Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Az 1. § szerint a kérvényezőnek vagy jogelődjének 1906-tól kezdve egész a kérvény beadásáig, a mai köztársaság területén kell szakadatlanul laknia és pedig 1906-tól 1910-ig ugyanazon községben. Igaz ugyan, hogy az indokolás szerint a szakadatlan tartózkodás nem értelmezendő szószerint, mégis az értelmezés joga a minisztériumé és a legfőbb közigazgatási bíróságé; már pedig e fórumok eddigi értelmezései igen kedvezőtlenek voltak. A négy évi, 1910. év előtti egy községben való tartózkodás a munkások 75%-át ujra kizárja az állampolgársági jogból, mert merem állitani, hogy a munkásság alig 1/4 része volt oly szerencsés, hogy négy éven át egy községben dolgozhatott, a szezonmunka és a munkanélküliség, általában pedig a munkás fluktuáció ritkán engedte meg a munkásoknak a négy évig való egyhelyben maradást. (Výkřiky posl. Gregorovitse.) Ezért elegendö és a régi joggyakorlatban sincs merev ellentétben, ha azon kérvényezők, kik 1906 és 1910 között négy éven át Szlovenszkó vagy Podkarpatszka Rusz területén, esetleg több községben laktat és a többi kellék birtokában vannak, igényt tarthatnak az állampolgárságra. (Souhlas komunistických poslanců.)

Az 1910 utáni időben a kérvényezők nagy része a köztársaság mai területén lakott ugyan, de kétségtelen, hogy 1919-ben, az ujállamalakulás első évében, amikor háboru folyt Szlovenszkó és Podkarpatszka Rusz területén, amikor a közbiztonsági és munka viszonyok igen kedvezőtlenek voltak, amikor e területen teljes volt a kaosz, a lakosság egy része menekült, vándorolt vagy harcolt. Jogos tehát azon módositó inditványunk, hogy az 1919, év a szakadatlan tartózkodás idejébe ne számittassék be.

Az 1. § egyébként is rávall úgy dr Dérer mint Szent-Ivány urak azon közös intenciójára, hogy a komunista párton lévő munkásság mennél kevéssé élhessen a törvény jogával. 1919-ben tudvalevőleg a csehszlovák állam hadereje megtámadta a magyar tanácsköztársaságot és harcot folytatott ellene.

Messzire terjedne e javaslat keretében a magyar tanácsköztársaság jellegét és lényegét kifejteni. Elég azt megállapitanom, hogy egy tanácsköztársaság nem annyira államot, mint a nemzetközi proletárforradalom győzelemre jutását jelenti valamely területen, tehát minden tanácsköztársaság a világ proletáriátusának közkincse, melyért nemcsak azon nemzet proletáriátusa harcol, amely azon a területen él, hanem melyért vérét kész ontani a külföldi proletariátus is. (Úgy van!)

Ennek tudható be, hogy a tanácsköztársaság proletár hadosztályaiban öntudatos cseh proletárok is harcoltak.

Mindettől eltekintve, 1919-ben még az országhatárok kérdése nem volt megoldva, a békeszerződések sem léptek még életbe. Az emberek százezrei nem tudták még, hogy a határváltozások komolyak és maradandók. Az emberek százezrei pillanatok, hetek és hónapok alatt nem veszthetik el évtizedeken át megszokott érzéseiket és gondolataikat. Nem lehet ma már évek lehiggadt atmoszféráján át itélni és bosszut állni jogfosztással azok felett, kik 1919-ben Szlovenszkó és Ruszinszkó földjén nem éreztek még semmi közösséget a Csehszlovák köztársasággal.

Legkevésbbé lehet a szociáldemokrata Dérernek a bosszut intézményessé tennie javaslatában azok ellen, kik 1919-ben mint szociáldemokraták harcoltak, és részben vezették a harcot, részben elárulták a proletár diktaturát. (Úgy van!)

