Wir erwarten nur, daß dem unverbindlichen Vorschlag des Herrn Ministers für Schulwesen und Volkskultur bald ein Entwurf folgt, und wir sagen für diesen Gesetzentwurf, beziehungsweise seine Verwirklichung, schon heute unsere Mitarbeit voraus. Schule und Lehrerschaft ist uns eins. Wir wissen, daß der Lehrer die Schule macht und daß er es ist, der der Schule die Ausdrucksform gibt. Dieser Aufgabe kann der Lehrer allerdings nur gerecht werden, wenn ihn die Grundlagen hiezu gegeben sind. Diese Grundlagen bestehen ideell in der tadellosen Vorbildung, die wir durch die Mitarbeit an der Schulreform zu fördern beabsichtigen, materiell bestehen diese Grundlagen in der sorgenfreien Lebensmöglichkeit. Wir werden sowohl an der ideellen, wie an der materiellen Seite, wie sie hier von mir angeführt wurde, mitarbeiten. Die materielle Seite des Standes der Lehrer, der die Schule macht, der der Schule den ganzen Ausdruck gibt, war in der letzten Zeit nach Berichten wieder gefährdet. Es scheint zwar, daß das Projekt der Regierung, abermals einen Abbau der Beamten- und Lehrergehalte vorzunehmen, fallen gelassen worden ist, vorläufig ist ein solcher Gehaltsabbau aber auch durch nichts begründet. Die amtliche Indexziffer für die gesamte Lebenshaltung ist noch immer nahezu 1000, während der Gehaltsindex knapp 500 erreicht, so daß die öffentlichen Angestellten in Wirklichkeit kaum mehr als die Hälfte der Friedensbezüge erhalten. Unter solchen Umständen darf das Projekt eines Gehaltabbaues bei den Staatsbeamten und Lehrern nicht erst in Erwägung gezogen werden, insbesondere sollte man sich nicht beauftragt fühlen, den Abbau der sozialen Errungenschaften, der Gewährung der Familienund Kinderzulagen und die Zulagen für ledige Familienerhalter, zu vollführen. Wir begreifen dies von einer Regierung, in der die sozialistischen Parteien doch keinen unwesentlichen Platz einnehmen, ganz und gar nicht. Die deutsche nationalsozialistische Arbeiterpartei, als deren Vertreter ich hier spreche, tritt für den wirtschaftlichen Schutz der Staatsbeamten und Lehrer ein. Sie wird sich gegen jeden Ans chlag auf dieselben zur Wehr setzen. Die deutsche nationalsozialistische Arbeiterpartei fordert in Erfüllung ihrer Aufgabe, dem Schutz der wirtschaftlichen Existenz der Lehrer und Staatsbeamten zu dienen, daß die durch das Gesetz vom 13. Juli 1922, Nr. 251, für die Bürgerschullehrer herbeigeführten Schädigungen beseitigt werden, und fordert eine gerechte Entlohnung dieser Gruppe im Sinne der vom Senat am 13. Juli 1922 gefaßten Entschließung, weiter die Aufhebung der durch das erwähnte Gesetz auch für die Handarbeitslehrerinnen entstandenen empfindlichen Nachteile und endlich die Regelung der Rechtsverhältnisse der Kindergärtnerinnen, die von der Regierung schon so oft versprochen worden ist, die aber aus dem Schoße der Regierung nicht hervorgehen will, schließlich die Beseitigung jener ungerechten Unterschiede in den Bezügen der Ruheständler, die sich in den verschiedenen Kategorien von Alt-und Neupensionisten ausdrücken. Ich verweise hiebei auf die von meiner Partei der Nationalversammlung zur Beschlußfassung vorgelegten Anträge nach Erhöhung der Ortszulage wie auch nach Gleichstellung der staatlichen Pensionisten.
