Mélyen tisztelt Uraim! Podkarpatská-Rusnak a mai helyzetét legjobban Munkáčhoz hasonlíthatnám, amelynek püspöksége Ungváron, vára Palánkán, sörgyára Podheringen, tormája Lučkán és polgármestere Kerepecen van. Podkarpatská-Rusnak is a határai tulajdonképpen Szlovenszkón vannak, mert a podkarpatská-rusi határ kitolódik egészen Szlovenszkóra, lakosságának egy tekintélyes része szintén ott van, autonomiája a népszövetség trezorjaiban és garanciája a nagyhatalmaknál. Szomorú exportja nagy: kivándorló embertömegei Amerikában, Kanadában, Argentinában, vagy Belgium és Franciaország bányáiban és végül pénze Csehországban.

Ez utóbbinál nemcsak arra a 315 millióra gondolok, amit a pénzbeváltásnál elvesztettünk és amit, mint megtakarítást, de nem Ruszinszkó részére, Novák volt pénzügyminiszter maga is elismert. De gondolok a hadikölcsönökre, amelyeknek be nem váltása sok jóhiszemü embert koldusbotra juttatott és nem volt elég, hogy annak értékét elvesztette, de még a lebélyegzésnél illetéket, majd később egy nem létező vagyon után, vagyondézsmát fizetett. Gondolok azokra a tarifális veszteségekre, amelyeket el kell szenvednünk, amikor legértékesebb nyersanyagainkat a szokásosnál jóval nagyobb tarifával, a tőlünk több mint 1000 kilométer távolságra fekvö történelmi országokba küldjük. Gondolok a műtrágya-adóra, amely szintén jelentékeny összegeket vitt el tőlünk és gondolok a befolyt adókra, amelyekből alig tért vissza valami Podkarpatská-Rusba. Gondolok azokra a közpénzekre és szociális intézményekből befolyó összegekre, amelyek jórészt a prágai központi bankokba ömlenek és amelyek azután nagy kamattal térnek vissza hozzánk. Mindezek után szállóigévé vált, hogy míg a Morván túl 5000, Szlovenszkón 500, de Ruszinszkón csak 50 koronásokat lehet váltani.

De gondolok elsősorban a kincstári jövedelmekre, amelynek élén az aknaszlatinai sóbánya jövedelme áll. A pénzügyminiszter úr ebből 42,295.000 korona bruttó jövedelmet mutat ki, amelyből nettójövedelemként 15,545.000 korona volna a tiszta jövedelem, bár ez is tekintélyes jövedelem, mert ha meggondoljuk, hogy az összes állami bányák csak 35 milliót jövedelmeznek, ennek ez az összeg is 43%-át jelenti. De ez súlyos tévedés és itt rá kell mutatnom arra, hogy a pénzügyminiszter úr, vagy maga tévedett súlyosan, vagy súlyos tévedésbe ejtették, mert ha a legminimálisabb évi 13.200 waggon sót vesszük is alapul, úgy, hogy egy kilogramm só bolti ára 1.50 Kč, akkor egy waggon só ára 15.000 korona, úgyhogy a fenti mennyiség összesen 198 millió koronát tesz ki, amelyből az előbbi összeghez viszonyított nyereség arányában legalább 70 millió tiszta nyereségnek kellene mutatkoznia, ami az összes állami bányák jövedelmének kétszeresét teszi ki; de biztos tudomásom van róla, hogy voltak hónapok, amelyeken a bányászatot, illetve a bányából való kiszállítást a maximumra emelve, száz waggon sót is szállitottak ki a bányából Olomoucba, amely által a termelt mennyiség ennek csaknem kétszeresére fokozódott és természetszerüen kétszeresére fokozódott az ebből származott nyereség is.

A másik hatalmas jövedelmi forrás a kincstári erdők jövedelme. Podkarpatská-Rusban a kincstári erdők a hozzátartozó részekkel és legelőkkel együtt 637.100 katasztrális holdat alkottak. Ennek jövedelmét, ha ez magánkézben van szerény számítással kataszt rális holdanként átlagban legalább 100 koronára vehetjük, úgyhogy ez esetben 63 millió jövedelmet biztosítana a kincstárnak.