A javaslat 1 §-a 3. bekezdésének a) - d) pontjainak egyike-másika minden esetre ele gendő arra, hogy az úgynevezett emigránsok itt állampolgársághoz akkor se juthassanak, ha egyébként a javaslat egyéb kellékeinek megfelelnek. Az a) pont szerint "a köztársaság bizonsága elleni bűncselekmény" esetén zárja ki a jog megadását. De mit jelent az, hogy "bűncselekmény"? Mely törvényt, mely paragrafust jelenti?Mi fenyegeti a köztársaság biztonságát? Mindez végtelenül rugalmas, határozatlan és magyarázható a hatalmon lévők kénye-kedve szerint. A "bűncselekmény" szó még azt sem teszi világossá, vajjon bűntett, vétség vagy kihágásról vane szó, vajjon beigazolt-e a b"ncselekmény, vajjon jogerős itéletnek kell azt bizonvítania, vagy elég egy csendőri jelentés. (Výkřiky posl. dr Holoty.) Az ilyen felületes fogalmazás maga bűncselekmény, mert alkalmat ad illetékes hatóságoknak a jogok elsikkasztására és ezért a 3. bekezdés a) pontja feltétlenül törlendő. (Úgy van!) Nincs ellenben kifogásunk, ha az előadó úr pontosan körülírt és paragrafusonként megnevezett oly eseteket sorol fel, melyek az állampolgársági igény elutasitását érthetővé teszik.

A b) pont hasonló kaucsuk fogalmazás. Eltekintve attól, hogy "önként" igen kevesen hagyták el a köztársaságot és a hatóságok erősen közreműködtek az "önként" távozás legtöbb esetében, igen határozatlan kifejezés az. hogy: "prejavili nepriatelské smyšľanie voci nej". A barátságos és barátságtalan érzés belső érzés, mely vagy külső kifejezésre jut, vagy csak a lélek bensejében marad rejtve. "Ellenséges érzület" ma minden ami nem tetszik a kormánynak. "Államellenes " ma mindenki, aki komolyan ellenzéki, főként ha komunista.

Ilyesféle szövegezés tehát, még ha az indokolás az önként távozást köti is össze az ellenséges érzülettel, el nem fogadható és csak arra alkalmas, hogy a "Národní Listy" féle tendenciák érvényesüljenek az állampolgárságot igénylők ellen.

A c) pont is igazságtalan, mert a jogerősen kiutasítottakat kizárja az állampolgárságból. Itt dr Dérer úr önmaga ellen harcol és elfelejtkezik a logika elemi szabályairól. Mert vagy igazságos volt a maig követett gyakorlat, a belügyminisztérium és a legfelsőbb közigazgatási biróság álláspontja és az ezek alapján történt, azóta már jogerős kiutasítások és akkor nincs szükség erre a törvényjavaslatra, vagy szükség van a "lex Dérerre" éppen a törvénytelen kiutasítások miatt és ez esetben egész abszurdum, ha a törvényhozás az elkövetett jogtalanságokat szentesíti, hogy "a holtak ne támadjanak fel ". (Výkřiky.)

Igenis követeljük, hogy a sok ezer ember, akit a javaslat indokolása szerint is, törvénytelen gyakorlat szerint üldözték ki a köztársaságból, jogait érvényesíthesse. E c) pont tehát, mint a javaslat alázatos szellemével is szögesen ellenkező, törlendő. (Úgy van!)

A d) pont végül memcsak azok ellen szól, akik 1918 október 28-a után idegen állam szolgálatába léptek, hanem a volt vörös katonák és funkcionáriusok, sőt tágabb értelemben még oly munkás ellen is, ki pl. Magyarországban bizalmi férfi. Minthogy a saint-germaini békeszerződés 1920 julius 16.-án lépett életbe, módositó inditványként e kezdő napot ajánlottuk.

