Az ilyen jogi tények azt igazolják, hogy a parlamentarizmus betegségének meggyógyításáról csak egy olyan uj házszabály megalkotása esetén lehet szó, amely uj házszabályok a valódi parlamentarizmust is kell hogy meghozzák.

A köztársaságban nincsen parlamentarizmus. Először meg kell teremteni ezt és amikor ez megtörtént, a jog uralmának érdekében, akkor lehet arról beszélni, hogy a köztársaság életében a parlamentarizmus megkezdte a maga müködését. Meg kell tehát elsősorban alkotni azokat a törvényeket, amelyek magát a parlamentet, a parlamentarizmust és annak a joguralom érdekében való működését lehetővé teszik. Elsősorban is meg kell csinálni az alkotmányreviziót, az uj választási törvényt, a választókerületek uj beosztását megállapító törvényt, meg kell hozni a választási bíróság jog- és hatáskörét ujonnan szabályozó törvényt és csak azután, vagy pedig junktimban ezekkel kell az ezen alaptörvényeknek nevezhető törvények megalkotásával együtt a házszabályrevizió kérdését is tárgyalni.

Feltétlenül szükséges volna tehát elsősorban ezeknek a törvényeknek a megalkotása, mert maga a köztársasági Elnök mondotta 1928 október 28.-i jubileumi nyilatkozatában, hogy szükség van az alkotmányrevizióra, szükség van a választási törvények reviziójára és szükség van a házszabály reviziójára. 1928 -tól a mai napig nem tartotta szükségesnek a kormányzat az államfő kívánságát és akaratát teljesíteni.

Most azt mondják, hogy maga a parlamentarizmus van válságban és ezért most, jó későn, látják, hogy valamit tenni kell és ezen mondvacsinált időpontot és indokot használják fel és mondják azt, hoggy a parlamenti életet kell meggyógyítani. Rendben van! Mondjuk és beszéljünk arról, hogy meg kell gyógyítani a parlamenti életet. Kérdem azonban, lehetséges-e és helyes-e az a gyógyítás, amely csupán tüneti kezelésekből áll? Ennek nem lehet sikere. Lehet a szívbajost úgy gyógyítani, hogy a beteg életétől elzárunk minden friss levegőt és az egész beteg életnek működését belekényszerítjük egy zugba, a bizottságokba, ahol a friss, éltető levegő hiánya miatt a beteg csak fuldoklik. A bizottságosdi, ahogy az a házszabályokban elő van írva, voltaképen megfojtója magának a népakaratnak, megölője a parlament szuverénitásának és bünrészese a végrehajtóhatalom azon visszaélésének, amely a parlamentet maga alá gyűrve, szubordináltjává, nagy gyerm ekek játékszerévé teszi.

Ha gyógyítani akarunk, akkor a betegség alapokát kell megtalálni és ott kell kezdeni a gyógyítást. Ezért élek én a házszabályok módosításá nak tárgyalásánál a sortartás kifogásával, amikor azt mondom, hogy először az alapvető törvényeket és reviziókat kell végrehajtani és csak azután, vagy csak azokkal junktimban lehet a házszabályok módosításáról beszélni, mert nem elégséges csak részletmódosítás, hanem egy teljesen uj házszabály-revizióra van szükség.

Meg kell először alkotni az alkotmány és jogbiztosító törvényeket és amikor a szabadság, a nemzeti egyenjoguság és testvériség valósága biztosítva van, akkor lehet majd a házszabályokkal foglalkozni. Az olyan módosítások, amiket ez a javaslat is céloz, hogy például nagyobb legyen a szubordináció, amely csak arról dönt, hogy a fegyelmi jog megengedi-e a botbüntetést és amely azt határozza meg, hogy a parlamentben a leckét hogyan kell felmondani, amely az interpellációk beadásánál és megválaszolásánál egészen megtévesztő intézkedéseket tesz, mert hiszen előírja, hogyha az interpellációt 21 képviselő aláírja, akkor azt nyilvánosan is tárgyalni lehet, ha a ház többsége azt elhatározza. Nagyon jól tudják, akik ennek a módosításnak idevonatkozó paragrafusát megalkották, hogy az a feltétel "hogyha a ház megszavazza", csak egészen rendkívüli és kivételes esetben következik be mert például a nemzeti kisebbségi képviselőknek interpellációját a ház többsége sohasem szavazta meg és így azok a képvi selők sohasem számíthatnak arra, hogy interpellációik nyilvánosan tárgyaltassanak.

