Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Ha végigolvassuk a külügyminiszter úr expozéját, akkor először az tűnik fel, amiről az igen tisztelt miniszter úr nem beszélt. Nem beszélt a miníszter úr a joachimsthali konferenciáról, nem beszélt a kisentente céljairól, nem beszélt egyébről, csak amit ő szeretne s ami nincsen. Nem beszélt ar ról, hogy sikerülnek-e az államnak a kölcsönei vagy sem, nem beszélt arról, hogy a Gajda-affér hogyan intéződött el, nem beszélt arról, hogy milyen utórezgések maradtak a szövetségesek szivében, amikor csak a kormány támogatásával lehetett Gajda a vezérkar főnöke, akiről a kormány állapította meg, hogy méltatlan állására s hogy a szövetségeseivel bánt érdemtelenül.

De ezek detailok. Én pedig csak arról akarok szólni, hogy vajjon a konszolidáció útjára vezeti-e az országot. Beneš miniszter iír azzal a szerződési politikával, amelyet követ, azzal a szövetségi politikával, amelyet követ és azzal a propagandával, amelyet követ.

Ennek a republikának raison d'étreje, ahogy azt a respublika egyiti legkiválóbb politikusa megírta, az, hogy Európa kellős liözepén legyen az a szikla, amelyen megtörik a pápaságnalc és a monarchikus gondolatnak a hulláma:

Egy darabig a pápaság hullámával szemben ez a szikla működött is. Most azonban kezd a szikla puhulni. A sajtó mindennap telve volt hónapokon keresztül Krofta követ sikereinek hirével s mint a hideg zuhamy ziídult ezek fejére az a nyilatkozat, amelyet a külügyminiszter úr a Vatikánnal való viszonyról tett. Mert nem elég a Szentszékliel való jó nelációhoz az, hogy Husz ünnepe tekintetében Husz rovására engedményeket tesznek, Rómával szemben kötelező az őszinteség s ennek a hiánya bosszulta meg magát. Az egyházi javak tekintetében pedig olyan feltételekkel dolgozni, melyek az egyház szabadságát megkötik, látszólagos jóakarat mellett via facti, az egyházjavakat elkonfiskálni az egyházat üemzetiségi elnyomásra felhasználni, ezt Rómával megtenni nem lehet. A csehszlovák diplomácia ehhez igazán fiatal.

De Beneš miniszter úr rezsimje alatt a "szikla" nemcsak a pápaság gondolatával, hanem a monarchikus gondolattal szemben gyönge kezd lenni.

A külügyminiszter úr szövetségi politikája is csodálatos kilengéseket mutat. Míg ugyanis a hivatalos politika minden látszatával azt akarja mutatni, hogy Csehszlovákiának legbensőbb, legbizalmasabb barátja Franciaország és Franciaországnak legbensőbb bizalmas barátja csak Csehszlovákia, addig az országnak egyik legkiválóbb diplomatája, Chvalkov sky berlini követ, Németországban propagáli felolvasásokat tart a cseh-német közeledés szükségességéről. Ugyanelckor Švehla miniszterelnök úr a volt monarchia és a jelenleg Csehország elitjének nevezi a németeket. A kabinetben a németek ma valóban a legjobb fiúk de Franciaországban már felhangzanak érzékeny hangok, amelyek felfigyelnek és tépelődni kezdenek és arról cikkeznek, vajjon Csehország, amelynek három oldalról szom szédja a német, melynek elitje a német, elegendő etappe-e arra ami Csehszlovákia raisot d'étreje.

Ami az Angliával való szövetséget illeti, a respublika diplomáciája etekintetben is csodálatos tüneteket mutat fel. Az egész anbol közvélemény tendenciája az, hogy Szovjeterosz ország ellen fogjon össze, mert érzi Anglia azt hogy mindazok bonyodalmakban, amelyek messze Keleten háborgatják a konszolidálás lehetőségét, benne van a Szovjetköztársaság vezetőférfiainak az akarata. És amikor Angliában meg van a törekvés arra, hogy Oroszországgal szemben Európában rninden módon vesztegzárt teremtsen, ugyanakkor ennek a parlamentnek egyik tagja a kormány tudtáva keresi azokat a relációkat, amelyek egyenes ellentétben állanak Anglia egész érdekével.

