Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1920 – 1925

Csupán két kérdésben adok kifejezést véleményemnek. Az egyik, hogy a magyar király személyének kérdését Magyarország kizárolagos belügyének tekintjük, (Hlasy: Úgy van!) kivéve azt az esetet, amikor Magyarország alkományos képviselete erről a szuverén jogról önként lemond és ezért a mozgositást helytelenitjük. (Hluk. - Místopředseda inž. Botto zvoní.) A második kérdés malyről szólni akarok az, hogy a katonai beavatkozásra való felkészülés, bármennyire próbálják indokolni, meggyözödésem szerint elkerülhető lett volna, mert egészen kizártnak látszik elöttem az a feltevés, hogy Magyarország kormánya a szövetséges nagyhatalmak világos, bár tudtommal a magyar állammal hivatalosan soha nem közölt kijelentései ellenére oldja meg a trón betöltésénék kérdését. És legyen szabad még a mult hó 26.-án Füssy képviselőtársam itt tett nyilatkozatát azzal egészitenem ki, amit a képviselőház elnöki hivatalának téves kelettel ellátott távirati meghivása miatt akkor meg nem tehettem, hogy a Károlypucs szerzőinek eljárását a leghatározottabban elitélem.

Foglalkozni kívánok azonban azokkal a kijelentésekkel, melyeket a miniszterelnök úr a Magyarország felé való külpolitika és a szlovenszkói helyzet tekintetében tett azokból a politikai es érzelmi szempontokból, melyek bennünket, a köztársaságban lakó magyarokat érdekelnek. (Souhlas maďarských poslanců.)

A miniszterelnök úr kijelentései szerint a magyarországi Habsburg-restauratió veszélyezteti az ugynevezett utódállamok békéjét. Alkalmas volna arra, hogy azt a hatást, a melyet az évszázados együttélés, történelmi, de főleg gazdasági kapcsolat folytán az osztrák-magyar monarchia - mondjuk - szelleme az uj államok népére gyakorol, még inkább fokozza és igy növelje az egymás mellett élő államok között lévő sokféle ellentétet. (Hluk. - Místopředseda inž. Botto zvoní.)

Az egyik ellentét és pedig úgylátszik a legszámottevőbb akadálya a békés együttélésnek - a Habsburgkérdés kikapcsolása megtörtént és engem nem elégít ki a miniszterelnök úr nyilatkozata, mely a magyar állam hivatalos vezetőinek vádolásában saját kormánya intézkedéseinek védelmében és bizonyos, az eseményeknek nem teljesen megfelelő magasságu diadalülésében merül ki, mert én, amennyiben a miniszterelnök úr békeszeretete a szomszédos államok jó viszonyához való hajlandósága és készsége tényleg fennáll, messzemenő következtetéseket füznék ahhoz a pozitivumhoz, hogy a megegyezés legnagyobb és talán alapvető akadálya, a Habsburg-restauratió veszedelme megszünt létezni.

Nem tudom elképzelni, hogy a miniszterelnök úr osztozna abban a politikai tévedésben, melybe az ifjuszlovákokból kikerült politikai vezérek egyike esett tegnap, hogy az ugynevezett magyar veszedelem csak addig a pillanatig áll fenn, míg a jelenlegi magyar kormány, vagy inkább írány, uralmon van. Ha már egyszer erről a kérdésről is beszélni kell, jegyezzék meg maguknak a tisztelt jobboldali képviselőtársaim, hogy Magyarország hatása minden mesterkéltség nélkül, mindig meg lesz Szlovenszkón, hiába húznak száz határt, hiába emelnek uj és minden eddiginél hatalmasabb kinai falakat, a természetes gazdasági és földrajzi összefüggés, az a nemzeti és kulturális egység a szlovenszkói és magyarországi magyarok között, az a baráti és rokoni kötelék és minden egyéb egészen természetes ok, nem téphető széjjel semmikor, bármilyen politikai írány uralkodjék odalent. (Různé výkřiky. - Místopředseda inž. Botto zvoní.) Ez a politikai tévedés áll útjában annak, hogy a Magyarországgal való vi szony kérdésében nem szolgálják elég eréllyel azt az írányt, amely a békés egy üttéléshez vezet akkor, amikor pedig arra épen az állam biztonsága, belső pacifiká lódása érdekében is feltétlen szükség van. Ezzel, éppen ugy mint a természeti erőkkel, számolni kell és engedje meg a miniszterelnök úr, ha azt mondom, hogyha nem így cselekszik, akkor ez írányu politikájának a realizmusán repédés támad. Ne értsenek félre amikor azt mondom, hogy a mi politikai elhelyezkedésünk ebben a nekünk rendelt uj államkötelékben na gyon sokban függ attól, milyen politikát folytatnak, milyen szellem vezeti Önöket a magyar nemzetnek a határon túl lévő országa írányában. És egyszer már talán erre is gondolni kell!

