A magyar király főkegyúri joga, amelyből az egyházi vagyon felett gyakorolt felügyeleti jog is ered, II. Szilveszter pápa adománya. A főkegyúri jogot az egyház a magyar királynak adta a kereszténység terjesztése körül kifejtett apostoli munkájáért és nem a magyar államnak. A főkegyúri jog és az abból folyó felügyeleti jog az egyházi vagyon felett, tehát a mindenkori magyar király személyes jóga volt. Ezt az egyedül helyes álláspontot foglalta el a magyar törvényhozás is. A magyar király megbizta ugyan a minidenkori magyar vallás és közoktatásügyi minsztert a főkegyúri jogiból folyó ellenőrzési jog gyarkorlásával, de ezzel jogát nem ruházta át a magyar államra. A magyar kultuszminiszter az ellenőrzési jog gyakorlásaiban csak mint a magyar király megtbiztottja járhatott el és nem mint a magyar állam képviselője. Igaz ugyam, hogy a volt magyar területeken a magyar kormány jogutódja a csehszlovák kormány és az egyes magyar minisztériumoké a megfelelő csehszlovák minisztériumok, de ez a jogutódlás nem vonatkozik erre a konkrét esetre. Nem lehet ugyanis a magyar kultuszminiszter jogutódja a csehszlovák belügyminiszter, de más csehszlovák miniszter sem egyszerűen azért, mert általánosan elismert jogszabály az, hogy a helyettesitési hatalom megszűnik, ha megszűnik a megbizó, a helyettesitett személyisége, avagy ha kiesik a megbizott. A csehszlovák kormánynak, vagy egyes minisztereknek pedig a fökegyuri és igy az ellenőrzési jog gyakorlására a magyar király megbizást nem adott, de nem is adhatott. De megszűnt a magyar kultuszminiszter megbízása is. amit a háború utáni magyar törvényhozás teljesen korrektül megállapit és ha a mai magyar kultuszminiszter ezt a jogot de facto mégis gyakorolja, ugy ez csak azért történik, hogy a jövendő magyar király számaira megörizzék az öt megillető személyi jogok teljességét és érintetlenségét. Ez a cél azonban aligha vezérelheti a csehszlovák Irományt.

A fentiek szerint tehát a csehszlovák kormány vagy egyes csehszlovák miniszterek jogutódlása az egyházi vagyon felett gyakorolni kivánt felügyeletben a magyar államjog szerint és általános jogszabályok folytán lehetetlen. De nem alapul a felügyeleti jog a csehszlovák államjogon sem, mert amikor a Csehszlovák köztársaság 1918 évi 11, sz. törvényéivel a volt magyar területeken érvényben hagyta az edig ett érvényes jogot és igy a jogfolytonosságot biztositotta, elismerte egyuttal a magyar törvényhozás fenntvázolt álláspontját a főkegyúri jog kérdésében is és igy az csehszlovák államjoggá vált. De nem vindikálta magának a főkegyúri jogot később sem az alkotmánytörvény megalkotásakor, mert az alkotmánylevél erről a jogról nem tesz emlitést és nem utalja azt sem a köztársasági elnök sem a kormány hatáskörébe. De nem is vindikálhatta magának azért sem, mert a paritás elvét követve a csehszlovák államban minden felekezet egyenlő. Az egyenlőség elvével pedig nem fér össze a fökegyuraság, Más volt a helyzet Magyarországon, ahol a római katolikus vallás államvallás volt.

Érvényes jogszabály továbbá, hogy az individuálisan meghatározott személynek adott jog nem vihető át harmadik személyere az adományozó kifejezett beleegyezése nélkül. A főkegyúri jog gyakorlását pedig a csehszlovák kormány nem vezetheti le az Apostoli Szentszéktől nyert adományozásiból, vagy megegyezésből sem, mert XV. Benedek pápa Öszentsége az 1921 november 21-én az Acta Apostolicae Sedis-ben közölt allocutiojában kijelentette, hogy az uj államok semmiesetre sem követelhetik maguknak azokat a privilégiumokat - amilyen a király főkegyúri joga is - amelyeket az Apostoli Szentszék egykor szerződések és megegyezések alapiján adott egyes államoknak, illetőleg uralkodóknak.

