Die Bodenreform ist in diesem Staate ein Mittel, die Minderheitsvölker wirtschaftlich zu entrechten und zu entwurzeln. Sie wäre eine große wirtschaftliche soziale Maßregel; die Bevölkerung am Lande hat tatsächlich große Hoffnungen in die Drchführung der Bodenreform gesetzt. Wir sehen aber heute, daß alle diese Hoffnungen zwecklos waren, wir sehen, daß die gesamte landhungrige Bevölkerung schwer enttäuscht ist. Die Durchführung ist eine ganz andere, als es die Gesetze eigentlich zuließen, sie entspricht durchaus nicht dem Wortlaut der Gesetze, sie bringt jenen, denen der Boden auf Grund der Gesetze gehören sollte, durchaus nicht ihre esetzlichen Rechte. Die gesetzlichen nsprüche werden mißachtet, die Arbeiter, Angestellten und kleinen Bauern werden um ihre gesetzlichen Ansprüche geprellt, in den landwirtschaftlichen Gebieten wird das Elend der Arbeiter, Kleinbauern und Häusler immer größer. Obwohl man weiß, daß durch die Bodenreform hunderte und tausende von Existenzen entwurzelt werden, sehen wir nicht daß man auf der anderen Seite dafür sorgt, daß diese Folgen durch die entsprechende soziale Fürsorge gutgemacht werden. Ich erweise nur darauf, daß z. B. in unserem Staate die Unfallversicherung der Land- und Forstarbeiter noch nicht durchgeführt wurde. Die Land- und Forstarbeiter sind heute des Schutzes gegen die Folgen von Unfällen noch nicht teihaftig. Es ist dies ein sehr bedauerlicher Mangel. Die Regierung und die Behörden sollten zusammenwirken und bestrebt sein, diesen Mangel endlich einmal zu beheben. Was bemerken wir aber? Wir stoßen gerade bei diesen Faktoren auf Unverständnis, Abneigung und Gleichgiltigkeit und doch sind die Land- und Forstarbeiter gefährlichen Unfällen ausgesetzt; das Gefahrenmoment ist in beiden Berufen sehr beträchtlich; die Unfälle mit tödlichem Ausgang sind wirklich sehr zahlreich. Die Unfälle in der Landwirtschaft vollziehen sich auf verschiedene Art an den Maschinen. Das Unfallversicherungsgesetz gibt jenen Arbeitern, die tatsächlich und ständig an den Maschinen beschäftigt sind, die Möglichkeit, eine Rente zu beziehen, gibt ihnen einen geringen Schutz gegenüber der Unfallsgefahr. Aber dieser Schutz ist ungenügend, denn die Unfälle, die auf andere Ursachen zurückzuführen sind, z. B. auf Fallen, Stöße, Scheuwerden der Tiere usw. sind doch an Zahl weit größer, als die Unfälle an Maschinen, die in landwirtschaftlichen Betrieben sich ereignen. Auch im Forstbetriebe sind die Unfallsgefahren groß. Hier kann von einer mechanischen Maschinenarbeit überhaupt nicht gesprochen werden, aber trotz alledem sind die Arbeitsverrichtungen im Forst, die Arbeitsverrichtungen des Forstarbeiters außerordentlich schwere und gefährliche. Man braucht sich nur das Fällen schwerer Bäume, das Zerschneiden der Stämme, das Herabziehen derselben an steilen Lehnen, von den Bergen herunter, das Verladen des Materiales vorzustellen. Dies alles sind Arbeitsverrichtungen, die an die Arbeiter die größten Anforderungen stellen, die aber auch mit großen Unfallsgefahren verbunden sind. Die Unfälle mit tödlichem Ausgang sind auch im Forstbetriebe ganz beträchtlich. Und nun sehen wir, daß hauptsächlich durch die Bodenreform der Staat ein Großunternehmer wird. Der Staat ist heute Besitzer von sehr großen und ausgebreiteten Forstwirtschaftsbetrieben. Die Forstarbeiter sagen aber, der Staat ist nicht unser Vater, wie er es sein sollte, er ist ein Rabenvater, denn er versichert uns nicht. Heute beschäftigt der Staat Tausende von Forstarbeitern, das Landwirtschaftsministerium jedoch hat bis jetzt noch nichts verlauten lassen, was als soziale Maßregel betrachtet werden kann. Es hat vorhin ein Redner der Koalition gesagt, daß die Čechoslovakei auf sozialem Gebiete in der Welt