Tisztelt képviselőház! Hogyha ma valaki véletlenül betéved ebbe a parlamentbe, akkor önkénytelenül arra gondol, hogy milyen idillikus állapotok vannak ebben a köztársaságban, ahol a törvényhozás háza egy ilyen törvényjavaslattal foglalkozhatik és addig, amíg a messze Nyugateurópában egy polgárháborunak a lángjai perzselik fel egy államnak minden értékét, amíg a nyugateurópai nagy Locarno megoldásának kérdése izgatja a nagy államoknak vezetőit, amíg a középeurópai Dunamedence problémái égetően diktálnák a tennivalókat és amíg ennek az államnak belpolitikai élete egymásután veti fel azokat a problémákat, amelyek megoldást sürgetnek, a képviselőház ilyen jelentéktelen törvényjavaslatokkal foglalkozik.

Ha végig megyünk a közéletnek mezején, ha végig megyünk a közigazgatási és szociális életnek problémáin, a megoldatlan problémák légiói merednek elénk. Kérdem, megoldották-e ebben a köztársaságban a nemzetiségi, a kisebbségi kérdést, kérdem, megoldották-e a közigazgatás racionalizálásának kérdését, megoldották vajjon a szlovenszkói autonómia kérdését, megoldották-e a szociális problémákat, a munkanélküliség kérdését, mert hiszen a munkanélküliség kérdésének mai genti-rendszerszerü megoldásával, amely a politikai pártok organizmusához köti a munkanélküli segély megadását, ez a kérdés megoldottnak nem tekinthető.

Amikkor így végignézünk a hivatalos élet egész terepén, akkor önkénytelenül is eszembe jut, hogy 18 év óta ebben az allámban anynyit beszéltek a szabadságról, annyit beszéltek a demokráciáról és végeredményében a törvényhozás háza nem csinált idáig mást, mint a szabadságot korlátozta. És ma, a korlátozott szabadságnak az idejében, ebben az évben egymásután olyan törvények kerülnek a törvényhozás asztalára, amelyekről egy mondatban azt a kritikát mondhatom: mindez a demokráciának az alkonya.

A köztársaságnak törvényhozása megoldotta azt a kérdést, hogy az élet legegyszerübb problémáit a törvényeknek mesgyéjén beledobja a bürokrácia katlanába és onnan mint fogalomzavar adódik vissza ujból az életnek. Hogyha tüzetesen áttanulmányozzuk ezt a törvényjavaslatot, akkor meg kell állapítanom azt, hogy elsősorban egy olyan problémával foglalkozik, amely probléma tulajdonképen egy magától értődő természetesség. Ha én egy magátólértetődő természetességet törvények paragrafusaiba szedek és a törvények paragrafusain keresztül akarom az életben megvalósítani, egeszen bizonyos, hogy ez az egészen egyszerü, mindenki elött tiszta probléma zavarossá válik.

Azt mondhatnám, hogy ezen a téren is volt idáig egy bizonyos jogbizonytalanság. Ennek a jogbizonytalanságnak az orvoslása, a jogbizonytalanságnak jogbiztonsággá való változtatása egy lehetséges feladatnak látszott. Ez a törvényjavaslat azonban éppen ezen a ponton nem teremt megoldást. Az államnak a lobogója, az államnak jelvényei és szimbolumai olyan magas erkölcsi értékkel bíró fogalmak, amelyek mindenki számára tiszteletet parancsolnak és ezért nem tartom szükségesnek, hogy ezekről törvényhozási úton olyan intézkedések tétessenek, amely intézkedések csak arra alkalmasak, hogy éppen erről a piedesztáról ezeket a szimbolumokat devalválják.