A Csehszlovák köztársaság pedig tudtunkkal azóta nem létesitett a Szentszékkel ezzel a kijelentéssel ellenkező egyezményt és nem kapott az alól az elv alól kivételt statuáló privilégiumot a pápától.

Ezekkel tehát máris eléggé megcáfoltuk Miniszterelnök Ur okfejtését. De tovább megyünk és azt állitjuk, hogy ez a sérelmezett rendelet nemcsak, hogy nem alapul az államjogon, hanem azzal kifejezetten ellenkezik is. Kormányrendeletet csák létező törvény keretei között lehet kiadni annak végrehajtására. A csehszlovák törvényhozás azonban mindmáig nem hozott olyan törvényt, amelyen ez a rendelet alapulhatna és az átvett magyar törvények sem nyújtanak ehhez alapot. Az 1895 évi XLIII. t. c. kimondja ugyana az állam ellenőrzési jogát az egyházi vagyonok felett, de a 20. szakasz kimondottan megjelöli, hogy ez a felügyeleti jog nem vonatkozik az eddig elismert egyházakra, vagyis a római és görögkatolikus, a görög keleti, unitárius, protestáns és zsidó egyházra, hanem csak a jövőben elismerendő egyházakra.

De törvényellenes ez a rendelet még akkor is, ha elismernök még azt is, hogy a király személyi jogkörébe tartozó főkegyuri jogkör átment a csehszlovák kormány jogkörébe, mert a magyar király felügyeleti jogát csak a nagy javadalmakra vonatkozólog gyakorolhatta (püspökség, káptalan, reális apátság, és prépostság, közvetlenül a vallásalap kegyurasága alá tartozó plébániák és a szerzetes rendek közül csupán a panonhalmi főapátság) és az mar a magyar királyi kúria 81. sz. elvi döntése szerint sem vonatkozott a plébániák ingatlanaira. A sérelmes belügyminiszteri rendelet pedig a plébániák vagyonjogi viszonyait is állami ellenőrzésnek veti alá. Ismételten leszögezzük azonban, hogy az előbbi fejtegetéseink szerint a kormányt a főkegyúri jog sem illeti meg.

De nem tekintve a jogi érveket, sérti az idézett kormányrendelet a köztársaságiban alkotmányjogilag kimondot alapelvet, a demokratikus egyenlőséget. Más vallás vagyonát nem vetette alá eddig a kormány ilyen korlátozásoknak, csupán a katolikusokét, holott a római katolikusok a köztársaság lakosságának 80%-át teszik ki, ennek valamint már ezeréves itteni létük következtében valamennyi felekezet között a legjobban kiépített

és a gyakorlatban is bevált szervezettel rendelkeznek. Sokkal inkább szorulnának állami gyámkodásra a kisebb és vagyonilag is rosszabbul megalapozott felekezetek. Nem okolja meg a rendeletet az egyház érdeke sem, mint ahogy ezt a Miniszterelnök Úr állitja, mert az egyházi vagyon eddig mindig hiánytalanul teljesítette a reá háruló kötelességeket és az egyház saját előírásai révén is abban a helyzetben van, hogy vagyonának kezelői felett a legteljesebb ellenőrzést gyakorolhassa. Sőt éppen az ilyen rendeletek teszik lehetetlenné, hogy az egyházi vagyon terjedelmének megfelelő módon tehessen eleget feladatainak.

A kegyuraságon alapuló jogviszony kölcsönös jogok és kötelességek összessége. Nem vindikálhatja magának az állam jogokat, ha ezzel szemben nem vállalja a kötelességeket. Az állami pedig a felügyeleti joggal szemben semminemű kötelességet nem vett magára. Az a körülmény, hogy az állaim hozzájárul a római katolikus papok ellátásához, nem a kegyuraságból folyó esetleges kötelezettség teljesítése, mert az állam egyformán támogatja valamennyi felekezet lelkipásztorát anélkül, hogy a többivel szemben hasonló követelményekkel lepne fel.

A csehszlovák köztársaság nem ismer államvallást, hanem valamennyi elismert felekezetet egyenlőnek tart. Ebből következik, hogy valamennyi felekezettel egyenlően is kell bánnia és nem köthet meg csak egyet a belső viszaonyaiba való beavatkozással anélkül, hogy ezt a többire is ki ne tenjeszsce. Ezzel nem kivánjuk a lobbi felekezet hasonló megkötését, hanem a katolikus egyház felszabadítását a kötöttség alól.