Az ilyen módosítások nem fogják meggyógyítani, hanem csak öregbíteni a létező bajt és az ilyen módosításoktól nem gyógyul meg a beteg, hanem az orvosságtól hal meg direkt.

Mélyen tisztelt ház! Ha részletkérdések tekintetében szükséges a módosítás, akkor nagyon csodálkozom azon, hogy olyan részleteket nem láttak meg a tisztelt javaslatot-benyujtók, az alkotmányj gi bizottság és annak albizottsága, amelyek a parlament müködését úgyszólván illuzóriussá teszik és amelyek lehetetlen körülmények közé állítják azokat a képviselőket, akik a parlamentben gyakorlandó kötelezettségeket komolyan veszik és komolyan akarnák teljesíteni mandátumukat, hivatásukat.

Közismert, dolog, hogy a parlament munkaképessége nincsen semmiféleképen sem kihasználva és ezáltal a nép részvétele a törvényhozásban úgyszólván hidegre van állítva. Hetekig, sőt hónapokig szünetel a parlament müködése és amikor azután mégis elhatározzák, hogy a parlamentre is valami tekintetben szükség van, amikor végre a végrehajtóhatalom nagy kegyesen hozzájárul a parlament összehívásához, akkor azt csinálják, hogy a törvényjavaslatokat úgy és olyan időpontban adják a törvényhozóknak rendelkezésre, amikor már nincs többé fizikai idő arra, hogy az a képviselő, vagy szenátor az illető törvényjavaslattal behatóan foglalkozzék, hogy ehhez a köz érdekében szükséges nyilatkozatot megtegye, hogy javítani igyekezzék és hogy a nép érdekében való törvényhozásnak útját egyengesse.

Nem kell azt bizonyítani, hogy itt akárhányszor az történik, hogy tíz perce sincs egy képviselőnek ahhoz, hogy a neki kiosztott törvényjavaslatot áttanulmányozhassa, nem beszélve arról, hogy a törvényjavaslattal kellőképen és komolyan foglalkozhassék. Nekünk, magyar nemzeti kisebbségi törvényhozóknak még az a nehézségünk is van, hogy a törvényhozás munkáját képező törvényjavaslatokat és indítványokat, amiket a kormány képviselői nyujtanak be, a mi nyelvünkön nem is közlik velünk. Pedig a német nemzeti kisebbségnek a kormány javaslatai és indítványai mindig német nyelven is kiadatnak, úgyhogy ugyanezen a jogalapon ugyanaz a jog illet bennünket is, mint a német nemzeti kisebbségek törvényhozóit.

Ezen kérésünket a ház volt elnökéhez, a mostani miniszterelnökhöz írásban is beterjesztettük, több mint egy évvel ezelőtt és hivatkozva a precedensre, kértük, hogy a kormány javaslatai és indítványai magyar nyelven is közöltessenek. Malypetr miniszterelnök úr kétszer is kilátásba helyezte kérelmünknek kedvező elintézését, ez azonban mind a mai napig meg nem történt, sem a mostani házelnökség nem foglalkozott kérelmünkkel. Kérésünket, amit írásban a házelnökséghez is beadtunk, ez alkalommal innen is megsürgetem és követeljük azt, hogy kérvényünket mindenféleképen elintézzék, mert hiszen ahhoz, hogy kérelmet intézzünk és kérelmünk elintézését várjuk, ahhoz nekünk kétségbevo nhatatlan jogunk van. (Předsednictví převzal místopředseda Špatný.)

