Tisztelt képviselőház! Beneš miniszter Úr expozéja, mint mindig, oktató hangu és olyan általánosságokban mozog, amelyet nagyon nehéz megfogni. Nem is expozéja után, de cselekedetei után lehet megbírálni az ő külügyi politikáját, amelynek egy hibája van, hogy túlméretezett. Beneš miniszter Urat mindig az a gondolat vezeti, hogy a Csehszlovák republikának a külügyi helyzete akkor a legbiztosabb, ha egy nagyhatalomnak a szerepébe öltözötten jelenik meg a szinen és hogyha a republika jövőjét rábízza a népszövetségre, vagyis, hogy magamat úgy fejezzem ki, egy kártyára teszi fel egész politikáját.

Ennek a politikának szülötte a kisentente mint egységes nagyhatalom és ennek a politikának a szülötte az, hogy igazában a csehszlovák respublika sokkal több és nagyobb kötelezettségekkel van megterhelve, mint amennyi megfelel a teherbírásának.

Amióta szerencsém van a külügyi bizottság tagjának lenni, mindig éles ellentétben voltam azzal a politikával, amelyet a miniszter Úr követ. Az ő politikája nem az, hogy az államnak a külömböző néptörzseit egymással összhangba hozza és a szomszédokkal való kereskedelmi, gazdasági és politikai jóviszonyt teremtse meg. Ő a szövetségek és paktumok kiépítésének az útját választotta és ezek a paktumok és szövetségek mind a szomszédai ellen irányulnak, vagyis röviden a Beneš-i politika nem a szomszédokkal, de azokkal szemben való politikát véli az államot megerősítő eszköznek. A Beneš-i politika minden szomszédjával szemben lekötötte magát pozitiv irányban és ma a respublika olyan helyzetben van, amely krízis esetén a népre súlyos kötelezettségeket hárít. A miniszter Úrnak szerepe bizonyos szempontból emlékeztet Cavournak a szerepére, aki megteremtette Itália-unitát és akkor még Itália nem volt meg. A mai helyzet, ha az expozé szemüvegén nézzük, azt mutatja, hogy a népszövetségi gondolat csődbe került. A Népszövetség Wilson elvont eszméi alapján teremtődött meg, ebbe azonban beoltották a győztes államok imperialista miazmáit és a külsö objektiv forma mellett a Népszövetség nem az abszolut igazság szerve, hanem ma arra szolgál, hogy a háboru utáni győztes nagyhatalmak önző érdekeit állandósítsa.

"No more war", sose legyen többé háboru, ezzel a jelszóval töltötték meg a világ közvéleményét. A háborutól kifáradt népek ezt a kábitószert bevették és akkor még nem hitték, hogy ez az egész intézmény nem azt a gondolatot foglalja magában, hogy sose legyen háboru, hanem azt, hogy sohasem legyen háboru a győztesekkel szemben, hogy azok a jóllakottak csendben emészthessenek. Ez a nyugalmi állapot fentarható volt, amíg a világ lethargiában volt, de annak fentartása lehetetlenné vált, mihelyst az emberiség a maga természetes életműködéséhez tért vissza. Hogy magamat modernül fejezzem ki, amikor a statizmus szembe kerül a dinamizmussal és egymás ellen mennek. Ma azonban a győztesek leléptek a statizmusról a dinamizmusra.

A világháboruig minden háború úgy fejeződött be, hogy az egyik rész az győzött, a másik részt legyőzték, de az emberiség felfogása¨megmaradt ugyanaz. A mostani háboruban azonban a bolsevizmus, a szines és a fehér faj között a tekintély elmosódása, a társadalmi forradalmak egy uj pszychét teremtettek meg, amely megrendítette a világon az etatizmus, a kapitalizmus, a szocializmus gondolatát, megrendítette mindazokat az oszlopokat, amelyeken a világ nyugszik és ma azzal fenyeget, hogy a világ kulturája, úgy ahogy van, összedűl. Ebben a helyzetben Európa szerepe már nem egyedül a döntő. Ázsia a sárga veszedelemmel a bolsevizmus talaja. Afrika a fekete fajok öntudatra ébredésének veszedelmével, Amerika a kapitalizmus megmásulásával mind-mind olyan tényezők, amelyek annyi robbano anyagot viselnek magukban, hogy itt csak egy tudna még menekvést teremteni, ha az"Igazság" győzedelmeskednék.

