Úterý 28. listopadu 1939

Príloha k tesnopiseckej zpráve

o 16. zasadnutí Slovenskej republiky v Bratislave 28. novembra 1939.

Reč poslanca Eszterházyho (viď str. 17. Tesnopiseckej zprávy).

Tisztelt képviselőház!

Egy újonnan keletkezett államban az állami életnek első megnyilvánulásait, amelyek egyebütt már megszokottakká váltak, a közönség fokozott érdeklődéssel fogadja, a közvélemény mérlegelésében nagyobb súlyt tulajdonit nekik és tagadhatatlanul bizonyos ünnepies hangulat kiséri őket. Ezeket tapasztalhatjuk az új államfő első kormányának bemutatkozásával kapcsolatban is.

A magyarság képviseletében és a magam személyében is tisztelettel és örömmel üdvözlöm az új kormányt. Hatalmas munkaprogrammjában, nagy beruházási és egyéb terveiben elsősorban elismerésre méltó jószándékot és alkotó akaratot óhajtok felismerni és hinni szeretném azt is, hogy - bár erről a kormánynyilatkozatban nincs szó -, a mai gazdasági és pénzügyi adottságok leggondosabb megvizsgálásával és figyelembevételével születtek meg mindezek a grandiózus tervek.

A mai időben jobban mint bármikor kell távoltartanunk magunktól bármilyen romanticizmust, ábrándokat és fellegvárakkal való önámítást. A legkiméletlenebb, legridegebb és sokszor talán magunknak sem jóleső realizmussal kell megtennünk azokat a számitásainkat, melyekkel bármilyen munkához fogunk. A főelv szerintem nem lehet más, minthogy főleg a magunk erejére számítsunk és építsünk.

Ezzel kapcsolatban az a másik körülmény, amelyen szintén múlik a legszebb tervek sorsa. Rendelkezünk-e megfelelő emberanyaggal, amely tapasztalatával, tudásával, szakértelmével és megbízhatóságával biztosítja a nagy programmok hiánytalan életbeültetését? Szívesen hallottam volna erre vonatkozólag tájékoztatást a kormánynyilatkozatban, mert a kormány felelősségét érintő nagyfontosságú kötelességet látok abban, hogy megfelelően történjék a kitűzött feladatok megvalósítására hivatottak kellő nevelése és kiképzése, ami - szerény nézetem szerint - márólholnapra egykönnyen aligha mehet végbe. Egyedül a jószándék még semmiképpen sem lehet elegendő.

Ami már most minket magyarokat legközelebbről érint, ez az, hogy milyen a kormány álláspontja a nemszlovák népcsoportok tekintetében. Mig a kormánynyilatkozat például szinte pedáns részletességgel sorolja fel a vasúti mozdonyok számát és közöl a közellátásra vonatkozó bő statisztikai adatokat, a nemzetiségi kérdésben csak röviden hangsúlyozza, hogy Szlovákia nemzeti állam, de ennek ellenére mégis a legnagyobb megértéssel lesz a másnemzetíségüek iránt, de csakis az alkotmányba illesztett reciprocitási elvnek megfelelően.

Bizonyos aggodalommal tölt el a "nemzeti állam" fogalmának hangsúlyozása. A tapasztaiat már megtanított, hogy az ilyen elv kitűzése a gyakorlatban mit jelenthet. Könnyen odasodróthatunk, amit 20 év alatt kellett tapasztalnunk, és ami joggal volt oka annyi keserűségnek, elégedetlenségnek és panasznak: A szlovák nemzet fiai lennének ilyen esetben az I. osztályú állampolgárok, a többi népcsoport pedig a II. -ik vagy III. -ik. Nagyon szeretném, ha ezt az aggodalmamat még a vita folyamán eloszlatná a kormányelnök úr!

Az alkotmánytörvény úgy rendelkezik, hogy a kisebsegek nyelvi jogait külön törvény szabályozza, ugyancsak az alkotmánytörvény előírja a nemzeti katasztert és felállítja a rendi rendszert. A közigazgatási reformnak legkésőbb 1940 január hó 1-én kel! életbelépnie, ameddig még több közigazgatási törvényt kell megalkotni. Mindezek a törvények a legközelebbről érdekelnek minket magyarokat, mert arról fognak rendelkezni, mily mértékben használhatjuk nyelvünket a rendeken belül, minő lesz elhelyezkedésünk a nemzeti kataszter egybeállításában, miként működünk közre a megyékben, minő szerep vár reánk. Mindezekről egy szót sem említ a kormánynyilatkozat, pedig ezek a törvényalkotások a közeljövőben várhatók és általános megnyugvást keltett volna, ha legalább az irányelvekről tájékozódhattunk volna.

