Tisztelt képviselőház! A csehszlovák képviselőháznak 1931 február 12.-én bemutatott 1929. évi zárszámadása vizsgálatának eredményeként az első tekintetre megállapíthatjuk, hogy az állam pénzügyi kormányzata a legkevésbbé sem volt tekintettel az adózók és a termelés, tehát az ország érdekére, hanem kizárólag csak az államháztartás érdekét tartotta szem előtt.

Tudjuk nagyon jól, hogy a gazdasági válság 1929. évben már erős mértékben éreztette hatását és súlyosan nehezedett a mezőgazdaságra és az iparra egyaránt. Tudjuk, hogy az adóelőírások egyáltalán nincsenek arányban az adóforrások erejével, a régi adótartozások behajtása igen sok esetben csak végrehajtás útján történhetett és tönkretette az adóalanyt. Ennek dacára azt látjuk, hogy az államháztartás bevételi előírása 1˙2 milliárddal túlhaladta a költségvetés előírását, úgy, hogy a költségvetésbe beállított 35 millió felesleggel szemben a zárszámadás 1.227 millióval nagyobb felesleggel zárult.

Az állam jövője, de az államháztartás egyensúlyának jövőbeli biztosítása is, még inkább azonban az adóforrások zavartalanságának fenntartása azt kívánná, hogy a nehéz gazdasági viszonyok idején az adóbehajtásoknál a pénzügyi közigazgatás kíméletes eljárást tanusítson, de az előttünk fekvő zárszámadásban kimutatott 87 millió, késedelmi kamatokból és végrehajtási illetékekből származó bevétel, mely az ezen címen előirányzott összeget 17 millióval meghaladja, éppen az ellenkezőjéről tanuskodik. Pedig az egyenes adó előírásának a költségvetéssel szemben mutatkozó 375 milliós hiánya azt igazolja, hogy az ország keresete és adóbíró képessége messze alatta maradt a várakozásoknak.

Mi tudjuk azonban, hogy az állam bevételei nem is az egyenes adókra, hanem a fogyasztási adókra van bazírozva és ezek sorában kivétel nélkül minden adónem előírása és bevétele is jóval meghaladja a költségvetésbe beállított tételeket. Egyedül a forgalmi és fényüzési adó előírása 353 millió többletet mutat fel. A vámoknál jelentkező 218 millió és a külömböző fogyasztási adó bevétele 203 millió többlettel zárul, az illetékek és monopolok összesen 314 milliós többlet bevételével együtt az állami adók 1929-ben történt előírása végeredményben 715 millióval haladja meg a nekünk bemutatott költségvetés ezen tételét.

De még az államháztartás szempontjából sem lehet sok örömünk a kíméletlen adóelőírásokban, mert az állampénztár készletének 338 milliós növekedésén kívül semmi pozitív eredményét nem látjuk ezen kíméletleu ül működő adósrófnak. Ellenkezőleg meg kell állapítanunk, hogy 1929. évben megint sok olyan kiadás történt, mely a költségvetésben nem volt előirányozva és amelyhez a törvényhozás nem járult hozzá, de amelyből az országnak, az adófilléreket véres verejtékkel kiizzadó adózóknak, édes-kevés hasznuk volt.

A külügyminisztérium központi igazgatása és más egyéb nagyhatalmi, külügyi kiadások négy millió többletet jelentettek. A békés szándékok megcsúfolására fenntartott óriási hadsereg költségére az előirányzat közel 1.4 miliárdos kiadása nem volt elég, hanem annak pótlására az állam még további 68 milliót használt fel. Nem említve a közmunkákra és a szociális költségekre az előirányzaton felül felhasznált összegeket, nem lehet szó nélkül hagyni az államvasutak rossz gazdálkodásából származó előre nem látott kiadásokat, melyek több részletben különféle címen húzódnak meg a zárszámadásban.