Eine weitere Praxis der Schulbehörden erfüllt uns mit größter Besorgnis. In der letzten Zeit ist es schon einigemale vorgekommen, daß Lehrer aus sogenannten Dienstesrücksichten versetzt wurden. In jedem Falle handelte es sich um Lehrer, die in hervorragender Weise in der Öffentlichkeit wirkten und oftmals das Vertrauen ganzer Gemeinden besaßen. Wir vermuten, daß die Versetzung gerade aus diesen Gründen erfolgt ist. Man will die Lehrer und Staatsbeamten von aller Öffentlichkeit loslösen, insbesondere von ihrem Volke. Wir klagen die Schulbehörden ob solcher Methoden an. Es ist der richtige Ausdruck gefallen, man will den deutschen Staatsbeamten, den deutschen Lehrer zunächst einmal durch Versetzung, des weitern auch durch Einschüchterung, durch die Androhung einer Versetzung, vom Volke lösen. Wir klagen die Schulbehörden ob solcher Methoden des Bruches des Grundgesetzes der Staatsverfassung an. Im § 117 dieses Gesetzes ist ausdrücklich die Lehr-, Lern- und Gewissensfreiheit, die Freiheit der Meinungsäußerung jedermann zugesichert. Es heißt: "Jedermann kann innerhalb der gesetzlichen Schranken in Wort, Schrift, Druck, bildlicher Darstellung u. dgl. seine Meinung äußern. Die Ausübung dieses Rechtes darf niemandem in seinem Arbeits- oder Angestelltenverhältnis zum Nachteile gereichen." Ist man schon soweit abgekommen vom Geiste der freiheitlichen Gesinnung, die die Grundlage des Staates charakterisieren soll, daß man die geringste öffentliche Betätigung einer im Staats- oder öffentlichen Dienste stehenden Person, sei es ein Staatsbeamte oder ein Lehrer, trotz des klaren Inhaltes des § 117 der Verfassungsurkunde dazu verwendet, um ihm den Prozeß zu machen? Wir erheben ganz entschiedenen Protest gegen Maßnahmen, wie Versetzungen aus Dienstesrücksichten, die keine Dienstesrücksichten sind. Wir wissen, daß die Loslösung des deutschen Lehrers von seinem Volke absichtlich provoziert wird. Man weiß, daß man damit mehr schadet, als wenn der Staatsbeamte vom Volke losgelöst wird, weil, es muß hier objektiver Weise konstatiert werden, daß der Zusammenhang des deutschen Lehrers mit dem deutschen Volke immer nich um einen Grad stärker ist, als der Zusammenhang des deutschen Staatsbeamten mit dem deutschen Volke. Es soll das niemand zum Leid und niemand zur Freud konstatiert sein, es ist die Konstatierung einer bloßen Tatsache. Wir werden es nicht ertragen, daß uns der Lehrer genommen werde, als Organisator, als Führer und Berater, wir werden es nicht ertragen, daß die Beteiligung eines deutschen Lehrers an einem deutschen Verein, und wäre er ganz unpolitischen Charakters, der Schulbehörde genügt, ihn oftmals schwer wirtschaftlich zu schädigen, ihn seiner Bodenständigkeit zu berauben. Wir wollen den deutschen Lehrer als Führer und Berater in nationalen und insbesondere in kulturellen Dingen, vor allem auf dem Lande wissen. Die Schulbehörde möge das zur Kenntnis nehmen.
Ich komme zum Schluß. Ich habe nur noch darauf hinzuweisen, daß die Sorgen um die Erhaltung unseres kulturellen Besitzstandes - ich habe nur einen Teil unseres kulturellen Besitzstandes berühren können, das niedere Schulwesen - daß diese Sorge um die Erhaltung des kulturellen Besitzstandes unsere oberste Sorge ist, daß wir alle Energie zusammenraffen werden, um diesen unseren kulturellen Besitzstand auch in Zukunft gesichert zu erhalten. Wir hoffen, daß wir in diesem Bemühen ich nächster Zeit vielleicht doch bei beginnender Einsicht der Schulverwaltung dieses Staates von größeren Erfolgen begleitet werden, als in der Vergangenheit. (Potlesk na levici.)
6. Řeč posl. Palkoviche (viz str. 739 těsnopisecké zprávy):
Tisztelt Nemzetgyűlés! Egyik népnek épen olyan joga van mint a másiknak, hogy politikai életében saját nyelvét használhassa, kulturáját fejleszthesse, önmagát kormányozza, szóval, hogy önálló politikai életet éljen. E nélkül egy nemzet kulturélete sem teljes. (Předsednictví převzal místopředseda dr. in. Botto.)
