Hát kérem szépen, lehetetlen hatalmi politika az, amely egyrészről azt mondja, hogy a községeket anyagilag szanálni akarja, másrészt hozzájárul ahhoz és elnézné azt, hogy átjátszák a városnak egyedül jövedelmező városi üzemét, amely 440.000 korona nettójövedelmet adott a városnak évente. Átjátszanák ezt a jövedelmező vállalatot a Stredoslovenskának úgy, hogy a Stredoslovenská bérlete nem jelentene a városnak többet évi 170.000 koronánál, vagyis át akarják játszani úgy, hogy évente minimum 180.000 korona jövedelmet ne kapjon meg a város. Ezt 40 évre akarják ajándékba adni a Stredoslovenskának és nem törődnek azzal, hogy ez 40 évre 5% kamat mellett 20 millió korona kárt jelent. (Posl. dr. Holota: A Stredoslovenskát akarják szanálni!) Lehet, de amikor szanálásról beszélnek, akkor az ilyen erkölcstelen és törvénytelen szanálás ellen tiltakozni kell.

Hivatkoznak arra, hogy közhasznu villamostársaság a Stredoslovenská. Hát nem értem, hogy lehet közhasznusággal illetni egy olyan társaságot, amely képes egy városnak a zsebéből évi 180.000 korona jövedelmet elvonni és 180.000 koronát 40 esztendőn keresztül elvonni a városnak háztartásától, elvonni a városnak fejlődésétől és végeredményben két generációt sujtani 20 millió károsodással. Nem értem azt, hogy lehet közhasznuság örve alatt 8 filléres áramot 70-90 fillérig árusítani a Stredoslovenskának és hogy lehet azt a fogyasztóknak 4.20 és 2.20 koronás á rakon árusítani. Hiszen ez valami szédületes, ha kiszámítja az ember, hogy a 8 fillér és a 4·20 korona között milyen óriási hasznot jelent ez a Stredoslovenská villamos társaságnak.

Mire használják ezt a nagy nyereséget? Talán arra, hogy ebből a villamos társaságban, a Nyugatszlovenszkói-, a Közép-, Dél- és Keletszlovenszkói villamostársaságoknál szereplő és a többséget jelentő miniszteri tanácsos uraknak mentől jobb és nagyobb dotációt lehessen adni? Hát a közhasznuság nem a zt jelenti, hogy törekedni kell a villamosságnak mentől jobban való elterjesztésére és ott is villamos berendezéseeket létesíteni, ahol az illető községek, puszták a maguk erejéből rentábilisan nem tudnak fenntartani egy berendezendő villamos üzemet?

Miért nem megy a Stredoslovenská elektrárna oda, ahol nincs villanny, miért megy oda, ahol régi berendezés van, amivel meg van mindenki elégedve és ami tiszta jövedelemképen 440.000 koronát hozott évente. A közhasznuság ilyen értelmezése igazán ki nem állja a jogos kritikát. Végtére is én azt hiszem, hogy még akkor is, amikor feloszlatják ok nélkül egy községnek a képviselőtestületét, ezzel még nem törölték a csehszlovák köztársaság közjogi szótárából a népszuverénitás szavát, a népakarat jelentőségét.

Egy jelentös körülmény az, hogy a város 80%-os magyar többsége mint egy ember tiltakozik az ellen, hogy elvétessék kezéből legjövedelmezőbb városi üzemének házi kezelése és ajándékul adassék a Stredoslovenskának rejtett célok favorizálása érdekében. A rejtett cél világos előttünk, hogy mentől több bevándoroltat hozzanak színtiszta magyar községekbe, hogy az anyagi függetlenség a helyi kormányzatnál teljesen megsemmisüljön, hogy a városnak anyagi ereje erősen megcsökkenjen, hogy azután akkor az így előálló jövedelemhiányok oly nagy mérve álljon elő, amiket már pótadóval sem lehet megúszni és így állami segélyezésre legyen utalva az a valaha magyarnak nevezett község.