Az állam lobogója az állam szuverénításának egy szimbolikus jelvénye. Ez éppen olyan érték, mint akár a köztársasági elnök tisztsége, amit nem szükséges külön ujból és ujból törvényhozási úton körülírni, mert ez önmagától értetődő dolog. Hogyha én egy törvénynyel akarom kötelezni, aminthogy ennek a törvényjavaslatnak 5. paragrafusa egyszerüen kötelező formában írja elő - esetleg a járásfőnöknek elhatározásától függően hogy bizonyos ünnepélyes alkalmakkor az államnak lobogóját ki kell tűzni minden egyes polgárnak lakásán, akkor - engedelmet kérek - súlyosan belenyúlok a magánjogba. Az állami gondolat, az állami gondolatba vetett tisztelet jut kifejezésre akkor, hogyha valamely állampolgár egy ünnepély alkalmával kitűzi a lobogót. Azonban Európában ma nincsen állam, amely államban törvény kényszerítené az állampolgárt arra, hogy bizonyos alkalmakkor az állam lobogóját kitűzze, mert akkor az értékét veszi el az állam iránti lojalitás és tisztelet kifejezésének és erkölcsi értékét veszélyezteti az, hogyha törvény kényszerével parancsolnak rá a polgárra, hogy mikor kell kitűznie a zászlót.

Nagyon jól tudjuk, hogy idáig is volt rá elég alkalom, hogy a közigazgatási hatóság alárendelt közegei nagyon tágan értelmezték a törvényeket. Igen sok helyen szenvedtek üldöztetést emberek, mert itt vagy ott, bizonyos ünnep alkalmával nem lobogózták fel házaikat. Kérdem, történik-e gondoskodás egyidejüleg arról, hogy minden egyes polgárnak legyen zászlaja, amit kitüzhet és kérdem, hogy ugyanakkor, amikor ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, gondoskodás történik-e arról, hogy a végrehajtás olyan formában történjék, hogy az az állam tekintélyének épségben tartásával, egyben represszáliákra ne adjon alkalmat?

Tisztelt képviselőház! A jelen törvény szövegének tökéletesen tisztának, átlátszónak, érthetőnek kellene lennie, amit néhány paragrafusba szedve, meg is lehetne oldani. A törvény szövegezése azonban homályos és hogy mit jelentenek bizonyos homályos fogalmazások, arra nézve elmondok egy, példát.

Van egy paragrafus, amely azt mondja, hogy a közigazgatási hatóságnak módjában áll az állami lobogónak és az állam jelvényének használatát betiltani, ha tiszteletlenség esete forog fenn. A multban, pár évvel ezelött történt egy szlovenszkói városban - és ezt csak annak demonstrálására mondom, hogy milyen nagy latitüd van ebben a kérdésben és milyen nehéz irányelveket pontosan kiszabni - hogy egy ottani kereskedő a prágai állatkiállításon egy hizlalt ökörrel első dijat nyert. Ez a kereskedő hazafias buzgalomból az első dijat nyert mintaállatot a köztársaság szineivel felékesítve sétáltatta végig a város utcáin. A közönségnek egy része minden felháborodás nélkül, mintegy a lojalitás megnyilatkozásának tekintette ezt a megnyilatkozást, viszont a közönségnek egy másik része felháborodva tiltakozott az ellen, hogy az állam szineit ebben a formában devalválva, mutassák meg a közönségnek. A kérdés a bíróság és a közigazgatási hatóság elé került és a bíróság és a közigazgatási hatóság törte a fejét, mit tegyen a kereskedővel. Végül is feltételes fogházra itélték.

Szóval, nagyon sok különféle lehetősége van annak, hogy a törvénynek magyarázata révén, a törvényben foglalt homályos meghatározásokon keresztül történjenek beavatkozások a kisemberek életsorsába.