Minden kornak megvan a maga irányzata, megvannak a maga ideáljai, törekvései. Az elmult korszak ideálja volt a nemzeti állam. Minden államban a hangadó, a vezető nemzetiség iparkodott saját nemzetének bélyegét ráütni, rányomni saját államára és törekedett beolvasztani a hozzá közeljutó nemzetiségeket, kisebbségeket. Némelyek békés úton, kulturájuk terjesztése utján, mint a nyugati nagy államok, mások erőszakkal, mint a volt orosz birodalom. Azt hiszem, nem rosszul itélem meg a helyzetet, hogy a világháboruval - mely sajnos most sincs befejezve - a nemzeti államok kora lejárt, az egyszer s mindenkorra le van zárva. (Souhlas maďarských poslanců.)
Uj korszak kezdődik. Hogy mi lesz az uj korszak neve? Talán a világháboru utáni kor, talán a legeslegujabb kor, talán az önrendelkezési jog kora. Majd elválik. Annyi bizonyos, hogy az elmék az önrendelkezési jog irányában igazodnak. Ezt tüzte ki a békekötés jelszavául az amerikai szabad, nagy nemzetek elnöke és az egész világ tapssal fogadta.
Mi történik nálunk? A költsévetés tanusága szerint mindent a cseh kulturának akar alárendelni a kormány, a többit pedig mellőzni, sőt elnyomni. Csodálatos, hogy ez a nép, mely annyit küzdött függetlenségeért, önállóságáért és most örvend sikereinek, nem akarja megérteni, hogy quod uni justum, alteri aequum, hogy egy népnek vagy nemzetnek sincs joga egy másik felett uralkodni, annál kevésbbé elnyomni. (Výkřiky posl. dr. Jabloniczkého.)
Ezt követeli magának a szlovák nemzet is, midőn autonomiát követel. Egy szemernyivel sem többet, mint amennyit Csehország bírt az osztrák birodalom kebelében és nem volt vele megelégedve. Mi magyarok támogatjuk őket ezen törekvésükben, bízva benne, hogy akkor a többi ittlakó nemzetiségekkel együtt birtokába jutunk kisebbségi jogainknak, hogy szlovákok, magyarok, németek, ruszinok, lengyelek ugyanazon törvények alatt kiki a saját nyelvén, saját tisztviselői által kormányoztassék és mástól függetlenül élje az ő politikai életét. Azért a Csehszlovák állam köt lékeit megbontani nem szükséges.
Mi ezt nem forradalmi uton akarjuk elérni - mert a forradalmi alkotások efemer értéküek, hirtelen keletkeznek, mint a szappanbuborékok mivel nincs szilárd alapjuk a lelkekben, csakhamar szétfoszlanak és semmivé válnak - hanem szigoruan alkotmányos eszközökkel, azon reményben, hogy akiket illet, előbb-utóbb be fogják látni, hogy justicia regnorum fundamentum és a népeket akaratuk ellenére boldogítani nem lehet.
Ezzel szemben irányadó helyröl azt hirdetik, hogy itt csak nemzeti állam létezhetik és pedig cseh nemzeti állam. (Výkřiky posl. dr. Jabloniczkého.)
Erre nézve az a véleményem, amint azt föntebb is jeleztem, hogy ez anachronizmus, túlhaladott álláspont. Ez beválhatott volna a mult században, azonban ma ettől minket egy áthidalhatatlan örvény választ el, a világháboru, az általa diadalra jutott uj eszmekör, úgy hogy sem onnan ide, sem innen oda összekötő híd nincs, mert sem a multakat visszahívni, a történelmet visszacsinálni, sem a mai eszmekört a multba átültetni nem lehet. Szóval reális politikát kell folytatnunk, nem pedig örökös közjogi vitákat felidéznünk, melyekben a legjobb erők felőrlődnek a közös haladás és fejlődés nagy hátrányára úgy a közös, mint az egyes nemzeti kulturák nagy kárára.
A szlovákok szerződésre hivatkoznak, melyen a köztársaság elnökének tiszteletreméltó neve is az aláírók között van. E szerződés biztosítja Szlovákiának a teljes önkormányzatot, saját arlamenttel, közigazgatással, törvénykezéssel. E szerződés létét senki nem tagadja, tehát a szlovákságnak igaza van. Miért nincs e szerződés végrehajtva? Az igazságot eltemetni nem lehet. Ha eltemetik is, a sziklasírból is feltámad. Adott szóval, irott szóval játszani nem szabad. A köztársaság tekintélye van hozzákötve, a köztársaság elnökének neve által megerősítve. Az államfő nevét, bárki volna az, a szószegés gyanuja árnyékának sem szabad kitenni.
