Tisztelt képviselőház! A gazdatársadalom alig várt valamit nagyobb reménységgel, mint a gazdák adósságának a rendezéséről szóló kormányrendeletet, amely 1936. április elsejével lépett életbe. Érdekelte ez az egész köztársaság mezőgazdáit és termelőit, de talán legjobban Szlovenszkó és Ruszinszkó gazdatársadalmát és abban százalékaránya szerint, a magyar gazdatársadalmat.

Amikor itt a kérdéshez hozzászólók, a magyar gazdatársadalom nevében beszélek, akiknek a bizalmából nyertem a képviselői mandátumot és amely magyar gazdatársadalomnak én is tagja vagyok. Elsősorban is tisztában kell lenni azzal, hogy amíg Morvaés Csehország elsősorban ipari állam, addig Szlovenszkó és Ruszinszkó agrikultur állam és amíg Morva- és Csehországban az ősterm, meléssel foglalkozók az összlakosságnak 28 %-át teszik csak ki, a köztársaság német lakói az őste rmelők tekintetében 23%-ot alkotnak, addig Szlovenszkón a szlovák őstermelők 57%-át, a magyar őstermelők 64%-át, a ruszinok pedig 82%-át jelentik az összlakosságnak.

Én, aki a magyar nép között élek, igen jól ismerem a magyar gazdatársadalomnak eladósodott voltát. A helyzet az, hogy a magyar gazdákból a gazdák 70 %-ának adóssága van, 15 % akad olyan, amelyik adósságmentes, de betéttel nem rendelkezik és talán csak i smét egy másik 15% akad olyan, aki kevés megtakarított pénzét betét formáj ában elhelyezheti.

A hivatalos statisztika is elismeri, hogy meg van a külömbség a földbirtok eladósodottságára nézve a történelmi országok és Szlovenszkó és Ruszinszkó őstermelői között. Cseh- és Morvaországban a földbirtok 79%ban van eladósodva, Szlovenszkón és Kárpátalján már 88.5 %-ban. Ha pontos an össze lehetne írni a köztársaságban a gazdaadósságokat, akkor a gazdaadósságok összege 20 milliárd körül mozogna, tehát az államadósságok összegének felét teszi ki.

Néhány szóval kitérek arra is, miért eladósodottabb a magyar gazda, mint a történelmi országokban élő morva vagy cseh gazdaember. A magyar gazda, a kukoricatermelés kivételével, csaknem kizárólag szemes termés termelésével, állattenyésztéssel és egyes vidékek szerint szőlőtermeléssel foglalkozik. A dohány, a cukorrépa és a paprikate rmelés szigoruan kontingngentálva van a magyarlakta vidékeken és nem egyszer pártpolitikai szolgálatban is áll. A magyar gazda a terményeknek gyáripari feldolgozását, a kormány kellő anyagi alátámasztásának hiánya folytán, alig ismeri. A szőlőművelés pedig - amint közismert dolog a magyarlakta vidékeken - éppen a boradó magassága miatt nem rentábilis, úgyhogy amikor a magyar nép között sokszor felvetődik az a kérdés, hogyha valamit el akarunk érni, mit vessünk, nem egy tréfásan azt szokta mondani, hogy bukfencet vessünk.

A magyar gazda eladósodottságának másik oka az, hogy a magyar gazda földje az állandó elemi károkkal szemben nem részesül a kormány részéről kellő támogatásban. Magyarlakta területen alig folyik valamelyes meliorációs munka, talajvízelvezetés, alagcsövezés, csatornázás stb. A britt birodalom gondol gyarmataira, megnézi mit tesznek ott az ő alattvalói, hogyan gazdálkodnak gazdái; sajnos nálunk a hivatalos magas körök nem nézik meg, hogy hogyan gazdálkodik a magyar gazda és hogy minő elemi károknak van kitéve a magyar gazda gazdálkodása, hogyan kell az elemi károk ellen küzdenie, hogy a mindennapi kenyerét megszerezze.