Az egyenruha kérdésével kapcsolatban legyen szabad megállapítanom, hogy egészen természetesnek tartom, hogy az állam fegyveres erejének, a katonaságnak, a csendőrségnek az egyenruhája igenis törvénnyel védendő. hogy ne történhessenek visszaélések az állam fegyveres erej ének formaruhájával kapcsolatban. Amikor végigolvasom ezen törvényjavaslatnak egyes intézkedéseit, akkor önkénytelennül is sszemembe szöknek azok a kivételek, amely esetekben nem védi a törvény bizonyos formaruhák használatát. Például a lelkészek formaruhája nincs ebben a törvényben megvédve, jóllehet a lelkészek formaruhája egy olyan moralitást inkorporáló jelenség, amit az államnak szintén védenie kell, mert éppen a papi formaruhával történt a multban sok visszaélés, aminek büntetőjogi következményei voltak.

Tisztelt képviselőház! Amikor a magam részéről teljes egészében meg tudom érteni azt, hagy az állam tiszteletet követel meg az állam lobogója, az állam jelvényei, az állam jelképei elött, akkor engedtessék meg nekem, hogy felvessek egy olyan kérdést, amely ebben a formájában a képviselőház elött még nem hangzott el. Megengedem azt, hogy talán ezek az én szavaim még koraiak lesznek, de kötelességet vélek teljesíteni a saját nemzet emmel szemben, amikor ezt megemlítem. Előre kijelentem, hogy tudom azt, hogy a csehszlovák nemzeti közvélemény ma még nem tart ott, hogy bizonyos lojalitást érezzen más nemzetek önérzetével szemben. Erre egy egészen eklatáns példa volt a közel multban, amikor bluffszerüen jelent meg egyes lapokban az a hír, hogy a miniszterelnökség keretében egy magyar referátus lesz felállítva. Dacára annak, hogy már a következő napon dementáltatott ez a hír, a csehszlovák nemzetnek egyik prominens egyénisége jónak látta máris interpellációt nyujtani be a miniszterelnökhöz és felelősségre vonni, hogyan lehetséges az, hogy a minisztériumokban fel akarják adni a csehszlovák nemzeti egyéniséget, amikor egy német vagy magyar referátust akarnak létesíteni.

Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a csehszlovák közvélemény ma még nem nevelődött át. Allítom azt is, hogy a mai iskolák, a mai nevelés szelleme nem alkalmas arra, hogy átneveljék a csehszlovák nemzetiségü lakosságnak lelkületét a nemzeti kisebbségekkel szembeni türelmességre. A fiatal generációba kell belevininni az egymás iránti tiszteletet, az egymás iránti megbecsülést, mert csak ezen keresztül tudunk eljutni bizonyos megértő, egyetértő munknkához.

Mindezt azért mondottam el elöljáróban, mert most felvettem azt a problémát, hogy vannak állami lobogók, jelvények és szimbolumok, de ugyanakkakkor vannak a nemzeteknek is szinei, jelvényei, amiket a csehszlovákiai kisebbségi nemzetek idáig nem hassználhattak, mert minden egyes esetben provokációnak minősítették azok használatát és ha egy magát magyarnak vagy németnek valló polgár saját nemzetének szineit használta, akkkor azzt mondották róla, hogy pro vokál a csehszlovák állam keletkezése, egysége és demokratikus berendezkedése ellen.

Tisztelt képviselőház! El kell jönni annak az időnek, amikor a csehszlovák nemzet ugyanolyan tisztelettel fog viseltetni a nemzeti kisebbségek nemzeti szineivel szemben, mint amilyen tisztelettel viseltetik a nemzeti kisebbség az állam lobogójával, az állam jelképeivel, az állam szimbolumaival szemben.

