat kellett hogy alkossa, hiszen még Scotus Viator is azt mondta a csehszlovák állam jubileumakor, hogy: embertelenség, amit e téren csinálnak.

Hátha még azt tudta volna Scotus Viator, hogy valamint a képviselőház, úgy a szenátus még 1926-ban hozott külön-külön egy határozatet, amely előírja, hogy a kormány rövidesen tartozik egy a modern államjognak megfelelő állampolgársági törvényt a törvényhozás elé terjeszteni és hogy ekkor az unifikációs minisztériumban már készen volt a törvényjavaslat és hogy 1929, szeptemberéig, amikor a nemzetgyülést feloszlatták, ez a törvényjavaslat nem került a Ház elé, mert a kormány egyszerűen szabotálta a nemzetgyűlés határozatát. Milyen nézete lehet ezek után az itt uralkodó szabadságról, igazságról és humanizmusról Scotus Viator úrnak, ha még azt is figyelembe veszi, hogy a magyar nemzeti kisebbség képviselői, amikor két és fél évig hiába várták a kormány törvényjavaslatát, az 1928. évben beterjesztettek maguk egy törvényjavaslatot az állampolgárságról, sőt még a jelenlegi iskolaügyi miniszter, dr. Dérer Iván úr is - dicséretére legyen mondva - beterjesztett egy törvényjavaslatot, de ezek a javaslatok nem érték meg azt, hogy az illetékes bizottságok egy év leforgása alatt komolyan foglalkoztak volna velük, vagy a miniszter urak reagáltak volna reájuk.

Mit mondana ahhoz a hires angol parlament, hogy a kormány a Ház határozatának nem engedelmeskedik? Bizonnyal elsöpörné az ilyen kormányt a Ház egyhangú bizalmatlansági votuma. Itt ilyenről szó sem lehet. Hiszen a végrehajtó hatalom tudja, hogy kiket juttat a parlamentbe s azután megérteti minden államalkotó szavazattal, hogy a Ház határozatát hozó szavazatok közül csak a nemzeti kisebbségek tagjainak a szavazatai a komoly szavazatok, a többieket nem szabad komolyan venni, mert azoknak egyenest a hozott határozattal ellentétes a kivánságuk. Tehát éljen a szabotáló kormány! Ha ez nem úgy volna, akkor bizonnyal érvényt szerzett volna már a parlament a határozatának s nem engedte volna, hogy ilyen nyilt szembenállással jelentse ki a végrehajtó hatalom a parlament feletti szupremáciáját. De a kormánynyilatkozat sem emlékszik meg arról, hogy az állampolgársági kérdést rendezni kivánja. Pedig hiába, mi magunkévá tesszük az uj Dérer javaslatot és be fogjuk azt nyujtani.

Jellemző a csehszlovák parlamentarizmusra az is, hogy van egy bizottsága, az összeférhetetlenségi bizottság, amely még sohasem ült össze érdemleges tárgyalásra. Pedig az alkotmányban van egy kerettörvény határain belül maradó rendelkezés az inkompatibilitásról és a világ összes parlamentjei között a csehszlovák parlamentben ül a legtöbb inkompatibilis törvényhozó. S ez az igazi népakarat megnyilvánulásának az akadálya. S ehhez a jellemrajzhoz már nem kell más, csak a választások tisztaságának a kérdése. Vesztegetés, választási terror, de alaposan burkolt formába, a titkos választói jog köpenyegébe bujva jellemzik itt a választásokat.

A cseh agrárpárt osztogatja a kongruát, az állampolgárságot, a földet, az erdőt, a mezőgazdasági subvenciókat. (Posl. Stunda: Az nem baj, az jo!) Jó, de mindezt csak azért, hogy a szavazatokat ezen árakért megvegye. (Posl. Stunda: Szó sincs róla, hazugság, demagógia!) Pedig mindezek azért vanak úgy, ahogyan elmondottam, mert a főcél a cseh nemzetállam s ehhez asszimiláció, nyilt és burkolt erőszak kell, nem pedig népfenség, népakarat, parlamentarizmus, nem pedig a törvényhozásnak, mint a népakarat leghatározottabb kifejezőjének a szupremáciája, vagy legalább a három főkormányzati ág egyensúlya. A kormánynyilatkozat sem nem állítja, se nem tagadja az asszimilációs törekvést. De könnyen tisztázhatja a kérdést. Adja be az alkotmányban régen megigért törvényt, mely az erőszakos és a burkolt ravasz fondorlatos elnemzetlenitést, büntetendő cselekménynek deklarálja.