Tisztelt képviselőház! A magyarlakta vidékeken a gazdatársadalom eladósodottságának okai visszanyúlnak a gazdasági krízis kezdetére, amikor még jobb volt a konjunktura és magasabbak voltak az árak. Az iparkodó magyar gazda akkor házépítésbe fogott, földet vett, cséplőgép-garniturákkal látta el magát és amikor 1930-ban a gazdasági krízissel beálltak az áresések a gabonaterményeknél, az állatáraknál, előállott az a helyzet, hogy a kisgazda az előbbi években szerzett adósságait nemcsak, hogy nem bírta törleszteni, hanem még a kamatra és az adókra sem termett neki elegendő.

A gazdasági krízis következtében leértékelődött úgy az ingónak mint az ingatlannak az értéke egynegyed, sok helyen egyharmadra. Aki még 10 évvel ezelőtt egy bana knak mondjuk - 200.000 koronára jó pénz volt, az a kisgazda most legfeljebb 50.000 koronára jó a banknak.

Tisztelt képviselőház! Ilyen körülmények között született meg 1936 áprílis elsején a 76. sz ámu kormányrendelet, amelynek az lett volna a célja, hogy a mezőgazdákat, mint a társadalom fundamentumát, az adósságok lavinájából kiemelje, talpra állítsa és így az állam megfelelő biztosítékot nyerjen az adósságmentes kisgazda-társadalomban. Ez a 76. számu kormányrendelet, amely a mezőgazdasági kényszeregyezségről szól és amely most törvényerőre fog emelkedni és amit oly nagy reménységgel vártunk 2 év alatt, a 2 évi tapasztalat azt mutatja, hogy a gyakorlatban eredménye egyenlő volt a semmivel. Mi volt az oka, hogy a gazdaadósságok rendezésénél ez a kormányrendelet nem vezetett eredményre? Az első ok az volt, hogy kimondta a kormányrendelet, hogy csak olyan kisgazda-birtok eshetik kényszeregyezség alá, amelynek négyötöde meg van terhelve adósságokkl al, tehát az ingatlannak a 80%-a. Ehhez egy másik kikötés is volt, hogy szükséges, hogy a hitelezők nagyobb része hozzájáruljon a kiegyezéshez. A legtöbb esetben a hitelezők megtagadták a hozzájárulást, úgyhogy a megindított kényszeregyezségi eljárás holtpontra jutott. A kellő eredményt megnehezítette az eljárásnak a lassusága is. Nem volt és nincs elegendő szakbíró, szakrefere-ns, aki járásonként a gazdaadósságok rendezésénél a kényszeregyezségeket levezette volna. A bírákk túl vannak terhelve és a gazdaadósságok rendezésével csak egyéb teendőik mellett, ha idejük maradt, tudtak foglalkozni. Ennek az volt az eredménye, hogy mivel a legtöbb hitelező nem járult hozzá a kiegyezéshez, a két év letelt, az illető gazda törlesztésre kapott moratoriumot és amikor a bíróság elutasította az adósságrendezést, egyszerre a hitelezők raja lepte meg őt.

Ha szzorosan vesszük, a mezőgazdák kényszeregyezségéből csak néhány abszolut eladósodott telepesnek volt haszna és egypár olyan szemfüles, nemkeresztény gazdálkodónak, aki nemlétező adósságokkal és nemlétező hitelezőkkel a semmitérő kormányrendeletből is tudott valamit csinálni. Az igazi gazdaközönségnek ez a ko rmányrendelet - nyugodtan mondhatom - semmit sem használt.

Mi, ellenzéki magyar párt, nem vagyunk a gazdáknak, különösen pedig a magyar gazdáknak ellenségei. Mi minden kormányjavaslatot, amely a magyar gazdatársadalomnak javát szolgálja, támogatunk, de ilyen kormányrendeletet, illetve törvényjavaslatot csak abban az esetben támogatunk, ha az megfelelőképen módosítva lesz. Éppen ezért, tisztelt képviselőház, ezen 76. számu ko rmányrendelethez előterjesztem az én módosító javaslataimat.