Mindezek alapján Miniszterelnök Úr fentidézett válaszát tudomásul nem vessrűk és kérdjük, hajlandó-e intézkedni, hogy a kormány a római katolikus egyházzal szemben elfoglalt álláspontját megváltoztassa a tényleges jogi helyzetnek megfelelően, ennek folyományaképpen visszavonja a sérelmes belügyminiszteri rendeletet, hogy úgy megszűnjék a római katolikus egyháznak törvényes és jogi alappal nem bíró vagyonjogi megkötöttsége.

A római katolikus egyház tartós háttérbe szorítása és persecutioja csak kultúrharcot eredményezhet, ami nem lehet sem a kormány sem az állam érdeke. Ez az állam tekintélyének csak árthat, mert a római katolikus egyház eddig kultúrharcban még nem maradt alul.

Prága, 1934 december hó.

Dr. Szüllö,

Hokky, Nitsch, dr. Holota, Szentiványi, Fedor, dr. Törköly, Dobránsky, Stenzl, Eckert, Prause, Bobék, Oehlinger, Scharnagl, Fritscher, dr. MayrHarting, Zajíček, Kunz, dr. Luschka, dr. Petersilka, Krumpe, Greif, dr. Jabloniczky.

Původní znění ad 2790/IX.

Interpelláció

Beadják Szüllö Géza dr. nemzetgyűlési képviselő és társai

A Belügyminiszter Úrhoz

a homomnai Sz. M. K. E. helyicsoport működésének az ottani járásfönökség és a szlovenszkói országos hivatal részéről történt megakadályozása tárgyában.

Miniszter Úr!

A Sz. M. K. E. (Szlovenszkói Magyar Kulturegyesület), - amelynek Komáromiban van az országos központja, - » a belügyminisztérium szlovenszkói kirendeltsége Bratislavában« által 1928. jun. 15. én kelt 16. 039 ai 1928 sz. alatt jóváhagyott alapszabályainak 11. §-a értelmében »minden községiben, ahol az egyesületnek 20 rendes tagja lakik, helyi csoportot« alakíthat, így alakult meg a Sz. M. K. E. helyi csoportja Homonnán is 1933. július hó 24. -én 20 taggal s a benyújtott helyicsoport-alapszabályokat a pozsonyi országos hivatal 48. 461/8/ 1933 sz. alatt 1933. máj. 16. án jóváhagyta.

A Sz. M. K. E. célja, az alapszabályok 2. §-a érteimében: »a Szkwenszkó területén élő magyar nép szellemi és kulturális érdekeinek megőrzése és fejlesztése«. Amidőn tehát a szlovenszkói országos hivatal a homonnai Sz. M. X. E. helyicsoport megalakulásának jogosságát elismerte avval, hogy annak külön, - de az anyaegyesület alapszabályival teljesen egyező, - alapszabályait láttamozta, elismerte egyúttal azt is, hogy Homonna magyar lakosságának, - tekintet nélkül annak számára, vagy számbeli arányára, - szintén joga van »szellemi és kulturális érdekeit megőrizni és fejleszteni«.

Az alapszabályok 5. §-ának d. ) pontja értelmében a Sz. M. K. E. - nek és így nelyicsoportjának is joga van »előadások, hangversenyek és műkedvelői előadások« rendezésével anyagi eszközeit előteremteni. A homonnai helyi csoport ezen jogával élni akarván 1933, október l. -én műkedvelői szini előadást akart rendezni a kassai kath. legényegyesület műkedvelőinek vendégfllépésével, nem is a saját javára, de a tiszaujlaki árvízkárosultak fölsegélyezésére, - ezt azonban a homonnai járási hivatal 16. /51. zab ) 1933. sz. végzésével betiltotta, illetve csak ügy engedélyezte, ha az kizárólag szlovák nyelven megy végbe. A betittó végzés a volt magyar belügyminiszter 64, 573/11901 sz. körrendeletének 2. és 6. §§-aira hivatkozott s azt a megokolást fűzte hozzá, hogy

»Homonna község magyar kisebbség nélkül való és a lakosság túlnyomó többségében szlovák nemzetiségű, aminek következtében a csehszlovák polgárok nagy mértékben provokálva volnának a magyar szinielöadás által s igy a közrend, béke és nyugalom megbomlása következhetnék be. «

Ezt a végzést a Sz. M. K. E. helyicsoport vezetősége megfelebbezte a szlovenszkói országos hivatalhoz, ez azonban a felebbezést elutasította s a járási főnökség végzését indokolásának alapján jóváhagyta.