A törvényhozás állapotának változtatását nem vette tervbe a mult kormány és ezt az álláspontot tartja a mostani is.

A bírói hatalom a maga pártatlanságában és függetlenségében a legerősebb alkotmánybiztosíték, a polgári jogok legfőbb védelmezője minden jogállamban. Itt erről szó sem lehet. Ha a jelenlegi kormány folytatni akarja - mint mondja - az eddigi kormányok, munkáját, akkor jogállamról, a bírói hatalom alkotmányt és polgári jogokat védő szerepéről álmodni sem lehet. Az alkotmány hiába parancsol bírói függetlenséget; a Magyar Nemzeti párt hiába fogja megujítani a mult nemzetgyülésen benyujtott törvényjavaslatát a bírói függetlenségről, a bírói szervezetről, a bíróságok előtti nemzeti kisebbségi nyelvhasználatot megsemmisitő rendelet hatályon kívül helyezését kérő javaslatát, hiába fogja magáévá tenni, sőt megjavítva benyujtani a szociáldemokratáknak a bírák fizetésrendezését elintéző törvényjavaslatát, a jelenlegi kormány folytatni fogja a régi kormány igazságügyi politikáját, amely nyiltan vagy burkoltan, tudatosan vagy öntudatlanul e téren is az elnemzetietlenítő politikát folytatta s amely politikának ezek a javaslatok sehogy sem illenek bele nemes törekvésébe.

A szisztemizációs munkálatokat a kormány - azt mondja - siettetni jogja. Ez a munka már 1925 óta tart és 1930 küszöbén azt mondja a kormánynyilatkozat, hogy siettetni fogja. De nem mondja, hogy gyorsan be fogja fejezni, aminthogy nem is fogja. De azt is meg lehet mondani, hogy miért. Azért, mert az alkotmány az uj állások rendszeresítése alkalmából megengedi a bírák áthelyezését, vagyis a bírói függetlenség kormányozhatóságát. Ezt az alkalmat mentől hosszabb időre felhasználhatóvá teszi, mely szintén az elnemzetietlenítő politika eszköze, mert ez a bírák egy részét, akiknél az anyagi sors a lelkiismeretnél erősebben esik súlyba, erősen kézben tartja. Van különben erre még egy jó eszköz, a más bírósághoz való beosztás. Erre az igazságügyi minisztériumnak az elnemzetietlenítést üző technikusai, a Křepinskyek és hasonló mentalitású embertelen emberek azt mondják, hogy ez nem áthelyezés. Pozsonyból a járásbíróságtól beosztanak embereket a besztercebányai törvényszékhez illetve kerületi bírósághoz és ez nem áthelyezés.