Az szintén nagy sérelem és rossz munkabeosztás, hogy a parlamentet sokszor csak egy félórára hívják össze és ezért a szlovenszkói és ruszinszkói, képviselőknek tizenhét órás utat kell megtenniök, hogy egy félórai formális, semmiféle jelentőséggel nem bíró űlésen jelen legyenek és hogy egy fél óra múlva visszaküldjék azt a képviselőt, aki 17 órás utat tett meg csak azért, hogy a semmittevés látszatában közreműködjék. Három napjába kerül ilyen körülmények között annak a képviselőnek ez a félórai űlés, aki 17 órai vasuti utazást vesz igénybe, hogy a parlament hiábavaló munkájában résztvegyen.

Erről kellett volna sürgősen gondoskodni, mert akkor arról lehetne beszélni, hogy a parlament maga sem tudja tovább türni azt, hogy a törvényhozás semmittevésre legyen kárhoztatva és megbízóinak, a népnek, a népakaratnak érdekében joga van a parlamentnek felemelni szavát és igényelni a komoly munka biztosítását.

Ezekről a részletkérdésekről nem olvasunk semmit az előttünk fekvő javaslatban. Viszont azok a kérdések, amelyek a tárgyalás anyagát képezik, voltaképen benne vannak az eredeti házszabályokban és így a valóságban nem jelent nek jelentős módosítást. Többet akartak, reformáció in peiust akartak végezni és talán kisebb mértékben ezek a módosítások is ilyen eknek minősíthetők, de alapvető munkát, reformáció in meliust egyáltalában nem tartalmaznak.

Az a mentalitás, amely a kormányt az említett indokokból házszabálymódosításra készteti, amely a sajtószabadság megnyirbálását, a kolportázsjog megvoná sát, a jogtalan cenzura jogtalan kezelését célozza, amely a községi válassztási rend olyan megváltoztatását kívánja, hogy a választók akaratán kívül a választás időtartamát, a választók megkérdezése nélkül, egyszerüen hatalmi szóval, még további két évre kitolja és hat évi időtartam vá változtassa, amely a községi bírák megválasztásának hatályosságát a kormányhatóság jóváhagyásától teszi függővé, amely törvényes eljárás nélkül a hatalmi tényezőknek diskrecionális jogot akar adni a megbízhatatlanoknak jelzett tisztviselők és bírák elbocsátására, csak azt igazolja, hogy a hatalom a demokratikus önkény ralomnak teljességét akarja kiépíteni, csak azt igazolja, hogy a kormánynak lelkiismerete rossz és ezért minden igaz, vagy igazságot hirdető szót el akar fojtani és végül azt igazolja, hogy a többség szavazatát kényszer útján akarja a felhatalmazásokkal való kormányzáshoz megszerezni, vagyis valójában a kormányzat áldiktaturára törekszik.

Dr. Fajnor Vladimír, a Legfelsőbb bíróság elnöke mondotta egy nyilvános beszédében, hogy "a köztársaságban a jog, a törvény és az igazság elve visszavonulóban, a hatalom és főkép a politikai hatalomnak elve előnyomulóban van." Ezzel a mentalitással, amely hatalmat fokozó törvényalkotást céloz, teljesen igazolva van ez, amit dr. Fajnnor mondott és én ezt innen, a fórumról hangsulyozom, hogy az egész világ tudja meg, hogy ezt a megállapítást nem mi, egy nemzeti kisebbség tagjai, de a Legfelsőbb bíróság elnöke állapítja meg és teszi és, hogy ennek a megállapításnak a hátrányait mi, nemzeti kisebbség tagjai szenvedjük a legjobban, azt nem igen kell bizonyítani.