Javaslataim a következők:

1. Nem rendelettel, de törvénnyel kell külömbséget tenni a saját hibájából - költekezés, tékozlás és a többi - és a saját hibáján kívül történő gazdaadósságok között. A saját hibájából történt eladósodottságnál maradjon érvényben továbbra is az 1936. évi 76. számu ko rmányrendelet - 80% eladósodottság - a saját hibáján kívül történő eladósodottságnál pedig a 35-40% közötti adósságtörlés már az 50 %-os eladósodottságnál legyen törvényerejü a hitelezők hozzájárulása nélkül is.

2. A gazdaadósságok gyors letárgyalására legalább 2-3 bírósági járás részére legyen egy szakbíró kinevezve, aki kizárólag ezeket az ügyeket tárgyalja.

3. A gazdák rövid lejáratu kölcsönei bankváltók, magánadósságok -- állami garancia mellett is - ha szükséges - hosszu lejáratu amortizációs kölcsönökké legyenek átminősítve, mert a kamatmérséklésről szóló 1935. évi 239. számu kormányrendelet dacára a kamattörvény a bankoknak olyan járulékok szedését is megengedi, amelyek mellett a hitelkamat a maximális hat és fél százalék helyett, 8-8˙8 százalékra rúg. Ha ehhez vesszük a tőke egynyolcadának évi törlesztését, ez a kamattal együtt a tartozás évi 18 százalékának felel meg, aminek a rendezésére egy eladósodott kisgazda nem képes.

4. A saját hibáján kívül eladósodott kisgazda öröklött birtokának idegen kézre való jutását az állam akadályozza meg és biztosítsa a paraszti örökösöknek a birtokot állami garancia mellett.

Tisztelt képviselőház! Amikor a magyar gazdatársadalom nevében ezen kormányrendelethez, amely törvényerőre fog emelkedni és amelynek hivatása volna az eladósodott gazdatársadalmat talpra állítani, módosításaimat előterjesztettem, az a megjegyzésem van még, hogy akkor, amikor ilyen nehéz külpolitikai helyzet mellett kell élnünk, gondoljanak az állam felelős tényezői arra, hogy a köztársaság igazi védelméről csak akkor fognak tudni hathatósan gondoskodni, ha elsősorban az állam zömét alkotó gazdatársadalom lesz anyagilag talpra állítva, ha adósságaitól a gazdaember mentesülni fog, ha jólétét és boldogságát megtalálja ebben az államban.

Amíg ez a kormányrendelet, vagy törvény ezt nem biztosítja, addig az ilyen intézkedést - legyen az törvény vagy kormányrendelet - mint a kisgazdatársadalom talpraállítására irányuló egyszerü porhintést, nem fogadom el.