Válaszul a nagymegyék alkotására mutatnak, hogy ebben a szlovák nép eljes autonomiát nyer. Teljes autonomia, mikor a nagymegyéknek törvény szerint politikával foglalkozniok nem lehet, nem szabad. Teljes autonomia per subbal, vétóval. Ily beszéd teljesen nélkülözi a komolyságot. Ez ép oly perfid válasz, mint mikor a megszorult kormánypárti vezér azzal akarta tételét megvédelmezni, hogy a pittsburgi szerződés csák az amerikai tótoknak volt mondva. Nem gratulálhatok a kormánynak ehhez a védekezéshez. Az amerikai tótok nem a csehektől kérnek autonomiát. Szlovákia autonomiájának megtagadása, elnyomása az itteni nemzetiségek kulturájának, mert nem engedi azokat érvényesülni. (Výkřiky posl. dr. Jabloniczkého.)
Minden nemzet kulturájának hordozója a nemzet nyelve. A nemzeti nyelv használatának korlátozása vagy elnyomása, egy másik nagy sérelme a kulturának. E gy tekintet a nyelvkérdés kezelésére meggyőz mindenkit, hogy kulturánkat ez oldalról is nagy veszély fenyegeti.
A Saint Germain en Laye-ban a főhatalmak és a csehszlovák állam között 1919 szeptember 10.-én kötött külön szerződés 7. cikkének 2. pontja azt tartalmazza, hogy: "a nem csehnyelvü csehszlovák állampolgárok nyelvüknek a bíróság elött akár szóban, akár írásban való használata tekintetében megfelelő könnyítésekben fognak részesülni." (Výkřiky.)
Ezen könnyitéseket törvény van hivatva szabályozni. Ez a törvény az 1920.-i 122 számu, úgynevezett nyelvhasználati törvény, elég szükkeblüen szabja meg ezen könnyitéseket. Csak ott ad jogot a kisebbsé eknek saját nemzeti nyelvük használatára, ahol 20% van egy járásbíróság területén összetömörülve. Midőn a törvényhozó eghatározza a területet, melyre a jog kiterjesztetik, természetszerüen nem egy későbben elhatárolandó járásra gondol, hanem azon járásokat érti, melyek a törvény hozása pillanatában, mint való létezők szerepelnek.
Azonban alig hozatott meg a törvény, megváltoztatják a járásokat. Magyarokat elcsatolnak, idegeneket hozzácsatolnak, hogy ne legyen meg a magyarság számára a 20%. Bocsánatot kérek, ez perfiadia, kijátszása a törvénynek. Kormányhoz nem méltó cselekedet. Minden manipuláció dacára még mindig vannak színmagyar járások, melyeket, habár megtöltik idegen tisztviselőkkel, katonákkal, vasutasokkal. elepesekkel, még sem tudják a ma gyarságot 20% alá nyomni. Tehát egyszerüen túlteszik magukat a törvényen. (Výkřiky.)
Előbb a társas cégektől követelték meg beadványaiknál az államnyelvet. Erre a törbényben támpont nincsen. Miután ellenállásra nem találtak, lassanként a magánfeleknek is államnyelven - hiteles fordítás nélkül, pedig ehhez a félnek joga van - kézbesítik a végzéseket, küldik az idézéseket, idegen nyelven tárgyalják ügyét, melyet a fél nem ért, tolmácsok közbejöttével, kik esetleg tévesen vagy hiányosan adhatják vissza a védekezés perdöntő érveit. Mennyi jóvá nem tehető sérelem származik ebből a félre és mennyi hiba származhatik a jog és igazság kárára.
Ma már tiszta magyar községekben bizonyítványokat, szerződéseket, mindenféle ügyiratokat a magyar nép által nem értett nyelven adnak ki és iratnak alá. Van már rendelet arra is, hogy a magyar nyelven szerkesztett régi anyakönyvekből a kivonatokat államnyelven kell kiadni, holott a kivonatok hitelességének legelső feltétele, hogy azok minden változtatás nélkül irassanak ki, azt nem is említve, hogy az anyakönyvvezető nem jogosult a hiteles fordításra. (Posl. dr. Jabloniczky: Úgy van!)
A kult rának alapvető munkásai a néptanitók és népnevelők. Ezek sérelmei visszahatnak magára a kulturára. Lehetetlen elhallgatnunk azt a kiméletlen bánásmódot, zaklatást, hogy ne mondjam üldözést, amellvel a tanitóság illetőségi és honossági ügyeit ujabb időben kekezelik. (Výkřiky.)