voranmarschiere. Hier aben wir gleich einen Fall, wo die Čechoslovakei durchaus nicht voranmarschiert, sondern nachhinkt, denn in anderen Staaten ist die Land- und Forstarbeiterschaft gegen Unfälle schon längst versichert. Ich verweise darauf, daß z. B. Deutschland durch ein Reichsgesetz im Jahre 1900 diese Frage geregelt hat. Was bedeutet es nun, wenn dem Land- oder Forstarbeiter tatsächlich ein Unfall zustößt? Der Mann, der an und für sich nur primitiv lebt, der an und für sich keine großen Anforderungen an das Leben stellen darf, wird in das Elend überhaupt hinausgeschleudert. Er wird noch in größeres Elend hinabgestoßen, er fällt entweder seinen Kindern, die selbst nur arm sind, oder der öffentlichen Armenversorgung zur Last. Wie diese öffentliche Armenversorgung aussieht, wissen wir doch alle. Die Versorgung durch die Gemeinden ist eine ganz unzulängliche und die Geldentschädigung reicht nicht zum Leben. Die Unterkünfte in den Armenhäusern sind so traurig und schmachvoll, daß man sagen müßte, es müsse sich alles dagegen aufbäumen, daß man Menschen, die für andere Opfer gebracht, die gearbeitet, ihre Knochen, ihre Gesundheit hingegeben haben, in dieser Art unterbringt. Es ist unbegreiflich, daß die Frage der Unfallversicherung für die Landund Forstarbeiter bis heute nicht gelöst wurde. Bei der Schaffung der Sozialversicherung hätte man unter allen Umständen darauf Rücksicht nehmen müssen. Man hat es nicht getan. Die Regierung hat in diesem Falle nicht die Ausrede, daß die Versicherung nicht verlangt wurde. Die Land- und Forstarbeiter haben in den letzten Jahren laut und oft genug die Unfallsversicherung auch für diese Berufszweige verlangt. Dem Ministerium wurde dies durch Eingaben ebenfalls zur Kenntnis gebracht. Es wäre Pflicht der Regierung und des Staates, endlich die Unfallsversicherung für die Land- und Forstarbeiter zu schaffen, es wäre Pflicht des Staates überhaupt, auf dem Gebiete der Fürsorge für die eigenen Arbeiter dem Privaten voranzugehen, überhaupt zeigen die staatlichen Ämter in Arbeiterfragen eine verdammte Gleichgiltigkeit. Wir können das beim Abschluß von Lohnverträgen ersehen. Wir können konstatieren, daß in der Forstwirtschaft hauptsächlich staatliche Beamte die schlimmsten Scharfmacher sind, daß es oft staatliche Beamte sind, die auf Private einwirken, die Forderungen der Arbeiterschaft nicht zu bewilligen. Der Ausbau der Sozialpolitik für die Land- und Forstwirtschaft ist eine dringende Notwendigkeit. Die Bedeutung für den Staat und die gesamte Forstwirtschaft ist eine außerordentliche. Und wir hören ja immer wieder und zwar aus Kreisen, die in der Čechoslovakei in der inneren Politik eine sehr große Rolle spielen, die Klagen über die Landflucht, wir hören aus dem Munde der Agrarier, aus dem Munde mancher anderer bürgerlicher Politiker, daß die Abwanderung der landwirtschaftlichen Arbeitskräfte in die Industrie, in Handel und Gewerbe eine große ist, daß Tausende jährlich ins Ausland abwandern, daß dadurch die landwirtschaftliche Produktion leidet. Wenn dieser Mangel tatsächlich besteht, wenn die Landflucht tatsächlich vorhanden ist, und das wird nicht bestritten, dann muß man doch auch versuchen, dem abzuhelfen, Mittel und Wege zu finden, damit sie eingedämmt und schließlich beseitigt wird. Wie wollen Sie aber abhelfen? Doch nur dadurch, daß Sie diesen Schichten, die in Betracht kommen, eine entsprechende Existenzsicherung gewähren, daß entsprechende Löhne bezahlt werden, daß die Arbeitszeit menschlich ist, daß die Wohnung eben als Wohnung angesprochen werden kann, daß die Behandlung dieser Arbeiterschichten auch eine menschliche ist. Man muß ihnen eben das Leben erträglich machen. Mit schlechten Löhnen kann hier nicht geholfen