Az utóbbi tíz esztendőben közismerten olyan -fakonjunktúra volt, hogy még azok is nagy nyereséggel zárták az erdőüzemüket, akik azelőtt azt se tudták, hogy mi egy szálfa értéke, nem azt, hogy mi egy erdőnek az értéke vagy jövedelme.

A harmadik jövedelmi forrás a dohányjövedék nagy haszna. Tudvalevőleg a történelmi országokban dohányt nem termelnek, az erre vonatkozó kisérletek teljes fiaskót vallottak és a belföldi szükséglet nyersanyagát tisztán Szlovenszkó és Ruszinszkó szolgáltatja. Ha fölteszszük, hogy a dohány nyersanyagának tekintélyesebb részét kell külföldről beszerezni s a drágább dohányfajtákat, még akkor is az 1.163 milliós nyereségből annak 1/6-nál valamivel kisebb része, tehát körülbelül 200 millió esik Szlovenszkóra és Ruszinszkóra, amelynek egyötödét véve tiszta jövedelmül, tehát körülbelül 40 milliót, ami szintén tekintélyes összeget jelent.

De más számítási alapom is van. 1929-ben beváltottak Podkarpatská-R usban 29.000 méte rmázsa dohányt, az métermázsánként 600 Kč átlagárban 17·4 millió. Ha e nyersanyagnak háromszorosát veszem tiszta jövedelemként, az 52 millió Kč. (Předsednictví převzal místopředseda dr Lukavský.)

E három fontos kincstári jövedelemből tehát a legszerényebb számítás szerint 70, 63 és 40 milliót véve, 173 millió a nyereség. De a sónál mutatkozó túltermelést figyelembe véve bátran vehetnék 200 milliót is a kincstári jövedelmekből Ruszinszkóra eső résznek. Tudom, hogy ez a kincstár jövedelmeinél nincs meg, de magánkézben biztosan hozna ennyi jövedelmeet, úgy, hogyha csak a 173 millió tiszta nyereségnél maradunk, akkor is ez az összjövedelmeknek, illetve a költségvetés 10 milliárdos összbevételének több mint 1·7%-át teszi.

Ezeknek a jövedelmeknek, vagy legalább azok túlnyomó részének Ruszinszkóban való befektetésével és egy kicsit nagyobb koncepcióval, uj és gazdag forrását lehetne nyitni a jövedelmeknek. Egy komoly szakember véleménye szerint, ha a kis Ruszinszkó területét négyzetkilométerekben véve összehasonlítjuk a vizierők mennyiségével, kiderül, hogy ez a kis ország Norvégia, Svájc és Felsőolaszország után a negyedik helyen áll egész Európában a vízierő-szolgáltatás lehetőségében.

Tudom, hogy az Ungon már megkezdődtek a előmunkálatok egy nagyobb vízmű létesítésére, de, mint a költségvetésből látom, ezek 20 évre vannak kontemplálva. Csak akkor kapjuk meg a teljes kihasználást, körülbelül tízezer lóerőt, amely Ungvártól Királyházáig fogja világítani a városokat és községeket.

Ha ez 20 évig fog tartani, mikor kerülhet a sor a Vicián kultúrmérnök könyvében említett ama nagy vízmüre, amelyet egy másik volt magyar kultúrmérnök, Janko fedezett föl és részletesen kidolgozott és amely a Talabor és Nagyág nívó-külömbségét használja ki. Itt ugyanis a két folyó 3 kilométerre közelíti meg egymást s csak egy másfél kilométer hosszú alagutat kellene építeni, hogy 120 m. esést lehessen kapni - a Niagara esése csak 60 méter - s oly vizmennyiséget, amely 15.000 lóerőt szolgáltathatna. Ezzel a vízierővel világítani lehetne Huszttól Kőrösmezőig minden falut s még az istállókban is egész éjjel éghetne a villany, mint Olaszország falvaiban s hajtani lehetne vele az összes eddigi üzemeket és a még létesítendő gyári üzemeket kilowattonként fillérekért és a szomszédos Nagyszőlősnek és Beregszásznak is közelebb volna ez az áramszolgáltatás.

