Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Für die übrigen Wasserbauten weist das Budget einen Betrag von 8,2 Millionen Kč für Böhmen auf. Was mit diesem Betrag gebaut werden soll, ist mir etwas unklar. Mit dieser Summe ist das Ministerium nicht imstande, auch nur die angefangenen Wasserbauten zu vollenden, geschweige denn etwa neue zu beginnen. Betrug doch die Budgetüberschreitung des Vorjahres allein schon 15 Millionen Kč, so daß eigentlich die neuen Beträge schon zur Gänze konsumiert wurden. Dabei freut mich die Resolution des Kollegen Abg. Windirsch, der verlangt, daß die ganze Wasserwirtschaft vereinfacht werde. Bisher teilen sich in die Wasserbauten zwei Ministerien, das Landwirtschaftsministerium und das Ministerium für öffentliche Arbeiten, und das Kriterium der Kompetenz liegt darin, ob der Bach die Schiffahrt beeinträchtigt, ober schotterführend ist und direkt in einen schiffbaren Fluß mündet oder nicht, während dem Landwirtschaftsministerium die übrigen Wildbäche zustehen. So kommt es vor, daß in einer Gemeinde, wie z. B. in Kreibitz, zwei Ministerien gleichzeitig mit Wasserbauten beginnen sollen, weil der eine Bach noch dem Landwirtschaftsministerium bis zur Einmündung in den anderen zusteht, der Hauptbach aber dem Ministerium für öffentliche Arbeiten. Wer nun aber glaubt, daß dadurch die Arbeit beschleunigt wird, daß zwei Ministerien beteiligt sind, der irrt sich. Die Zahl der Ämter, die an einer Arbeit teilnehmen, steht zur Leistung im umgekehrten Verhältnis. Je mehr Ämter sich in eine Arbeit teilen, desto länger dauert es, bis die Arbeit fertig wird. Diese Einrichtung bietet natürlich ein treffliches Mittel, die Akten jahrelang von einem Ministerium in das andere wandern zu lassen, und Deputationen, die von Gemeinden und Bezirken kommen, die nach mehr als einjährigem Warten auf eine Erledigung hoffen, erhalten dann die erstaunliche Nachricht, daß doch endlich die Kompetenz des Ministeriums festgestellt ist und daß die Sache, wenn man es erlebt, in Angriff genommen werden kann. Die volle Vereinfachung der Wasserwirtschaft überhaupt, durch Schaffung irgendeines neuen Amtes oder durch Zuweisung der gesamten Wasserbauten an ein Ministerium, das in diesem Falle das Ministerium für öffentliche Arbeiten sein soll, ist dringend zu wünschen.

Ich finde im Voranschlag bei den Bauten, die das Ministerium für andere Ministerien aufführt, zu meiner Befriedigung auch einen Betrag von 7,3 Millionen für den Ausbau der landwirtschaftlichen Hochschule in Tetschen-Liebwerd, von dem allerdings für das nächste Jahr nur eine Baurate von einer halben Million in Betracht kommt. Ich fürchte, daß mit dieser halben Million der Sache wenig gedient sein wird und daß die Staatsgelder zwecklos verausgabt werden. Der Neubau von Tetschen-Liebwerd kann nicht bröckelweise geschehen. denn die Verhältnisse sind derartig, daß sie, einen Aufschub nicht mehr länger dulden. Vor wenigen Tagen erhielt ich erst eine Zuschrift, die mich aufforderte, an der Beschlagnahme von Wohnräumen in Tetschen zugunsten der Hochschule von Liebwerd teilzunehmen, und zwar von Wohnräumen, die zur Ausübung des Lehrbetriebes angesprochen werden. Ich hoffe daher, daß das Ministerium für öffentliche Arbeiten in Bezug auf die Bauraten der einzelnen Jahre etwas großzügiger sein wird und den Betrag von 7,3 Millionen nicht in diesem Bröckelsystem von einer halben Million jährlich verbrauchen, sondern etwas Ganzes schaffen wird, damit diese Hochschule ein würdiges Unterkommen findet.

