Tisztelt nemzetgy ülés! Klubunk megbizásából tulajdonképen csak az volna a kötelességem, hogy a belügyi költségvetéshez hozzászóljak. Nézetem szerint azonban ma a belügyi kérdések szoros összefüggésben állnak a külügyiekkel, éppen azért felhasználom az alkalmat arra, hogy Csehszlovákia külügyi helyzetére is kitérjek.
Ennek az államnak az élete - minden külföldi támogatás ellenére is - rendkivül nehéz, mert születése ellentétben áll azzal a fejlödési utvonallal, melyet alkotoi helyesnek vallanak. Mindazok akik a csehszlovák állam megalkotásán dolgoztak, a magántulajdon, a kapitalisztikus termelés alapján állanak. Ez a termelési forma pedig a végtelen területek, határokat nem ismerö, vagy azokat legalább is elhomályositó egységét követeli meg. És éppen itt van a kiálltó ellentmondás. Ugyanakkor amikor rettegnek a kapitalizmus megdöntésétöl, az országhatárokat a kézmüipar és a feudális hübériség gondolatához szabták.
A minap Masaryk "Uj Europa" cimü könyvét lapozgattam. E könyv két utolsó lapja két térképet közöl. Az egyik azt az Europát ábrázolja a melyet a németek akarták, a másik a mai, vagyis az entente akaratából létrejött Europát mutatja be. Mikor a két térképet szemügyre vettem, az jutott eszembe, hogy azokat Masaryknak az állam szempontjából kár volt közölnie, mert azok láttára az elsö pillanatban kiderül, hogy az ententel szemben az általam is gyülölt német imperializmus képviselte a fejlödni akaró kapitalizmus szellemét. A német junkerek és bourgeoik a maguk kizsákmányolási lehetöségét akarták gyarapitani, de ehhez egy hatalmas, egységes, fejlödésre képes gazdasági területet akartak teremteni. Az entente szintén gyarmatositani akarja Középeuropát, de ezt ebböl a célból több, gazdaságilag elszigetelt részre darabolta, hogy ezek a részek egymás között marakodjanak és eközben a nyugati töke ugy rángathassa öket ahogy csak akarja és ugy garázdálkodhassék bennük, ahogy az nekik tetszik. Ez a cél vezette az ententet. A nemzeti kivánalmak érvényesülése - ami maga a fejlödés irányvonalába esnék, csak ürügy volt számára. Ebböl a helyzetböl, ebböl a gyarmati sorsból, ebböl a pusztitó széttagoltságból a tönkrement Középeuropa nem tud kilábolni, amig a kapitalista-imperialista gazdasági rend össze nem omlik. Erre külömben még ki fogok térni.
A csehszlovák állam példája is mutatja, hogy megbukott a wilsoni gondolat, amely nagy területü államszövetségek helyett apró ketreceket bétesitett. A wilsoni gondolat értelmében Szlovenszko is a "felszabadult" területek közé tartozik, ennek ellenére a nép elszegényedése, az életet pusztitó nyomoruság és a kivándorlás megdöbbentö arányokat ölt. És az uj világba kergetettek csodálatosképen nem az "elnyomott" magyar földbirtokosok és zsidó bourgeoik, hanem a "felszabadult" szlovák nép közül kerülnek ki.
És ez természetes is.
Amig a kapitalisztikus termelö-mod fennáll, amig ország-határok vannak, addig az a legszerencsésebb országalakulat, ahol a fejlett ipar mellett a fejlett és nagyarányu földmüvelés lehetösege is meg van, hogy az ipari vidékeknek meglegyen az életet biztositó kenyér-hinterlandjuk. Csehország Europa legfejlettebb ipari területei közé tartozik. A győzö imperializmus révén "önállósult", uj területeket kapott, melyek azonban maguknak sem képesek elegendö kenyeret termelni. Ez az állapot azt a jussolót juttatja eszembe, aki az üres spajzát szeretné megtölteni, de hintaszéket örökölt. És a legtragikusabb az, hogy ezt a hintaszéket nem lehet értékesiteni. Szlovenszkó egész gazdasági élete megdermed a mai állapotok mellett. Világhirü fakitermelése a csöd elött áll, mert a mai Magyarországgal nem lehet egészséges gazdasági kapcsolatot teremteni és ennek következtében a már eddig kitermelt fa jórésze is el fog rothadni. A fakitermelés csödje pedig ujabb tizezrekkel fogja a kivándorlók számát szaporítani.