Ruszinszkó vízierőinek kihasználásával villamosítani lehetne az összes vasuti vonalakat, gyárakat, a köz- és magánvilágítást. Nem kellene nekünk megint a több mint ezer kilométer távolságra lévő szenet vasutainkon szállítani.

De egyéb bányáink és ásványos kincseink is kiaknázatlanul hevernek. Köztudomású, hogy petróleum rendesen ott van, ahol só van a közelben. Elég, ha Romániára és Galiciára hivatkozom, de nem lehetetlen, hogy a petróleum mellett földgáz is van, amint azt magyar geológusok már kikutatták Jasina közelében és a mai Románia területére eső, de az előbb emlitet helyekkel kőzel szomszédos Izaszacsalon.

Beregszász vidékén olyan kaolin-föld van, hogy onnan Sévresbe szállították a kaolinföldet. Hasonlóképpen nemes, rózsaszínü és más márványunk van Nevesnice vidékén. A mármarosi gyémánt bányászata révén népünk szerény igényü ékszerszükségletét ki lehetne elégíteni.

Ásványvizekben is éppúgy bővelkedünk, mint ásványokban, valamint gyönyörű egészséges tajákban, ahol fürdő és üdülő telepeket lehetne létesíteni. Erre azonban eddig nem gondoltak és most értesülök a "Lidové Novinyből", hogy Spina miniszter úr gondol ilyesmire. Már a kisérletért is köszönetet mondok neki, mert eddig még tervről sem volt szó. Hiszen még a kispolgári igényeket kielégítő fürdőhelyeket, a Pável-fürdőt és a kabolya-poljánai fürdőt is pusztulni hagyták az utolsó 11 év alatt. Még csak a rokkantaknak, vagy a betegsegélyző betegeknek sem csinálnak egy-két pavillonból álló kis üdülőhelyet, sem tüdőbeteg-szanatóriumot, pedig vannak községek, főleg a sík részeken, ahol a lakosságnak csaknem 50%-a tüdőbeteg. A Léčebný-fondnak, a betegsegélyzőnek pénzeiből könnyen lehetett volna és lehetne még ma is ilyeneket létesíteni, ahelyett, hogy a bankok tekintélyes vagyonát gyarapítsák és abból drága kamatoskölcsönöket adjanak.

E kormányzatnak, mely az államnak az érdekeit, a lakosságnak a közjólétét és megelégedését kell, hogy elsősorban előmozdítsa, nemcsak az lehet a célja, hogy az adó behajtásával és az immár komolyan elviselhetetlen terhek növelésével törődjék, hanem oly intézmények létesítése is kötelessége, amelyek az előbbit elősegítik és lehetővé teszik a mindjobban növekvő közterhek fizetését.

A mezőgazdaság Ruszinszkóban még súlyosabb helyzetben van, mint másutt a köztársaságban. Az állattenyésztés, amely főleg a hegyvidékeken és a havasi területeken, leginkább a ruszin nép által űzve, az Egan-akció folytán szépen fellendült, de ma erősen visszafejlődött. Ez akció során volt esztendő, amikor jóval több fajmarhát hoztak be, mint ma hosszu évek alatt. Ma a felfrissités csaknem megállott és legfeljebb kortes-célokra adnak belőle. Általában a mezőgazdaság fellendítésére irányuló munka teljesen pártérdekeket szolgál és egyeseknek a zsebét tömi, de az összesség érdekeit figyelmen kívül hagyja.

Az okszerű baromfi-tenyésztés elősegítésére sem történt úgyszólván s emmi. így érthető azután, hogy Ruszinszkó csaknem minden falvában nemzetiségi külömbség nélkül a lakosságnak 50%-a kivándorolna bárhova, ha útlevelet kapna, csakhogy a nyomasztó gazdasági helyzetből szabadulhatna. (Posl. Kurťak: Kanadába!) Kanadába, Franciaországba és Belgiumba, csak el Ruszinszkóból.