Tudjuk, hogy ez a rejtett tendencia és éppen ezért törvényes jogunkkal élve, a leghatározottabban ellenállunk ennek a tendenciának. A kormáybiztosi intézmény még nem jelentheti azt, hogy a népakarat ilyenkor absolute semmiféleképen számba sem jöhet. A kormánybiztosnak kötelessége a népakaratot a maga valójában megismerni, de kötelessége az is, hogy a város lakosságának módot és alkamat adjon arra vonatkozólag, hogy a kormánybiztos által ajánlott, vagy kívánt, vagy mások által, a város érdekvédelmi szervei által kívánt megoldásnak a helyességéről meggyőződést szerezhessen és objektíve mondhassanak véleményt és így objektíve kialakulhasson azután a többségi akarat.

A kormánybiztosnak kötelessége az összes érdekvédelmi szerveknek, az összes politikai pártoknak megadni a lehetőséget arra, hogy a maguk szavát hangoztassák akkor, mikor az óriási kisebbségben lévő csehszlovák pártoknak az akartát szintén kihívta és amikor maga vitte politikai térre ezt a gazdasági kérdést.

A kormánybiztosnak kötelessége megadni minden tőzsgyökeres polgárnak a lehetőséget, hogy azt a vagyont, amit az ő apja, ősapja, vagy ő maga szerzett, amelyik a városnak a vagyonát képezi és amely vagyont át szeretné adni utódainak, gyermekeinek, unokáinak, hogy ebben a kérdésben, amikor közvagyonról van szó a törvény által adott joga érvényesüljön és megmondja akaratát úgy, hogy arról a kormánybiztos hivatalosan is tudomást szerezzen.

Ámde a kormánybiztos úr ez elől mreeven elzárkózik. Kidoboltatta ugyan, hogyha van valakinek jó gondolata a városnak villamossággal való ellátása tekintetében, úgy jelentkezzék három napon belül. Ez a felhívás azonban csak merő formalizmus, mert a célja csak az, hogy azt mondhassa a kormánybiztos úr, hogyha senki semmiféle jó gondolattal elő nem lép, akkor a város lakosai közül senkinek sincs kifogása a bérbeadás ellen. A kormánybiztos úr ezzel a lépésével azonban lelkiismeretét nem nyugtathatja meg, mert nem járt el úgy, ahogy azt a törvények előírjak és nem kérdezte meg a város törzsökös lakosait akaratukról, akiknek a Városi villanytelepbe beleszólásuk van, akik dolgoztak érte, akik anyagi áldozatot hoztak a telep létesítéséért és a koncessziónak a város részére való megszerzéséért.

Az egy igen különös és jellemző álláspontja a mai hatalmi politikának Szlovenszkóban, hogy olyanok által vétetik el azt, amit évtizedeken keresztül birtokolt a város, akik idestova csak egy-két esztendeje laknak a város területén és akik, ki tudja, hogy állandó és tartós lakosai lesznek-e annak a városnak.

Különös szinezetet nyer az egész kérdés és jellemzi a hatalmi politikát, amelyik kell, hogy erről tudomással bírjon, mert hiszen azt nagyon jól tudjuk, hogy az ujságokat a kormánypolitika állandó figyelemmel kiséri és így az ujságcikkekből erről bőven nyerhetett tudomást. Különösnek tartjuk, hogy nem intézkedik a kormányzat atekintetben, hogy mindenféle visszaélés ki leegyen zárva egy olyan kérdésnél, ahol a városnak a vagyonából elveszhet a jövőt illetőleg legalább 20 millió korona, vagy ahol az a nyílt vád hangzik el, hogy itt igenis egy olyan visszaélés készül, amely közhasznuság ürügye alatt egy voltaképen nyerészkedő társulat az önkormányzati testületekre sorozatos csapásokat mér. Ez egy olyan eljárás, amelynek vége az, hogy nincs elég bevételed, te város, tehát nem lehetsz szabad és független, kénytelen vagy segélyt kérni és ezért a függetlenségedet kell feláldoznod.