Szlovenszkó hires vasbányászata szintén csöd elött áll. Rimáék rozsnyói bányájának másfél évi termése szállitatlanul hever. És közel az az idö, mikor a további termelést beszüntetik és a bányászokat szélnek eresztik. Mecenzéf hámorai, Stoosz késgyárai teljesen beszüntették a termelést, mert piacaikat elvesztették. Óriási munkacsökkenés van a butorgyárakban is. A gazdasági lerongyolódás természetesen vulkanikus állapotokat teremtett egész Szlovenszkón.
Ebben a szituácioban jött azután egy kormány, melvnek az az alapgondolata, hogy ma márnem idöszerü az a háboruban megszületett és bevált felfogás, hogy a munkásokat engedmények árán kell kielégiteni és megnyugtatni. Ez pedig világosabban a korlátlan kizsákmányolás szentesitését jelenti. Ezzel a gondolattal a kormány a szociális gondolat terén alacsonyabbra sülyed, mint amilyen alacsonyan az autokratikus monarchia volt. Csak természetes, hogy ettöl a kijelentéstöl a szlovenszkói burzsoázia vérszemet kapott és mindent elkövet a proletárság elnyomására. A példák ezreit lehetne felsorolni amikor magyar földbirtokos burzsoak magyar és szlovák földmives szegényeket megfosztanak állásaiktól és teszik ki öket télviz idején a legkétségbeejtöbb helyzetnek.
Ilyen munkásellenes gondolatban foglalta el székét Mičura Márton szlovenszkoi miniszter is. Ez az ember, amikor szlovák "testvérei" tízezrével hagyják el a "felszabadított" hazát, amikor Szlovenszkón vadgesztenyét kevernek a szegény
emberek lisztjébe, mikor tehát minden zúg a szociális segitség után kiállt, Tisza börét öltötte magára. "Erös kezét" azonban nem a gazemberekkel szemben, hanem a proletárság ellen alkalmazza. És ha ilyen ember áll a közigazgatás élén, csak természetes, hogy az alantasak sem lehetnek külömbek. Igy történhetett meg azután, hogy Losoncon akadt egy ügynökböl fökapitánynyá vedlett helyi kisisten. aki fegyveres katonákkal kergetett szét egy elöadást, amelyen én, mint képviselö, a marxismusról beszéltem és ezt a körülményt ez a sekélyes intelligenciáju ember elegendönek tartotta a fegyveres beavatkozásra.
De még felháboritóbbak a statárium következményei.
Az állandósított kivételes állapot meggátolja ugyanis a földmivelö proletárság szervezkedését. Ez a körülmény pedig nemcsak a földmives-szegénység részére jelent mérhetetlen károkat, hanem állami szempontból is veszedelmes. Tudni kell ugyanis, hogy a nyitott déli határon, ahol a fehér irredenta a legnagyobb mérvü, épp a szervezett proletárság az, amely ezt az irredentát a fehérekkel szemben ellensulyozza. Amikor Abauj megye magyarországi részén a földmives-szegények meghallották, hogy a megye szlovenszkói felén lakó proletár-testvéreik a kollektiv szerzödések révén jelentékeny gabonaés béremelést értek el, azon nézetüknek adtak kifejezést, hogy a fehérek helyett a cseheket szívesebben látnák.