A miniszterelnök úr a szlovenszkói állapotok és az ezek következtében szükségesnek látott intézkedésekről is megemlékezve, arról beszélt, hogy ott, mivel az a terület leginkább veszélyeztetve volt, és mivel annak lakossága a törvénynek szigoru intézkedése nélkül való tiszteletére, nevelve nem lett, elővigyázóbban kellett fellépni. Az "elővigyázatosságból" történt kormányzati intézkedések egynémely részéről lesz még alkalmam megemlékezni és kétségtelenné tenni, hogy a törvény íránti tiszteletlenséggel megvádolt lakosság a legnagyobb önfegyelemről és a legnagyobb törvény tiszteletről tett bizonyságot; míg a hatoságok - lehet hogy nem nevelési hibából, de ta!án az egyéni bátorság hiján, vagy talán a hatalom kezelésének csak az érzelmek és indulatoktól való függése okából - a hatalomnak az erkölcsi alapot adó törvénykönyvet félrehajitva, garázdálkodtak. Felelős kormányzati körök szájából hallottam, de amenynyire magam is át tudtam tekinteni, a magyar lakosság kivétel nélkül mindenütt eleget tett a mozgositási parancsnak még azokon a részeken is, ahol a mi, állitólag, "államellenes" szervezeteink dominálnak. Megelégedéssel veszem tudomásul, hogy ezt a kormány is elismerte. De vajjon mit jelent ez? Azt, tisztelt Ház, hogy a magyar embernek a jellemvonása a törvénytisztelet és, hogy csak akkor emelkedik fel ütésre a karja, ha megtámadják; és ha százszor fogják nehéz megpróbáltatás elé állitani, mindig politikai érettsége mellett fog tanuságot tenni, csak egyre nem lesz kapható semmikor, hogy a benne még élő és az Önök rendszere és pacifikáló methodusának ellenhatásaként mindig erösbödő nemzeti hovatartozandóságát megtagadja vagy meghamisitani engedje. (Různé výkřiky. - Hluk.)

Místopředseda inž. Botto (zvoní): Prosím o ticho.

Posl. Szentiványi (pokračuje): És a mi a politikai képzettség hiányát illeti, népünkben - ezt már egy esztendővel ezelött megállapitottam egy tanulmányomban, melyben a csehországi és szlovenszkói törvényhozási választások eredményét a Marx-szocializmusára állitott pártok hatása szempontjából vizsgáltam - igaza van a miniszterelnök úrnak; de az ma mindenütt így van; csak az a külömbség, hogy amíg pldl. a felszabadulás mámorából kilendült cseh közvélemény józansága és helyes itélőképessége hamarabb visszatérhet, addig a mi nemzeti tragédiánk hatása alatt álló néptől azt elvárni nem lehet. De sem a politikai iskolázottságra való hivatkozás, sem a józanság, lelkiismeretség hiányának megállapitása nemjogositja fel a miniszterelnök urat arra, hogy a kétségtelen gravamenek miatt történt interventionk jóhiszemüségében kételkedjék.

