Tisztelt Képviselőház! A csehszlovák parlamentarizmus mai állapotában fényesen bizonyítja a teljes munkanélküliséget. Hosszú idők telnek el akkor, amikor egy egész nagy halmaza van a közérdekből való szükséges teendőknek, törvényhozási alkotásoknak és a parlament munkátlanságra, tétlenségre van kényszerítve.

Ez bizonyítja azt, hogy maga a parlamentarizmus egy fikcio, hogy a parlamentarizmus egy játékszer a végrehajtó hatalom kezében, ami az abszolutizmusnak jelenlétét a legkiválóbban bizonyítja. A parlament voltaképpen a népakaratnak kifejezője, annak kellene lennie, azonban ahhoz a népakarat nem jut hozzá, hogy kifejezést adjon a maga akaratának, amely szabadságot, igazságot és életet akar.

Ehhez természetesen a szükséges munkát is akarnia kell és el kell végeznie; a hatalmi politika azonban ezt nem engedi. Megakadályozza a munkát, munkátlanságra, tehetetlenségre, tehát az általános munkanélküliség elleni küzdelem sikertelenségére kényszeríti a törvényhozást, amelynek rendeltetése a népakaratnak kikejezése.

Ez az állapot azonban azt is jelenti, hogy a Csehszlovák köztársaságban az erőszak mindenhatósága van jelen, amely a jogállapot terén úgy fejeződik ki, hogy itt a jog uralma hiányzik. Itt az élet és szabadságnak védelme, az állam elötti és a törvény elötti teljes jogegyenlőség, az egyenlő elbánás nincs biztosítva a jog uralmának hiánya folytán minden lakós részére.

De itt a gazdasági hatalom és a politikai hatalomra való törekvés is nem abban a kézben van, amely a nemzeti érdeket tartja elsőrangunak, hanem abban a kézben van, amely a saját érdekeinek akarja alárendelni a nemzeti érdeket, a plutokráciának, a bankokráciának, amely máris birja a gazdasági hatalmat és törekszik a politikai hatalom felé, nem törődvén azzal, hogy az összes népek sorsa folyton megy az elszegényedés felé, amely végeredményben nemzeti összeomlást és az állam gazdasági összeomlását is jelenti.

Ilyen állapotok között azt hiszem, hogy az európai közvéleményben meggyökerezik egy olyan nézet, hogy itt nincs jogállam, hogy itt az igazságtalanságok országát lehet megtalálni. Hát ezen nem lehet csodálkozni. Elismerem, hogy nemcsak a hivatalos kormányzat hibás ebben, de hibás maga a parlament is, amelynek nem volna szabad magát annyira lenézni, nem volna szabad annyira öntudat, önérzetnélkülinek lenni, hogy a végrehajtóha, talomnak egyszerü játékszere legyen; követelnie kellene azt a hatáskört, hogy a nép akaratát fejezze ki és hogy a népnek kiszolgáltassák az igazságot, a szabadságot.

Vannak olyan gondolkodó államférfiak, akik azt mondják, hogy a fejlődés útja jogállamtól kulturállam felé vezet. Hát kérem, lehet a lélek nemessége folytán bizonyos mértékben kultúrállamban nélkülőzhető a jog, azonban a jognak az a mértéke, amely egy jogállamban meg kell hogy valósuljon, szükséges egy kultúrállamban is. De hogy lehet erről a fejlődésről beszélni ott, ahol jogállam nincsen?

Tudom bizonyítani és állítom, hogy a Csehszlovák állam nem jogállam. Itt a jog uralma tényleg bizonyítottan hiányzik. Itt a népek nemzeti önrendelkezési joga konfiskáltatott, mert a nemzeti kisebbségi jog ebben az államban csak úgyszólván látszat. A szabadságjogok, a polgári jogok, az emberi jogok, a politikai jogok mind kiépítetlenül, tehát kiszolgáltatlanul hevernek, mert hiszen csak arra kell rámutatnom, hogy az alkotmány parancsát sem a törvényhozás, sem pedig a végrehajtó hatalom eddig nem teljesítette, mert hiszen özönével vannak azok a törvények, amelyek az alkotmány-kerettörvényben elő vannak írva és 12 esztendő nem volt elég, hogy ezek a törvénvek megalkottassanak.

