Die Gesetzgebung der čechisch-deutschen Koalitionsregierung
setzt sich zusammen aus einer ganzen Reihe von Aktionen, die die
Bourgeoisie im Klassenkampf gegen das Proletariat organisiert
und durchgeführt hat, das heißt, die Bourgeoisie aller
Nationen der Čechoslovakischen Republik ist seit dem Frühjahr
1926 ideologisch und organisatorisch
vollkommen einig, sie organisiert und führt einheitlich den
Klassenkampf gegen das čechoslovakische Proletariat. Die
sozialistischen Parteien, die čechischen sozialistischen
Parteien, die dieser Regierung seit 1926 nicht angehören,
haben inzwischen nicht einsehen wollen, daß
die Politik der Regierung nicht abgewehrt werden könne auf
dem Boden des Parlamentarismus. Im Gegenteil, diese Parteien sind
inzwischen wieder zu der tiefsinnigen Ansicht gelangt, daß
dem Proletariat nichts so sehr nützen könne, als
der Wiedereintritt der Vertreter der čechischen sozialistischen
Parteien in die Regierung. Was diese Parteien aus dem sozialen
Kampfe der letzten Jahre gelernt haben, ist also eine noch gründlichere
Anerkennung der Grundsätze des Ministerialismus, das heißt
der Grundsätze von der Klassenversöhnung und keineswegs
der Grundsätze vom Klassenkampfe. Wir leugnen natürlich
nicht, daß es diesen Parteien gelungen ist, durch ihre parlamentarischen
Scheinkämpfe da und dort bei den Arbeitermassen den Eindruck
hervorzurufen, als ob es sich da um ernste Kämpfe
handeln würde. Aber es ist ganz klar, daß bis jetzt
noch kein Attentat von der Koalitionsregierung gegen das Proletariat
der Čechoslovakei unternommen worden ist, gegen das von
den sozialistischen Parteien außerhalb
dieses Hauses ein ernster proletarischer Kampf, ein Klassenkampf
organisiert worden wäre. Und wir erklären hier ganz
ausdrücklich, daß die Bestimmungen dieser Vorlagen,
auch wenn sie heute angenommen werden, daß die Bestimmungen
dieser erzreaktionären Vorlage nicht mehr Wert haben
würden, als der Fetzen Papier, auf die sie gedruckt sind,
wenn das čechoslovakische Proletariat in seiner Mehrheit
außerhalb dieses Parlamentes zu ernsten, gewaltigen sozialen
Kämpfen gegen die Politik dieser Regierung geführt
werden würde. Die sozialistischen Parteien lehnen diesen
Gedanken ab, sie erklären uns, direkt oder indirekt, daß
sie bereit sind, auf dem Boden des Parlamentes die Opposition
gegen die reaktionäre Politik der Regierung zu unterstützen,
daß sie es aber ablehnen, außerhalb dieses Hauses
einen solchen Kampf zu organisieren. Wir aber sagen nicht nur
dem Industrieproletariat, sondern allen Schichten der arbeitenden
Menschen, daß das noch nicht der letzte Akt ist, der gegen
ihre Interessen unternommen wird, wenn sie es nicht verstehen,
gemeinsam mit dem klassenbewußten Teile des Proletariats
einen entschlossenen harten Kampf gegen die Politik der čechoslovakischen
Bourgeoisie zu organisieren und zu führen; das heißt,
die Bestimmungen dieses Gesetzes so wie die Bestimmungen
der Steuerreform, der Verwaltungsreform und ähnlicher Gesetze
richten sich nicht nur gegen das Industrieproletariat allein,
sondern gegen die Gesamtheit der arbeitenden Menschen. Und die
Verhältnisse dieser Menschen werden nicht dadurch besser,
daß man ihnen das Märchen von sozialistischer oder
christlichsozialer Seite vorträgt, daß man früher
oder später da und dort ein Gesetz novellieren oder sonstwie
zu einem Kompromiß mit der Regierung kommen wird, sondern
die Verhältnisse dieser Massen können nur besser werden,
wenn diese Massen sich entschlossen zeigen, aufzutreten und den
Kampf gegen die Regierung und gegen ihre Politik ernsthaft zu
führen.
