Hölgyeim és Uraim! Amikor a parlament előtt
tárgyalás alatt lévő és a Csehszlovák
köztársaság közigazgatásának
úgynevezett reformjához szólásra jelentkeztem,
ezt nem azért tettem, mintha a közigazgatási
reformhoz érdemben akartam volna hozzászólni,
csupán ünnepélyes tiltakozásomat akartam
kifejezni Podkarpatszká Rusz magyarságának
és őslakosságának nevében azzal
az eljárással szemben, amellyel a csehszlovák
kormány Kramář képviselő
előadásában a közigazgatási reform
álruhájában keresztülgázol azokon
a békeszerződéseken, amelyeknek a csehszlovák
állam létét köszönheti és
azon az alkotmánytörvényen, amelyre önök
új államukat építették.
Mi, magyarok, sohasem csináltunk titkot abbóI, hogy
meghallgattatásunk nélkül és akaratunk
ellenére, az erőszak jogán, a wilsoni 14
pontban csillogtatott délibábos igazságok
cselszövései által legyőzötten,
lettünk a győzőkhöz csatlakozott és
minket, mint küzdőtársait elhagyó csehszlovák
kormány és hadsereg által bekebelezve, meggyalázva
és megtiporva.
Mi ezek dacára is nyugalomra intettük népünket
és politikai pártokba szerveztük azt, hogy
alkotmányos úton, törvények alapján
állva, biztosítsuk a magunk fennmaradását.
Mi ártatlanságunk érzetében, igazságunk
tudatában, a velünk szemben kegyetlen békeszerződéseknek,
az önök alkotmánytörvényeinek hatályosságát
elfogadtuk és elszántuk magunkat a kisebbségi
kálváriának méltóságteljes
elviselésére. Népünk adja a katonát,
népünk fizeti az adót inaszakadtáig,
egyszóval teljesíti, a kormány hivatalos
kijelentései szerint is, állampolgári kötelességeit
elsőrendű módon, mint elismert legjobb adófizető
és mint legfegyelmezettebb katona. Nekünk, magyaroknak,
akikről még ma is megkísérlik ellenségeink
a művelt nyugat előtt elhitetni, hogy félvadak
vagyunk, akik nyereg alatt puhított húst eszünk,
faji tulajdonságunk az: egyenesség, az őszinteség
és az adott szó szentsége. A mi népünk
emellett komoly és munkás nép. Mi, a népnek
politikai vezetői: munkás népünkhöz
illő komolysággal és az: adott szó
szentségében bízva, mert önök kötelezték
magukat a békeszerződésben biztosított
kisebbségi jogok és speciálisan Podkarpatszká:
Rusz részére biztosított területi autonómia
megadására megnyugtattuk híveinket, hogy:
az új államalakulattal szemben teljesített
kötelezettségeink mellett, jogaink is teljesedésbe
mennek.
A konszolidációt célzó eme munkánk
és politikánk az önök akaratával,
ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásával
teljesen csődöt mondott önök a mi komoly
politikánkat nem honorálták, önök
kisebbségi jogainkat és Podkarpatszká Rusz
területi autonómiáját, a saját
erkölcsi, jogi és becsületbeli kötelezettségeiket,
a külföld felé mindig szépet mutatva,
kigúnyolták, megcsúfolták, nevetségbe
fullasztották, amely komédia azonban népünk
részére halálos tragédia.
A múlt év júniusában már azt
hittük, mi magyarok, hogy a hét évig be nem
tartott adott szó és az irásos békeszerződés
teljesítése önök belső politikájának
csődje miatt hamarosan be fog következni önök
hozzánk mint nemzeti kisebbséghez, siettek segítségért,
mi népünk érdekében megemeltük
az tjnök kátyuba került szekerét és
jutalmunk az lett, hogy újabb adott szavukat sem tartották
meg, amit a nemzetek egyenjogúsításáról
kormánynyilatkozatban itt, a parlament előtt tettek.
Hölgyeim és Uraim! Veszélyes útra léptek
önök, mert önök nemcsak belénk rúgtak,
hanem belérúgtak azokba a békeszerződésekbe
abba az alkotmánytörvénybe is, amelynek létüket
köszönhetik és amelyre államukat felépítették.