Azok a vádak, melyek bennünket a csehszlovák politika különféle szószólói részérol érnek, kötelességgé teszik, hogy visszatekintsek a magyarság helyzetének egyes részleteire ebben a köztársaságban az állam fennállásától kezdve és arra a politikára, amelyet itt folytatott. A törvényhozási választások idején dacára az akadályoknak, dacára a kormány részéről gyakorolt vagy közvetve reánk uszított terrornak, a magyarság részt vett a választásokon, miáltal nyilvánvalóan kifejezést adott annak, hogy a törvényes utat kívánja felhasználni nemzeti védelmére. Ugyanakkor világosan kifejezte, hogy bár jogerős szerződések hiján az állam jelenlegi területét nem ismeri el fenntartás nélkül a köztársasághoz tartozónak és bár önrendelkezési jogától való mégfosztása ellen tiltakozott, mégis azzal a kétségtelen ténnyel, hogy a választási küzdelembe belement, számolt a helyzettel. És az adott viszonyokhoz alkalmazkodva akarta biztositani érzelmei kifejezését akkor is, midőn az állapot véglegesitéséhez közelebb és közelebb vivő aktusok folyama alatt mindinkább és inkább igyekezett belehelyezkedni az uj politikai életbe.

A kormány és politikája azonban a legelső pillanattól kezdve mereven elzárkozott attól, hogy mivelünk, a mi létezésünkkel számoljon. Előre elzárkozott attól, hogy nekünk megadja a politikai létezés lehetőségét. Elzárkozott azzal, hogy bennünket egyszerüen irredentáknak nevezett, tán azért, mert nem tagadtuk meg mivoltunkat és mert egyenes nyilt őszintességgel nyilatkoztunk. Önök nem tudták és nem is tudják megbecsülni azt az erkölcsi értéket, amely a politikai ellenfelek nyiltságában rejlik, és amely feltétlenül többet ér és többet jelent a hajlott gerincü megalázkodásnál, mert benne van egyszersmind az is, hogy komolysággal, politikai becsületességgel akarjuk, bárhova is vessen bennünket a sors, nemzetünket védelmezni és politikai erőkifejtésünket odáig fokozni, hogy offenziv erőnk is legyen emberi és nemzeti jogaink kiküzdése és kivánságaink teljesitésének keresztülvitele érdekében. Ez pedig azt jelenti tisztelt Ház, hogy a Csehszlovák köztársaságban részünkre rendelkezésre álló területen az állam törvényeinek keretei között, keressük a politikai lehetőséget önvédelmünknek és ugyanezen az uton keressük a Csehszlovák köztársaságra is érvényes nemzetközi szerzödésekre alapitott nemzeti kisebbségi jogainkat. Az alaptévedése a kormány politikájának az, hogy bennünk a felforgató elemet látja, amelyet elnyomni, amelyet elnémitani a rendkivüli eszközökkel, az eröszakkal, hatalmi szóval kell. Ez a végtelen nagy tévedése az Önök rendszerének, teszi ellentállóvá a magyarság külömböző rétegeit és ez teszi csaknem lehetetlenné, de minden esetre végtelen nehézzé a higgadt politika talaján való megmaradást is. Ujabb és ujabb rémlátásaik mind ujabb és ujabb erőszaktételt eredményeznek, ismét és ismét felhangzó, bennünket meggyőződésünkben is sokszor megalázni akaró sértő támadásaik szinte rákényszeritenek, hogy azokat hasonló kemény szavakkal utasitsuk vissza.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Talán nekem lehet leginkább beszélnem azokról a lelki kérdésekről, melyek bennünket átha tottak és amelyek bennünk Önök elött bi zonyosan ismeretlen ujabb kérdéseket tá masztottak. Nekem, aki a szlovák inteli genciával sokat érintkeztem és még a régi időben dacára annak, hogy politikai tekin tetben a nagyszlávokkal ellentétes állás ponton voltam, sok erkölcsi értéket és sok jellemes férfiut találtam a szlovákok kö rében, kiknek egyénisége mindig a legna gyobb tiszteletben állott elöttem. És mint egyházát szerető protestáns, sokat foglal kozom a protestáns irodalommal és ebben a Husitizmussal is. Éreztem, hogy azok a férfiak, akik a cseh nemzetnek érdekében önzetlenül, minden áldozatra készen dol goztak, Huss János elöttem mindenkor magasan álló szellemének erejét hordják magukban. És mert negyvennyolcas eszmék levegőjében nevelkedtem, csak természetes, hogy a meg nem törhető nemzeti érzés mellett más nemzetek kivánságai és törekvései iránt való türelmesség a legnagyobb mértékben kifejlődött gondolkozásomban annyira, hogy ezekkel a férfiakkal bizonyos lelki kapcsolatot véltem, egyes kérdésekben, feltalálni.