A tendencia eddig az volt - és mivel ezt a politikát akarja folytatni a jelen kormány - az lesz ezután is, hogy a bíróság ne legyen független, hanem a cseh nemzetállam megvalósításának egyik eszköze legyen, amely k-ülönösen a büntető jogi itélkezés terén a megfélemlítés fegyverét a nemzeti kisebbségekkel szemben különösen a büntető jog terén való jogkiterjesztő magyarázat és az alaki jog ad absurdum való alkalmazása által biztosíja a végrehajtó hatalom kedvének és törkvésének. Ezért nem sürgős a bírák fizetésjavítása, mert a felsőbb bíróságoknál úgyis jól vannak fizetve a bírák, tehát itt a helyzet nem rossz semmi tekintetben, az alsóbb bírák Szlovenszkón, ha nem szlovenszkóiak, valamely címen pótlékot vagy pótlékszerű javadalmazást élveznek, de megszenvedhetik azok a szlovenszkói bírák, akik hozzá voltak szokva ahhoz, hogy csak az igazságot nézzék s a nagy angol bírák példájat kövessék mindenben. Ezeknek az igazságügyi politika azt sugja, vagy megtörtök, vagy megszöktök. (Posl. Stunda: Ez a bíróság megrágalmazása!) A történelmi országok bírái, hogy szintén szenvednek a kis fizetés folytán s hogy az anyagi függetlenség hiánya ott is igazságügyi kárt jelenthet, az nem okoz semmi gondot, mert - úgymond az uralkodo politikai morál - a nemzetállam kedvéért hoznak áldozatot. Ezért van az, hogy a kerületi bíróságnak a régi táblabírói rangban levő bíráit, ha magyarok, egy-két éves fiatal cseh birákkal szorítják ki oly tanács vezetéséből, amely dotációt is jelent. Ezért van az, hogy például a rimaszombati törvényszéknél három bírói állás van üresedésben, azonban de jure be van töltve mind a három állás csehszlovák bírákkal, pardon, a szellemükkel, mert a nevezett urak már több mint egy éve tényleg nem jöttek el betölteni a megüresedett állást. És ezt tervszerűen tűri az igazságügyminisztérium. Az alkalmazott kerületi bírósági csehszlovák bírák jó része - igazán tisztelet a kivételnek - nem jó bíró sem fejben, sem lélekben. A magyar jogot nem ismerik, a büntető jogot félreismerik. A legtöbb bevándorolt bíró fiatal, ujonc, minden élet és jogi tapasztalat nélkül, avagy Boszniából Szlovenszkóra került öreg állami tisztviselő. Birói utánpótlás nincs, a magyar nyelvet értő bírósági joggyakornokok és jegyzök nincsenek és nem jönnek. És így óriási teher nehezedik a mellőzött kiváló magyar bírákra. És megvalósulatlan álmok teszik tönkre szegényeknek az éjszakájukat. Álmodnak tehermentesítésről és nyugodt megélhetést biztosító fizetésről. De le is szállították a bírói állás méltóságát akkor, amikor közönséges kortesekké tették őket, beléjük oltván azt a hitet, hogy a jó bíró feladata a kormány javára korteskedni s ezért biztos előmenetel jár.

Hogy itt a bírói pártatlanság van kockára téve, nem törődik azzal senki. Az ilyen tekintélymegölés szüli azután azokat az eltévelyedéseket, hogy akad bíró, aki a spicliskedésre, a feljelentő nemtelen szerepére vállalkozik, nyilvánosan erkölcstelen életet él és semmi se történik vele, mert politikai szolgálataiért még előléptetik. (Předsednictví převzal místopředseda Zierhut.)

Mélyen tisztelt Képviselőház! Én még olyan csehszlovák minisztert, aki a nekem adott igéretét megtartotta volna, nem láttam. Éppen ezért nem sokat bízom a miniszteri igéretekben. Azonban a mostani igazságügyi miniszter úrnak tudom egy tényét, azt, hogy akkor, amikor a lex Dérer-Szentiványit ki kellett küzdenünk, a leghathatósabb eréllyel állott igazságunk mellé. Olvastam, hogy mit igért a bíráknak, remélem tehát, hogy az a tény, hogy magyar bírák is vannak, s a külön bíróf státusba ők is bele kell hogy tartozzanak, nem fogja feszélyezni igéretének beváltásában.