Az idézett Saint Germain en Laye-i szerződés 3. cikkében ezek vannak megírva: "Csehszlovák-ország csehszlovák állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemü alakiság nélkül mindaz kat a német, osztrák vagy magyar állampolgárokat, akiknek a jelen szerződés életbelépésének idejében, az eset körülményei szerint lakóhelyük vagy illetőségük - pertinenza - oly területen van, amely a Németországgal, Ausztriával vagy Magyarországgal kötött szerződésekben, vagy a szóbanforgó ügyeket szabályozó egyéb szerződésekben, Csehszlovák-ország alkotó részeként ismertetett el, vagy fog elismertetni."
A törvény vagylagosan szól: "Akiknek a szerződés életbelépésének idejében lakóhelyük vagy illetőségük van." Tehát allampolgároknak ismerendők el minden további - tehát fogadalom, kérvény, folyamodás, stb. - nélkül mindazok, akiknek itt lakóhelyük van, ha nincs is illetőségük, vagy azok, akiknek lakóhe lyük ugyan nincs itt, de idevaló illetőségüek. A lakóhelyet, akiknél nem akarják, figyelembe sem veszik. Tudok esetet, mikor egy tanitó, aki 29 év óta itt lakik és működik, a felsőbbség által kíváló tanerőnek van elismerve, a fogadalmat letette, a nosztrifikációs vizsgát sikerrel végezte és fizetése mégis be van szüntetve, mert nem állampolgár. Minden órában várja kiutasíttatását.
Hűségesküt tenni és elfogadni, nézetem szerint kétoldalu ténykedés, egy neme a szerződésnek; a "do ut des" alapján a fél hűséget igér az államnak, az állam honosságot, vele jogvédelmet ad a félnek. Elfogadni egyoldalulag a fél hűségét és nem adni meg az ellenértéket, kijátszása a félnek. Akinek nem akarja megadni az állam a honosságot, attól ne kívánjon hűségfogadalmat. (Souhlas posl. dr. Jabloniczkého.)
A nosztrifikációs viszga mit jelent mást mint adoptálást, felvételt az állami közösségbe. Letétetni valakivel a nosztrifikációs vizsgát, beszedni tőle a tandijakat, beszedni tőle a vizsgadijakat, rávezetni okmányára, hogy megfelelt az állami követelményeknek, azután pedig kidobni, nem fair eljárás.
Az illetőség megszerzését pedig oly feltételekhez kötik, amelyek a legtöbb esetben nem teljesíthetők. Egyik feltétel, hogy az illetékességet igénylő, 1910 elött legalább négy évvel itt lakott és a községi terhekhez hozzájárult legyen. Miért követelnek ily régi ittartózkodást? Az 1906 elött idejöttek megbízhatóbb állampolgárok talán mint a később érkezettek? Nem, hanem hogy mennel kevesebb magyar igazolhasson illetőséget. Mert más nemzetiségektől ezt nem kérik. A másik feltétel a közterhekhez való hozzájárulás. Ezt tanitó nem igazolhatja, mivel a magyar állam a tanitót a községi adó alol felmentette, mert a községbeli gyermekek tanitása által községi szolgálatot teljesít. De a csehszlovák állam ezt nem teszi. Ezen a cimen tehát minden magyar tanitó illetőségvesztett.
Még a többször hivatolt saint-germaini szerződés 3. cikkének 2. pontjában említett opció jogát is kihasználja a kormányzat a magyar tanitóság ellen. Ez áll a szerződésben: "18 évesnél idősebb személyeknek jogukban fog állani az említett szerződésekben megállapított feltételek mellett minden más számukra elérhető állampolgárságot igényelni."
Ezt a kormány szintén a magyar tanitóságra alkalmazza és elrendelte, hogy az optió jogánál fogva, akik honosíttatni akarnak, 1921 december 31.-ig folyamodjanak. A magyar tanitóság ezt nem magyarázta magára, mert a szerződés értelme az, hogy akik innét máshová akarnak menni, azok optáljanak. A kormányzat pedig úgy magyarázza, hogy aki itt akar maradni, az optáljon. A tanitóság teljesen jóhiszemüen járt el, mert róla a szóban forgó cikk első pontja intézkedik.