De már Pontius Pilátus azon töprengett, hogy quid est veritas? Pozitiv irányban ennek meghatározása nehéz. Negativ irányban azonban meghatározható az, hogy: nem igazság az, amely az önérdeknek önző csúfságait rejti magában. Ahogy egy kereskedelmi mérlegben, ha egy számtani hiba benne van, ez a mérleg készítésénél mindig előtérbe kerül, éppen úgy van ez ma a világ helyzetében is. Ha az igazságszolgáltatásban egy hiba csúszott be, - az önzés - ez kiderül a diplomáciai mérleg készítésénél is. Akárhogy magyarázzák, akárhogy próbálják mesterséges intézményekkel elfödni azigazat, egy kétségtelen, hogy a Népszövetség alapokmánya nem felel meg az önzetlen igazság követelményeinek. A Népszövetség fenkölt gondolata nem úgy lett megvalósítva, hogy a Népszövetség, mint intézmény, az igazságosságon alapuljon, de úgy lett megszervezve, hogy a Népszövetség elfogult intézménye legyen annak, hogy egy örök statika teremtessék meg, vagyis, hogy a győzők maradjanak meg mindig győzőknek és hogy a legyőzöttek maradjanak meg mindig legyőzötteknek.

Mindig előtérben áll az a logikai kérdés, hogy vagy úgy kellett a világot ujra építeni, hogy az ethnikai elv győzedelmeskedjék, vagyis minden faj, amelyben államalkotó képesség van, felszabadíttassék idegen járom alól és nemzeti államok megalkotásával a nemzeti ségiviszályok kiküszöböltessenek és akkor ott meredez nagyon sok széttépett nemzet előtt az a kérdés, hogy miért tépték akkor őket szét, vagy nem igaz ez a tétel, hanem a gazdasági principiumok a döntők, akkor ott meredez ez akérdés, mint mathematikai hiba, hogy akkor a gazdasági egységeket miért rombolták szét? Amikor 1915-ben Olaszországot, az európai nagy proletárt, ahogy ezt Corradini nevezte el, angazsirozta Anglia és Franciaország régi barátai, a triple alliance ellen, akkor Rómában Olaszországot biztosították, hogy a területi intézkedéséhez szükséges területeket fog kapni és elismerik Itáliának Abessziniába való"intérets particuliaires et dominants en Abessinie". Anglia bizonyos mértékben ennek a háboru után eleget tett, Franciaország azonban nem. 1935 januárjában ugyan ezt a mulasztást Franciaország a Laval-Mussolini féle megegyezésben nagyrészben pótolta is, azonban kétségtelen, hogy azokat ki nem elégítették. Es amikor most Olaszország a maga dinamikus erejét érvényesíteni kezdi, akkor mintha 1915 nem lett volna, ezt angazsirozója figyelembe nem veszi és az objektiv Népszövetségre és a népszövetségi paktum alapintézkedéseire támaszkodva, a formális igazság hangoztatásával a régi szövetségesek egymással szemben állnak és ennek a krizisnek, a nehézségeit érezzük ki abból az expozéból, amit Beneš Úr tár szemünk elé. Amikor a világháboru kitört, akkor az egyik oldalon ott állt támasz és barátok nélkül Ausztria-Magyarország, Németország, Bulgária és Törökország, a másik oldalon ezekkel szemben ott állott az egész világ. Hogy ilyen egyenlőtlenség mellett a háboru négy évig tartott, ez a hősiesség epopéája, de egyben az emberiség tragédiája is, ma azonban a helyzet egészen más. Az egész világ ma nincs úgy angazsirozva egy kérdésben, mert ne felejtsük el, hogy a Népszövetségnek nem tagja Németország, nem tagja Japán és nem tagja Amerika. (Posl. Kosik: De tagja Szovjetoroszország!) Köszönöm ezt a"ziccert", tisztelt Képviselő Úr, tagjaugyan a Népszövetségnek Oroszország, de Oroszország ma nem egy egységes világbirodalom, de szovjet, amelyből igen nagy részleszakadt, amely szintén nagyhatalom és ez Lengyelország, amelynek az érdeke szöges ellentétben áll az orosz érdekekkel.