Ilyen körülmények között hogyan lehet beszélni a jog uralmáról? Pedig enélkül nem lehet olyan alkotásokat csinálni, amelyek évszázadokra vannak hivatva rendeltetést betölteni az emberi jólét, az emberi boldogság érdekében.

A jog uralma nélkül álló szervezet magában hordja a halálnak csíráját, tehát ez mindenféle érdekszempontból, az államérdek, a nemzeti érdek, sőt az emberi érdek szempontjából is megvalósítandó. Itt jövök arra rá, hogy voltaképpen mit találok kifogásolnivalót akkor, amikor még ez a mai törvényjavaslat, az államfogházakról tárgyalás alapját képezi.

Én a kérdést úgy fogom meg, hogy állítom azt, hogy az igazságügyi kormány nem teljesíti kötelességét, nem áll hivatásának magaslatán. Az igazságügyminiszternek a kormány jogi lelkiismeretének kell lenni, ennek a jogi lelkiismeretnek meg kell éreznie azt, hogy kötelességek vannak és hogy ezek a kötelességek teljesítve nincsenek.

Az igazságügyi kormánynak elsősorban való kötelessége mindazon törvények megalkotásának előmozdítása, amelyek az alkotmány szerint is a szabadság biztosítékait kell, hogy képezzék. Ezek hiányoznak és ezt a hiányt az igazságügi kormánynak pótolnia kell. Az igazságügyi miniszter úrnak elsőrangu kötelessége, hogy ezekkel a javaslatokkal idejöjjön a nemzetgyűlés elé végre 12 év után.

Nézzük, melyek ezek a törvények és mindjárt meglátjuk, hogy azok megalkotása mind a szabadság érdekében valók. Az ilyen törvényjavaslatoknak megalkotásával és beterjesztésével az igazságügyminiszternek jó példával kell előljárnia, ki kell forszíroznia azokat a törvényjavaslatokat, amiket 12 év óta halogatnak, de tovább halogatni nem lehet.

Ott van az alkotmánynak az a rendelkezése, hogy a minisztériumról, a minisztériumok hatásköréről külön törvény fog intézkedni. Ez a törvény a mai napig sem lett előterjesztve, pedig hát ez nagyon fontos, mert hiszen ezen törvényben olyan rendelkezéseknek kell benne foglaltatniok, amelyek a parlamentnek, a bírói hatalomnak és a végrehajtó hatalomnak az egyenranguságát is biztosítják, amelyek nem engednek visszaéléseket a végrehajtó hatalom kezében hatalmi-politikai tendenciákból. Mindazon meghatározás, amely a hatáskört körülírja, a szabadság biztosítékát képezi.

A miniszteriális hatáskörröl szóló törvény hiánya az egész köztársaság életében érezteti hiányát és pedig tényekkel. De itt van a miniszteriális felelőségnek kérdése is. Hiszen a most folyó nagy Stříbrný politikai pernek egyik elnöki megállapítása az, hogy nincsen meg a miniszteriális felelőségre a megfelelő törvény. Az alkotmánykerettörvény ad erről intézkedést és meg is mondja azt, hogy a jogi felelőségrevonás kérdésében törvényt kell alkotni, ez azonban nem történt meg és ezért van az a kritikus és bizonyos fokig komikus állapot, hogyha ma megállapítják egy volt miniszternek, vagy egv mostani miniszternek a felelőségét, felelőségrevonásának a szükségességét, akkor nincs meg a biróság, amely felelőségre vonja és nem tudják megállapítani az illető miniszternek felelőségét, aki vétett a jog ellen, vétett az összeférhetetlenség ellen és vétett mindenféle köztisztesség ellen.