Tisztelt képviselőház! Amint már elöbb is mondottam, a jogbizonytalanságot jogbiztonsággá változtatni volna feladata ennek a törvénynek. A gyakorlatban úgy alakul a helyzet, hogy a pártok zászlóikat, jelvényeiket használhatták is, meg nem is. Nincsen ma olyan törvény, amely precizirozná azt és ami a közigazgatási hivataloknak kétséget kizáróan útmutatásul szolgálhatna, hogy használhatnak-e a pártok olyan zászlót, olyan jelvényeket, amelyek az 1920 április 30.-án hozott törvény szellemének megfelelnlnek, vagyis használhatnak-e olyan zászlót, amely megfelel az ő pártjuk gondolatának és amely zászló nem sérti ugyanakkor a csehszlovák köztársaság felségjogait, nem sérti a csehsszlovák köztársaság demokratikus berendezettségét és nem sérti a köztársaság néépének önérzetét.

Erről a helyről akarom leszögezni, hogy igenis, ez a törvény lehetőséget nyujt a pártok részére, hogy saját zászlóikat, saját jelvényeiket használhassák. A gyakorlatban eddig úgy volt, hogy ha a közigazgatási hivatalba benyujtott kérvényt, vagy pedig kérvény nélkül használt a párt valami zászlót vagy jelvényt, akkal or a közigazkatási hatóság feje, a járásfőnök, vagy az Országos hivatal vagy azonnal betiltotta, vagy egyszerüen tűrve engedélyezte azoknak használatát.

Ebben a tekintetben feltétlen szükség van annak kidomborítására, hogy ez a törvény a pártoknak ezen jogát nem csorbította. Amikor ezt a törvényt ma a képviselőház tárgyalja, akkor úgy látom, hogy ez hasonlatos ahhoz a képhez, amikor valaki felépíttet egy nagy palotát, berendezi vízvezetékkel és központi fűtéssel, de a központi fűtés még nem funkciónál minden emeleten e gyfo rmán és mégis vitatkozunk, hogy mely képet mely falra akasszunk és mely ablakot virágozzuk fel muskátlival.

Tisztelt képviselőház! Miután ennek a törvényjavaslatnak a szelleme azokkal a szabadságjogokkal, a szabadságnak azzal az értelmezésével, amit az Egyesült párt képvisel, össze nem egyeztethető, a magam részészéről nem fogadhatom el.

Hohes Haus! Um es vorweg zu nehmen, wir sind nicht in der Lage, dieser Vorlage unsere Zustimmung zu erteilen, nicht etwa, weil wir als Oppositionspartei grundsätzlich gegen jede Vorlage zu stimmen hätten, sondern weil wir dieser Vorlage unsere Zustimmmung aus sehr grundsätzlichen Erwägungen heraus versagen müssen.

, Regierungsvorlage, betreffend die Benützung von Flaggen, Wappen und anderen Symbolen, sowie von Uniformen und Abzeichen, sowie betreffend die Maßnahmen gegen bedenkliche Bezeichnungen!" Wer diesen Titel las, konnte nur Freude darüber empfinden, daß die Regierung endlich diese Sachbereiche ordnet. Denn all die Kollegen, die im Organisationsleben zu tun haben, und vor allem alle Anwälte, werden sagen, daß wir eine Unmenge Scherereien deshalb gehabt haben, weil diese Materien bisher noch nicht geregelt worden sind. Wer aber diese Vorlage näher durchgesehen hat, der mußte sehr rasch erkennen, daß sie so ist, wie alle Vorgänger hier, daß man im Grunde genommen die gesetzgeberische Entwicklung nur weiter den Weg gehen läßt, den sie bei uns seit Jahr und Tag geht, nämlich den Weg zum Abgrunde. Man kann sich über polizeitechnische und gesetzestechnische Fragen, auch so weit es um die hier zu regelnde Materie geht, verschiedene Anschauungen zurecht legen, aber es geht hier nicht um Einzelheiten, deshalb sei auch nicht von Einzelheiten in diesem Zus ammenhang gesprochen. Ich greife nur zwei Bestimmungen heraus, die ganz typisch sind für die Technik der Gesetzgebung im Staate und nicht zuletzt auch für den Geist, aus welchem heraus hier regiert wird, für den Geist der absoluten Unaufrichtigkeit und mangelnden Fairness.