Ez a rúgás nekünk fáj, mert tudjuk,
hogy népünk ártatlanul szenved, tudjuk, hogy
önök igazságtalanok velünk szemben és
tudjuk, hogy e kegyetlen rúgás nyomán közöttünk
a pusztulás, a kín, a szenvedés még
tovább is tartani fog. De ez a rúgás minket
megsemmisíteni nem fog, csak legfeljebb azt fogja eredményezni,
hogy népünk félre fog bennünket állítani
a politikai vezetéstől, azért, mert rövid
ideig is hittünk önöknek és bíztunk
az önök ígéreteinek komolyságában.
Népünk az igazságtalan rúgások,
taposások miatti szenvedéseiben könnyen fog
agóniájában a rombolás szellemére
hallgatni. A kisebbségi nemzetek is kedvet találnak
ám kapni önöktől, hogy ők is belerúgjanak
a békeszerződésekbe. (Výkřiky
posl. Kuraka.) Nagyon könnyen fölborulhat
akkor azután az a kas, amely bennünket összezár
egymással.
De mintaképe sorsát figyelemmel kísérő
férfiú, figyelemmel kísérem azt a
munkát is, amellyel önök, mintegy veszélyes
robbanó anyagokkal a köztársaságot aláaknázzák.
Teszem ezt azért, mert nem tudhatjuk, hogy az esetleges
romhalmazból mi épül fel ennek helyén.
Istenbe vetett hittel bízunk abban, az elkeseredett ember
lélektanából kiindulva, hogy a jelenlegi
helyzetünknél rosszabb már alig lehet és
így az alkotmánynak eme felrúgásával,
a konszolidáció felé törekvő
helyzetünk felborításával a mainál
csak jobb helyzetbe kerülhetünk.
Ezeket akartam elmondani, ezekre akartam Önöket e veszélyes
lépés előtt figyelmeztetni, (Výkřiky
posl. Kuraka.) amikor tiltakozásomat bejelentem
a közigazgatási reformtörvény ellen.
Az alkotmánytörvény 3. 5-ának értelmében
Podkarpatszká Rusz közigazgatásának
berendezése csakis egyedül és kizárólagosan
az ő külön törvényhozásának
van fenntartva (Výkřiky posl. Kuraka.)
és ebben a kérdésben a prágai
parlament a csehszlovák alkotmány értelmében
határozni nem jogosult, annyira, hogy Podkar patszká
Rusz területéről ideküldött képviselők
a békeszerződés 13. -a értelmében
el vannak tiltva, hogy a prágai parlament ilyen irányú
munkájában részt vegyenek. (Posl. Kurak:
Meg van ez az alkotmánytörvényben?) Dehogy
van meg, kihagyták, meg van ,hamisítva. Ez azoizban
nem változtat a lényegen, mert e kihagyást
önök a békeszerződés parancsoló
rendelkezéseinek ellenére és annak egyenes
meghamisításával tették, amely kimondja,
hogy a békeszerződés az alkotmánytörvénybe
egészében beiktatandó szószerint és
minden ellenkező intézkedés, akár
törvény, akár rendelet útján
történjék, reánk, Podkarpatszká
Rusz népeire nézve érvénytelen és
semmis.
Végül még egy pár szavam van önhöz,
Kramář képviselő úr,
amikor e jogtipró, alkotmányellenes, a békeszerződést
hatályon kívül helyező, Trianont és
Saint-Germaine en Layet legalább is részleteiben
egyoldalúan revideáló közigazgatási
reformot, amit mint előadó előterjesztett,
védelmébe veszi és keresztülhajszolja.