Ich begrüße es, daß der Referent für das Schulbudget im Budgetausschuß Herr Koll. Rýpar sich persönlich nach Liebwerd begeben hat, um sich dort durch Augenschein von der Unhaltbarkeit der Zustände zu überzeugen. Dabei habe ich noch den einen Wunsch an den Herrn Minister für öffentliche Arbeiten, daß, wenn diese Bauten ausgeführt werden, dabei doch das ortsansässige Gewerbe bedacht werde. Es ist eine merkwürdige Erscheinung, daß bei allen Bauten, die der Staat in der Provinz aufführt, fast lediglich Prager Gewerbetreibende und Prager Baumeister in Betracht kommen, als ob die Provinz nicht fähig wäre, solche Bauten aufzuführen. Und dabei habe ich die Vermutung, daß bei den Vergebungen nicht immer die bessere Leistung und nicht immer der billigere Preis, sondern die besseren Beziehungen maßgebend sind. Ich habe es selbst in diesem Sommer erlebt, als ein großer Bau an einen Prager Baumeister, der die heimischen Baumeister um 30% unterboten hat, vergeben wurde. Als ich die Anfrage stellte, ob auch dieser Baumeister die Gewähr biete, den Bau trotz dieser Unterbietung herzustellen, wurde mir die Antwort erteilt, daß es sich um eine so bedeutende Firma handle, daß jeder Zweifel ausgeschlossen sei. Ich habe dann diese bedeutende Firma hier in Prag gesucht, konnte sie aber nirgends finden, da sie nicht einmal ein Telephon besaß. Die einzige Stelle, die Auskunft geben konnte, war das Bezirksgericht in Lieben, wo für den Betreffenden eine öffentliche Aufforderung ausgehängt war, den Offenbarungseid zu leisten. Diese Firma hat tatsächlich diese Bauten durchgeführt und es kam. wie ich vorausgesagt hatte: sie hat die Gewerbetreibenden nicht bezahlt und diese müssen heute ihre Forderungen gerichtlich eintreiben. Eine Schar von Bankrotteuren ist von Prag aus über die Provinz losgelassen worden, die die ortsansässigen Gewerbetreibenden unterbieten, Bauten aufführen, dann in Konkurs gehen und die ortsansässigen Lieferanten um ihre Forderungen betrügen. So ist es geschehen in Rumburg, so in, Tetschen, so in Bodenbach, so in krassester Weise beim Bau einer čechischen Minderheitsschule in Einsiedel-Wölmsdorf, wo die heimischen Lieferanten und Gewerbetreibenden froh sein mußten, 35% ihrer Forderungen zu erhalten. Es wird notwendig sein, das System der Vergebung öffentlicher Bauten zu ändern und auch die Provinz gebührend zu berücksichtigen. Es ist nicht angängig, daß Städte, die beispielsweise den Baugrund für öffentliche Gebäude. für Wohnhäuser für Staatsbeamten, Gagisten usw. zur Verfügung stellen. in solcher Weise brüskiert werden, daß man die Bauten Prager Bankrotteuren überträgt.

Das großzügig entwickelte Programm des Herrn Minister Dr Spina findet unsere Billigung und wir werden ihn bei der Durchführung in jeder Weise unterstützen. knüpfen aber daran den Wunsch und die dringende Aufforderung: Herr Minister, wenn Sie Ihre Techniker in den Mittelpunkt des ganzen Aufbaues stellen, schicken Sie auch Techniker in unsere deutschen Gebiete und lassen Sie dort, wo Sie Privaten die Bauten überlassen, auch den deutschen Techniker und den deutschen Baumeister mitarbeiten. (Potlesk.)

Tisztelt Képviselőház! Az állam gazdálkodásának és az állami élet egész strukturájának tükörképét annak költségvetése mutatja. Ebben van lerakva az állami élet mindennemű megnyilvánulásának alapja.

A csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetét vizsgálva az állami költségvetés tükrében, azon elszomorító megállapodásra jutunk, hogy ez évről-évre változatlanul siralmas és a javulás jelei egyáltalán nem mutatkoznak.

Mi az állami költségvetés vizsgálatánál azt keressük (Posl. Šafranko: Még a pajtásai sem kíváncsiak arra, hogy mit beszél!) Azt tudom, hogy maga nem kíváncsi. (Posl. Šafranko: Még a pajtásai sincsenek itt!) Abban igaza van magának, csak másban nincs igaza!