Hohes Haus! Es ist doch eine Selbstverständlichkeit, daß in einer demokratisierten Öffentlichkeit das Bedürfnis zum Bekenntnis groß ist und daß vor allem Flaggenabzeichen und Symbole in erster Linie diesem Bekenntnis zu dienen haben. Die Flagge, das Abzeichen, spielt eine große Rolle, insbesondere im Leben der politischen Parteien. Sie wissen, daß es ja zur Hauptmiserie unseres öffentlichen Lebens gehört, daß bis heute noch nicht klar ist, was eigentlich eine politische Partei ist, obwohl sie schlechthin die Grundlage des öffentlichen Lebens bildet; und wenn schon der Rechtscharakter der politischen Partei unklar ist, um so unklarer ist natürlich die Frage der Berechtigungen, die einer Partei zustehen, einschließlich des Gebrauches ihrer Abzeichen. Sieht man die Vorlage darauf hin an, dann sieht man, daß die legislative Abteilung des Innenministeriums zunächst an der Regelung der Verwendung der staatlichen Symbole im Grunde genommen nichts ändert; sie spricht ferner von Flaggen und Symbolen der Selbstverwaltungsverbände und endlich anderer Korporationen. Ganz typisch ist aber schon der § 2, der vom Begriff der Flaggen spricht; und wenn Sie den Text dieses Paragraphen lesen, so finden Sie: "Das in diesem Gesetz über die Flaggen bestimmt wird, gilt in gleicher Weise für die Fahnen, Fähnchen (Standarten) und andere ähnliche Gegenstände". Stellen Sie sich vor, Sie schreiben ein Buch über den Obstbau und haben ein Kapitel über den Begriff "Obst" und sagen: "as in diesem Gesetz über die Birnen, Zwetschken und ähnliche Gegenstände bestimmt ist . . ." Haben Sie damit den Begriff des Obstes? So wird bei uns Gesetzgebung betrieben!

Im § 3 finden wir ganz verschämt den Absatz 6: "Andere Flaggen und Wappen als die im Absatz 1 und 2 angeführten bedürfen keiner Bewilligung; im übrigen gelten die Bestimmungen dieses Gesetzes jedoch auch für sie".

Diese Flaggen, die hier verschämt aufgezählt sind, sind zweifellos die Flaggen und Abzeichen der politischen Parteien; soviel Scham hat man auf Regierungsseite doch gehabt, daß man sich sagte, man könne schließlich die Abzeichen der Parteien doch nicht verbieten, weil man nicht ohneweiters in die Lebensäußerungen der Parteien selbst eingreifen könne.

Wer aber etwa glaubt, daß unsere Administrative darauf verzichtet, die Parteien zu schikanieren, wie sie will, der irrt sich. Und deshalb sind auch in dieser Vorlage die Voraussetzungen dafür geschaffen. Sie finden im § 7, Abs. 2 eine Bestimmung, die lautet: "Offentlich andere Flaggen, Wappen oder andere Symbole zu benützen, ist verboten, wenn dies im Hinblick auf den Charakter eines solchen Symbols oder im Hinblick auf die Art seiner Benützung oder nach dem Tatcharakter als Äußerung gegen die Entstehung, Selbständigkeit, Einheit, Einheitlichkeit oder demokratisch-republikanische Fo rm der Čechoslovakischen Republik oder als Äußerung der Mißachtung gegenüber der Staatsflagge oder dem Staatswappen erscheinen würde oder durch die Verwend ung des Symbols die öffentliche Ruhe und Ordnung gefährdet werden könnte."

