Gwałcenie woli robotnika polskiego i zmuszanie go do wstępowania do obcej mu duchem organizacji szowinistycznej, znalazło oddzvięk nie tylko w prasie polskiej, lecz także i czeskiej. Miejscowe czynniki narodowo demokratyczne, zamiast wyciągnąć z tych głosów jedynie możliwy wniosek, naprawę stosunków, zareagowały jedynie ośmieszaniem, szkalowaniem ludności polskiej i jej przedstawicieli.

Natomiast socjalistyczno - demokratyczny "Duch Času" zdobył się na częściową właściwą ocenę sprawy, pisząć w Nr. 263 z 1929 r.:

"Známe takové předsedy skupiny Národního sdružení, kteří nedovedou dobře česky ani schůzi zahájiti. Známe členy, funkcionáře, kteří posílali děti buďto do polské nebo německé školy. Páni z "Ostravského Deníku" by si měli napřed tyto věci vyšetřiti, než se pustí do polemiky se zahraničním tiskem, aby republice nedělali ve světě zbytečně ostudu. Pokud se týká národnostní myšlenky na Karvínsku, je to právě Báňská a hutní společnost, která českou věc nejvíce poškozuje. V posledních tří letech je zde poslána celá řada úředníků a dozorců, kteří jsou vyslovení nacionalisté a exponenti politiky národně-demokratické strany. Polsky havíř však má blíže k českému havíři, než k vysokému úředníku s pohádkovým platem a proto tito pánové dělníka pro českou věc nikdy nezískají, ba naopak násilím a terorem se republice neprospěje zrovna tak, jak se neprospěje české věci. Pánové nechť se starají o podniky, nechť umožní polskému havíři snesitelnější život a tím se každý Polák přikloní spíše k národnostní myšlence zdejší. Když se s horníkem polským nakládá pomalu jako s dobytkem, tak nechť se z národně-demokratického tábora nikdo nediví, že žalují na tyto poměry v zahraničním tisku."

Tak pisze prasa czeska. Widzicie więc, panowie, że skargi ludności polskiej nie są naszym wymysłem, że przyczyna ich wiadoma jest wielkiej części społeczeństwa czeskiego na Šlasku, które nie godzi się na stosowanie metod, będących w rażącej sprzeczności z przepisami ustawowymi i z zasadami demokracji, wychodzących na szkodę dobremu imieniu Republiki Czechosłowackiej, które w naszych warunkach politycznych i gospodarczych stanowi imperatywny nakaz chwili. Należy położyć kres terorystycznym metodom naganiaczy kapitalistycznych w zagłębiu karwińskiem, wtedy robotnicy polscy nie będą dawali posłuchów agitatorom komunistycznym.

Pan minister robót publicznych i minister spraw wewnętrznych powinien w swoim zakresie działania postarać się o to, aby terorystyczne metody budowania Národního sdružení i napędzania polskich robotników za członków tejże szowinistycznej organizacji, nadużywanie obecnego kryzysu się nareszcie skończyły, dopóki niezadowolenie ludności roboczej nie wybuchnie w grozniejszej formie.

Nie można dalej wprowadzać nowoczesnego niewolnictwa i demoralizacyjnego sposobu tworzenia żółtych organizacyj w celu rozbijania szeregów roboczych. Już raz po ukończeniu wojny światowej mieli panowie sposobność przekonać się o tem, jakie skutki wywołują gwałty popełniane przez urzędników kopalnianych na górnikach ostrawsko-karwińskiego zagłębia. Dalsze naigrywanie się z górników, którzy cierpią ze swemi rodzinami głód i nędzę z powodu kryzysu gospodarczego i ograniczenia produkcji na kopalniach, może wywołać takie skutki, za które nikt nie będzie chciał pózniej ponosič odpowiedzialności.