Dieser Gedanke des einheitlichen proletarisch
en Kampfes gegen die reaktionäre Politik der Regierung, diese
Einheitsfrontidee ist es, die die Kommunisten vertreten und die
von den sozialistischen Parteien abgelehnt wird. Die Wirkung der
Steuerreform, die Wirkung der Verwaltungsreform und insbesondere
die Wirkung der Vorlage, die heute Gesetz werden soll, wird wieder
neue Zehntausende proletarische Existenzen auf die Beine bringen,
zehntausenden Menschen zeigen, daß es eine lächerliche
Utopie ist zu meinen, man könne im kapitalistischen Klassenstaat
auf der Grundlage von parlamentarischen Kompromisse, Vereinbarungen
usw. das Los der proletarischen Massen verbessern. Das, was die
Massen im gewerkschaftlichen Kampf durchzusetzen imstande sind,
setzen sie durch als Klassenkämpfer und genau so verhält
es sich mit den politischen Aufgaben des Proletariats. Kein einziges
Attentat der Regierung wehrt das Proletariat ab, wenn es nicht
entschlossen ist, diese Abwehr auf dem Boden des proletarischen
Klassenkampfes zu ermöglichen. Deshalb erklärt unsere
Partei, daß wir es nicht dabei bewenden lassen, im Parlament
unsere Meinung zu den schändlichen Bestimmungen dieses Gesetzes
gesagt zu haben, sondern wir halten es für unsere vornehmste
Aufgabe, dafür zu sorgen, daß die großen Massen
arbeitender Menschen rasch genug mit dem infamen kontrarevolutionären
Charakter dieses Gesetzes vertraut gemacht werden. Was wir dann
nicht können, das können die Gesetzgeber, das wird sich
erweisen bei der praktischen Wirksamkeit dieses Gesetzes. Das
Gesetz selbst wird genügend aufrüttelnd wirken. Es ist
unsere Aufgabe, diese aufgerüttelten Massen der arbeitenden
Menschen über die Methoden aufzuklären, die sie in ihrem
Kampf um die Verbesserung ihrer sozialen Lage anzuwenden haben.
Wir wissen, daß wir diesen Kampf natürlich nicht gemeinsam
mit der Partei des Herrn Krumpe führen, sondern gegen
ihn und gegen seine Partei, nicht gemeinsam mit irgendeiner bürgerlichen
Partei, sondern gegen die bürgerlichen Parteien. Wir wissen,
daß die sozialistischen Parteien übereinstimmen - wenn
auch nur theoretisch und programmatisch - in der Forderung, den
Klassenkampf gegen diese reaktionäre Gesetzgebung zu organisieren,
wir wissen aber auch, daß ein solches theoretisches Bekenntnis
nicht genügt, daß man den Rahmen der Opposition auf
dem Boden des Parlamentarismus sprengen muß, daß man
über diesen Rahmen hinausgehen, daß man außerhalb
des Parlamentes die Kräfte mobilisieren muß, die erst
ausreichen, eine solche Gesetzgebung unmöglich zu machen.
Wir sind keine Illusionäre und keine Träumer.
Wir wissen, daß eine vollkommene Lösung der Wohnungspolitik
vom Standpunkt der proletarischen Massen im kapitalistischen Staat
überhaupt nicht möglich ist, aber wir sind nicht töricht
zu meinen, daß, weil die endgültige Lösung unmöglich
ist, wir nicht imstande sein könnten, gewisse Teillösungen
und zwar nicht auf dem Wege des parlamentarischen Kuhhandels zu
erwirken, sondern sie uns auf dem Wege des proletarischen Klassenkampfes
zu erzwingen. Und deswegen sagen wir, daß, indem wir hier
den erzreaktionären Charakter des Gesetzes aufzeigen, wir
darüber hinaus alles tun werden, was in unseren Kräften
steht, daß die breiten Massen indifferenter Proletarier,
sozialistischer Arbeiter, ihrerseits dahin wirken, daß sich
ihre Führer nicht damit zufrieden geben, hier von dieser
Tribüne aus der Regierung einige unangenehme Worte
über den reaktionären Sinn dieses Gesetzes zu sagen,
sondern daß diese Führer tun sollen, was sie können,
um außerhalb des Parlamentes den gewaltigen internationalen
Kampf des Proletariates der Čechoslovakischen Republik
zu organisieren. Wir sagen der Regierung und
den Regierungsparteien, daß dieses Gesetz in der Reihe infamer
Gesetze das infamste ist, das reaktionärste, jenes Gesetz,
das den Klassenhaß der Bourgeoisie gegen das Proletariat
aus jeder Zeile atmet. Wir sind überzeugt, daß dieses
Gesetz, sofern sein Inhalt den breiten Massen genügend bekannt
sein wird, uns helfen wird, diese Massen zu organisieren. Wir
sagen aber vor allem den sozialistischen Parteien und den Arbeitern,
die noch nicht mittelbar oder unmittelbar von uns in der
Čechoslovakischen Republik erfaßt sind, daß
es ein Betrug an ihren Interessen wäre, wenn jemand versuchen
würde, ihnen einzureden, man könne die Wirkung dieses
Gesetzes mit parlamentarischen Mitteln abwehren. Wir sagen diesen
Massen, daß eine Abwehr dieses Gesetzes,
eine Verbesserung auf dem Gebiete der Wohnungspolitik nur zu erzielen
ist, wenn die breiten Massen der Arbeitenden des flachen Landes
und der Städte sich entschlossen zeigen, einen ernsten, gewaltigen,
auf internationaler Grundlage organisierten Kampf zu führen.