Én innen nyíltan hangoztatom azt, hogy a belügyminiszternek és a pénzügyminiszternek csak határozott kötelességmulasztásával történhetik meg, hogy a kormánybiztos abszolutisztikus és diktatórikus módon el akarja rendelni azt, hogy Rimaszombat város villamostelepe elvétessék és bérbeadassék a házikezelés jövedelménél sokkal olcsóbb béren a Stredoslovenskának.

Én, amikor ezt az álláspontot képviselem, kérem a belügy- és pénzügyminiszter urakat, méltóztassanak ebben az ügyben a vizsgálatot elrendelni és a vizsgálat befejezéséig felfüggeszteni ebben minden eljárást, hogy a városnak lakosai a maguk vagyonának felhasználásánál kinyilváníthassák a maguk akaratát, megindokolják azt és betartassék az az eljárás, amely a törvényben benne van, az, hogy a szabadkézből való bérbeadás csak utolsó esetben jöhet számba. Elő van írva a nyílt árlejtési bérbeadás és ez annál is inkább betartandó, mert van más is, aki bérbeadás utján reflektálna a bérbevéételre és magasabb bért ajánl mint a Stredoslovenská.

Kérem tehát a viszgálatot, a megfelerő szakvélemények beszerzését, annak felülvizsgálatát, a város lakosainak megfelelő határidő mellett való meghallgatását, az irányadó adatoknak a közzétételét elrendelni és egyben utasítani a kormánybiztost, hogy a vizsgálat foganatosítását és az országos képviselőtestület által elrendelt és a Stredoslovenskával szemben is foganatosítandó vizsgálat eredményét várja be. Kérem elrendelni, hogy nyilvános árlejtés utján történjék a bérbeadás, aminek elrendeléséig minden érdembeni elintézés felfüggesztessék..

A konklúzió itt az, hogy itt minden az elnemzetlenítés célját szolgálja. Az alkotmány tiltja az "erőszakos" elnemzetlenítést, de a fondorlatos machinációkkal kapcsolatosat nem. Ezt nem tiltja. Ezt azután bőven kiaknázza a hatalmi politika és mindég a jogi látszat álarca alatt cselekszenek. Mi ehhez az akcióhoz nem adjuk hozzájárulásunkat és nem vagyunk hajlandók szavazatunkkal nemzetünknek hóhérai lenni.

De hivatkozhatom egy másik konkrét tényre is, amely igen érdekes és aktuális, a népszámlálás kérdésében követett eljárásra. A népszámlálás kérdésében a kormányrendelet és az azóta napvilágot látott nyilvános intézkedések azt igazolják, hogy itt a tendencia az, hogy a népszámlálás tényleg nem egy adminisztratív intézkedés, de a leghatározottabb politikai aktus lesz. Az a politika, amely határozottan a mi nemzeti életünkre tör, azt szeretné, hogy a mi számbeli jelentőségünk a legmélyebbre szoríttassék le, tehát a községek lakosai számának és azok nemze iségi arányának kifejezői mesterséges úton kormányoztassanak.

Nem kell, kérem, másra hivatkoznom, csak arra, hogy a népszánilálóbiztosok kinevezésénél, például Rimaszombat városában, sok olyan számlálóbiztost neveztek ki, aki nem lakott Rimaszombat városában négy esztendőnél hosszabb ideig. Van olyan is, aki talán harom hónappal ezelőtt jött Rimaszombatba es így a tőzsgyökeres lakossághoz semmiféle vérbeli vagy nyelvi összeköttetése nincsen. Ezek között van olyan is, aki abszolute nem tudja, nem érti, nem beszéli a magyar nyelvet, holott Rimaszombat városának 80% on felül van magyar lakossága.

Olyan népszámlálóbiztost neveztek ki Rimaszombat városának abba az utcájába, ahol én lakom, aki egy szót sem tud magyarul. Ez az úr el fog jönni hozzám, 23 kérdést fog hozzám csehül feltenni, ezekre nem tudok válaszolni, mert a cseh nyelvet, sajnos, nem értem, nem beszélem és így természetes, hogy minden kérdésre, amely nem magyar nyelven lesz hozzám intézve, meg fogom tagadni a feleletet.