Nie chcę używać silnych słów, lecz uważam za mój obowiązek z tej trybuny podnieść głos przestrogi, ażeby zapobiedz grożącemu wybuchowi niezadowolenia pokrzywdzonych.

W oczekiwaniu, że rząd, który już w czasie rozprawy w komisji budżetowej przez swoich ministrów pokazał dużo dobrej woli, a szczególnie kiedy panowie ministrzy przyrzekli, że będą zdążać do naprawy tam, gdzie są uzasadnione skargi i niedomagania, przyczyni się do usunięcia tych przedstawionych przezemnie krzywd na polskiej ludności i zgodnie z dążnością naszej ludności polskiej do prawdziwego zbliżenia czechosłowacko-polskiego, będę głosował za przyjęciem budżetu państwowego. (Potlesk.)

Tisztelt képviselőház! A nagymegyerendszer megszüntetése és az uj közigazgatási reform életbelépése óta több mint egy év múlt el. Vizsgáljuk csak a kritika szemüvegén keresztül közigazgatásunkat az uj rendszer tükrében.

A belügyminiszter úr jelentésében megelégedettségét fejezi ki az uj rendszer körül tapasztalt eredmények felett. Lehet, hogy a belügyminiszter úr várakozásának megfelelők ezek az eredmények, azonban alulról, a nagyközönség részéről nézve a dolgokat nem állapítható meg ugyanaz, mert közigazgatásunknak nagyon sok hibája és fogyatékossága van, amit egyrészt a közönség, másrészt községeink és városaink szenvednek meg.

A tartományi hivatal ügymenete nehézkes, az elintézések nagy késedelmet szenvednek és mindinkább kifejezésre jutnak a bürokratikus hivataloskodás konturjai. Egyes ügyosztályokon nagy a személyzethiány, ami miatt az ügyek elintézése elviselhetetlen késedelmet szenved. Így például a pozsonyi tartományi h ivatal gazda sági ügyosztálya hét referenssel dolgozik. Ezen hét referens kapja mindazon községek költségvetéseit, amelyek a kiegyenlítési alapból kénytelenek segélyt kérni. Ilyen község 1929-ben 1500 volt. Minden referensre t ehát 215 költségvetés átvizsgálása jut. Amennyiben minden referens naponta két költségvetést néz át, ez a munka eltart három hónapig. Innen ezek a költségvetések a számvevőségi osztályhoz kerülnek, ahol a helyzet még rosszabb, mert csak öt számvevő van, akiknek legalább két hónap kell munkájuk elvégzéséhez. Vagyis már július havában tartunk, amikor leküldhetők a költségvetések az illetékes községekhez az észlelt hiányok pótlása és megfelelő kiegészítése céljából. Mire a községek ennek megfelelhetnek, ujból eltelik két hónap, úgyhogy a tartományi hivatal a legjobb esetben a költségvetési év szeptember havában nyerhet tiszta képet a községek tényleges szükségletéről és oszthatja ki a segélyt aránylagosan a szanálási alapból, ami ujból egy hónapot emészt fel a letárgyalással és expediálással. Most kaphatják meg csak a községek költségvetéseiket, amelyek alapján már január 1-től kellene vezetniök gazdálkodásukat, ekkor pedig már a költségvetési év végén tartanak, ami azt jelenti, hogy egész éven át kénytelenek jóváhagyott költségvetés nélkül gazdálkodni. Amennyiben pedig valamely községi költségvetés ellen felebbezés adatnék be, úgy annak elintézése másfél évig is eltart. Hát fenntartható sokáig ez az állapot?

Ezen példából következik, hogy a belügyminiszter úrnak haladéktalanul gondoskodni kell megfelelő számu szakszemélyzetnek a tartományi hivatalba való beállításáról, hogy az említett abnormis viszonyok megszünjenek.