Ebben a helyzetben a külügyminiszter Úr a maga oroszbarátságával lekötötte magát a keleten, hogy ezzel magát biztosítsa keleten. Megalkotta a kisentente-ot, hogy ezzel biztosítsa magát Közép-Európában és lekötötte magát északon és nyugaton Franciaországnak, hogy ezáltal találjon védelmet északon és nyugaton. Azonban, ha most kelet, nyugat, dél és észak felől ezek a szerződések esetleg életbelépnek, ez nehézséget jelent a respublika részére és ezeket a nehézségeket, ha nem nagyhatalmi ábrándokat űztek volna külügyi politikánkban, ma nem kellene elszenvedni.

A respublika túlságosan függvénye lett Franciaországnak és Franciaországnak mai helyzete egyrészt az angol és francia, másrészt a francia és olasz szerződések következtében igen sok nehézségeket rejt magában. A jövőbe látni nehéz, a múlt történelme sok tanulságot rejtmagában, de igazavan Anatol France-nak, hogy:"Atanulság nem sokat ér. Adott esetben az emberek sohasem a tanulság szerint cselekszenek, mert akkor csak egy ostobaságot követnek el, de mindig a temperamentumok, impulzusok szerint cselekszenek, ez az oka az emberiség baklövéseinek." Amikor II. Fülöp spanyol király elindította ármádáját Erzsébet királyné Angliája ellen, akkor nem gondolta, hogy van a hajóknál egy erősebb hatalom; s amikor Napoleon blokád alá akarva venniAngliát, nem hitte, hogy van az emberi fizikai erőnél egy nagyobb hatalom és ez a sors.

Amikor a mai helyzetben a repülőgépek és a lelki infekciók jelentik a hatalmat és nem a hajók és a gazdasági szankciók, akkor nehéz a jövőbe látni. Csak egy bizonyos, az, hogy ebben a nagy sakk-játszmában nekünk, kicsiny sakkfiguráknak, nem az a feladatunk hogy akirály, vagy a királyné, vagy a torony szerepét játszuk, de az sem a feladatunk, hogy adott esetben a lónak a figuráját helyettesítsük. Nekünk a magunk államának a kereteiben, nem túltengett világambicióktól vezettetve, egyet kell keresnünk, azt, hogy követeljük a külügyminisztertől, hogy igyekezzék elkerülni minden nehézséget, amely a respublikát egy háboru veszedelmének tenné ki. (Posl. Schulcz: Ott áll a Népszövetség alapján!) Igen, de a Népszövetség tagjai összevesztek egymással. Mert akár"büntető hadjáratnak", akár"exekuciónak", akár"szerződések korrekt végrehajtásának", vagy"szankciónak" nevezik is azt, ha egyik ember fia a másik ember fiának szuronnyal, tankkal és repülőgéppel megy neki, bizony csak háboru az és a háborut nem a diplomaták, de a nép fiainak a vére avatja olyan szörnyü sorstragédiává.

A külügyminiszter Úrnak a mostani helyzetben egyet kellene megteremtenie: követni a régi szláv bölcs tanácsokat, hagy az ember a szomszédjával, ne pedig a szomszéd szomszédjaival igyekezzék megegyezni. Ez az orosz közmondás egy mély bölcsességet rejt magában és éppen ezért nem tudom osztani azt az optimizmust, amely a miniszter Úr expozéjából itt-ottkicsillan. Mert a Beneš-i külpolitika következtében, az orosz-szovjet politika miatt a respublika ellentétben áll Lengyelországgal. A francia politikával való túlzottlekötöttsége miatt ellentétben van Németországgal, eddigi magatartásai miatt ellentétben áll Ausztriával és Magyarországgal és így a szomszédokkal való politikája miatt nem barátokkal van körülvéve. A népszövetségi szerepe miatt pedig Csehszlovákia a kisentente-al együtt belekerült a szankció erőszakos alkalmazásának és Olaszország iránti barátságtalanságának a harapófogójába. A külügyminiszter Úrnak sikerült olyan kivételes külpolitikai helyzetet teremtenie, hogy rossz viszonyba került mindenkivel, lekötöttségbe került mindenkivel, de ez nem erőssége a köztársaságnak.