A kormánynyilatkozat szerint nagyszámú új törvény készül tehát, amely majd megadja az új állam struktúráját. A kormányelnök úr nagy jogi és történelmi felkészültségében bízom, hogy egyik új törvény sem fog jelenteni ugrást a sötétbe és fenntartja majd az egészséges folytonosságot a jogrendszerben, a gazdasági életben és egyáltalában az állami élet minden ágában, mert anélkül veszedelmes zökkenések támadhatnának.

A kormánynyilatkozat külpolitikai részéhez csak egyet kivánok hozzáfűzni. Első sorban a közvetlen szomszédokkal való baráti jóviszony létérdeke Szlovákiának és ennek biztosítása nem képzelhető el a Magyarországgal való együttműködés nélkül, Csáky István Magyarország külügyminisztere a napokban mondott expozéjában megállapította, hogy "a megkötött gazdaságpolitikai egyezmény kiindulópontiá lehet a két szomszéd közötti viszony komoly megjavulásának". Nekem minden törekvésem arra irányul, hogy a "lehet" szó a "lesz"-é váljék. Ugyancsak Csáky külügyminiszter tette azt a kijelentést, hogy "nélkülünk vagy ellenünk a Duna völgyében semmi sem történhet", majd rámutatott arra, hogy Magyarország mennyire szivén viseli a más országokban lévő magyarok sorsát.

Ez a magyar álláspont semmiképpen sem veszélyeztet semmilyen szlovákiai érdeket és csak hálásak lehetünk a magyar külügyminiszter úrnak, hogy nyiltan és világosan körvonalazta azt a magyar álláspontot, amivel megkönnyítette a közeledéshez vezető utakon való továbbhaladást.

Ezek után részletesebben kivánok foglalkozni nekünk magyaroknak Szlovákiában kialakult helyzetével és viszonyaival.

1939 júliusában az alkotmánytörvény tárgyalásakor felszólaltam és felsorakoztattam mindazokat az aggodalmaimat, amelyek bennem támadtak részben az alkotmánytörvényben bele nem foglalt, tehát abból kihagyott, részben abba nézetem szerint helytelenül belefoglalt rendelkezések miatt. Az első vagyis a mellőzött rendelkezések között említettem főleg az egyéni szabadság és egyenlőség, az egyenlő elbírálás, sajtószabadság nem kellő körülbástyázását, valamint a népcsoportok jogainak szabatos meg nem határozását és biztosítását. A második csoportban pedig többek között a reciprocitás elvének leezögezését, ami egy alkotmánytörvényben teljesen szokatlanul hat.

Tuka miniszterelnök úr, akiben joggal látjuk a törvény egyik megalkotóját, hangsúlyozta, hogy a törvény kidolgozásakor kerültek minden doktriner elvontságot, ami csak azt jelentheti, hogy nagy szerepük volt a gyakorlati szempontoknak, ebből pedig az következik, hogy tulajdonképpen a gyakorlatnak, az életnek kell megfeleld tartalmat adnia a paragrafusok holt betűinek.

Az alkotmánytörvény életbe lépése óta a gyakorlat azonban - sajnos - nem ad megnyugtató képet. Július 21-én kifejtett aggodalmaim - amint azt utólag látjuk, - nem voltak alaptalanok.

Ha ezt megemlíteni és bírálatot mondok, csakis az a szándék vezérel, hogy amit a gyakorlat eddig elhibázott, azt mielőbb jővátegyék az arra illetékes tényezők, mert ez elsőrangú állami érdek.

A magyarokat mindenkor alkotmányos érzék, jog és törvénytisztelet jellemzi, A szlovák államnak nyolc hónapos léte alatt nem tértünk el sohasem ettől a magatartásunktót. A szlovák kormányzattal szemben nem helyezkedtünk egy pillanatig sem ellenzéki álláspontra, hanem azonnal jelentkeztünk a konstruktiv államépitő munkára. Erre való készségünk változatlanul állott fenn és áll fenn továbbra is. Ha ez mégsem talál elismerésre a mértékadó körökben, úgy joggal kell hinnem, hogy az egyes tényezők politikai rövidlátásából ered. Ez előttem annál érthetetlenebb, mert hiszen az önállóságban oly fiatal Szlovákországnak nem lehet mindegy, hogy kik és milyen mértékben nyújtanak segédkezet önzetlenül a konszolidáció kiépítésében. Szlovák nemzeti szempontból tehát végzetes hiba volna, ha nem reflektálnak a mi kinyújtott baráti jobbunkra és urrá engednek lenni olyan hangulatot, mely ha talán nem is intenciója a kormánynak, mégis számos hivatalos hely és közeg részéről nyilatkozik meg a velük magyarokkal szemben eddig tanúsított magatartásban, amelyet nem egyszer az ellenséges érzületté vált bizalmatlanság és néha a gyűlöletig fokozott rosszindulat jellemez.