Viszont ha a földmivelö-proletárság szervezkedési szabadságát itt is lehetetlenné teszik és ennek révén biztositják a feudális burzsoázia korlátlan kizsákmányolási lehetöségét, akkor a magyar földmivelö proletárságnak nem lesz érdeke ennek az államnak a fennmaradása és ha már a két rossz között választania kell, ahhoz a rosszhoz vonzódik, ahol legalább a nyelvét nem bántják.
A kormány rövidlátása kiáltóan nyilatkozott meg a kassai dohánygyári alkalmazottak mozgšlmánál is. Nevezett gyár 1100 alkalmazottja ugyanis kimondotta, hogy nem hajlandó együtt dolgozni azzal a 200 alkalmazottal, akik a kassai keresztényszociálisok táborába tartoznak, mert nem türheti azt, hogy félrevezetett proletárok itt a fehérek részére készitsék elö a talajt. (Různé výkřiky.) De viszont ahhoz sem ragaszkodtak a kassai dohánygyári alkalmazottak, hogy a keresztesek hozzájuk csatlakozzanak és megelégedtek volna azzal, ha a nemzeti szocialistákhoz csatlakoznak.
Ebben a küzdelemben aztán megtörtént az a csoda, hogy a fehér irredenta hálójába került keresztes alkalmazottakat Horthyékon kivül Černy miniszterelnök is támogatta. A fehérek ugyanis napi 20 koronát fizettek a kizártaknak, a kormány pedig elrendelte, hogy a keresztesek munkabére a kiközösi tés idejére is kifizettessék. Ráadásul pedig a kormány kiadta a parancsot, hogy amennyiben a két párt megegyezni nem tud, be kell zárni a gyárat! Természetes, hogy ekkora politikai vakság utána keresztesek most fokozottabb tevékenységet fejtenek ki. (Výkřiky.)
A kormányzás szelleme általában azt a benyomást kelti, mintha itt minden rendben volna és hogy a szomszédos államok csak azért tartják nyitva templomaikat, hogy a csehszlovák állam fennmaradása érdekében kedvükre kiimádkozzák magukat.
Pedig nem igy van!
Fehérmagyarország szüntelenül lesi az alkalmat, hogy miként támadhassa meg a csehszlovák köztársaságot. Az agressiv szándék és a robbantási akarat megnyilatkozott a nyáron is, amikor a fehérek szlovenszkói exponensei nyílt lázadásra izgatták a kisgazdákat. Mint ismeretes, hasonló munka folyik Aus ztiában is. És tudniok kell önöknek azt is, hogy diplomaciai téren a magyar fehér terroristák ma már nem fehér lóval igyekeznek operálni, amint azt Árpád tette, hanem kékvérü fehér nöstényekkel, akiket céljaik elérése érdekében szivesen fektetnek be a polgári származásu francia diplomaták nyoszolyáiba, hogy azok az ugynevezett felsöbbrendü nök bódító birása következtében megpuhuljanak és a fehér terroristáknak engedményeket tegyenek.
A fehér álmok teljesülése esetén ismét nyeregbe kerülne az a Vilmos császár is, aki csak nemrégiben jelentette ki, hogy viszatérése után hullanak a fejek jobbra is, balra is. És ez nem frázis. A finn és magyar fehér terror szörnyü példái mutatják, hogy az ellenforradalom nem irtózik az embervértöl. Ha érdekei ugy kivánják, akár nyakig is gázol benne.