Dehát mi van a szlovenszkói ügyvédséggel? A demokracia nagyobb dicsőségére törvénnyel vették el tőlük az autonomiát, az ügyvédi szabadságot. Kinevezett és bármikor elmozdítható választmányt ültettek a nyakukra, egyetlen kamarába sűrítették őket, amelyben 12 évig egyetlen egyszer sem volt szabad gyűlést tartani, de fizetni kellett a nagy kamarai illetéket, amit önkényesen vetett ki a kinevezett választmány. És mindezt azért, mert a magyar ügyvédek nagy többségben vannak a szlovák ügyvédek felett. A polgári koalició ebben intézkedni akart és pedig úgy, hogy két kamarát akart felállítani, de az elnöknek, a titkárnak és a választmány felének csak szlovák nemzetiségű ügyvédnek lehetett volna lenni. Törvény előtti egyenlőség és egyenlő elbánás az alkotmány fő jogszabályai. A történelmi országokban a német nemzeti kisebbség nincs ilyen nemzeti megtisztelésnek alávetve, ott a német ami volt nem impedimentum a hivatal, a kamarai tisztség viselésében. Hogy lehet tehát a magyar ügyvéddel másként elbánni? Kérdem, vajjon a demokracia bizonyságául a többség akaratának a megnyilvánulását teljesen elzárni, ez is azon megkezdett feladatok közé tartozik-e, amelyeknek megoldására az uj kormány vállalkozott?

Javitásra kész a kormány - úgy mond hirdeti a nemzeti egyenjogúságot. Hát nem tiszta kontradikció lesz-e az, ha a magyar úgyvédek nemzeti elnyomását tényekben folytatni fogja? Mert az autonómia felfüggesztése, illetve egyszerű elkobzása, az ügyvédi szabadság megsemmisítése nem egyéb mint erőszak, elnyomás, a demokracia nyilt megcsúfolása, az uralkodó jogegyenlőtlenség kiáltó bizonyitéka.

De talán a végrehajtó hatalom terén találjuk meg a vigasztalást? Talán ennek a főkormányzati ágnak letagadhatatlan supremáciája a másik két főkormányzati ág felett kárpótol mindent és mindenkit a jogtalanságért, főképen pedig a népet azért, hogy a valódi akaratának a megnyilvánulása az egész államéletből ki van zárva? A végrehajtó hatalom korlátlansága, amely fojtó ölelésben tartja a törvényhozói és bírói hatalmát, amely illuzóriussá teszi a jogegyenlőséget, az egyenlő elbánást, amely negligálja az alkotmány rendelkezéseit, amely a tartományi autonómia paródiáját teremtette meg Szlovenszkóban és gátját veti a saint-germaini szerződésben elkötelezett ruszinszkói autonómia érvényesülésének, amely a helyi önkormányzatok elcsúfolását is elvégezte, amely hatalomnak a központi keze korlátlanul mozgat pénzt, erőt és hatalmat, feloszlat minden indokolás nélküi képviselőtestületeket, adományoz a hiveinek mindent, licenciát, maradékbirtokokat, koncessziókat, de büntet még akkor is, amikor nincsen büntetendő cselekmény, mert a modern jogállamok csodájára büntetendő cselekménynek minősíthet hivatalnokai által még olyan cselekményt is, ami semmiféle büntetőjogi kritériumot nem hord magában, ez a hatalmi túltengés a demokratikus önkényuralom jelenlétének a főbizonyítéka.