Nem akarok most azzal foglalkozni; hogy hogyan lehetséges az, hogy egy aktiv miniszte riválisa, egy másik aktiv miniszter külön kapcsolatokat keres Franciaországban és Angliában, hogyan erősíti meg ez a mininiszter tekintélyét, de ez a diplomáciában eddig szokatlan és új tünet. Amíg ugyanis Beneš miniszter úr vezeti a külügyeket, azalatt a miniszterelnök hozzájárulásával annak egyik legbensőbb barátja és bizalmasa, Hodža miniszter tesz meg azokat a látogatásokat, amelyek a külügy minisztert illetnék meg. Ez másutt nem történhetnék meg.

Ugyancsak csodálatos az a viszony, amelye a külügyminiszter úr Olaszországgal szemben kifejt. Ha olvassuk ugyanis azokat az orgánumokat, amelyek magának a külügyminiszter úrnak a gyermekei, látjuk bennük, hogy milyen ellenséges érzülettel írnak nemcsak a fasizmus irányáról, hanem Olaszországnak politikai magatartásáról is. Ha az ország az egyesült nagyententevel szemben így viszi az ügyeket, fel kell tennünk a kérdést: Quo vadis Čechoslovakia?

Ezek után rá kell még mutatnom ar ra, hogy hogyan akarja konszolidálni és stabilizálni a békét Beneš külügyminiszter úr a propagandával. Itt sine ira et studio nyugodtan rá akarok mutatni arra az attitüdre, amelyet a miniszter úr jónak lát Magyarországgal szemben elkövetni. Én néma szemlélője vagyok az eseményeknek, de elég gyakorlatom van, hiszen évtizedeken keresztül voltam a magyar parlamentnek tagja és egy évtizednél tovább voltam az Osztrák-Magyar Monarchia delegációjának egyik előadója. Tudom azt, hogy mit jelent egy diplomáciai megnyilatkozás, tudom azt, hogy hol vannak elrejtve azok a pontok, amelyekkel az ártani-akarás, vagy a szándékos sértés a másikkal szemben megnyilvánul. S éppen ez az, ami miatt én itt nyíltan fel akarok szólalni.

Beneš miniszter úr feltétlenül hű maradt régi propagandisztikus elvéhez: folytonosan kitalál valamit és ebből a hamis kitalálásból helyes konzekvenciákat von le. Beneš miniszter úr úgy állítja oda magát mindig, mint a béke barátját, aki konszolidációt akar, aki a Magyarországgal való megértést támogatja és aki azt hirdeti, hogy egyetlen törekvése, hogy a kisebbségek itt, szabadságukat megkapván, legyenek a legjobb viszonyban az államalkotó fajjal és így Csehszlovákiában a szomszédos állammal a legbensőbb viszonyt fenn tudja tartani. Azonban, ha csak a mostani háromnapos lapokat olvasom, látom, hogy a külügyminiszter úr hivatalos orgánuma, a Prager Presse hatalmas címeiben az a tendencia van, hogy Magyarországot mint a hamisítók országát akarja feltüntetni, mintha Magyarországon követték volna el a kötvényhamisításokat, mintha Magyar országon zsidóüldözés folyna. (Posl. dr. Dérer: Frankokat hol hamisítanak? - Posl. dr. Slávik: Numerus clausus hol van?) A frankhamisítást nem az hozza fel, aki Magyarországgal szemben barátságot akar feltüntetni.

Mindig és mindenben olyari hazug hireknek ad nagy betűkkel a hivatalos orgánum a külügyminiszter úr sugallatára és elnézése mellett tápot, hogy ezzel Magyarországgal szemben a külföldön ellenséges hangulatot teremtsen.

