právně - vydané, poněvadž mouka není předmětem úpravy, provedené nařízením č. 137 z r. 1934.

Jako doklad o výsledku takové kombinované revise, v pojetí Obilní společnosti, uvádíme jeden případ mlynáře R. Kordíka z Tučap, takto přepočítaný na l q žita:

Obilní společ. uznaný Obilní společ. požad.

»přestupek« poplatky

Kč Mlynář přijal l q žita, přede žněmi v mouce

půjčený (neoprávněná koupě).... 14. Mlynář žito to semlel a 70 kg mouky z něho prodal pekaři (neoprávněný prodej prý

žita)............,, 14. -

Mouka ta nebyla plombována...... 14. -

Otruby z onoho l q žita nebyly zpoplatněny. 0. 52 Pekař, že koupil neplombovanou mouku

z onoho q žita..........14. -

Na l q žita uvalila Obilní společnost poplatků či pokut..........56. 52

Postup Obilní společnosti jest nesprávný.

Obilní společnost není vůbec oprávněna rozhodovati o tom, zda určitě jednání je či není přestupkem nařízení 4. 137/34, poněvadž tatové rozhodování náleží příslušným úřadům.

Obilní společnost není dále oprávněna požadovati od nikoho rozdíl mezi výkupní a prodejní cenou obilí, pokud se jedná o obili Společnosti ke koupi nenabídnuté. Jen od zemědělce, který obilí Společnosti nabídnuté nedodal vůbec, nebo nedodal včas, může Společnost požadovati náhradu rozdílu mezi výkupní a prodejní cenou (§ 19).

V citovaných dopisech jest řada dalších nesprávných tvrzení a výkladů nařízení 5. 137/34.

Uvedené případy - právě tak i ostatní zde neuvedené - vyžadují, aby postup Obilní společnosti vůči mlynářům byl uveden do správných kolejí. Účelem Obilní společnosti přece není ohrožovati hospodářskou existenci několika tisíc mlynářů k prospěchu několika velkomlýnů.

Proto se podepsaní táží:

1. Jest nesprávný postup Obilní společnosti vládě znám?

2. Jaké opatření vláda provedla, nebo hodlá provésti za tím účelem, aby nařízení č. 137/34 nebylo Obilní společností samovolně a libovolně uplatňováno a vykládano?

3. Jest vláda ochotna zaříditi, aby všechna nesprávná opatření Obilní společnosti proti mlynářům dosud provedená - zejména neoprávněné požadováni rozdílu ceny výkupní a prodejní v jednoduché nebo dvojnásobné výši - byla odvolána?

V Praze dne 12. března 1935.

Mikuláš, Zeminová, dr. Patejdl, Netolický,

Solfronk,

Hatina, Fiala, Šmejcová, Malý, Bergmann, Lanc,

Sladký, Kraus, Tučný, David, Jos. Tůma, Langr,

Stejskal, Hynek. Polivka, dr. Stránský, Špatný,

Tykal,

Původní znění ad 2838/VII.

Interpelláció

Beadják dr. Holota János képviselö és társai

a pénzügyiminiszter Úrhoz

a párkányi pénzügyi hivatalok által bevezetett törvényellenes, kiméletlen és botrányos adóügyi eljárás és gyarkoriat megszüntetése tárgyában.

A pénzügyi hívatalok az egész állam területén oly kíméletlen gyakorlatot vezettek be, hogy az sok helyen valóságos csapást jelent a gazdasági válsággal amúgy is megnyomorított adófizető közönségre. Különösen tarthatatlan irányban fejlödnek a viszonyok a párkányi adóigazgatás területén. A párkányi járás adóügyi panaszait ismételten szóvátette a helyi sajtó is, azonban eddig eredménytelenül. Az alábbiakban a botrányos helyzetet feltáró újságcikkeket teljes terjedelmükben idézzük.