Azzal nem akarok most foglalkozni részletesen, hogya mainépszövetségi szankciós politikának mi lesz a következménye a respublika amúgyis rosszúl álló külkereskedelmi mérlegére; etekintetben már tegnap a külügyi bizottságban kérdést tettem, hogy milesz, ha Olaszország bojkottal felel, az ittlévő gyáriparral, húsiparral stb. Erre megnyugtató választ nem nyertem, de rámutatok arra, hogy mi ezt a körülményt nem tudjuk elviselni, mint ahogyan azt a nagyhatalmak elviselhetik. (Posl. Schulcz: Melyik az a külügyi politika, amit Ön szerint csinálni kellene?) Semmiesetre sem nagyhatalmi külpolitikát kell csinálni, mert nem szabad elfelejteni azt, hogyha a kicsiny akarja a nagyot utánozni, ebbe a kicsiny belepusztul.

Ami pedig a miniszter Úrnak a kisebbségi kérdésről mondott szavait illeti, arra nézve csak rámutatok arra, hogy az ittlévő kisebbségi szerződések ézaz adminisztráció végzései között mindenütt külömbség van és rámutatok arra az ezer néhézségre, amelyekkel küzködünk és amelyek megcáfolják azt, amit a miniszter Úr a külföldnek mondott. (Posl. Stunda: Ugyan mit erőlteti mindig ezt a kérdést, amikor tudja, hogy nem igy van!) Mluvte slovensky, Vy jste Slovák. (Posl. Stunda: Prepáčte, u nás existujú menšinové práva a ja ich používam!) Vy nejste menšina, Vy jste Slovák, Vy jste agrárník, Vy nemáte menšinová práva, to je naše privilegium.

Místopředseda dr Markovič (zvoní): Prosím o kľud.

Posl. dr Szüllő (pokračuje): Tisztelt képviselőház! A kisebbségi kérdéssel kapcsolatban állítom azt, hogy mi igenis elégedetlenek vagyunk, hogy jogaink nem respektáltatnak és mivel a kormánynak sem belpolitikájával sem külpolitikájával megelégedve nem vagyunk, az expozételnem fogadom. (Potlesk.)

