vech těch, kteří rekurs podali. Za druhé ukazuje k tomu, jak berní správy povrchně daně vyměřují a předpisují. Vykázané nedoplatky daňové spočívají také na pochybnostech a nebude ve vech těchto směrech zaveden pořádek, dokud daňové a rekursní záleitosti budou vykazovati tyto nedostatky.
Pan ministr financí v nedávné době prohlásil nutnost přijmouti 1000-1100 nových zaměstnanců k finanční správě státní, aby tam pořádek zjednán byl a urychlené, včasné vyřizování bylo zavedeno. Mámo to u berních správ je leckde potřebí také zvýeného vědomi zodpovědností a respektováni zákona při posuzování přiznání poplatníkova a při event. odhadu jeho výtěku a důchodu.
Vyřízení zmíněných rekursů daňových vyaduje buď častějí zasedáni zemské odvolací komise, nebo jmenování jetě dalích. Pakli příprava rekursů k jednání v daňových komisích není dostatečná, pak je moné tento připravovací aparát zvětiti. Má býti učiněno ve, aby právní stav dluníků daňových byl nepochybný, určitý a aby zbaveni byli martyria nejistoty a dlouhého čekáni.
Táí se proto podepsaní:
1. Jest panu ministru tento chaotický stav znám?
2. Jest pan ministr ochoten učiniti vechna opatření, aby zjednána byla náprava?
V Praze dne 16. března 1935.
Netolický, Tykal, Vaněk, Solfronk,
Bergmann, Sladký, Malý, Richter, David, Mikulá,
Stejskal, Polívka, Pechmanová-Klosová, Bazala,
dr. Patejdl, in. Záhorský. Motyčka, Tučný,
Jos. Tůma, Hruovský, mejcová, Kraus.
2852/XIII.
Interpelace
poslance Dvořáka a soudruhů
ministru spravedlnosti JUDr. Dérerovi
o konfiskaci časopisu »Mladá Garda«.
Censura zabavuje v časopise »Mladá Garda« i zprávy, které jsou naprosto nezávadně s hlediska daných zákonů. Tak na příklad byla v ročníku VI., čís. 5 ze dne 16. března 1935 zabavena tato místa:
»... Volby mu ten socialistický řád nedají. To říká komunistická strana u od svého vzniku.
Ale vysloví-li se statisíce mladých pracujících lidí v těchto volbách pro něj, udělají veliký krt přes plán, poslední plán, který buroasie vytahuje a staví pracujícím před jediným východiskem bojem za socialistický řád - do cesty... «
Dále: »... Ale kadý, kdo byl před Tempem, ví, e tu demonstraci organisovali komsomolci a e my, mladí národní socialisté, kteří jsme li opravdu hromadně s nimi, jsme dělali to, co nám stále ústředí zakazuje: jednotnou frontu. Viděli jsme také, co komsomolci vlastně chtějí a musím říci, e s tím souhlasíme... «
Kromě toho byla v citovaném čísle zabavena táto místa:
»... Kapitalisté nemohou svým mzdovým otrokům ji zajistiti ivobytí. Boj proti systému vykořisování, hladu a bídě. který ene k nově imperialistické válce, boj o socialismus, stal se historickou nutností. Čím více se blíí rozhodující boj, tím horečněji a křečovitěji usilují kapitalisté o uloupení posledních práv pracujících, aby násilnými diktátorskými prostředky udreli svoji nadvládu... «
»... Odmítáme předvojenskou výchovu. Nesmí být uskutečněn poadavek, aby mladou generaci pracujícího lidu vychovávali důstojníci. Pryč se vemi plány na odcizeni pracující mládee jejich třídě a k zpracování slepě poslunosti sluhů kapitálu! Pryč s předvojenskou výchovou ze kol a tělocvičných organisací! Pryč s ní odevad, kde u byla zavedena, anebo se u zavádí... «
»... Pryč se zákazem revolučního tisku, revoluční a pokrokové literatury v kasárnách! ádáme pro vojáky právo slouit v kraji, ze kterého pocházejí a právo volit své důvěrníky... «
».... Pryč s ostudnými zákazy pokrokové a revoluční literatury a tisku ze středních kol... «
»... Mládei utlačovaných marodů nejirí právo na sebeurčení! Pryč z německého, maďarského, slovenského, polského a ukrajinského uzemí s hospodářským a politickým národnostním útlakem, který vhání utlačovanou mláde do náručí iredentistů!... «
Ptáme se pana ministra:
Souhlasí pan ministr s uvedenými konfiskacemi?