Másként nem tudom magyarázni, hogy például ha egy magyar iparos iparengedélyt kér, akkor a rendőrségtől vagy csendőrségtől kivannak be véleményt és ez a vélemény legtöbbnyire az, hogy mivel az illető magyar, azért az állam érdekei szempontjából nem tekinthető kifogástalannak. Vagy, hogy egyéb eseteket soroljak fel: az Egyesült Magyar Pártban kisebb-nagyabb szerepet betöltő személyek mind benne vannak a feketelistában, amiről meggyőződhettek, amikor útlevelet vagy külföldre való utazáshoz engedélyt kértek és nehézségeik támadtak, vagy amikor elvették rádiójukat vagy megtagadták tőlük a fegyverviselési engedélyt, ellenőrzik a levelezésüket, holott büntetlen előéletű, dolgos, komoly emberekről van szó.

Mindezekre esetleg azt mondhatná valaki, hogy meg lehet élni anélkül, hogy az ember külföldre utazzék, vadásszék, levelezzen, rádiót hallgasson. Igaza van az illetőnek és én belátom, hogy lehetnek olyan rendkívüli viszonyok, amikor talán megokoltak mindezek a korlátozások, de ha ilyen rendkívüli viszonyok ténylegesen bekövetkeznek, úgy az ilyen korlátozást föltétlenül egy országban élő összes polgárokra kell hogy vonatkozzék és nem csak egy nemzetiség tagjaira. Ha azonban azok rendszeressé válnak és nyilvánvaló, hogy egy teljesen megokolatlan, mesterségesen táplált bizalmatlanságnak túlhajtásai és főokuk az, hogy az illetők, akik ellen irányulnak - magyarok, akkor vétkes mulasztásnak kell fennforognia azok részéről, akik ilyen gyakorlatnak kifejlődését nem akarják észrevenni. Egy kultúrált és civilizált, fegyelmezett ember - és én nyugodtan és büszkén is állítom, hogy a magyar ilyen - rendelkezik annyi lelki erővel, hogy elkeseredése ki nem robban a sorozatos vexatúrák következtében, de könnyen megrendülhet a bizalma a felelős kormánytényezők igazságszeretetében, komolyságában és bölcsességében, ha napról-napra kell tapasztalnia, milyen nagy űr tátong egyrészt a szép szavak és elvek, másrészt a tettek és valóság között!

A bizalom megrendülését én pedig az általános béke és megelégedettség érdekében szeretném elkerülni. Mert ha egy egyén, de ha egy közület is magatartásával a belehelyezett reményt és az ebből folyó bizalmat eljátszotta, úgy az vagy csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem reparálható.

Mikor ezeket itt elmondom minden támadó él nélkül, szeretném a mostani új kormányt kérni, hogy legyen nagy figyelemmel arra, hogy különösen a nemzetiségek felé tett kijelentések inkább 101%-ig teljesedjenek, mint hogy l % hiányozzék, mert - ismétlem - általános érdek az, hogy a sok be nem tartott igérettől bizalmatlanná vált szlovákiai közvélemény a jelenlegi kormány szavában föltétlen bízhasson és arra építhessen.

Nem egy helyen ma már a magyarok nyilvános helyen nem beszélhetnek magyarul, nem viselhetik a pártjelvényt, nem járathatnak magyar újságot, nem talán félelemből, hanem csak azért, mert el akarnak kerülni minden inzultust. Erre a tartózkodó magatartásra én adtam az utasítást, mert tudom, hogy provokációnak szeretnek feltüntetni minden magyar nemzeti megnyilvánulást. Mindenütt találhatók olyan újdonsült szlovák hazafiak, akik nemrég még meggyőződéses csehszlovákok, marxisták vagy kommunisták voltak, de ma a legtürelmetlenebbek és leghangosabbak.