Hier ist offenkundig die Bestimmung, mit der schließlich und endlich den Parteien, vor allem den unliebsamen Parteien, der Gebrauch der Flagge und insbesondere der Parteifahnen unmöglich gemacht werden soll. Das widerspricht der Stellung der Parteien im öffentlichen Leben, steht aber absolut im Einklang mit der ganzen Hemmungslosigkeit, die für die Verwaltung unseres Staates charakteristisch ist. Wir haben ja, Gott sei Dank, schon reiche Erfahrungen gemacht, um zu wissen, was wir zu erwarten haben, wenn die Administrative etwa die Ort einer Benützung" oder den "Charakter eines Symbols oder einer Flagge" unter dem Gesichtspunkte der Störung der öffentlichen Ruhe und Ordnung zu prüfen hat. Ich werde Ihnen ein Geschichtchen erzählen, das werden Sie nicht für möglich halten. Bekanntlich haben wir seit Oktober des Vorjahres ein neues Tagblatt "Die Zeit". Da hat man ein Werbeplakat gemacht und konnte darauf lesen: "Die Zeit kommt!" Dieses Plakat war auf weißem Papier gedruckt, mit normalem Druck; der war schwarz; dann war eine rote Linie da. Da verbot nun die Behörde das Plakat und sagte: "Die Zeit kommt", das ist doppelsinnig, da denken sich die Deutschen etwas; zweitens: schwarzweiß-rot, das sind fremde Staatsfarben; und drittens, das ganze Plagat war grau getönt, das sind also die Farben der Reichswehr und das ist der Gipfelpunkt der Staatsgefährlichkeit. (Smích komunistických poslanců.) Sie lachen, aber in solchen Blödheiten ergeht sich die Praxis unserer Verwaltung in unendlicher Serie. (Sehr richtig!) Alles recht gut und schön. Wenn man an zuständiger Stelle über diese Dinge spricht, heißt es, es sind Miß griffe untergeordneter Organe; aber bis heute haben wir noch keine praktischen Maßnahmen gesehen, um diese Mißgriffe grundsätzlich auszuschalten. Wir müssen im Gegenteil feststellen, daß diese Vorlage ein Versuch ist, die legalen Voraussetzungen dafür zu schaffen, diese Mißgriffe ins Unendliche zu übersteigern. (Potlesk poslanců sudetskoněmecké strany.)

Man könnte im Einzelnen sprechen über jenen Teil, der sich mit den Uniformen befaßt, Vorschläge erstatten über alles, was den Gemeinden zugemutet wird bei Beseitigung bedenklicher Symbole. Meines Erachtens ist das leider ganz überflüssig, weil es gar keinen Zweck hat, praktische Vorschläge zu machen.

Aber eines muß mit aller Deutlichkeit gesagt werden: diese Vorlage dient nur dazu, weiter die faktische Macht im Staate zu verlagern; sie dient letzten Endes dazu, jene Entwicklung weiter zu unterbauen, die auf nichts anderes hinauslaufen kann als auf eine völlige Zersetzung der rechtlichen Grundlagen unseres öffentlichen Lebens.

Sie sprechen immer vom Staate und unterstellen uns, daß wir für den Staat nichts übrig haben. Wir weisen auf diese Dinge nicht hin, weil wir Ihnen Böses sagen wollen, sondern in der ehrlichen Überzeugung, daß es so unter gar keinen Umständen weitergehen kann. Man hat sich eine sehr einfache Formel zurecht gelegt. Man setzt die Öffentlichkeit in Schrecken, verursacht Panikstimmungen (Posl. Beuer: Sie machen die Panik, Sie, die Henleinleute!), man argumentiert letzten Endes aus außenpolitischen Situationen heraus und glaubt damit, innenpolitisch alles rechtfertigen zu können, vor allem die Preisgabe aller Voraussetzungen rechtsstaatlicher Entwicklungen. Wir können auch heute nicht mehr tun, als auf die ungeheure Gefahr aufmerksam zu machen, die aus derartigem Verhalten erwächst. Wir lehnen es aus diesen Gründen, an denen wir nicht schuld sind, ab, dieser Vorlage unsere Zustimmung zu geben. (Potlesk poslanců sudetsko-německé strany.)