Hohes Haus! In den vergangenen Tagen bei der Aussprache über den Staatsrechnungsabschluß und die Regierungserklärung des Herrn Ministerpräsidenten haben wir sehr viel über innen- und außenpolitische Fragen gehört, wozu die letzten Ereignisse im Auslande in erster Linie Veranlassung gaben. Je nach Einstellung vernahm man die verschiedensten politischen Anschauungen. Man sprach oft mit Entschlossenheit. Wie dem auch immer sei, vieles ist seit diesen Tagen in der Außenwelt anders geworden, eines aber ist geblieben: Das konservative, fried- und ordnungsliebende Bauerntum, die festeste Stütze eines Volkes, der Grundpfeiler jedes Staates, dessen Leben zu sichern Aufgabe jedes verantwortungsvollen Staatsmannes ist. (Posl. Kut: To říkali v Rakousku také.) Dieses Bauerntum, und namentlich das sudetendeutsche, ist in Nöten, und es gibt die Behandlung der Verlängerung des landwirtschaftlichen Ausgleichsverfahrens und des Exekutionsschutzes die Gelegenheit, die Lebensnotwendigkeiten der Landwirtschaft zu besprechen und manche irrige Auffassung über die Verhältnisse in den Dörfern richtigzustellen. So schrieb z. B. vor nicht langer Zeit ein führendes čechisches Wirtschaftsblatt, die reale Erhöhung des Einkommens in der Landwirtschaft lasse sich mindestens mit 6 Milliarden Kč veranschlagen; wiederholt hört man die Feststellung: "Die Landwirtschaft hat keine Ursache zur Klage, der Landwirtschaft geht es wieder besser." Demgegenüber muß ich von dieser Stelle aus mit allem Nachdruck betonen, daß tausende kleine und mittlere Bauern sich in bitterer Not befinden. Jede andere Meinung geht an den tatsächlichen Verhältnissen in der Landwirtschaft vorüber. Die Verschuldung der gesamten Landwirtschaft beträgt mindestens 30 Milliarden Kč, außerbücherliche und offene Schulden überwiegen die bücherlichen. Ich will hier nicht ausführen, warum die Verschuldung der Landwirtschaft eingetreten ist. Eine der Hauptursachen ist die Disparität der Preise der landwirtschaftlichen Erzeugnisse und unserer Bedarfsartikel. Bezugnehmend auf die Rüstungsausgab en und die damit verbundenen finanziellen Sorgen der Regierung wurde in einigen Zeitungen vor wenigen Wochen verlautbart (čte): "Mit Bestimmtheit kann gesagt werden, daß die Entschuldungsaktion der Landwirte, wenn nicht begraben, so doch vorerst aufgeschoben wurde. Eine Entschädigung haben die Landwirte durch höhere Getreideprei se bekommen." Diese Presse vergißt, daß die mittleren und kleinen Gebirgsbauern im sudetendeutschen Gebiet von den höheren Getreidepreisen keinen nennenswerten Vorteil haben.

Der landwirtschaftliche Ausgleich bietet keine Handhabe und ist kein taugliches Mittel für eine Schuldenregelung bei noch angemessenem Schuldenstand und es haften dieser Regierungsverordnung viele Mängel an. So müßte z. B. der § 20, der nur von Kapitalsrückzahlungen und nicht von Nebengebühren spricht, richtiggestellt werden, da nach Bestätigung des Ausgleichs oder während des Ausgleichsverfahrens der bevorrechtete Gläubiger alle Rückstände an Annuitäten, Zinsen und Kosten im Klagewege eintreiben kann und die Erfüllung des Ausgleiches sowie die Existenz des Schuldners in Frage stellt. Im Gesetzentwurf Nr. 1260 über Erleichterungen bei der Rückzahlung von Forderungen müßten im Art. I die Worte "durch Anmeldung" gestrichen werden, da viele Landwirte im Jahre 1936 die Anmeldung für den Aufschub bis zum 31. Oktober 1936 mangels Kenntnis der neuen Bestimmungen, die im Juli 1936 herausgegeben worden sind, nicht vorgenommen haben. Diese Einschränkung hat sich in der Praxis als unnötige Härte erwiesen und durch die erwähnte Streichung würde der ursprüngliche Rechtszustand der Verordnung Nr. 250/35 wieder hergestellt werden.