A járási hivataloknál az a nagy hiba, hogy ahhoz a hatalmasan megnövekedett ügykörhöz arányítva, amelyet a közigazgatási reformtörvény ráruházott, nincs ellátva megfelelő számu és képzettségü tisztviselői karral. Az elintézések lassúk, a nagyközönség nem nyer szakszerü elintézést s így kénytelen folytonosan felebbezési utakon keresni igazát és hosszú hónapokat és éveket kell várnia, amíg ügyében döntés történik. Ha pedig egy referens megbetegszik, akkor a túlterhelt személyzet nem képes annak resszortját is ellátni. Hetvenhét járási hivatalunk van összesen 187 tisztviselővel. Tizenhárom járási hivatalban csak egy tisztviselő van Ezeknek a munkáját még az is megnehezíti, hogy nemcsak a csehszlovák törvények szerint kell hivataloskodniok, hanem nagyrészt a régi magyar és osztrák törvények szerint is. Cseh és Morvaországban ebben a tekintetben sokkal kedvezőbb a helyzet. Csehországban 103 járási hivatal van 362 tisztviselővel, Morvaországban 45 járás 173 tisztviselővel. Aránylagosan számítva tehát Cseh- és Morvaországban minden járási hivatalra körülbelül kétszerannyi tisztviselő esik, mint Szlovenszkón.

A járási hivatalok a nyelvtörvénynek a kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit nem tartják be. Magyar beadványok magyar nyelvü elintézést sehol sem nyernek. A legtöbb járási főnök a kellő számu személyzet hiányára hivatkozik és azzal mentegeti eljárását. A járási hivatalok ezek szerint mostani állapotukban nem maradhatnak. Gondoskodni kell kellő számu és végzettségü munkaerőkről, ezt kivánja a közönség érdeke.

A legnagyobb bajok azonban a közigazgatás legkisebb egységénél, a községeknél mutatkoznak. A községi igazgatás mai formája, amely a politikai pártok rendszerén nyugszik, nem vált be és nem tartható fenn sokáig. A községi közigazgatást mielőbb depolitizálni kell.

Az a felfogás, amely a demokratikus önkormányzat gondolatának a legszélső, legszabadabb alkalmazásán alapszik, a községi közigazgatás terén revizióra szorul. A községi közigazgatás menete teljesen szétfolyik, elsekélyesedik, nehézkessé, döcögővé válik. A mai rendszer szerint a legkisebb pénzügyi jellegü községi ügy, amíg végleges elintézést nyerhet, a következő szerveken kénytelen keresztülmenni: 1. a szakbizottságon, 2. pénzügyi bizottságon, 3. községi tanácson, 4. községi képviselőtestületen, 5. járási pénzügyi bizottságon, 6. járási választmányon és 7. járási képviselőtestületen. Tehát hét fórumon keresztül vergődik a végleges elintézés.

Mindezek a szervek pedig egy és ugyanazon politikai pártok képviselőinek majdnem ugyanazon arányu összetételéből állanak, amelyek az ügy szakszerü elintézéséhez mondhatni semmit sem adnak hozzá és kizárólag csak a laikus nép ellenőrző szerepét töltik be stöbbnyire egy és ugyanazon kapott és kötött marsruta szerint foglalnak állást. Kérdem, miért kell egy kis ügynek végigvándorolni ezen a sok laikus szerven? Úgyis a Legfelsőbb Közigazgatási Birósághoz kell fordulni, ha valamely ügy szakelbirálását kívánjuk. A laikus testületből elegendő volna kettő. Amennyiben netán felebbezéssel is élne valaki, úgy évek múlva kerül vissza az ügy a községhez.

A községeknek úgyis csak gazdasági hatáskörük van, teljesen fölösleges tehát politikai összetétel szerint megalakítani az önkormányzati szerveket, amelyekből így a közügy kárára kiszorulnak a legképzettebb, legjobb, leghozzáértőbb polgártársaink csak azért, mert nem tartoznak semmiféle politikai párt kötelékébe.