Azt hiszem, hogy akkor, amikor a hatalmi politikának exponensei is elismerik a bűnt, hogy 12 évig nem teljesítette kötelességét a parlament, a kormánynak most a törvényjavaslatot be kellene terjesztenie. A kormány 12 évig nem hallgatott a magyar ellenzék szavára, amely indítványaival az összeférhetetlenségi törvénynek és más szabadságbiztosító törvénynek megalkotását sürgette. Most ezért a bünhődésnek kell elkövetkeznie és a bünhődés az, hogy a kormány nem tud ma a jognak elégtételt szerezni és, hogyha lehet megsértett jogrendről beszélni, annak nem tud elégtételt nyujtani.

Az összeférhetetlenségi törvényt jól-rosszúl megalkották ugyan a Csehszlovák köztársaságban, azonban az összeférhetetlenségi bizottság nem működött, megalakítása óta egyetlen egy űlése sem volt, egyetlen egy összeférhetetlenségi esetet sem bírált el, pedig azt hiszem, hogy sehol a világon nincs annyi összeférhetetlenségi eset, mint éppen a Csehszlovák republikában. Mert az a kérdés, amelyik most a Stříbrný-féle kérdéssel összefüggésben van és előjött, intő példa arra, hogy, amit elmulasztott a Csehszlovák köztársaság törvényhozása és a végrehajtó hatalom, azt most minden további késedelem nélkül meg kell csinálni és ebben az igazságügyi kormányzatnak kell jó példával előljárni. Forszíroznia kell, hogy mindazok a kérdések, amelyek visszaélésszámba jönnek és amelyek a fórumon ki vannak teregetve, azok mind elintézhetők legyenek és a közélet tisztasága meg legyen teremthető.

De nincsenek meg az egyesületi és gyülekezési szabadságnak az alkotmány áltat előírt külön törvényei sem, dacára annak, hogy a magyar ellenzék ebben a kérdésben is előterjesztette a maga törvényjavaslatait, tehát az iniciatívát a kezébe vette azzal a céllal, hogy remélte, hogy a kormányzás mégis ráébred a maga kötelezettségére és teljesíteni fogja azt, mert ez a köztársaság érdekében, a köztársaság lakosainak érdekében neki kötelessége.

De itt van a bírói függetlenség, a bírói felelőség kérdése. Ennek külön törvényben való biztosítását szintén előírta az alkotmány, azonban az alkotmány parancsa itt sem lett teljesítve. Pedig itt is megvolt az iniciatíva a magyar ellenzék részéről amely törvényjavaslattal járult a képviselőház elé, azonban ezt nem fegadta el az igazságügyi kormány és nem teljesítette követelésünket az összkormány. Az igazságügyi kormány tehát nem állt itt sem hivatása magaslatán.

A szólásszabadság kérdésének, a sajtószabadság kérdésének rendezéséről is lehetne itt beszélni. Itt is kötelességmulasztással lehet vádolni a 12 év alatt szereplő összes kormányokat, amelyek ez ügyben is tanubizonyságát adták annak, hogy az alkotmány parancsát nem vették komolyan. Az élet azonban megmutatta, hogy micsoda végzetes következményei lehetnek annak, hogy még azok sem tisztelik a törvényt, akiknek kötelességük azt gyakorolni.

Tessék csak felfigy elni, mi lesz a következménye a Stříbrný ügynek, micsoda rossz véleménnyel lesznek a külföldön arról, hogy itt mit jelent a törvénytisztelet, mit jelent itt a jognak az uralma.

De az igazságügyi kormánynak hibájául rovom fel azt is, hogy nemcsak ezeknek a törvényjavaslatoknak megalkotását nem forszírozta és nem terjesztette elő, de semmiféle konkrét törvényjavaslati indítványt 12 év óta a nemzetgyűlés elé nem hozott és hibájául rovom fel azt - és merem állítani, hogy a saját lelkiismerete nem fogja feloldani a felelőség alól - amiért az úgynevezett nemzeti kisebbségi jogok érdekében nem tette meg 12 év alatt azt, amit kötelessége lett volna megtenni és amit írott betükben ratifikál a saint-germaini békeszerződés és alaptörvényül ír elő. Az élet és szabadságnak védelme, a törvény előtti jogegyenlőség, az egyenlő elbánás, az mind a porba hullott, itt még a minimumok sem lettek teljesítve, nem haladtak a maximum, a béke, a megértés felé, hanem ellenkezőleg, visszafelé haladtak.