Egész sorát találjuk azon kiadásoknak, amelyek a költségvetésben egyáltalában nem szerepeltek. Így például az ipari előleg-pénztárak központi egyesületének juttatott egy millió korona betét, a prágai Millenium filmvállatnak juttatott egy millió kamatmentes kölcsön, egy franciaországi mintaiskola építésének befejezésére juttatott közel két millió korona. Ezeknek az elő nem irányzott kiadásoknak az összege, melyek az általános pénzügyigazgatás címe alatt vannak elszámolva, a megtakarítások betudása után már közel 50 millióra rug, mely összegben 40 millió kiadási többlet van elszámolva, minden további részletezés nélkül, egyszerüen, mint más kiadások.

Az 1929. évi zárszámadás külömben többszöri követelésünk dacára, megint csak úgy van összeállítva, hogy semmi betekintést sem enged az állam kiadásainak országok szerinti felhasználására.

Az állami üzemek eredménye, mint ahogy az másként nem is lehet, a gazdasági válság hatását mutatja és a dohányjövedéken kívül minden üzem 1928-hoz képest rosszabb eredménnyel végződött. A dohányjövedék több mint 200 millió jövedelmi többletét azonban már a vasut és a posta jövedelmében bekövetkezett csökkenés teljesen felemésztette. Az állampolgárok pénzével való konnyelmü bánásmódnak kell minősíteni a négy hivatalos lapnál jelentkezett 840.000 korona deficitet és a sajtóirodánál előállott közel egy millió veszteséget. Isszonyu tehertétele az államháztartásnak az államadósságok nagy összege, mely 1929-ben a végrehajtott konvertálás folytán 28 miliárdról 32˙5 miliárdra emelkedett és amelynek kamatja az 1929. évet 2˙4 milliárddal terhelte meg. Ezen tételnél is átlépte a pénzügyi közigazgatás a költségvetést és 220 millióval többet fizetett ki az előirányzott összegnél.

A termelés érdekében álló és a munka lehetőségét fokozó kiadásokban azonban nem, hogy hasonló bőkezüséget tapasztalnánk, hanem ellenkezőleg, ezekre a kiadásokra már nem tellett. Az útalap sovány 153 milliós bevétele nem nyert az állam részéről kiegészítést és jólehet az útalap a központi szociális biztosító intézettől az előirányzott 1 00 millió helyet 140 millió kölcsönt és ezenkivül még a csekkhivataltól több mint 200 milliós előleget vett fel, az alap 1929. év elején mutatkozott 132 millió készpénzkészletével szemben az év végén 100 millió hiány állott be. Az útalap rossz anyagi viszonyaihoz és szereny dotációjához képest gyengék voltak a teljesítmények is és az állami országutak rendszeres javítására fordított 140 millión kívül a szabályszerü útépítések betudásával együtt építkezésekre, utak és hidak rekonstrukciójára, valamint a nem állami utak dotálására még csak 100 millió sem jutott.

És a költségvetés átlépéséért nincsen senki, aki felelősségre vonja a kormányt!

Még mostohább elbánásban részesült a meliorációs alap, illetőleg a meliorációs munkálatok, melyek pedig a válság által sujtott mezőgazdaság felsegélyezésében nagy segitséget jelenthetnének. És hol keressük Szlovenszkó felsegélyezésének a kiadásait?

Ezek az itt felhozott indokok már mind elégségesek annak bizonyítására, hogy a költségvetési bizottság jelentését tudomásul venni nem lehet. De ennek a jelentésnek tényei igazolásai annak is, hogy a magyarság mélységes bizalmatlansága indokolt, mert a zárszámadás tételei azt igazolják, hogy a kormány nem is nagyon töri magát a válság enyhítésére. A gazdasági válság enyhítésének és főleg megoldásának elengedhetetlen kelléke az állam határain belül, a népek békéjén keresztül, a népek együttműködésének a megteremtése.