Végtére is a köztársaság Elnöke mondotta akkor, amikor a Reichsratnak még tagja volt, hogy a kisebbségnek nincs más fegyvere, mint a fórumról kikiáltani ażt, ami törvénytelen, igazságtalan és jogtalan, amire a kisebbségek tagjai el vannak itélve, hogy elszenvedjék azokat. A jog fensége, a joguralom biztonsága a köztársaság megalakulása óta hiányzott és hiányzik ma is és a sok helyes megállapítás után, amik az államfő szájából több alkalommal elhangzottak, nem a fejlődés biztosítása, de a létező rossz állapot rosszabbodása következett be. És mindez nem véletlenségből, vagy a viszonyok kényszerüségéből, de tendenciózusan, a reformáció in peius útján.

Ebbe a reformációba esik bele a házszabály részleges módosításának törvényjavaslata is. Ezen állításom igaza kiáll minden jogos és helyes kritikát. Mert mi is az a jogura om? Az a közállapot, amely. Angliában van, ahol a jog és csakis a jog és nem a szeszély kormányozza a népeket és a népek is egyedül csak a jog szerint kívánnak kormányoztatni, ahol megvan a jognak azon belső tisztelete, a legalitásnak ama szeretete, az erőszak íránti azon ellenszenv, amely nélkül szabad népet elképzelni nem lehet, ahol az állampolgárokat csakis törvénysértésért lehet büntetni, de másért nem, ahol a kormánynak nincsen arbitrárius hatalma, ahol a kormányt diszkrecionális jogok úgyszólván nem illetik, mert ahol diszkréció van, ott tere van az önkénynek is és a kormányhatalom diszkrécionális hatalma a köztársaságban épúgy mint a monarchiában az alattvalók törvényes szabadságának bizonytalanságát jelenti.

Nálunk ilyen értelemben a joguralomról beszélni sem lehet. Ahol a személyes szabadság védelme teljesen tökéletlen, ahol egyes letartóztatottaknak hónapokig sem mondják meg, hogy miért vannak letartóztatva, ahol az igazságügyminiszter évekkel ezelőtt elismerte, hogy a rendtörvény módosításra szorul és a felső bíróságok jogkiterjesztő magyarázatait helyteleneknek mondotta és a reformációt beigérte, de három év óta semmi sem történt, ellenben beharangozzák a rendtörvény megszigorítását, ahol sajtószabadság nincs, de a hatalmi politika érdekében gyakorolt jogtalan cenzura van, ahol a kolportázs betiltásának kérdését nem a jog és törvény írányítja, ahol nincsen önkormányzat, mert az az uj törekvés, hogy a községi bírákat ki fogják nevezni, illetve a felettes hatóságok a választást jóvá fogják hagyni, ahol az alkotmányjogok biztosítékait a végrehajtó-hatalom nem respektálja és 14 év óta nem nyujtja be a miniszteriális törvényt, a gyülekezési és egyesülési jogot szabályozó törvényt, a bírói függetlenséget egyáltalában nem szabályozza, ahol a Legfelsőbb bíróság elnökének kijelentése szerint nincs bírói függetlenség, ahol a Legfelsőbb közigazgatási bíróság döntéseit a végrehajtó-hatalom nem respektálja, ahol ezeket a döntésseket nem lehet kivárni, mert a benyujtott panaszra csak három év mulva következik döntés, amikor arra már nincs szükség, ahol a népek önrendelkezési joga konfiskálva van, ahol meg van döntve az a jogszabály, hogy büncselekmény csak az, amit a törvény ennek deklarál, ahol a közigazgatási tisztviselőknek joguk van olyan cselekményeket, amiket a törvény nem deklarál büncselekménynek, büncselekményeknek minősíteni, ahol az adóvégrehajtónak joga van, hogy uton-útfélen megmotozhassa az adózót és a nála talált pénzt, ha az egy harmadik személynek a tulajdonát képezi, vagy pedig megélhetéséhez szükséges, minden kimélet nélkül lefoglalhassa, ahol a biztosítási végrehajtásoknál is meg van engedve, hogy az adósnak utolsó bútordarabját is elhurcolják, ahol a parlament mindenhatósága helyet a végrehajtóhatalom mindenhatósága grasszál, ahol az egyenlő elbánás elve úgy érvényesül, hogy a nemzeti kisebbségek másodrendü polgárok, ott meg lehet állapítani azt, hogy a jog uralmáról beszélni sem lehet, ott Macht geht vor Recht elve érvényesül, vagyis abszolutizmus, elnyomás van a köztársaságban, amit a nem teljes értékü nemzeti kisebbségek szenvednek meg.