Ebben a tekintetben csak egy-egy mondattal akarom megemlíteni, hogy melyek azok a mértföldjelzők, amelyek ezt a hiányt mutatják. Az önkormányzati jognak kiépítése tekintetében minden kormány, amelyik ebben a köztársaságban 12 év óta szerepelt, egyformán bűnös abban, hogy az önkormányzati jogot a parlamentarizmussal együtt látszatokká süllyesztették és ezek a látszatok temetőjévé váltak a népakaratnak, temetőjévé váltak a szabadságnak, temetőjévé váltak a jogegyenlőségnek.

Itt az igazságügyi kormánynak meg volt a maga kötelessége és hogy azt nem teljesítette és eziránt nem tett egy lépést sem, azt ugyebár nem kell részletesebben bizonyítanom. Ezért bűnös az igazságügyi kormány és saját lelkiismerete előtt felmentésre nem számíthat.

Azokról a kérdésekről, amelyek az önkormányzati jognak például kulturális téren való kiépítését jelentik, a kulturális autonomiának kérdését, arról kár beszélni, mert hiszen ehhez nemcsak, hogy egyetlenegy homokszemet nem hoztak, hogy kiépüljön a jobb jövő, a megértés a köztársaság érdekében, hanem mindent megtettek arra vonatkozólag, hogy még csak egy homokszem se kapcsolódhassék a másik homokszemhez és hogy az autonomia meg ne adja a szabadságot, az életet, az igazságot, az életképességet azoknak az országoknak, amelyeknek gazdasági életképességét erőszakos úton skadályozták meg.

De az igazságügyi kormánynak nemcsak ez a feladata, hanem feladata az is, hogy ki kell forszíroznia minden olyan jogalkotást, amely az országoknak gazdasági életképességét hivatv a van szolgálni és biztosítani, mert ha ezt nem teszi és hogyha az egyes országokat prédájává engedi át a bankokráciának, a plutokráciának, akkor támogatójává lesz annak az elszegényedésnek, amelyik ma folytonfolyvást tart és menni fog mindig tovább mindaddig, amíg a gazdasági hatalom nem a megfelelő kézben van, menni fog az általános elszegényedés és a bolsevizmus felé. Ez egy büne az összkormánynak, de az igazságügyi kormánynak is, mert az igazságügyminiszternek meg kell éreznie, hogy igazságtalanság van itt, meg kell látnia, hogy egy népnek az élete egy olyan gazdasági rendszernek prédájává válik, amely a gazdasági elszegényedés, a végső megsemmisülés felé vezet.

Van azután egy speciális jogköre az igazságügyi miniszteriumnak és ez a saját hatásköre - hogy úgy mondjam - az igazságszolgáltatás kormányzati ágának a betöltése. Ha itt megnézem, hogy mi történt, itt is egy nagy semmit látok, ami szintén bizonyítja az igazságügyminiszter kötelességmulasztását. A bírói függetlenséget a bírói felelőséget, a bírói fizetésrendezést, a bírói területi szervezetet nem azért írták elő az alkotmánytörvényben, hogy azt ne teljesítsék, hogy attól megfosszák az ország minden lakosát, hogy abban a lakosság szabadságát ne lássa és ne használhassa. Miért nem hozzák a bírói függetlenségről szóló törvényjavaslatot ide és miért hoznak harmadrendü törvényjavaslatokat a ház elé, az államfogházakról, peren kívüli eljárásról? Pedig hát a bírói függetlenség az ország minden lakosa szabadságának egy fontos biztosítéka.

A bírói szervezet, a bírói felelőség kérdése fontos az igazságszolgáltatásnál. A bírói státusz, a bírói fizetésrendezés kérdése voltaképpen a bírói függetlenségnek a kérdése is. Erről nincs gondoskodása a kormánynak? Nem tudom, mennyi idő óta jelent meg a büntetőjognak a tervezete, azonban még ma sem került az az alkotmányjogi bizottsághoz.