De ugyanilyen meglepetések érték a magyarságot más helyeken is. Példáuál a szepsi járásban, Komáromban, a beregszászi járásban és más színtiszta magyar vidékeken, ahol alig van magyarul beszélő számlálóbiztos. Feltünő, hogy teljesen magyar községekben, például Badalló községben két cseh fináncot neveztek ki, Tiszacsomán is olyan számlálóbiztosokat neveztek ki, akik a magyar nyelvet nem értik és így a népszámlálás objektív célját semmiképen sem szolgálhatják.

A népszámlálási rendeletnek 15. szakasza azt mondja, hogy biztosokká csak olyan személyeket szabad kinevezni, akiknek személye a munka teljes és pontos elvégzésére biztosítékot nyujt. Ha valaki nem tud magyarul, hogyan nyujt az biztosítékot, hogy pontosan teljesíteni tudja például az én megszámlálásomat? Azt mondja a 45.518-8/30. számu belügyminiszteri rendelet, hogy gondosan kell kiválogatni azokat a személyeket, akik lelkiismeretesek, megbízhatók, pártatlanok és úgy, nehogy működésükhöz észrevételek, panaszok fűződhessenek. A rendelet előírja, hogy olyanokat kell kinevezni, akik nemzeti igazságosságuknál és közéleti intaktságuknál fogva osztatlanul élvezik az összlakosság bizalmát. Ezzel szemben bejelentem, hogy az a 19 számlálóbiztos, akiket Rimaszombat városába népszámlálóbiztosokká kineveztek, osztatlanul élvezik az összlakosság bizalmatlanságát. Van közöttük olyan is, aki büntetett előéletü. Mégis kinevezték és így nem értem, hol van annak az egyéni intaktsága.

A hivatkozott belügyminiszteri rendelet azt is mondja, hogy az előírt személyi, dologi és nyelvi kvalifikáció előfeltétele a funkcionáriusi megbizatásnak. Ezeknek tökéletesen ismerniök kell a kiosztott kerület viszonyait, tehát nem lehetnek idegen vidékre valók, a kisebbség nyelvét tökéletesen beszélniök kell. Hát kérem, hogy lehet olyat kinevezni, aki a kisebbség nyelvét abszolute nem beszéli? És mi hiába fordulunk a belügyminiszter úrhoz intervenciók útján, nyíltan, saját rendeletére hivatkozva, nem jön a rektifikáció és így el van árulva az a tendencia, hogy a népszámlálás végrehajtása politika és nem adminisztratív kérdés.

Azt akarják kimutatni, hogy itt többségben van az a nemzet, amelyet mindenképpen államalkotónak és elsőrangunak kívánnak deklaráltatni és a többi csak jelentéktelen, akiknek sorsa nem aggasztja sem a belügyminiszter, sem a külpolitika veztőjének lelkét és fejét.

Hát kérem, nekünk nagy tanitónk, a köztársaság államfője mondotta, hogy nekünk szükségünk van a parlamenti fórumra, hogy ott a mi igazságunkat, a mi sebeinket, a minket érő elnyomást szabadon feltárhassuk és elmondhassuk, hogy azt tudja meg az egész külföld. Hát én megfogadom az ő tanítását és nyíltan állítom, hogy itt tendenciózus visszaélések vannak.

A jogi látszatot meg akarják őrizni, ellenben a jogi álarc alatt engedik, hogy belesurranjanak jogtipró és a nemzeti kisebbségi szerződésekben biztosított szabadságot leigázó törekvések. Én kérdem a belügyminiszter urat, nincse valami titkos rendelet, aminek alapján járnak el a járási főnökök, amikor kinevezik a számlálóbiztosokat, mert képtelenségnek tetszik, hogy a járási főnök a belügyminiszter úr rendeletét ennyire nullifikálja.