Az ilyen állapotok között természetes, hogy nem nagyon jó lábon áll a törvény tisztelete. A köztársaság Elnöke mondta egyszer egy angol államférfiunak "hogyha egy állításnak bizonyosságát akarjuk bizonyítani, akkor nem az elveknek hangoztatása és azoknak ismertetése a hatásos eszköz, hanem a leghatásosabb eszköz az, hogyha megtörtént tényekre közvetlenül hivatkozunk." Ezen felfogás alapján én most olyan konkrét tényekre fogok rámutatni, amelyek azt igazolják, hogy a törvény tisztelete ebben a köztársaságban abszolute nem áll magasan és hogy maguk a hatóságok működnek közre abban, hogy a törvény tisztelete és a törvénybe vetett hit csökkenjen. (Posl. dr Markovič: Ako to súvisí s programom, čo teraz vykladáte?) Nem értem, amit mondani méltóztatik. Ha azt kívánja, hogy reflektáljak reá, tessék magyarul mondani. (Posl. dr Markovič: Tak, to je chyba!)

Rimaszombat képviselőtestületét három és fél évvel ezelőtt feloszlatták. A feloszlatást egy kormánybiztos kinevezése követte. A kormánybiztosi éra harmadik évében a kormánybiztos két millióért eladta a város tulaj donát képező villamostelepet a Stredoslovenská közhasznu társaságnak. Ez ellen a cselekedet ellen felebbezéssel élt a város lakossága, de a pozsonyi Országos hivattal a felebbezést elutasította. Az Országos hivatal az elutasítás indokolásában hivatkozik az 1886. évi XXII. t. c. 61. szakaszára, amely a magyar községi törvény és azt mondja, hogy ennek a hivatkozott szakasznak második és harmadik bekezdése a Csehszlovák köztársasáágban is érvényben van. Az említett mâsodik szakasz azt mondja, ho gyha egy községnek képviselőtestülete fel lesz oszlatva, akkor az uj választás egy éven belül kiírandó és megtartandó. Vagyis ez voltaképen kategorikus imperativus arra, hogy egy év eltelte előtt az uj választásnak meg kell történnie és a községi élet írányítását az önkormányzatnak vissza kell adni. Erre a törvényre hivatkozik a pozsonyi Országos hivatal akkor, amikor tudja, hogy két esztendeig, az egy év eltelte után, sem intézkedett az irányban, hogy Rimasszombat városában az uj választás megtörténjék.

Ez a hivatkozás világosan bizonyítja azt, hogy a szlovenszkói Országos hivatal nem respektálta a törvényt, de igazolja azt is, hogy, tudatában az ervényes törvénynek, hagyta, hogy a törvénytelenség tovább folyjék, hagyta, hogy a kormánybiztosnak uralma, dacára annak, hhogy a törvény világosan kiírja, hogy az csak egy évre terjedhet, további két évvel meghosszabbíttassék és a kormánybiztos müködésének harmadik évében, amikor már két éve ipso jure megszünt minden joga és hatásköre, jogtalanul elkövetett jogi cselekedetét, a város vagyonának eladását jóváhagyta, dacára, annak, hogy a Legfelsőbb közigazgatási bíróság döntése is kimondja, hogy a ko rmánybiz tos jog- és hatásköre csak a folyó ügyek intézésére szorítkozhatik.

Ha maga az Országos hivatal ténykedésével bizonyítja, hogy a törvényt nem respektálja, hogy a törvényt nem tiszteli, annak érvényt nem szerez, akkor igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy az egyszerü ember, aki bízik a törvényekben, az ilyen tényeknek láttára elveszti a törvényekbe vetett hitét.