Az »Érsekujvár és Vidéke« cimü hetilap 1934. június 3. 4 számának 13. oldalán különösen az adókivetési eljárásról ezeket ínja:

»Hétköznapi szürke életünkben manapság nincs aktuálisabb kérdés, mint az adók kérdése. Ha községünkben, vagy járásunkban bárhol megfordulunk és bárkivel érintkezünk, rövid eszmecsere után a »macska a talpára esik« (s máris a legfájóbb pontra, az adók kérdésére terelődik rá beszélgetésünk.

Mai vezércikkünk kapcsán egy körsétát szeretnénk tenni ebben a labirintusban és illusztrálni akarjuk. hogy az »egy akol egy pásztor« elvét nem uniformizálhatja az Adóigazgatóság a vallomásokra küldött felhívásaival és disztingválni kellene, hogy melyik adófizetőnek, mennyi határidőt engedélyez a válasz megadására, mert némely esetben, ha száz keze és száz Iáiba lenne is az adófizetőnek, képtelen a megadott határidőn belül a kérdésekre feleletet adni.

Ismertes ugyanis, hogy, az Adóigazgatóság a vallomásokra küldött felhívásokban 8 napi határidőt ad a válaszok beadására. Az is ismeretes, hogy egyes esetekben negyven-ötven és a nagy általánosságban legalább húsz kérdésre kell válaszolni. Ez volna a kisebbik baj. Csatolni kell azonban kivonatokat, öszszeállításokat kimutatásokat, mérlegeket és egyéb lehető és lehetetlen igazolásokat.

Azoknak kedvéért, akik azon szerencsések közé tartoznak, miszerint nem tudják, hogy ezek a kérdések a csatolmányokra való felhivások miként hangzanak, ízelítőül álljon itt egy par - a maga valóságában - örök emlékül:

»Saját háztartására mennyit költött és ezt igazolja hitelt érdemlő kimutatásokkal és nyugtákkal. Csatolja kezdő és záró leltárát, bevételeinek és kiadásainak részletes jegyzékét. Mennyit fizetett orvosának ügyvédjének? A mult évben bevallott bankbetétjét, amit ez évben nem váltott be, hova tette? Üzleti ügyben kivel és mit tárgyalt?«

Hogy ezek és ehhez hasonló negyven kérdés mit jelenthet egy kisgazdának, kisiparosnak és kiskereskedőnek, azt könnyein elképzelhetjük... A nagyobb adómorállal rendelkező vidéki gazda, asztalos, vagy szatócs elviszi a kérdéseket a jegyzőjéhez s azzal igyekszik elkészíttetni rá válaszait. Ez sem sikerül mindig, mert a jegyzőknek adó-ügyben a felek érdekéiben ily irányban működni tilos s ha a bátrabbak meg is teszik, annak megfelelő volta nagyon kétséges, mert hiszen az ügyvédek sem vállalják, miután egy ilyen válasz elkészítéséhez a legegyszerűbb esetben is 2 nap szükséges, amihez idejük sincs s amit az anyagilag úgyis kivérzett kliens megfizetni nem tud.

Az adófizetők másik fele önmaga igyekszik a válszokat elkészíteni, azonban a legnagyobb részük az igyekezetnél nem jut előbbre, mert már az elején beletörik a bicskája. Miként is tudná a sok kérdést megválaszolni s főleg igazolni, mikor a mindennapi kenyérszerzés gondjai mellett könyveket nem vezethet s ha vasárnap vesz is húst, vagy vásárol egy pár csizmát, arról nyugtát nem gyűjtött.

A nagyvállalatok és cégek viszont, akik megfelelő könyvelési személyzettel rendelkeznek és akik hetven-nkolcvan kérdést is kapnak, még kevésbé tudják nyolc nap alatt ezt feldolgozni és éppen azért tömegesen fordultak az Adóigazgatósághoz halasztás iránti kérelmeikkel. Tették ezt, minden valószínűség szerint abban a tudatban, hogy a kérvény elintézéséig annak halasztó hatálya van s nem kerülhetnek késedelembe, Igy időt nyernek majd, hogy a sokágú és nem mindig célirányos kérdésekre adatszerűén felelhessenek.