De van még más türvény is, amely a Csehszlovák köztársaság életében igen fontos és siralmas, szomoru következményekkel jár. Ott van a rendtörvénynek kérdése. A rendtörvényről maga az igazságügyminiszter úr elismerte, hogy annak - sajnos - hézagai vannak és hogy a felsőbíróság olyan extenziv jogmagyarázatot alkalmaz, aminek végeredménye az, hogy bűn nélkül büntetést szabnak ki és ártatlanok kerülnek oda, ahol a szabadságot a legridegebb értelemben elveszik tőlük.

Hát nem-e elsősorban a rendtörvényt kellett volna az igazságszolgáltatás érdekében, az igazság érdekében novellizálni, megváltoztatni, hogy ne kerüljön alkalom arra, hogy azok lepjék el szabadságvesztés büntetésének kitöltésére az intézeteket, akiket most az államfogházról szóló törveny alapján államfogházzal fognak sujtani. Nem-e az lett volna legfontosabb kötelessége az igazságügyminiszter úrnak, hogy megreformálja azt a törvényt, amelynek alkalmazásával annyi igazságtalanságot teremtettek. Mert nem az a legfontosabb, hogy az, akit elitélnek, az államnak hófehér párnáján nyugszik-e, vagy saját fehér lepedőjén!

Azt hiszem, hogy az igazságügyiminiszter úr eltévesztette itten a sorrendet. Visszaemlékszem arra, amikor az igazságügyminiszter úr kijelentette, hogy belátja, hogy itt valami hiba van és bejelentette, hogy intézkedett, hogy két büntetőjogi egyetemi professzor bizassék meg azzal, hogy a felsőbírósági judikaturát vizsgálják felül és állapítsák meg, hol vannak a bajok és ők jöjjenek javaslatokkal, tervezetekkel, hogz mikép szüntethetők meg ezek a bajok.

Két év múlt el azóta, de eddig semmi sem történt. Pedig úgy tudom, hogy az egyik professzor úr már megbízása előtt is kifejezését adta annak, hogy a felsőbírósági judikatura extenziv jogmagyarázata teljesen a jog uralma ellen szól, teljesen az igazság ellen való, és jogtalan, mert hiszen a büntető jog terén extenziv jogmagyarázatnak nem szabad lenni. A jogkiterjesztő magyarázat voltaképpen uj deliktum statuálása.

A felsőbíróságoknak az az eljárása, hogy azt az évezredes elvet, amely úgy szól, hogy "de internis non iudicat praetor" egyszerüen félredobja és itéletet hoznak azon az alapon, hogy ők röntgenszemükkel belátnak a lélekbe és ott megállapítanak egy szándékot és szándékot büntetnek elkövetés nélkül, a legnagyobb igazságtalanság és jogtalanság. Hát kérem, az egyik professzor úr, aki meg lett bízva ennek a felsöbírósági judikaturának reviziójával, az voltaképpen ennek a rendtörvénynek apja volt és mint ilyen okvetlenül ismerős kellett, hogy legyen a törvényhozás intencióival, tehát a rábízott felderítő munka gyorsan elvégezhető lett volna. Ezzel szemben áll az, hogy két esztendő óta nem történt semmi, de a törvény kiterjesztő magyarázata folytán tovább folyt a szenvedés és egy csomó embert ártatlanul itéltek el.

Az igazságügyminiszter úrnak akkor megmondottuk, hogy az nem lesz elégséges, hogy egy bizottságnak tanulmányozás végett kiad egy ilyen, az élet és szabadság védelmére vonatkozó rendkivül fontos kérdést, hanem meg kell tenni minden intézkedést, hogy mindaddig, amíg a tudomány kiokoskodja a maga álláspontját, addig is megtörténjenek azok az intézkedések, amelyek a jogtalanságok és szenvedések útját lezárják.

