Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Tisztelt Ház! Engedjék meg nekem, hogy a költségvetés vitájában én is egynéhány szót szóljak a költségvetés azon fejezetéhez, amely legközelebbről ér int minket, magyarokat és amely fejezet a legmostohábban és legigazságtalanabbul bánik el velünk, itt élő magyarokkal.

Dr. Szüllő Géza képviselőtársam és klubunk elnöke már kifejtette pártunk álláspontját a jövő évi költségvetéssel szemben, én esak az iskolaügyi költségvetéssel fogok foglalkozni és rá fogok mutatni arra, hogy ifjúságunk nevelésére milyen kevés gondot fordít az állam és milyen csekély összeget fordít kulturánk ápolására abból a sok millió koronából, melyet a magyar adófizető polgárok keservesen, de becsületesen megfizetnek.

Hogy a demokrácia és a jogegyenlőség elve nálunk miként érvényesül, azt mi keservesen tapasztaljuk, hogy az itt élő magyar kisebbséget ki akarják pusztítani és, hogy azt a jövő generáció nevelésének megakadályozásával akarják elérni, azt az itt fekvő költségvetési javaslat pregnánsan igazolja. Szeptember havában három kérdést intéztem az iskolaügyi miniszter úrhoz, amelyekben rámutattam ar ra, hogy a már meglévő magyar elemi iskolákat beszüntetik, vagy azokat elszlovákosítják. Felhoztam Makranc, Csécs, Gombospuszta, Pány, Szeszta, Abaújszina, Alsócsaj, Felsőcsaj, Beszterce, Garbócbogdány, Rákos és más-tiszta magyar községek példáját. Ezekre a kérdésekre a mai napig feleletet nem kaptam és a mai napig sem orvosoltattak az ott elkövetett sérelmek. Dicskán, Nagyborsán, tiszta magyar községekben szlovákul tanítanak. Zsitvagyarmaton a legutóbbi hivatalos népszámlálás adatai szerint is 40% magyar van, az iskolában a tanítás kizárólag szlovák. Barsbaracskán s Újbarson két színmagyar községben szlovák iskolákat állítottak fel. Mivel Újbarson még véletlenül sem tud senki szlovákul, hát megfogták az Újbarstól öt kilométerre fekvő, Sándorhalmán lakó béreseket azzal, hogy földet kapnak, ha gyermekeiket beiratják a szlovák iskolába. Alsópélen, ahol a beiratkozott 224 tanuló közül az 1927-28. tanévben 194 magyarnak és 30 szlováknak vallotta magát és a beirási naplóban is ilyennek szerepel, a tanítás kizárólag szlovák. Alsógyőrödön az idei beiratkozások alkalmával 33 tanuló iratkozott be, ezek közül 31 magyar és csak kettő szlovák, de azért a tanító nem kap államsegélyt, mert nemcsak szlovákul, hanem magyarul is mer tanítani.

A Csallóközben ugyanaz a helyzet. A Szlovák Liga erős működést fejt ki az elnemzetlenítés terén. Magyarbélen két tanerős szlovák iskola van, Dunasápon szintén szlovák az iskola, Pozsonypüspökin és Hegyen színmagyar községekben szlovák iskolát állítottak fel, Tallóson, az ottani birtok cseh jószágigazgatója kényszerítette a szülőket, hogy gyermekeiket szlovák iskolába irassák be és amikor a gyerekek a szlovák nyelvvel sehogy sem boldogultak, négy szülő a legnagyobb kényszer ellenére is a magyar iskolába iratta be gyermekét. A tanfelügyelő azonban utasította a tanítót, hogy az említett gyerekeket azonnal utalja át a szlovák iskolába. (Posl. Pázmán: Legalább megtanulhatnak szlovákul; csak örülhetnének!) De semmit sem fognak tudni, sem magyarul, sem szlovákul, sem a számtant, sem az egyszeregyet. Most az egyik iskolát sem látogatják. A macházai iskola ügyében benyújtott interpellációmra nemrégiben azt válaszolta Hodža miniszter úr, hogy ott a szlovák iskolát a Slovenská Liga létesítette és nagykegyesen megengedi, hogy a macházai gyerekek a két és félkilométerre fekvő sárosfai vagy nagypakai iskolába járhatnak. És így megy ez tovább megállás nélkül. Ha a költségvetés nem gondoskodik az iskolák és a tanerők fenntartásáról, akkor a magyar iskoláknak el kell pusztulni és a magyar gyermekeknek idegen nyelven kell majd a legelemibb ismereteket is elsajátítani. Ez a mai kormányrendszer célzatos politikája befelé, amikor kifelé állandóan a megértő kisebbségi politikát és a kisebbségek egyenjogúságát hirdeti.