Csodák csodája azonban, ezúttal az adóigazgatás - egyebekben nehézkes szervei - óramű pontossággal dolgoztak s negyvennyolc óra alatt (sok esetben még gyorsabban) utasították el az ily irányú kérvényeket. Volt eset arra is, hogy az elutasító végzéseket külön küldönc utján kézbesítették ki.

Szeretnénk hinni, hogy a fellebbezések, panaszok, igénylések is hasonló gyorsan intéztetnek majd el s nem kell egy fellebbezés elintézésének kisürgetéseért négyöt évig kálváriát járni, akkor amikor az elutasító végzést éppen csak kikézbesiteni kell, mert hiszen a fellebbezési tárgyalásokon naponta párszáz darab fellebbezést tárgyalnak le a statisztaként szereplő fellebbezési bizottsággal.

Az adófizetők nem volnának ilyen szükkeblück időadás dolgában az adóigazgatósággal szemben. Nem volna kifogásuk aziránt sem, ha a fellebbezésekre több időt fordítanának s azokat legalább felolvasnák a fellebbezési bizottságnak s azután igazságos mérlegelés tárgyává tennék.

Ugyanúgy arra is időt engednének, hogy a közpénzen tartott fötisztviselők, szeretettljesebb,

leereszkedőbb, de legalább is a köteles udvariasság határain belüli módon bánjanak az állam pilléreivel, az adófizetőkkel a személyes érintkezésnél.

Jóllehet az adófizetők nyolcvan százalékának nincs meg az a képzettsége, hogy egy szabályos mérleget és tíz kimutatást 8 napon belül csatolni tudjon, mert hiszen ennek pontos teljesítéséhez legalább is kereskedelmi akadémiát végzett előképzettség és tizenöt-húsz napi idő kell, de minden körülmények között rendelkeznek annyi önérzettel, hogy az adott tisztelet ellenében ugyanazt követeljék meg.

A mai - igen súlyos helyzetben -, mikor az adófizető úgyis roskadozik a különböző és legnagyobb részben önhibáján kívüli gazdasági viszonyok és adók súlya alatt, ennyit ő is elvárhat.

Elvárhatja azt is, hogy ha a 8 nap kevés a válaszok megadásához, - mert ennyi idő alatt írásbeli bizonyítékait beszerezni és kimutatásait elkészíteni nem tudja, - hogy arra halasztást kapjon.

Ezzel a méltányossági aktussal nem rövidülne a kincstár sem s talán elejét lehetne venni a fellebbezések tömeges voltának, is mert asz igazságos kivetés alapján álló adófizetési kötelezettség alól - ami a megegyezéssel mindig elérhető volna - senki sem vonná ki magát. «

Ugyancsak az »Érsekujvár és Vidéke« 1934. július 22. -i számában ugyancsak az adókivetési eljárás törvénytelenségei a következőkben vannak összefoglalva:

»A kivetési eljárás során az adófizetőkhöz intézett kérdések oly nagy számban adattak fel, hogy azokat a kitűzött 8 napi határidőn belül megválaszolni a lehetetlenséggel volt határos. Annyi kivonatot, kimutatást kért az adóigazgatóság, hogy kénytelenek voltak a 8 napi határidő meghosszabbítását kérni. Ezek a kérvények elutasíttattak. Hiába állították cégek, lateinerek. gazdák, kiskereskedők, hogy ezt a tiküzött határidőre fizikailag lehetetlen elkészíteni és hiába kértek kivételes esetekben halasztást, betegség miatt, alkalmazotthiány, vagy a főnök távolléte miatt, nem kaptak még csak 24 órás halasztást sem.

Nem vette figyelembe az Adóigazgatóság az idevonatkozó, törvény erejével bíró kormányrendeletet, amely pedig világosan rendeli, hogy:

»A kérdések olyan terjedelemben adandók fel, hogy annak megválaszolásával a vállalkozónak rendkívüli munkája és költsége ne állhasson elő. «

Úgyszólván mindnyájan azt a felhívást kaptuk, hogy kivonatosan, de teljes terjedelemben és számban csatoljuk be szállítóink névjegyzékét, hogy kinek, mit és miért fizettünk.

