Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A tárgyalás alatt lévő törvényj avaslatok célj a az, hogy egyrészt megeteremtsék alapj át az államgépezet szisztematikus és jó igazgatásának s hogy azt könnyüvé és gyorssá tegye, egyben pedig az állami és egyéb alkalmazottak jelenlegi kaotikus fizetési viszonyait megszüntesse, másrészt pedig az, hogy az állami alkalmazottak tisztességes megélhetését biztosítsa.

Azonban nemcsak a fizetések rendezését igyekszik megoldani, hanem egyuttal uj rendszert, uj formát is vezet be. Dacára annak, hogy alaposan átreformálj a a jelenlegi fizetési rendszert, mégsem teremt minden tekintetben megnyugtató megoldást és sok helyen hiányos, másutt pedig igazságtalan intézkedéseket tartalmaz. Tudvalevő, hogy ez a törvényj avaslat nem abban a légkörben született, amelyben ily nagyfontosságu s az állam egész életére döntő j elentőségü reformnak születnie kellett volna.

A tisztviselői fizetésrendezési törvény megteremtését ugyanis a tavalyi választások elött a koaliciós pártok mint kortesigéretet dobták bele a választási agitációba, hogy ezáltal az állami alkalmazottak és hivatalnokok százezrcinek szavazatait a maguk számára biztositsák. Sőt e tekintetben annyira mentek, hogy az igéret telj esitésére még biztos terminust is jelöltek meg: 1926, január 1-ét. Ez okozta azután, hogy a törvényj avaslatot gyorsan, nagy hű-hóval s felületesen lehetett csak összeállitani, holott ily fontos javaslatot más körülmények között hosszu szaktárgyalások, ankétok szokták megelőzni, nem pedig a politikai pártok által a parlamenti bizottságokban lefolytatott szenvedélyes és izgalmas, politikummal telitett, éjj el-nappali viaskodás. Kétségtelen, hogy eme abnormis előzmények kihatása a törvenyjavaslaton magán annak rovárása alaposan érezhető.

Altalánosságban elismert azon nézet, hogy jó adminisztrációt csakis jó tisztviselői karral lehet végeztetni. A jól fizetett tisztviselőtől meg lehet követelni a jó munkát. A kiuzsorázott tisztviselő, aki kevés illetményt kap, nem dolgozik, hanem inkább amerikázik. Ellenben a jól fizetett tisztviselőtől elvárhatjuk azt, hogy szorgalmas, pontos és lelkiismeretes legyen és ne legyen úgy mint ma, hogy sokszor jelentéktelen ügynek az elintézésére az állami hivatalokban hónapokig, sőt évekig is el kell várni. (Úgy van!)

Különösen tapasztalhatjuk azt mi, szlovenszkói magyarok, aki.k az állami hivatalokban legtöbbször politikai sovinizmussal telített légkört találunk, lépten-nyomon ki vagyunk téve kisebb-nagyobb hivatali szekaturáknak. Reméljük, hogy az elöttünk fekvő fizetésrendezési javaslatok megszavazásával a hivatalok eme szelleme is megváltozik s az adófilléreinkből fenntartott hivatalnokok eddigi magatartásukat megváltoztatva, pártatlanul töltik be majd tisztségüket.

Legfőbb ideje, hogy a köztársaságban uralkodó fizetési anomáliák és igazságtalanságok megszünj enek. (Úgy van!) A most tárgyalás alatt álló három törvényj avaslat, nevezetesen az állami alkalmazottak, a községi és polgári iskolák tanerőinek fizetési és szolgálati viszonyairól, továbbá a községi és járási orvosok fizetésrendezéséről szóló javaslat generálisan rendezi ezek fizetését, azonban ezen javaslatok még mindig sok igazságtalanságot és méltánytalanságot hagynak megoldatlanul.Igy többek között nem szünteti meg a volt magyar nyugdijasok és a csehszlovák nyugdijasok illetményei között fennálló külömbséget, nem rendezi az elbocsátott volt magyar közalkalmazottak: vasutasok, postások, tanitók és a hűségesküt nem tett egyéb volt magyar tisztviselők nyugellátását, illetve végkielégitését. (Posl.dr Slávik: Nech im platí Maďarsko!) Mad,arsko im platilo! 125 millió arany koronát fizetett a magyar állam a magyar nyugdijasoknak. (Posl. dr. Slávik: Tak nech im platí Maďarsko ďalej!) Akiknek itt van az állampolgárságuk, azokat ennek az államnak kell eltartania. A javaslat nem oldja meg a felekezeti és községi tanitók fizetésrendezését s végül nem biztositja a birói függetlenség egyik legfőbb előfeltételét, a bírák gondtalan megélhetését.