Ezek után rátérek ezekre a javaslatokra is. Egy pár szóval csak, nem sokkal, mert hiszen a világ egyetlenegy parlamentjében sem szokásos az ilyen meglepetésszerü tárgyalás, mint ebben a parlamentben. Négy törvényjavaslat körül forog a vita, mindegyik megérdemelné, hogy mindegyikkel külön-külön foglalkozzék a törvényhozás, de időnk - érthetetlen okokból - szükre van szabva és a képviselőház sok hónapos szünetelés után most percnyi pontossággal kénytelen szállítani a szenátusnak a határozatokat. Ezért kell az ilyen jelentős javaslatokat, mint amilyenek a napirenden lévők, egy kalap alatt, rövidített, közös, összevont vitával elintézni. Ez az eljárás súlyosan sérti a törvényhozási munka komolyságát.

Nem valami nagyon erkölcsös felfogás az sem, hogy közigazgatási szolgálatokért illetékeket szednek akkor, amikor annak a sok bajnak és sok nehézségnek éppen a kormánypolitika az oka és emiatt kell igénybe venni a közigazgatási szolgálatokat. Elszedik a szerencsétlentől a hivatalos munka honorálását, amit semmiféle más állam nem tesz meg és pedig úgy, ahogy az az eljáró közigazgatási szervnek tetszik, mert hiszen az illető állapítja meg, hogy mennyit vegyen ezért, vagy azért a közigazgatási szolgálatért. Ez egy immorális adó és ennek meghosszabbítását megszavazni semmiféleképen sem lehet.

Az önkormányzatok szanálását nem lehet helyesen úgy megcsinálni, hogy az az önkormányzat lakosainak erős megterhelését jelentse. A javaslat pedig ezt eredményezi. Elismerem, hogy javít azon a régi fejezeten, hogy az a község, amely állami segélyt vesz igénybe, elveszti budgetjogát, de erre a javításra is azt mondom, hogy timeo Danaos et dona ferentes. A járási főnökök eddig beiktathattak egy államsegélyt élvező község költségvetésébe tételeket és ki is törölhettek tételeket. Most már csak kifogást emelhetnek a költségvetés egyes tételei ellen, de ennek a kifogásnak törlés a következménye, vagyis így is, úgy is véget vetnek a község anyagi függetlenségének. Ehhez az akcióhoz mi, magyar nemzeti életünk szabadságát kívánó emberek nem adhatjuk hozzájárulásunkat, mert hiszen ez azt jelentené, hogy szavazatunkkal nemzeti életünknek magunk akarnánk hóhérai lenni. Erre pedig magyar ember nem kapható és ezért a törvényjavaslat ellen fogok szavazni.

Tisztelt Képviselőház! Az önkormányzati testületek pénzügyi gazdálkodásáról szóló 77/1927 számu törvény tárgyalásánál annak idején kifejtettem aggályaimat atekintetben, hogy ezen törvény a városok és községek gazdálkodását nem fogja szanálni és hogy a remélt eredmény el fog maradni.

A városok és községek pénzügyi gazdálkodása nem, hogy rendeződött volna, hanem az említett törvény hatálybalépte óta még inkább összekuszálódott. Még csak három év múlott el azóta és a helyzet tarthatatlan volta miatt kénytelen a kormány ujból reformhoz nyúlni.

Az 1927/77 számu törvény meghozatalánál két főszempont vezette a pénzügyminiszter urat: az egyik az adófizető alanyok teherbíró képességének szemmel tartása és azok kimélete; a másik pedig a községek költségvetéseinek stabilizációja. Ma kétségtelenül megállapítható, hogy egyik intenció sem teljesült, amit a városok és községek áldatlan pénzügyi helyzete bizonyít leginkább.

Tagadhatatlan tény, hogy a községek és városok legnagyobb része pénzügyi krízisbe került. Ezek után azt várhattuk volna, hogy a pénzügyminiszter úr a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatban az említett kettős intenció mellett kitart és ezek figyelembevételével gondoskodik az önkormányzati testületek pénzügyi krizisének megszüntetéséről. Sajnos, nem így történt.