De tovább megyek. Három és fél év után végre kiírták Rimaszombatban a községi választásokat. A választások megtörténtek, azok jogerőre is emelkedtek, tehát Rimaszombatnak törvényesen és jogerősen megválasztott képviselőtestülete volt. Megválasztották a községi bírót, helyetteseit és a községi tanácsot. Ez ellen a választás ellen egyesek kifogással éltek. A kifogás folytán a másodfoku politikai hatóság megsemmisítette a választást május 2.-án, azonban az erről szóló végzést a közérdek ellenére, rejtett indokból visszatartotta egészen e hó 20.-áig. Ezt az intervallumot felhasználták a hatalmasok arra, hogy a kormánybiztos lemondott és az ő helyére egy uj kormánybiztost neveztek ki akkor, amikor nincs is feloszlatot képviselőtestület és amikor úgyszolván két heti idő múlva ugyis bekövetkezik az uj választás és az uj választás folytán az uj önkormányzatnak az előljárók részéről történő átvétele.

Hát ez is világos törvénysértés és példa arra, hogy a törvény a hatalmi politikának csak arra való, hogy azt kijátszák. Nincs meg még a hatósági tényezőkb en sem az a kötelességérzet és az a tudat, hogy cselekedeteikkel bizonyitsák, hogy a törvényt azért hozzák, hogy megtartsák, mert ők maguk játszák azt ki, akik a törvény rendelkezéseinek őrei kell hogy legyenek. Az ilyen körülmények között abszolute nem lehet itt beszélni törvénytiszteletről, de nem lehet beszélni arról seem, hogy itt az igazságnak és a jog uralmának kifejlődése, a törvényesség szempontj ának megóvása egy probléma lenne, vagy egy irány lenne, amit a végrehajtó-hatalom mindenképen meg akarna valósítani.

Az 1922. evi 243 sz. törvény 28. szakasza diszkrecionális hatalmat ad, mert azt modja, hogy a zsupán feloszlathatja a községi képviselőtestületet és gondoskodik egyuttal a községi élet ideiglenes vezetéséről. Az 1886. évi XXII. t. c. 61. szakaszát, illetve annak második és harmadik bekezdését a szlovenszkói Országos hivatal a Csehszlovák köztársaságban is érvényesnek mondja és azt is mondja, hogy az ilyen feloszlatási joggal csak akkor lehet élni, ha törvénysértés esete forog fenn, vagy ha a képviselőtestület a város vagyonát megkárosítja. Hát miért kellett az említett szakasznak első bekezdésében említett rendelkezését hatályon kívül helyezni, amely pedig jog- és alkotmánybiztosítékot tartalmaz? Ez is bizonyítja, hogy a köztársaság kormányzata egyáltalában nem törődik a jog uralmával és a szabadság biztosításával.

Egyik tételem az volt, hogy bebizonyítsam, hogy az a mentalitás, amely a mostani uj és kivételes törvényeknek révén a szabadság lehetőségét korlátozzák, azt a célt szolgálják, hogy itt az önkényuralmat csak fokozzák. Hát kérem, ahol joguralom nincs, ott kényuralom van. Én bebizonyítottam, hogy itt joguralom nincs, tehát nem szorul bizonyításra az a tétel, hogy itt kényuralom van. És miután demokrácia van a köztársaságban - legalább a köztársaság állítja ezt és a kormánypárti szónokok és miniszterek mindig ezt a tételt hangoztatják - tehát egész találó az az elnevezés, hogy itt demokratikus önkényuralom van. Ennek a demokratikus önkényuralomnak kell véget vetni és a jog uralmát kell visszaállítani. Ez a sürgős feladat és nem az, hogy kicsinyes dolgokat, hogy részleges házszabálymódosításokat csináljanak, mert ennek voltaképen szintén csak az a célja, hogy még nagyobb hatalmat és még nagyobb korlátlanságot adjon a kormánynak és a végrehajtó-hatalomnak arra, hogy omnipotenciáját a képviselőházban csak fokozza és a nép akaratának érvényesülését lehetetlenné tegye.