Bevallom teljes őszintességgel, hogy ilyen előzmények után tudtam hinni ezeknek a férfiaknak és így Önöknek a demokratizmusában, nem is gondolva arra, hogy Önök uralomra jutásuk után mindezeket az értékeket levetik és ahelyett, hogy minden régi terheltséget mellőzve - a teljesen, a tabula rasára állitott állam megalkotásánál és kormányzásánál Önök a történelmi természetes fejlődésben keletkezett és magyarázatot találó régi hibák csaknem minden részét átveszik és az állam belső berendezésében mindenütt a centralizmus nagy hibájába esnek, emellett azonban a centralista kormányzati írány dacára Szlovenszkót és különösen a szlovenszkói magyarságot a szó szoros értelmében vett gyarmati kezelésben részesítik ugy gazdasági mint politikai tekintetben. Az Önök politikája bennünket, akik itt a nép akaratából állunk, már meggyanusitott a komunizmussal való kacérkodással, Horthy-ügynököknek nevezett, most meg bizonyosan karlista agitátoroknak fog kikiálltani. Minden eszközt fel fog használni az ellenünk való uszitásra csak azért, hogy mi rajtunk az üldözés legkülömbö zőbb eszközeit kiprobáljá és kedvük sze rint gyötörhessenek. Pedig Önöknek, ha a köztársaság nyugalmát biztositani akar ják, sürgősen rá kell térni a demokratia útjára, Önöknek haladéktalanul olyanná, kell tenni az állam belső berendezését, amilyennek azt népei akarják. Igen, arra hivatkoznak Önök, hogy hiszen a nemzet gyülést a nép választotta; de tán arról megfeledkeznek, hogy az a nép, mely akkor választott, a háboru, a forradalom, a kom mun és sok más egyéb, józan itélőképes ségét nagyon megzavaró körülmény hatása alatt válaszott és elfeledkeznek tán arról is, hogy a rendeletek és statariális intézke dések közé szoritott akaratmegnyilvánulás nem volt és nem lehetett a valódi és figyel men kivül hagyják tán azt ist, hogy akkor az állam területének a meghatározása még nem volt a tényleges jogi állapot. (Hluk. Různé výkřiky.)

Místopředseda inž. Botto (zvoní): Neráčte vyrušovať rečníka.

Posl. Szentiványi (pokračuje): Az elhe lyetkedést, melyet az uj viszonyok között minden népnek végig kell csinálni, kisér nie kell az uj államnak is és az uj állam ban való elhelyezkedés lehetőségeit elősegi teni a választások megismétlésével kell. Persze önök ebben a kivánságban csak azt látjak, hogy egy uj választás a mi erőnk növelésére és politikánknak ofenziv sike rekre vezethet, pedig ha a mélyére tekin tenének a kérdésnek, ugy megállapíthat nák, hogy az államnak a népek kivánsága szerint való berendezése, a politikai kon solidáció kérdése. A demokratiának állan dó hangoztatása már már nevetségessé válik az önök szajából, amikor mindentől eltekintve, a szlovák községi és törvényha tósági igazgatásban sem hajlandók a vá lasztásokat elrendelni és igy a valoságos népakarat megnyilvánulása még ezen a kis területen sem lehetséges. (Výkřiky. - Místopředseda inž. Botto zvoní.)

Tisztelt Ház! Nagyon szeretik han goztatni, hogyan volt az Magyarországon. Azonban nem arról kellene beszélniök, hogy hogyan van, mi van odaát, mert ez mellékes, hanem arról, hogy mint van itt! Ha valaki a demokraciára épiti az államot, akkor a demokratiának tegyen is eleget, mert csak akkor lehet a nemzeteket kibé kiteni.