A lakosság déli részének legjelentékenyebb száma Ungvártól Nagyszőllősig szöllő- és bortermeléssel foglalkozik, amely legalább 50.000 embernek nyujt ma kenyeret, munkásnak, termelőnek, kereskedőnek, iparosnak egyformán. Ez a termelési ág is haldoklóban van. Ezen is csak intézményes beavatkozás segíthet. Hogy jelezzem ennek a gazdasági ágnak a pusztulását, elég, ha arra hivatkozom, hogy a beregszászi bankokban mintegy 130 millió korona tőke van kihelyezve, ami túlnyomórészben a szöllőbirtokosok kölcsönét illeti. A krízist elsősorban az elemi csapások okozták, de hozzájárult ehnez még a görög és más műborok behozatala és a borhamisítás, amelyek annyira leverték az árakat, hogy az utóbbi idők elemi csapásai folytán a minimumra szállott termés mellett sem voltak képesek a gazdák boraikat elfogadható áron értékesíteni.

Az idegen borok behozatala ellen az egyedüli védekezési mód volna Ruszinszkót zárt területté nyilvánítani és így idegen borok beözönlését megakadályozni. A borhamisítás megakadályozására szükséges volna az 1908. évi XLVII t.-c. 61. §-a szerinti borellenőrzö bizottságok felállítása, amelynek szervezete a hegyközségek tagjaiból és szakemberekből állana. Ennek a bizottságnak megvolna a módja a borhamisítás ellenőrzésére és egy uj bortörvényt kellene alkotni, amely a borhamisítást kihágás helyett vétségnek minősítené. A borárakra súlyosan nehezedik a vasuti tarifa, amely az idegen boroknak kivételes kedvezményt biztosít; elég ennek ilusztrálására csak annyit mondanom, hogy a vasuti fuvar Trieszttől Prágáig, vagy Hamburgtól. Prágáig olcsóbb, mint a Beregszász-Prága viszonylatban.

Hasonlóképpen elviselhetetlenül nehezedik a termelési ágra a fogyasztási és forgalmiadó. A fogyasztási adó teljesen elavult, mert akkor állapíttatott meg, amikor a bor literje 10-12 korona volt és az eladási árnak csak 10 százalékát tette, ma azonban községi és tartományi pótlékokkal 1·60 Kč-ig emelkedik, amely a jelenlegi 3·40 koronás áraknak csaknem 50 százalékát teszi.

Nyomja a boreladás lehetőségeit a borszabadraktáraknak azon kedvezménye is, hogy ezek a behozott borok után csak az eladás megtörténtével kell, hogy a vámot fizessék. Kivánatos volna, hogy behozatali engedélyt csak azok a kereskedők kapjanak, akik igazolni tudják, hogy kétszer annyi belföldi bort vettek már, mint amennyit behozni akarnak.

Szükséges volna Lengyelországgal olyan megállapodás kötése, amely a ruszinszkói boroknak Lengyelországba való szállitását tenné lehetővé. Erre megfelelő rekompenzációt ad a Lengyelországból beözönlő nagy sertéstömeg. Ez azért is kivánatos volna, mert régen Lengyelországnak adta el Podkarpatská-Rus bor- és szöllőtermésének 90 százalékát.

Az anyagilag a tönk szélén álló szöllőbirtokosságnak egy gyorssegély volna kiutalandó, amely a szöllőmunkák megkezdését lehetővé teszi. Azonkívül egy állandó lombardkölcsön, amelyre fedezetet nyujtana az a kb. 20 milliónyi összeg, amelyet a kincstár az 1920. évi 683. számu törvény 10. és 11. §-a értelmében a kert-, szöllő- és erdőbirtokosokon bevett mint műtrágya-adót.

A kormányzatnak ilyen rendkívüli válságok idején, mindig kell, hogy legyenek tartalékjai és meg is van erre az úgynevezett kiegyenlítési alap, amelynek segítségével a lakosság a szöllőtermelés kríziséből kivergődhetik. Ilyen kölcsönök nyujtása azért is kivánatos volna, hogy a kisemberek és főleg azok, akiknek nincsenek megfelelő anyagi eszközeik, a borkereskedők sokszor lelkiismeretlen kezei közül kiszabaduljanak.