A csehszlovák hivatalos politika ezt az együttműködést nem, hogy keresné, hanem mindent megtesz arra, hogy a nemzeti kisebbségek gyüjtőneve alá foglalt népeket igazságtalan intézkedésekkel a végső elkeseredés állapotába hajtsa és mindet megtesz arra, hogy az együttmüködés létre ne jöhessen. Áll ez különösen Szlovenszkóra és Ruszinszkóra. Itt még az is bekövetkezett, hogy maga a helytelen kormánypolitika igazolta a szlovák nemzeti érzés megbántásával, a gazdasági romlás elősegítésével, a kulturális inferioritásnak konkludenes faktumokban való éles kihangoztatásával és a szlovenszkói és ruszinszkói népek gazdasági, kulturális és nemzeti együttmüködésének tervszerü megakadályozásával azt, hogy a Csehszlovák köztársaságban megszaparodott a nemzeti kisebbségek száma egygyel, a szlovák nemzeti kisebbséggel.

Hát mi történt még itt a magyarokkal és németekkel? És a külügyminiszter úr bizonnyal a béke megteremtése érdekében szükségesnek és sürgősnek tartja most abba fektetni nagy szellemi energiáját, hogy azt a mindenesetre tényleges bizonyitékokkal cáfolható állítást nyilvános interjuban igazolgatni megkisérelje, hogy Magyarországon a múltban nem respektálták a nemzeti kisebbségek jogait és hogy azok ma sin csenek respektálva.

Hát erre nyugodt lelkiismerettel megmondhatja az objektivitás, hogy ez nem egyéb, mint az elkendőzés politikája, a megtévesztő látszatpolitika porhintése az európai közvélemény szemébe. Az objektivitás erre kell, hogy odakiáltsa a külügyminiszter úrnak, hogy a Csehszlovák köztársaság kisebbségi politikájának igazságos megitélésénél nem az a döntő, hogy más állam hogyan járt, vagy hogyan jár el, hanem egyedül csak az a ténykérdés a döntő, hogy a csehszlovák kormányzat miként kezelte eddig és miként kezeli most a kisebbségi kérdést.

Nos, mi állítjuk, hogy a csehszlovák kormánypolitika a magyarsággal és a németséggel a legmostohábban és a legigazságtalanabbul jár el, hogy nyíltan és titokban, erőszakkal és ravasz furfanggal megfosztja a magyarságot és a németséget nemzeti, kulturális és gazdasági szabadságától, a saint-germaini nemzetközi szerződésben biztosított kisebbségi jogaitól.

Állítjuk, hogy azok a bizonyított és bizonyítható tények, amelyek állításunkat bárhol, akár az európai közvélemény előtt, a népszövetség, vagy a hágai döntőbíróság előtt perrendszerüleg igazolni képesek, útjat állják annak, hogy a megértés és az igazi béke megszülethessen. Ennek a hiánya pedig azt okozza, hogy a fájó sebekre reáömlő méreg a nemzetiségi gyűlöletet fakasztja ki, ami eddig az együttmüködésnek halálos akadálya.

Nem akarok most itt ujból konkrétumokat felhozni. Hiszen ezekkel a kérdésekkel sokszor foglalkoztunk anélkül, hogy cáfolat, vagy reparáció lépett volna a nyomába. Nem akarom a negativumok légióját felsorakoztatni, amelyek mind a jogfosztó és egyuttal az elnemzetlenítő kormánypolitikának a humanitást elűző jellegét demonstrálják. Egyszerüen csak hivatkozom Kramář volt csehszlovák miniszterelnök úrnak az elmúlt napokban a kepviselőházban elmondott beszédére, amelyben az állami közigazgatás túlságos elpolitizálódását hibáztatja és azt mondja, hogy ma az állami tisztviselőknél úgyszólván nem fontos a rátermettség és a kvalifikáció, hanem pusztán a politikai legitimáció.

Tehát egy elsőrangu cseh politikus bizonyítja, hogy a kormányzatban a személykérdések rosszul intéztetnek, ami természetszerüleg maga után vonja a sok rossz tárgyi elintézést is. Nálunk Szlovenszkóban minden az elnemzetlenítő politika érdekében történik. A kvalifikáció és a rátermettség harmadrendü szempont. Mindenütt, a cipésznél, a szabónál, a mezőgazdánál, a kereskedőnél megkívánják a hozzáértést, csak egy járásfőnöknél nem, aki 50.000 ember sorsába kontárkodik bele.