A törvény felsorolja a kérvény kellékeit és módot ad a zsupáni hivataloknak a kérvény a limine elutasitására is. Mi, tekintettel a dolgozó nép érdekeire és a bürokratizmus ellensúlyozásául, egy kiegészitő pontot ajánlottunk a 4. §-hoz, mely szerint a kérvény, mihelyt nyomozásra alkalmas, ne legyen visszautasitható.

A javaslat két évi elintézési időt ad a belügyminisztériumnak. Bár tudjuk, hogy a vizsgálat, mely 20 évre visszamenő, hoszszab időt vehet igénybe, mégis a két év túlhosszu idő és ennek egy évre való megröviditését ajánlottuk.

Végtelenül fontos, hogy a ki a kérvényt beadta, ne legyen annak végleges elintézéséig kiutasítható. A helyzet ugyanis az, hogy manapság a hatóságok nem csinálnak lelkiismereti kérdést abból, hogy a felebbezésre való tekintet nélkül, a kellemetlen állampolgárt a határon túlra dobják. A legveszélyesebb pedig az a tény, hogy a közigazgatási bírósághoz beadott panasznak nincs felfüggesztő hatálya a kiutasitásra. Megtörténik tehát sok esetben, hogy még a közigazgatási bíróság is megbélyegzi a kiutasítást, de egy év mulva a tényleges kiutasítás után, amikor a szenvedő más államban vagy éhenhalt, vagy exisztenciát szerzett. Ezt a módositó inditványt rezolucióként is beterjesztettük.

Egyéb apró, de fontos módositásainkon kívül lényeges azon módositó inditványunk, mely tulajdonképen a javaslat eredeti szövegrészének átvétele, miután dr Dérer és Szent-Ivány urakat a kormány képviselői leszerelték. Arról van szó, hogy a törvény azoknak, kiknek jogát elismeri, nem ad nyugdijat, rokkant illetményt, esetleges más járandóságot visszamenőleg, hanem csakis kérvénye elintézésének napjátol fogva. Ez ismét a törvény lényegével ellentétes, jogtalan és egyenesen vérlázitó megalázkodás. Hiszen a javaslat azon alapon épül fel, hogy nem ad uj jogot, csak elismeri a jogot, melyet a törvénytelen gyakorlat megvont. (Úgy van!) Ha a kalváriát járt kérvényezőnek joga lett volna már évek elött, 1918 október 28.-tól fogva illetményeire, nyugdijára stb., akkor hogy lehet most egyrészről a jogot elismerni, másrészt az elismerés anyagi következményeit megtagadni? (Posl. Szent-Ivány: Erről én nem tehetek!) Különösen, ha a minisztérium két évig várhat az elintézéssel és elutasitás esetén ismét évekig várhat a jogosult a legfelsőbb közigazgatási biróság itéletére. Mindez valósággal kiéheztetési hadjárat és az állam részéről legjobb esetben egy erkölcstelen és uzsorás takarékoskodás az üldözöttek bőrére.

Végül 7. §-ként a kormány e javaslat kegyelméből módot kap arra, hogy még az évek mulva elismert állampolgárságot is viszszavonhassa. Itt azután mellékes az, hogy csak tudatosan valótlan okiratot vagy adatot használt a kérelmező. Ismét kaucsukfogalmazás, mely tetszés szerint magyarázható a hatóság által. Mi sem védjük az okirathamisitókat, de kívanjuk, hogy a törvény szövege világos és félremagyarázhatatlan legyen. Ezért ajánljuk a "nepravých a nesprávných" szavak helyett a "falšovaných" szót. (Místopředseda Slavíček zvoní.) Skončím.

Tisztelt Nemzetgyülés! Aki a történeti országrészekben él, nem tudja felfogni, megérteni, elhinni azt az elkeseredést, mely Szlovenskó és Ruszinszkó lakosságát, főként munkásságát, az állampolgársági jog aljas és minden jogérzést felrúgó hatósági gyakorlata miatt eltölti. Aki nem él köztünk, nem tudja elhinni, hány ezer exisztenciát tört össze a rosszakarat, a személyes bosszu és a hatósági önkény az állampolgársági üldözés fegyverével.