werden, Zwangsmittel anzuwenden ist wohl heute auch nicht mehr möglich und stehen auch nicht mehr im Kurse. Hier vorbeugend zu wirken gibt es eben nur ein einziges Mittel, das ist, eine soziale humane Arbeiterpolitik treiben. Der Teil der Bevölkerung, der hier in Betracht kommt, ist ein ziemlich großer. Wir können sagen, daß fast 20% der Gesamtbevölkerung wohl als Lohn- und Gehaltsempfänger in der Landwirtschaft angesehen werden können, daß auch die soziale Fürsorge für diese 20% doch nicht gleichgiltig sein kann, für den Staat, für die Gesamtwirtschaft und für die staatliche Entwicklung. Hier muß denn doch einmal Mode gemacht werden. Hier ist die Lücke, die noch nicht ausgefüllt ist und ausgefüllt werden muß, hier muß endlich einmal der Unterschied, die Zurücksetzung der Land- und Forstarbeiter in der sozialen Gesetzgebung ein Ende haben. Der Arbeiter, der Kleinbauer und der Häusler haben mindestens dasselbe Recht wie die anderen Berufsschichten. Das ist auch eine Notwendigkeit; denn die Einzelwirtschaft draußen am Lande kann nur ein Kind des Bauers oder des Häuslers übernehmen. Die anderen sind nicht in der Lage, auf dem Hofe des Vaters wirtschaften und bleiben zu können. Sie können dort ihre Existenz nicht begründen, sie wandern ab. Wir sehen in der Wirklichkeit, daß gerade jene, die über die Landflucht so klagen, nämlich die Agrarier von čechischer und auch von deutscher Seite selbst eifrig bestrebt sind, ihren Kindern ja eine bessere Erziehung angedeihen zu lassen, ihre Kinder entweder als Lehrer, Geistliche, Beamte im Staatsdienst oder als Angestellte in Industrie und Handel unterzubringen. Warum ist das so? Weil sie ihre Kinder vor dem Schicksal des landwirtschaftlichen Lohnempfängers unter allen Umständen bewahren wollen. Für die andern wollen sie aber am liebsten den Arbeitszwang, am liebsten wäre ihnen, wenn sie die Sklaverei einführen könnten. Die Landflucht ist eine Erscheinung, die tatsächlich besteht, die unserer Wirtschaft nicht gleichgültig sein kann, die aber auch nicht den berufenen Faktoren im Staate, der Regierung gleichgültig sein darf. Es wäre notwendig, daß man ihren Ursachen nachforscht.
Die Ursachen sind nur sozialer und wirtschaftlicher Natur. Wohl haben wir wiederholt gehört, daß angeblich nur die Putzsucht und Arbeitsscheu, die Sucht nach Vergnügen schuld ist, daß die landwirtschaftlichen Arbeitskräfte so gerne in die Stadt abziehen, in die Industrie und zum Gewerbe übergehen. Wer so argumentiert, beweist nur, daß er aus Unverständnis so redet, oder er betrügt sich selbst. Die Lösung, die die Agrarier anstreben durch Arbeitszwang, Aufhebung der Freizügigkeit, durch Verlängerung der Arbeitszeit wird wohl nicht geeignet sein, die Landflucht einzudämmen, aufzuhalten oder sie zu beseitigen. Denn dann müßten einmal die Wirtschaftsbesitzer bei sich selber anfangen. Wir sehen, daß auch bei den Besitzern am Lande draußen die Tendenz besteht, aus dem Gebirge in die Ebene zu kommen, den Besitz im Gebirge zu veräußern und sich in der Ebene anzukaufen. So sehen wir auch die Landflucht bei den Besitzern. Die Landflucht des Gesindes hat ebenfalls soziale Ursachen. Die Verhältnisse, unter denen das Gesinde lebt, sind die denkbar schlechtesten. Man soll sich nur die Wohnungen anschauen, in denen diese Leute hausen müssen. Es ist Tatsache, daß tausende und tausende vom landwirtschaftlichen Gesinde schlechter hausen wie das liebe Vieh. Es ist schon günstig, wenn die Unterkunft der landwirtschaftlichen Arbeiter einen Vergleich aushält mit der des Viehs. Der Wohnraum oder die Schlafstelle des Gesindes ist in der Regel eine Ecke im Stall oder sonst eine Stelle hinter irgend einem Verschlag. Diese Wohnräume entsprechen nicht den primitivsten Wohnungsanforderungen.