A monarchista reakció felülkerekedése akasztófa-erdövé változtatná ezt az országot, a mi után a paloták és a kunyhók egyaránt termelnék a martírokat. Eppen ezért a csehszlovák köztársaság politikusainak és népének létérdeke, a féher terror elpusztitása. Söt tovább megyek és azt mondom, hogy nemcsak létérdeke, hanem kötelessége is. Hitem szerint ugyanis a fehér terrort az októberi forradalom révén már többé-kevésbbé demokratikussá lett monarchia feldarabolása okozta, aminek következtében elbukott a magyar forradalom és veszély fenyegeti a szük területre kényszeritett osztrák köztársaságot is. Bene ugyan azt mondja, hogy nem avatkozhatunk be Magyarország belügyeibe. Ez a érv azonban nem helytálló, mert-mint ahogy a minap a "Rudé Právoban" is megirtam, Csehszlovákia egyszer Magyarország feldarabolásánál már nemcsak a bel-hanem a külügyekbe is beavatkozott. És a beavatkozás most is elkerülhetetlen. Csak egy pillantást kell vetnünk Magyarország jelenlegi helyzetére. Az ország majdnem minden része agrár terület és ezzel szemben a lakósságnak csak egyharmada földmivelö, ugy hogy ennek az egyharmadnak, két harmad egyéb, többnyire improduktiv foglalkozásu vagy foglalkozás nélküli tömeget kell eltartani. Ilyen körülmények között még akkor is el lehetnénk készülve egy kétségbeesett kirohanásra, ha Magyarországon nem gyülekezett volna össze a monarchia kenyértelenné vált tiszti-és altiszti kara.
Az aktualitásokra gondolva, itt azt a határozott kérdést vetem fel és arra akarnék választ: minö intézkedéseket foganatositott a kormány a fehérek által a papiroson ratifikált szerzödés tényleges érvényesitésére és elsö sorban a köztudomás szerint mintegy kétszázezernyi hadsereg leszerelésére.
Kivánom, hogy haladéktalanul kezdödjék meg a jóvátételi bizottságok és egyéb hivatott tényezök utján ennek a leszerelési akciónak a tényleges végrehajtása. Óvá intem a nemzetgyülést, hogy itt a kormánynak akár pillanatnyi késedelmet is engedjen. Csehszlovákia népeinek élete és anyagi biztonsága mindaddig kockán van, amig itt ki nem jelentik nekünk, hogy a különitmények és a tiszti ezredek megszüntek.
Ezt az örült helyzetet, amelyet a könyörtelen kapitalista-imperializmus teremtett, gyökeresen természetesen csak a proletárság teljes uralomra jutása fogja orvosolni, amikor már semmiféle határokat nem ismerünk. Hogy ennek megvalósitása minél kevesebb vérrel járjon, ezért is szükséges a magyar kérdés haladéktalan elintézése olyformán, hogy a fehér uralom helyébe a dolgozó nép uralma lépjen, amely esetben Csehszlovákia és Magyarország egyrészt zavartalan gazdasági összeköttetésbe léphet, mely összeköttetés mindkétnép helyzetére nagyarányu javulással járna, másrészt ezen a réven a monarchista-legitimisták mozgolódása is elsorvasztatnék. Ebben az esetben lehetne kilátás a csehszlovák köztársaság őrült hadügyi terheinek a csökkentésére is, amelyek már ma is fojtogatják az egész államot. Hiszen az alig kétszáz tagból álló francia misszio is tizenhárom millio koronát emészt fel. És ennek a missziónak egyik díszes tagja: Hennoque tábornok, aki annak idején mint egy tigris tépte ki gomblyukamból a vörös szegfüt, mert az szerinte a brigantik jelvénye, még külön láncolással is foglalkozott.
A dolgozók Magyarországával való jó viszony megteremtése után óriási mértékben javulna a köztársaság belügyi kormányzata is, amely most ép a költségvetésben megdöbbentö adatokat mutat, azaz háromszorosan mulja felül az idei költségvetés összegét. A belügyi költségvetés legjelentékenyebb összege a csendörség tételében foglaltatik: 228,800.857 korona (az idei költségvetésben 75,004.526 korona) azaz az egész miniszterium összköltségének 53 százaléka. A csendörség létszáma 25.000 ember. A jövö évi költségvetés legjelentékenyebb tételeit tehát a hadseregre, a csendörségre és a rendörségre, azaz a "vagyon-és személybiztonság" védelmére forditott összegek teszik ki. Hogy a gyakorlatban például Szlovenszkón hogyan fest az a "vagyon-és személybiztonság", annak az illusztrálására csak azt emlitem meg, hogy Csap környékén korzónak használják a fehér tisztek a határvonalat; julius hó folyamán pedig egészen Nagygeöcig merészkedtek el, mely hat kilométerre van Ungvártól és itt két csehszlovák csendört agyonlöttek, egy hattagu társaságot pedig kiraboltak. Október hó közepe táján pedig Mezökászony mellett, tehát csehszlovák területen egy határrendörségi detektivet löttek agyon a fehér tisztek, akik gyakran együtt boroztak Mezökászonyban a csehszlovák tisztekkel.