A miniszterelnök úr a kormány programmjának ismertetésekor egyetlen szó val sem tért ki az államban létező nemzeti kisebbségek dolgára. Csupán két megjegyzése volt, amit magunkra is vehetünk. Az egyik az, hogy a nyelvtörvény intézkedéseinek gyakorlati keresztülvitele a legutóbbi népszámlalás adatainak elkészültével fog megtörténni. A népszámlalás szintén egyike volt a "demokratikusan" keresztülvitt állami ténykedéseknek? De nem erről akarok szólni. Volt a miniszterelnök úrnak még egy másik megjegyzése, melyet nem veszünk magunkra ugyan, de mert önök olyan előszeretettel fogják reánk, kénytelen vagyok reá kitérni. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy az államellenes akciókkal szemben a kormány a legnagyobb eréllyel fog fellépni. Szeretném definiáltatni a miniszterelnök urral, mit nevez államellenes politikának. Erre a legna gyobb mértékben szükség van, mert én ugy látom, hogy a prágai kormány és az alantas hatóságok között e tekintetben - igaz hogy nagyon csekély de mégis valamely külömbség áll fenn.

Valahányszor mi nemzetünk védelmére kelünk és nemzetünk ellen egyes politikusok szájából elhangzott a magyarságot támadó brutalis támadásokra, hasonló hangon ugyan nem, de hasonló eréllyel válaszolunk, szemrehányást és vádakat kapunk és megfelelő nagyítások kiséretében a gyanusitások nagy tömegét. Dacára annak, hogy mi, akik a politikára vállalkoztunk, nagyon jól tudjuk, hogy a mi erőnk az ilyen tekintetben való hozzáférhetetlenségünkben van meg és nem vagyunk kaphatók arra, hogy gyermekésszel neki rohanjunk a falnak és politikai tevékenységünkről minden elfogulatlan embernek beszámolni készek vagyunk, mégis ismét és ismét az államellenesség vádjával illetnek a félhivatalos tényezök! Ézert tartanám szükségesnek beszélni arról, vajjon államellenes-e az a politika, amely a nemzetiségi és társadalmi békének áll szolgálatában, de éppen ennek érdekében követeli a nemzetiségek egymás felett való uralmának megszüntetését, a nemzeti hovatartozandóság - és nem állami hovátartozás - tekintetében való teljesen szabad véleménynyilvánitást. Ennek értelmében akarja leküzdeni az osztályharcra állított politikát és az osztályok közötti ellentétek kiküszöbölését kivánja az együttmunkálás érdekében. Semmi sem könnyebb mint szemünkre vetni a nemzeti ellentét kiélesitését akkor, amidőn védjük a magyarság eminens érdekeit, de a legna gyobb nyugalommal bizom a világ itéletére annak eldöntését, hogy a csehszlovák nem zeti vagy ilyen színü pártok politikai tevé kenysége helyes-e akkor, amikor csaknem kimerül a mi ellenünk való uszitásban a mi és a magyar nép gyalázásában.

Még súlyosabb beszámitás alá esik a kor mányzati politikának az a ténye, hogy a periferiákon uralkodó kormányexponensek nevezik a magyarok ůakta területet ellen ségesnek, hogy ezek az exponensek nyilat koznak megalázoan a mi kulturánkról vagy intézményeinkről, melyek ha tán a nagy egészben kicsinyek, de nekünk a szívünkhöz nőttek és nekünk igenis mindennél becse sebbek. (Souhlas maďarských poslanců.) Vajjon irredentizmus e az, hogy ha egy iskolánkat bezárnak, mi 300 tősgyökeres magyar gyermek szülőinek a gondjain könnyiteni akarunk, vagy ha ezrekre menő szerencsétlen sorsüldözött tisztviselő és nyugdijas ügyét rendezni követeljük? És vajjon irredenta e az, amikor a szabadságjogokat magunknak is követeljük, amikor a gazdasági kérdésekben elkövetett töméntelen hibát felhánytorgatjuk az illetékes tényezőknek, vagy hogy ha nemzeti becsületünkben megtámadnak, akkor viszszaütünk. Egyetlen egy ütéssel sem fogunk adósak maradni, egyetlen egy alkotásunk ledöntése mellett sem fogunk behunyt szemmel vagy szó nélkül elmenni; önöknek azonban be kell ismerni és be kell látni, hogy ehhez jogunk van és hogy ez kötelességünk és hogy ez az igazságos megértő szellemi átalakulásnak és az állami konsolidálásnak nem akadálya. Ez csak a programmszerü elnemzetlenitésnek áll utjában, amit az állam alkotmánya még büntetni is rendel. Elismerem, hogy csak úgy mint más, mi sem vagyunk tökéletesek, de tegyék szívükre kezüket uraim, önöknek a politikája tele van tervszerü nemzeti hóditási törekvéssel, még akkor is, ha visszahóditásnak nevezik. (Hluk. - Místopředseda inž. Botto zvoní.)