Méltatlankodva sérelmezzük ezt is, mert ez ellenkezik a tövény szellemével és természetes - sőt előre látható volt - hogy ezt a kikötött időre teljesíteni képtelenség. Ilyen - kizárólag megnehezítésre szolgáló - kérdéseket feladni az

adóigazgatóságnak joga nem volt! Az erre vonatkozó kormányrendelet a következőképpen hangzik:

"Nem kívánhatja az elsőfokú pénzügyi hatóság, hogy neki általános természetű dolgokra az adófizető válaszoljon, hogy pld. közölje szállítóinak névjegyzékét és feltüntesse, hogy a szállítás, vagy szolgáltatás foganatosításáért nekik mennyit fizetett... Nem kívánhatja, hogy közölje összes vevőinek címét, csak konkrét esetre adhatja fel a kérdést, olyan értelemben, X kereskedő Z cégtől mennyi árut mennyiért vásárolt. "

Sérelmezzük, hogy a szakértői vélemények meghiányolás esetén az adózóknak kézbesített kérdésekben nem lettek velük közölve, holott o törvény erre nézve is intézkedik, mégpedig a következőképpen:

»Ha a meghiányolás szakértői véleményre támaszkodik, akkor annak lényeges tartalmát az adózóval közölni kell... «

A törvénynek, illetve a kormányrendeletnek ezek a rendelkezései és irányelvei nem lettek betartva és épen azért állítani menjük, hogy a kikéabesített fizetési meghagyások törvényellenes és szabálytatalan eljárás során születtek meg és bocsáttattak ki.

Különösen fontos ezen megállapításunk, mert - okulva a mult tapasztalatain - előrelátható, hogy beadott fellebbezéseink »mulasztásba esés« (kontumáció) címén lesznek elutasítva. Megengedjük, hogy a hivatal részéről ez a legkényelmeseibb eljárás, mert az elkészített blankettákat kitölteni nem nagy munka és nem is kell felettük sokat gondolkozni, de az adófizetőre nézve az ilyen blankettaszerü elutasítás existenciák felett határoz.

Hisszük, hogy nem tévedünk, hogy a válaszok megadására kért halasztások megtagadása, továbbá a rengeteg felesleges kérdésnek feltevése és az időtrabló kimutatások követelése mind arra czolgál, hogy ok legyen a kontumáció fegyverével élni, pedig már előre is leszögezhetjük, hogy ez sem törvényszerű. A kontumáció kérdése ugyancsak szabályozva van az adótörvény végrehajtási utasításában, amire kivonatosan a következőkben vagyunk bátrak hivatkozni:

»Ha az adózó fél válaszával a hatóság kételyei eloszlatva nem lettek, vagy csak részben lettek eloszlatva, a kifogási eljárást mindaddig folytatni kell, míg a tényállás teljesen megvilágítva nincs... Csak abban az esetben áll be a kontumáció, amikor a fél a hivatalos felszólításnak egyáltalán nem tett eleset, vagy idejében nem felelt... «

Ezek szerint nem lem lehet kontumáció végett elutasítani egy fellebbezést, a kérdésre - adott válasz hiányossága miatt.

Köteles lett volna az adóhatóság az előtte nem teljesen világos kérdések tisztázása végett ujabb kérdéseket feladni és mindez nem történt meg.

Nagyon sokan kérték, hogy a válaszok kiegészítése, megmagyarázása és okmányszerü alátámasztása végett idézzék meg őket személyes

kihallgatásra. Ezen kérelmük figyelmen kívül hagyatott, ami nem kevésbbé törvényellenes, mint a fentebb előadottak.

A válasz minden kérelemre, előterjesztésre, mindig: »a fizetési meghagyás" volt és igy lehetett lehetséges, hogy a járás 1933 évre szóló adó előírása a nagy általánosságiban és különöser a kis adófizető alanyokra való vonatkozásban magasabb volt, mint az előző évi.

Az egész köztársaság lakossága, felelős államférfiak és különösen a pénzügyminiszter, egyszóval mindenki tudja, hogy az 1933. évi gazdasági év, ha nem is volt rosszabb mint az előző év, de semmi esetre sem volt jobb, csak éppen a párkányi adóigazgatóság tulbuzgó tisztviselői nem tudják ezt, mert ök a kivetésekkel azt bizonyították, hogy ilyen jó gazdasága év még nem volt! (?)