Die Arbeitszeit ist heute eine noch sehr lange. Wenn von verschiedenen Seiten gegen den Achtstundentag in der Landwirtschaft Sturm gelaufen wird, ist festzustellen, daß in der Landwirtschaft der Achtstundentag bis heute noch nicht besteht, daß die landwirtschaftlichen Arbeitskräfte viel länger als acht Stunden im Tage arbeiten. Ihre Arbeit ist eine schwere, eine anstrengende, der Lohn dagegen reicht nur zur Deckung der primitivsten Bedürfnisse. Es ist für das Gesinde fast eine Unmöglichkeit, einen Hausstand zu gründen. Auch sonst herrscht, was soziale Fürsorge anlangt, ein kolossaler Mangel, der für die landwirtschaftliche Arbeiterschaft alles zu wünschen übrig läßt. Der Schutz in rechtlicher Beziehung ist heute noch so wie vor dem Kriege. Heute besteht noch die Gesindeordnung. Wir haben bei den Land- und Forstarbeitern keine Gerichtsbarkeit in dem Sinne, wie sie für die Industriearbeiter und die gewerblichen Arbeiter bestehen. Nur durch Lohnverträge allein ist es möglich, die Interessen der landwirtschaftlichen Arbeiter zu schützen. Das also sind die wirklichen Ursachen der Landflucht, die die Menschen vom Lande zwingen, in die Industrie oder in das Gewerbe abzuwandern oder in das Ausland zu gehen. Will man die Landflucht beseitigen, kann es nur auf dem Wege der sozialen Fürsorge sein.
Wie schaut nun die soziale Fürsorge sonst aus? Im Jahre 1926 soll die Sozialversicherung verwirklicht werden. Für diesen Zweck ist im Voranschlag die Summe von 5,926.000 Kč eingestellt, ist also um fast 2 Millionen niedriger als im Voranschlag für 1925. Das Ministerium für soziale Fürsorge hat in den Voranschlag die Summe von 17 Millionen für Jugendfürsorge eingestellt; das Ministerium für Gesundheit hat für diesen Zweck die Summe von 3,700.000 Kronen eingestellt. Aus dem Budget geht also hervor, daß für Jugendfürsorge überhaupt ein Betrag von 20 Millionen Kronen ausgegeben werden kann. Wie klein und ungenügend diese Summe ist, sieht jeder ein. Wenn wir aber Vergleiche ziehen, so müssen wir doch sagen, daß es Fälle gibt, die zeigen, daß in diesem Staate die soziale Fürsorge doch immer in zweiter Linie kommt, daß andere Interessen von den Herrschenden im Staate in den Vordergrund gestellt werden. So sind z. B. für soziale Fürsorge 20,700.000 Kronen eingestellt. Die Heeresverwaltung braucht für ihren Kanzleibedarf allein einige 20 Millionen Kronen. Für Pferde gibt die Heeresverwaltung ebenfalls allein weit über 20 Millionen aus. Für die Gewerbeinspektion sind 4 Millionen Kč eingestellt. Man hat auch bei diesem Kapitel 50.000 K streichen müssen. Die Arbeitslosenfürsorge ist im Budget mit der Summe von 27,950.000 K bedacht. Im Jahre 1925 waren 41 Millionen eingestellt. Es ist also dieser Betrag um volle 14 Millionen gekürzt wo den.
Die Čechoslovakei ist ein Auswandererland. Wir sehen, daß jährlich zehntausende Menschen den heimatlichen Staub von den Füßen schütteln, die Grenzen des Staates verlassen und eine Existenz im Auslande suchen. Es wäre notwendig, daß man dem entgegenarbeitet, dadurch daß man die soziale Fürsorge nach jeder Richtung hin ausbaut, daß man gerade auf dem Gebiete der sozialen Fürsorge nicht so spart wie es leider in diesem Staate üblich ist. So sehen wir, daß das Ergebnis der Koalitionspolitik auf dem Gebiete der sozialen Fürsorge für uns völlig unbefriedigend ist, daß die arbeitenden Schichten der Bevölkerung mit dieser Fürsorge, mit diesem Ergebnis durchaus nicht zufrieden sein können. Der antisoziale Geist, der die Mehrheit der Koalitionsparteien beherrscht, hat es auch verstanden, die soziale Gesetzgebung zu verderben, zum Schaden des arbeitenden Volkes. (Potlesk na levici.)
4. Řeč posl. dr. Gátiho (viz str. 1150 těsnopisecké zprávy):
Uraim és hölgyeim! Podkarpatszká Rusz elnyomorodott, politikai és gazdasági tekintetben gyarmati elnyomásban élő elégedetlen népe a költségvetési javaslattól nem várhat változást, mert a kormány nem vonta le a legutóbbi választás tanulságait; ellenkezőleg, minden lehető eszközzel bosszut állt azért, mert a nép őszintén vallomást tett elvei mellett.