Igaza van Kramářnak! És én alá is támasztom az ő igazát egy konkrét példával és pedig tisztán közérdekből, mert a példában szereplő járási főnök ellen személyileg semmi kifogásom nincs, de a közérdek kívánja, hogy rámutassak arra a szükségre, hogy mindenütt, ahol a kvalifikáció és a rátermettség hiányzik, megszünjön a culpa in eligendo és megfelelő tisztviselők alkalmaztassanak.

A rimaszombati járásban, amely 20 %-os járás volt, Hanes Emil ágostai evangelikus lelkészt nevezték ki, minden kvalifikáció nélkül, mivel jogvégzettsége nincsen. De a rátermettsége is hiányzik, mert nincs érzéke sem a jó közigazgatás követelményei, sem az igazságosság iránt, azonkívül cselekedetével egyenest a nemzetiségek és vallások közötti megértés kizárását munkálta. Belekötött a zsidókba, az eredetileg 94%-os magyarsággal bíró Rimaszombat városának nem akarta, hogy magyar legyen a hivatalos és ügykezelési nyelve, megvétoztatta a képviselőtestület határozatát az állami jegyzővel és helyt adott a vétónak, amely határozatára azonban a Legfelsőbb közigazgatási bíróság kimondotta, hogy törvénytelen.

A képviselőtestület tagjai közül a Legfelsőbb közigazgatási bíróság döntésének ismerete dacára meg akarta fosztani a megválasztott képviselőtestület 9 tagját mandátumától és csak a belügyminisztérium, illetve a teljhatalmu minisztériumot kezelő központi zsupán nyílt rendeletére tért el törvénytelenséget akaró szándékától.

Amikor 1930 április 10.-e táján Rimaszombat város költségvetését záradékolta, akkor valótlan adatok alapján felterjesztést tett a képviselőtestület feloszlatására és a feloszlatás után együttműködik sógorával, a kormánybiztossal, a helyi önkormányzati jog megfojtása érdekében. A járási főnök beleavatkozott hivatalos hatalmával az ágostai evangélikus püspök választásába és a jegyzőkhöz küldött levelében ügyetlenül arra hivatkozott, hogy a belügyminiszter megbízásából cselekszik. Igaz, hogy a hivatkozás jogos volt, de a többi járási főnök erről mélyen hallgat. A belügyminiszter úr interpellációmra azt válaszolta, hogy megindítja ellene a vizsgálatot. Ennek már több mint háromnegyed éve, de a vizsgálatból semmi sincs. Úgylátszik eltussolták az egészet.

Ellenben, mivel a járásfőnök úr politikája, amely a nemzeti kisebbségek jogait sérti, tetszik a kormánynak, anélkül, hogy megfelelő kvalifikációja volna és anélkül, hogy a járási főnökségre való rátermettséget működésével igazolta volna - mint olyat, mint akinek Kramář szavaival élve, meg van a politikai legitimációja - előléptették a negyedik fizetési osztályba. Hát nem igazolt Kramář kifakadása? Most már azután az állami tisztviselők azt forgatják fejükben, miként lehetne a magyarokkal igazságtalanul, vagy rosszul bánni, hogy még, ha esetleg egyébként hibát is követnek el, ne büntetés, hanem előléptetés legyen osztályrészük politikai legitimációjuk révén.

Ezek után még csak azt állítom, hogy a csehszlovák kormánypolitika a helyi önkormányzat intézményét is kész megfosztani a nemzeti kisebbségek szabadságát biztosító mivoltától és a helyi önkormányzatnak vagyoni függetlenségét és vagyoni jelentőségét intézkedéseiben kész egyszerüen eltemetni. Pedig ezek az anyagi erők, ha pluszból minusszá változnak, a gazdasági válság feltétlen elmélyülését okozzák.