Tisztelt Uraim! Ismét elmúlt egy esztendő, ismét előttünk fekszik egy év költségvetési javaslata és mi ismét figyelmeztetjük önöket azon kötelezettségeik teljesítésére, amelyeket kiküldötteik a saint-germaini szerződés aláírásával vállaltak. Nem kérjük önöket, de követeljük azt és különösen az oktatás terén, amit az előbb említett szerződés és az alliotmánytörvény részünkre biztosít. (Posl. Onderčo: Jó volna ezt Magyarországnak is megmondani!) Majd megmondjuk! (Posl. Grebáč-Orlov: Hány szlovák iskola van ott?) Azt ott kérdezze meg! Önök mindig a rosszért szidják Magyarországot. A rosszat mi nem utánozzuk. Ami ott rossz, elismerem, hogy rossz. (Posl. Grebáč-Orlov: Miért nem mondja azt meg ott?) Azért, mert itt élek, itteni állampolgár vagyok, ennek a parlamentnek vagyok a tagja.

A jövő évi költségvetés a magyar oktatás biztosítását nem garantálja, a magyar nemzeti kisebbség kultúrájának fejlesztéséhez csak morzsákkal járul hozzá és erre a célia nem fordítja azt az összeget, amely a magyarságot számar ányának megfelelően megilletné.

Dr. Polyák István szlovák képviselőtársam a költségvetési bizottság ülésén számadatokkal bizonyította be, hogy Szlovenszkót 21,180.000 koronával rövidítik meg az oktatás terén és vázolta Szlovenszkó kulturális elhanyagolásának szomorú adatait. Ha a szlovákoknak is ily nagy panaszaik vannak, mit szóljunk mi, a mostoha kisebbség?

De hogy mennyire rövidítik meg a magyarságot kulturális téren, azt az alábbiakban pontos számadatokkal fogom igazolni.

A demokrácia és a jogegyenlőség elvének megfelelően a magyar kulturális célokra, illetöleg a magyar iskolaügyre, legalább is oly összeget kellene a költségvetésben előirányozni, amely az ittlakó magyar kisebbség számarányának megfelel. Az 1921. évi hivatalos népszámlálás adatai alapján az itt élő magyarság 745.431 lélekszámmal az összlakosság 5'57; -át teszi ki. Ha ezt a létszámot elfegadjuk, noha bátran tehetjük az itt élő magyarok számát egy millióra, akkor az egész köztársaságban az iskolaügyre, illetőleg kulturális célokra fordított 893,872.048 koronás összegből a magyarságnak 49,788.673 koronát kellene juttatni, a valóságban azonban ennek az összegnek még a felét sem fordítják a magyarság iskolaügyére.

Az egyetemi és főiskolai oktatásra a jövő évi költségvetés 140,387.380 koronát állít be, ebből az összegből Szlovenszkóra és Ruszinszkóra jut 9,604.901 korona. A magyar egyetemi és főiskolai oktatásra a magyarság számarányának megfelelően 7,819.577 koronát kell juttatni, a valóságban azonban egy fillért sem áldoz a kormány a magyai főiskolai oktatásra. A nemtemlített 140 milliós tételből az iskolaügyi rninisztérium négy cseh egyetemet, két német egyetemet és számos más főiskolát tart fenn, magyar egyetem, vagy főiskola azonban egyetlenegy sincs. Szlovenszkón megszüntették a magyar egyetemet, a jogakadémiákat, a bányászati, erdészeti, gazdasági és kereskedelmi főiskolákat és mit adtak ezek helyébe? Semmit!

Már kilenc éve követeljük itt, ezen a helyen, nyilvános gyűléseinken és napilapjainkban, hogy legalább egy csonka magyar egyetemet állítsanak fel valamelyik már meglévő egyetem mellé magyar jogi és filozófiai fakultással, de követeléseink eddig süket fülekre találtak. Még az ifjúságnak azt a kívánságát sem teljesítették eddig, hogy a prágai, vagy a pozsonyi egyetemen egy magyar tanszéket állítsanak fel a magyar nyelv és irodalom számára, holott ilyen tanszék ma Európa valamennnzi más egyetemén létezik.