A kommunista párt legutóbbi munkácsi kongresszusán felgördíette a nemzetiségi kérdés problémáját és a bajok gyökeréhez nyúlva megállapította, hogy Podkarpatszká Rusz nemzetei eddig nem élhettek önrendelkezési jogukkal, de élni kívánnak vele és harcot indítanak jogaik kiküzdéséért. Bár a kongresszust a hatósági kiküldött ezen állásfoglalásért feloszlatta, a felszabadító gondolattói visszhangzik ma Podkarpatszka Rusz és pártunk minden üldözéssel szembe fordulva, az itt élő nemzetek önrendelkezési jogát a párt legközelebbi akcióinak tengelyébe állítja. Pártkeretekre való tekintet nélkül mozgosítja a Podkarpatszka ruszi elnyomott nemzetek összes dolgozóit, a falvak népét és a városok munkásságát; félmillió ember fels abaduló vágyának élére áll és a világ dolgozóinak, elsősorban a köztársasági cseh, morva, szlovák és német, azután a galiciai, bukovinai és beszarabiai ukrán és a magyar proletariátus aktív segítsége mellett harcol mindaddig, míg az összes ruszin - ukrán területek nem egyesülnek a földmüvesek és munkások tanácsainakkormányzata alatt, szoros szövetségben a szovjetköztársaságokkal és szoros szövetségben az önrendelkezési jogokat érvényesítő szomszéd nemzetek a szlovákok, magyarok, csehek, németek dolgozóinak kormányaival.
Podkarpatszka Rusz határai még nincsenek véglegesen megállapítva Szlovenszkó felé, határai általában nem nemzetiségi határok. Északon és északkeleten a Kárpátok gerince választja el az ittlakó ruszinokat galiciai és bukovinai ruszin-ukrán testvéreiktől, kik összefüggő földdarabon Szovjetukrajnától a Tiszáig nemzeti életet élhetnének, ha az ententeimperializmus nem dobta volna őket három uralkodó nemzet martalékául.
Ez a tény azt jelenti, hogy a burzsoa-demokracia Wilsoni önrendelkezési jog szólama közönséges hazugság és tisztán arra szolgált, hogy a győztes államok és vazallusai osztozkodásának erkölcsi szinezetet is adjon. Az orosz törzsek - köztük a ruszinok-ukránok - csak a szovjetköztársaságok szövetségében jutottak független nemzeti léthez; a kapitalizmus hatalmasságai nem szabadították fel a ruszinokat, a szláv cseh testvérek a magyar impérium helyett cseh impériumot adtak nekik, a románok és lengyelek pedig a legszégyenteljesebb, legborzalmasabb rémuralmat gyakorolják a Kárpátokon túli területek, illetőleg ukránjai felett.
A nyugati határok a tételes törvények szerint ideiglenesek, de tényleg százezeren felüli ruszinságot igyekszik a csehszlovákiai burzsoa kormánya Szlovákiában elszlovákosítani és kétségbevonhatatlan tény, hogy a volt Sáros, Ung, Zemplén, Abauj, Gömör, Szepes megyékben összefüggő földterületen ruszinok laknak teljes nemzeti elnyomás alatt.
Megállapítandó ezekből, hogy 1. a délorosz törzsek - ruszinok, ukránok, fehéroroszok - kompakt egységben, összefüggő földdarabon élnek, 2. az északi orosz törzsektől nem nemzetiségi, hanem a kapitalizmus által vont határok választják el őket, 3. a ruszinság sorsa és jövője természeti, gazdasági, néprajzi és politikai szempontok szerint az összes orosz törzsek egyesítésétől függ, 4. nemzeti szabadságot és önallóságot csak a szovjetállamok szövetségében élő orosz törzsek élveznek, melyeknek médjuk és alkalmuk volt önmaguk sorsáról rendelkezni; a kapitalista-imperialista rendszer alatt nyögő orosz törzsek önrendelkezési jogukat nem gyakorolhatják és szétdaraboltan három uralkodó nemzet gyarmatai.
E megállapítások a mai határállapotokból Iogikusan folynak.