Az igazságügyi kormány vezetője azt mondotta, hogy ő a bírósággal nem csinálhat semmit, a bíróságot nem kormányozhatja. Azt feleltük, hogy ez igaz, nem is kérjük, hogy kormányozza, mert mi a bírói függetlenségnek a hívei vagyunk. Azt mondotta az igazságügyminiszter úr, hogy a bírói függetlenség nem engedi ezt meg neki. Ebben igazat adtunk neki, de feltettük a kérdést, hogy melyik az a bírói függetlenség? Talán az, amit 12 év óta nem szabályoztak, amely ma is ott áll függetlenség nélkül és ki van szolgáltatva a politikai hatalom hatalmasainak es a kormányzásnak, mert hiszen a szisztemizáció örve alatt ma is meg van a bírói elmozdíthatóság, áthelyezhetőség. Megfelelő fizetést sem adnak a bírónak, amelyik függetlenségét biztosíthatná, tehát hol lehet itt bírói függetlenségről beszélni.

Azt is megmondottam az igazságügyminiszter úrnak, hogy az államügyészségnek kellő instruálásával lehet segíteni a bajon, mert ha az igazságügyminiszteri rendelet meghagyja, hogy olyan természetü ügyekben, amelyekben a bűnösség megállapítását jogkiterjesztő magyarázat útjan az igazságügyminisztérium nem tartja helyesnek, a jövőben ne emeljenek vádat, akkor megáll a szenvedés, amely az ártatlanul elitélteknek jut, mert törvényszerü vád nélkül nem lehet bírói itélet.

Nem tudja elrendelmi a miniszter úr, hogy az államelleni izgatás vádját csak akkor szabad megemelni, ha kifejezetten és precíze bizonyítottan benne van a tényállásban az a jogi kritérium, hogy: "az állam keletkezése és annak fennállása" ellen történt a cselekmény, az izgatás. Hát nem helyes lett volna-e, ha már régen kiadta volna a miniszter úr a rendeletet, hogy a magyar himnusz énekléseért, a himnusznak rádión való hallgatásáért, azért, hogy a rádiónak himnusza az ablak nyitvatartásával mások részére is hallható lesz, hogy azért, mert a "Harminckettes baka vagyok én" címü dal zeneileg reprodukáltatik, hogy a dalnak igazi, senkit sem sértő szövegének dalolása miatt vádat emelni nem szabad.

Az ilyen igazságügyi politikát lehetetlennek tartom és lehetetlennek tartom, hogy akkor, amikor az igazságügyminiszter úr maga kijelenti a költségvetési bizottságban, hogy ő ezt bajnak, hibának tartja, amikor megigéri a reparációt és eltelik két év anélkül, hogy valami tényleges reparáció történjék és ahelyett, hogy azt mondaná, hogy megállítjuk a szenvedést, adnak m ost egy-két fájdalomcsillapító flastromot. Ez az, amit ennél a javaslatnál, az államfogházak kérdésének tárgyalásánál feltétlenül le akarok szegezni.

Az igazságügyiminiszter úrnak módja van az államügyészségek kellő és igazságos instruálásával úgy befolyásolni az államügyészeket, hogy mindaddig, amíg a rendtörvény novelláris útja meg nem járódik, addig is lehetőleg ne engedjék fokozódni a szenvedéseket, akadályozzák meg azoknak csoportosulását és függesszék fel a szenvedéseknek lehetőségét.

Ide tartozik az is, hogy az igazságü gyminiszter úr rendeleti úton igenis belenyúlhat a bírói tanácsok alakításának kérdésébe és megakadályozhatja, hogy soviniszta bírák itélkezzenek politikai bűnperekben. Uraim, ez egy borzasztó fontos kérdés, mert hiszen az a sovinizmu s, mely a bíró lelkében él, megfosztja őt a függetlenségtől, mert hiszen ő már objektíven nem tud itélni, ő azt hiszi, hogy ő nemzetének egy messiása, egy hivatást kell neki betöltenie és ennek a hivatásnak, missziónak betöltése végett nem törődik semmivel és hagyja, hogy áldozatul essen az ő sovinizmusának az egyén és az igazság.