Már most mik ennek a következményei? A bratiszlavai tanügyi referátusnak az az álláspontja, hogy nem állampolgárok közhivatalt nem viselhetnek. Jelszónak ez jól hangzik. De alatta az rejlik, hogy százával dobják ki a magyar tanitókat felmondás, fegyelmi eljárás, vizsgálat nélkül, penzió nélkül. A rájuk eső nyugdijjárulékokat elfogadták tőlük, de most világgá bocsátják nyugdij nélkül, minden nélkül. Ha a többi tisztviselőket elbocsátották, eddig legalább nyugdijazták őket, igaz, ezeket is csak azon csekély, alig számbavehető összegekkel, melyek a háboru elött, egészen más viszonyok között voltak megállapítva és ma már többé nem elégségesek. Vannak 60, 70, 100 és 200 koronás nyugdijak; ezek is hol megadatnak, hol megvonatnak. A tanitók százainál még ennyi sem történik. (Výkřiky.) Igy tenyésztik mesterségesen az árvák és özvegyek égbekiálltó panasza mellé az elégedetlenséget, elkeseredést és az intelligens proletariátust a kultura helyett.
Maga a tanügy állami ellátása körül régi sérelmeink nem orvosoltattak. Egyetemünket elvették, mást nem adtak helyébe. Középiskoláink számát 34-ről 8-ra szállították le. Temérdek elemi iskolánkat kisajátítottak. Állami allkalmazottak gyermekeit, a szülök ellenkezése dacára, idegen nyelvü iskolákba kényszerítik. A magyar tanitóképzést lehetetlenné tették.
A köztársaság a tanügyre kerek számban 868 milliót fordít. Mennyi jut ebből a magyar tanügyre?
A főiskolai oktatásra előirányoz az állam 114 milliót; ebből a magyaroknak nem jut egy fillér sem. A középiskolákra 99 milliót, ebből a nyolc magyar gimnáziumra, illetve parallelosztályokra - tehát ezt is meg kell osztanunk másokkal - 678.904 korona jut. Ebből a komáromi gimnáziumnak ki van utalva 52.812 korona. A legkisebb mennyiség valamennyi között. Mily törpe, mily elenyésző semmiség a 868 milliós költségvetésben. Ennél a tételnél egy megfejtendő rébussal is találkozunk. Kérdést intéztem a komáromi főgimnázium igazgatóságához, tényleg kapják-e a kultuszminiszteriumtól ezen államsegélyt a gimnázium számára, mert az 1923. évre is meg volt szavazva ezen a cimen 20.052 korona. A felelet az volt, hogy a gimnázium semmiféle segélyt nem élvez a kultusztárca terhére. 1922. és 1923. évben kaptak rendes tanári fizetést a lefoglalt saját birtokaik - Deáki és Fűss - terhére. (Výkřiky posl. dr. Jabloniczkého.) Azelött csak morzsákat kaptak, amiket az egyházvagyon kezelőségétől szintén saját birtokaik jövedelmeiből kierőszakolni tudtak. Én nem kétlem, hogy a kőltségvetésbe felvett összegek ki is utaltatnak, de talány, hogy ki veszi fel azokat. Vagyok bátor erre félhívni a miniszter úr figyelmét és kikérni szíves válaszát.
A kőzponti igazgatás költségei 13ˇ5 millióval vannak felvéve, melyből magyar embernek szintén semmi sem jut, mert sem a prahai sem a bratiszlavai központban egyetlen magyar ember sincs. Ugyanez áll a tanfelügyelet 11ˇ5 milliós javadalmazásáról. Diákjóléti célokra is fel van véve 7ˇ5 millió korona; ebből szoktak kirándulási segélyeket utalni, hogy szegényebb fiuk is képesek legyenek a nagyobbszerü cserkészkirándulásokban részt venni, az országrészeket, természeti szépségeket, bányák és nagyobbszerü ipartelepeket és népeket tapasztalatból megismerni. A komáromi gimnázium is tett felterjesztést és készített tervet ilyen nagyobb szabásu kirándulásokra; egyet a Kárpátokba, egyet a Vágvöllgyébe; de bizony a támogatás elmaradt.
Mint az 1923. évi előirányzatban, úgy az 1924. éviben is benne találom a tételt "katolikus teologiai oktatásra Bratislaván" 36.772 korona. Úgy tudom azonban, hogy Bratiszlaván sem katolikus szeminárium, sem katolikus teologiai oktatás nincs. Tisztelettel kértem a miniszter urat a mult alkalommal, hová és mily célra fizettetnek ki ezen összegek. Választ nem kaptam.