Az ilyen kaméleonok éppúgy ott fogják hagyni a mai rendszert, ha egyszer úgy gondolják, hogy az az ő egyéni érdeküknek már meg nem felel, mint ahogy ott hagyták divatjátmulta eddigi programjukat. Az ilyenektől óva intem a kormányt!

A volt csehszlovákiai magyarokat és az akkori Hlinka-pártot a prágai parlamentben a keresztény világnézet és a sovinizmustól mentes nemzeti öntudat hozta közel egymáshoz. Kijelenthetem a magam és a magyarság nevében, hogy mi teljesen a régiek maradtunk, nemzeti alapon állunk mély keresztény meggyőződéssel, aminek természetes következménye, hogy mi a szlovákságnak a lehető legjobbakat kivánjuk jólét és siker dolgában. Ennek eléréséhez a magunk legjobb tudását hozzáadjuk, de kérjük és megkívánjuk, hogy a mi jogos követeléseinket maradék nélkül respektálják.

Visszatérek oda, ahonnan kiindultam: a polgári szabadságjogokra, amelyek éltető elemei és kellékei minden egészséges állami életnek. Mit tapasztalunk a gyakorlatban?

A magyar nyelv használata erősen korlátozott. Egyenrangúságról szó sincs. Sőt olyan rendelkezés is áll fenn, hogy köztisztviselő még a magánéletben és magánérintkezésben is kerülje a magyar nyelvet.

Magyarnak közhivatalba jutnia szinte lehetetlen és ha már ilyen álláshoz jutott, ki van téve az elbocsátás veszedelmének, ha továbbra is magyarnak vallja magát. Bizalmas rendeletek és utasítások megfelelően gondoskodnak az erre irányuló "szelíd" nyomásról.

A magyar munkások, akármilyen vállalatban legyenek is, állandóan a legnagyobb bizonytalanság előtt állanak. Az elbocsátások napirenden vannak, sőt ha a visszacsatolt területen van illetőségi községük, még a kiutasítás veszedelme i fenyegeti őket.

Ujabban megvonják az ilyenek munkaengedélyét, magyar útlevelet követelnek tőlük és kiutasítást helyeznek kilátásba, ha az útlevelet idejében meg nem szerzik.

A kiutasítás módja gyakran nélkülözi a humanizmus legelemibb követelményeit. Egyes határátlépőknél sziveitépő jelenetek játszódnak le, amidőn a minden Írásbeli rendelkezés nélkül éjjel odazsuppolt szerencsétleneket - férfiakat, nőket, öregeket, fiatalokat egyaránt - fenyegetések közben átkergetik a határon.

Mire jó mindez? Csak nem akar ez egy áttelepitési akciónak kezdete vagy kisérlete lenni? Mert erkölcsi haszna nincs ebből az államnak, de gazdasági vagy anyagi haszna sem, ha dolgos munkásokat, kereső iparosokat és más adófizetőket vagy olyanokat tesz ki a határra, akiket jobbakkal legalább egyenlőre nem tud pótolni.

Mivel a kormánynyilatkozatban, mely máskülönben nagyon terjedelmes, csak épp a nemzetiségi kérdéssel foglalkozik pár sorban, azt az elvet látom leszögezve, hogy a kormány nem fog diszkriminációt tűrni, legyen szabad rámutatnom a következőkre:

Az egyesülési és gyülekezési szabadság korlátozása sem időleges tünet, hanem állandó jelenség a magyarok tekintetében. Belátom, hogy rendkivüli viszonyok között felmerülhet ennek a korlátozásnak szükszéges volta is, ha azonban ez tendenciózusan az állam polgárainak csak egy részét sújtja, jogos az a látszat, hogy akkor ez a korlátozás nem általános állami, hanem szűkebb politikai érdek szülöttje.

Ha itt felvonulhat, gyűlést tarthat akár a szlovák, akár a német, miért nem teheti ezt a magyar? Az Egyesült Magyar Párt szineinek, zászlójának használatában úgylátszik valamilyen megoldhatatlan probléma rejlik, mert mindezideig nem tudtam elérni ennek a kérdésnek tisztázását. Emberi ésszel nem fogható fel, hogy az elnökválasztó parlamenti ülésen a kormány kivánságára oda kellett helyeznünk a terembe zászlónkat, de ki tudja minő kázus támadna abból, ha más alkalmakkor azt kitüznőnk. A pártjelvényünk, páritábláink Istenem, milyen ártalmatlan dolgok ezek - helyenként és időnként vad támadások tárgyai lesznek.