De még aki Szlovenszkón és Podkarpatszka Ruszban él, az is csak akkor látja igazán tisztán a helyzetet, ha a komunista mozgalomban végez felelősség terhes munkát. (Úgy van!) A komunista munkás valósággal törvenyen kívüli állapotban van, kiszolgáltatott eszköze a detektiveknek, hatóságoknak, kik minden demonstrátió után hajszát inditanak a legjobb, legbecsületesebb, legbátrabb, tehát legexponáltabb elvtársak ellen és gyors kiutasításokkal megtizedelik a munkásmozgalom sorait. A börtön és pendrek már csak azoknak jó, akik nagyobb feltünés nélkül meg nem foszthatók állampolgárságuktól és ki nem utasithatók. Kiutasitható azonban mindaddig, míg jó törvény nem rendezi a kérdést, a mai gyakorlat szerint mindenki, aki proletár.

Az állampolgársági kérdés harctér nálunk, melyen családok esnek el. Gyenge aggastyánok, nők és gyermekek sirnak, átkozódnak, könyörögnek hivatalról-hivatalra, okmányokkal és okmányokért, hogy itt maradhasson a kenyérkereső, itt maradhasson a család, hogy nyugdijat, rokkantsegélyt, özvegyi és árvajárulékot kapjanak. Sok tízezer kemény, bátor és becsületes ember láthatatlan bilincseket visel kezén és lábán, mert tudja, hogy mihelyt jogait gyakorolni kezdi, elnémitják jogmegvonással és csendőrszuronyok közt szállitják külföldre, hol talán szintén jogtalan és hontalan. Az önkény és visszaélés minden fogalmat felülmúló, azért feltétlenül szükséges a törvényi intézkedés. A törvénynek azonban jónak, becsületesnek és világosnak kellene lennie. Ez a javaslat azonban az ajánlott módositások nélkül gyenge, határozatlan és végtelen széles teret ad a további hatósági önkénynek. Ez a javaslat a bizonytalanságban élők több mint felerészét továbbra is megfosztja az állampolgársági jog elnyerésétől.

Mi a törvényt megszavazzuk, mert enyhülést kivánunk néhány ezer szenvedőnek is. Nem hallgatjuk el azonban, hogy a törvényjavaslat rossz, a javaslat nem megoldás, hanem egy rothadt kompromisszum eredménye (Úgy van!) és nem megoldást, hanem agitációs célt szolgál. Tudjuk azonban, hogy a szabadságjogok teljességét, az állampolgársági biztonságot, a világpolgárságot csakis a kollektiv termelési rend és a dolgozók uralma hozza meg. (Potlesk komunistických poslanců.)

Tisztelt Nemzetgyüles! Nem óhajtok vitába bocsátkozni az elöttem szóló igen tisztelt képviselőtársammal, csak megkivánom állapítani, hogy nem óhajunk versengeni abban a tekintetben, hogy kinek az érdeme, vagy kinek az alkotása ez a javaslat. Egyáltalán nem hiszem azt, hogy részünkről ebbe az aktióba kortespolitika kevederedett volna. Mi meg akartuk oldani ezt a kérdést abban a szellemben, ahogy azt mi óhajtottuk, ahogy azt mi kivántuk.

Meg kell azonban állapítanom, hogy ennek a kérdésnek a tárgyalása még nagyon soká be nem következett volna, ha mi ezt meg nem indítjuk. Módot fogunk keresni arra, hogy ezen csak részleges megoldást tartalmazó javaslatot egy ujabb, jobb törvénnyel kiegészíthessük.