És a középiskolát végzett ifjainknak külföldön, vagy itt idegen nyelven kell folytatni tanulmányaikat. Magyarországon hiába végzik az egyetemet, mert az ott elnyert diploma nosztrifikálása sokkal nagyobb nehézségekbe ütközik, mint egy új diploma megszerzése. Hiábavaló volt eddig minden lépésünk és követelésünk a nosztrifikációval kapcsolatos anomáliák megszüntetése körül és amit itt ezen a téren, tisztán politikai szempontoktól vezéreltetve, az illetékes körök cselekszenek, az sehol másutt nem tapasztalható.

A középiskolai oktatásra az előttünk fekvő költségvetés 181,886.090 koronát preliminál a múlt évi 151,351.817 koronával szemben. Első pillantásra azt gondoltuk, hogy a mintegy 30 milliónyi többletből a nagy a középiskolákat is részesíteni fogják, vagy pedig újakat állítanak fel. Ez azonban csak hiú ábránd, a jövő évben talán még kevesebbet fognak a magyar középiskolai oktatásra fordítani, mint a múlt évben. A középiskolákra szánt tételből Szlovenszlióra és Ruszinszkóra esik 31,141:245! korona. A magyar középiskolákra aránylagosan 10,131.055 koronát kellene juttatni, a valóságban azonban esak 4,915.039 koronát fordítanak erre a célra. A szlovenszkói és ruszinszkói 47 középiskola közül csak kettő önálló magyar, ezek közel az egyiknek, a komáromi szent benedekrendi gimnáziumnak fenntartásához a kormány csak 138.060 koronával járul hozzá, holott a többi szlovenszkói középiskolák átlagos évi költségvetése 500-600.000 koronát tesz ki. A csshszlovák gimnáziumok mellett hat intézetben magyar párhuzamos osztályokat rendszeresítettek. A magyarság számarányának a középiskolák száma nem felel meg, szükzségünk van legaláb; még négy középiskolára és ezek felállítását, mint minden évben, úgy most sem mulaszthatjuk elköveteléseink tárgyává tenni. Ezen jogos követelésünket igazolja a költségvetési javaslat indokolása is, amely szerint Szlovenszkón és Ruszinszkón az 1927. tanévben a középiskolai tanulók száma 18.798 volt., ebből a magyar nemzetiségű középiskolások száma 4.527, tehát körülbelül 24%. E számarány szerint is a magyarokat 11 önálló középiskola illetné meg.

A magyar, illetőleg magyar párhuzamos osztályú gimnáziumokban az oktatás szelleméről sokat lehetne beszélni és hogyha már ez a szellem nem magyar, ragaszkodnunk kell legalább ahhoz, hody az oktatás nyelve magyar legyen. Egy jeles szlovenszkói pedagógus megállapította, hogy a középiskoiák mai alakjukban nem váltak be, az osztrák bürokratikus szellemet bevitték a középiskolákba és ez a hamisítatlan osztrák szellem bejutott a mi középiskoláinkba is, súlyosbítva a cseh nacionalizmus kellemetlen prepotenciájával. Ennek a szellemnek sehol oly kóros hatása nem lehet, mint az iskolában és ellene fordul szlovák, magyar és német.

De nem akar ok ezzel bővebben foglalkozni, mert a továbbiakban a magyar tanítóképzéssel, a tanítók sorsával, a szakoktatással és az elemi iskolai oktatással akarom önöket megismertetni.

A magyar tanítók utánképzése a legsiralmasabb képet mutatja. Eddig Szlovenszkón egy magyar tanítóképzőnk sem volt, csak a legutóbbi időben rendszeresítettek a pozsonyi csehszlovák tanítóképző akadémián magyar párhuzamos osztályt, ahova tudomásunk szerint 120 jelentkező közül csak 120-et vettek fel. Ezen párhuzamos osztály fenntartására a költségvetésben egy 16.090 koronás tétel szerepel akkor, amikor a köztársaságban a tanítóképzésre 21,293.670 koronát fordítanak és így a magyar tanítóképzőket aránylagosan 1,180.057 korona illetné meg. Dacára annak, hogy magyar tanítók hiánya miatt sok helyen szünetel a tanítás és - mint már beszédem elején megemlítettem - tiszta magyar községekben szlovák iskolákat létesítenek, az iskolaügyi minisztérium mégsem gondoskodik magyar tanítók utánképzéséről. Teszik ezt célzatosan; s magyar iskolák felállítását célzó követeléseinket azzal utasítják vissza, hogy magyar tanító hiányában ez nem áll módjukban.