A kisebbségekkel való jó viszouyt hirdeti a külügyminiszter úr és ezzel azemben azonban mit látunk? Amikor az ittlévő magyarság minden megkérdezése és tudomása nélkül Rothermere lord a maga nagy akcióját megkezdette, amiért nevét minden magyarnak szívébe belevéste, egyszerr e kezdetét vette az a szisztéma, amely jellemző, és amelyre rá akarok mutatni itt, a parlament és a nyilvánosság előtt. Kiadták a jelszót, hogy könyörtélenül végre kell hajtani az erdőreformot és könyörtelenül végre kell hajtani a földreformot és pedig Szlovenszkón és pedig azonnal és ugyanakkor megindították az akciót Rothermere akciójával szemben. Aláírásokat gyűjtöttek, hogy az állam minden lakosa pr otestálj on az ellen a tendencia ellen, amely Rothermere lordot akciójában vezeti. Hát ez a lelkiismereti szabadsággal összeegyeztethető-e és alkalmas-e ar ra, hogy itt a konszolidáció a nemzetiségek között létrejöjjön? Jellemző az az eset is, aminek csak most voltunk a tanui. Munkácson egyszerűen pár óra alatt kidobják az évtizedek óta ott lakó esperest, hogy legyen társasága neki Papp püspökkel, Szinnyei-Mersével, Palkovich Viktorral, Kömedy-Ékessel stbivel, akiket mind így tettek az ország határán túl, mert nem volt egyéb hibájuk, csak az, hogy azt hitték, hogy a törvény mindenkire egyformán kötelező és a törvény mindenkit egyformán véd, mindenkinek egy forma jogot ad. Ennek a szisztémának az eredménye a külföldről kapott ez a levél, amit felolvasok. Íróját a miniszter úrhoz évek hosszú barátsága fűzi (čte):

"Tisztelt Uram! A legnagyobb megdöbbenéssel értesültem arról az eljárásról, amelyet Szabó Lajos lelkésszel szemben alkalmaztak, akinek - egyéb kicsinyes vádpontok között - azt rójják fel bűnéül, hogy csatlakozott Sir Robert Donaldhoz, és hozzám, amikor múltkori szlovenszkói körútunk alkalmából Munkácson tettünk látogatást. Mi annyi embert láttunk, hogy lehetetlenség mindannyiokra visszaemlékezni, de föltéve, hogyha ez a gentleman beszélt is velünk - csatlakozni egészen bizonyosan nem csatlakozott hozzánk - nem követett el semmiféle bűncselekményt és a megtorlásnak a kormányzat részéről gyakorolt ilyén formája nemcsak az egyén jogainak megsértése hanem emlékeztetés ar ra is, hogy az, autokrácia ama sötét napjainak, amelyek alatt sok millió ember - közöttük a csehek is néhány évvel ezelőtt még szenvedett, véget kevetni. Ez az eljárás méltatlan ahhoz a nemzethez, amely azt kívánja, hogy a világ nag nemzeteinek sorába számítsák és különösen méltatlan ahhoz a Csehszlovákiához, amel mindig azt igyekezett bizonyítgatni, hogy célja mindenekfelett arra irányul, hogy a határain élő különböző nemzeteket kibékítse, úgyhogy harmónikus egésszé tudjon átalakulni, nem pedig az antagonizmus és a gyűlölség országá válni ami feltétlen következménye a faji e nyomásra irányuló újabb és újabb rendőri szúrások merényleteinek. Ha tényleg az szándék, hogy mindazokat, akik héthetes csehszlovákiai tartózkodásunk idején érintkező velünk, vagy kíséretünkben mutatkoztak, kívánják megbüntetni, akkor a köztársaság magas és felelős tényezőinek körében egy jelentékeny változás korszaka van kifejlődő természetesen nem zárhatjuk ki a kormánynak azon tagjait sem, akikkel mi szuverén tágyaltunk Prágában. Készséges híve: Mildred Canivet s. k."

Ezek a kiutasítottak hittek abban, hegy a köztársaság a demokrácia állama, hogy ebben a köztársaságban demokrácia van, ne tudták azt, hogy ebben a köztársaságban nincsen demokrácia, ebben a köztársaságban nincsen egyenlőség, hanem ebben az országban csak egyes demokraták uralkodnak.