Ön a békeszerződéseket nemcsak mint
a Csehszlovák köztársaság miniszterelnöke,
(Výkřiky posl. Kuraka.) de mint Kramář,
a nagy úr, a gentleman is aláírta és
ez önt ilyen minőségében kötelezi
is. Ön e gentlemani minőségét a cseh
nép érdekében bizonyára sokszor értékesítette,
különösen akkor, amikor a nagy népek, Anglia,
Amerika, Franciaország, Olaszország stb. nagy fiaival,
gentlemanjeivel kellett önnek tárgyalnia. Mi már
eddig is felvilágosítottuk ezeket a gentlemaneket
és ezután is meg fogjuk azt tenni, hogy ön
nem állotta és nem állja azokat az ígéreteket,
amiket az ön népe felszabadításának
érdekében és ellenértékeképpen
az említett nagyhatalmak gentlemanjeinek tett. Nem gondolja
ön, hogy ezzel nemcsak saját, de népének
hitelét, becsületét is veszélyezteti
és vesztegeti? Megéri ez az erőszaktörvény
ezt a hitelképességcsökkenést, melyre
még ezután is sokszor szükségük
lehet Önöknek?
Kramář képviselő úr!
Ön tegnap egy ellenzéki jogászpolitikust, ügyvédi
demagógiával vádolva, torkolt le. Hát
nem demagógia és pedig értelmetlen, következetlen
demagógia az az ön részéről,
amikor Podkarpatszká Rusz területének népét
ma azzal üti el autonómiájától,
hogy az éretlen Podkarpatszká Rusz autonómiájára?
Hát micsoda értelmetlenség, micsoda következetlenség
az, ha ön akkor, amikor Podkarpatszká Rusz népe
állítólagosan a csatlakozást kimondotta,
azt elég érettnek, nagykorúnak ítélte
az autonómiára. Avagy talán az önök
nyolcéves kulturális munkája az akkor autonómiára
érett népet éretlenné degradálta?
Kramář képviselő úr!
ön sok eltipoW nemzet küzdő vezérének
lehet ideálja, mert küzdött, a föld alatt
dolgozott, rettenthetetlenül, hol egyenesen, hol pedig mutatta
a loyalitást a császárral szemben, de föld
alatt dolgozott megbuktatásán, de mindig népe
érdekében. Volt börtönben, állott
bitófa alatt.
Vérünk ellenkezik azzal, hogy önt mindenben utánozzuk,
de semmi sem lehetetlen, pláne, ha ön ezen erőszaktörvénnyel
azt belőlünk kikényszeríti. Kramář
úr! ön diadalmámorában mindent elfelejtett,
amit ön csinált és csak arra emlékszik,
amit a Habsburgok ön ellen és népe ellen csináltak.
Ebből is csak a rosszra, a kellemetlenre, az erőszakra
emlékszik vissza, amit nekünk, magyaroknak ad most
vissza. Önben teljesen meghalt az eltiport ember, amely alakban
pedig legszebb férfikorát töltötte el
és csak a diadalmámoros, a győztes él
Önben.
Álljon meg ez úton, rázza meg magát,
ébredjen fel, jusson eszébe régi egyénisége,
mert még megérheti, mint sokan megélték
már ön előtt, nagy győzelmi mámora
miatt, gyászos bukását, tragédiáját.
És én ezt, ha velünk, az elnyomottakkal szemben
nem változik meg, szivemből kívánom
Önnek és Önöknek népünk feltámadása
érdekében. (Potlesk maďarských poslanců.)
Tisztelt Képviselőház! Hozzá vagyunk
szokva ahhoz, hogy ebben a parlamentben akkor, amikor a közszabadságokról,
a szólásszabadságról, a szabad sajtóról
van szó, mindig a demokiatikus gondolkodást arculcsapó,
retrográd irányú és szellemű
törvényjavaslatok kerülnek a Ház asztalára.
Azt kellett hinnünk, hogy ennek egyszer csak vége
szakad. Sajnos azonban, ez a szellem tovább tobzódik.
A szabadság szent eszméje itt csak szatira, a demokrácia
csak álarc a teljes nemzetiségi elnyomás
és teljes önkényuralom megvalósitására.
A rendtörvény után itt fekszik előttünk
a közigazgatás reformjavaslata, mely reánk,
kisebbségre nézve csak újabb bilincset jelent
és a jogfosztások újabb sorozatának
megszavazása esetén, egy újabb Bach-korszak,
rendőruralom kezdetét várhatjuk. Ez a javaslat
szemfényvesztés a népjogok kijátszására,
ügyes trükk, melynél az egyik kézzel nyújtott
kedvezmény a puszta tartományi elnevezés
ellenében, a másik kézzel a tízszeresét
veszi el a még meglévő polgári jogoknak.