Magyar egyesületeink zavartalan működése is mintha szálka volna egyes felelős tényezők szemében, pedig itt is, mint minden más sérelmünk esetében, szerzett jogainktól van szó. Nem akarunk újiat, csak meg akarjuk tartani azt, amit áldozatkészseggel, kilarto fáradtsággal, szorgalommal, ideális elgondolással alapítottunk és felépítettünk.

Országos kulturális és népművelő egyesületünk a SzeMKE április óta nem működhet, a magyar cserkészszövetség és a Gyermekvédő Egyesület alapszabályainak jóváhagyását hiába kérjük és sürgetjük. Mindhárom egyesület távol áll bárminő politikai tendenciátol. Olyan alapszabályszeru feladatokat vállaltak magukra, amelyek megvalósítása csak erősíti az állam alapjait. Éppoly érthetetlen, hogy nem tudjuk elérni a magyar szakszervezet alapszabályainak f, é. februárjában kért jóváhagyását. Munkások, magántisztviselők százainak okoz ez napról-napra fokozódó gondot és értelmetlenül állnak egy nagy kérdőjel előtt. Azelőtt volt ilyen szakszervezetünk, most miért nem lehetne, amikor másoknak is megvan?

Hogy a kevés még működő magyar egyesületnek önhibáján kívül időnként majd megbénul működésre, arra ezúttal nem akarok rátérni, pedig szivesen tárnám fel mindezeket a kérdéseket. Jellemző, hogy még testedző egyesületek sem kivételek. Igy az Eperjesen 40 éve alpított ETVÉ-t feloszlatták és máig sem tudtunk elérni ennek a régi népszerű egyesületnek reaktiválását. Más fórumunk már amúgy sincs, ahol nagyobb nyilvánosság előtt őszintén nyilatkozhatunk meg, mert a cenzúrának rendkívül szigorú gyakorlata a sajtót már szinte megfosztja egyik legnemesebb és legfontosabb hivatásától, hogy tárgyilagos bírálója és ellenőre legyen a közélet minden megnyilvánulásának.

Elismerem, hogy időnként megokolt a sajtószabadság korlátozása. Épp a mostani időkben sokfelé tapasztaljuk is ezt, a kor látozásnak azonban nem szabad a tárgyi lagos bírálat elnémitásáig fokozódnál, mert akkor megszűnik a sajtónak igazi rendeltetése.

A magyarországi sajtótermékek, újságok, könyvek a legszűkebb mértékben jöhetnek be hozzánk. Valóságos szellemi zár áll fenn Magyarország felé. Ha ezzel a törzsmagyarokkal való lelki és szellemi közösségünket reméli valaki gyengíteni, vagy megbontani, az örök isteni és emberi igazságok bevehetetlen kapuját döngeti. Az ilyen célok kezdettől "fogva bukásra vannak Ítélve és csak azt kompromittálják, aki kitűzi őket. A rádióban is mostoha a magyar adások sorsa és amit ott kapunk, az nem egyszer magán viseli egy felső irányító magyarellenes eszmevilágnak nyomait.

A szabad véleménynyilvánítás - már majdnem anarkonizmusnak tetszik ez a fogalom - ma több bajt okoz mint jót. A szabad szóra ma rossz idők járnak. Ez már kóros kortünet. Túlszigorúnak tartom azokat a megtorlásokat, amelyek ezekkel járnak, akár rendőrségi fogdába, akár bírósági fogházba juttassák az illetőt. A bűnvádi perrendtartásnak a letartóztatásra és a vádlottakkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezéseit ma nem abban a szellemben kezelik, amely a törvény alkotói előtt lebegett.

Besúgásnak, rosszindulatnak túl sok befolyás jut és a gyanúsított vagy vádlott gyakran nem védekezhet, mert nem jut tudomásra, ki, miért és mivel gyanúsítja vagy vádolja. A letartóztatottakkal való bánásmódra jellemző az az eset, amely az eperjesi fogházban történt. Több hete ült már ott egy szerencsétlen magyar, aki a fogházban súlyosan megbetegedett. Orvost kért, de nem kapott. Amikor már majdnem állandóan önkívületi állapotban volt, hazabocsátották. Hazatért, egy napig volt otthon és másnap tífuszban meghalt.