Mi az állami költségvetés vizsgálatánál azt keressük, ami reánk vonatkozik és azt látjuk, hogy amiről nincs gondoskodás a költségvetésben, amiről megfeledkeztek, az mind a mi ügyünk. Az évről-évre előterjesztett költségvetések az uralkodó csehszlovák nemzetiség gazdasági, kulturális és politikai konszolidációját szolgálják és e cél érdekében az állam intéző faktorai óriási erőfeszítést és szívósságot fejtenek ki. Ezzel ellentétben a magyar kisebbség helyzetének konszolidálásáról teljesen megfeledkeznek.

Mi, itt élő magyarok, a mindenkori kormányok szemében elintézett, elfelejtett leigázott, pusztulásra szánt náció vagyunk. Elismert faji erényeink, minden lojális viselkedésünlt dacára, alsóbbrendű, nem kívánatos elem gyanánt kezelnek. Ezen mentalitás adja magyarázatát annak, hogy az állami költségvetésben a magyarság életigényeinek fedezetéről vagy egyáltalában hiányzik a gondoskodás, vagy az uralkodó nemzetiség dúsan honorált asztaláról lehullott morzsákkal kénytelen beérni.

Pedig a mai kormány a nemzetiségek kiengesztelődése jegyében alakult meg; a kormányelnök ajkairól a nemzetiségi egyenjogúság megteremtésének szükségességéről, mint kormányprogrammról, több ízben szépen csillogó szavak hangzottak el. Azóta hosszú idő múlott már el a magyar kisebbség helyzetének javulása szempontjából, azonban hajszálnyi javulás sem észlelhető. A magyarság még mindig nem látja a feléje nyújtott kezet, csak a rája folyton újabb és újabb sújtásra kész öklöt. Undorító munka folyik a magyaroklakta széleken.

Parlamentünk szabályai szerint a költségvetés igazi érdemi tárgyalása nem a plénumban, hanem a költségvetési bizottságban történik. Ott mondják el az egyes szakminiszterek expozéjukat, ott teszi meg a vitában felhozottakra észr evételeiket, úgy, hogy a képviselőház vitája a kávéőrlés műveletévé alacsonyul, amelyen a miniszter urak még megjelenni sem tartják szükségesnek. Minthogy a magyar kisebbség parlamenti munkásainak képviselete nincs biztosítva egyetlen bizottságban sem, arra vagyunk kényszerítve, hogy az ott elvégzendő munkát itt, a plénumban tegyük meg és a költségvetést, a korlátozott beszédidő szűk keretein belül, most bíráljuk el.

A pénzügyminiszter úr minden igyekezete oda irányul, hogy a külföld közvéleményére való tekintettel aktiv költségvetést állítson össze. Az előttünk fekvő jövő évi állami költségvetést is sikerült úgy összeállítani, hogy az 25 millió bevételi többletet mutat ki. Ez azonban csak látszólagos, mivel egyrészt, ha figyelembe vesszük hogy az egyes adókból előirányzott bevételek 30 millióval felsrófoltattak, másrészt, hogy az 1927. évben előirányzott, de be nem folyt jövedelmi hátralékokat jelen költségvetésnél figyelmen kívül hagyja, úgy hogy ezek figyelembevételénél a költségvetés csak szerkezetileg aktiv, de lényegileg passziv.

A pénzügyminiszter úr nyilatkozata szerint az 1926. évi költségvetés is aktiv és reális volt s a költségvetési év lezártával a zárszámadások szerint mégis 12 milliárddal több volt a kiadások összege az előirányzottal szemben.

A pénzügyminiszter úr, mint rendesen, most is különös előszeretettel hivatkozik az önkormányzati testületekre, úgymint községekre, megyékre stb., az állami háztartással összehasonlítva utal arra, hogy azok kiadásai folyton nőnek; így az 1927. évben egy egész milliárdot tesz ki a növekedés, míg az állami kiadások ezzel szemben apadnak.