A magyar községek mindig ki vannak téve annak a veszélynek, hogy az Országos hivatal feloszlatja a képviselőtestületet, akár adnak arra okot, akár nem. Elég ok az, hogy a többség magyar, hogy az önkormányzatot nem hajlandó elárulni és hogy nem hajlandó a magyarság terhére menő asszimilációs, elnemzetlenítő politikát támogatni. A feloszlatást indokolni sem kell és kézbe lehet venni a községet úgy, hogy nézheti, miként tünik el négy évtizedre a község önkormányzati joga. A recept, az biztosan beválik. Hiszen a 243/1922. számu törvény 28. §-a nem írja elő, hogy mikor lehet egy községi képviselőtestületet feloszlatni és hogy a feloszlatásnak meddig lehet, illetve meddig szabad tartani és hogy kit lehet kormánybiztosnak kinevezni és hogy mi a kormánybiztosnak jogköre, illetve hatásköre. A kinevezett kormánybiztossal lehet azután mindent kiirtani, szóval korlátlanul lehet uralkodni, a szó legszorosabb értelmében véve.

Példa erre Rimaszombat esete, amit itt a fórumon azért mondok el, hogy tudomást szerezhessen erről a köztársaság Elnöke és az egész világ, hogy mit jelent itt a magyar nemzeti kisebbség szabadsága és helyi önkormányzati joga.

Rimaszombat városának községi képviseletét 1930 április 19.-én feloszlatták. Indokolták ezt azzal, hogy a város adminisztrációjában a gazdasági dezorganizáció jelei mutatkoznak. Tették ezt akkor, amikor a feloszlatási előterjesztést tevő Hanes Emil járási főnök elnöklete alatt egy héttel azelőtt a járási bizottság az évi költségvetést jóváhagyta. Az országos alelnök meginterpelláltatván a feloszlatás okáról, a magasabb állami érdeket jelölte meg. A belügyminiszter a hozzá intézett interpellációra azt felelte, hogy azért oszlatták fel a képviselőtestületet, mert a számvevőség könyvei nem voltak rendben és a számvevő ellen a kormánybiztos fegyelmi eljárást volt kénytelen elrendelni.

A költségvetési bizottságban elmondottam, hogy a számvevői könyvek rendbehozatala még a képviselőtestület működésének ideje alatt el lett rendelve a felügyeleti hatóság mindennemü ingerenciája nélkül és hogy az rendbe is jött már és hogy a fegyelmit a számvevő ellen még a polgármester-starosta rendelte el.

Ebből persze a belügyminiszterre az a kötelesség hárult volna, hogy a feloszlatást megszüntesse, mivel az ok csak vélt ok volt, de külömben is már megszünt. Ezt a belügyminiszter úrnak annál is inkább meg kellett volna tennie, mivel nekem három esetben kézadással megigérte, hogy hat hónap muiva kiíratja a községi választást. Ugyan mit szólna Anglia ehhez a fotografiához: egy belügyminiszter, aki kézadással megerősített igéretét nem tartotta meg. Angliát csak azért említem mert ott járja az a mondás, hogy "Ein Mann, ein Wort".

A választás azért nem lett azonban eddig kiírva, mert a cél, amiért a feloszlatás elrendeltetett, még nincs elérve. A cél Rimaszombat vagyoni függetlenségének a megsemmisítése vagyoni erejének lényeges megcsökkentése révén. A Stredoslovenská Elektrárna kezébe kell juttatni a bő jövedelmet nyujtó Városi villamos telepet és olyan költségvetéssel kell megnyomorítani a várost, amit 300 százalékos pótadóval sem leh et fedezni. Igy belekényszerül a város az állami segélybe és ekkor elvész a budget-jog és elvész az önkormányzati jog lényege. És ezt hívják a nemzeti lét biztosításának.

Kinevezték a járási főnök elsőfoku sógorát kormánybiztosnak, hogy a kormánybiztos nyugodt lehessen abban, hogyha csak valami lehetetlen alaki hibát nem követ el, akkor a cél érdekében lévő határozatai a járási hivatal által akár 24 óra alatt is jóvá lesznek hagyva.