A milliós összegekkel dobálódzó költségvetés egyetlen szerény tétele a kivándorlott szegénysorsu állampolgárok segélyezése. Ez mindössze 50.000 koronát tesz ki és ez az egyetlen tétel tanuskodik arról a takarékosságról, amit Englis pénzügyminister állandóan hangoztat és melynek alapján az állami alkalmazottak jövedelmeit megszoritották.
A belügyi költségvetés nagyszámu bürokraciát mutat ki. A belügyminiszteriumhoz tartozó hatóságok alkalmazottainak a száma egyébként is mértéktelenül nagy (6018). Érdekesebb körülmény azonban a hivatalnokok számánál az, hogy a szlovenszkói belügyi politikai hatóságok alkalmazottainak száma 3303 ember. A szlovenszkói belügyi bürokracia tehát nagyobb mint a csehországi, sziléziai és morvaországi bürokracia egész személy zete. A föbb hivatalok nem Szlovenszkón vannak; Szlovenszkó gyarmati jellegét ez az adat is világosan mutatja.
Még kiáltóbb ez az arány a ruszinszkói költségvetésnél, mely szerint Ruszinszkó belügyi hivatalbeli alkalmazottainak száma 553, azaz ugyanakkora mint a kétségtelenül nagyobb területü Morvaország. A bürokracia költségei ennek megfelelöen szintén óriásiak. A szlovenszkói bürokracia költségei 18,061.740 koronát tesznek ki, az összes csehországi, morvaországi és sziléziai bürokracia 20,211.940 koronára rúgó összegével szemben.
Nem tartozik ugyan a belügyi költségvetéshez, közérdekü volta miatt és a keletszlovenszkói képviselök nevében azonban az általános költségvetés egyéb adataira kivánom a tisztelt nemzetgyülést fölhivni.
A szlovenszkoi természeti kincsek között a fatermelés áll elsö helyen. Az évszázados dus erdöségeket az állam hasznosan kamatoztathatná, a munkanélküliek seregét csökkenthetné és jelentékeny jövedelemhez juttatva, megszabadithatná a kisexistenciákat a reájuk nehezedö adóteher egyrészétöl. A költségvetésnek a szlovenszkói erdömegmüvelésre szánt összeget ezzel szemben mindössze 5millió korona, azaz a hadiköltségvetés fél százaléka.
A természeti kincsek kihasználásáról az állam egyebekben sem gondoskodik. Az állam exportjövedelmét teljesen felemészti azoknak a cikkeknek külföldröl való behozatala, amelyekkel Csehszlovákia vagy egyáltalán nem, vagy csak részben rendelkezik. Ilyen termék többek között a só is, melyet Németországból, vagy még drágább valutáju országból kellett eddig behozni.
A szlatinai sóbányák ujabban ugyan feleslegessé teszik a sóbehozatal egy részét, behozatalra azonban mégis szükség van. Ilyen körülmények között érthetetlen, hogy a költségvetés a sóvári sófözde üzemének kiépitésére mindössze 5 millió koronát irányoz elö, ami szakértöi vélemény szerint komoly befektetésnek nem számit. (Souhlas maďarských poslanců.)