Ugyanez a valóságnak tagadásával szembe állított politika az, amely lehetetlenné teszi a nemzetiségek között a megértést, amit Beneš miniszter úr és az egész kormány az iskolakérdésben és a külföld propagandájába kifejt. Ha az ittlévő magyarság kifejti, hogy ennyi és ennyi iskoláját vették el, egy gesztussal azt feleli, hogy hazugság, de nem cáfol meg soha semmit. Egyáltalában az egész kormányzat nem cáfol soha semminemű objektiv adatot, az egész kormányzat sem a hozzá beadott panaszunkkal, sem a Népszövetség előtt hangzott panaszokkal, sem semmivel szemben nem tesz semmi egyebet, mint nagy gesztussal és lármával azt mondja: nem igaz, de megfutamodik a valóságnak igazi bizonyítása elől. Pedig a demokrácia követelménye lenne: hogy a kontradiktórius elv elől meg ne szökjék és ne üssön büntető kezével arra, aki népének fajának igazát keresi. Az igazi demokrácia annyi, mint a becsületesség, a demokrácia alfája és omegája az igazság.

Az egész külügyminisztériumot és bizottságot jellemzi az, hogy a csehszlovák republika külügyi vezetésének sikertelenségét arr a vezetik vissza, hogy ügyes propaganda áldozata ez a szegény, ártatlan és propagandában szűkölködő csehszlovák köztársaság. Azon keseregnek, hogy vannak önzetlen és anyagilag független magyarok, akik a külföldi relációk felkarolása mellett rossz hírét terjesztik az országnak, akik a maguk ügyességével ferdítő szemüveget tettek rá a világ szemére. Pedig ez nem áll.

Méltóztassanak csak megnézni, hogy mekkora tételt és minő propagandaeszközöket állítottak be csak a külügyminisztérium büdzséjébe. Mekkora propagandatevékenységre való matéria van a kultuszkormányzatnak és a földmívelésügyi kormányzatnak és a többi kormányzatok büdzséjébe beállítva, ezt meg tudnám számbelileg is mutatni -büdzséreferens voltam - de nem akarom számokkal untatni a plénumot. Ezek a büdzsémilliók azonban egyet nem tudnak megteremteni: nem tudják megteremteni a szimpátiát a mostani irányzat iránt, mert a mostani irányzatból hiányzik egy, amit az angol megkövetel: a fair play. Méltóztassanak elhinni, hogy nem a magyar propaganda az, amely a világ közvéleményét megváltoztatta, de a "Pravda vítězí", az igazság győzelmes. Ha külföldiek jönnek a Balkán felől Csehszlovákia felé, észreveszik azt, hogy a határan elvesznek minden magyar könyvet, még a magyar bibliát is, ha az 1918 után lett nyomtatva, hogy ebbe az országba be nem jön jóformán egyetlenegy magyar tendenciájú és magyarul írt magyar országi napilap, hogy be nem jönnek tudományos könyvek, folyóiratok, revűk. Hát a lelkiismereti szabadság és a művelődési és kulturális szabadság ellen való merénylet ez és ez az, ami propagálja az igazságot, hogy itt a magyarság el van nyomva.

A propaganda és az elégedetlenség tünetei olyan tünetek, mint a láz a tüdőbetegeknél. Hiába méltatlankodnak a szanatórium vezetőorvosai: hallatlan, hogy ezt a beteget kilenc esztendeje kúráljuk s még mindig láza van. Nem a beteg tehet arról, hogy lázas, hanem az, hogy az orvosok nem a betegség igazi magvát, a virust támadják. Nem gyógyítanak, de kuruzsolnak és experimentálnak anélkül, hogy helyes diagnózist csináltak volna.

Ezen pedig nem fog segíteni az sem, hogy ismét minden tárgyi alap nélkül azt hangoztatja a külföld felé a külügyminiszter úr, hogy, itt meg vannak elégedve a nemzetiségek, sőt Hodža miniszter úr azt a kijelentést tette, hogy hat magyar képviselő a kormányt támogatja. Ezt valószinűleg a Nemzeti Pártra értette, akik az ellen bizonyosan tiltakozni fognak, de nem hagyhatom szó nélkül én sem. Itt magyar képviselő, aki a kormányt támogátná, nincsen.