A mármarosi részeknek jelentékeny jövedelmi forrását az almatermelés képezi és ezeknek épp a fent elmondott okokból szintén szükségük volna olcsó kölcsönökre, nehogy a kereskedők kihasználják pénztelenségüket és már tavasszal megvegyék 25 fillérért annak az almának a kilóját, amelyért ők ősszel négyszer, sőt hatszor annyit kaphatnának. Ugyancsak kedvezőtlen ezekre nézve is a tarifa, mert míg a préselt almáért 30 fillért fizetnek, addig annak tarifája rinfuza 35 és csomagolva 45 fillér és ez a német határig még további egyharmaddal növekszik.

Gyümölcstermelésünk primitív, de így is évente mintegy 3000 waggon gyümölcs terem ebben a kis országban, amelyre nem közömbös, hogy kedvező tarifát kap-e, vagy kedvezőtlent. A mármarosi Jonathán-alma világhírü volt és a háború előtt Európa csaknem minden országa lakóinak asztalán látható volt.

Több állami csemete-kert felállítására volna szükség, amelyek olcsó pénzen adnák a csemetét, mert ma a szegény ember nem tud hozzájutni. Régente pár fillért fizettek egy ilyen csemetéért, ma pedig 10 koronát kell ezért fizetni. Kivánatos volna, hogy oly törvény hozassék, amely az almatermő területek beültetését éppúgy előirná, mint az erdőterületekét, vagyis, hogy azok csak erre a célra használhatók.

Gyümölcs-feldolgozókat is kellene felállítani, konzervgyárakat, mert ma bizony csak szeszgyárak működnek Ruszinszkóban, amelyek még nagyobb nyomorba taszítják a boldogtalan népet.

A mezőgazdaság emelésére kivánatos volna még a meliorációnak fokozott keresztülvitele, mert az elmúlt 11 esztendő alatt ezen a téren csaknem semmisem történt. Ezen állításom beigazolást nyer az alábbi számokból, amelyek igazolják, hogy milyen összegek fordíttattak 1927 év végéig a meliorációra, amely számadatok aránya ma is megmaradt. Ezek szerint a Cseh és Morva tartományokban 1.009,011.330, Szlovenszkón 66,102.752 és Ruszinszkón 3,792.619 Kč fordíttatott meliorációra.

Legjobban bizonyítja a ruszinszkói melioráció árvaságát a buštinai kincstári igazgatóság székhelye körül elterülő több ezer holdas legelő-terület, amely már feltünik a vonaton utazó laikus közönségnek is. E terület talajának feljavítására megvolt már a terv a háború előtt, de most 11 év óta semmisem történt ezirányban. Az egyes községi, egyházi, közbirtokossági és más közintézmények földjeinek földjavítása is hasonló állapotban van, mint a magánosoké.

A folyószabályozás hasonlóképpen elhanyagolt. A Tisza, Latorca, Terešva, Tereblya, Ung, Nagyág folyók óriási károkat okoznak. A költségvetés állandóan igérgeti a szabályozásokat; így ezidén is, de az állam részéről édes-kevés történik ezirányban, mindössze annyit kell elismernem, hogy a tartomány jelenlegi referense politikától mentesen, tisztán a tényleges szükségletek figyelembevételével igyekszik megtenni mindent, amit költségvetésének szük keretei között megtehet.

Az állami utak gondozása - hiszen tulajdonképpen csak egy van - az úgynevezett Kassa-jablonicai, nem áll azon a nívón, mint azt az autó idejében megkivánni lehetne. Itt is csak most, 11 év után végeztek komoly munkát abban az irányban, hogy ennek az útvonalnak azt a szakaszát amely a romániai részeken fut, Csehszlovákiában futó útszakaszszal egészítsék ki a Szlatinától Bočkóig vonuló területen. Kívánatos volna, hogy az állam több régi, megyei, jelenleg tartományi utat nyilvánítson államinak, és azoknak jókarban tartásáról gondoskodjék. Erre elegendő fedezetet nyujtana, helyesebben az erre fordított összegnek amortizációját biztosítaná a jelentékenyen fellendülő autóforgalom és az ilyen j árművek után fizetendő adó.

A vicinális utak olyan rettenetes állapotban vannak, hogy azokat külön kell a közmunkaügyi miniszter úr szíves figyelmébe ajánlanom. Némi javulás csak most tapasztalható, amióta a tartományi költségvetés hovafordítása jobban ellenőrizhető, de az első tíz esztendőben ezirányban nem történt úgyszólván semmi.