Engedtessék meg nekünk ezen fellebbezésünk során kitérni arra is, hogy a járás többezer adóalanyának adókivetése mondd és írd "három hivatali munkanapot" vett igénybe.

Három napig ülésezett az adókivető bizottság és legyen szabad nekünk ezt az időt egy kissé keveselni.

Ha nem volnánk meggyőződve arról, hogy az adóigazgatóság jóindulatához kétség nem fér és ezen sorozatos tévedéseket, törvényellenességeket csak téves információk és munkával való tulterheltség (?) idézte elő, azt állítanánk, hogy az adókivető bizottság csak statisztaként használtatott fel és a kivetések már ugy szólván előre elkészültek.

Ezt bizonyítaná az a körülmény is, hogy a becslésre, vagy az előirányzatra bármilyen pontos válaszokat is adott az adófizető, az figyelmen kívül hagyatott és egyszerűen az eredeti becslés szerint lett az adó kivetve.

Nem is csodálkozunk, mert hiszen három nap alatt a járás adóját kivetni csakis ilyen eszközök és irányelvek igénybevételével lehet.

A sok sérelmet szenvedett adófizető közül, akiket nemsokára csak »adókivetetteknek« nevezhetünk majd, mert az adó csak kivetve lesz, de megfizetni majd nem tudják, - kiemeljük a helybeli járásorvos esetét, ami fényt derít a szellemre és rendszerre, ami a párkányi adóigazgatóság berkeiben tanyázik. A vallomást nála sem fogadták el. hanem azt kérdések követték. A kérdésekre a szokott feleletek. A járásorvos azt állította, hogy hat boncolása volt, míg az adóigazgatóság a szakértők becslése alapján 30 boncolást állított be ugy a forgalmi adó. mint a jövedelemadó kiszámításának alapjául.

Ennek dacára válaszait minden további nélkül figyelembe nem vették, hanem az adót egyszerűen a szakértő véleménye alapján vetették ki és eddig hiába volt a járásorvas minden jogorvoslata.

Ha a kivető hivatal kellő godossággal és lekiismeretességgel járt volna el, egyszerű átirattal meggyőződhetett volna a valóságról.

Közismert, hogy boncolás csak a vizsgálóbíró rendeletére történhet, és hogy erről járásbíróságok nyilvántartást vezetnek. Az a körülmény,

hogy az a kivizsgálás nem törvénik meg, hanem elfogult, esetleg konkurens rosszindulatú szakértők véleményét hunyott szemmel elfogadják, arra vezet, hogy a kivetést fellebbezés, a fellebbezést közigazgatási bíróságihoz intézendő panasz követi majd, ami felesleges munkát ad a félnek és közigazgatási apparátusnak Is.

Ez csak egy csepp a tengerből és azért említjük, hogy a sérelmezett száz és száz eset közül itt legalább egy bizonyítsa, hogy az ilyen kivetések következménye a fellebbezések és közigazgatási bíróságokhoz intézett panaszok özöne, arninek természetes folyománya, hogy addig ezeket az adókat az adóalanyon behajtják s így közben végrehajtást szenvedett lesz az adófizetőből, mert a fellebbezéseknek halasztó hatásuk nincs!

Ma már szomoru tényként állapítjuk meg, éppen az ilyen eljárások következtében, hogy a járásunk tönkretett adófizetői között mindjobban elharapódzik a szállóige, mely szerint »nekem már mindegy, rám vethetnek ki annyi adót, amennyi jólesik, mert rajtam egy fillért sem hajtanak be. «

Míg e fellebbezést from, közben arról értesülök, hogy a mai napon ismét egy párkányi, 35 évig fennállott üzlet húzta te redőnyeit.

Tekintetes Fellebbezési Hatóság!

Ilyen adópolitika mellett az adóalanyok fásultak, közömbösek, nemtörődömök és nemfizetők lesznek, miért érzik, sőt tudják, hogy az őket meg nem illető adóterheket megfizetni ugysem tudják!