Mindezt konkrét példával tudom bizonyítani. Hogy mire képes egy soviniszta bíró, arra egy konkrét esetet említek fel, amikor egy bíró spicliskedésre vetemedett és feljelentést tett egy magyar ember ellen, hogy magyar nemzeti kokárdát viselt. A feljelentés folytán megindult a bünvádi eljárás és a bűnvádi eljárás folyamán a tárgyaláson beigazolódott, hogy a vád alaptalan, mert az illető egyáltalában nem magyar nemzeti kokárdát, hanem a szepesi németek dalegyesületének kokárdáját viselte egy este a mellén. Az illetőt természetesen felmentették és akkor ő feljelentéssel élt a denunciáló bíró ellen hatóság előtti rágalmazás címén. A denunciáló bíró szépen meghúzódott, nem ment el a tárgyalásra, hanem a tárgyaló teremnek egyik elzárt ajtaja mögött hallgatódzott, hogy folyik a tárgyalás. Az iratok közül ekkorra eltünik a feljelentő bíró által aláírt írásbeli feljelentés, mint corpus delicti.

És ekkor a másik soviniszta bíró, aki saját szemével olvasta és kezében tartotta a bírótársa által aláírt feljelentést és aki az ezen feljelentés folytán vádlottá lett magyar embert felmentette, segítségül jön és kimondja, hogy a denunciáns bírót felmenti, mert nincs bizonyítva, hogy ő tette volna a feljelentést. Ez bizonyítja aztán azt az állítást, hogy a bírói függetlenség megszünését jelenti a sovinizmus.

A korképhez hozzátartozik az is, hogy ez a denunciáns bíró politikai bűnperekben az itélőtanács tagja szokott lenni és jogi tudásával sem bírja magát emancipálni sovinizmusa alól, mert az igazán nem ostromolja az eget.

Předseda (zvoní): Pane řečníku, upozorňuji vás, že řečnická lhůta již uplynula.

Posl. dr Törköly (pokračuje): Az ilyen bíráktól meg kell szabadulni, mert ezek a jog uralmának leghalálosabb ellenségei. Ha három soviniszta bíró összeűl, az képes olyan tanácsot alkotni, amely egy bűnperben azt az okirati bizonyítékot, amelyben lelkiismeretbeli furdalástól gyötörtetve, a koronatanu kétségtelenül visszavonja vallomását és megerősíti a vádlott vallomását és amely okirat bizonyitékként a felsőbíróságoknál nem volt alkalmazva, még a kkor sem tartja az ujrafelvétel elrendeléséhez alkalmas uj bízonyítéknak, amikor előtte áll az a csehszlovák joguralmi specialitás, hogy a vádlottól a bűnüldöző hatóság, a csendőrség által a beszed elhangzása után elkért irásbeli szöveg - szövegfogalmazvány - egyszerűen eltünik, mert a vádlott ártatlanságát bizonyítani képes és négy magas intelligenciáju - köztük ket lelkész - eskü alatti vallomása igazolta, hogy a vádlott nem háborura, hanem a háboru ellen izgatott. Az ilyen tanácsnál hiába mutat ra az elitélt vádlott, hogy hol található meg a szöveg és hiába jelent be csehszlovák nemzetiségü tanukat, köztük járási főnököt és más kifogásolhatatlan tanukat, hogy a szöveg és az elmondott beszéd azonos volt, mert a sovinizmus a törvény parancsát negligálva, nem az alaki felülvizsgálatot végzi a perujitás megengedhetősége eldöntésénél, hanem belemegy az érdemi vizsgálatba és mindjárt anticipálja a ki nem vett bizonyítékok tartalmát és feltételezés alapján itél.

Ezt a justizmordot is a sovinizmus tette. Ez ellen védekezni kell az igazságszolgátatásnak az igazság érdekében és ennek módját az igázságszolgáltatás legfőbb őrének kell megtalálni.