A javaslat földrajzilag négy tartományra osztja
a köztársaságot, ennek ellenében azonban
centralizál minden hatalmat és korbácsot
nyom a vakon engedelmeskedő politikai hatóságok
kezébe.
Ezen javaslat letárgyalásának módja
is reá vall a benne uralkodó szellemre. Tíz
perc időt engedélyez egy-egy szónok részére
a kritika gyakorlása céljából, tehát
még annyit sem, mint amennyire szüksége van
egy pincérnek. A parlament éttermében ahhoz,
hogy a megrendelt kávét kiszolgálja. Félek
attól, hogyha ez így halad, elérkezik az
idő, amikor csak az elnöknek és az előadónak
lesz joga itt beszélni, ellenben ellenzéki képviselőnek
még a száját sem lehet kinyitnia; ezért
tehát, élve az alkalommal, túl kell tennem
magamat ezen a klotürön és addig beszélek,
amíg mondanivalóm van.
Amikor Szlovenszkóról feljövök Prágába,
mindig az az érzésem, mintha temetőből
jönnék a jólét, a vígság,
gondtalanság és gazdagság hazájába.
Szlovenszkón és Ruszinszkón nem látunk
mást, csak pusztulást, kínt, visszafejlődést,
nyomort és mást nem hallunk, mint panaszt és
jajszót. Mi Szlovenszkón folyton temetünk:
a gyáros a gyárát, az iparos a berozsdásodott
szerszámját, a földbirtokos elkobzott földjét
a földmíves a végrehajtó által
elhajtott marháit és dobravert földecskéjét
siratja, a magyar tisztviselő elvesztett állását,
a nyugdíjas lerövidített nyugdíját,
a munkás pedig a megszünt munkalehetőségét,
mindennapi betevő fálatját temeti. Sűrű
gyászfátyol borítja a szlovenszkói
és ruszinszkói magyarság szivét, amelyben
határtalan keserűség és elkeseredés
lakozik.
Nem kell ehhez éles, csak nyitott szem, hogy meglássa
bárki. Nemcsak mi tudj uk ezt, itt élő elnyomott
kisebbség szenvedő tagjai, hanem meglátják
már ezt az uralkodó többséghez tartozó
centralista szlovák vezetők is, köztük
Stodola, Ivánka Milán és a
többiek. Hiszen Ivánka éppen a múlt
hónapban a stubnai gyűlésen nyiltan bevallotta
ezt, feljajdult a pusztulás láttára és
kijelentése szerint Prága kapuit szándékszik
megdöngetni.
Bizony rossz szellemek járnak Szlovenszkón és
Ruszinszkón. Az adótörvény a középkori
inkvizició büntető eszközeit vezeti be,
a községek gazdasági önkormányzatának
pedig utolsó maradványait is megsemmisíti
akkor, amikor a községet a felügyeleti hatóságok
önkényének teljesen kiszolgáltatja.
Magyar ember hiába keres állást közhivatalban
és magyar munkás munkát az állami
üzemeknél. Immorális szellem honosult meg nálunk,
mely szerint csak az megy emberszámba a hatóságok
előtt, aki a hatalomnak bókol, aki a kormánypártok
valamelyikéhez tartozónak vallja Snagát.
Földet, trafikot, italmérést, maradékbirtokot,
hivatalt, gyors hatósági elintézést
csak az kaphat, aki megtagadja meggyőződését.
A többit nem veszik figyelembe. Helyzetünk hasonló
a Bach-korszakbeli magyar ember sorsához, aki véletlenül
az országút mentén lévő mély
vízbe esett és fuldokolni kezdett. Éppen
akkor haladt arra két pandur. Amint a fuldokló meglátta
őket, kétségbeesetten segítségért
kiabált és kérte őket, hogy húzzák
ki a vízből. A pandurok, látván, hogy
magyar ember, reá sem hederítettek, tovább
mentek, hadd fuljon meg, nem kár érte. Ekkor a fuldokó
utolsó kétségbeesésében elkiáltotta
magát: Éljen Kossuth Lajos! A pandurok nyomban oda
rohantak, kihúzták a vízből és
vitték a rebellisták börtönébe.