Állami beruházások, kivéve állami épületeket és az állami tisztviselők lakásait, nincsenek ma sem Ruszinszkóban és erre a jelenlegi költségvetésben sem találunk számottevő fedezetet. Az állami épületek és állami tisztviselők lakásépítési munkái gazdasági szempontból holt tőkék és olyan beruházások, amelyek az őslakosság jobb megélhetését nyujtanák, uj keresetforrásokat, uj munkalkalmakat teremtenének, a munkanélküliséget enyhítenék és amelyek a lakosság adózó erejét növelnék, nincsenek. A vasut nem ruház be semmit, csak ott, ahol az abszolut kényszer viszi rá, mint a kvasi-jasinai vonalon, ahol a Tisza rohanó árja egy jókora darabot elsodort belőle. Pedig beruházásokra Ruszinszkóban nagy szükség volna, mert míg Csehországban 100 négyzetkilométer területre 70 km. vasut esik, addig Ruszinszkóra csak 5 kilométer és ehhez egyetlen egy kilométert sem épített az uj rezsim. Az Ungvár-Munkáč-Iršava-Huszt vonal kiépítését mindig igérték az illetékes tényezők, a régi költségvetésekben fel is voltak véve kisebb összegek erre a célra; így az egyik költségvetésben találtam 5 millió koronát. (Posl. Kurťak: Najman miniszter úr azt mondotta, hogy hátha történik valami!) Sajnos nem történt semmi, az ezévi költségvetésben ennek az összegnek nyoma veszett és most tisztelettel kérdem a vasutügyi miniszter urat, hová lett az az összeg, amit erre a célra eddig felvettek.

Szükséges volna a Perečin-Poljana-Nižni-Verecke-Volovoje-Sinevér-Nemecká-Mokra-Brustura-jasina vonal kiépítése is. Továbbá a Terešva-Nižni-Apša, Stredný-Apša-Trebusa-Bielý Potok vonal kiépítése. Nem volnánk kénytelenek akkor a szomszédos állam vasuti vonalait is igénybe venni, amelyek. nek állomásain a csehszlovák utasnak le sem szabad szállni, mert a szövetséges állam szuronyos katonája nagyon érthető módon figyelmezteti az utast, hogy itt román földön vagyunk.

Hasonlóképpen szükséges volna a Bátyu- Királyháza szakasz gyorsvonat-járatu berendezésének kiépítése, mert ezen a szakaszon régen nem járt gyorsvonat. Egyenesen nevetséges az, hogyan javítják évről-évre ezt a szakaszt. A késő őszi hónapokban hozzákezdenek, egy-két kilométernyi sínt lefektetnek és azután ujból abbahagyják a következő őszig. Évek hosszú során át csak a Boržova hídjáig tudták elkészíteni és azontúl úgy megy a gyorsvonat, mintha mákot törne és a laikus is rögtön észreveszi, hogy itt vicinális vonalon futunk. Ez a legkirívóbb példája annak, hogyan történik beruházás a ruszinszkói vasutakon.

De nemcsak, hogy nem ruháznak be, de leszerelnek. Leszerelték például a Csap-Ungvár-Užok vonalnak az egész biztosító berendezését, amely mintaszerü volt és 44 millió aranykoronába került, tehát ma mintegy 400 millió Kč-nak felel meg. Hasonlóképpen leszerelték az egész vonalon a táviró- és telefon berendezést és csak hosszas panasz után sikerült Ungvár fővárosnak megkapni a telefonját. Ugyancsak leszerelik a legtöbb helyen a sorompókat is, sőt sok helyen még a vasuti őröket is bevonták, hogy az életbiztonságot minél jobban veszélyeztessék. Ezek az utóbbi leépítések meg is hozzák minden évben a maguk áldozatait.