Leadott az Országos hivatal a feloszlatás utáni negyedik napon egy végzést, amelyhen benne van az ige, hogy a városnak a Stredoval szerződnie kell. A kormánybiztos a Stredonak kiadott minden adatot, hogy az a Városi villamos telep veséjébe lásson. A Stredo ajánlatai közül kiválasztották azt, amely legtöbbet jövedelmezhet a Stredonak, azt alátámasztották, a látszat kedvéért, szakértői véleményekkel és tudatosan sürgős életveszedelmet termeltettek ki valótlan tényállások alapján, hogy gyorsan elérjék a célt és megakadályozták a lakosság beleszólását és beletekintését a kérdéses ügyben. Az ideiglenes intézésre jogosult kormánybiztos a lakosság több mint kétharmad részének irásbeli tiltakozása ellenére 40 évre bérbeadta a Városi villamos telepet a Stredonak.

A kormánybiztos maga látta és látja a szemével, hogy a hálózatot tartó oszlopok állnak feszt és hogy valótlanság az, amit az általa választott, elfogult szakértők állítottak, hogy a faoszlopok mind korhadtak, hogy a vasoszlopok úgy meg vannak hajolva, hogy a vezeték könnyen leeshetik. Olvashatta a kormánybiztos úr két véleményben is, hogy a géphiba általában nem jelenthet életveszedelmet. És mégis a valótlanságot igazságnak vette és ezen híres szakvéleménynek alapján az esetleges felebbezés halasztó hatályának kizárásával lehetetlenné tette a gyors önvédelmet. A sógor, a járási főnök, persze mitmacholt mindent, 24 óra alatt elintézte a felebbezéseket és jóváhagyta a kormánybiztosi véghatározatot, amely több millióval károsítja meg a várost és csak leltári értékátadásával több mint egy milliót ajándékoz a Stredonak. A város több mint kétharmad magyar többsége nagybani áramvételről akart a Stredoval tárgyalni, a kormánybiztos azonban ezt tudatosan meghiusította. Mindenképpen birtokba akarta juttatni a Stredot 1931 január 1.-ére és a szerződés rendelkezése ellenére, amely csak a szerződés jogerőre emelkedése utáni hónap első napjára stipulálja a bérlet kezdetét. A Városi villamos telepet át is adta a Stredonak, amely, mint rosszhiszemü harmadik, azóta szedi a pénzt, a profitot, mint közhasznu társaság.

Én a kormánybiztost nyílt levélben megvádoltam hivatalos kötelességének szándékos, vagy gondatlanságból folyó megsértésével és azzal, hogy a várost a 40 évi bérleti szerződés megkötésével erősen megkárosítja. Megvádoltam azzal, hogy tudva ajándékot adott a Stredonak Rimaszombat város vagyonából. Én ezt azért tettem, mert abban az Országos hivatalban, amely, Rimaszombat város érdeke ellenére, a szerződés megkötését megparancsolta, nem bíztam és nem bízom.

Úgy gondoltam, hogy talán így a bíróság elé kerülök és bizonyíthatom a köz érdekében a súlyos visszaéléseket. De nem érhettem célt így sem. A kormánybiztos úr nem vont felelősségre sajtóperrel, mert - úgymond - az személyes térre vinné a kérdést. Én azt hiszem, hogy nem ezen nevetséges ok, de a valódi indok miatt nem mer a bíróság elé menni, mert ott kiderülne minden, ami nem jó, ami szabálytalan, ami gondatlanság, könyelmüség, visszaélés és tudatos jogfosztás.

Egy miniszteri tanácsos azt mondta nekem, hogy az egész eljárás tiszta abszolutizmus. Egy másik miniszteri tanácsos azt mondta, hogy azt az eljárást, amely kenyszer útján akarja a Stredoval való szerződést elintézni, ők sohasem fogják megerősíteni. És mégis hiába minden. A magasabb állami érdekkel szemben még az igazság sem elég erős.