A mi helyzetünk is ilyen csak akkor vesznek számba,
ha fizetnünk kell, avagy pedig büntetni kell minket.
Amíg Magyarország lakói voltunk, addig a
centralista államhatalom elég biztosítást
látott a fennálló büntető- és
kihágási törvények rendelkezéseiben
és azok a köz- és államrendet teljesen
biztosították. Most azonban, amikor kimondottan
demokratikus állam polgárai vagyunk, ez nem elegendő
és törvényeink az egyik bilincset a másik
után verik reánk. Nálunk a polgári
szabadság abból áll, hogy szabadságunkban
áll csörgetni a reánk rakott bilincseket. Végtelenül
csodálkozom a szlovák néppárton akkor,
hogy megelégszik egy ilyen kétes vívmánnyal,
amilyet e törvényjavaslat nyújt. Ezen törvényjavaslat
nem biztosít Szlovenszkó számára egyebet,
mint pusztán a "Slovenská krajina" elnevezést,
közjogi tartaom nélkül. Nem látja-e a
HIinka-párt, hogy ez nem egyéb, mint a trójai
faló, melynek gyomrában vehla ügyesen
be akarja csempészni Szovenszkór a és Ruszinszkóra
a legerősebb centralizmust, a legképtelenebb rendőri
kényszeruralmat és jogfosztást. Félek,
hogy e kiábrándulás nagyoii gyorsan bekövetkezik
és nagyon keser ű lesz. Ekkor azonban már
késő, mint a szlovák közmondás
mondja: "Chytil som medved'a, ale ma nepustí."
Juriga vékony reménysugarakba kapaszkodik,
amikor bízik abban, hogy ezen törvényjavaslat
az autonómiának az előkészítője.
Én inkább azt hiszem, hogy első sírásója
lesz annak. Kramář még mindig nem
enged a régi mentalitásból és az elkoptatott,
hozzá nem méltó olcsó érvvel
hozakodik elő, mely szerint a régi vármegyei
rendszer csak a magyar gentryuralom biztosítására
volt berendezve. Ezzelszemben állítom, hogy a magyar
vármegyei rendszer, ősi jellege dacára, sokkal
liberálisabb, demokratikusabb volt az osztrák tartományrendszernél.
Mi ezen megállapítás az egész magyar
közigazgatásra az osztrákkal szemben. Igaz,
hogy a vármegyei közigazgatás ismerte a virilizmus
intézményét, ez azonban a vagyon alapján
nyugvó, tehát a kormánytól teljesen
független bázissal bírt. Ezzel szemben mennyire
inferioris a jelen javas?attal intézményesíteni
szándékolt kinevezési rendszer, mely szintén
virilizmus, de mamelukvirilizmus, mert senki e kerek világon
nem hiszi el, hogy a kor mány által a tartoxnányi
és járási képvise?őtestületekbe
kinevezett mame ukok mer észelnének a nép
érdekében síkra szállni. Ezek mindig
csak a kormány pöjácái lesznek, akikre
az a lealázó szerep vár, hogy meggyőződésük
ellenére kénytelenek majd szavazni. Az így
berendezett tartományi és járási képviselőtestületekben
a népakarat sohasem fog megnyilvánulhatni, a nép
képviselői csak vendégszerepelni, asszisztálni
fognak a demokratikus eszme vesszőfuttatásánál.
A szlovák néppárt volt az, amely a legádázabb
harcot folytatta a megyegyűlésekbe kinevezett mamelukok
ellen. Szeretném tudni, miért változott meg
a véleménye olyan gyorsan ebben a tekintetben. Azt
is mondotta Kramář, hogy a magyar kormány
azért telepített gyárakat a mai Szlovenszkó
és Ruszinszkó területére és részesítette
azokat magas állami szubvencióban, mert ezáltal
a magyarosítást kívánta szolgálni.
Én azt hiszem, hogy Kramář ezen állítását
maga sem veszi komolyan, ellenben nyilatkozata egyenes beismerése
ama valóságnak, hogy a magyar kormány tényleg
kenyérhez juttatta a szlovák és ruszin népet,
amely kenyeret azóta a prágai gyarmatpolitika már
rég kivette annak szájából.