Wir sagen der Arbeiterbevölkerung, daß
die kommunistische Partei nicht nur diesen Kampf organisiert,
der der Regierung früher, als sie vielleicht meinen könnte,
zeigen wird, daß die Geduld der breiten Massen ihre Grenze
erreicht hat. Wir sagen der Arbeiterklasse, daß sie auf
diesem Wege nicht stehen bleiben kann, daß sie weiter marschieren
muß, daß sie einen breiteren, allgemeineren, umfassenderen
Kampf wird organisieren müssen, um schließlich die
Bedingungen und Voraussetzungen für jenen Kampf zu schaffen,
an dessen Ende nicht irgendein parlamentarischer Erfolg, sondern
die Niederlage der Bourgeoisie überhaupt möglich ist,
die Möglichkeit der Zertrümmerung der Grundlagen der
kapitalistischen Gesellschaftsordnung und die Aufrichtung der
Grundlagen einer sozialistischen Ordnung. (Souhlas a
potlesk komunistických poslanců.)
1918 óta állandóan az volt a csehszlovák
állam kormányainak a törekvése, hogy
a lakosság dolgozó rétegeinek rovásár
a megszilárdítsák a burzsoázia uralmát,
stabilizálják a kapitalista termelést és
a köztársaságot a többi kapitalista államok
mintájára belevonják a nemzetközi tőke
érdekkörébe. Ebben a tekintetben nem képeznek
kivételt a dísztelenül kimúlt régi
koalíció szociáldemokrata-burzsoá
kormányai sem, mert hiszen ma már nyilvánvaló,
hogy a forradalmas évek úgynevezett szociális
vívmányainak is a forradalom kitörésétől
való rettegés volt a szülőanyja és
nem az annyiszor felhánytorgatott humanizmus. A szociális
vívmányok voltak a forradalmi népharag levezető
csatornái. Ezek voltak a zivataros idők villámhárítói,
amelyeknek nem volt más rendeltetésük, mint
az, hogy a kitörő félben levő szociális
forradalom fenyegető mennykőcsapásait felfogják
és a tömegekben hamis illúziókat ébresszenek
a polgári demokráciát, humanizmust és
osztálybékét illetőleg. De mi akkor
is azt mondottuk, amit állítunk ma is, hogy a földreform
azért volt szükséges, hogy a falu dolgozói,
kisgazdái és földmunkásai ne kövessék
a föld kisajátítása terén az
orosz dolgozókat és hogy ne vegyék el a földesurak
földjét teljes kártalanítás nélkül.
A demokratikus választójog csalás, mert a
burzsoáziának - melynek kezében van a politikai
és gazdasági hatalom - módjában áll
meghamisítani a közvéleményt és
rögtön kész a demokratikus vívmányok
sutba dobására, amint azok az érdekeit komolyan
veszélyeztetnék.
A katonák választójoga megszűnt, a
nyolcórás munkanap csak papíron létezik,
a munkaadókkal kötött szerződések
papírrongyok a kormány és a kapitalisták
szemében. Az amúgy is tökéletlen szociális
biztosítási törvény ellen cinikus gazemberek
merényletet szándékoznak elkövetni,
az egyház és állam szétválasztása
üres hetvenkedéssé fajult azok részéről,
akik ezt tíz esztendeje bömbölik. És ha
hozzávesszük ehhez a munkásság béréinek
50-60%-os leszorítását, a drágaság
állandó növekedését, a kisgazdákra,
a kisiparosokra és munkásokra kivetett vérlázítóan
magas adókat, melyeket ma már Szlovenszkón
40-50 főből álló csendőrkülönítmények
igyekeznek behajtani, tisztán áll előttünk
a régi koalíció gazdálkodásának
és szociális politikájának mérlege,
mert hiszen a mostani szocialistamentes polgári kormánynak
minden gaztette csak folytatása és rátetőzése
annak az áldatlan népcsaló politikának,
amit a régi koalíció elkövetett.