A déli határok sem nemzeti határok, mert összefüggő területen százezernél több magyart fosztottak meg a nemzeti élettől és a Szlovákiában szintén összefüggő területen élő és Magyarország területéből leválasztott magyarokkal együtt mint nemzeti kisebbség, gazdasági alárendeltségbe kerültek. Podkarpatszka Rusz magyarjainak uralkodó nemzete nem a ruszin, hanem a cseh nemzet. Bár külömböző méretekben, de mindkét nemzet el van nyomva és a cseh hivatalos államnyelv, központi törvényhozás és közigazgatás alá vannak rendelve.
A kisebb itt élő nemzetdaraboktól eltekintve, a határok szerint két nagyobb nemzeti területen nem gyakorolhatta a nép önrendelkezési jogát, a ruszin és magyar területeken.
Politikailag Podkarpatszka Rusz népe felett a cseh centrális kormányzat gyakorolja az impériumot. A cseh hadügyi ko rmány cseh nyelven szervezi, sorozza és vezényli a hadsereget. Az adót központi törvények szerint a cseh adóhivatalok vetik ki és hajtják be 95%-os cseh hivatalnoki karral. A pénzügyi kormányzat szintén centrális és cseh, valamint a pénzügyi igazgatás is; a fináncok 80%-a cseh. A kincstár, a földhivatal, az erdőhivatal központja Prága és szervei 80-tól 90%-ig csehek. A csendőrség és rendőrség szelleme, nyelve és testülete 80-tól 90%-ig cseh.
A központi igazgatás körjegyzőségek, járások, megyék és a civilná správa utján történik. Ez utóbbi központi hatóság feje és referensei csehek, csak a fogalmazási és segéd-személyzetben található elvétve néhány ruszin és ukrán, magyar szinte egy sem. A megyék élén, az uhorodi kivételével, cseh upánok állanak; az uhorodi upán, eltvai pedig, a hivatalokban lévő ruszinokkal együtt, gerinctelen és a központi kormányzat mindenre készjatékszere. A főszolgabírák kevés kivétellel csehek és ellenforradalmi menekült ukránok, tekintet nélkül arra, hogy ruszin vagy magyar járásokban hivatalnokoskodnak-e. A körjegyzők közt már aránylag több Podkarpatszka-ruszi hivatalnok található, de a jegyzők fele cseh.
A községek és városok közigazgatásához, a községi választások dacára, csak kevés köze van a népnek; a végrehajtó hatalom a jegyzői hivatalok utján, az állami hivatalnokok kezében van. Számos város és község élén kormánybiztos áll. A gyarmati állapotok rikító bizonyítéka, hogy Uhorod főváros képviselőtestületét eltvai upán már másfél éve, ostoba indokolással, feloszlatta és azóta szégyenszemre fővárosunk élén cseh ko rmánybiztos áll és a kormány nem is gondol a választások kiírására.
A vasutak teljesen centrális igazgatás alatt állanak, csehországi és szlovenszkói székhelylyel, cseh hivatalnokokkal, túlnyomoan cseh személyzettel. A régi vasutasok és általában a régi hivatalnokok nagy többségét csehekkel pótolták és ez a folyamat egyre tart, sőt fokozódik.
A bíróságok közül a törvényszékek bírái és ügyészei 80-tól 90%-ig, úgyszintén a járásbírák között sok a menekült orosz és ukrán. Az idevaló ruszin és magyar bírák száma nem több 10-től 20%-nál. A bírósági személyzet 70%-a cseh. Táblai bíróságunk Szlovenszkóban, legfelsőbb bíróságunk pedig Morvaországban van.
Az iskolaügyben érvényesülnek még aránylag leginkább Podkarpatszka ruszi elemek, bár a referátus főhivatalnokai tulnyomóan menekült oroszok, ukránok és csehek. Az iskolai nyelv a polgári pártok játékszere és három nyelven tanítják a ruszinokat. Főiskoláink nincsenek, 30-nál több régi elemi iskola nem működik.
Összefolglalva tehát: a kormányzat és közigazgatás a nép akaratától független, központi rendszerü, a prágai kormánytól f ggő, túlnyomóan cseh elemekkel bürokratikusan intézve. Podkarpatszka Rusz népének saját ügyeibe a legkevesebb beleszólása van és Podkarpatszka Rusz lakossága az állami kormányzat és igazgatásban alig vehet részt. Ugyanezt a rendszert követi Anglia Indiában, Franciaország Marokkóban és Tunisban, Hollandia egyes szigeteken; vagyis az itteni kormányzati rendszer: gyarmati rendszer. Minden ügy legfőbb fóruma a prágai kormány; egyetlen önálló hivatalunk sincs.