Az alkotmány előírja, hogy a minisztériumokról, illetvehatáskörükről külön törvény alkotandó. Azt képzeli az ember, hogy ezt a törvényt úgy szerkesztenék meg, hogy ez a végrehajtó hatalom korlátlanságának kizárását jelentené. 12 év óta talán azért nem hajtották végre az alkotmány erre vonatkozó parancsát, hogy a korlátlanságról ne kelljen lemondani. A legfelsőbb közigazgatási bíróság számtalan itéletben kimondetta, hogy a végrehajtó hatalom, a közigazgatás egyes konkrét ügyekben törvénytelenül járt el, azonban a végrehajtó hatalom nem zavartatja magát ezek által és egyszerűen szabotálja ezeket az itéleteket, fenntartja a maga döntését s az absolutizmust élő valósággá teszi. Hát mutassanak még egy európai államot, amelyben az alkotmány rendelkezéseit 12 évig nem hajtották végre. Hát az a kormányzati mulasztás, hogy a nyelvtörvény végrehajtási rendelete az iskola, a vasut, posta, népjóléti, nemzetvédelmi minisztériumok alá tartozó kormányzati ágakra 12 év eltelte után még ma sem készült el, nem minősíthető joggal úgy, hogy az az asszimilációs politika érdekében a kísebbségi jogok ellenére történt? De a már pár éve kihirdetett részleges vétrehajtási rendelete a nyelvtörvénynek annyira törvényellenes, alkotmányellenes és az alaptörvényt képező saint-germaini szerződés rendelkezéseit sértő intézkedéseket tartalmaz, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság több ízben megállapította a törvényellenességüket, mégsem módosította a kormány ezt a végrehajtási rendeletet. Bírósági járások területének mesterséges és tendenciózus megváltoztatásával, amint azt Scotus Viator is nyiltan konstatálta, elvette a kormány a rimaszombati, a kassai és a nyitrai járásbíróságokban a magyarságtól a magyar nyelv használati jogát. Rimaszombatra vonatkozólag a közigazgatási bíróság kimondta, hogy az igazságügyi miniszter idevonatkozó rendelete törvénytelen s a rimaszombati járásban megilleti a magyarságot a magyar nyelv használati joga, azonban az igazságügyi minisztériumnak eszeágában sincs utasítani az ottani bíróságokat, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság döntését akceptálják, illetőleg a gyakorlatban annak érvényt szerezzenek s a magyarság továbbra is nélkülözni kénytelen a magyar nyelv használatát, mert a bíróság nem akceptálja azt. Hát ezt a hatalmi politikát is folytatni akarja ez a kormány?

De nemcsak a hatalmi politikánál, hanem a kulturális és gazdasági politikánál is fel lehet tenni a kormánynak azokat a kérdéseket, hogy nem látja-e a kormány, hogy a megjelölt esetben "az igazi és mindenkihez egyformán igazságos demokrácia szellemében a kor és a nép java megfelelő és sürgős intézkedéseket követel?" Az állampolgári nevelésről szólő törvény Szlovenszkón 1920 óta a magyar nemzeti kisebbségekre vonatkozólag végrehajtatlan. Ennek a törvénynek a végrehajtási rendelete csak a szlovákokra lépett úgy ahogy tényleges hatályba, de a magyarokra nézve nem. És ezt nevezik jogegyenlőségnek. A Magyar Nemzeti párt vállalta a munkát és kidolgozott egy pótvégrehajtó rendeletet, azt a kultuszminiszterhez 1927-ben el is juttatta, igéretet is kapott arra, hogy ankétot hívnak ez ügyben össze. Az eredmény eggyel több beváltatlanul maradt miniszteri igéret.

Vajjon az uj kultuszminiszter meglátja-e azt a szükségességet, hogy szakítani kell a magyarság müvelődését tendenciózusan akadályozó kulturális politikával? Vajjon megadja-e a módot azonnal kibocsátandó rendelet által a lehető leggyorsabban arra, hogy a magyarság a törvény mértékéig a saját erejét véve igénybe az allampolgársági nevelésről szóló törvény rendelkezéseit a nemzeti műveltség emelésére fordítsa? Vagy folytatja elődei példáját és egy nép lelki sötétségét tartja kitermelendőnek az asszimilációs politika diadala érdekében? Dehát ha a kormány a nemzeti egyenjoguság kérdését a megoldandó feladatok sorába iktatja, állja-e Hodža volt kultuszminiszternek a kulturális autonómiára vonatkozó igéretét? Avagy azt a nemzetállam fikciója nem engedi s itt a felekezeti iskolák kivégzését tartja szükségesnek? Különös, hogy erről a kormánynyilatkozat nem szól semmit. Miért rejtegetik azt az eszközt, amivel a magyarság úgynevezett kulturális szabadságának még létező parányát is el akarják pusztítani.