A centralizáció és az ebből folyó
államosítás és kinevezési rendszer
már ma is nehéz malomkő gyanánt súlyosodik
a szlovenszkói és ruszinszkói közéletre
és megbénítja a népakarat megnyilvánulását.
A jegyzők államosításával a
község jegyzője nem a falu jegyzője,
hanem a kormány vak expouense és ha kell, legelső
agitátora. Igaz, hogy a teljes függőségbe
került államosított jegyzői kar nem
tehet róla; amit a kenyéradó parancsol, azt
kell tennie, mi pedig kétségbeesetten figyeljük,
mint növekszik a lelki ür a község lakói
és jegyzője között.
Magyar vidékeken ma már valóságos
jegyzőinvázióval állunk szemben tisztán
gazdasági, avagy kereskedelmi mozgalmakban is. Csak két
eklatáns példát hozok fel: A Komáiomban
székelő Villamossági Részvénytársaság
alakuló gyűlésén a csaknem szintiszta
magyar községek képviseletében a községek
jegyzői rendeltettek be és a járási
főnökök utasításai szerint ezek
döntötték el az összes kérdéseket,
köztük azt is, hogy a szintiszta magyar vidéken
működő vállalat ügykezelésében
a magyar nyelv mellőztessék. Ugyancsak a jegyzők,
a magukhoz váltott községi meghatalmazásokkal,
választották meg a kizárólag magyar
érdekeltekből álló Vágbalparti
ármentesítő Társulat elnökévé
a kormány egyik exponensét az érdekelt községék
lakósságának akaratával szemben. Kézenfekvő
a kérdés, hogyha a centralizáció már
ma is így tobzódik Szlovenszkón és
Ruszinszkóban, mi lesz ez után a jelen törvényjavaslat
megszavazása esetén?
Átfutva a javaslaton, kétséget kizáróan
megállapíthatjuk, hogy abban egy cári rezsim
minden karakterisztikuma feltalálható: jogot nem
ad, csak elvesz, a valódi önkormányzatot megfosztja
minden jogtól, mondhatjuk, teljesen kivégzi; eddigi
jogait pedig átruházza a kormány által
kinevezett hivatalnokokra. A járási képviselőtestületek
teljesen értéktelen, fölösleges és
jelentőség nélküli kollégiumokká,
sülyednek le, melyek még a saját költségvetésük
felett sem határozhatnak önállóan, mert
a kormány által kinevezett hivatalnok tetszése
szerint változtathat azokon. A polgárságra
pedig ebből a törvényből hallatlan rendőri
szekatur a szakad. Egyszerű rendőri kihágásoknál
a járási főnök házkutatást
rendelhet el és a házjog szentségét
a csendőri önkényeskedés kénye-kedvének
szolgáltatja ki. Egyszerű gyanú fennforgása
esetén is joga van már ezt megtenni s ami minden
jogi felfogással homlokegyenest ellenkezik, a házkutatás
bírói végzés nélkül is
foganatosítható.
Ama rendeletkibocsátási jog, amely eddig a községeket
illette, átruháztatik a politikai hivatalokr a.
A politikai hivatalok büntető hatáskör
e kiszélesíttetik, a törvény, eltérően
a többitől, mindjárt fenyítésekkel
és büntetésekkel kezdődik; ilyen a 2.,
3. és 4. §. Különös törvény
az, amely mindjárt fenyeget. A hivatalos személyek
a nemloyálisnak tartott polgárral szemben korbácsot,
kancsukát tartanak a kezükben; aki valamelyik hivatalt,
vagy hivatali személyt írásbeli beadványában
méltatlan szavakkal illet, azt a járási főnök
nyomban 8000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel
és nyolcnapi elzárással büntethet meg.
Ugyanez a sorsa annak a polgártársunknak, aki valamelyik
hivatalnokkal, vagy hivatali cselekménnyel szemben nem
viseltetik loyálisan. Ezen rendelkezésekkel vége
van annak az elvnek, hogy a hivatalok vannak a polgárokért
és nem a polgárok a hivatalokért.