A törvényjavaslat feladja az adófizető polgárság védelmének eddig követett elvét és a községi pótadó maximális határát fölemeli 200%-ról 250-re, sőt bizonyos körülmények fennforgása esetén 350 százalékra. A járási pótadó határát pedig 110%-ról 150%-ra emeli, vagyis ujból felemeli az adózsilipeket éppen most, a mai katasztrofálisan nehéz gazdasági viszonyok idején, amikor az adófizető polgár az adóterhek leszállítása után kiált. Tiltakozó szavunkat emeljük mi fel minden ujabb adóteher bevezetése ellen és így a községi és járási pótadók szándékolt emelése ellen is.

A pénzügyminiszter úr az adófizető polgárság teherbíró képességét 1927. évben 200 százalék községi és 110 százalék járási pótadó maximumban kimerítettnek látta, míg most a gazdasági pangás, az agrárkrízis és a munkanélküliség legválságosabb napjaiban anynyira megerősödöttnek tartja talán, hogy ma 350% községi és 150% járási pótadót zúdíthat rá? Ez a logika teljes hiányát jelenti. Aki a viszonyokat ismeri, az tudja, hogy az adófizető polgárság egyetlen százalék adóemelést sem bír el. A pénzügyminiszter úr ezzel a törvényjavaslatával meghazudtolta önmagát és sutbadobta eddig követett elveit. Az adófizetőt kiszolgáltatja sorsának azáltal, hogy az állami adók kibírhatatlan felfokozása után most a kőzségi és járási adók határát szabadjára engedi. A tény az, hogy az uj törvényjavaslat számtalan községben az adó százkilencven százalékos emelését jelenti az adókönyvecskékben. Teljesen érthetetlen, hogy mire volt szükséges a járási pótadó maximumának emelése, amikor köztudomásu, hogy Szlovenszkón a járások több mint háromnegyed részében a járási pótadó nem éri el az 55 százalékot sem. Miéért kell tehát emelni ott, ahol arra semmi indok sincs, hiszen egyetlen járás sem kért ez ideig a szanálási alapból segélyt Szlovenszkón, mert a 110 százalékos járási pótadó-maximumot egyik se merítette ki.

Szlovenszkón az 1928. évben 1178 község fordult segélyért a szanálási alaphoz. 1929 ben már 1496 község adta be kérelmét. 1930 évben ez a szám még jobban megnövekedett. Ez azt bizonyítja, hogy az 1927/77 számu törvény nem érte el a kivánt célt és a községek költségvetéseit nem tudta stabilizálni, hanem ellenkezőleg, évről évre több és több község veszíti el költségvetési egyensúlyát és kénytelen segélyért folyamodmi. Ez a községek gazdasági romlásának a jele. Ehhez járul még az is, hogy a szanálási alap anyagi eszközei nem elegendők az igények kielégítésére, mint azt az 1929. évi statisztika igazolja, mely szerint 48 millió Kč igényelt összegből csak 24 milliót folyósíthatott, vagyis az összes igénveknek csak 50 százalékát tudta kielégíteni. Ebből az következik, hogy az egész elgondolása hibás. (Posl. dr Törköly: Szanálni kell a szanálási alapot!) Úgy van, az következik, hogy szanálni kell a szanálási alapot.