Kihez forduljunk hát? Talán a belügyminiszterhez? Hát lehet tőle orvoslást várni, aki a szótartást is feláldozza, csakhogy ne kelljen egy köziga gatási visszaélés ellen orvoslást nyujtani. Ezért jöttem tehát ide ezzel az esettel, remélvén, hogy ennek a panamaszagu és egy várost több millióval megkárosító ügynek, ahol több mint egy millió meglévő városi vagyont egyszerüen elajándékoznak, a kivizsgálását kiforszírozzam. Mi felebbezésünkben kértünk egy objektiv technikus szakértőt - a brünni vagy prágai műegyetemről - egy könyvszakértőt, legyen az akár a Živnostenská banka, akár a Zemská banka elfogulatlan könyvszakértője. Hacsak a kormánypolitika bizonyítani nem akarja, hogy itt tudatosan meg akarják szüntetni, a vagyoni erő szándékos csökkentésével, Rimaszombat anyagi függetlenségét, hacsak azt nem akarják bizonyítani, hogy itt a profitnak akarnak áldozni minden áron, akkor a kormányzatnak rendelkeznie kell, hogy a vizsgálatot szigoruan le kell folytatni, mert ellenesetben a gyanu nyílt váddá fog erősödni.

A kormánybiztos kimunkálta a további programmot is. Elkészítette a költségvetést is. Circa 2,700.000 koronáról 9·5 millióra emelte a költségvetést, 180%-ról felemelte a pótadót 300 százalékra, elrendelte egy 2,600.000 koronás, öt év alatt visszafizetendő kölcsön felvételét és az államsegély igénylését. Persze elsősorban azért, hogy a válság Rimaszombatban legalább a magyaroknál enyhüljön, hogy könnyebb legyen a megélhetés. Mivel azonban elhirtelenkedte a dolgot és 14 napi szemlére nem tette ki a költségvetési határozatot, a sógor, a járási főnök, el lehet képzelni, milyen nagy lelki szomorusággal kénytelen volt azt megsemmisíteni. Most ujból kezdődik a komédia és mivel a cél nem változott, előre látom, hogy hiába jut szóhoz a felebbezésekben az igazság.

A feloszlatás folytán az Országos hivatal a 243/1922. számu törvény 28. §-a alapján csak a község ügyeinek ideiglenes intézéséről gondoskodhatik. Csak ebben a fogalmi keretben nevezhet ki kormánybiztost is. A 40 évre való bérbeadás, a költségvetés tekintetében és általában minden olyan vagyoni természetü kérdésben való határozathozatal, amelynél a törvény a képviselőtestület kétharmad részének jelenlétét és abszolut többségét kívánja, nem ideiglenes intézés. 40 évre elvonni valami vagyoni kérdést az önkormányzat alól, 5 évre 2,600.000 korona kölcsönt a város t erhére felvenni és a várost olyan költségvetéssel sujtani, amelybe minden előzetes határozat nélkül vesznek fel szükségleti tételeket, amelyek a városok hosszu évekre menó alapos megterhelését jelentik - ez mind oly manőver, ami nem az önkormányzati jog felfüggesztését, de az önkormányzati jognak hosszu időre való konfiskálását jelenti. Mit csinálhat a választás után az uj képviselőtestület, ha a kormánybiztos már 40 évre előre mindent elvégzett?

De a kormánybiztos körül nem írt hatalma nagy, korlátlan és felelőtlen! Elküldte példaul a városi titkárt, az esetleges felebbezés halasztó hatályának kizárásával, fegyelmi nélkül, nyugdíjjogosultságának elvonásával, azon az alapon, hogy restrinkciót végez. Azt elfelejtette, hogy annak most már nincs helye, mert a törvényben előírt két év már letelt és ezen idő után a pénzügyi bizottság az országos választmány döntését, a restrinkciót illetőleg még nem kérte. Az ország os választmány tehát nem is dönthetett és ennélfogva a kormánybiztos nem is határozhatott. Elfelejtette, hogy a restrinkció folytán az állást kell megszüntetni, de az állást betöltő tisztviselőt elbocsátani, viszont az állást továbbra is fenntartani és az állást más tisztviselővel, akinek fizetése még magasabb is betölteni nem lehet. Elfelejtette, hogy a 77/1927. és a 169/1930. számu törvények régen derogáltak a restrinkciós törvénynek és hogy a városnak jogerős szervezeti szabálya van.