A legjobban igazolja feljajdulásnak nevezhető fellebbezésünket a legfelsőbb közigazgatási bíróság, mert a párkányi adóigazgatás végzései, illetve az elutasítótt fellebbezések ellen beadott panaszokat a vezérpénzügyigazgatóság már fel sem torjeszti, hanem azt, jobban mondva a fizetési meghagyásokat saját hatáskörében semmisíti meg.

Az előadottak után mi. akik még megpróbálunk jogorvoslattal élni és akiknek még talán fontos, hogy a fellebbezéseinek ne maradijának irott malasztok és ezeknek ezrekre menő száma ne 35 napon belül tárgyaltassék le a fellebbezési bizottsággal, hanem alapos mérlegelés és kivizsgálás tárgyává tétejssnek, mert ezt kivánia a jog és ezt kívánja a kincstár, de az egész állam érdeke is.

Párkány, 1934, julius 21.

Tisztelettel: Abelsbeng Imre.

U. i. Egyidejuleg aziránt is esedzem. hogy öt évvel ezelőtt beadott fellebbezéseink is végre elintézést nyerjenek. «

Az Érsekújvár és Vidéke 1934. szeptember 9. -i számaiban a következő nyilt levelet hozza dr. Horváth Arnoldhoz a párkányi adóigazgatóság vezetőjéhez:

» Mélyen tisztelt Adóigazgató Uram!

Ugy tudom, hogy Önnek hétfő, csütörtök és szombat a fogadónapia. Sajnos, én éppen ezeken

a napokon nem érek rá és igy ez uton vagyok kénytelen a szándékolt eszmecserét - ha egyoldalúan is - önnel lefolytatni. Mindkettönkre nézve talán kellemesebb is ez a mód, -mert jól tudom, hogy önnek a felek meghallgatására csak nagyon megszorított, rövid idő szokott rendelkezérése állni, én pedig szerétéin kiöntení, ami a torkomat szorongatja.

Ön, igen tisztelt Adóigazgató Uram sérelmezi, hogy én az aktuális adóügyi töténésekkel, jobban mondva »kilengésekkel« foglalkozom. Nemcsak, hogy sérelmezi, hanem a nyilvánosság igénybevétele végett - végső kétségbeesésükben hozzám fordulókat, velem együtt bizonyos retorziók lehetőségével biztatja... Éppen ez az a körülmény, ami okot ad nekem arra, hogy itt, a nyilvánosság itélőszéke előtt keressem meg Önt és ily módon hozzuk egymást - mint az itteni adóigazgatás vezetőjét és mint a nyilvánosság egyik helyi képviselójét - egymáshoz - ha ugyan tetszik - közelebb!

Engedtessék meg nekem megjegyezni és Önnek szives tudomásulvéteire ajánlani, hogy írásaim már 14 évvel ezelőtt is - mikor ön még a gimnázium vagy az egyetem falai között szurkolt az aznapi feladat végett és mikor én már megjártam az orosz és olasz front rögös utait mindenkor legbensőbb, befolyásolhatatlan, akaratlanul is feltoluló, emberi érzéseimből fakadtak és ma újságírói müködésem alatt ez csak annyiban változott, hogy az a kötelességteljesítéssel is párosult.

Elvítathatatlan örök igazság, hogy az igaz ügynek sohasem kényelmetlen a nyilvánosság fénye, de tény és valósáig is, hogy az erőszakolt, görbe ügy, legyen az hivataltól, vagy magánembertől eredő, ebben a nyilvánosság fényében kényelmetlenül érzi magát.