És még egyet, tisztelt uraim! A nemzeti kisebbségek jogvédelme és jogszabályozása nemzetközi szerződéseken alapszik. Akérdés tehát nemzetközi kérdéssé vált. Az államok kormányai felett nemzetközi szervekállanak őrt és gyakorolnak ellenőrzést. Bizonyos tekintetben még az alkotmányos uton létrejött törvényhozás keze is meg van kötve ezekáltal a kötelezettségek által, melyeket az államok vállaltak. Igy a nemzeti kisebbségeknek meg kell engedni, hogy az általuk létesitett vagy létesitendő nemzetközi szerveknek minden állam területén, ahol kisebbségek léteznek, megalkotassanak az expoziturai. Meg kell engedni, hogy a nemzeti kisebbségek megszemélyesitését valamely szövetség vagy egyesület vagy a politikai pártok együttese révén megtörténhessék, nagyon természetesen anélkül, hogy az állam a törvényes ellenőrzésről lemondjon.

Tudtommal ilyen írányu kisérleteket kifejlődni a kormány eddig egyetlen egy esetben sem engedett. Tisztelt Ház! Kérdem a miniszterelnök urat: államellenességet látott e benne s ha igen miként értelmezi a nemzeti kisebbségek kérdését és annak védelmi lehetőségeit, ha egyszer a megalkotott szabályok nem adnak módot a közvetlen érdekelteknek, jelen esetben a nemzetek szövetsége elött való megjelenésre és úgy látszik a kormány még oly nemzetközi kapcsolat kiépitésére sem, mely a védelmet közvetve teszi lehetövé? Kétségtelen, hogy minden nemzetközi ellenörzés a szigoruan vett állami szuverénítás egy-egy foltja, de az általános joggyakorlat szerint az itéletet ugyan az a fórum amely meghozta, meg nem változtathatja.

A csehszlovák kormánynak a nemzeti kisebbségekre vonatkozó intézkedései felülbíráltatnak a nemzetek szövetsége által; a nemzetek szövetsége tehát a fellebbviteli fórum, melyhez azonban az érdekelt kisebbség nem fordulhat és ha csak valamely ebben a fellebbviteli fórumban helyet foglaló állam különösképen meg nem szánja, teljesen ki van szolgáltatva a felette uralkodó kormányzati rendszernek.

Ezek mind kérdések, melyekre mi, akik az oly szerencsétlenül nemzeti allamnak készült köztársaság kisebbségének vagyunk a tagjai, választ várunk első sorban a miniszterelnök úrtól. Nem azért, hogy eldöntse, de hogy ezen a nemzeti politikában egészen uj alapokra fektetett jogvédelemnek kiépitéséhez hozzájáruljon, bennünket kormánya hivatalos felfogásáról a tényleges részekre nézve is tájékoztasson.

Tisztelt Ház! Végzem beszédemet. Nyílt öszinteséggel hívom fel önöket arra, adják meg a lehetöségét politikai existenciánknak és ne kényszerítsék népünk kezébe az elkeseredés végső eszközeit. (Potlesk maďarských poslanců.)

Meine verehrten Damen und Herren! Gestatten Sie, daß ich vor Eingang in meine Rede folgende Erklärung im Namen unseres Klubs abgebe:

"Die Grubenbarone des Ostrau-Karwiner Revieres bereiten seit Monaten einen großzügigen Kampf gegen die Ostrauer Arbeiterschaft vor. Mit rücksichtsloser Energie versuchen sie ihre Absicht durchzusetzen: Die Arbeitslöhne zu kürzen und die Ausbeutung der Grubensklaven zu erhöhen. Die gesamte Bourgeoisie der Republik sympathisiert mit den Ostrauer Scharfmachern. Sind erst die Bergarbeiter geschlagen, dann werden die Lohnsklaven der Schwerindustrie und schließlich die gesamten Proletarier der Čechoslovakei verhältnismäßig leicht niedergeworfen.