A köztársaság tízéves fennállásának
ünneplése keserű gúny csupán azok
szemében, akiket a köztársaság kapitalista
kormánya éhenhalat; levetkőztet és
hajléktalanná tesz.
A lakáskérdés eddig is egyike volt a legégetőbb
kérdéseknek. Amit Muna elvtársam mondott
el itt a prágai lakásviszonyokról, ugyanez
áll Szlovenszkó fővárosára,
Bratislavára is. Száz meg száz proletár
család lakott már a háború előtt
is penészes pinceodúkban, de olyan lakásnyomorra,
amilyen ma dúl városszerte, nincs példa a
város történetében. Bűzös
istállókban, melyeknek salétromvirágos
falairól levigyorog a tífusz és tüdővész,
száz meg száz koravén férfi, asszony
és gyermek szorong. Ha az ember meglátogat egy ilyen
nyomortanyát, a lakók beesett arcán ott ágaskodik
a nyugtalan kérdés : csak nem akarnak minket innen
is kidobni? Mert higgyék el, uraim, akik a kormánytöbbség
padjain védik a háziurak érdekeit, vannak
még borzalmasabb lakásviszonyok között
élő emberek Pozsonyban, mint ezek az istállólakók
önök azt fogják mondani, hogy ez bolseviki demagógia,
de el nem vitatható és könnyen bebizonyítható
valóság az, hogy vannak családok Pozsonyban,
akiknek háziuruk a jó Isten, amennyiben a szabad
ég alatt kénytelenek tanyázni. És
hogy ezek fizetik a legirtózatosabb uzsorabért;
azt felesleges is mondanom. Ezek legdrágább kincsüket,
egészségüket kénytelenek odaadni házbér
fejében annak a hatalmas úrnak, aki állítólag
a mezők liliomait ruházza fel és az ég
madarait táplálja, de nem ad hajlékot a teremtés
koronájának, az embernek.
Az ez idei borzalmas tél emberáldozatokat is követelt.
Többen megfagytak a szabad ég alatt lakók közül,
amint erről a lapokból is méltóztattak
értesülni. De az ilyen esetek legfeljebb cinikus mosolyt,
vagy legjobb esetben farizeus fejcsóválást
váltanak ki önökből, akiknek ajka állandóan
a krisztusi szeretet igéitől csöpög, holott
a valóságban aljasabbak a kártékony
dúvadaknál.
Állításom igazolására a Ház
tagjai között bátor vagyok néhány
fényképet is bemutatni. Aki akarja, megnézheti
és meggyőződhetik arról, hogy itt
nem bolseviki demagógiáról van szó,
hanem tényleges valóságról, mert vannak
emberek, akik a szabad ég, vagy sátor alatt laknak
Bratislavában.
A tízéves köztársaság nem nagyon
dicsekedhetik azzal, hogy a dolgozó rétegek javára
lendített .volna valamit a lakásépítés
terén Bratislavában. Az állam nemcsak, hogy
nem épített megfelelő számú
bérházakat, hanem úgyszólván
lehetetlenné teszi kis családi házak építését
is. Mert hiszen, míg 1921, 1922 és 1923-ban 75-80%-os
szubvencióban részesítette azokat a lakásuzsorásokat,
akik hatalmas bér palotákat építtettek
nagyon csekély magántőke befektetéssel,
de oly felbőszítően magas, évi 20.000-30.000
koronás lakbérért adnak ki egy-egy lakást,
hogy azt sem a bérében megrövidített
munkás, sem a tengődő kisiparos, de még
az alacsonyabb fizetési osztályba tartozó
kishivatalnok sem képes megfizetni, addig a kis családi
házak építőinek mindössze 30-40%-os
garanciát nyújt az állam, ami annyit jelent,
hogy az óriási kamatláb terhe alatt össze
kell roppannia annak az elszánt embernek, aki ezt az állami
jótállást igénybe veszi.