Elfelejtette azt, hogy a törvény a szerzett jogot védi, egyet azonban nem felejtett el és ez az, hogy az elbocsátott tisztviselő magyar és gerince van. A sógor megint segítségül jött és helybenhagyta a kormánybiztosi jogfosztó határozatot és hogy a felebbezés halasztó hatályának kizárására egyáltalában nincsen törvényes alap, erről egyszerüen megfeledkezett a felebbezés elintézésénél. És az elbocsátott magyar tisztviselő a felebbezés jogerős elintézéséig továbbra sem kap fizetést! De a kormánybiztos úr a tágkörü, ideiglenes elintézés subája alatt egészen uj fizetési rendszert és állásváltoztatásokat adott a városnak.

A belügyminiszter tudja, vagy tudnia kellene, hogy a kormánybiztos 40 éves intézkedéseket nem tehet, hogy kétharmad többséget nem helyettesíthet, hogy az önkormányzati jog konfiskálását nem végezheti. Miért nem állítja meg tehát a tudatos közigazgatási viszszaélést jogfosztó útjában? Vagy talán a belügyminiszter úr mindenképen kifejezett részességet kíván vállalni az orditó közigazgatási visszaélésben, a köztársasági abszolutizmus nagyobb dicsőségére?

Tisztelt Ház! Az itteni parlamentarizmus mellett itt sem várok orvoslást. A köztársaság Elnöke Losoncon azonban azt mondta, hogy segítsünk mi, magyar törvényhozók, neki a törvény előtti egyenlőség biztosítását célzó munkájában. Az Elnök úr ezen felhívására támaszkodván, bátorkodom az Elnök úr figyelmét Rimaszombat város esetére felhívni és nagyon kérem, vizsgálja azt meg és tegyen a törvény előtti egyenlőség érdekében igazságot. Arról, hogy minden adat az Elnök úr előtt legyen, gondoskodni igyekszünk.

Szokatlan talán ez az eljárás, de közérdekével indokolható. Mert az, hogy Rimaszombat városa megmaradhasson annak, ami, magyarnak, és kiélhesse a maga nemzeti életét, a köztársaság Elnökének nyilvános tanítása szerint is, közérdek.

A kormány iránti mélységes bizalmatlanságom miatt és a felhozott tárgyi indokokból kifolyólag a költségvetési bizottságnak jelentését amely a kormány álláspontjának honorálását kívánja, nem fogadom el.

Meine Damen und Herren! In Verhandlung steht heute der Rechnungsabschluß für 1929, eine Vorlage, die leider weder im Budgetausschuß, noch im Hause jenes Interesse erweckt, das sie verdienen würde. Der Rechnungsabschluß gibt uns einen Einblick in das was die Staatswirtschaft an Erträgen und die staatlichen Betriebe an günstigen Abschlüssen zu leisten imstande sind, und daher einen Überblick über den ganzen Stand der Wirtschaft und der Volkswirtschaft im Staate. Aus diesem Grunde wäre es notwendig, daß gerade bei Verhandlung einer so wichtigen Vorlage sich das ganze Interesse des Hauses auf die einzelnen Posten und Kapitel der Vorlage konzentrieren würde. Es ist ja schon eine Disqualifikation der Vorlage, wenn ausgerechnet für sie nur eine Redezeit von 40 Minuten gegeben wird, während wir gewöhnt sind, langatmige und unfruchtbare Debatten hier über viel unbedeutendere Vorlagen und Fragen zu hören. Ich kann mich natürlich über das ganze Elaborat, dessen Übersichtlichkeit ich hier anerkennen möchte, nicht des breiten auseinandersetzen, sondern muß mich darauf beschränken, einige bestimmte Fragen hervorzuheben und zu ihnen Stellung zu nehmen.