A közigazgatási úton munkatáborba utáltakkal való bánásmódon enyhíteni kellene. Ha már az úgynevezett munkatábor, vagy koncentrációs tábor, mint a modern kor egyik - azt hiszem - háborús vívmánya mai életünkből ki nem küszöbölhető, legalább adjanak módot, hogy az, akit internálni akarnak, nyilatkozhasson és védekezhessen, mielőtt beutalják és ne függjön az internálás tartama előtte és előttünk ismeretlen körülményektől. A keresztény felfogás, amely az állam egyik alappillére, még a bűnösök és büntetések kérdésében is ellentétben áll a,, Macht geht vor Recht" gyakran kényelmes de végeredményben nagyon múlandó és mindig ártalmas praktikáival. Ellenkezik a polgári szabadság és a büntető jog céljaival, hogy az internáltakkal szabadulásukkor reverzálist iratnak alá, amellyel lényegesen korlátozzák politikai és nemzeti szabadságjogait.

A csehszlovák uralom alatt egyik legfőbb sérelmünk volt a magyar iskola-ügy mostoha és rosszindulatú kezelése. Ha az elemi iskolák tekintetében még elviselhető volt a helyzet, mentői magasabb volt az iskolatípus, annál kevesebb jutott abból a magyarnak és a legmagasabb fokról, az egyetemről teljesen kiszorultunk. Ennek a rendszernek célzata nyilvánvaló volt: lehetetlenné tenni, hogy a gerinces magyarszellemü inteligencia nevelkedjék fel, mert csak olyan magyart akartak látni, aki nyelvében magyar, szivében azonban csehszlovák.

De megbukott és megszűnt Csehszlovákia és vele együtt ez a famózus iskolapolitika is.

Amit annak előtte követeltünk, aminek hiányát annak előtte sérelemnek mondottuk, azt követeljük és sérelmezzük most is, mert nem tudjuk hinni, hogy Szlovákia kormánya, amely minden téren szakítani akar a csehszlovákizmus rendszerével és módszereivel, éppen az iskolaügy terén, amelyen a szlovákoknak hozzánk hasonló sok sérelmük volt, folytatni akarná Prága irányát és céljait. Az új állam berendezkedésével járó és főleg pénzügyi nehézségeknek szeretném tehát elsősorban tulajdonítani azt, hogy a magyar iskolaüggyel kapcsolatban megelégedésből eredő dicséretre nem lehet még semmi okom, hanem ellenkezőleg, csakis sérelmekre mutathatok rá.

Fentről kezdem. Az iskolaügyi minisztériumban nélkülözzük a magyar ügyosztályt, vagy legalább a magyar iskolaügyi felügyelőt illetve előadót. Hogy csak olyat fogadhatok el magyarnak, aki mindenkor öntudatosan vallotta magát annak és nem olyas valakit, aki csak éppen hogy magyarul beszél - az a dolog természetéből folyik. A magyar népcsoportnak legyen képviselője továbbá minden parlamenti és egyéb bizottságban és szervben, amely iskolaügyekkel foglalkozik. A magyar iskolák felügyeletét magyar tanfelügyelők lássák el, bármely tipusu magyar iskolának csak magyar igazgatója lehessen és csak magyar tanerők oktathassanak.

A magyar iskolának anyagi dotálása történjék annak figyelembevételével, hogy a Szlovákiában lévő magyarságnak fejlettebbek a kulturális igényei és törekvései és ezeket a határoknak sajnálatos lezárása következtében csak itt a belföldön elégítheti ki.

Az 1938 december 31-iki népszámlálás adatai annál kevésbbé lehetnek mértékadók ennél, mert ez a népszámlálás hevenyészve és célzatosan, azonfelűl bámulatos dilettantizmussal lett lebonyolítva.

Minden magyar szülő szabadon irathassa be gyermekét magyar iskolába akkor is, ha illetősége a visszacsatolt területre esik. Ahol megfelelő számú tanuló jelentkezik, okvetlenül meg kell nyitni a szükséges egy osztályt, esetleg még több párhuzamos osztályt. A magyar osztályokat ne csatolják más tanintézetekhez.

Itt kell megemlítenem a pozsonyi állami reálgymnázium, a pozsonyi kereskedelmi akadémia és tanitóképző apasztására irányuló törekvést, valamint azt, hogy bár megfelelő számú tanuló jelentkezett és bár az anyagi terhekhez való hozzájárulásra készeknek nyilatkoztunk, több helyen nem nyithattuk meg a magyar elemi iskolákat.