Meine Damen und Herren! Wenn wir auch die Friedensbemühungen des Außenministers Dr. Beneš, die auch in seinem gestern hier gehaltenen Exposee zum Ausdruck kamen, würdigen und unterstützen, so vermögen wir noch nicht seinen Optimismus zu teilen, in der Beurteilung der Lage und der Aussichten des Friedens, insbesondere hier in Mitteleuropa und mit Bezug auf das Verhältnis zu Deutschland. Herr Dr. Beneš hat sicherlich seine ehrliche Überzeugung ausgesprochen, wenn er gestern erklärte, daß zwischen der Čechoslovakei und Deutschland keine Gegensätze bestünden, aber ich frage hier:"Kann man von dem Verhältnis des Dritten Reiches zur Čechoslovakei vielleicht dasselbe sagen? Herr Dr. Beneš hat hier gestern selbst zugegeben, daß das innere Regime eines Staates auch seine Außenpolitik entscheidend beeinflußt und ich glaube, daß gerade die Außenpolitik des Dritten Reiches eine hundertprozentige Bestätigung der Richtigkeit dieser These des Herrn Außenministers ist. Wer glaubt denn heute noch an die Friedensversicherungen der Herren Hitler und Goebbels? Sogar die Herren von der Sudetendeutschen Partei können nur mit Mühe ein Lächeln unterdrücken, wenn sie von der Friedenspolitik des Dritten Reiches reden. Mögen auch die von Hitler vor einigen Jahren aufgestellten Kriegszieledes deutschen Nationalsozialismus, zu denen ja bekanntlich auch die Eroberung der Sudeten gehört, von der offiziellen Außenpolitik des Dritten Reiches, natürlich nur aus taktischen Gründen, verschwiegen werden, zumal ja auch gegenwärtig die Kriegsvorbereitungen gegen die Sowjetunion im Vordergrunde stehen, so bilden diese Kriegsziele des Hitler-Imperialismus doch tatsächlich einen integrierenden Bestandteil der Außenpolitik des heutigen Deutschland. Gerade jetzt besteht die sehr große Gefahr, daß Hitler die durch denRaubkrieg Mussolinis in Europa und in der ganzen Welt entstandene Situation dazu ausnützen wird, um den Weg der kriegerischen Abenteuer zu betreten, auf den er ja übrigens auch durch die inneren Erschütterungen des faszistischen Regimes gedrängt wird. Wer die Kriegsgefahr, die von Seite des Hitlerimperialismus droht, in ihrem ganzen Umfange erkennen will, der muß sich dessen bewußt sein, daß Hitler ebenso wie Mussolini den Krieg braucht, um dem Zusammenbruch des faszistischen Regimes, der sich bereits vorbereitet und ankündigt, zuvorzukommen. Darum vermögen wir den Optimismus des Herrn Außenministers in Bezug auf das Verhältnis zu Deutschland absolut nicht zu teilen und darum schätzen wir die Lage in Europa und vor allem in Mitteleuropa außerordentlich ernst ein. (Předsednictví převzal místopředseda Langr.)

Unserer Meinung nach wird der Friede und auch die Čechoslovakei vom Hitlerimperialismus unmittelbar bedroht. Ich erkläre hier: Eine Friedenspolitik, die diese große Gefahr nicht voll einschätztoder übersieht, ist weder real noch konsequent. Wem der Kampf um die Erhaltung des Friedenswirklich ernst ist, der muß sich dessen bewußt sein, daß ein wirklicher Kampf um den Frieden nur dann erfolgreich geführt werden kann, wenn ermit der größten Wachsamkeit gegenüber der Außenpolitik des Dritten Reiches, mit einem unausgesetzten hartnäckigen Kampf gegen den Hitlerfaszismus, gegen den Imperialismus und gegen die Kriegspläne des Dritten Reiches verbunden ist.

Für die Čechoslovakei ist dieser Kampf gegen den Hitlerfaszismus und Hitlerimperialismus besonders aktuell, ja geradezu eine Frage von Lebenswichtigkeit, nicht nur deswegen, weil die Eroberung der Sudetengebiete zu den Kriegszielen des deutschen Nationalsozialismus gehört, sondern vor allem deshalb, weil der Hitlerfaszismus, der Imperialismus des Dritten Reiches hier im deutschen Gebiet in der Sudetendeutschen Partei seinen Ableger, seine politische Agentur hat. Die Herren von dieser Partei sind immer sehr nervös, wenn wir auf diese Frage zu sprechen kommen. Aber ich glaube, daß heute bereits auch die wärmsten Freunde des Herrn Henlein im Lager der čechischen Agrarpartei und insbesondere um den neuen Herrn Ministerpräsidenten herum allmählich einsehen, daß die Sudetendeutsche Partei mit dem Dritten Reich nicht nur durch ihre gemeinsame faszistische Ideologie, sondern auch durch ihre praktische Tagespolitik auf Tod und Leben, auf Gedeih und Verderb verbunden ist. Das zeigt sich sehr deutlich - wenn man so sagen darf - in der Außenpolitik der Partei des Herrn Konrad Henlein. Wohlgemerkt: Sowohl in der offiziellen als auch insbesondere in der inoffiziellen, in der illegalen Außenpolitik der Sudetendeutschen Partei, wobei man sich natürlich nicht durch die Doppelgeleisigkeit dieser Politik der Sudetendeutschen Partei verwirren lassen darf, die sich eben aus der Tatsache ergibt, daß das sudetendeutsche Gebiet heute noch ein Bestandteil der Čechoslovakischen Republik ist.