Miniszter Ur! Azon nem csodálkozunk, ha egy vidéki járási főnök nem bir annyi intelligenciával, hogy egy rendeletet, annak szellemét s igazi célját megértse. Ahhoz is hozzászoktunk, hogy egyes járási főnökök ügy vélik legjobban szolgálni az állam érdekeit, hogy nem élvén bele magukat egy szabad és demokratikus köztársaság szellemébe, a nemzeti kisebbségeket minden eszközzel elnyomni igyekeznek. Az ilyen basáskodó náčelníkek prototipusa Kovács Béla homonnai járási tőnök, aki már avval is bebizonyította a homonnai magyar kisebbség kulturális igényeinek elszabotálását, hogy az országos hivatal 1933. május 16. án kelt jóváhagyását csak szeptember 5. én erélyes közbenjárás után adta a helyicsoport vezetőségéinek tudtára. Hosszas volna elmondani azt a sorozatos sérelmes intézkedést, amelyet a magyar kisebbség állandó bosszantására, - sőt ahogy több izben nyíltan is hangoztatta, - minden magyar kiirtására foganatosított.

De az ellen, hogy az országos hivatal egy nyilvánvalóan sérelmes intézkedést, amely a törvényerővel biró rendelet meg nem értésen, vagy félremagyarázásán alapul, a kellően megindokolt felebbezés ellenére is helyiben nagyíjon, föl kell emelnünk tiltakozó szavunkat különösen akkor, ha az alantasabb foku hivatal az intézkedésével magának az országos hivatalnak a jogi álláspontját dezauválja. Mert, ha az országos hivatal az alapszabályok láttamozásával dónak látta a homonnai Sz. M. K. E. fiók létezését és - a járási hivatal annak célkitűzésével egyező működését megakadályozza, - ez a tény lényegében - függelemsértés.

Igaz, hogy az idézett 64. 573/1901 sz. volt magyar B. Ü. M. körrendelet előírja; »a hangversenyek, szavalatok, felolvasások, daltársulati, büvészeti, cirkuszi - egy, vagy több állattal bemutatandó előadások, álarcos menetek, tűzijátékok, anatómiai, panoptikai múzeum, báb - és képszinház, kintorna, sipláda stb, mutatványok előzetes kérvényezését« de csak akkor, ha azok kereseti célból tartatnak. A hivatkozott rendelet 6. §-a szerint azonban még ez esetekben is mindenkor »megadandó« az engedély, ha »annak megtagadását közbiztonsági, közegészségi, vagy más egyéb tekintetek indokolttá nem teszik«. Az ab ovo megtagadás, a nem engedélyezés csak a »szines baba«, »szines golyó«, »monaco«, »mariandri« és »birbics« nevü szerencsejátékokra szól.

Egy alapszabályokkal biró egyesületnek egy másik, szintén alapszabályok szerint működő, egyesület bevonásaival rendezendő műkedvelői

előadása csak nem sorozható az utóbbi »mutatványos játékok« kategóriájába s kereseti céllal rendezett előadásnak sem lehet azt minősíteni, ha annak tiszta haszna nem az egyesek, még csak nem is a rendező egyesületek javára esik, de emberbaráti, jótékony célra fordíttatik.

Nem indokolható a betiltás azzal sem, hogy az előadás a közrend felborítását okozhatta volna, mert az idézett B. U. M. i rendelet csak arra az esetre szól, ha »az engedélyt kérő a saját, valamint a társulatánál működő összes tagok« részéről nem nyújt kellő biztosítékot arra, hogy a fenálló rendőri szabályoknak (pontosan eleget fog tenni.