Változatlanul követeljük magyar óvodák, magyar tanonc- és ipariskolát illetve osztályok, női háztartási iskoláknak, földművestanfolyamoknak létesítését és a magyar vándortanítás intézményesítését. Biztosíthatom a tanügyi kormányt, hogy lesz elég magyar tanuló bármely magyar iskolában és tudunk megfelelő tanerőket is a kormány rendelkezésére bocsátani.

A pozsonyi tudományegyetemen a magyar nyelv és irodalom részére magyar tanszéket követelünk, amelyet magyar tanárral töltsenek be.

A diákjóléti intézmények támogatásában és az állami ösztöndíjakban a magyar diákok éppúgy részesedjenek, mint a más nemzetcsoporthoz tartozók. Itt említem meg, hogy ez a követelésünk általában vonatkozik minden népjóléti és karitatív intézményre, akcióra és kérdésre.

Nem nélkülözheti egy nemzet sem az iskolán kívül való népművelést. Mi magyarok ettől a nemzeti munkától elestünk, mert az annak végzésére hivatott SzeMKE működését a kormány - mint azt már előzőleg is említettem - betiltotta. Hasonló a magyar színjátszás helyzete. Megkiséreltük, hogy itt egy magyarországi együttest szerepeltessünk, de még csak választ sem kaptunk az engedélyért benyújtott kérvényünkre.

Hangsúlyozom, hogy a különböző törvényekben részünkre biztosított intézményekhez - magyar könyvtár, közművelődési testületek - változatlanul ragaszkodunk és jogainkból semmit fel nem adunk. Helyet kérünk a műemlékvédő bizottságban is, mint egyáltalában mindenütt, ahol magyar szellemi alkotásokról, magyar történelmi értékekről, vagy bármely vonatkozású magyar érdekekről van szó.

Szlovákia rendkívül gazdag olyan műemlékekben, amelyeket vagy magyar lélek kezdeményezett vagy alkotott, vagy magyarok áldozatkészsége juttatott megvalósulásra. A magyar irodalomnak, tudománynak, művészetnek sok örök értékű alkotása gyökerezik az itteni talajban. Az a tendencia, amely minket magyarokat itt akár nemlétezőknek, akár alacsonyabbrendüeknek akarna feltüntetni, csak a félmüveitek vagy elvakultak és félrevezettek körében található követőkre. Ha az ilyen elemeknek időnként és esetleg most is nagy a konjunktúrájuk, ez minket sem meg nem aláz, sem meg nem riaszt, mert a történteket nem lehet meg nem történtekké tenni, a folytonosság logikája ellen lehet vetkezni, de azt nem lehet felborítani és az örök igazságokat emberi erő és fortély soha sem fogja hatálytalanítani.

Gazdasági téren - azt hiszem nem árulok el ezzel titkot - nehézséggel küzd ma minden állam, minden vállalat és minden egyes ember. Szlovákia sem lehet ez alól kivétel és annál kevésbbé lehet az, mert most kialakításban lévő állami életéhez a háború okozta kedvezőtlen körülmények között kell hozzáillesztenie gazdasági életét. Nálunk má lényegében irányított gazdálkodás folyik minden téren, az állami omnipotencia nyomát és hatását mindenütt tapasztalhatjuk.

Mi magyarok fokozottan érezzük ennek rendkívül hátrányos súlyát és semmiképen sem tudjuk megérteni, hogy miért kell a szlovák uralom alatt teljesen háttérbe szorulnia és pusztulásra Ítélve lennie a magyar tőkének, vállalkozási kedvnek, keres kedelemnek, nagy és kisiparnak. A cseh uralom alatt kíméletlen irtóháború folyt a gazdasági életben és minden ellen, ami magyár. A cseh imperializmusnak volt ez okszerű következménye. Ennek megszűntével joggal reméljük, hogy most majd reánk kedvezőbb viszonyok következnek, mert hiszen Szlovákia nem követ és nem követhet semmilyen téren imperialista politikát. Annál inkább vártuk ezt, mert a ma uralmon lévőknek emlékezetében lehet az ipar fejlesztéséről szóló magyarországi 1907. évi III-as törvénycikk, melynek alapján a magyar kormány fejleszteni és az osztrák gyári és egyébb iparral versenyképessé akarta tenni a magyarországi ipart és kereskedelmet. Ezen törvény értelmében tekintet nélkül nemzetiségükre, nemcsak gyári vállalatok, hanem kisiparosok is bőséges állami támogatásban részesültek, kaptak az állami szubvención kívül nyersanyagot, gépeket, részesültek adóelengedésben, közszállításban, közmunkában és mindebből a jóból bőségesen jutott a szlovákoknak is. Nagyon szívesen bocsátók bárkinek rendelkezésére mindezekről részletes konkrét adatokat.