Hallatlan és jogállamban elképzelhetetlen
dolog az, hogy a járási főnök által
kiszabott büntetés ellen a fél jogorvoslattal
egyáltalán nem élhet. Aki ugyanis 300 korona
erejéig büntettetik meg, annak felebbezési
joga ez ellen nincs. A járási főnökök
saját járásukban rendeleteket, tilalmakat
adhatnak ki úgy egyes esetekben, mint általánosságban,
ahogy nekik tetszik. Ily módon az egész közélet
ki van szolgáltatva a járási főnökök
kényekedvének.
A névtelen feljelentők, spiclik és hamis
tanúskodók újabb reneszánszának
kapui nyílnak meg; az új rendőrrezsimnek
ugyanis Ilagy szüksége lesz besúgókra,
spiclikr e és hamis tanúskodókra.
Tagadhatatlan az, hogy a hatalmi diktátum szellemében
alkotott trianoni békeszerződés hibáit
az európai közvélemény mind szélesebb
rétegei kezdik belátni. Az igazságtalan békeszerződés
reviziója mellett mindig többen és erőteljesebben
emelnek szót. Legutóbb az angol lord Fothermere
szállott síkra a revizió szükségessége
mellett. Kétségtelenül megállapítható,
hogy a legutóbbi európai események és
Rothermer e cikke élénk hatással voltak a
csehszlovák hivatalos véleményre is. Dérer
mint komoly mementót ajánlja a cseh felelős
tényezők figyelmébe az ügyet és
Kramář tegnapi záróbeszédében
a revizió kér désének érintésénél
hiányzott a megszokott felháborodott hang és
elmaradt a r endes energikus és kemény visszautasítás.
Kramář az európai helyzet változása
folytán előállható területváltoztatás
kérdésénél megelégszik azzal
a megállapítással, hogy ha Szlovenszkónak
Magyarországhoz való visszacsatolásáról
lenne szó, bízik a szlovák népben
és meg van győződve arról, hogy a
szlovák nép kemény dió lenne ez esetben
Magyar ország r észér e, mer t a felszabadítás
óta eltelt tíz évet elegendőnek tartja
arra, hogy a szlovák nép az adott helyzetben ellenállni
tudjon.
A békeszerződések reviziója - akárhogy
is küzdenek egyesek a gondolat ellen - feltétlenül
szükséges, mivel azt az európai népek
gazdasági érdekei eminensen kívánják
és mert a gazdasági egymásr autaltság
törvénye követeli. A világ tekintélyes
közgazdászai ezt számtalan esetben kinyilatkoztatták,
de elismerte ezt Klofáč is a legutóbbi
szenátusi beszédében. A tör vényj
avaslatnál, annak részleteibe való bocsátkozásomkor,
a magyar kisebbség szempontjából bírálva
azt, csakis a következő háromi főelv
vezérelhet.
1. Hogy minél inkább szoríttassék
meg a kormány és szerveinek felelőtlen és
diskrécionális alapokon nyugvó hatásköre
és minél nagyobb részt vonjunk be eme hatáskörből
a törvényhozás, illetve az önkormányzati
testületek ellenőrzési és jóváhagyási
hatáskörébe.
2. Hogy a magyar kisebbség ér vényesülésének
lehetőségét az új közigazgatási
rendszerben minél jobban növeljük.
3. Hogy a közigazgatás egyszerűsíttessék,
abból a bürokratikus szellem kiküszöböltessék
s hogy az oly berendezkedést nyerjen, amely nemcsak a központi
kormányhatalom erősítését,
hanem a jó és a nép érdekeit előmozdító,
ügyes-bajos dolgait jól elintéző szervezet
legyen.
A törvényjavaslat részleteihez a következők
a megjegyzéseim. A középkori büntető
szankciókat tartalmazó első rész mint
elfogadhatatlan, teljesen kihagyandó. A törvényjavaslat
szerint a járási hivatalok székhelyét
és területét a kormány rendelettel lesz
hivatva megállapítani. Ez visszaélésre
és sérelmekre ad alkalmat és módot,
azért tehát a helyes az, hogy a járások
székhelyét és területét a törvényhozás
állapítsa meg és csakis az változtathassa
meg. Ugyszintén a törvényhozás hatáskörébe
kell utalni a városoknak nagyközségekké
való degradálásának jogát és
megfordítva.