Lássuk csak sorjában a javaslat hibáit és fogyatékosságait.

A javaslat a működési pótlék szempontjából négy csoportba osztja a köztársaság városait és községeit: A, B, C, D ozstályokba. A szlovenszkói tisztviselőket és alkalmazottakat a C-osztály érdekli legjobban. Ebbe tartoznak ugyanis 2000-25.000 lakossal bíró községek. Minthogy 25.000-nél több lakosa csak Pozsony és Kassának van, igy hát Szlovenszkó és Ruszinszkó összes többi városai a C-osztályba esnek. Ez azt jelenti, hogy Pozsony és Kassa kivételével az összes szlovenszkói és ruszmszkói városok lakbérpótlék szempontjából a 2000 lakosu kisközségekkel egy nivón biráltatnak el. Nem nyugodhatunk meg a javalaslat ezen rendelkezésében, mivel a szlovenszkói és ruszinszkói közalkalmazottak tömegei épen városainkban laknak s így ezáltal anyagilag jelentős megröviditést szenvednek.

Követeljük, hogy a szlovenszkói és ruszinszkói 10.000 lakoson felüli lélekszámmal biró városok és községek a B-osztályba soroztassanak annál is inkább, mivel ezen városokban köztudomásulag nagy a lakásinség és horribilis magasak a lakbérek. A történelmi országokban a hasonló nagyságu városok jóval kedvezőbb helyzetben vannak, mert ezek jobb anyagi viszonyaik folytán egyrészt a lakásépítési akciónak alapos kihasználása révén, másrészt a lakásinséget immár meglehetősen legyürték. (Výkriky posl. dr Korlátha.)

A 13. § a családi pótlékot egy ellátatlan gyermek után 1800 korona, két gyermek után pedig 3000 koronában szabja meg. Kettőnél több gyermek után pedig egyáltalán nem állapít meg pótlékot. Érthetetlen a törvény eme antiszociális intézkedése, amely a nagycsaládu alkalmazottat sujtja leginkább, mert ki meri állítani, hogy a hat vagy héttagu család megélhetése ugyanolyan nehéz mint egyvagy kétgyermekü családé. A feleség után élvezet eddigi pótlékot pedig a javaslat teljesen eltörli. Úgylátszik, a kormány direkt az egyke rendszernek egyengeti az útjat, sőt az az impreszióm, hogy családmentes tisztviselői kart látna a legszivesebben. (Různé výkřiky.)

Eddigi fizetésrendezési intézkedéseikből következtetve, minden rendelkezése oda tendál, hogy a nőtlen tiszviselőket favorizálja és részesiti előnyökben. A végén megélhetjük még azt, hogy megtiltja a tisztviselőknek a nősülést, vagyis behozza a cölibátust. Nézzük csak a fejlődést ezirányban, 1923, január 1-ig az állami alkalmazott a feleség és 7 családtag után kaphatott családi pótlékot. 1923, január 1-vel elrendelte a kormány - bár a már szerzett jogokat érintetlenül hagyta - hogy az 1923, január 1-e után megkötött házasságoknál a feleség után n em jár pótlék. Jelen javaslat már sem a feleség, sem a kettőnél több gyermek után nem állapit meg pótlékot. Megfoghatatlan, miért neheziti meg a kormány ép a nagycsaládu alkalmazottak megélhetését. Egy kis ceruzaszámítás és azonnal megállapitható, hogy a nagycsaládu alkalmazottakra a fizetésrendezési törvényjavaslat nem fizetésjavitást, hanem fizetéscsökkenést jelent.