Co hodlá pan ministr učiniti, aby se takové případy svévolné konfiskace v budoucností neopakovaly?
V Praze dne 21. března 1935.
Dvořák,
liwka, Hrubý, Procházka, Törok, Valákova,
Juran, Steiner, Russ, Čiinská, Vallo, Höhnel,
tourač, Zápotocký, Krehan, Babel, Kubač, Tyll,
J. Svoboda, Bílek, Novotný.
2852/ XIV.
Interpelace
poslance Jurana a soudruhů ministru spravedlnosti
o bezdůvodném věznění Jaroslava Henla, Praha-ikov, Biskupcova ul. 23.
Dne 9. prosince 1934 byl v Březové u Svitav zatčen Jaroslav Henl s odůvodněním, e je podezřelý ze pionáe, nače byl vězněn do 28. prosince a pak proputěn, ani bylo vedeno proti němu dalí řízení.
Jaroslav Henl byl poádán Jaroslavem Demlem, by mu napsal ádost, aby byl přijat do Maďarska na letecký výcvik, poněvad byl v ČSR odmítnut. Dopis byl zaslán potou. V tom byla spatřena pioná a za to byl Henl vězněn. Po zatčení byl spoután, tři dny dren v nevytopené místnosti a ponechán 5 dní o hladu.
Podepsáni se tái:
Zná pan ministr tento případ?
Co hodlá pan ministr podniknouti, aby se takové případy trýznění neopakovaly?
Jest pan ministr ochoten učiniti opatření, aby se Henlovi dostalo náhrady za utrpěná příkoří?
V Praze dne 21. března 1935.
Juran,
Vallo, liwka, Hrubý, Török, Valákova, Babel, Russ, Čiinská, tourač, Steiner, J. Svoboda, Zápotocký, Novotný, Procházka, Höhnel, Krehan, Kubač, Tyll, Bílek, Dvořák.
Původní znění ad 2852 /III.
Interpelláció
Beadják dr. Holota János képviselő és társai
az összkormányhoz
az Időszaki lapok ellenőrzését végző
hivatalos közegek túlkapásai
tárgyában.
I. A rozsnyói járási hivatal a Sajó-Vidék cimű hetilap 1934. november 29. -én megjelent 20. számában a következő részeket kobozta el. A ne-
vezett lap 2. oldalán » Egy hét politika « cimü cikkben ezt a bekezdést:
»A minisztertanács döntésci közül nagyobb érdekességre a katonai szolgálati idő meghoszszabbításának elhatározása számit. Most már szinte véglegesnek látszik, hogy a szolgálat idő két évre nyúlik ki s a jelenleg szolgálatot teljesítő katonáknak is le kell már a többletet szolgálniuk. Dec. 1- től jan. 1. -ig ugyan ezek kapnak egyhavi szabadságot, de jan. 1. -én újra be kell vonulniok s további tiz hónapot szolgálniok. A minisztertanács ezt elhatározta s minden jel arra mutat, hogy már csak napok kérdése, hogy törvénytervezet s utána törvény legyen belőle. «
Ugyanezen lapszám 3. oldalán »Forgácsok« rovatban a járási hivatal elkobozta ezt a hírt:
» A magyar gyűlölet dokumentuma cim alatt a České Slovo kéthasábosan közli az Új Magyarság november 17. -i számának egy oldalát facsimilében, amelyben ez a cikk is szerepel: »Csehszlovákiából irányították az Ustasa munkáját. «!
- A lap szélén kézírással ilyen mondatok állanak: Bene megkapja méltó jutalmát, le lesz kráglizva
- Közeledik az idő, hogy kitisztítjuk Szlovenszkót - Dolgozik a szlovák emigráció. Az Č. Sl. azt irja, hogy az Uj Magyarság e példányát közvetlenül Budapestről kapta. «
Végül ugyanezen szám 4. oldalán »Tudja-e« rovatban ezt a kis közleményt kobozta el a járási hivatal:
»... hogy Csehszlovákiában 3141 milliomos van. (Az éhezők számát nem lehet megállapítani). «
M. A prágai államügyészság a Prágai Magyar Hírlap napilap 1935. január 15. -i, 12. számát kobozta el a következő vezércikk miatt:
» Rákóczi esztendeje.
Az idén, április nyolcadikán lesz kétszáz esztendeje annak, hogy Rákóczi fejedelem rodostói számkivetésélben örök álomra hunyta le elfáradt szemét. A magyar történelem egy romantikus küzdelmekben gazdag nagy regénye fejeződött be a Márvány-tenger partján. Csaknem kétszáz esztendő telt el, hogy a magyar nemzet kegyelete egyik legnagyobb történeti hősének haló porait a rodostói sírból hazahozta és a kassai székesegyház kriptájában helyezte örök nyugovóra.