Csaknem szórol-szóra ugyanez történt a Munkáč-Lavočnei vonalon is. Sőt a fővonalakon is voltak ilyen leszerelő és visszafejlesztő munkálatok. A királyházai állomás ékes bizonyítéka annak. hogy mennyire nem akar itt beruházni a vasut. Ez a nagy állomás, amely Ruszinszkónak a legnagyobb gócpontja, ma is düledező barakokban van elhelyezve, amelyeket provizórikusan épített a magyar kincstár, hogy az uj állomást felépíthesse, de közbejött a háború. Pedig Királyházán fut össze nemcsak a Jasina-prágai, hanem a Bukares t-prágai vonal is, amelynek belépő-állomása és így Románia méltán hivatkozhatik arra, hogy ő n em csinál vasuti beruházásokat, mert a Csehszlovák republika szintén nem teszi, pedig volna eszköz a beruházásokra. Ha az 1930 évi költségvetési előirányzatot megnézzük, akkor 572 millió inveszticiós növekedést találunk, amelyből 315 millió esik a vasutra és póstára, de ebből édes-kevés jut úgy a ruszinszkói vasutra, mint a ruszinszkói póstára. De ha a vasutaknál az elért 148 milliós haszonból a minket megillető csekély 3 százalék részesedést kérnénk, akkor is csaknem 5 millió illetne meg bennünket, de ezt sem kapjuk meg.

Inveszticiós politika oly értelemben, hogy az ennek a földnek az eleven erejét és a lakosság jobb megélhetését mozdítaná elő, Ruszinszkóban nem található. A kisipar hanyathomlok rohan a pusztulás felé és e pusztulást egyes szakmáknál feltartani alig lehet. Sok szakmánál sikerrel kecsegtetne, főleg, ha anyagbeszerzési és értékesítési szövetkezet eket állítanának fel és ezeket olcsó hitellel, közszállításokkal és szubvenciókkal támogatnák. A kisiparosság nyomorával úgyszólván senki sem törődik. Szükséges volna a szövetkezetek részére oly kedvezmények biztosítása, amelyeket a póstás és vasutas družstvok és spolekok élveznek, az, hogy egy koronáért kapják az 5 kilogramos csomagjaikat a Prágától jóval több mint egyezer kilométerre fekvĄ Jasinán is. De így ezek a kedvezmények a kisiparosokat és kiskereskedőket pusztítják, mert nemcsak hogy a fűszert hozatják Prágából, de még a kenyeret is. Míg a régi tisztviselő nem. csak a fizetését, de a vagyonát is itt költötte el, addig a menzákon étkező és a történelmi országokból élő és ruházkodó uj tisztviselők alig költenek ott valamit.

Az állami és országos szállítások biztosításán kívül kivánatos volna a szállítások és teljesitmének gyors kifizetése, mert a tőkeszegény kisiparosok belepusztulnak a kamatok fizetésébe, ha évekig kell várniok pénzük után. Kivánatos volna a kontárok szigorú üldözése és a hivatalokban történő jogtalan házalások betiltása, valamint betiltása annak, hogy politikai pártok jogtalan koncessziók szerzését elősegítsék. Ugyanakkor mentesíteni kellene a jogos koncessziók kiadását minden politikai befolyástól. Általában kívánatos volna az egész gazdasági élet mentesítése a politikától, mert teljesen igazat kell adnunk Novák volt miniszter kijelentésének, hogy a csehszlovák közgazdasági élet agyon van politizálva.

Szükséges volna a képesítés szigorú megkövetelése mellett annak a megkötésnek a törlése is, hogy az iparengedély megszerzését az állampolgársági igazolványhoz kötik, mert ezzel megint csak súlyos visszaélések történhetnek politikai szempontból, amint tényleg történnek is. Egyedüli megkötés csak az lehet, hogy mindenki megkaphatja az igazolványát, aki 1918, október 28 óta a Csehszlovák republika területén lakik és egyéb szükséges kellékeket igazolni tud. A tanonckérdés rendezése, intenzívebb és szakszerüb tanítás a tanulók anyanyelvén a tanonciskolákban és a tanoncotthonok erősebb támogatása, szintén szükséges volna.