Az az állítás, hogy a Rothermere-akcióval szemben való tiltakozó íveket magyarok aláírták, szintén nem egyéb, mint hamis propaganda, félrevezetni akaró propaganda. Itt azonnal kimutatom, hogy mi volt az oka annak, hogy ezt a tiltakozó ívet annyian aláírták. Egyik ok volt a terror, a másik pedig az, hogy mi akik a magyarság és az őslakoság ügyeivel foglalkozunk, bizalmasan közöltük mindenkivel, hogy írják alá az íveket, mert a szabad akarat hiányát nem akarjuk betetőz ni még azzal is, hogy veszedelmekbe és bajokba küldjük azokat akik ezt nem érdemlik meg.

Tisztelt Ház! Amit itt elmondtam, azzal újból azt bizonyítom, hogy én nyílt kártyával játszom. Beszédem végéhez közeledem és összegezem újból azt, hogy károsnak és veszedelmesnek tartom mind a Csehszlovák respublika szempontjából, mind a benne inkorporált nemzetiségek szempontjából azt a politikát, anuelyet a kormánykövet és amelynek hű tükre az a politika, amelyet a külfölddel szemben Beneš külügyminiszter úr követ.

Azok az idők elmúltak, amikor a külföld kritika nélkül elfogadta azt, amit a miniszter úr a külföld elé kitálalt. Egy jellemző anekdota jut eszembe, amit nem tudok elhallgatni és amelyben sok taulság van :

Angliában egyszer véletlenségből egy előkelő angol klubba bekerült egy galiciai kereskedő. Leültek bakkarát játszani és a kártyaosztás után a galiciai kereskedő a kártyát felmutatja és azt mondja, hogy hét. A bankot adó gróf erre azt mondja : kilenc és besöpri a pénzt. A galiciai kereskedő látni akarta a kártyát, mire a gróf büszke öntudattal felelte: a mi körünkben elég a szó. - Úgy - felelt a galiciai kereskedő és - reggelig százezer fontot nyert.

Egy ideig a galiciai kereskedő szerepét játszhatta a külügyminiszter úr, de ma már a kártyát mindenki megnézi és mindenki megmutatja és vége annak az időnek, amikor kritika nélkül bázisnak fogadták el azt, amit valaki mondott, azért, mert azt ő mondta. A katekizmus első tételének a fordítottja van meg ma Beneš miniszter úr politikájával szemben. A katekizmus első tétele arra a kérdésre, hogy mit tesz hinni, azt feleli, hogy hinni annyit tesz, mint igaznak tartani azt, amit más mond és pedig azért, mert ő mondja. Csehszlovákia államjogi katekizmusában ez a tétel megfordult, és arra annyit tesz hinni, mint igaznak tartani azt, amit más mond és pedig azért, mert azt nem Beneš miniszter úr mondja. Méltóztassanak elhinni azt, hogy felszólalásomban engem nem vezet semmi egyéb, mint'' az, hogy felvilágosítással szolgáljak az ittlévő köröknek afelől, hogy minő gondolatvilágban élünk mi és minő gondolatvilágban élnek ők. Minket nem vezet irredentizmus, hiszen ezt láthatják abból, hogy sehol semminemű megnyilvánulás, amely erre következtetést adhatna, nincsen. Mi nem akarunk semmi egyebet; mint megmaradni teljes nemzeti öntudatunk mellett, régi tradiciónk megőrzése mellett, becsületes fiai fajunknak, akik sem meg nem alázkodunk, sem nemzeti önérzetünket alá nem ássuk, sem fajunkat meg nem tagadjuk. Mi nem akarunk semmi egyebet, mint igazságot és becsületet és mi nem akarjuk azt, hogy ebben az országban egy olyan nevelés, egy olyan lélek akarjon a magyarsággal és a szlováksággal szemben érvényesülni, amely a múltat kiirtva, a múlt hagyományait megsemmisítve, valami új etnikai egységre akar bennünket átformálni. Mi nem akarjuk azt, hogy bennünket amalgamizáljanak, de nem akarjuk azt sem, hogy nálunk álpacifizmus hangoztatásával nemzeti öntudatunkat kiirtsák és nem akarjuk azt, hogy a demokrácia jelszavával visszaélve azt akarják, hogy a demokrácia arra való legyen, hogy belőlünk kiöljék a nemes érzést, a legnemesebb érzést: a fajunkhoz való ragaszkodást.