Ha nem gondolnánk arra. hogy Rákóczi a magyarság történelmének egyik legkiválóbb történelmi vezető egyénisége volt, akinek meve és dicsősége örökké élni fog. már csupán az a tény, hogy a Nagyságos Fejedelemnek és bujdosó társainak haló porai közöttünk, a szlovenszkói magyarság körében vannak, s az a tény, hogy a Rákóczi-mozgalom legdicsőbb fegyvertényei Szlovenszkó és Ruszinszkó földjén játszódtak le, arra kötelez bennünket, hogy benső ünnepséggel üljük meg a két évszázados centennáriumot. A szlovenszkói magyarság kisebbségi életének elmúlt tizenőt esztendejében dicséretreméltó bensőséggel és kegyelettel vett részt azokban az ünnepségekben, amelyek a magyar nemzet történetének, kultúrájának egy-egy kimagasló, nagy alakját
állították az egész magyarság lelki szeme elé. Kegyelettel ünnepeljük meg a Petőfi-, Jókai- és Madách centennáriumot és kegyelettel emlékeztünk meg a magyar történeleim és művelődés minden érdemes alakjáról, mert tudjuk, érezzük, hogy öntudatos magyar életünk biztositéka, ha éppen ezeknek a nagy és nemes szellemeknek életmunkájat időzzük fel folytonosan magunkban és állítjuk a fiatal generáció elé. Természetes tehát, hogy Rákóczi eztendejében különösein kegyeletes érzések lobognak fel bennünk és lélekben mindnyájan elzarándokolunk a Nagyságos Fejedelem kőkoporsójához, amely mint legbecsesebb történelmi emlék ott nyugszik a kassai székesegyház kriptájában.
Rákóczi azt mutatta meg élete példájával, hogy az élet szentséggé magasztosuló önfeláldozás, a saját személyiségéről való lemondás készsége nélkül a nemzeti közösség életét nem lehet elörevinni. Rákóczi nem azzal végezte nagyjelentőségű történelmi munkáját hogy fegyvert ragadott Bécs ellen, hanem azzal a tettével, hogy magára vállalta a számkivetést is, mert a szatmári békekötést, amely pedig az ő hősies, nyolc évent át tartó küzdelme nélkül nem jött volna, létre, nem tartotta megfelelő eredménynek. Ezzel a szabadságharcával és önként vállalt számkivetésével érte el, hogy Bécset magállitotta azon az úton, a nely a szabadságjogok teljes elkobzásához vezetett volna. Bécs annyira megijedt és ügy félt a magyar szabadságharcban feltárult erőtől, az önfeláldozás és nagylelkűség szellemétől, hegy H. Józsefig nem mert a magyar alkotnányhoz hozzányúlni.
Csak egy aláírásába került volna, hogy visszakapja hatalmas vagyonát, s élhetett volna nyugodtan Bécsben, Lengyelországban, vagy akárhol. De nem tette, mert nem volt hajlandó addig végzett munkáját meghazudtolni, nem akarta és nem tudta önmagát megtagadni, az erkölcsi elv kedvéért vagyontalanul, szegényen önkéntes számkivetésbe ment, vallatta Rodostót.
De életpályájának minden mozzanatából meríthetünk értékesíthető tanulságot Egészen hamis az történelmi szemlélet, amely az ö nagyszerű küzdelmét szükkörü rendiség! harcnak állítja be. Már az sajátosan determinálta az ő szabagságiharcát, hogy Esze Tamás jobbágyainak felkeléséből keletkezett és ezért sem tagadta meg soha népi jellegét. Csak igy magyarázható, hogy zászlaja alá sareglett az akkori ország egész népe, főurak, főpapok, polgárok, parasztok, jobbágyok, katolikusok és protestánsok, magyarok, ruszinok, szlovákok, ö a nép jogait szegezte egy antiszociális abszolutizmussal szembe és határozottan haladóbb, felvilágosultabb felfogást jelentett, mint Strattmamnak és Kolonicsnak államrendszere. A népszuverenitás az eszméje, s ha győz, egészen bizonyosan egy századdal előbb szabadul fel Magyarországon a jobbágyság. Minden törekvése a magyarság javára, üdvére irányult és ez a szellem a legértékesebb ta-
nulság, amit a mai magyar is széni örökségképpen vehet át a nagy halottól.