Itt, ezen a helyen foglalkoznom kell a tanítók, de különösen a felekezeti és a régi nyugdíjas tanítók szomorú anyagi helyzetével. A felekezeti tanítók fizetését az állami tanítókkal egy nivó a helyezte az 1926. évi 104. sz. törvény, de csak papiroson; mert a felekezeti tanítók fizetése még ma sem lett kiutalva és legrövidebb időn belül nem is lehet reményünk arra, mert a költségvetésben erre nincs fedézet.

Nem mulaszthatom el itt, ezen a helyen tolmácsolni azt a kívánságunkat, hogy magyar iskola élére csak magyar tanerő neveztessék ki, mert a magyar szellemben való olctatást csak így látjuk biztosítva. Követeljük továbbá, hogy különösen a felekezeti iskolákban az egyházi iskolaszékeknek, mint felügyeleti hatóságoknak jogos befolyás biztosíttassék a tanítás rendjének és valláserkölcsi szellemben való fenntartásának érdekében. A tanfelügyelők jogtalanul ne levelezzenek és rendelkezzenek az iskolafenntartók mellőzésével a tantestületekkel. Nem engedhetjük meg azt, hogy olyan esetek ismétlődjenek meg, hogy a tanító égyházi tanfelügyelőjét tettleg inzultálja és ezért az iskolaügyi referátustól megtorlásban ne részesüljön, hogy egy olyan tanító választassék meg, aki az előbbi működési helyén a saját 12 éves tanítványa ellen erőszakot követett el és a serdületlen gyermeket anyává tette. Követeljük, hogy a magyar járásokban magyar tanfelügyelők neveztessenek ki és, hogy a pozsonyi iskolaügyi referátusban a magyar oktatásügyek intézésére egy magyar referens neveztessék ki. Követeljük, hogy különösen az elemi és polgári iskolákban a valláserkölcsi nevelésre fektessenek nagyobb súlyt és a gyermeki lelkeket ne fertőzzék meg a polgári erkölcstan tanításával.

Rátérve a szakoktatás terére, meg kell állapítanom, hogy ezen a téren sem javult a helyzet. A szakoktatásra az egész köztársaságban 118,564.989 koronát fordítanak és ebből az összegből a magyar szakoktatásra mindössze 960.350 koronát juttatnak, noha a magyarság számarányának megfelelően a magyar szakoktatásra a költségvetésbe 6,604.070 koronát kellett volna beállítani. A köztársaságban van 34 kereskedelmi akadémia, 72 kereskedelmi iskola, 270 ipari és szakiskola és ezekből magyar a pozsonyi csehszlovák kereskedelmi akadémiának magyar alosztálya, Munkácson a városi magyar kereskedelmi akadémia az orosz állami mellett, amelynek fenntartásához az állam alig járul hozzá, Kassán a esehszlovák ipariskolában magyar párhuzamos osztályok, Pozsonyban a női szakiskolán magyar és német alosztály. A szakoktatás terén kilenc év alatt éppen úgy nem teljesítették követeléseinket, mint más téren. Az általunk követelt mezőgazdasági, ipari, szőlészeti, borászati és más magyar szakiskolák feláIlítása a jelen költségvetésbe való bepillantás után ismét csak teljesítetlen követelés marad.