De éppen ilyen szűkkeblű ezen a téren
maga a város is. Történtek már kísérletek
a képviselőtestület kommunista frakciója
részéről a lakáskérdést
illetőleg, amennyiben számtalan javaslatot és
interpellációt nyújtottunk be, melyek a lakásviszonyok
megjavítását célozták; de meddőnek
bizonyult minden erőfeszítés, mert az állam
mindenható exponense, akinek vétójoga döntőbb
súllyal esik a latba, mint a lakosság által
megválasztott képviselőtestület határozata,
Bellai úr, a város főjegyzője, megfellebbezi
az ilyen határozatokat és nincs rá eset,
hogy a kormány dédelgetett kedvencének igazat
ne adnának.
A kormány azonban más módon is igyekszik
magának biztosítani befolyását a városházán.
A képviselőtestület tagjainak egy részét
a kormány nevezi ki és ezek hű mamelukjai
annak a politikai irányzatnak, melyet a kormány
képvisel és melynek egyedüli törekvése
az, hogy az úgynevezett államérdekek védelmének
örve alatt baromi sorsba lökje a dolgozó milliókat
és a demokratikus paradicsomot csak azok számára
biztosítsa a köztársaság területén,
akik a dolgozók véres verítéke árán
halmozzák fel millióikat.
Tekintve azt, hogy Bratislava lakossága tíz év
alatt 80 ezerről 123 ezerre emelkedett, igazán itt
volna az ideje annak, hogy a kormánykörök komolyan
gondoljanak a város olyan méretű anyagi támogatására,
hogy az lépést tudjon tartani ezzel a rohamos lélekszaporulattal
és megfelelő számú lakást bírjon
építeni istállókban, kutyaólakban
és a szabad ég alatt lakó polgárainak.
Ehelyett azonban mi történik? Nincs nap, hogy egy-egy
düledező ház lakóit ki ne lakoltatnák.
Március 10-én történt a Kereszt-utcai
1. számú házban, melyben 12 munkáscsalád
lakik, hogy beszakadt a háztető. Ezzel a családok
állandó életveszedelemben forognak. E hó
13-án megjelentek ott a hivatalos közegek és
ahelyett, hogy a munkáscsaládokat megfelelő
lakásokban helyezték volna el, egyszerűen
rájuk parancsoltak, hogy jelenlegi lakásukból
hurcolkodjanak ki, bútorukat majd valahol el fogják
helyezni a törvény rendelkezése értelmében,
az emberek ellenben keressenek maguknak lakást a jó
Istennél, mert hiszen - szegény emberekről
lévén szó - 1020-30.000 koronás lelépéseket
nem képesek fizetni.
A háború utáni idők egyik jellemző
specialitása, a lelépés, vígan burjánzik
a köztársaság minden nagyobb városában.
A kapitalista társadalom hiénái, a volt háborús
lánckereskedők, összejátszva a háziurakkal,
kávéházi hadiszállásaikról
nagyszerűen kidolgozott haditervek alapján, bősz
lendülettel vetik magukat szerencsétlen áldozataikra
és csak annak juttatnak lakást, aki az előbb
említett uzsoraárakat meg bírja fizetni.
Mert van üres lakás Pozsonyban. A Kecske-utca 25.
sz. házban van pl. Nyári bárónő
lakása, ahol már három hónapja üresen
áll öt szoba csupán azért, mert a lakás
tulajdonosnője a házbéren kívül
csekély 40.000 koronás lelépést követel.
S azok a hatóságok, amelyek éppen a Kecske-utcai
tör vényszék palotájában többhónapos
fogházbüntetéseket szabnak ki a kommunista
párt funkcionáriusaira, mert azok bírálni
merik a fennálló társadalmi rend fonákságait,
nem látják, hogy mi történik a saját
utcájukban. Ezen elvégre nem is csodálkozhatunk.
A kommunistapörök állandó szaporodása
folytán nem érnek rá apró-cseprő
ügyekkel is foglalkozni. Sem a rendőrség, sem
a bíróságok nem szolgálhatnak egyszerre
két úrnak. Nem védhetik egyidejűleg
a háziurak és munkaadók érdekeit és
az éhező, rongyokban járó, ólakban
istállókban és a szabad ég alatt tanyázó
hajléktalanok érdekeit is.