Nem óhajtok hosszasan beszélni és nem óhajom az időt felesleges érvekkel tölteni, csupán megkivánom állapítani, hogy a Magyar Nemzeti Párt képviselői és képviselőklubja a javaslattal nincsen megelégedve és ezért szabad kezet biztosít magának. E célból méltóztassanak megengedni, hogy a Magyar Nemzeti Párt képviselőinek, valamint a velük szövetségben lévő német képviselők megbizásából a következő deklarátiót olvassam fel (čte):

"A Magyar Nemzeti Párt az illetőség és állampolgárság kérdésében a trianoni békeszerződes által meghatározott törvényes alapon áll. A trianoni béke 61. szakasza az állampolgársági jogot úgy adja meg a Csehszlovák köztársaság fennhatósága alá került volt magyar állampolgároknak, hogy ahhoz a Csehszlovák köztársaság engedélye nem szükséges. (Úgy van!)

Az illetőség az allampolgárság alapja s amint ismeretes, abban a kérdésben, hogy az 1886. XXII. magyar törvény alapján ki szerezte meg az illetőséget, vita támadt és ebben a legfelsőbb közigazgatási bíróság a magyar joggal és annak alapján álló joggyakorlattal ellentétes álláspontra helyezkedett, dacára annak, hogy a nemzetközi jog szerint a status kérdéseiben mindig a kérdéses területen érvényes jog az írányadó. (Úgy van!) A legfelsőbb közigazgatási bíróságnak ez a szerintünk téves álláspontja, több százerer ittlakó volt állampolgár existenciáját veszélyeztette és veszélyezteti s ezért a Magyar Nemzeti Párt beadta tőrvényjavaslatát, amellyel az illetőség hallgatólagos megszerzésének lehetőségét kívánta törvény által elismertetni.

Ennek a javaslatnak és a dr Dérer Iván által beadott javaslatnak egyesített tárgyalásakor meggyőződött a párt arról, hogy a mai pártviszonyok között álláspontunk teljes érvényesítéséhez többséget szerezni nincs módunkban s hogy a ma elérhető eredmény maximuma az, amit a tárgyalás alatt lévő javaslat tartalmaz. Választanunk kellett tehát aközött, vajjon egy lényeges, de csak részlet-megoldást vigyünk-e keresztül, vagy pedig tűrni az eddigi álláspontot és az állampolgárság, illetve illetőség nélkül levőknek súlyos helyzetét tétlenül nézni.

Ez a javaslat a jogfosztottak nagyobbik felének adja meg a reparátiót s mi ünnepélyesen kijelentjük, h ogy teljesen szabad kezet tartunk fenn a teljes és álláspontunknak megfelelő megoldás kiküzdésére s erre minden rendel kezésünkre álló törvényes eszközt fel fogunk használni. (Úgy van!)

A Magyar Nemzeti Párt tehát kötelességének tartotta a mai politikai helyzetet kihasználni arra, hogy ez a kérdés most feltétlenül a törvényhozás elé kerüljön és meg van győződve arról, hogy energiájának látbavetése nélkül e kérdés bármilyen törvényhozási rendezésére csak nagyon hosszu idő eltelte után került volna a sor, vagy talán soha. (Výkřiky posl. dr Holoty.)

Világosan és félreérthetetlenül kijelentjük, hogy a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot az állampolgárság kérdésében, a magyar nemzeti kisebbség jogos követelésének az érvényesüléséhez, csak kiindulási alapnak tekintjük (Helyes!) s azt csak ezen álláspontunk leszögezése mellett szavazzuk meg, úgy azonban, hogy az ellenünk beállított szakaszok ellen foglalunk állást. (Výkřiky posl. dr Jurigy.) Meg fogjuk találni a módot arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak erélyes tiltakozásunk ellenére beerőszakolt pontjait, megváltoztassuk."