A polgári és elemi iskolák személyi és dologi kiadására a költségvetés 225,204.934, koronát irányoz elő, mintegy 27 millió-'', val kevesebbet az ezévi költségvetésben, megállapított összegnél. Az iskolaügyi minisztérium ezen fejezetben nem sorolja fel külön az egyes nemzetiségek iskoláinak szánt és az azokra fordítandó összeget és így nem tudjuk megállapítani, hogy a fentemlített összegből mennyi fordíttatik a magyar polgári és elemi iskolai oktatásra. Egy azonban tény, hogy, amíg a csehszlovák nemzeti kisebbségi iskolákat egymásután állítják fel, azok céljaira gyönyörű és modern épületeket emelnek, addig magyar polgári és elemi iskolákban nagy hiány észlelhető és - mint azt beszédem elején is felhoztam - a magyar iskolákat megszüntetik és helyükbe szlovák iskolákat állítanak fel. A magyarságnak még azt sem engedik meg, hogy saját költségén állítson fel iskolákat, mint azt Dunaszerdahely példája igazolja, ahol a sok kérésnek, követelésnek és küldöttségjárásnak az lett az eredménye, hogy felállítottak ugyan polgári iskolát, de csehszlovákot egy színmagyar csallóközi városban.

Meg kell még említenem, hogy a költségvetés a külfölddel való kulturális kapesolat fenntartására 14,800.000 koronát, a diákság szociális támogatásála 10,536.320 koronát fordít, de mint a költségvetés minden tételében, úgy itt is a magyarságnak vagy csak morzsa, vagy egyáltalán semmi sem jut. A magyar kultura ismert az egész világon, sajnos, az ideszorult magyar kisebbségek kulturájának fejlesztésében és az anyanemzet kulturájanak megismerésétől mesterségesen elzárják, mert magyar napilap, a destruktivalrat kivéve, folyóirat, 1918 után megjelent magyar könyv a határon át nem jöhet.

Akkor, amilior a műelmlékek fenntartására 6,819.719 koronát állítanak be a költségvetésbe, a szlovenszkói magyar műemlékek gondozásával nem törődik senki, hacsak gondoskodásnak nem minősítjük azokat a cselekedeteket, amelyekkel nagyjaink szobrait több városban lerombolták, vagy pedig sutba dobták valamely, félreeső fészerbe. A diáksegélyezés terén is ugyanez a helyzet. Amikor az orosz és más emingrás tanulók felsegítésére milliókat áldoznak, a magyar diákok támogatására filléreket sem adnak és azok csak könyöradományokból tarthatják fen magukat és szervezeteiket.

A magyar papnevelés is szomorú képet mutat. Magyar papok utánképzéséről nem is beszélhetünk. A komáromi magyar kis szeminárium részére hosszú utánjárás és könyörgés után 50.000 koronát utaltak ki az állami kezelés alatt álló egyházi vagyon jövedelméből, itt kell megemlítenem az egyházi birtokok helyzetét. Már több ízben ígéretet nyertünk arra, hogy az egyházi birtokokat visszaadják jogos tulajdonosaiknak, ez azonban a mai napig sem történt meg. Hodža miniszter úr, bár expozéjában elismeri, hogy az egyházi birtokoknak már régen az erre jogosított tényezők kezében kellene lenniök, a halogatást mégis azzal indokolja, hogy három szlovenszkói püspök kinevezését a kormány még nem ismerte el és így j ogilag nines a helyzet tisztázva. A bencések birtokait csak akkor adják vissza, ha önállósítják magukat Magyarországtól, ha beilleszkednek a csehszlovák államrendbe és ha a komáromi benedekrendi katholikus gimnázium, amely jelenleg magyar, szlovák-magyarrá válik. Ezt a megokolást nem fogadhatjuk el, a Bencés-rend itt létezik, a birtokok jogos tulajdonosai itt vannak és így ragaszkodunk a mielőbbi és feltételnélküli, de elszámolás melletti visszaadáshoz.

A papság segélyezése még mindig nincs rendezve, az 1926. évi 122. számú úgynevezett kongruatörvényt még mindig nem hajtották végre. Dr Polyák képviselőtársam a költségvetési bizottság ülésén megállapította, hogy a szlovenszkói papság 90%-kal kevesebb segélyt kap az államtól, mint azelőtt és ennek következtében általános elégedetlenség uralkodik a papság körében és ezt még növelik a kongruatörvény végrehajtási rendeletének folytonos elodázásával. Dr. Polyákkal kifogásolom azt is, hogy a katholikus és evangélikus kulturális célokat szolgáló tételek között aránytalan a viszony, pedig az evangélikusok csak 10%-át teszik a köztársaság katholikusainak. Mi nem irigyeljük az evangélikusok segélyezését, de az igazság és jog alapján a katholikusok arányos támogatását követeljük.