Ezen megállapítás nem szolgál érdemül a pénzügyminiszter úr részére, mivel ebből csak az tűnik ki, hogy az állami feladatok nagy részét a pénzügyminiszter úr az önkormányzati testületekre hárítja, amelyek a háború során lerongyolódott intézményeinek és megnövekedett feladatainak ellátására óriási áldozatokat kénytelenek hozni; innen származik kiadásaiknak ily nagy emelkedése. A pénzügyminiszter úr csakis az állami gazdálkodás rendbehozatalára gondolt ellenben a községeket magára hagyja, sőt eredményes gazdálkodásuk lehetőségét egyenesen gátolja. Hisz csak a közelmúltból vett példára utalok, amikor is a motoros járművek után fizetett adót a községektől megvonta, úgyszintén a forgalmi adóból élvezett eddigi részesédést is. Nekünk, adófizető polgároknak, egyformán fáj, ha az állami kiadások, avagy a községiek emelkednek, mivel mindkettőt egy zseb, a. mi zsebünk fizeti. Ajánlatos lenne azonban, hogy a pénzügyminiszter úr hagyjon fel már a községekkel szemben táplált averzióval és siessen segítségére községeinknek, nehogy pénzügyileg teljesen elmerüljenek, mert akkor az adófizető polgároknak kevés vígaszul szolgál majd az, hogy az állam háztartása azonban javul.

Köztudomású, hogy legtöbb állami üzemünk passzivával dolgozik. Határozottan rossz benyomást tesz azonban mindenkire, hogy a köztársasági elnök úrnak felajánlott lánai állami birtok is 369.995 korona ráfizetéssel kezeltetik.

Különösen hangzik, hogy Beneš külügyminiszter úr, a Népszövetség leszerelési bizottságának elnöke s ezen minőségben a leszerelés eszméjének a legnagyobb propagálója, ugyanakkor azonban saját hazájában a leszerelt szomszédai dacára az általános hadkötelezettségen nyugvó, állig felfegyverzett hatalmas hadsereget tart fenn. Semmivel sem indokolt a méregdrága hadsereg fenntartása és a belső rend fenntartására untig elég Ienne 25-30.000 emberből álló zsoldos hadsereg létesítése. Ennek folytán felszabaduló 1 milliárdnak államgazdasági és kulturális célokra való felhasználásának áldásos hatása felmérhetetlen értéket jelentene.

Védtörvényünk egy embertelen intézkedést tartalmaz. Ugyanis mindazon állampolgárság nélküli egyéneket, akiknek idegen állampolgársága vitás, de a köztársaság területén bírnak lakhellyel, éppúgy kötelezi katonai szolgálat teljesítésére, mint a saját állampolgárait. Az állampolgári jogokból teljesen kizárja, mint idegen állampolgárokat tartja nyilván, véráldozatra azonban kötelezi őket.

Kirívó példa gyanánt szolgál erre a brünni katonai börtönben Lecián golyójától a kötelességteljesítés közben hősi halált halt fajtestvérünknek, Kiss Ferencnek az esete, aki életét áldozta fel azon köztársaságért, amely sem őt, sem szüleit állampolgárának nem fogadta el. Hűséges szolgálatát, áldozatul dobott fiatal életét, azt elfogadta a köztársaság, de kenyeret, szavazati jogot, közönséges útlevelet, azt nem adott neki.

Nekünk a közigazgatási reform szabadságjogaink megnyirbálását, az önkényuralom megszilárdítását, az önkormányzati jogkörünk megnyirbálását jelenti.

A belügyminiszter úr büszkén jelenti ki, hogy Európában a köztársaságnak van a legmodernebb rendőri szervezete. Ezen kijelentése helyt állhat a történelmi országokat illetőleg, de szlovenszkói viszonylatban szatirikusan hangzik: Szlovenszkón ugyanis a csendőr az úr. Csendőr- és rendőruralom van, amit lehetne középkori jelzővel aposztrofálni, de modernnel semmi esetre. A központi hatóságok előtt nem az a mérvadó, amit a jegyzők, járásfőnökök és egyéb elsőfokú hatóságok mondanak, hanem az, amit a csendőr mond. Ez szent és megmásíthatatlan. Színtiszta magyar vidékeken magyarul egy kukkot sem értő csendőrközegek eszközlik a kihallgatásokat, végzik a nyomozásokat és adják ezek alapján a szent és sérthetetlen jelentéseiket. Hogy ezen jelentések ily körülmények között milyen tárgyilagosak, az nem fontos. A magyar lakosság ki van szolgáltatva teljesen a csendőrségnek. Ezen nincs segítség. (Posl. Füssy: De ha ellopnak valamit, azt nem fogják el!) Persze, a tyúktolvajt nem fogják el.