A törvényjavaslatnak a legnagyobb hibája az, hogy nincs benne biztosítva a tisztviselők és alkalmazottak automatikus előléptetésének elve. Az előlépés kinevezéstől függ s így tág tere nyilik a protekciónak s az érdemes, tehetséges és szorgalmas, de akár politikai, akár egyéb szempontokból a hivatalfőnöknek nem tetsző tisztviselő nem juthat előbbre majd ezentul, épugy mint eddig; különösen áll ez azon kategoriáknál, ahol a titkos képesítés megmarad. (Úgy van!)

A hivatali címek - titulusok - megállapitását szintén rendeleti uton fogja a kormány elintézni. Itt felhivom a kormány figyelmét arra, hogy igyekezzék oly címeket megállapítani, amelyek érthetők, rövidek s amelyek a kisebbségek, tehát a magyar és német nép nyelvén is jól kifejezhetők és megérthetők. Az eddig követett gyakorlat ugyanis pont az ellenkezőt mutatja. Ne essék a kormány abba a hibába, amelybe a vasutügyi miniszter esett a tősgyökeres magyar nyelvü községek állomásainak elkeresztelésénél, amikor is olyan neveket szerkesztett, amelyeket a szintiszta magyar lakosság még tíz év mulva sem tanul meg kimondani. Példa reá Udvard község nevének Dvor nad Ąitavou-ra való változtatása. Amilyen lehetetlenül nehéz a vasutügyi miniszter úrnak, mint cseh anyanyelvü embernek kimondani "Karakoszörcsök" avagy "Tőketerebes", ép oly nehéz a magyar embernek jegyet váltani a vasuti pénztárnál Dvor nad Žitavou-ra. Félő, hogy ha a hivatali titulusok elnemzésénél nem lesz elővigyázatos a kormány, a magyar ember még idegenebbül lép be a közhivatalba és cédulára kell majd feliratnia otthon a hivatalnok titulusát, mert nem tudja, hogy "tisztelje a hivatalnok urat". (Veselost.)

A bírák fizetésrendezését a törvényjavaslat nem oldja meg kielégitően. Bíráinktól csak akkor várhatunk jó munkát, pártatlan működést, ha az ő gondtalan megélhetésük biztosítva van. Sok bíró kevesebb fizetést kap a jelen törvényjavaslat szerint, mint amennyit eddig élvezett.

Az előlépés körül szintén sok az igazságtalanság. A törvényjavaslat 40. §-ának 4. szakaszában megállapított bírói pótlék sokkal kisebb mint a 290/1924 számu törvényben biztositott birói pótlék. Ez okból javaslom, hogy a szakasz akként módosittassék, hogy a bírói pótlékra vonatkozólag a 290/1924 sz. törvény, a lex Dolanský, 4, 5, 6, 7 és 8 §§-ai hagyandók érvényben.

A törvényjavaslat a régi fizetési osztályokból az ujakba való átsorolásnál az alsóbb bíróságok biráit hátrányban hagyja a magasabb fizetési osztályba sorolt birákkal szemben. Nagy hibája a javaslatnak, hogy fizetés tekintetében külömbséget tesz járásbíró és törvényszéki bíró között, az előbbi hátrányára, holott már a dolog természeténél is az egyes birák helyzete mindig nehezebb mint a társas biróé, mert könnyebb a jogkérdést tanácsban eldönteni, ahol itélet elött három ember nyilvánít véleményt a kérdés felett, mint egyedül. A törvényszék elött csak ügyvédekkel, tehát jogászemberekkel tárgyal a bíró, ellenben a járásbirónak teljesen laikus, sokszor inkapax emberekből kell kiszedni a tényállást, de a megkülömböztetés a gyakorlatban egyenesen anomáliákra is vezet. Sok idős járásbiró van, aki törvényszéknél egyáltalában nem szolgált, erre nem törekedett, mert eddig nem volt külömbség a törvényszéki és járásbíró között. Hogy jön a járásbíró ahhoz, hogy csak relative is kevesebbet kapjon, mint az a törvényszéki bíró, aki pl. csak egy év óta szolgál a véletlen folytán törvényszéknél. Itt módositásra van szükség, még pedig véleményem szerint olyképen, hogy 3-5 évi bírói szolgálat után már a járásbíró is megkaphassa a törvényszéki bírói fizetést, 8-10 évi szolgálat után pedig a tablabíróit, annak dacára, hogy a járásbiróságnál teljesít szolgálatot. Külömben minden bíró majd a társas bíróságokhoz törekszik s a járásbiróságoknál még inkább nő a bíróhiány, mert ma a bírói pálya nem pálya s nem is lesz addig, amig a bírák szellemi munkájuknak megfelelő gondtalan életet biztosító tisztességes javadalmazást nem kapnak.