Ich sehe mich deshalb am heutigen Tage veranlaßt, an die Regierung die dringende Forderung nach Realisierung des landwirtschaftlichen Hilfsfondes zu stellen, eines Hilfsfondes, an den wir nicht erst vorher unseren Tribut entrichten müssen und an dem alle Hilfsbedürftigen ohne Unterschied der Nation Anteil haben. Der Herr Finanzminister hat schon öfter auf den Erlaß an die Steuerbehörden hingewiesen, mit dem diese aufmerksam gemacht werden, daß die Beamten für die Öffentlichkeit und die Bevölkerung hier sind und mit ihr freundschaftlich zu verkehren und gerecht vorzugehen haben. Dieser vom Herrn Finanzminister gewiß in der besten Absicht hinausgegebene Erlaß wird allerdings in der Praxis oft nicht angewendet. Pfändungen von Hopfen- und Rübengeldern, des Erlöses der Molkereiprodukte beim Einliefern nehmen dem Landwirt das Betriebskapital für das laufende Jahr. Die Landwirtschaft und viele gewerbliche Betriebe haben durch die Ungunst der Verhältnisse nicht nur die Kaufkraft verloren, sondern sind aller Barmittel und Reserven entblößt und fristen ihr Leben von der Substanz und Materie. Steuern und Gebühren können nur aus dem Ertrage der Wirtsch aft bezahlt werden. Das Finanzministerium hat deshalb die Aufgabe, den Steuerbehörden Weisungen zwecks Überprüfung der Steuerzahler zu geben und die Steuereintreibungen nicht der Willkür der Beamten anheimzustellen. Es muß ein Unterschied gemacht werden zwischen Steuerzahlern, die nicht zahlen koönnen und jenen, die nicht zahlen wollen. Auch dem kleinen und mittleren Steuerträger müssen Steuerabschreibungen zugute kommen und nicht bloß Millionenunternehmungen.

Weit wichtiger als Exekutionsschutz und Ausgleichsverfahren ist die Schaffung der Existenzgr undlagen für unsere Landwirtschaft, und mit dieser Frage will ich mich bei der heutigen Gelegenheit befassen. Während die Gebirgsbauern verbluten und verschulden, müssen wir anderseits große Gewinne, Dividenden und hohe Kartellpreise feststellen. Die Landwirtschaft leidet am schwersten unter der Kartellwirtschaft, da unsere Preise weit unter denen unserer Bedarfsartikel liegen. Bei der Getreideerzeugung ist die Landwirtschaft vom Kapitalismus und von der Spekulation befreit worden, die Freiheit des Individuums wurde soweit eingeschränkt, daß es auf das Gemeinwohl Rücksicht nehmen muß. Durch das Getreidemonopol ist die Neuorganisierung des volkswirtschaftlichen Lebens in die Wege geleitet worden und das Spekulantentum kann sein Unwesen in der Versorgungswirtschaft nicht mehr treiben und die Preisentwicklung in der Landwirtschaft nicht mehr stören. Anders bei Vieh- und Molkereiprodukten.

Viehhaltung und Erzeugung von Molkereiprodukten ist eine Lebensfrage der Gebirgsbauern und namentlich der sudetendeutschen Landwirtschaft. Hier möchte ich ausdrücklich betonen, daß wir durch die beabsichtigte Marktregulierung allein weder zu einer Preisstabilisierung, noch zu auskömmlichen Preisen bei Vieh- und Molkereiprodukten kommen. Die Landwirtschaft unterliegt bei der Forderung nach einer dirigierten Wirtschaft bei Vieh- und Molkereiprodukten dem Großhandel, den Großselchern und den Konsumenten. Einige wenige Importeure schöpfen Millionengewinne auf Kosten der landwirtschaftlichen Allgemeinh eit und der Konsumenten. Ich brauche kein Wort darüber zu verlieren, wie die Viehpreisregelung und die Regelung der Preise der Molkereiprodukte vor sich gehen soll. Ich habe das an den verschiedensten Stellen schon des öfteren dargelegt. Wir müssen auch bedenken, daß in 360.000 Wirtschaften unter 5 ha jährlich 700.000 Rinder und 300.000 Schweine aufgezogen werden. Mit anderen Wo rten, das besagt, daß die Bedeutung der Viehproduktion für den kleinen Landwirt besonders groß ist. Feste Preise für Schweine, von 5 bis 6˙50 Kč Lebendgewicht oder 7.90 Kč Schlachtgewicht, lehnen wir von vornherein ab, da die Erzeugungskosten bei der Berechnung eines Kartoffelpreises mit nur 30 h nahezu 10 Kč pro kg Lebendgewicht betragen. Das Ergebnis dieser Erzeugungskostenberechnung resultiert aus dem eigenen Wirtschaftsbetrieb und den gründlichen Berechnungen von praktischen Fachleuten.