Ha a szanálási alap az az életelixir, amely a községek költségvetéseinek egyensúlyát van hivatva fenntartani, akkor ezen alapnak annyit kell juttatni, hogy céljának meg is felelhessen. Ez a kérdés a jelen törvényjavaslatban megoldatlan maradt ismét. Sőt az alapot, mint olvat, a javaslat megszünteti és a tartományi költségvetésbe illeszti be, ami ujabb bajokat okozhat. A tartomány ugyanis, a javaslat szerint, maga állapítja meg ama szabályokat, amelyek szerint a segélyezésnek történnie kell. Kézenfekvő a veszély, hogy a tartomány, mert maga is deficittel dolgozik, minden erejével oda fog hatni, hogy minél kevesebb segélyt osszon ki, mert az évi maradványt saját céljaira jogosult majd fordítani. Ha a tartománynál ez az elv fog érvényre jutni, úgy ez azt fogja eredményezni, hogy a községek nem kapván megfelelő segélyt, fejlődésükben megakadnak. Veszélyes a javaslat ama rendelkezése is, amely szerint a tartomány az egyik kérelmező községet a másikkal összehasonlítani jogosult és ha a két segélyezett község közül az egyiknek 300 százalék pótadója van, úgy a másikat, amelyiknek csak 250 százaléka van, kötelezheti a pótadószázalék fölemelésére, ellenkező esetben megtagadhatja tőle a segélyt. Ez direkt abszurdum. Az egyes községeket csakis individuálisan, saját viszonyaiknak figyelembevételével lehet elbírálni. Hiszen még két egyforma falevél sincs, nempedig még két egyforma strukturáju község. Ezekből következik, hogy hiba volna a szanálási alap eddigi rendszerén változtatni. Inkább maradjon meg az eddigi állapot azzal a változtatással, hogy az alap a jövőben még egyszer annyi dotációt kapjon. A segélyezési rendszernek van ezenkívül még egy igen nagy hibája. A községeket a könnyelmü gazdálkodásra csábítja. Hogy egy község a szanálási alap millióiból részesülhessen, direkt rossznak kell lennie, el kell adósodnia. Vagyis ez a józan községi gazdálkodás moráljának feladására vezet. A kialakult gyakorlat ugyanis az, hogy a szanálási alapból egy község a tényleges beruházásokra nem kaphat egy fillért sem, hanem csakis az e célra felvett kölcsönök évi törlesztésére annuitásra - és azok kamataira. Csakhogy a község beruházási kölcsön felvételénél 30-40 évre köti le magát, míg a szanálási alap létezési ideje az eddigi tapasztalat szerint teljesen bizonytalan. Bármikor változtathat rajta a törvényhozás és akkor a hosszu lejáratra felvett beruházási kölcsön egész terhe tisztára a község adózóinak a nyakára szakad.

Hogy a szanálási alap rendszere mire vezet, csak egy példával akarom bizonyítani. Előttem fekszik Břeclava-Lundenburg - városának 1931. évi költségvetése. Ezen alig 8000 lakosu város rendes költségvetési szükséglete 9 millió 500 ezer Kč. Bevétele 4 millió 300 ezer Kč. Rendes költségvetésének hiánya ezek szerint 5 millió 200 ezer Kč. Ezen hiányra a város lakossága 300 százalékos pótadókulcs mellett befizet 870 ezer Kč-t, amit levonva a fenti 5 millió 200 ezer Kč hiányból, marad fedezetlenül 4 millió 330 ezer Kč, amit a város a szanálási alapb-ól kérelmezett segéllyel akar fedezni. De ez még nem elég, mert az 1931. évi rendkívüli költségvetésnek hiánya 5 millió 700 ezer Kč-t tesz ki.

Ez a példa mindennél fényesebben mutatja, hogy hová vezet Engliš pénzügyminiszter úr elgondolása és rendszere. Teljes bizonytalanságot szül a községi gazdálkodást illetőleg, a községek vezetői nem tudnak előre számolni, a sötétben tapogatóznak. Nem tudhatjuk, hogy néhány éven belül miként változhatnak a törvények, hiszen a mai már a harmadik változtatás. (Posl. dr Törköly: Lesz ötödik is!) Be is jelentette! A községek nem tudnak hosszabb időre programmot kidolgozni, hiszen mindezek betetőzéséül a törvényjavaslat már magábanfoglaja azt a megállapítást, hogy ez a rendszer csak öt évre szól, ezután ujból változás jön. Ez a kijelentés a bizonytalanságot teljessé teszi.

Bár el kell ismernem azt, hogy a községi költségvetések és községi kölcsönök adminisztratív elbírálásánál a novella gyökeresen megváltoztatja a jelenlegi tarthatatlan állapotokat és gyorsabbá teszi a közigazgatási eljárást, a felsorolt hibái miatt nem fogadhatom el azt és ellene fogok szavazni.