A községek igazgatásában azonban a legnagyobb zavart az önkormányzati testületek gazdálkodását szabályozó 77/927 sz. törvény eredményezte. Ez a törvény a községek pótadóját 200%-ban maximálta. Minden közseg tehát, amely szükségleteit a 200%-os pótadóból fedezni nem tudja, az u. n. szanálási alaphoz kénytelen fordulni, mely teljesen urává válik az ilyen község költségvetésének, abból azt töröl, amit jólesik és azt tesz bele, amit akar. Vagyis az ilyen község teljesen elveszíti önkormányzati jellegét és kvázi gyámság alá kerül. 1929 évben 1500 község volt kénytelen a szanálási alaphoz fordulni segélyért 38 millió Kč összegben. Igen, ám, csakhogy a szanálási alap évi dotációja mindössze 17 millió Kč-t tesz ki, úgyhogy a községek költségvetéseiben előállott hiányoknak csak 45%-át képes kiegyenlíteni. Beállott tehát a törvény csődje és megváltoztatásának szükségessége.

Ilyen körülmények között csak két eshetőség lehet. Vagy felemelik a megengedett 200%-os pótadó-határt, vagy pedig a szanálási alap dotációját emelik fel, esetleg mindkettőt. A törvény novellálására tehát sürgős szükség van, mert községeink fejlődése megáll, sőt a gazdálkodás rendes menetében is csakhamar zavarok állanak elő. Mert az az egy nyilvánvaló már a pénzügyminiszter úr előtt is, hogy a jelenlegi törvény nem biztosítja a községek nyugodt gazdálkodásának menetét, mert az ezen törvény szerint biztosított jövedelmek nem elegendők a községek feladatai teljesítéséhez.

Gondoskodni kell a belügyminiszter úrnak ezeken felül arról is, hogy Szlovenszkóban mielőbb állíttassék fel egy intézet az elmebajosok részére, mivel a statisztika szerint 160 elmebeteg elhelyezéséről kellene gondoskodni, akik részére azonban nincsen hely.

Nem hagyhatom szó nélkül - végezetül - az állampolgársági kérdést sem. A belügyminiszter úr felhozza tárcája jelentésében. hogy az állampolgársági ügyek most már liberálisabban és gyorsabban intéztetnek el, továbbá, hogy mindazok, akik itt születtek, az állampolgárságot mind megkapják. Ezzel szemben nagyon könnyen megállapítható, hogy ez, sajnos, nincs így és, hogy az állampolgársági fronton a vigasztalan állapot változatlanul tovább tart.

Még most is elutasítanak olyan kérelmezőket, akik 30 éve itt laknak, akik itt születtek, akik minden tekintetben megfelelnek a lex- Dérer előirásainak, de sztrájkoltak és így tovább. A jelentés végre statisztikát is ad, melyet hosszú éveken át sürgettünk. Eszerint a lex-Dérer alapján 1929 év végéig 7517 kérvényt adtak be, amelyből 4186 kedvező elintézésben részesült, míg 1167 kérelmező belehalt a várakozásba és így kérelme tárgytalanná vált. 1923 év óta pedig az összes kedvezően elintézett kérvények száma 20.000. Amennyiben ezen adatok helyességét el is ismerném, nem nyugtat meg a jelentés, mert ebből kitünik, hogy 25.000 magyar család még mindig a hontalanság keresztjét cipeli és félő, hogy a mai gyakorlat mellett nagy része belehal a várakozásba, mint ahogy az a fenti 1167 lex-Dérer esnél történt. Nem nyugszom meg továbbá azért sem, mert a lex-Dérer parlamenti tárgyalásánál hozott rezolució utasítja a belügyminiszter urat, hogy egy uj, modern állampolgársági törvényt terjesszen a ház elé ez ennek dacára a mai napig sem történt meg.

A költségvetést nem fogadom el. (Potlesk.)