Minden írásom, de különösen azok az írásaim, melyek a kényszerítö körülmények miatt az adókérdésekkel, vagy kilengésekkel foglalkoznak, mindég hangfogó igénybevételével látnak napvilágot és az ilyen kényesebb kérdéseknél szükséges köteles gondosságot, valamint az állam érdeke szem előtt tartását soha nem mellőztem. Azt sem tévesztem szem elől, hogy az állam pénzügyi egyensúlyát - még rossz adópolitika esetén is - az adófizetőknek kell fenntartaniok. A viszonosság alapján viszont nem téveszthetem szem előtt azt sem. hogy az adófizető az állam legnagyobb kincse és hogy azzal ezek szerint is kell bánni. A bánásmódra pedig a törvényben lefektetett alapelvek szolgálnak irányadásul, melyek éppen ugy kötíg Önt, mint történetesen azt az adófizetőt, akinek e törvény rendelkezése ellenére elveszik a vetőmagját.

Az Ön kijelentései és »beigérései« igen tisztelt Adóigazgató Uram azt bizonyítják, hogy ön, illetve az Ön hívatalának egyes »kilengő és tulbuzgó« cselekedetei ebben a bizonyos nyilvánosság fényben kényelmetlenül érzik magukat. Vájjon miért? fin megnyugtathatom önt Uram, hogy Ön a legnagyobb lelküsmeretességgel és szigorral végezheti kötelességét, a sajtó önt ebben nem csak. hogy gáncsolni nem fogja, hanem mindenkor tá-

mosatja is. Azonban ügy az adófizetők, mint az Ön felettesei elvárják Öntől, hogy ne közönyös kézzel nyúljon az egyes esetekhez, hanem keresse meg azt a kivezető utat, ami szolgálja az államérdeket és szolgálja az adóalany fennmaradásának lehetőségét is. Az elöbocsátottak dacára jómagam pedig veszem magamnak a bátorságot »beigérni«, hogy minden tulkapás, vagy törvénytelenség, ami nálam a sajtó egyik helyi képviselőjénél panaszként elő lesz terjesztve - ha a tényállás beigazolódik, napvilágot fog látni. Ez részemről olyan természetszerű kötelezettség, mint az Ön részéről az adókivetés.

Az tisztán az Ön - elsősorban hivatalos, másodsorban emberi - meggyöződése, hogy vájjon helyes-e fizetési halasztás engedélyezése helyett egy adóalanyt ugy elárverezni, hogy az vagy földönfutóvá lesz, vagy másnap reggelre cégtáblát cserél. A tízezrekre menő adóhátralékot ezek után Ön szépen nyilvántartja, évről évre felettes hatóságának kimutatja, de az megfizetve akkor sem lesz, mikor Ön már talán »az ilyen és ehez hasonló esetek jutalmaképen« a pénzügyiminiszteri székből fogja párkányi adóigazgatóját emberséges, keztyüs kézzel való bánásmódra inteni az adófizetővel szemben.

Isten látja lelkem Uram, én nem értek Önnel egyet. Én esetről esetre kivizsgálnám az adott eset mellékkörülményeit, magamat érdektelen, objektív informátorokkal tájékoztatnám és méltánylást érdemlő esetekben nem siettetném az adófizető pusztulását, hanem éppen ellenkezőleg annak fennmaradása érdekében mindent el is követnék.

Én történetesen egy olyan Gondos Vilmos könyvkereskedő és nyomdász párkányi lakoshoz, aki a köztársaság fennállása óta sok tízezer Ki adót fizetett, és aki előttem három-négy kilóra becsülhető csekkel igazolta, hogy - mondd és írd - tiz-ötven Kč-ig fizetett adót naponta és mikor a törvényszék által jóváhagyott kényszeregyezségi iratokkal bizonyította előttem, hogy teljesen tönkre ment, és mikor az adóhátralékai az ingatlanain a kincstár javár a biztosítva vannak, semmi körülmények között sem küldtem volna ki a végrehajtót azzal az utasítással, hogy foglaljon le mindent és ha már mindent úgyis lefoglal, az üzletet zárja is le a szó teljes értelmében! Különösen nem tettem volna ezt szeptember 4. -én, mikor a könyvkereskedőknek egész évben ez a pár nap jelenti a szezont és mikor ezt a pár napot a könyvkereskedő ugy várja egész éven át, mint ahogy Ön várja, Igazgató Uram, az ilyen Gondos Vilmosok által befizetett adófillérekből önnek kiutalt fizetést.