Kijelentem továbbá, hogy Hackenberg képviselőtársam határozati javaslatát, mely szerint az állampolgársági és illetőségi kérdésnek a mielőbbi modern rendezését kivánja, a magunk részéről támogatjuk. (Souhlas maďarských poslanců.)

Legyen szabad még egészen röviden bejelentenem azt a felfogásunkat, hogy ezekben a kérdésekben reménységünk és meggyőződésünk szerint eredményeket fogunk elérni s remélem, hogy a szlovák néppárt igen tisztelt tagjai bennünket ezekben a kérdésekben támogatni fognak. (Potlesk maďarských poslanců.)

Meine Damen und Herren! Kollege Hackenberg hat vorhin eine Reihe von Ungerechtigkeiten in der Verleihung der Saatsbürgerschaft aufgezeigt, was mich veranlaßt hat, zum gleichen Gegenstand zu sprechen. Ich habe mich auf der "Pro"-Seite eintragen lassen, d. h. also, daß unsere Partei dafür stimmen wird, daß diese Ungerechtigkeiten, die in der Slovakei geschehen sind, wieder gut gemacht werden. Wir bedauern nur, daß der Anlaß nicht benützt wurde, um die vielfachen Ungerechtigkeiten, die sich auch in den sogenannten historischen Ländern zugetragen haben und die Gegenstand zahlreicher Interpellationen schon in der früheren Nationalversammlung waren, ebenfalls mitzubereinigen. Es wäre ganz gut möglich gewesen, in Form eines Resolutionsbeschlusses der beteiligten Parteien diese Ungerechtigkeiten in der gleichen Weise aus der Welt zu schaffen, denn wir alle wissen, daß das vorliegende Gesetz ja nichts anderes darstellt, als gewissermaßen ein Geschenk für die jetzt zur neuen Regierung stoßende Szent-Ivány - Gruppe, also eigentlich einen Kuhhandel darstellt. Ich beneide die Ungarn natürlich nicht darum, sondern freue mich sogar, daß es ihnen gelungen ist, die politische Situation zu ihren Gunsten auszunützen, ich bedaure aber, daß nicht von deutscher Seite das gleiche Verlangen gestellt wurde, denn auch wir haben Tausende und Abertausende, die durch die Abweisung ihres Gesuches um Aufnahme in den Staatsverband verschiedentlich in die unangenehmste Lage gekommen sind. Sie wissen alle, daß durch die Neuordnung der staatlichen Verhältnisse im Augenblick des Umsturzes plötzlich sehr viele Personen ihrer bisherigen Staatsbürgerschaft verlustig gingen bzw. überhaupt nicht wußten, wohin sie gehören. Bei dem großen Umfang des alten Österreich war es ganz gleichgültig, ob jemand durch eine Gemeinde in Mähren die österreichische Staatsbürgerschaft erworben hatte oder, wie viele Eisenbahner, in Galizien heimatsberechtigt war, man kümmerte sich nicht darum. Im Augenblick des Umsturzes aber wurde das von ausschlaggebender Bedeutung. Nun war es nicht mehr gleichgültig, ob jemand früher nach Galizien oder Dalmatien heimatszuständig war, denn im Momente der Aufrichtung des čechoslovakischen Staates wurde er plötzlich Ausländer, er verlor die Rechte eines Staatsbürgers und mußte um die Staatsbürgerrechte aufs Neue ansuchen, wenn er hier bleiben wollte. Das war nicht nur für jene von Belang, welche in staatlichen Stellungen sich befanden, also ein öffentliches Amt bekleideten oder bei einer Gemeinde angestellt waren, das wurde auch unangenehm für jene, welche in privaten Stellungen waren, denn Sie wissen, daß sogleich Vorschriften hinausgingen, die bis heute bestehen, wonach Ausländer in eigenen Verzeichnissen evident geführt werden müssen, daß ihnen selbstverständlich jede politische Betätigung strengstens verboten ist, daß mit einem Wort das Damoklesschwert der Ausweisung ständig über ihrem Haupte hängt. Und wenn der eine oder der andere nur ein wenig diese Grenze überschritt, oder sich irgendwie in die Kritik der öffentlichen Einrichtungen einließ, so wurde er, wir kennen zahlreiche Fälle, ohne Erbarmen als Ausländer abgeschoben. Diese Schwierigkeiten, die hier gemacht wurden, führten dazu, daß auch sehr viele in Privatbetrieben beschäftigte Personen sich veranlaßt sahen, die Staatsbürgerschaft als notwendig anzustreben.