A 290/1924 sz. törvény a csehszlovák bírák számára rendszeres pótlékot biztosított és a törvényben egyidejüleg kimondatott, hogy a pótlék a nyugdijba is beszámítandó, de ugyanezen törvénynek egy folytatólagos szakaszában bizonytalan időre felfüggesztetett a pótlékoknak a nyugdijba való beszámítása és kifizetése. A ténylegesen szolgáló biráknak 1925, január 1-től számitva a bírói pótlék, havi részletekben kifizettetik, de a törvény joghatálya óta még az 1925. év, január 1-e után nyugdijba vonult bírákra sincs a törvény végrehajtva. Mindez felette sérelmes azokra az időközben nyugdijazott birákra nézve, akikre a hivatkozott törvény kiterjed, mert jogaik tekintetében teljes bizonytalanságban vannak. Ez a törvény komolyságának rovására és a nyugdijas bírák elkeseredésére vezet. Gondoskodjék tehát a kormány most már haladéktalanul arról, hogy az említett törvény végrehajtása mielőbb megtörténjék. (Úgy van!)

A javaslat 140. §-ában rendelkezik a közalkalmazottak jövedelemadó fizetésének kötelezettségéről. A jövedelemadó a közalkalmazottak fizetésének nagy tehertétele, annak alapos megröviditése s minthogy az adó meglehetősen magas, minden közalkalmazott nagyon megérzi azt. Alapjában pedig nem egyéb, mint hogy amit az állam az egyik kezével ad, a másik kezével azt visszaveszi. A közalkalmazottakat a jövedelemadó fizetése alol mentesíteni kell.

A neveltetési járulékokat illetőleg fenntartja a törvényjavaslat az eddig is oly sérelmes állapotot, mely szerint a nevelési járulék a tanulmányokat folytató gyermekek után csak 24 éves korukig jár, és hogy külföldi iskolán tanuló gyermek után egyáltalában nem. Eltekintve attól, hogy ez az intézkedés antiszociális és hogy a magyar és a német kisebbség intelligenciáját sujtja leginkább, ezenfelül még a tanszabadság elvébe is vág, mert az alapos és tudományos kiképzést akadályozza a közalkalmazottak gyermekeinél.

Nagy hibája a javaslatnak ezenfelül az, hogy nem szünteti meg a titkos kvalifikációt, hanem egyes kategoriáknál azt továbbra is fenntartja.

A törvényjavaslat intézkedései nem terjeszkednek ki az önkormányzati testületek - városok, községek - tisztviselőire és alkalmazottaira, ezzel szemben azonban a javaslat fenntartja a 394/1922. törvény ama megszoritó intézkedéseit, amelyek szerint a városi és a községi önkormányzati alkalmazottak illetményei nem lehetnek magasabbak, mint a hasonló vagy egyenrangu állami alkalmazottak illetményei. Altalános elv volt eddig, hogy a város vagy a község maga szabta meg tisztviselői és alkalmazottai fizetésének mérvét. Semmivel sem látom indokoltnak, hogy a városi illetve községi önkormányzat korlátoztassék abban, hogy milyen fizetést adjon alkamazottainak. Ellenkezőleg, nem azt kellene megszabni, hogy tisztviselői és alkalmazottai javadalmazásánál a hasonállásu állami alkalmazottak javadalmi nivója legyen a maximum, hanem éppen ellenkezőleg, az mint minimum volna megszabandó, amelynél többet adhat a város, illetve községi önkormányzat, de kevesebbet nem. Mert nem látom okát, miért fája kormánynak az, hogy valamely város jobban honorálni kivánja tisztviselőit, mint maga az állam. Szociális szempontból az államnak inkább arra kellene törekednie, hogy a városok, illetve községek, amennyiben tehetik, jól fizessék a tisztviselőket.