De mi van a modus vivendivel, a katolikus egyház vagyonának a visszaadásával? És kérdezem, hogy folytatódik-e a kulturális politikában is az a hatalmi politika, amely egy párt kénye-kedvére bízza, hogy adjon-e és mikor kongruát a lelkészeknek és engedi, hogy a kongrua korteseszköz legyen? Folytatódik-e az a hatalmi politika, amely életfogytiglan elveszi egy ágostai evangélikus lelkésznek a kongruáját azért, mert egy gyülési jegyzőkönyvet úgy fogalmazott meg, hogy az a magyar kisebbség részéről emelt kifogást, amely egyéni sértést nem tartalmazott a püspök magára nézve sérelmesnek talált és ezért fegyelmileg 200 Kč pénzbüntetésre itélték? A törvény súlyos erkölcsi vétség esetén engedi meg a kongrua elvonását. Hát nem a nemztisegi üldözéss zemüvege láthat csak súlyos erkölcsi vétséget egy fegyelmileg 200 Kč pénzbüntetéssel sujtott esetben? Dehát, azt a połitikát is folytatni kivánja ez a kormány, amit elődje folytatott az evangélikus református egyház ügyében, amikor évek óta a megegyezéssel elfogadott autonomia megerősítését folyton halogatja? (Posl. Stunda: Ez a megegyezés az önök állítása!) Ez igaztalan beszéd. Más nevet nem akarok mondani; csak annyit mondok, hogy valótlanság. (Posl. Stunda: Megtagadom öntől a gentlemenséget. Az önök politikája az, amely Zoch püspököt sírba vitte!) Ez Judás beszéd. Magával szóba sem állok. (Výkřiky posl. Stundy.)

Místopředseda Zierhut (zvoní): Prosím o klid. Pan posl. dr Törköly má slovo.

Posl. dr Törköly (pokračuje): A gentlemenséget nem fogja magától megtanulni egyetlen egy magyar sem. Judásoktól becsületet nem tanulunk.

Beszélhetünk arról is, hogy Szlovenszkó gazdasági szempontból is mostohagyermek, amely az egyenlőtlen elbánás és az elgyarmatosítás kálváriáját szenvedi amellett, hogy nemzeti önrendelkezési joga is veszendőben van, ha már el nem veszett. Erről sem mond semmit a kormányprogramm, tehát valószinű, hogy marad "a tört vér fekete folt".

A főkormányzati ágak szükséges egyensúlyának helyreállítását a kormány nem veszi tervbe, nem mondja, hogy az alkotmány parancsait teljesíteni fogja, a nemzeti kisebbségek jogainak minimumát sem garantálja, a végrehajtó hatalmat nem akarja a mai korlátlanságától megfosztani, hanem csak egy pár frázist dob oda a parlamentnek, hogy aki egy ilyen vérszegény kormány támogatása miatt háborgó lelkiismeretét meg akarja nyugtatni, legyen mibe kapaszkodnia. Ezek a frázisok azonban még csak azért is, mert megtévesztők lehetnek, még csak jobban kell, hogy fokozzák a bizalmatlanságot minden objektive gondolkodó ember szemében.

A külpolitikában egy határozott rossz nyilatkozatot kaptunk. Folytatni fogják az eddigi irányvonalat. Ez az irányvonal pedig a háborúhoz vezet. A külügyminiszter politikája nem a béke politikája mégcsak gazdasági értelemben sem, mert úgy akarna gazdasági békét csinálni, hogy az egyik békülő fél tegye meg azt a szívességet a másik békülő félnek, hogy egy kicsit haljon meg, s ezt komolyan venni nem lehet. Mi törekszünk minden olyan tényező létrehozásában résztvenni, amelyek összeadása adja tényekben a megoldást, az igazi békét, a gazdasági együttmüködést, de ebben a törekvésünkben csak a mellőzést találjuk. A középeurópai együttműködés szlovenszkói bizottságában egy magyar sincs, lehet, hogy azért, mert féltik, hogy ki találná találni, hogy miképpen kell az együttműködést és a népek igazi békéjét megcsinálni. Mi a háború ellen vagyunk mindenképpen, mert annak áldozatai vagyunk s nem akarjuk sehogyan sem, hogy a következő nemzedék is végigszenvedje azt, amit mi szenvedtünk és szenvedünk.