Semmi okunk sincs az örömre és megelégedésre. Közeledünk azon állásponthoz, melyet egy cseh tisztviselő egy vigyázatlan pillanatban száján kieresztett, hogy "tíz év mulva nem akarunk a csehszlovák köztársaságban magyar szót hallani". Ideális állampolgároknak mondanak bennünket és nem akarják megadni a honosságot azoknak, akik itt akarnak ideális munkát teljesiteni. Kidicsérik katonáinkat mint legkiválóbbakat és mégis csak 1% a tartalékos tiszt belőlük; tényleges egyáltalán nincs. Hogyan van ez? A republikában nem a javából válogatják a tiszteket?
Místopředseda dr. in. Botto (zvoní): Prosím pána rečníka, aby skončil, poneváč u prela doba.
Posl. Palkovich (pokračuje): Azonnal, kérem szépen. Azt mondhatjuk, hogy mostoha gyermekei vagyunk a köztársaságnak. Komárom meg úgylátszik a kitagadott gyermek, akinek csak a köteles rész jár. mert gimnáziumunk fenntartásának költségeit ki kell erőszakolniok a Bencéknek a saját birtokuknak más által kezelt jövedelméből. Mint gyarmatot akarnak kezelni bennünket, de nem értenek hozzá. (Výkřiky.) Róma, a legnagyobb gyarmatosító, a meghódított vagy szövetséges népeket nem nyomta el, hanem tiszteletben tartotta vallásukat, nyelvüket, kulturájukat; megosztotta velük a polgárjogot, pedig civis romanusnak lenni valamivel nagyobb cím volt, mint csehszlovák állampolgárnak lenni, Önök megtagadják az állampolgárságot, nem hagynak békét a vallásnak; azzal fenyegetnek, hogy idegeneket fognak szállásolni templomainkba. Azt halljuk mindig, hogy mily szálka szemükben a vallásos nevelés, a hitvallásos iskola. A keresztény erkölcstant, mely Europát civilizálta, melytől való eltérés felbomlással fenyegeti a társadalmat, valami surrogátummal akarják pótolni. (Výkřiky.)
Kivételes törvények szerint választunk, kivételes törvények szerint adózunk. Kereskedelmünket és iparunkat feláldozzák az erősebb cseh iparnak, mezőgazdaságunkat elzárják a kiviteltől, a földreformot kortescélokra és a magyarság depossedálására használják.
Igy nem lesz itt soha megelégedés és megelégedés nélkül nem lesz béke. Ne bántsák nyelvünket, ne bántsák kulturánkat, ne bántsák tanitóinkat, ne bántsák a nép vallását. Adjanak a népnek munkát és ne munkanélküli segélyt. A felföld sohasem élt meg a magyar alföld kenyere nélkül; ma is nélkülözi. Nyissák meg a határokat s az érdekek kölcsönös kielégítése, gazdasági szerződések kötése által iparkodjanak helyreállítani a nehezen nélkülözött békét és megértést. Akkor majd megelégedett lesz a nép és nem kell szuronyokkal, óriási fegyveres erővel őrizni. Szuronyokra nem lehet államot építeni. Nagy Sándor birodalma, alig behunyta szemét, romba dölt; Napoleon még életében látta összeroskadni fegyvereire támaszkodó művét. A 17 millió szuronnyal védelmezett óriási Oroszország is összeroskadt. A nép megelégedése legbiztosabb támasza az államoknak.
Bizalom hiány ban a költségvetést nem szavazom meg. (Souhlas a potlesk na levici.)
7. Řeč posl. Kostky (viz str. 743 těsnopisecké zprávy):
Was man heute kann besorgen, das verschiebt man nicht auf morgen! Nur noch 13 Minuten habe ich Zeit, und so möchte ich vor allem ein Wort einlegen für die Fachschulen, die tatsächlich der Stolz der Industrie und auch der Arbeiterschaft sind und die in der letzten Zeit durch einige Erlässe des Ministeriums in Gefahr gebracht wurden. Es handelt sich da vor allem um die Textilfachschulen in Schluckenau, Warnsdorf, Rochlitz, Landskron, Römerstadt, Proßnitz, auch Reichenau und Humpoletz nehme ich nicht aus. Die Maßnahmen des Unterrichtsministeriums sind verfrüht, denn es läßt die Frequenz an diesen Fachschulen keinen Schluß zu, ob wir in Zukunft denselben Besuch haben werden, wie heute. Die technische Leistungsfähigkeit der Arbeiter ist sehr wichtig, und es ist voller Ernst, wenn wir diese Frage, die noch wenig berührt wurde, in den Vordergrund schieben. Die Schulen in Warnsdorf und Rochlitz und weiters auch die Fachschule in Schluckenau stehen vor der Einschränkung oder es besteht die Absicht, einzelne Kurse aufzulösen. Hiegegen muß protestiert werden, wie auch schon von der Industrie dagegen protestiert wurde.