Igaz az, amit Fajnor Vladimir dr. a Legfelsőbb bíróság elnöke mond, hogy ebben a köztársaságban a jog, a törvény és igazság elve visszavonulóban van. Az igazság kérdése például erősen érintve van a nemzeti önrendelkezési jog elvénél. A nemzeti önrendelkezés joga megillet minden népet, az nem lehet kétséges, hiszen ezt elismeri a köztársaság Elnöke is minden írott munkájában. A franciák nyugalmazott miniszterelnöke, Herriot, Mac Donald, Borah és sok más igazságszerető államférfiu mondja, hogy minden népnek joga van a maga sorsáról intézkedni és amikor ezt a jogát elveszik tőle, akkor igazságtalanság történik vele sz emben. Az talán nem szenved kétséget, hogy az igazságtalanságot meg kell szüntetni.

Hát kérem, itt Csehszlovákiában is vannak már igazságszerető emberek, akik maguk is állítják, hogy azt az igazságtalanságot, amely a népek önrendelkezési jogának konfiskálásából állt elő, meg kell szüntetni. Ha ezt mindenképen akadályozzák, akkor tanuságot tesznek arról, hogy itt az igazságosság nem egy oly principi um, amit az állam érdekében megvalósítandónak tartanak, pedig a köztársaság Elnöke mondotta, hogy a jognak és igazságnak a védelme érdeke mindenkinek, a köztársaság minden polgárának, mert enélkül a köztársaság fennmaradását sem lehet biztosítani. Ezek egy nem elfogult nemzeti késebbségi képviselő, hanem az államfő ajkáról elhangzott szavak és így kell, hogy intelemül szolgáljanak minden polgár sszámára.

Azt mondja a köztársasági Elnök úr, hogy az erőszaknak és hazugságnak meg kell szünni úgy a beléletben, mint a külpolitikai életben és mégis azt látjuk, hogy ennek az intelemnek abszolute semmi foganatja nincsen, mert úgy a belétben, mint a külpolitikában ez az intelem teljesen negligálva van. Itt nem törődnek azzal, hogy a jogtalanság és igazságtalans ág szenvedéseket okoz és szenvedélyeket kelt fel. Itt nem törődnek sokat azzal, hogy azok az igazságtalanságok és olyan telivér valótlanságok, amelyek a külpolitikában is elhangzanak, hogy itt minden ember meg van elégedve sorsával és senkisem bánkódik azon, hogy a nemzeti önrendelkezési jog velünk szemben nem érvényesülhet.

Hát engedelmet kérek, nekünk jogunk van, hogy felemeljük sz avunkat az ellen, hogy velünk szemben a jog, a törvény és igazság nem érvényesül.

Amíg ezek a rendelkezések, amíg a parlamentarizmusnak a szuverénitása nincs meg, amig a jog, törvény és igazság velünk szemben nem érvényesül, addig mi nem fogadhatunk el ilyen jelentéktelen házszabály módosítást, amely a mai tárgyalásnak alapját képezi.

Nekünk tiszta a célunk, mi tisztán állunk mindenki előtt. Mi igenis nemzeti önrendelkezési jogunkat akarjuk érvényesíteni és amíg annak igazsága meg nem jön, respektáljuk az alkotmányt, respektáljuk a törvényeket, teljesítjük állampolgári kötelességeinket, de igazsághoz való jogunkat, az igazzságot követelő rendelkezéseket követelni fogjuk és nem hagyjuk elnémítani magunkat.

A törvényjavaslatot nem fogodom el.