Úgy a kisiparnál, mint a gyári iparnál hiányzik az intézményes segítség. Elhanyagolt gyáriparunknak legékesebb bizonyítéka a nagybocskói Klotild vegyigyár, amely éppen azt tette, ami a legideálisabb és legrentábilisabb, hogy tudniillik kémiai uton dolgozta fel azoknak a rengeteg erdőségeknek, néhol valóságos őserdőknek az anyagát, amelyek Ruszinszkóban vannak. Tudjuk, hogy a fa kémiai feldolgozásából mintegy 40-féle melléktermék nyerhető és így minden kis melléktermék értékesíthető és csaknem semmi sem vész el. Gyönyörű virágzó üzem volt a bocskói gyár, amelyet, úgy tudom, megindulásakor a régi kormány szubvencionált azért, hogy az ottani szegény lakosságnak keresetet és megélhetést biztosítson. Ennek köszönhette Bocskó fellendülését és az ottani lakosság szegényes helyzetének viszonylagos jólétének fokozását. Ezért a volt magyar kormány örömmel üdvözölte a fának ily célszerü feldolgozását. A világ minden részébe szállított anyagot, de főképp Amerikába. Ma olyan, mintha egy egészséges emberhez egy súlyos beteget hasonlítunk. Valamikor a külső erdei munkásokkal együtt több ezer ember dolgozott a gyárban és ma néhány száz. De nem is lehet élnie, mert bármerre fordul, mindenütt határok, vámok, tarifális nehézségek ketrecébe szorul. A szenet pl. ezer kilométerről kell hoznia.

A régi kormány a szegények felvidékén mindenütt gyáripart létesített és a kisüzemeket növelte, gépekkel és készpénzzel szubvencionálta. Ruszinszkóban a számottevő üzemek csaknem egytől-egyig így keletkeztek. Ilyen célzattal létesítette a munkácsi dohánygyárat is és ugyanilyennel a kabolya-poljanai vasgyárat. Sőt másokat is sarkalt hasonló üzemek létesítérére; így a Schönborn uradalmat, amely így létesítette a podheringi sörgyárat, a paszikai nagy fűrészüzemet és a beregszentmiklósi gyufagyárat. Mindezeknek célja legelsősorban a helybeli és környékbeli törzslakosság kenyérhez juttatása volt.

A Latorica ezzel szemben rövid fennállása után máris sok munkást és hivatalnokot elbocsátott. így nem lehet lelkeket megnyerni, így nem lehet konszolidációt teremteni. A ruszin nép között szájról-szájra száll, hogy régen kenyeret adtak, ma elveszik. A gyáriparnál a lényeg az, hogy ma sincs több munkása, mint volt 1918-ban és akkor több volt az állandó jellegü gyár, ma több a konjunkturális és méltóztassék majd egy-két év leforgása alatt megfigyelni, hogy hány fürész és faüzem fogja beszüntetni üzemét. Pedig ma ezek adják a munkások zömét Ruszinszkóban.

A fakonjunktura megszünik, vele meg fognak szünni az üzemek is. Az 1907 évi 3. t.-c. szellemének megfelelően kívanatos volna azokat a messzemenő kedvezményeket továbbra is biztosítani a gyáripar részére, valamint a kisipar részére, amiket már régen is élveztek. Hasonlóképpen szükséges volna az export megszervezésérőlgondoskodni, mertRuszinszkó gyáriparának egyik legsúlyosabb baja, hogy az a három ország, amelybe exportálhatna, Románia, Lengyelország és Magyarország, súlyos vámokkal zárkóznak el előle. A nyugati orientáció természetszerüleg kikapcsolódik, mert az csak Pozsonyon és Oderbergen, vagy Prágán keresztül történhetnék és ezek minimálisan 600-800, sőt egyezer kilométeren túl vannak. A józan ész szerint elképzelhetetlen, hogy az itteni áru az egész köztársaságon át fusson, míg export-területre jut. Az értékesítési lehetőséget ez a körülmény csaknem kizárja. Exszükségleteinek a fedezése volna kivánatos, amelynek nyersanyaga helyben van. A tarifa itt is oly súlyos, hogy megeszi a hasznot és még inkább lehetetlenné teszi majd a szállítást, ha a jelentkező dekonjunktura teljes erejével bontakozik ki. Ha pl. a fa szállítását vesszük, egy waggon bükkrönknek Királyházától Oderbergig való szállitása 1300 koronába kerül és értéke 3000 korona. Bükktalpfából egy waggonba 100 darab megy, ennek értéke 2500 Kč, míg a szállítása Oderbergig hasonlóképpen 1300 koronába kerül.