Was sie alles an Schwierigkeiten mitzumachen hatten, der Leidensweg, den sie gehen mußten, das will ich hier nicht schildern, das geht hervor aus den unzähligen Zuschriften, die alle deutschen Parteien erhalten haben. Nur einen Fall will ich herausgreifen. Ein Čechoslovake, zumindest fühlte er sich bis dahin als solcher, wurde gleichfalls durch den Umsturz erst dessen gewahr, daß er nicht mehr hieher zuständig ist. Er wurde ausgewiesen. Er befand sich damals in DeutschÖsterreich und wurde einfach dem deutschösterreichischen Staat zugewiesen, nachdem er eine Reihe von Jahren in Rumänien beschäftigt gewesen war. Dieser Brief bietet ein bejammernswertes Bild, es kommt so recht das Elend dieser Unglücklichen zum Ausdruck. Er schreibt: "Hiebei betone ich aber, daß ich bereits seit 1900 in der heutigen Čechoslovakei wohnte, ich bereits das Heimatsrecht in Unterreichenstein, Bez. Schüttenhofen, Böhmen besessen habe, mein Ansuchen um Verleihung des čechoslovakischen Staatsbürgerrechtes aber abgewiesen wurde und mir außerdem auch das Heimatsrecht in Unterreichenstein aberkannt wurde. Durch meinen langen Aufenthalt in Böhmen aber habe ich auch in Österreich keine Bekannten mehr, so daß ich also in meiner neuen Staatszugehörigkeit fremder bin als hier, wo ich meine Jugend doch hier im Böhmerwalde verbracht und mich stets auch als Böhmerwäldler gefühlt habe. Diese Abweisung meines Ansuchens erreichte mich in Rumänien, sodaß ich dort auf einmal aus einem Čechoslovaken in einen Österreicher umgewandelt wurde, was natürlich bei den rumänischen Behörden ebenfalls viel zu meiner Diskreditierung beigetragen haben mag. Mit einem Worte, ich verdanke all mein Unglück der Abweisung meines Ansuchens um das hiesige Staatsbürgerrecht, da ich doch als hiesiger Staatsbürger nie hätte ausgewiesen werden können." Zum Schlusse schreibt er, daß die Abweisung nur deshalb erfolgt sei, weil er von irgend einem Čechen beschuldigt wurde, ohne daß man dieser Sache nachgegangen wäre. (Hört! Hört!)