A kosicei kórházépités befejezésére 8 milió koronát szán a költségvetés. Teljesen laikus ember is megállapithatja, hogy ez az összeg magánépületnek is kevés volna, egy korház ézitéséhez és felszerelésére pedig a legkevésbbé sem nevezhetö számbajövö összegnek. (Souhlas maďarských poslanců.)
Visszatérve ismét a külpolitikai helyzetre, elismerem, hogy a fehér terror megbuktatása nem könnyü dolog, mert mindinkább nyilvánvalóvá válik az eddig csak sejtett tény, hogy Franciaország Fehérmagyarországot még mindig támogatja, söt már az is bizonyos, hogy a francia imperializmus Magyarországot és Csehszlovákiát egymás mellett akarja felhasználni az oroszok elleni támadásra. (Předsednictví převzal místopředseda dr. Hruban.)
Ennek a ténynek a valószinüségét bizonyitja Bene azon kijelentése is, hogyha Magyarországon vissza is állitanák a monarchiát, vagyis a királyságot, ez a körülmény nem szolgáltatna okot Csehszlovákiának arra, hogy Magyarország belügyeibe beavatkozzék. Tudom én azt, hogy sokan vannak ebben az országban, akik szivesen vennék az Oroszország elleni háborut. Ezek az urak azonban nincsenek tisztában a nép hangulatával. Azt elismerem, hogy egy Kramař vagy egy Bene a diplom atia kulissza-titkait jobban látják mint mi, de viszont mi meg jobban belátunk a dolgozó nép lelkébe és ennek alapján azt tanácsolhatom Benenek, vigye el a jelentést Párisba, hogy Csehszlovákia népe nem hajlandó orosz testvérei ellen hadbaszállni.
A nép már megismerte az imperializmust a maga teljes meztelenségében. Volt idö, amikor azt hittük, hogy imperalizmus és imperializmus között van külömbség. Volt idö, amikor csak a német imperializmust gyülöltük és rokonszenveztünk az ántánttal, mert azt hittük, hogy az tényleg azt fogja csinálni amit hirdetett. Ma azonban tisztán látjuk, hogy az imperializmus mind egyforma, amelynek célja éhezö népeken és tömeghullákon át örök idökre biztositani a korlátlan kizsákmányolás lehetöségét és a világ egy kis rétegének a bölcsőtöl a sirig tartó vidám, gondtalan életét.
Hogy hová vezet az a politika amely az imperalizmus szolgálatában áll, annak megdöbbentö példája Lengyelország sorsa. Ez az ország vakon odadobta magát a francia imperializmus szolgálatába és ennek következtében ma már a halál pitvarában van.
"Amióta visszanyertük szabadságunkat - irja a Rzeczpospolita - olyan dolgok történnek, amelyek föltétlenül katasztrófába sodorják a népet. Nálunk megelégszik a kormány azzal, hogy szeliden sóhajt egyet, ha látja -azt a szörnyü statisztikát, hogy 400.000 hivatalnokunk van és a kaosz, alkalmatlanság, közpénzek pazarlása napirenden van. Milliárdokkal ugy játszung, mint kölesszemekkel. Ha Lengyelorszák anarchiájában nem áll be változás, rabszolgasorsra jutunk. Bilincsbe vert adósai leszünk az angoloknak, franciáknak, amerikaiaknak és zsidóknak, akik elveszik vasutainkat, bányáinkat, gyárainkat és csak azt a szabadságot hagyják meg nekünk, hogy mindenüvé odapingálhatjuk a lengyel sast és énekelhetjük, hogy: "nincs még veszve Lengyelország!" Es amellett a kontingentált buza, amelynek tavaly még csak 80 - márka volt az ára, ma már 700.- márkába kerül."
És igy fog járni minden nép, amelyet
lelkiismeretlen kormányai háboruba kényszeritenek egy uj világ
fölépitéseért küzdö forradalmi Oroszország ellen. Mi nem akarjuk,
hogy Csehszlovákia is hasonló sorsra jusson. Van itt ugyis rengeteg
baj. Éppen ezért én sem egészben sem részleteiben nem támogathatok
egy olyan politikát, amely a néppusztitó i mperialista
célkitüzéstöl még nem függetlenitette magát.