Hodža miniszter úr válaszában elismeri, hogyha az összes kategóriák fizetéseit rendezték, rendezni kell a papságét is, mert hiszen ez is teljesíti kötelességét a köz és állam érdekében. Beismeri, hogy a kongrua nem terheli meg rendkívüli módon az állami költségvetést, mert hiszen 40-50 millió korona elegendő erre a célra. Elismeri, hogy Szlovenszkón volt 1200 pap 200-500 koronás havi jövedelemmel akkor, amikor az új fizetési törvényben a fizetés minimuma 1000 koronában van megállapítva. Kérdjük tehát a miniszter urat ezen megállapításai után, miért nem intézkedik oly irányban, hogy az 1926-ban elfogadott kongruatörvény haladéktalanul végrehajtassék, és így az e téren felmerült igazságtalanságok legalább részben orvosoltassanak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Jelen felszólalásomban igyekeztem röviden és tárgyilagosan bírální az állami költségvetés kulturális fejezetét. Számokkal és megdönthetetlen érvekkel igazoltam, hogy a magyarságot ezen a téren a legsúlyosabban megrövidítik és csak morzsákat juttatnak neki a költségvetésben preliminált sok millióból. Uraim! Úgy a felelős kormány, mint Önök, kormánypárti képviselők, mindnyájan azt állítják, hogy ez demokratikus köztársaság, hogy itt mindenkinek egyenlő jogai vannak és hogy az itt élő magyar kisebbség is ugyanazokat a jogokat élvezi, mint önök. Hogy mennyire negligálják önök az itt élő magyar kisebbséget, azt egész röviden azzal is tudnám igazolni, hogy Švehla miniszterelnök úr és Hodža iskolaügyi miniszter úr a költségvetési bizottság ülésein elhangzott expozéjukban egyetlen szóval sem emlékeztek meg a magyar kisebbségről, annak itteni helyzetéről és jogos kívánságairól.

Hodža miniszter úr többször megígérte, hogy a gyűlölet és gyűlölködés szellemét kiirtja az iskolából, hogy lélekrabló nem lesz és egyetlenegy magyar lelket sem akar elrabolni a szlovákok részére. De mi, sajnos, ígéreteiben nem bízunk. Az általa ígért szlovenszkói iskolatanácsról teljesen megfeledkezett, a kulturális autonómia hirdetése jó lesz megint egy év múlva korteseszköznek. Hát ilyen körülmények között mi bizalommal nem viseltethetünk a kormánnyal és annak egyes tényezőivel szemben. Mi a napról-napra rajtunk elkövetett sérelmeket nem tűrhetjük szó nélkül. Mi itt nem megtűrt, mostoha gyermekek akarunk lenni, hanem teljesjogú, öntudatos és becsületes magyarok. Mi követeljük a kulturális autonómia megvalósítását mi ragaszkodunk ahhoz, hogy magyar ifjúságunk nevelését mi irányítsuk és abba nekünk beleszólásunk legyen.

Mi bizalmatlanok leszünk és vagyunk minden kormánnyal szemben mindaddig, amíg követeléseinket nem teljesítik. Mi elutasító álláspontot foglalunk el már kilenc éve a költségvetésekkel szemben és mivel az itt fekvő költségvetési javaslat követeléseinket megint nem elégíti ki és egy lépéssel sem közeledik a konszolidáció útja felé, ezt sem fogadhatjuk el.