A törvényeket Prágában hozza a cseh burzsoa többség. A törvények nincsenek egységesítve; hol a cseh, hol a magyar törvények irányadók, aszerint melyek reakciósabbak. Az állampolgárság és illetőség ügye rendezetlen, a lakosság tényleges helyzetével nem számoló és főleg a proletár lakosság a tételes állapotok szerint bármely percben megfosztható illetőségétől rendőri szempontokból. A kormány e kérdést nem akarja rendezni és míg a csehek feltétlen, a menekült oroszok és ukránok ajándékozott de rétumok erinti polgárjogot élveznek Podkarpatszka Ruszban, addig az odavaló munkásság és földmüvesség nagyobb része bármely percben kiutasítható, részben, mert apja neme határok közt született, részben pedig azért, mert ha itt is született, a magyar törvény szerint nem kellett 1910 elött adót fizetnie és nem is fizethetett. A polgárjogok e kezelésének módszere is gyarmati és e területek lakosságának akaratától független.
A gyülekezési és egyesületi jog területén e területen a reakciósabb törvények érvényesülnek; a főszolgabírák és rendőrség tetszésétől függ a gyűlések engedélyezése; a felebbezési jog e kérdésben nem bír jelentőséggel és odáig jutottunk, hogy rendőri asszistencia nélkül taggyüléseket, sőt szakmai-, és vezetőségi gyüléseket sem tarthatunk. A munkásmozgalom és általában az egyesületek így re dőri gondnokság alá vannak helyezve.
Gazdaságilag a gyarmati rendszer még szembetünőbb.
A lakosság 70%-a földmives és kisgazda. A túlnyomó rész törpegazda. Podkarpatszka Rusz földje 2,189.615 kat. hold, ennek több mint a fele 1,100.200 kat. hold erdőség és csak 19ˇ4%, azaz 424.545 kat. hold a szántóföld.
Az erdők nagy része a kincstáré. Az erdőkből a nép csak vadkárhoz jut, melyet nem térítenek meg és erdei kihágásokhoz, melyért pénzbüntetést fizet vagy pedig elzárják. A kincstár maga rosszul gazdálkodik; a fák az erdőkben rothadnak és még a vegyi gyárak sem jutnak elfogadható árban fához, ami pl. egyik főoka a bocskói gyár leépítésének és sok ezer gyári munkás munkanélküliségének.
A magánerdőkben rablógazdálkodás folyik; a községi és úrbéres erdők igazgatásának rikító példája a gorondi eset, hol a nép azért lázadt fel, mert saját erdejéből nem juthatott fához; a hatóságok a nagytőkéseket segítették üzlethez.
A földterület túlnyomó része a kincstár és a nagybirtokosok kezében van. Az erdei legelőket beerdősítik a legelőhiány dacára, a nép teljes elkeseredése mellett, amint azt a polonai vérengzésnél láttuk. A kisgazdák és törpebirtokosok kezében alig van 100.000 hold föld, tehát ha ezt a földmivesek között felosztanák, nem jutna egyre egy hold föld sem. Mégis az állam hatalmas földsávokat foglal le a legjobban termő Tiszamenti területeken, főként nemzetvédelmi okokból és oda csehországi legionáriusokat kolonizál, amivel földönfutókká teszik az ott laakó földéhes nincsteleneket. Ruszinokat telepítenek akaratuk ellenére másutt és a ruszinok földjén nem viszik végbe a nyomoruságos földreformot, mely egyébként is a cseh agrárpárt játékszere és korteseszköze, a lélekvásárlás vételára választások alkalmával és csak arra alkalmas, hogy a gazdagokat földhöz juttassa, a földnélküliek ellenben szinte ki vannak zárva a földreformból.
A földkérdés mai állapotának jellegzetes tünetei tehát, hogy 1. a dolgozó nép többsége nem juthat földhöz, erdőhöz és legelőhöz, 2. a föld nagyrésze a nagybirtokosok és a kincstár kezében van, 3. az állam a népet illető földet lefoglalja és kolonizál, 4. a föld a kormányok csalogató eszköze a gyarmati kormányzat fenntartása érdekében.
Mindez azt jelenti, hogy Podkarpatszka Rusz falusi népe, kisgazdái és földnélküli szegényei csak úgy juthatnak földhöz, ha 1. az összes ruszin-ukrán területek egyesítődnek, tehát ha Podkarpatszka Ruszban a III. internationále nemzetiségi felszabadító politikája győz, 2. ha a földhivatal és földosztás a Podkarpatszka ruszi falusi tanácsok - paraszt tanácsok - és ezek központi tanácsának hatásköre alá kerülnek, 3. ha Podkarpatszka Rusz népeire szállnak a kincstári földek, 4. ha a csehszlovák burzsoáziának és kormányának semmi beleszólása nem lesz a földügyekben.