Hohes Haus! Auf zahlreichen Gerichtsgebäuden findet man die noch aus dem alten Osterreich stammende Aufschrift "Justitia regnorum fundamentum". Die Rechstpflege, die Gerechtigkeit ist die Grundlage der Staaten. Was für die Monarchie gilt, gilt in erhöhtem Maße für die demokratische Republik. Die Rechtspflege, die gute Rechtspflege ist das Fundament des Staates. Noch im alten Österreich hat der gewesene Justizminister Dr. Franz Klein, der als eine Leuchte der Rechtswissenschaft allgemein anerkannt ist, sich darüber beklagt, daß obwohl das Recht eines der wichtigsten Mittel ist zur Erreichung gesellschaftlicher Zwecke in einem bestimmten gegebenen Staate, trotzdem die Rechtspflege, die Art der Durchsetzung des Rechtes am wenigsten Verständnis findet. An diesem Budget des Justizministeriums kann man sehen, wie wenig Verständnis alle diejenigen, welche an dem Budget mitgearbeitet haben, dafür aufgewendet haben, daß die Rechtspflege wirklich das Fundament des Staates ist, daß die Rechtspflege eines der wichtigsten Mittel ist, um die gesellschaftlichen Zwecke in einem Staate zu erreichen.
Betrachten wir nun die rohen Ziffern, so finden wir, daß für die Justiz ursprünglich präliminiert war ein Betrag von 223.6 Millionen, welcher dem Budgetausschuß noch zu hoch erschien; er wurde nämlich noch um 9 Millionen verringert auf 214.6 Millionen. Demgegenüber steht das Militärbudget mit 2 1/2 Milliarden; in den Investitionen 14 Millionen für die Justiz, aber 120 Millionen für das Militär. Die Gegenüberstellungdieser beiden Ziffern allein muß wohl in der Bevölkerung die Überzeugung erschüttern, daß es sich dem Staate darum handelt, die Rechtspflege auszugestalten; denn nach diesen Ziffern handelt es sich dem Staate darum, seinen Gewaltapparat recht gut auszugestalten (Souhlas na levici.) und die Rechtspflege, sowie den Schul- und Bildungsapparat zu vernachlässigen. Ich will über jene Punkte nicht sprechen, über die Kollege Herr Dr. Keibl gesprochen hat, die Frage der Klassenjustiz und dergleichen, ich will ausschließlich davon sprechen, wie der Staat den Apparat, den technischen Apparat der Rechtspflege ausgestalten oder besser gesagt, nicht ausgestalten will, soweit wir dies aus dem Budget ersehen. Die besten Gesetze sind nichts, wenn der Apparat der Rechtspflege nicht funktioniert und in dieser Richtung müssen wir sagen, daß die Verhältnisse heute bei uns derartige sind, daß man schon zur Überzeugung kommen muß, daß der Apparat unserer Rechtspflege aber gar nicht funktioniert. Ich will, um ein Mißverständnis von vornherein auszuschließen, feststellen: nicht die Personen, nicht die Richter sind die Schuldigen, daß der Apparat nicht funktioniert. Trotz der größten Anstrengungen der Richter und der Kanzleibeamten bleibt der ganze Apparat immer tiefer stecken. Und daß dies das Rechtsbewußtsein der Bevölkerung erchüttern muß, das Rechtsbewußtsein, welches mit eine der wichtigsten Grundlagen des Staates ist, ist nur selbstverständlich. Ich will Ihnen dies an zwei kleinen Beispielen darlegen:
Im Zivilprozeß lagern heute Verhandlungen monatlang. Es dauert drei, vier und fünf Monate, bevor eine Verhandlung angeordnet wird. Und was ist der Effekt? Es entsteht eine ganz neue Schichte von Menschen, das sind die Spekulanten auf die Unsicherheit der Rechtspflege durch ihren schleppenden Gang. Es ist besser, sich in einen auch aussichtslosen Prozeß einzulassen, weil er so lange dauert, daß demjenigen, der sein Recht suchen will, der sein Recht verficht, es lieber ist, sein Recht nicht durchzusetzen. Es kommen solche Fälle besonders bei Lieferungsprozessen vor, daß es jemandem nach 5, 6 Monaten lieber ist, man liefert ihm nicht, und daß er sogar dem Beklagten noch ein Pönale, ein Abtrittsgeld gibt, damit er darauf verzichtet, den Prozeß vielleicht zu verlieren. Man zahlt, damit der Gegner den Prozeß nicht verliert.