Én állítom, hogy az igazságügyi kormány nem teljesíti kötelességét és nem teljesítette mindazokat a feladatokat, amiket az alkotmánytörvény előír és ezt azért teszem, hogy ösztönözzem az igazságügyi minisztert, hogy végre tényleg tegye meg azt, ami az emberi és kisebbségi jogok érdekében szükséges.

Meghajtom az elismerés zászlaját az igazságügyi kormány előtt akkor, amikor látom ezen javaslatnak a szövegét, ami ellen azonban vannak néminemü jogi kifogásaim. Például én taxatíve felsoroltam volna azokat a büncselekményeket, amelyekben államfogház alkalmazásáról szó lehet és kivételképen taxatíve kivettem volna azokat a büncselekményeket, amelyekre államfogház nem alkalmazható. Az államfogház alkalmazására szóló előirásokat alkalmaztam volna kivételes esetekben vagyonelleni deliktumokra is.

Mindenesetre tudom, hogy ezen érdemi megjegyzéseim honorálást már nem találnak és így természetes, hogy ebben a kérdésben tovább nem mehetek. Külömben azt, hogy amint jót lehet csinálni egy-egy helyes törvényjavaslattal, úgy sok olyan törvényjavaslattal, amit az alkotmány parancsa ír elő, még több jót lehetne csinálni és mindesesetre innen, a Magyar nemzeti párt nevében hívom fel összes törvényhozó-társaimat arra, hogy ne tűrjük, hogy a végrehajtóhatalom kényekedvére, játékszerként legyen kiszolgáltatva a törvényhozás, hanem igenis követeljük attól a kormánytól, hogy jöjjön ide mindazon törvényjavaslatokkal, amiket 12 év óta az alkotmány parancsa értelmében el kellett volna végeznie.

Ilyen rezerváta mellett elfogadom a törvényjavaslatot. (Potlesk.)

Meine Damen und Herren! Wir haben auf der Tagesordnung die Regierungsvorlage betreffend das Staatsgefängnis. Ich werde mich mit der Vorlage selbst weniger beschäftigen, weil meine Partei ihren Standpunkt zu dieser Vorlage im Ausschusse ausführlich dargelegt hat. Ich möchte höchstens nur das eine oder andere Wort zu dieser Vorlage noch sagen und darauf hinweisen, daß auch in dieser Vorlage wieder das Wörtchen "kann" mehrfach vorkommt, jenes Wort, das immer geeignet ist, der Willkür Tür und Tor zu öffnen, weil es keine bindende Verpflichtung und Vorschrift ist, sondern es in das Belieben des Gerichtes gestellt ist, die entsprechenden Rücksichten zu üben, die betreffenden Gesetzesstellen anzuwenden oder auch nicht. Es wurde in diesem Hause schon wiederholt an dieser Art von Gesetzestextierung Kritik geübt, und es muß das auch hier wiederholt werden, weil die Erfahrungen, die wir mit Gesetzesstellen, die nur auf ein Können und auf keine Verpflichtung hinweisen, oft genug schon gemacht haben, sehr traurige sind.

Es erscheinen in dieser Gesetzesvorlage auch wieder die längst bekannten "niederen und unehrenhaften Beweggründe". Über diesen Punkt ist schon sehr häufig eine verschiedenartige Interpretation erfolgt. (Výkřiky.) Wenn ein Politiker unbequem wird, so sind die Taten, die er setzt, meist niedrig und unehrenhaft. Solange man sich einig ist, verträgt man jahrelang Dinge, die später plötzlich als niedrige und unehrenhafte Beweggründe und Motive erkannt werden. Ohne auf die Tagesgeschichte eingehen zu wollen, weil wir die Ereignisse ganz ausreifen lassen wollen, möchte ich auch hier wieder darauf hinweisen, daß in dieser Regierungsvorlage, betreffend der Staatsgefängnis, die niederen, unehrenhaften Beweggründe wieder vorhanden sind und die berechtigte Angst besteht, daß Niedrigkeit und Unehrenhaftigkeit des Handelns ziemlich stark von der politischen Einstellung des betreffenden Täters abhängt und daß man auch da wieder die üblichen Unterschiede macht.