Weiter möchte ich in diesen ganz kurzen Ausführungen auch hervorheben, daß wir von unserer Partei die Errichtung der Handelshochschule in Aussig sowie der Bergbauhochschule unterstreichen und auch den Ausbau des Gewerbeförderungsdienstes fordern.
Ein außerordentlich trauriges Kapitel in der Behandlung des deutschen Schulwesens der Čechoslovakei ist auch die Stellungnahme der herrschenden Parteien gegenüber den deutschen Hochschulen. Es ist bereits von mehreren deutschen Rednern auf die ungleche Behandlung der deutschen und der čechischen Hochschulen hingewiesen worden, und ich habe im Namen meiner Partei nur die in dieser Richtung vorgebrachten Beschwerden auf das Entschiedenste zu unterstützen und zu unterstreichen. Insbesonderen baulicher Hinsicht wird den Bedürfnissen der deutschen Universität und der deutschen technischen Hochschulen in kei er Richtung Rechnung getragen, und trotzdem erfordert es nicht nur das Interesse der deutschen Bevölkerung dieses Staates, sondern auch das Interesse der Staatsverwaltung selbst, daß das deutsche Hochschulwesen, das nach jeder Richtung hin eine kulturelle Aktivpost der čechoslovakischen Republik darstellt, in der weitestgehenden Weise ausgestaltet werde. (Předsednictví ujal se předseda Tomáek.)
Gerade unter diesen Gesichtspunkten muß es uns auf das höchste befremden, daß ein deutscher Redner, bg. Dr. Schollich, sich zu dem Ausspruche hinreißen ließ, daß die deutschen Hochschulen nicht mehr den Anspruch darauf erheben können, als deutsche Bildungsstätten gelten zu können, daß sie erst zu einem "Hort deutscher Wissenschaft, deutscher Bildung und deutschen Wesens umgestaltet werden müssen". Allerdings begründet Dr. Schollich diese Ansicht nicht mit der so stiefmütterlichen Ausstattung unserer uralten deutschen Bildungsstätten und Hochschulen, sondern mit der bekannten demagogischen Einteilung des deutschen Volkes in Klassen und Rassen, wobei noch die zur Begründung herangezogenen statistischen Daten falsch sind. Wir weise eine derartige Schmähung unserer deutschen Hochschulen, unserer Professoren und unserer deutschen Mitbürger mit aller Entschiedenheit zurück. Bei diesen Angriffen und ebenso bei dem demonstrativen Antrag auf Einführung des Numerus Clausus an den Mittel-, Fach- und Hochschulen handelt es sich um nichts anderes, als um einen jener Vorstöße, die unter dem Schein eines besonders strammen Vorgehens im völkischen Kampfe nichts anderes bezwecken, als die beklagenswerte und schädliche Zwietracht in der deutschen Bevölkerung zu vertiefen und die Zusammenfassung aller nationalen Kräfte im gemeinsamen Abwehrkampfe zu lähmen. Wir unterstützen jede Maßnahme, die geeignet ist, die Deutscherhaltung unserer Hochschulen zu sichern und die Gefahr von ihnen abzuwenden, daß aus deutschen Hochschulen Minderheitshochschulen werden. Aber als demokratische und freiheitliche Partei kämpfen wir mit unerbittlicher Entschlosse heit gegen jeden Versuch, Deutsche nach ihrem Glaubensbekenntnis zu qualifizieren und zu disqualifizieren und im Besonderen die Zugehörigkeit zu einer bestimmten Konfession als Hindernis für die Erlangung höherer Bildung oder für die Ausübung des Lehrberufes aufzustellen. Derartige reaktionäre Absichten dienen nur dazu, der Auslandspropaganda der čechischen Regierung gegen das Sudetendeutschtum Material zu bieten. (Potlesk na levici.)