A Podkarpatszka ruszi parasztok, kisgazdák és falusi proletárok sorsa így elválaszthatatlan a III. internationalé sorsától és ezért kell a falvaknak a városok forradalmi munkásságával szoros szövetségben harcolni Podkarpatszka Rusz önrendelkezési jogáért és felszabadulásáért.
Az ipari munkásság mai helyzete kétségbeejtő és reménytelen. Kevés a munka, a bérek alacsonyak, a tőke diktál, a drágaság és uzsora tobzódik. A gyarmati állapotoknak megfelelően a nagyipart leépítették, a kisipar haldoklik, a cseh ipar és kereskedelem óriási méretekben terjeszkedik. A munkásintézmények bürokratikusak, a betegsegélyző központja Bratislavában van, a beteg munkások állapota és segélyezése keserves. Az adók hallatlan nagyok és egyaránt sujtják a falvak és városok dolgozó népét. Közmunka kevés van, az állam keveset fektet be e földön és keveset épít. Aknaszlatinán elbocsátják a helybeli sóbányászokat és csehekkel pótolják. Rengetek munkásinvázió folyik oda Csehországból és a régi, odavaló munkások elvesztik kenyerüket. A bérharcok nehezek, a strajkolókra pedig lövetett a csendőrség, amint azt a beregszászi téglagyáraknál láttuk. Uj gyárak nem épülnek, a régiek pedig fogynak. Az ipari munkásság tehát végleg elkeseredett és átkozza a gyarmati politikát, a határzárakat és érzi, hogy az ipar is csak akkor lendülhet fel, ha az orosz területek egyesíttetnek és Podkarpatszka Rusz híd lesz a Szovjet-államok és a Nyugat-europai iparos államok között.
A nemzetiségi kérdés megoldása tehát nemcsak politikai, hanem túlnyomóan gazdasági kérdés, mely a föld népének földet, az ipari munkásságnak munkát, a lakosságnak állásokat, alkalmazást, fokozott forgalmat és olcsóságot jelent.
Podkarpatszka Rusz népéről és területéről rendelkeztek Amerikában, Párisban és Prágában amerikai ruszinok, entente diplomaták és cseh államférfiak. Paródiaképen megszólaltattak 1919-ben az úgynevezett nemzeti tanácsokat is, azaz néhány papot, urat és néhány járszallaggal hozzájuk kötött ruszint.
Podkarpatszka Rusz lakósságát és nemzeteit senkisem kérdezte meg, hogy mit akarnak, hova akarnak tartozni, milyen államformát akarnak. Podkarpatszka Rusz népének idevonatkozó véleményeire senki sem volt kiváncsi, sőt törvényes bástyákkal tiltották el a nyilatkozás lehetőségét is.
A monarchiát Párisban felosztották. A felosztás előkészületei már a világháboru folyamán kezdődtek meg. Elvben ép ily felosztási terveket csinált a központi hatalmak diplomaciája és kapitalista-imperializmusa is. Az összes tervek a győzelemre voltak építve.
Az entente győzött, tehát Csehország is a boldog osztozkodók táborába került. Magyarország északi szláv részei jutottak Csehországnak; elvben mindez előre elintéztetett, csak a formák voltak hátra. A formák voltak a wilsoni 12 pont szappanbuborékjai és a szláv testvériség.
A cseh polgári forradalmárok vezetői: Masaryk, Bene és Kramář kihasználták a konjunkturát. 1918 október végéig nem tárgyalhattak Szlovákiában és Podkarpatszka Ruszban, tárgyaltak tehát Amerikában Pittsburgban és Philadelphiában. Masaryk Tamás és társai tapasztalt reálpolitikusok voltak, atkovič, amerikai ügyvéd, társai pedig naiv kezdők. Nem feladatom most az amerikai tárgyalások részletes ismertetése, mindössze leszögezem, hogy az úgynevezett amerikai ruszin nemzeti tanácsnak bőséges igéretekben volt része Amerikában. Párisban és Prágában hozzájutottak a Saint germaini szerződés néhány pontjához; mindez végül az alkotmánytörvény 3. §-ává zsugorodott össze és a gyakorlatban még ebből sem teljesedett be úgyszólván semmi.