Hohes Haus! Der Sprecher der deutschen Regierungsparteien hat uns gestern einen Anschauungsunterricht zum Kapitel von der schiefen Ebene erteilt, auf die, getrieben von der ungezügelten Profitsucht ihrer Angehörigen, diese Parteien gekommen sind und auf der sie nun in einem Tempo hinuntergleiten, das sich in der geometrischen Progession beschleunigt. Vom Vergessen auf das den Wählern gegebene Wort, nicht ohne nationale Sicherungen in die Regierung einzutreten, über das Gesetz zur Erdrosselung der Gemeinden, über das Gesetz zum Diebstahl des deutschen Arbeitsplatzes und über die ungeheuerliche, sowohl vom Standpunkte des deutschen Volkes als auch von dem der staatsbürgerlichen Freiheit ungeheuerliche Verwaltungsreform hinweg, bis zur Verspottung der Gegenwehr gegen die Erschlagung des Selbstbestimmungsrechtes! Man ist im Zweifel darüber, ob man mehr staunen soll über den Grad des moralischen Niederganges, oder über das rasende Tempo, in dem er sich vollzieht. Denn der Redner der deutschen Landbündler hat sich ja gestern dazu hergegeben, die Biegung der geschichtlichen Wahrheit über die Lage zur Zeit des Zusammenbruches Österreichs, die der Ministerpräsident im Budgetausschuß versuchte, hier nicht nur zu wiederholen, sondern auch sie als Deutscher sozusagen noch besonders zu unterstreichen. Und er setzte diesem nahezu beispiellos unwürdigen Akt die Krone auf, indem er über die "Groteske" - er hat ausdrücklich dieses Wort gebraucht - der deutschböhmischen Landesregierung Witze riß, für die er die Lacher nur auf der Seite derer suchen kann, die aus angeborenem Knechtsinn den Drang der Völker nach Freiheit und Gerechtigkeit nicht zu fassen vermögen oder nur an ihre Geldtasche denken. Er hat sich sehr billig lustig zu machen versucht über die deutschböhmische Landeshauptmannschaft des Herrn Dr Lodgman, der sich nicht hier zum Worte melden kann. Aber deutschböhmische Landesregierung, das heißt nicht nur Dr Lodgman, sondern auch Josef Seliger, das heißt auch Oswald Hillebrand, das heißt beste, allerbeste Männer des sudetendeutschen Volkes, das heißt nicht "irrender Nationalismus", sondern eines der Ausdrucksmittel des sozialistischen Widerstandes gegen die Methode, Völker zu verschieben, wie Steine am Schachbrett. Die deutschböhmische Landesregierung - für die ja übrigens auch einer der führenden Männer der deutschen Landbündler verantwortlich zeichnete - hat nicht die Gewalt gehabt, sich gegen den Siegerübermut der Westmächte durchzusetzen, was auch nicht ihr Sinn war. Sie konnte und wollte natürlich nicht den Waffen fast aller Großstaaten der Welt trotzen, aber ein Appell an die Welt wollte sie sein, ein Appell an die Vernunft und an den Gerechtigkeitssinn einer Welt, die beides bis dahin geheuchelt hat. Die deutschböhmische Landesregierung wurde von allen Parteien des deutschen Volkes geschaffen zu einer Zeit, da noch keine Friedensverträge vorlagen und das Schicksal des deutschen Volkes völlig unbestimmt war. Sie hatte eine geschichtliche Aufgabe und diese hat sie erfüllt. Es war dieselbe Aufgabe, für die unsere Brüder am 4. März 1919 gefallen sind, an deren Gräbern auch Führer der heutigen deutschen Regierungsparteien Treuschwüre geleistet haben.

Materiell Recht behalten haben ja damals, wie bisher immer, jene, die über die brutale Gewalt verfügten. Daran, daß der Widerstand gegen den Gewaltfrieden notwendig war, daß wir als Sozialisten ihn leisten mußten, ändert diese Tatsache nichts. Der Sieg der sozialistischen Idee wird mit aller Gewalt, wird mit jeglicher nationalen Unterdrückung aufräumen und die Menschen jener Zeit werden ausnahmslos verstehen, warum wir damals Rebellen waren, mit denen die um Švehla herum nicht verhandeln wollten was der Herr Ministerpräsident inzwischen vergessen hat - und sie werden in der Kriecherei der Profitdeutschen vor čechischen Geschichtsfälschern von heute genau so eine zwangsläufige Folge menschlicher Entartung durch das kapitalistische System erkennen, wie in der Haltung derselben Deutschen gegenüber den Habsburgern von gestern.

Der Redner der deutschen Regierungsparteien gehört einer Partei an, die damals selbst Rebellen stellte - wenn auch nur mit dem Munde - heute aber den Makel durch die Bekundung echtesten Sklavensinnes abwaschen möchte. Nicht abwaschen kann sie die Tatsache, daß jene Politik, die zwangsläufig Fortsetzung der Politik wurde, die in der deutschböhmischen Landesregierung ihren Ausdruck fand, auch von den Landbündlern b: s zu dem Augenblick gutgeheißen wurde, als sie Herr Švehla in die Laube lud, wofür in den stenographischen Protokollen des Hauses gerade genügend Belege vorhanden sind.