Az aknaszlatinai kincs tári sóbányamunkások jószágainak legelöszükségletéröl az előző kincstűi állandóan gondoskodott. Legutóbb 1905. évben kimondottan erre a célra vette meg a Páfel-féle ingatlanokat. Erről a vételről minden kétségei kizáróan tanúskodnak a volt magyar pénzügyminiszterek a 95295/905 XIV. sz., továbbá a 104152/905 XIV., valamint a 15074/906 XIV. sz., rendeletei, és az aknaszlatinai föbányahivatal 1919, évi 1279 sz. jelentéséhez csatolt mellékletek, amelyeknek eredetije az Ön vezetése alatt állá minisztériumban, illetve az aknaszlatinai föbányahivatal irattárában feltalalhatók. A fentemlitett vétel a volt magyar földmivelésügyi minisztériummal egyetértöleg történ.

Miután Aknaszlatina lakossága kizárólag bányászokból áll s az üzem ma is fennáll, tehát a lakosságot a legeltetési jog ma is megilleti. Ép ez volt az ok, hogy nevezettek igényüket újból be nem jelentették, mert jogos és díjtalan legelőhasználatukat temészetszerünek találták és vélték az uj bányaigazgatóságnál is.

A fenti alapom Aknaszlatina bányamunkásai s nevezett község képviselötestülete jogosas kérte a régente használt legelők újbóli használatát. Ezt annál bogosabbnak kellett tartaniok, mert az 1924. évi 87 sz. törvény s annak meghoszabbitását tartalmazó új törvény kimondja hogy közlegelöket elidegeniteni, vagy azokai eredeti rendeltetésüktől elvonni nem szabad.

Fenti undokaim alapján tisztelettel kérdem Miniszter Urat:

Hajlandó-e az aknaszlatinai kincstári bányamukásság jószágainak legelöhasználatát biztositó rendelkezést a legsürgősebben kiadni, tekintettel a legeltetési idő elörehaladott állapotára?

Prága, 1931, junius hó.

Miniszter Úr!

Az 1920, évi 140, sz. törvény a nagyüzemek munkásainak 10%-os haszonrészesedést biztosit. Jól tudom, hogy ez a tőrvény Podkarpatská Rus területére nincs kiterjesztve és - bár nem tarthatja senkisen jogosnak Podkarpatská Rus területének eme háttérbeszorítását, mégsem tőmént már több mint tíz éve intézkedés, hogy ez a hátrányos intézkedés megszüntettessék, Sajnos, Podkarpatská Rusban igenkés a nagyüzem, s így igenkocsi a lakosságkereseti és elhelyezkedési lehetősége. Ép ez okból nem volna nagy áldozat, ha ez a törvény s annak a munkásságra vonatkozó kedvező rendelkezése legalább a podkarpatská rusi kincstár üzemekre kiterjesztetnék.

Tisztelettel kérdem a Miniszter Urat:

hajlandó-e sürgősen intézkedi, hogy a fent idézet törvény nemcsak a történelmi országokra és Szlovenszkóra, hanem a podkarpatská rusi nagyüzemekre is kiterjesztessék, vagy legalábbis a komcsiári üzemekre, amelyeknek e téren példái kell statuálnók annál inkább, mert ez jogos, méltányos és igazságos is;

hajlandó-e a legsürgősebben a törvényhozás elé javaslatot terjeszteni, amely e káros megkülönböztetést megszűnteti;

amennyiben törvényhozási ion sürgősen semmiké sem orvosoltatnék e kedvezőtlen helyzet, hogyan óhajtja kárpótolni a kincstári sóbányamunkásokat?

Prága, 1931, június 18.

Miniszter Úr!

Az aknaszlatinai (slatinské doly-i) kincstári sóbányamunkások az 1924. évben tömegesen bocsáttattak el. Az elbocsátás látszólag a munkásszervezetek megbiztottaival töntént tárgyalások után eszközöltetett, mint ezt az 1924, évi november 12.- én felvett jegyzőkönyv egyoldalúan bizonyítja. A munkások elbocsátása nem az összmunkásság megbízottaival lefolytatott tárgyalások után történt meg, mert a jelenvolt szervezeteik megbízottai csak a szervezetükben levő munkásság érdekeit képviseltél és az ezen szervezetekben nem levő semleges munkások érdekét senki sem képviselte, amiét is hulnyomó részben ezeket érte az elbocsátás. Ezek a munkások ép azért nem voltak szervezetne tömörülve, mert azt a jóakaratot tételezték fel a bányaigazgatóság részéről, hogy e sző sorban a munkateljesitményre és nem pedig a szervezkedés mikéntére lesz tekintettél. Régente első sorban az aknaszlatinaiakat, mint képzett bányászokat, - akiknek elődei is ezt a munkát végezték, - vették fel bányamunkára, s csak másodsorban más község lakóit mert ezeknek ez volt nemcsak a fő, hanem egyedüli foglalkozásuk s más foglalkozáshoz nem értettek.

De egy kincstári telepnek első sorban, az a feladata és rendeltetése, hogy az ottani munkásoknak kenyeret és megélhetést adjon, s csak másodsorban kell jol jövedelmező vállalkozásnak lennie. Az aknaszlatinai bányaüzem oly szerencsés helazetben van, hogy mindkét feladatnak kitünöen megfelelhet. A közmunkaügyi minisztériumnak, amelynek hatáskörébe tartozik bányatelep, egyenesen az a feladata, hogy munkaalkalmat teremtsen, de semmi esetesem az, hogy a munkásokat kenyerüktől megfossza. Azért tisztelettea kérdem a Miniszter Urat:

Hajlandó-e az aknaszlatinai munkásokat újból szolgálatba állitani s nemcsak egy részét szezonmnukára, hanem állandó keresetre felvenni, hogy igy a sok kenyértelen munkanélküli újból keresethez jusson?

Ez annál könnyebben válik lehetségessé, mert az aknaszlatinai bányatelep még így is jelentékenyen jövedelmező kincstári üzem lesz s a demokrácia előírta követelményeknek is meg fog felelni?

Prága, 1931, junius hó.