Legjobb akaratom mellett sem tehetek arról, hogy én az Ön helyében végrehajtóimat sokkal emberségesebb bánásmódra oktatnám ki egy olyan asebmotozásnál, mint példának okáért a nyolcvanas évek körül járó Fráter Ignácnál Szálkán történt. Az én végrehajtómnak tudnia kellene, hogy akkor, mikor egy tizenkét éves gyermek sír, ordít és könyörög, hogy értéktelen kis óráját ne vigyék el, nem szabad a gyermekre rákiabálnia, hogy »kidobatlak az iskolából, ha to-

vább bőgsz«. Ugy látszik igen tisztelt Adóigazgató Uram, hogy ezt a végrehajtót is korán dobták ki az iskolából, mert ha már a főnökei ki nem tanították, ott kellett volna megtanulnia, hogy egy tizenkét éves gyermek nem felelős nagyapjának adótartozásaiért, továbbá, hogy az ilyen durva kifakadás ennek a tizenkét éves gyermeknek ielkében egész életen át élni fog.

Én, akarva, nemakarva nem tudom helyeselni és a fölött hozsannát zengeni, hogy Szajkó János Szálkái lakos, kisgazda üszőjét a falu végére hajttatta a végrehajtó és a falusi lakosság aprajának, nagyjának gaudiumára ott alkudozott vele, hogy mennyiért bocsátja vissza tulajdonába. Hosszas huza-vona után ezer Kč-ban kötötték meg a vásárt és az üszőt visszavezethették az istállóba. Szajkó János uram, mint mondja, visszaváltotta a borjut. Ö szegény abban a hiszemben élt, hogy ezen fizetéssel tényleg »visszaváltotta«, holott ez a valóságban nem igy áll. Mert bár az ezer Kč befolyt az adópénztárba, de az üszö azár alól feloldva nem lett és zsegény Szajkó János uram ugyanerre az üszőre rövidesen ujabb árverési hirdetményt fog kapni.

Ugyanekkor, ugyan abban a községben képtelen az adóvégrehajtó kiszámítani, avagy tudatosan nem számítja ki, hogy a törvény által visszahagyni rendelt vetőmag, éleiéin és le nem foglalható tartási rész milyen hányadát teszi ki a gazda egész termésének. Önök azt az álláspontot vallják, hogy nem fontos, hogy jogos vagy jogtalan az ingók átvétele, a fontos az, hogy a delikvenst ezzel fizetésre kényszerítsék és így a törvény irott betűi és annak szelemé a végrehajtás foganatosításánál sutba lesz dobva. Talán igazuk van Önöknek, mert hiszen a delikvens jogorvoslattal ugy sem él és ha tenné is ezt, annak elintézése hónapokig tart, annak halasztó hatálya nincs, és közben az erőszakosan elszállított ingó az árverésen pár fillérért el tesz adva, amiből a gazdának felbecsülhetetlen kára van és az államnak semmi haszna sincs.

A többek között Kubis Mihály szalkai lakos esetében, mikor a nevezett ingóinak elvitelére halasztásért könyörgött Önnek és azonnali fizetésre 3000 Kč-t igért, nem az iránt érdeklődném, hogy ki irja a kegyelmi kérvényét stb., hanem inkább kivizsgálnám, hogy igaz-e az, hogy 24 személynek ad az asztalánál kenyeret, mert ennyi tagból áll a családja és igaz-e az, hogy tűzvész martaléka lett az egész ingósága, ami biztosítva nem volt

Mint jó pénzügyi politikus irónt is vannék a kezembe és kiszámítanám, hogy az adóhivatal által felfogadott fuvarsok díjai arányiban vannak-e a beszállitott értékekkel? Vájjon nem nagyon terhesek-e ezek a fuvardíjak a végrehajtást szenvedetteknek?

Bátor vagyok az iránt is érdeklődni, hogy van-e erre, illetve ezekre a költségekre fedezetük Önöknek? Vagy feltételezzem, hogy ezeket a költségeket Önök rövid uton áthárítják a végrehajtást szenvedőre és igy talán a költség nagysága mellékes?