Hohes Haus! Nach langer Zeit hat wieder einmal ein Antrag eine etwas lebhaftere Auseinandersetzung ausgelöst. Das čechoslovakische Parlament, das Abgeordnetenhaus hat in der letzten Zeit eine Lammsgeduld und eine Ruhe an den Tag gelegt, wie man sie selten antrifft. Die wi chtigsten, die Bevölkerung schwer belastenden Gesetze sind in aller Ruhe angenommen worden, und gerade in dieser Zeit kommt die Regierung mit einer Vorlage, in der neuerdings die Rechte der Abgeordneten und des Hauses geschmälert werden sollen. Und doch sind schon in der ersten, von der revolutionären Nationalversammlung bes chlossenen Geschäftsordnung derartig drakoni he Maßnahmen gesetzlich festgelegt, daß man an eine Erweiterung derselben nicht gedacht hat.

Sie wollen, meine Herren, das Parlament mundtot machen. Sie führen dadurch den Parlamentarismus ad absurdum und führen quasi eine parlamentarische Diktatur ein, die, soweit ich informiert bin und gewiß auch die meisten der Herren, seitens der Bevölkerung und der Steuerträger nicht gewünscht wird. Die strengen Maßnahmen, die schon von der ersten Nationalversammlung beschlossen worden sind, wurden meines Wissens erst ein einzigesmal, wenn ich nicht sehr irre, und zwar in der ersten Sitzung dieser Session in Anwendung gebracht. Seit dieser Zeit ist das Präsidium mit den Bestimmungen der Geschäftsordnung ausgekommen. Wenn Sie eine Debatte, wenn Sie eine kleine Obstruktion unmöglich machen wollen, müssen Sie bedenken, daß nur im Wettstreit der Meinungen eine Klärung herbeigeführt werden kann und muß, und daß man gegen derartige diktatorische Maßnahmen denn doch in aller Form Stellung nehmen muß.

Ich erlaube mir, in aller Kürze im Namen meiner Parteigenossen zu dem in Verhandlung stehenden Gegenstande folgende Bemerkungen zu machen: Der vorliegende Gesetzentwurf, der erst das Anfangsglied einer nach der Auffassung seiner Initiatoren zum Schutze der demokratischen Einrichtungen des Staates gedachten Kette legislatorischer Maßnahmen darstellt, kann uns nicht nur in keiner Weise befriedigen, sondern wir sehen uns vielmehr veranlaßt, aus grundsätzlichen Erwägungen schon heute auf das nachdrücklichste unsere warnende Stimmen zu erheben.

Nicht dadurch kann die Demokratie verteidigt werden, daß aus ihrem Bau ein Stein nach dem anderen herausgenommen wird und sie so jener Werkzeuge beraubt wird, deren sie unter allen Umständen bedarf, wenn sie sich ni cht selbst untreu werden oder gar ihren Daseinszweck und ihre Daseinsberechtigung verleugnen soll. Eine der fundamentalsten Voraussetzungen der Demokratie, wenn sie als Staatsform des über sein Schicksal entscheidenden Staatsvolkes wirksam werden soll, ist das Recht der Meinungsäußerung in Wort und Schrift. Dieses Recht wurde im Laufe einer jahrhundertelangngen Entwicklung in langen Kämpfen errungen, wobei für die berufenen Repräsentanten des Volkes in den Volksvertretungen eine Reihe besonderer Bestimmungen getroffen werden mußte, um ihnen die Unabhängigkeit bei der Vertretung der ihnen anvertrauten Rechte und Interessen zu gewährleisten. So sehr wir jeden Mißbrauch des Rechtes der freien Meinungsäußerung und Ausschreitungen, die die Würde der Volksvertretung verletzten, mißbilligen, können wir weiteren Einschränkungen des Rechtes der Volksvertreter, ihre Auffassungen ungehindert zum Ausdruck zu bringen, in keiner Weise zustimm en, sondern müssen sie mit aller Entschiedenheit ablehnen. Was die čechoslovakische Gesetzgeb ung betrifft, so enthält sie bereits die Möglichkeit auch zur Abwehr von Mißbräuchen, daß damit das Auslangen gefunden werden kann und auch gefunden wird.