Den Unterneh mern geht es nicht um die Herabsetzung der Kohlensteuer. Sie haben jetzt nur die Absicht, der Arbeiterschaft eine empfindliche Niederlage beizubringen, um den Weg freizubekommen, der zur schrankenlosen Ausbeutung des Proletariates führt.

Die Arbeiter waren sich keinen Augenblick über die Bedeutung des Kampfes im Unklaren. Sie wollten jede Zersplitterung vermeiden. Sie wissen wohl, daß die freche Angriffslust der Bourgeoisie nur an dem Widerstand des gesamten klassenbewußten Proletariates der Republik scheitern kann. Die Arbeiter forderten ihre Sekretäre auf, sofort alle Vorbereitungen für den Kampf auf der breitesten Grundlage zu treffen. Die Sekretäre, dem Kampfe ausweichend, glaubten am grünen Tisch einen mageren Ausgleich zu erreichen. Anstatt direkt die Interessen der Arbeiter gegen die Bourgeoisie energisch zu vertreten, agitierten sie gegen die Kohlensteuer. Auf diese Weise wurde der Charakter dieses Kampfes verfälscht. Die Arbeiter sollten den Eindruck gewinnen, daß die Herabsetzung der Kohlensteuer die Kohlenbarone versöhnlicher stimmen werde. Die Ergebnisse der Verhandlungen der Sekretäre mit den Unternehmern enthüllen die agressive Absicht der Ostrauer Kapitalisten. Sie wollen keine Verständigung, keine Kompromisse; sie diktieren Lohnherabsetzung und vermehrte Ausbeutung.

Einmütig und geschlossen haben die Vertrauenspersonen die Ergebnisse dieses Kuhhandels verworfen. Sie haben vor allem die beleidigende und aufreizende Zumutung verworfen, sich kampflos den schmachvollen Bedingungen der Ostrauer Scharfmacher zu beugen.

Die Ausbeuter triumphieren. Die allgemeine Krise, verstärkt durch den Kurssturz der deutschen Mark, lässt die Herren hoffen, den Kampf solange aushalten zu können, bis der Widerstand des Proletariates gebrochen ist. Die Kohlenbarone dehnen ihre Front aus. In Nordwest- und Ostböhmen gehen die Herren zum Angriff über.

Die Situation ist bitter ernst. Bleiben die Bergarbeiter in ihrem Kampfe isoliert, dann wächst die Gefahr der Niederlage beständig. Die Arbeiterschaft der Čechoslovakei muß sich dessen bewußt werden, daß der Ausgang des Kampfes der Bergarbeiter, der in Ostrau, Nordwest- und Ostböhmen bevorsteht, für das Schicksal des Gesamtproletariates der Republik von der größten Bedeutung ist.

Die Regierung tut nichts, und hat nichts getan gegen die mutwillige und leichtfertige Art, in der die Bourgeoisie die Arbeiterschaft provoziert. Im Gegenteil! Die Scharfmacher sind sich des Wohlwollens der Regierung sicher. Sobald der Kampf beginnt, wird sich die Regierung mit ihren Machtmitteln hinter die Ausbeuter stellen.

Die K. P. Č. wendet sich an die gesamte Arbeiterschaft ohne Unterschied der Parteizugehörigkeit, indem sie die Gefahr aufzeigt, in der sich das Proletariat befindet. Wir fordern die Arbeiter auf, von ihren zuständigen Organen und vor allem von den Gewerkschaftskommissionen die sofortige Einberufung jener zuständigen Konferen zen der Gewerkschaftsvertrauenspersonen zu veranlassen, die die Berechtigung haben, alle möglichen Vorbereitungen für einen gewaltigen Abwehrkampf des Proletariates zu treffen. Nur wenn es der Arbeiterschaft gelingt, auf der ganzen von den Scharf machern aufgerollten Front mit allen Kräften den Kampf aufzunehmen, nur dann wird sie imstande sein, sich vor einer ge waltigen Niederlage zu bewahren."