A tanitók fizetésrendezési törvényjavaslata csonka, még pedig azért, mert nem intézkedik ismét az állam mostoha gyermekeinek, a felekezeti és községi tanitók fizetéséről, sem pedig nem gondoskodik az 1919. évi 274. sz. u. n. paritásos törvénynek - mely a történelmi országok tanitóinak fizetését rendezte - a szlovenszkói és ruszinszkói felekezeti és községi tanitókra való kiterjesztéséről, amely körülmény folytán magyar felekezeti és községi tanitók és tanitói nyugdijasok aránytalanul rosszabb helyzetben vannak, mint állami kollégáik. Egy és ugyanazon munkáért más mértékkel mér a kormány az állami és mással a felekezeti, illetve községi tanitónak és tanitói nyugdijasoknak. Pedig ez utóbbiak ugyanazt a nyugdijjárulékot fizetik, mint állami kollégáik, nyugdijuk azonban mégis ötször kisebb amazokénál. Miért érdemelne különlegesebb elbánást az állami tanitó mint a felekezeti, illetve a községi? Az államnak igenis kötelessége a közoktatás alkalmazottainak, legyenek azok bármilyen jellegü iskolában alkalmazva, megélhetéséről gondoskodni. A felekezeti és községi tanitók évek óta emberfeletti küzdelmet folytatnak egyenjogusitásuk érdekében, annál elszomoritóbb tehát, hogy a kultura eme becsületes munkásaival szemben a jelen törvényjavaslat is oly mostohán bánik. Követeljük, hogy a magyar felekezeti és községi tanitók ugyan olyan elbánásban részesüljenek mint az államiak.

Az állami iskolákon működő felekezeti vallástanitókat a törvényjavaslat megkülömbözteti javadalmazás szempontjából a többiektől s őket inferioris helyzetbe juttatja. Az iskolaügyi minisztérium gyakorlata eddig az volt az állami iskola vallásoktatóival szemben, hogy a vallásoktatási órák számát a minimumra redukálta oly módon, hogy több osztály tanulóit összevonta abból a célból, hogy ezáltal megtakarítást érjen el. Ismerek oly hitoktatót, aki az eddigi 600 korona havi óradija helyett, ezen intézkedés folytán csak 40 koronát kap. (Vykřiky posl. Fi)syho.) Reánk magyarokra azonban a legfájóbb oldal mindkét fizetésrendezési javaslatban, a nyugdijkérdés rendezésének mellőzése. Érthetetlen az a mentalitás, amellyel ezt a kérdést a jelen javaslat megalkotásánál kezelték. Amig a tényleg szolgáló tisztviselőknek az uj fizetési osztályokba való átvezetésénél ultrahumánus álláspontra helyezkedil a kormány, amikor kimondja, hogy minden alkalmazott oly módon vezetendő át az uj fizetési osztályokba, illetve fokozatokba, hogy megkaphassa azt a fizetést, amelyet elért volna az uj fizetési szisztéma szerint, ha kezdettől fogva eszerint szolgált volna. Továbbá a törvény 215. §-a biztosítja a ténylegesen szolgáló alkalmazottak részére a jelen törvény szerint rendezett fizetés és nyugdijszabályok által megszabott nyugdijilletményeket, ellenben kategorikusan kizárja ebből mindazon nyugdijasokat, akik eme törvényj avaslat életbelépése elött léptek nyugdijba.