Mi tiltakozunk itt az ellen, mintha mi az állameszmét tagadnánk meg, tiltakozunk az ellen, mintha mi egyebet akarnánk, mint becsületes, teljesjogú polgárai lenni ennek a respublikának. Mi akarjuk és törekszünk arra, hogy a respublika velünk szemben is mondja ki azt, hogy "svoj k 'sv ojmu", mindenkinek megadni mindent. Méltóztassanak elhinni azt, hogy komoly megfontolá.ssal mondtam mindezt, komoly megfontolással azért, mert híve vagyok annak, hogy itt békés, igazságos és bölcs megoldá.ssal tudjunk kriziseket megoldani, kriziseket, amely krizisben ma mi benne vagyunk.

Beszédemet be akarom fejezni és egy idézettel teszem azt. Egy idézettel, amelyet a mai világ egyik legnagyobb államférfia, Angliának volt és talán leendő miniszterelnöke, Lloyd George mondott. Aranyszavak ezek, amelyek nem vesztettek az idővel semmi. Lloyd George, amikor a békeszerződések voltak megkötendők Párisbam, az akkor hatalmának teljességében élő Wilsonnal és a jusquau boui megalázni akar ó békét propagáló Clemenceauval szemben egy memorandumot adott be a béketanácshoz 1919. március 25.-én. Ebben Lloyd George szóról-szóra ezeket mondotta :

"A történelem mutatja, hogy minden olyan béke, amelyben a győzelmes nép államférfiainak és diplomatáinak diadalát ünnepelte, még ha mérséket szellemű is, idővel bebizonyítja, hogy az ilyen béke nem volt elővigyázatos és a győzőre csak veszedelmet hozhat.

A mi feltételeink lehetnek szigorúak, lehetnek kíméletlenek és lehetnek hajthatatlanok is, de ugyanakkor lehetnek igaz; ágosak is oly módon, hogy az a nép, amelyre kiszabjuk, kénytelen legyen elismerni igazságos voltukat. De a győzelem órájában elkövetett igazságtalanságokat és a semmibe sem vevő gőgöt sohasem felejtik el és soha nem bocsátják meg.

A lengyel bizottságnak az a javaslata, hogy két és félmillió németet helyezzenek olyan nép uralma alá, amelynek más a vallása és amely nép egész történelme során sohasem tudta szilárd autanómiára való hivatottságát kimutatni, az én véleményem szerint Keleteurópában előbb vagy utóbb új háborút fog előidézni. Amit a németekről mondottam, az áll a magyarokra is. Európa délkeleti részében sohasem lesz béke, ha minden kis államban, amely most megalakul, magyar irredentizmus fejlődik ki. Vezető elvül tűzném ki, hogy amennyire emberileg lehetséges, el kell kerülni a különböző fájoknak az anyaországtól való elválasztását és azt hiszem, hogy ennek a kritériumnak meg kell előznie a stratégiai, gazdasági és közlekedési szempontokat, amelyeket más módon is ki lehet egyenlíteni. Nekem így tetszik, hogy fölösleges Németor szágot fegyverkezésének állandó csökkentésére kötelezni, ha nem vagyunk hajlandók magunkat is hasonló csökkentésre kötelezni. Ha a, kisebb nemzeteknek megengedik, hogy a köteles katcnai szolgálat alapján szervezzék és tartsák fenn hadierejűket, - nem kerülhetők el a határvillongások, amelyek egész Európát magukkal ránthatják."

Ez a tétel ma is áll. Nem igazságtalanság kell, nem hazug propaganda kell, nem leplezés kell, hanem igazság, a velőkig járó igazság kell, hogy szanálja az ittlévő állapotokat, hogy szanálja Csehszlovákia helyzetét és méltóztassanak elhinni azt, hogy mi, ittlévő őslakosok, ha velünk szemben érezni fogjuk azt, hogy az államhatalom nem a megtorlás, megfélemlítés, a bosszúállás, hanem az igazság fegyverével akar dolgozni, akkor a megértésnek munkáját mi is keresztül akarjuk vinni.

A költségvetést el nem fogadom. (Potlesk maďarských poslanců.)