In engem Zusammenhang mit der Preisfrage steht die Schweineeinfuhr. Wenn bei einem Überschuß an Schweinen und einem Preis von 5 Kč Lebendgewicht das Viehsyndikat 200.000 Stück im Jahre 1937 mehr eingeführt hat, als vertraglich festgelegt war, so bedeutet das eine sehr schwere Schädigung der Landwirtschaft, gegen die wir uns von dieser Stelle aus mit allen zu Gebote stehenden Mitteln wehren müssen.

Der čechoslovakische Rundfunk hat vor nicht langer Zeit der Welt bekanntgegeben, daß die čechoslovakische Landwirtschaft autark ist. Wenn dem so ist, dann müssen die Grenzen für die Einfuhr geschlossen werden, denn jede Einfuhr von Lebensmitteln liefert einen Beitrag zur Vernichtung der heimischen Landwirtschaft.

Unsere Handelspolitik steht leider unter dem Drucke und Einflusse außenpolitischer Bindungen, die der Landwirtschaft nicht dienlich sind und dem Viehsyndikate die Überschreitung der vertraglich festgelegten Kontingente möglich machen. Die politische Bündnistreue zu Frankreich und den südöstlichen Agrarstaaten wird unserem Staate wirtschaftlich schlecht gelohnt.

Wir sudetendeutschen Bauern und Kleinbauern im Bunde der Landwirte, auf dem Boden des Staates stehend, bekennen uns vorbehaltlos zum Frieden und zur Freundschaft mit dem Deutschen Nachbarreiche; zum Frieden, weil wir unser Volk und die Heimat lieben und es vor einem schweren Leid, vor einem Kriege, bewahren wollen; zur Freundschaft, weil wir uns kulturell und geistig mit den Deutschen jenseits der Grenzen verbunden fühlen und wirtschaftliche Beziehungen ermöglicht werden müssen. Wir werden zu einem freundschaftlichen Verhältnis mit dem Deutschen Reiche kommen, wenn man uns Sudetendeutschen das gibt, was uns kraft unserer Zahl, Kultur und Bedeutung gebührt. Frankreich und Rußland werden uns unsere zehntausend Waggons Obst aus dem Elbetal und dem Mittelgebirge, unsere überschüssigen Schweine, nicht abnehmen. Deutschland jedoch hat diese Möglichkeit. Wir können auf die Dauer nicht Absatzgebiet von Lebensmitteln für die südöstlichen Agrarstaaten sein und die Weststaaten werden ihren Bedarf an landwirtschaftlichen Produkten aus den Kolonien beziehen.

Das Angebot der Kommunisten vom Donnerstag an den Bund der Landwirte auf eine Zusammenarbeit in einer čechoslovakischen Volksfront lehnen wir ab. Wir erinnern uns als deutsche Bauern an die Kollektivierung der russischen Landwirtschaft, an die inneren Zustände in Rußland und an die Sucht nach einer bolschewistischen Weltrevolution. Wir haben mit dem Kommunismus als Bund der Landwirte nichts gemein.

Namens der viehzuchttreibenden deutschen Landwirtschaft und namens unserer armen Gebirgsbauern erhebe ich neuerlich die Forderung nach festen Viehpreisęn und Mindestpreisen für Molkereiprodukte. Große Fehler sind in dieser Frage ohnedies schon geschehen; das Viehmonopol hätte geschaffen werden sollen, als wir auskömmliche Viehpreise hatten.