Tehát más szóval, a jelenleg ténylegesen szolgálóknak mindent, a régi nyugdijasoknak semmit. Ezen embertelen szakasz kihagyását javaslom, mert ez azt jelenti tulaj donképen, hogy a régi nyugdijasok maradjanak továbbra is a mostani nyomorult állapotban.

A kormány képviselője a szocialpolitikai bizottság tárgyalásán kijelentette ugyan, hogy egy általános nyudijtörvény javaslat most van munkában és belátható időn belül a parlament elé kerül. A kormány képviselőjének eme kijelentése nem nyugtat meg engem, nem pedig azért, mert amig a jelenleg állásban lévő alkalmazottaknak, akiknek ma 95%-a az államalkotó fajhoz tartozókból áll, csengő pénzzel fizet a kormány, addig a szegény, nyomorban fetrengő magyar nyugdijasoknak ismét csak szines igéretekkel. Én elválaszthatatlannak tartom a tisztviselőjavaslatot a régi nyugdijasok illetményrendezésétől annál is inkább, mert az 1924. évi 287. és 310. sz. törvények nincsenek még a mai napig sem végrehajtva, holott a nemzetgyülés ezek fedezetéről annak idején gondoskodott. Hasztalan hoztak már vagy 12 törvényt a nyugdijasokról az utóbbi hat esztendő alatt, ha azok végrehajtásáról nem gondoskodnak.

A jelen javaslat volt az utolsó reménység s ime a magyar nyugdijasok ismét kisemmiztettek. Ez azt jelenti, hogy csak tengődjön tovább a magar tanitó özvegye havi 30 koronás éhbéren, a megyei főtisztviselő özvegye pedig havi 200 koronás nyugdijilletményen. Micsoda szociális elv az, amely azt vallja, hogy a cseh hivatalszolga 1000 koronát kapjon akkor, amikor ezzel szemben a magyar hivatalszolga havi 100 koronás nyugdijon tengődik. (Vykriky posl. dr Korlátha.)

A kis Magyarország 90.000 menekült magyar nyugdijasnak 125 millió arany koronát fizetett ki eddig az utódállamok számlájára, amelyből jó nagy rész esik Csehszlovákiára s dacára annak, hogy a magyar állam a legsúlyosabb helyzetben volt és van, az emberiség eme szerencsétleneit nem hagyta éhenhalni. Nálunk a régi nyugdijasokat rendelet kötelezi arra, hogy bevallják mellékjövedelmüket; hogy ha azzal együt eléri a nyugdija törvényben előfrt határt, akkor a nyugdijának megfelelő részét visszatartják. Úgylátszik, arra vigyáz tehát a kormány, hogy a nyugdijas ne tudjon megélni s minden óvatosságot megtesz ennek érdekében.

Követeljük, hogy a kormány az általános nyugdijtörvényt haladéktalanul terjessze be, amelyben a volt magyar állami, vasut, posta, vármegyei nyugdijasok, továbbá községi jegyzők és tanitók és mindezek hátramaradottjainak nyugdija, a jelenlegi tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatban megszabott határozmányok szerint, egyenjogusittassék, hogy ne legyen külömbség régi és uj nyugdijas között. (Souhlas.)

A Magyar Nemzeti Párt képviselőinek nevében a következő nyilatkozatot teszem:

Pártunk követeli, hogy az összes elbocsátott közalkalmazottnak és nyugdijasnak ügye rendeztessék és nyomora enyhítessék. Kötezetet elsősorban az elbocsátott közalkalmazottak és nyugdijasok érdekében felhasználni. E tekintetben biztosítékot szereztünk a nyomorban sinylődők ügyének becsületes rendezésére és felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy mi egyetlen alkamat sem fogunk elmulasztani a magyar nemzeti kisebbség és általában a szlovenszkói és ruszinszkói őslakosság életérdekeinek nemcsak demonstrativ, hanem gyakorlati szolgálatára. (Úgy van!)

A törvényjavaslatokat mint szükséges rosszat, elfogadom. (Vykřiky posl. Majora.)

Major képviselőtársam úgylátszik most tanult meg magyarul, mert előbb itten még nem tudott magyarul beszélni. (Potlesk.)