A nyelvrendelet már több mint egy éve életbelépett, de csak papiroson. Fáradjon le a belügyminiszter úr egyszer velem valamelyik színtiszta magyar vidéken fekvő hivatalba és próbáljunk beadatni egy magyar kérvényt valamelyik magyar polgártársunkkal a járásfőnökséghez; meggyőződik róla azonnal, hogyan fest gyakorlatban a nyelvtörvény, mindenütt csak szlovák nyelvű elintézvényt kap a magyar beadványra.

Elviselhetetlen az a szigor, amellyel a cenzura kezeli magyar sajtónkat. Egyik elkobzás a másikat követi. Zoch püspök úr a "Prágai Magyar Hirlap" szigorú megrendszabályozását sürgeti a legutóbb tett nyilatkozatában, amelyből megismerhetjük a hivatalos köröknek a magyar sajtóval szemben táplált ellenszenvét. Hogy a sajtócenzura á szabad véleménynyilvánítást milyen béklyókban tartja, arra élénk fényt vet a hivatalos statisztika, mely szerint 1927. évi január 1.-től október 27.-ig 1522 esetben történt lapelkobzás még pedig 689-cel több esetben, mint a tavalyi évben. Még jellemzőbb azonban az, hogy ezen elkobzások ellen beadott felebbezéseknél csak egy esetben volt az elkobzás teljesen hatálytalanítva és 5 esetben csak részben.

Az iskolaügyi költségvetés bírálatát már elvégezték képviselőtársaim; én csak egyetlen sérelmes esetre kívánom felhívni a kormány és a magyar közvélenény fiyyelmét.

Tudvalevő, hogy az elhunyt magyar főúr csesztei birtokának, mint alapnak - melyet a földművelésügyi minisztérium kezel - egynegyed millió korona évi jövedelme 1000 és 700 kor onás tételekben főiskolai és középiskolai tanulók ösztöndíjaira fordíttatik. Dacár a, hogy ez magyar alapítvány, ebből magyar diákok mégsem részesülnek. Adjon kimutatást az iskolaügyi miniszter úr arról, hogy vajjon kik részesülnek ezen alapítvány jövedelmébőI és általában milyen célokra fordíttatik az.

Nem helyeselhető a közmunkaügyi minisztérinm eddigi politikája a szlovenszkói folyószabályozásokat illetöleg. Évről-évre nagyobb és nagyobb vízkár okat okoznak a szlovenszkói I áradások, amelyeknek megakadályozására a köItségvetés ismét csak elfelejtett gondoskodni. Ugyanez áll a szlovenszkói utakra nézve, amelyek hihetetlen ossz állapotban leledzenek. Az ezévben létesített útalap felhasználásánál elsősorban a szlovenszkói utak megjavítá.sa lenne a legfontosabb feladat.

A közszállításoknál mindenütt a magyar kisebbség aránylagosan honorálandó.

A postaügyi szolgálat Szlovenszkón visszaesést mutat, mivel az állam nem a közönség igényei minél jobb kielégítésének elvét követi, hanem a megtakarítás szempontjait. Ezért van az, hogy Szlovenszkó nagyobb városaiban az éjjeli telefonszolgálatot megszüntette, a vasárnapot erősen korlátozta, a telefonbevezetést pedig megnehezítette.

A legfájóbb sebe azonban a szlovenszkói iparnak és kereskedelemnek, az árútarifának a történelmi országokhoz való viszonylatban, a rendkívüli magassága. Ugy ennek, mint a személytarifának leszállítása valóságos életkérdés a szlcvenszkói iparra és kereskedelemre nézve.

A megnövekedett személyforgalommal nem tart lépést az egyes nagyobb állomások kibővítése. lgy Érsekújvárott a váróhelyiségek oly szűkek hogy az utasok tömegeit nem képesek befogadni s azok a szó szoros értelmében esőben., sárban, a szabad ég alatt kénytelenek tanyázni.