Und im Strafrecht ist die Sache noch furchtbarer. So lange Untersuchungshaften, wie wir sie heute sehen, sollten in einem Rechtsstaat überhaupt nicht möglich sein. Wenn man diesbezüglich interveniert, so hört man gewöhnlich das schöne Wort: "Es wird ja ohnehin die Untersuchungshaft eingerechnet". Ja, hohes Haus, gibt es denn keine Freisprüche mehr in der Cechoslovakischen Republik? Jeder, der in Untersuchungshaft sitzt, muß auf Grund einer Verurteilung endgiltig eingesperrt werden, damit man ihm dann die Untersuchungshaft anrechnen kann? Es sieht das sehr komisch aus, ist aber in der Praxis furchtbar ernst. Denn, wenn die Untersuchungshaft sehr lange dauert, so läßt man sich viel leichter in einem zweifelhaften Falle zu einer Verurteilung verleiten, um die Untersuchungshaft anrechnen zu können. (Výkřik: Wunderbare Rechtspflege!) Ja, diese wunderbare Rechtspflege ist zurückzuführen darauf, daß wir einen Mangel an Richtern haben, daß wir furchtbare Lokale haben, in denen die Rechtspflege sich abspielt und daß wir vor allem auch noch daran leiden, daß das, was man Gerichtsentlastung nennt, nicht in der richtigen Form bei uns durchgeführt wird. Es wurde und wird immer gejammert und man sucht damit die faktische Aufhebung der Unabsetzbarkeit und vor allem der Unversetzbarkeit der Richter zu entschuldigen, daß sich nicht genug Personen zum Richteramt melden und daß daher dieses Chaos in der Rechtspflege entstanden ist, welchem man abhelfen will durch Vergrößerung des Chaos, indem man die Unversetzbarkeit und Unabsetzbarkeit der Richter aufhebt.
Ja, warum ist denn ein solcher Mangel an Richtern? Da möchte ich alle diejenigen, welche da etwas dreinzureden haben, welche viel Einfluß haben, an den Ausspruch des großen Rechtslehrers Rudolf von Ihering erinnern, welcher gesagt hat: Der Staatsbeamte muß eine Verbindung von ideellem und materiellem Lohn bekommen, nicht nur ideellen, nicht nur materiellen Lohn allein. Je höher der materielle und der ideelle Lohn ist, beide zusammen, umso mehr Menschen werden sich in eine bestimmte Karriere drängen. Den ideellen Lohn der Richter erblicken wir eben in ihrer hervorragenden Stellung, in dem staatsgrundgesetzlich gewährleisteten Rechte der Unabhängigkeit, der Unabsetzbarkeit und Unversetzbarkeit; und wenn einmal der Richter spürt, wenn einmal diejenigen, welche zum Richteramt gehen, spüren werden, daß dieses große Privileg des Richterstandes, welches für eine wirkliche Rechtspflege unbedingt notwendig ist, durch alle möglichen Winkelzüge genommen wird, dann verzichten sie darauf, sich ins Richteramt zu drängen, und verzichten darauf, sich einen Schein umzuhängen, dem jede tatsächliche Grundlage fehlt.