A jogtalanságok megszüntetése, az igazság uralmának a biztosítása a külpolitikában is nemes feladat. Ezt kellene a kormánynak egyik főfeladatául tekintenie s akkor nem kellene sokáig gondolkoznia, hogy hol takaríthatja meg a népek boldogságát fenyegető válság leküzdéséhez szükséges milliókat. De amikor még a kisebbségi kérdésről is azt vallják, hogy az csak belpolitikai probléma s a kisebbségi jogoknak nemzetközi szerződésben biztosított nemzetközi védelmét el akarják vitatni, ez az a politika, amely nem bánja, ha el is szakad a húr, de feszíti és feszíti. Ezzel azonban felelősség is jár.

A szociáldemokraták a nagy nemzetvédelmi kiadásokat, amelyek elvonják a szociális fejlődés anyagi eszközeit, nem tudom, hogy mily elvhűséggel szavazhatják meg. Mi, amikor ellene fogunk szavazni, arra fogunk gondolni, hogy mennyi jót lehetne tenni ezekkel az inproduktiv kiadásokkal a szenvedőkön, a nyomorgókon, az árvákon és a népek jóléte érdekében. Milyen hatalmas szociálpolitikának lehetne ezzel az alapját megvetni.

Legfontosabb része a kormányexpozénak az, amely beismeri, hogy a mezőgazdaság az inség állapotában van, hogy válsággal küzd, és ez feltartóztathatatlanul kihat a közgazdaság többi ágaira is. Beigéri, hogy keresni fogja a gazdasági probléma megoldását, kijelenti, hogy megkeresik az állami beavatkozás összes eszközeit, amelyekkel a válságot leküzdhetik, vagy enyhíthetik. Mond egy pár pozitív irányelvet, de programmot nem ad. Még keresik hozzá a gondolatokat akkor, amikor már nyakig ülünk a bajban, a pusztulásban. De amellett a gondolatkeresés mellett az első gondjuk az, hogy még a kormánynyilatkozat vitája előtt letárgyaltassák a mezőgazdaságot agyonterhelő forgalmi adó meghosszabbítását. Németország már 1928 március 31.-én felállította a Landwirtschaftliches Notprogrammot, itt még 1929 december havában is csak a gondolatokat keresik hozzá, akkor, amikor minden perc súlyos milliós vesztességeket jelent. A mult kormányt is súlyos mulasztás terheli azért, hogy annak ellenére, hogy orvos-profeszor volt a fölmivelésügyi miniszter, nem igyekezett orvosolni a fokozódó betegségét a mezőgazdasági termelésnek és értékesítésnek. Ha ezt a mulasztást is folytatni akarja a kormány, akkor már most is megérdemli a politikai felelősségrevonást.

A válság a nemzetgazdasági és ipari cikkek árkülönbségében és a fogyasztás vásárlóképességének a csökkenésében leli az okát. Ez védővámokkal meg nem szüntethető. A mezőgazdasági védővámok importországban drágulást okoznak, ez pedig az adók és a termelési költségek drágulását jelenti s nem, hogy megoldaná, hanem elmélyíti a válságot. A köztársaság gazdaságpolitikai szempontból izolálva van, szinte körül van fogva, ily helyzet mellett egy vámháborút előidézni és a rideg gazdasági elzárkózás álláspontjára helyezkedni egy oly eljárás, amely a népek gazdasági boldogulását teljesen tönkreteszi. Ha azt akarjuk, hogy reális legyen a gazdasági politikánk, elsősorban olyan gazdasági berendezkedésre kell törekednünk, mely a mezőgazdasági és ipari érdekek kiegyensúlyozását lehetővé teszi. A mezőgazdasági válság bennünket szlovenszkóiakat és ruszinszkóiakat még erősebben érint, mert lakosságunk 70 százaléka mezőgazdasággal foglalkozik és ha a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége hiányzik, az földünknek, illetve népeinknek teljes anyagi romlását jelenti. Igaz, hogy a mezőgazdasági válság ma világjelenség és annak elintézése nagyrészt kiesik hatalmunkból, de mégis vannak olyan intézkedési lehetőségek, amelyek hatáskörünkbe tartoznak és a válság lefolyását kedvezően befolyásolják és annak bajait enyhítik. Ezeket az intézkedéseket - még amig nem késő - meg kell tenni.