Az állomások nevei és az állomási épületek összes kijáratai a színtiszta magyar vidékeken tisztán cseh nyelvű felirásokkal vannak megjelölve. Hogy ezt a semmivel sem indokolt sérelmes állapotot a vasútügyi minisztérium fenntarthassa, a nyelvrendeletet a vasuti üzemre nem terjeazti ki. A németlakta területeken mindenütt ott vannak a német felirások, a magyar vidékeken még mutatóban sem találni magyart. Tehát a kormány még a kisebbségek között is különbséget tesz. Van tehát kisebb és legkisebb kisebbség. Ez az állapot jogellenes és tarthatatlan.

Szlovenszkónak nincsen sem elmebeteg-, sem Pasteur-intézete. Kórházaink száma kevés és felszerelésük messze mögötte marad a morvántúliakén. A kötelező orvosi vizsgálat és örömházak megszüntetésével a venerális betegek száma napról-napra hihetetlen mérvben növekedik.

Nem találom az 1928. évi költségvetési előirányzatban a nyugdíjrendezéshez szükséges fedezetet. Engliš pénzügyminiszter úr még a múltévi költségvetés tárgyalásakor kijelentette, hogy az új általános nyugdíjtörvénytervezet kidolgozás alatt áll és hogy a tényleges állami alkalmazottak fizetésrendezése céljából előirányzott 700 millió koronás összegből bizonyos rész a nyugdíjasok illetményére rezerváltatik. Mindenki azt várta ezek után, hogy a nyugdíjasok egyenjogúsítása kérdésében döntő lépések történnek. Ma azonban, egy év elmúltával megállapítjuk, hogy az egyenjogúsítás igazságos megoldása nincs szándékában a pénzügyminiszter úrnak. Azáltal, hogy a kormány beterjesztette azon prevrat előtti nyugdíjasok nyugdíjilletményeinek felemelésére vonatkozó törvényjavaslatot - akik ezideig semmi rendezésben nem részesültek - nem történt egyéb, minthogy eggyel több a részlettörvényünk; sokat azonban nem segít. A kormány pedig nem szabadulhat azon kötelesség alól, mely szerint az összes nyugdíjasok egyenjogúsítását meg kell adnia. Mert hisz kétségtelen, hogy az összes nyugdíjasok egyenlő munkát végeztek, a különbség közöttük csak annyi, hogy más és más időben szolgáltak s ennélfogva öreg napjaikra egyforma bánásmódot érdemelnek.

A pénzügyminiszter úrnak a költségvetési bizottság előtt tett nyilatkozata minket egyáltalában nem elégít ki. Nyilatkozata szerint az általános nyugdíjtörvény munkában van, azonban ezen nyugdíjmunkálatok jelenleg még csak oly stádiumban vannak, hogy nincs módjában kijelentéseket tenni a tekintetben, hogy miként kívánja rendezni az egyes részletkérdéseket, mivel még oly messze nem tartunk, hogy a tervezet diszkusszió alá bocsáttassék és még ő sem gondolta át részleteiben az egészet. Azon törvényjavaslat, amelyet elkészített és a rninisztertanács elé terjesztett, vonatkozik az államváltozás előtti, úgynevezett öreg nyugdíjasokra, akik nyugdíjrendezésben egyáltalán nem részesültek és akik ezen javaslat szerint 20%-os pótlékban fognak részesülni 1927. január 1.-től kezdődőleg; egyben a javaslat megállapitja a nyugdíjminimumot. Ezen rendezés körülbelül 70 millió koronát igényel. A törvényjavaslat a legrövidebb időn belül a par lament elé kerül.

Eddig a pénzügyminiszter úr nyilatkozata. Ezzel szemben megállapítható hogy ezen 70 milliónak fedezete nincs biztosítva a költségvetésben. A kérdés tehát még nem érett egészen és a múltból okulva, félő, hogy bajosan kerül tető alá még ezen ülésszakban. Szükséges tehát, hogy a nyugdíjasok kérdését állandóan napirenden tartsuk és a jelenlegi igazságtalan állapotot megszüntessük.

Justitia est fundamentum regnorum. Úgy látszik azonban, hogy az igazság nálunk a prevratkor meghalt. Az igazságba vetett hitünk azonban törhetetlenül él és szentül hisszük, hogy eltemetett igazunk rövidesen fel fog támadni.

A költségvetést nem fogadom el. (Potlesk maďarských poslanců.)