A Sajó-Vidék a mult évben hat hónapra, a Prágai Magyar Hirlap az utóbbi tizenhat nőnapban két ízben, összesen ugyancsak hat hónapra volt betiltva. Mind a kép lap irásmodom, hangja olyan, hogy elsősorban és mindenek előtt a cenzor úr kívánalmainak igyekszik megfelelni s csak másodsorban veszi figyelembe az olvasók kívánságait. A két említett lapban hetek óta nem látunk egy sort se a többi - koalíciós párti lapot is betöltő korrupcióról, megvesztegetésekről, közszállításoknál elkövetett visszaélésekről, mert az ilyen hírek közlését »jóindulatu« ügyészi telefonértesítés eltanácsolta. Lapjaink az óvatosság kérdésében igazán elmennek a legvégső határokig.
Ennek ellenére a kákán is csomót kereső ügyész különös figyelmével tünteti ki a Prágai Magyar Hírlapot, ami az éppen ismertetett kobzási esetből is nyilvánvaló. A legkínosabb aggályosság sem képes az elkobzott cikkben olyat találni, ami akár a Csehszlovák köztársaság léte, alapítása ellen izgatna, hogy bárkit is gyalázna, vagy oly dolgot közölne, aminek az állam érdekében titokban kellene maradnia.
Az igazságügyi miniszter úr a sajtócenzura ügyében beadott interpellációkra a válaszadást egyszerűen azzal intézi el, hogy utal arra, hogy az érdekelt lap vagy élt jogorvoslattal, vagy nem. Ha élt, ügy a bíróság vagy jóváhagyta az elkobzást s ebben az esetben a kobzás jogos, ő semmit nem változtathat, vagy nem hagyta jóvá s igy az igazság meg van mentve. Ha pedig a lap nem élt jogorvoslattal, ügy az elkobzásba belenyugodott, azt tudomásulvette. Ez ugyan igen szép szillogizmus, amely azonban iskolapéldája lehetne a szarvasokoskodásoknak és éppen ezért az ilyennemü sablonválaszt már a limine visszautasítva ez alkalommal az összkormányhoz vagyunk kénytelen fordulni. Annál is inkább, mert a cenzúra mai gyakorlata már igazán tarthatatlan. Bizonyos jelek szerint átélve e kérdésben az igazságügyi miniszter ur maga sem képes rendet teremteni. Hiszen csak a mult napokban kobozta el az ügyész az igazságügyi miniszter úr pártjának a fölapját, mert egy egészen szerény észrevételt kockáztatott meg - a cenzuragyakedat tarthatatlanságáról.
Ügy véljük, hogy interpellációnk első részében közölt, a csehszlovákiai ügyész illetve egy járási hivatal által kifogásolt cikkek elkobzásának a ténye önmagában is kell hogy a kormányt annak átlátására birja, hogy itt a legfőbb ideje, hogy megfelelő intézkedésekkel enyhítsenek már a sajtó megkötöttségén. Vagy ha ez bármi okból nem történhetik meg, ugy a kormány adpon ki részletes, a politika, közgazdaság, pénzügy, az irodalom, történet, nemzeti és egyetemes történelmi, a számtan, fizika, orvostudomány stb. stb. kérdéseire kiterjedő utasítást, hogy mit, miképen szabad megírni és mit nem képes elviselni az ügyész nyomtatásban.
Az elöadottak alapján kérdezzük az összkormányt:
Van-e tudomása a sajtócenzura olyan nagyfoku elfajzásáról, hogy azt az igazságügyi minisztert ur pártjának a lapja is kénytelen volt elitélni?
Hajlandó-e a lapkiadó vállalatok fölösleges megkárosításának elkerülése érdekéban a nyilvános és magán, a közélet, a tudományok es müvészetek minden agára kiterjedő részletes utasitások kiadásáról gondoksodni, hogy a csehszlovákiai sajtószabadság értelmezése szerint miröl, hogyan szabad és lehet irni addig is, amig a valódi, komoly sajtószabadság visszaállítható lesz?
Hajlandó-e a kormány a jelen interpellációnk szokásos sablonos megválaszolása helyett érdemben kifejteni, hogy a fentebb idézett, elkobzott cikkekben mi a törvényellenesség?
Hajlandó-e a kormány az igazságügyi miniszter ur pártjának lapja által is elitélt lapcenzori garázdálkodásnak egyszer már igazán véget vetni és a valódi sajtószabadság visszaállításán komolyan gondolkodni?