Es ließen sich unzählige Beispiele dieser Art anführen. Ich erinnere nur an den Fall, der in Nordmähren außerordentlichen Wirbel gemacht und viel Bestürzung hervorgerufen hat, an den Fall des Distriktsarztes Dr. Renner, der bereits seit Jahrzehnten in diesem Gebiet tätig war und dem durch die vorhin geschilderten Umstände auf einmal die Staatsbürgerschaft nicht zuerkannt, der zu einem Ausländer gemacht wurde. Ich komme auf diesen Fall etwas später noch zurück, weil ich Ihnen zeigen werde, wie diese Ansuchen behandelt werden. Ich erinnere an den zweiten Fall, den des Dr. Schmitz in Mähr. Neustadt, der jahrelang dort tätig war und einfach gezwungen wurde zu übersiedeln, er mußte seine Praxis verlassen und nach Deutschösterreich übersiedeln, nachdem man ihm die Arbeit hier nicht mehr gestattete. Ich könnte Fälle erwähnen und habe ihrer eine ganze Menge, daß Leute hier geboren wurden, hier ihr ganzes Leben zugebracht haben und nur dadurch, daß sich der Vater seinerzeit nicht um das Heimatsrecht der Gemeinde bewarb, auf einmal auf Grund der alten Zuständigkeit des Vaters nach Galizien oder anderswo zuständig wurden und wo nunmehr alle Mühe vergebens ist, diesen Leuten die čechoslovakiscbe Staatsbürgerschaft zu verschaffen. Sie werden einfach als Ausländer behandelt. Ich habe einen Fall in unserer eigenen Gemeinde, die Witwe nach einem unserer Angestellten bei der städtischen Lokalbahn. Der Mann war 23 Jahre im Dienste der Gemeinde, er war aber nach Podgorica im heutigen Rumänien zuständig, die Frau kümmerte sich, wie in vielen anderen Fällen, gleichfalls nicht um ihre Heimatszuständigkeit nach Neutitschein, durch den Umsturz wurde sie auf einmal Rumänin und alle Mühen, ihr die Staatsbürgerschaft zu verschaffen, waren bisher vollständig vergeblich, obwohl sie in Neutitschein gebürtig war. Mit Recht hat bereits Kollege Hackenberg auf die Fälle hingewiesen, wir haben solche auch in Neutitschein, wo auf einmal eine Tabakfabriksarbeiterin deshalb, weil sie einen Österreicher geheiratet hatte, der allerdings auch schon 20 bis 30 Jahre in unserer Gegend wohnte, mit den größten Schwierigkeiten zu kämpfen hat, man will sie aus der Fabrik entlassen, sie des Verdienstes berauben, nur deshalb, weil ihr Mann sich seinerzeit die Nachlässigkeit zuschulden kommen ließ, sich nicht um die Heimatszuständigkeit zu kümmern.

Nach welchen Gesichtspunkten werden nun diese Fälle erledigt? Wir haben darüber seinerzeit eine Interpellation eingebracht. Ich habe im Dr. Nr. 839 im alten Parlament eine solche Anfrage auf Grund einer der Fälle an den Minister des Innern gerichtet, ob es wahr ist, daß derartige Gesuche um Verleihung der Staatsbürgerschaft der Národní Jednota des betreffenden Ortes zur Begutachtung zugeschickt werden, habe auch angefragt, ob diesbezügliche Weisungen seitens des Ministeriums herausgegeben worden sind. Eine weitere Interpellation, Dr. Nr. 2482, beschäftigte sich unter der Anführung ganz konkreter Fälle mit diesem Mißbrauch. Es wurden Fälle aus Gablonz a. N. angeführt, wo das Ansuchen gleichfalls der Národní Jednota zur Begutachtung abgetreten worden war; und ebenso interessant war unsere Interpellation Dr. Nr. 2396, wo bereits die Antwort der Národní Jednota mitgeteilt werden konnte. Es betraf das zwei Brünner Fälle und da heißt es im Bericht der Národní Jednota: "An das Konskriptionsamt, Herrengasse Nr. 15. Zur dortigen Anfrage vom 6. Jänner laufenden Jahres an den Moravský odbor Národní Rady československé in Brünn gerichtet, antworten wir ergebenst, daß der Genannte ein verbissener Deutscher ist, welcher den Čechen ein bekannter Feind ist. Aus diesem Grunde empfehlen wir, sein Ansuchen um die Staatsbürgerschaft nicht günstig zu erledigen, weil wir dafür halten, daß er niemals ein loyaler Staatsbürger der Čechoslovakischen Republik sein wird, und weil sein bisheriges Auftreten nicht genügend Handhabe dafür bietet, daß seine Übernahme in den Staatsverband der Čechoslovakei dem Staate nicht irgendeinen Nachteil oder Schaden zufügt."