Nun, meine Damen und Herren, vor allem zur Erklärung, die der Herr Mini sterpräsident uns hier gegeben hat als Einleitung auch zur Beratung dieses Bud gets. Ich glaube, es haben wohl alle den Eindruck gehabt, daß die Erklärung des Herrn Dr. Beneš sehr wenig selbst bewußt und frohgemut geklungen hat. Es ist durch die ganze Erklärung ein ziem lich wehmütiger Ton gegangen, nicht der Ton eines Siegers, der aus einer gewonne nen Schlacht heimkehrt. Das ist auch kein Wunder, denn die Regierung ist in die letzte politische Kampagne mit sehr ge blähten Segeln hinaus in die Welt gegan gen, und kehrt schon heute nach wenigen Wochen sehr arg beschädigt zurück.

Erinnern wir uns an die Zeit der Bildung dieser Koalitionsregierung. Was wurde uns da alles versprochen! Von den Koalitionsparteien wurde diese Änderung der Situation so hingestellt, wie wenn eine neue Zeit für den Staat, für seine innere und seine äußere Politik anbrechen würde. Besonders vonseiten der čechischen Sozial demokraten wurde verkündet, daß an allem, was in letzter Zeit geherrscht hatte, nur die Beamtenregierung schuld war, daß das nun die Beamtenregierung beseitigt sei, und daß es infolgedessen nun besser werden würde. Wochenlang wurde gegen dieselbe Beamtenregierung, für die man bei jeder Gelegenheit stimmte, losgezogen, die an allem Übel schuld sei. Die demokratische Politik, die soziale Politik, all das sollte durch die Beseitigung der Beamtenregierung besser werden.

Was ist nun das Ergebnis der bisherigen Tätigkeit dieser Regierung? Nehmen wir die innere Politik, die sogenannte Demokratie: Die Zensur ist schlimmer geworden, - das kann man an den weißen Flecken der Zeitungen ganz haargenau verfolgen - wir haben das Standrecht bekommen, den Ausnahmszustand, die Sekkaturen der Arbeiterbewegung - der oppositionellen Bewegungen - haben sich verschlimmert. Alle Zusicherungen, die vonseiten der Regierung gegeben wurden, seitens des neuen Justizministers, daß die Zensur gemildert werden wird, haben sich als leere Versprechungen erwiesen. Man hat den Staat in Gefahr erklärt, was vom Standpunkte der Regierung hätte zur Folge haben müssen, gerade die großen Massen des Volkes für den Staat und die Regierung zu gewinnen. Man hat aber in dieser Hinsicht absolut nichts getan, man hat den Kurs gegen die arbeitende Bevölkerung, gegen die oppositionellen Parteien noch schärfer genommen. Die Forderungen, die wir an diese Regierung gestellt haben, aber nicht vielleicht als Tauschobjekt gegen die Zustimmung zu irgendeiner politischen Campagne, zu einem Feldzug, zur Mobilisierung für diese Regierung, die wir vielmehr gestellt haben, um die Regierung vor die Entscheidung zu stellen und zu zwingen, Farbe zu bekennen, zu zeigen, was sie will, inwieweit sie mit ihren demokratischen Phrasen, mit ihren sozialen Phrasen ernst machen will, diese Forderungen, die sehr bescheiden waren - und wir haben sie wohlbewußt so bescheiden gestellt, weil wir wußten, die Ablehnung werde umso gründlicher, umso ernüchternder auf die Massen des arbeitenden Volkes wirken - die Regierung hat diese Forderungen ignoriert, ohne jede Antwort gelassen. Anstelle einer Amnestie, die eine Gutmachung für das Wüten der Klassenjustiz nach dem Dezemberkampfe hätte bedeuten sollen, kam eine krämerhafte, schäbige Gnadenausteilung, die man in einer Art und Weise bekanntmacht, durch die die sehr kleinliche Gehässigkeit und Rachsucht gegenüber der revolutionären Arbeiterbewegung stark hindurchleuchtet.