Prága, 1935. Január 17.
Dr. Holota,
Szentiváuyi, Nitsch, dr. Szüllö, dr. Jabloniczky, Fedor, Prause, Greif, Fritscher, Scharnagl, dr. Törköly, Oehlinger, Eckert, Hokky, Dobránsky, Stenzl, Bobek, Zajiček, Kunz, dr. Petersilka, Krumpe.
Původní znění ad 2852/IV.
Interpellation
des Abgeordneten Erwin Zajíček und Genossen
an die Gesamtregierung,
betreffend die Pension von etwa 30 Eisenbahnern.
Der Art. VI. der. dritten Gehaltgesetznovelle, östrerreichisches Bundesgesetzblatt 436 ex 1929 bestimmt, dass die österreichischen Bundesbahnen nur österreichischen Staatsbürgern Pensionen auszahlen dürfen. Auf Grund dieses Gesetzes wurde einigen Dutzend in der Tschechoslovakischen Republik lebenden Eisenbahnern, die trotz ihrer techechoslovakischen Staatsbürgerschaft in Oesterreich gedient haben, zumeist mit 31. Jänner 1931 die Pension eingestellt.
Ich habe wiederholt bei allen in Betracht kommenden Zentralstellen schriftlich und mündlich auf dieses schreiende. Unrecht hingewiesen und die eheste Beseitigung verlangt.
Ursprünglich war unser Eisenbahnministerium geneigt, diesen bedauernswerten Menschen, von
deinen einige hochbetagt sind, Gnadenpensionen zu bewilligen. Leider wurde später dieser Plan fallen gelassen. Von Wien aus wurde der mündliche Vorschlag gemacht, beide Staaten mögen zusammen die Pensionen zahlen, weicher Vorschlag leider von Prag nicht akzeptiert wurde.
Nachdem alle bisherigen Interventionen bis auf einige wenige Fälle - erfolglos geblieben sind und es doch nicht angeht, brave Menschen weiterhin dem Elend zu Überlassen, richten die Gefertigten an die Gesamtregierung die Aufforderung, raschest dafür zu sorgen, dass diese bedauernswerten Menschen ehestens wieder ihre Pension erhalten.
Ursprünglich handelte es sich um 43 Fälle. Von unserem Eisenbahnministerium wurden 4 Personen übernommen, einige erhalten aus Oesterreich Gnadengaben. Es dürften noch 30 Personen übrig bleiben; davon leben 13 in der südmährischen Gemeinde Höflein. Ein Betrag von 300. 000 Kč jährlich dürfte zur Bezahlung der Pensionen hinreichen.
Die Liquidierung dieser Angelegenheit wäre in folgender Weise erwünscht:
1. Oesterreich zahlt diesen Personen die Pension weiter aus. Das oben zitierte Gesetz kann kein Hindernis sein, es könnte doch wieder geändert werden. Die betreffenden Eisenbahner haben in Oesterreich gearbeitet, daher muss ihnen Oesterreich trotz ihrer tschechoslovakischen Staatsbürgerschaft die Pensionen anweisen.
In diesem Zusammenhang sei darauf verwiesen, dass auf Grund des Wiener Vertrages die Tschechoslovakei zahlreichen in Oesterreich lebenden österreichischen Staatsbürgern nicht nur Pensionen auszahlt, sondern sich auch verpflichten musste, hohe Nachzahlungen flüssig zu machen.
Da müsste es doch möglich sein, im Wege eines ähnlichen Uebereinkommens Oesterreich zu verpflichten, in der Tschechoslovakei lebenden tschechoslowakischen Staatsbürgerin Pensionen zu bezahlen.
Oder 2. Die tschechoslowakische Regierung übernimmt diese Pensionen.
Oder 3. Jede der beiden Regierungen übernimmt die Hälfte der Pension.
Die Unterzeichneten richten an die Gesamtregierung die dringende Frage:
Ist die Regierung bereit, sich raschest dafür einzusetzen, dass diese Eisenbahner ehestens wieder ihre Pensionen erhalten und zwar vom Tage der Pensionseinstellung an gerechnet?
Prag, am 14. März 1935.
Zajiček,
Dr. Bacher, Nitsch, Dr. Holota, Prause, Fedor, Dr. Jabloniczky, Dr. Törköly, Szentiványi, Dr. Szüllö, Dobránsky, Stenzl, Hokky, Oehlinger, Greif, Kunz, Dr. Petersilka, Dr. Mayr-Harting, Bobek, Krumpe, Scharnagl, Fritscher, Dr. Luschka.