A rendőrség - valószínűleg egyéb
munka hiányában - passzusafférokat, kommunista
összeesküvéseket, a Szovjetunió érdekében
elkövetett kémkedési szenzációkat
és egyéb görögtüzes attrakciókat
rendez, de tehetetlen a lakáshiénákkal szemben,
melyeknek nem kis érdemük van abban, hogy megfagynak
a hajléktalanok, vagy martalékaivá válnak
a tüdővésznek és más ragályos
nyavalyáknak.
Az emberek sokszor a legkétségbeesettebb tettektől
sem riadnak vissza, csakhogy az időjárás
viszontagságai ellen fedél alá jussanak.
Néhány napja csak annak, hogy egy munkanélküli
betörte egy kávéház ablakát és
amikor a rendőr letartóztatta, mosolyogva jegyezte
meg: "most lesz legalább hajlékom".
A humanista Masaryk köztársaságának
agyonboldogított polgárai bűntettet kénytelenek
elkövetni, hogy éhen ne haljanak, meg ne fagyjanak,
vagy ne legyenek öngyilkosokká.
Van Bratislavában egy városi "éjjeli
menedékhely", ahol néhány korona fejében
egész család kaphat éjjeli szállást.
Itt szokták elhelyezni azokat - természetesen, ha
van elegendő hely - akiknek nincs hol a fejüket lehajtaniuk.
Ide kerülnek többnyire azok a kilakoltatott családok
is, melyeknek bútorait a törvény értelmében
el kell a városnak raktároznia, de az emberekről
már nem kell gondoskodnia. Külön vannak a férfiak,
külön a nők és külön a gyermekek.
Lehet itt arról szó, hogy a szülő nevelni
tudja gyermekét, mint ahogy azt megköveteli tőle
az állam és egyház és maga ez az álszent
társadalom?
Eltekintve attól, hogy a burzsoá társadalmi
rend nevelési rendszere és erkölcsi szabályai
rosszak, hazugok és csupán a kizsákmányoláson
alapuló polgári társadalom megszilárdítását
célozzák, nem kézenfekvő itt a kommunisták
ellenségeinek farizeussága, akik szemforgató
arcátlansággal hirdetik, hogy a kommunisták
fel akarják dúlni a családi életet?
Van-e hatásosabb eszköz a családi élet
feldúlására, mint a kenyértelenség,
ruhátlanság és hajléktalanság?
Persze, ötemeletes rendőrpalota építésére
van pénz. Bankpaloták, villák és
luxuslakások , építésére is
van fedezet, de nincs pénz kislakások építésére,
hogy a hajléktalan proletárokat el lehessen helyezni.
Nincs pénz kórházak építésére,
hogy ne feküdjenek fertőző betegek , kettesével
a kórházi ágyakban és ne pusztuljanak
el százszámra azok, akiket a kórházak
nem bírnak befogadni.
A bratislavaihoz hasonló lakásviszonyok uralkodnak
úgyszólván Szlovenszkó minden nagyobb
városában. A "Munkás" komáromi
különszáma említ egy esetet, hogy egy
szlovák nemzetiségű kisiparos sertésólban
lakik és ezért a lakásért még
lakbért is kell fizetnie. Nem sül le ábrázatukról
a bőr, tisztelt többségi honatyák, hogy
- amint azt önök szokták hangoztatni - "az
Isten képér e alkotott ember" állat
módjára sertésólban kénytelen
lakni? Hogy fognak Önök számot adni mindenható
mennyei főnökük előtt, ha ezen törvényjavaslatok
megszavazása után még itt is felmondhatnak
neki?
Ugyancsak a "Munkás" március 10-i kassai
különszáma sorol fel számtalan esetet
az úgynevezett cigánytanyák környékéről.
Itt is istálló, trágya, kecske, bűz,
tüdővészbacilus egy rakáson és
köztük a teremtés koronája, a baromnál
is baromibb sorsban élő ember. És, kérem
szeretettel - és ezt külön is ki akarom hangsúlyozni
- az állam ezektől az emberektől még
adót is szed. Mire? Luxuslakások, rendőrpaloták,
fogházak építésére, a rendőr-,
csendőr- és spicli apparátus fenntartására,
papi kongruára és más egyebekre.