Sine ira et studio kell megállapítanom, hogy a magyarság gazdasági helyzete ma rosszabb, mint volt a csehszlovák uralom alatt. Hol vannak a magyar gyárak, hol vannak a gyárosok? Van-e itt még egyáltalán (hluk) magyar gyáros? Megkezdődött a részvénytársaságokban a személyi viszonyok ellenőrzése. Megtisztították azokat a zsidóktól, a csehektől, de kitették a magyarokat is. Magyar ma már ilyen helyen hirmondónak is alig akad. A zsidó vállalatokba kinevezett kormánybiztosok között többszöri közbenjárásom ellenére pélydául Pozsonyban csak három magyart sikerült kineveztetnem, helytelen statisztikai adatok alapján történt, hogy további négy helytől elütöttek bennünket. A magyar kereskedőnek is súlyos a panasza. Ma tudvalevőén hiány mutatkozik egyes árukban, ilyen árut a magyar kereskedő nem tud! szerezni, mert az elosztást úgylátszik politikai kulcs szerint intézik.

A gyárakban a magyar munkást csak éppen, hogy megtűrik. Ipar- és egyébb engedélyeket csak olyan feltétel mellett adnak, hogy lehetőleg mást mint szlovák munkást nem alkalmazzanak, csak a szlovák vagy német szakszervezeteknek tagjait respektálják a felvételnél, a drágaságí segély megadásánál és egyéb jogok odaitélésénél, a magyar szakszervezet megalakítása elé pedig számtalan nehézség gördül. Ezenfelül a magyar vállalkozó, kereskedő és iparos állandó rendőri ellenőrzés alatt áll, detektívek zaklatják őket minduntalan, ami mind hozzájárul ahhoz, hogy azoknak, akik még hősiesen kitartanak, kedvüket szegjék és arra indítsák, hogy vándorbotot vegyenek kezükbe és eltávozzanak innen, ahol csak lassú sorvadásban és végül pusztulásban lehet részük.

A szlovákiai magyarságot tervszerűen és rendszeresen szorítják ki a gazdasági élet egész területéről, - ide fejlődtek az állapotok. Nem hiszem, hogy ez valamilyen nagyobb koncepciójú gazdasági politikának vagy elgondolásnak lenne megnyilvánulása, mert a magyarok kiszorítása nyomán nem lendült fel az amúgy is nehezen tengődő gazdasági élet. Semmi javulás nincs, sőt éppen ellenkezőleg. A gazdasági élet sok ezer szállal át meg átszőtt apparátus útján működik, ha ebből megfelelő előkészület nélkül kirekesztünk eddig jól működő tényezőket, akkor csak bajok támadnak, amelyeket szép szavakkal lehet ugyan leplezni, de megszüntetni nem.

Feltűnt nekem, hogy a kormánynyilatkozat a Csehországgal - a mai Protektorátussal - 20 éven át fennállott gazdasági kapcsolatnak mily fontosságot tulajdonít, ezzel szemben a Magyarországgal fennállott gazdasági kapcsolatra egy szót sem veszteget. Pedig talán ezer év alatt erősebb gazdasági szálak szövődtek, mint 20 év alatt!

Súlyos hátrányt jelent "nekünk a magyar szövetkezeti kérdésnek elintézetlen volta. Minden szövetkezetnek ugyanis egy Szlovákiában székhellyel bíró szövetkezeti központhoz kell csatlakoznia. A szlovák és német központ megvan, magyar azonban nincs, pedig rendelkezünk elég olyan szövetkezettel, amely már régóta eredményesen és megbízhatóan működik. Tárgyi akadálya tehát nem lehet annak, hogy mi magyarok is kapjunk egy olyan szövetkezeti központot, mint aminővel a németek rendelkeznek. Hogy a magas politikának szemben a gazdasági szempontokkal milyen érdeke lehet a mi szövetkezeteinknek visszaszorítása, azt nehezen tudom elképzelni. Hasonló a helyzet a magyar pénzintézettel, amelyre szintén jogot formálunk, nem egyedül azért, mert magyar érdekeket akarunk szolgálni ezzel, hanem azért is, mert ilyen pénzintézetnek belekapcsolása az itteni gazdasági élet vérkeringésébe általános közgazdasági szempontból is csak áldásos lehet.


Související odkazy



Přihlásit/registrovat se do ISP