A járási főnökségnek tehát legföljebb arra lett volna joga, hogy a rendező erkölcsi testűjét s a föllépő szinigárda tagjainak »erkölcsi megbízhatóságát« felülvizsgálja, de arra nem, hogy föltételezze, hogy a rendet, békét és nyugalmat más,

- a rendező testületen és szereplő együttesen kívül álló u. n. felelőtlen elemek zavarják meg. Ha ez az eset fennforog, ugy az illetékes hivatali fórumnak nem az a kötelessége, hogy egy kulturális célu s értéku előadást betiltson, hanem az, hogy az előadás nyugodt és zavartalan megtartását az idegen betolakodók, a kívülről zavart kelteni szándékozók kilátásba helyezett atrocitásai ellen megvédelmezze. Ilyen eseteiket a régi magyar közigazgatás föltételezni sem tudott s ezért nincsen ilyen irányú rendelkezés az idézett rendeletben.

Az ezen alapon való betiltás tehát semmi esetre sem alapulhat az idézett rendeleten, s mivel az ilyen esetekre sem az érvényben levő magyar törvényekben s rendeletekben, még kevésbbé a kulturális szabadságot s a demokratikus elbánást biztosító köztársaság rendeleteiben nincs, nem is lehet, mert maga a demokratikus köztársaság szelleme ilyesmit nem engedhet meg, - a járási főnökség betiltó intézkedése csak törvényellenes lehet. Törvényellenes annál is inkább, mert az idézett körrendeletet egy másik, szintén érvényben maradt pótrendelet, az 1903. február 3. án kelt 15, 587 sz. egésizíti ki. amely egyúttal az előbbi rendelet esetleg félremagyarázható pontjait magyarázza, szellemét megvilágítja. Világosan megmondja ez a pótrendelet, hogy az előbbi »rendelkezéseknek nem az volt a célja, hogy a tudományos jellegű és ismeretterjesztő nyilvános felolvasások, amennyiben azok a törvények értelmében erre hivatott tényezők által rendeztetnek, hatósági korlátozásoknak vetessenek alá«. - Kifejti tovább a rendelet, hogy »mindazon felolvasásokhoz, amelyek konmányhatóságilag láttamozott alapszabályokkal biró, egyesületek által, alapszabályaik keretén belül rendezgetnek... rendőrhatósági engedély nem szükséges«. Az ilyeneket csak akkor kell esetről - esetre tudomásulvétel végett előzetesen bejelenteni, ha az egyesület rendes helyiségén kivül tartatnak.

Az idézett törvényerővel biró rendelet s annak

- szántszándékkal mellőzött, de érvényben lévő.

- pótrendelete tehát a teljes szabadságot biztosítja az alapszabályokkal biró kulturegyesületeknek alapszabályaik keretén belül tartandó előadá-

saik megtartására s igy azok működésének meggátlása e rendeletek alapján a legsúlyosabb elbirálás alá esik.

Kérdjük ezek után a Miniszter Urat:

1. Hajlandó-e a homonnai járási főnökség és az országos hivatal sérelmes végzését e hatóságokkal visszavonatni?

2. Hajlandó-e az idézett rendeletnek és pótrendeletének szellemét rendeletileg megvilágítani valamennyi alárendelt közigazgatósági hatóság részére s ennek folyamán utasítani azokat, hogy a Sz. M. K. E., vagy bármilyen más, alapszabályokkal biró magyar kulturegyesületnek alapszabályaik keretén belül való müködését megengedni kötelesek?

3. Hajlandó-e a rendőrhatóságokat kellő utasításokkal ellátni, abban az irányban, hogy amennyiben a magyar kisebbségi kulturmegmozdulásokat türelmetlen, nemzeti elfogultságban szenvedő, felelőtlen elemek részéről a megzavarás veszedelme fenyegetné, - az előadások nyugodt magatartását akár karhatalommal is biztosítani kötelességüknek tartsák?

Prága, 1934. évi december hó.

Dr. Szüllö,

Szentiványi, dr. Holota, Nitsch, dr. Törköly, Dobránsky, Fedor, dr. Jabloniczky, Hokky, Stenzl, Oehlinger, dr. Mayr-Harting, Zajiček, Fritscher, Scharnagl, Bobek, Eckert, Prause, Krumpe, Greif, dr. Petersilka, Kunz, dr. Luschka.