De faluhelyeken sem különb a helyzet. A régi
és új földesurak sokszor a törvény
világos rendelkezése ellenére, a velük
összejátszó csendőrség és
hatóságok segítségével kilakoltatják
a felmondásban levő bérest, aki azután
kereset hiányában vagy bűnözővé
válik, vagy, mivel még a födél alól
is kikergetik, vándorbotot vehet a kezébe és
mehet családjával együtt koldulni. Apró
telekparcellához pedig nehéz hozzájutni.
Ezzel többnyire vagy az agrárpárt korteseit
szokták jutalmazni, vagy pedig, ha más párthoz
tartozó, vagy indifferens ember tart rá számot,
annyi kunyoráláson, kilincselésen és
hivatalos tortúrán kell átesnie, hogy az
életét megunja.
De arról sem igen hallani, hogy az állam segélyezné
azokat, akik kis családi házaik felépítéséhez
nem rendelkeznek elegendő tőkével. Pedig
faluhelyen is vannak lakások, melyekben két-három
család szorong szűk, dohos szagú, nyirkos
szobában, kilenc-tíz gyermek társaságában.
Micsoda lelkiismeretlenség, mekkora erkölcsi züllöttség
kell ahhoz, hogy az eddig is tűrhetetlen lakásnyomort
fokozni merjék azok az urak, akik vak proletárgyűlöletükben
a Ház. plénuma elé hozták ezen törvényjavaslatokat.
(Předsednictví se ujal předseda
Malypetr.)
A javaslatok részletes bírálatába
nem bocsátkozom, mert azt elvégezték előttem
szóló elvtársaim. Csak annyit akarok itt
leszögezni, hogy az eddigi 17 felmondási oknak 19-re
való bővítése, a 60.000 korona évi
jövedelemnek, mint felmondási alapnak, százezer
koronára való felemelése a 2000 lakosnál
kevesebbel ,bíró községeknek a lakóvédelmi
törvény alól való kivonása, az
1928 március 31-e után elfoglalt lakásoknak
ugyancsak kivonása ezen törvény alól,
a törvény hatályának teljes megszüntetése
azon kisközségek lakásbérlőivel
szemben, akik 1924 május 1-eje után költöztek
jelenlegi lakásaikba, ugyancsak hatályon kívül
való helyezése a régi törvény
intézkedéseinek azon házakra vonatkozólag,
melyek 1924 május 1-eje után lettek tatarozva, valamint
az ez év július 1-én végrehajtható
20%-os és az 1929 január 1-én életbelépő
újabb 20%-os béremelés nem fogják
megszüntetni a lakásnyomort, hanem ellenkezőleg,
a háziurak és lakáshiénák eddigi
aratását meg fogják könnyíteni.
De ugyancsak kötelességemnek tartom leszögezni
azt is, hogy úgy a Magyar Nemzeti Párt, mint a Keresztényszocialista
Párt kuruckodó magyarjai nem mertek állást
foglalni ebben a kérdésben, amennyiben nemcsak hogy
nem szólaltak fel a nemzetgyűlés plénumában
ezen törvényjavaslatok tárgyalásával
kapcsolatban, hanem jóformán nem is mutatkoztak
a Házban. A lakásnélküli vagy penészes
odúkban lakó proletár tömegekkel szemben
nem mernek nyíltan állást foglalni, de rettegnek
attól is, hogy a törvényjavaslatok ellen való
állásfoglalásuk esetén magukra haragítanák
a háztulajdonosokat.
Ezért talán megfelelő dicséretben
részesülnek a háziurak részéről,
de egyúttal lerántották álarcukat
a dolgozók azon tömegei előtt, melyek elhitték
a hazafiasság és osztálybéke örve
alatt kapitalista politikát űző gyászmagyar
okról, hogy a város és falu dolgozóinak
érdekeit komolyan a szívükön viselik.
Ezt a város és falu dolgozói meg fogják
maguknak jegyezni és alkalomadtán leszámolnak
az osztálybéke, krisztusi szeretet és hazafias
frázisok hamis prófétáival.
A munkás-, kisgazda- és kisiparos tömegek ma
már tisztán látják, hova irányul
a mai kormánytöbbség politikája és
eszerint fognak viselkedni majd az urakkal szemben.
Szlovenszkó lakásnélküliei, tüdővészes
gyermekei és proletárasszonyai forró üdvözletüket
küldik önöknek a köztársaság
tízéves fennállása alkalmából,
Üdvözletüket felemelt ökleik formájában,
mert alig várják a pillanatot, hogy önökkel
egyszer és mindenkorra leszámoljanak. (Potlesk
komunistických poslanců)