Úterý 25. července 1939

Príloha k tesnopiseckej zpráve

o 7. zasadnutí Slovenského snemu v Bratislave 25. júla 1939.

Reč poslanca Eszterházyho (viď str. 25. Tesnopiseckej zprávy).

Tisztelt képviselőház!

Nem csodálkozom azon, hogy Szlovákia kormánya egyik sürgős feladatának tekinti a közigazgatás reformját, és hogy ezzel kapcsolatban megszületett az a törvényjavaslat, amelyet ma itt tárgyalunk. Szlovákiában eddig a Csehszlovákiától átvett közigazgatási rendszer van érvényben. Azt hiszem, senki sem fogja tagadni, hogy ez a rendszer határozottan rossz. Túlteng benne a bürokratizmus, nehézkes, lassú és ami szintén hátránya, drága, mert aránytalanul nagy apparátust tart fönn. Pedig ez a rendszer már okulhatott volna az előző rendszernek, a nagy zsupák rendszerének hibáin és ez még sem történt meg. Főleg a cseh mentalitásnak kell tulajdonitanom, hogy a centralizmus és sovinizmus törekvéseitől fűtött bürokrácia sohasem tudott nagyvonalúvá válni, hanem akták halmozásában a kicsinyességig menő fontoskodásban, a kisebbségi nemzetek örökös zaklatásában élte ki magát és mintha az lett volna a főcélja, hogy az állam polgáraival állandóan és minden téren éreztesse az államnak ellenőrző és mindenkire a legnagyobb kézséggel lesújtó hatalmát. Pedig csak az a kormányzat igazán jó, amelynek súlyát legkevésbé lehet érezni.

Előzőleg szólottam arról, hogy mik voltak az eddigi közigazgatási rendszernek főbb hibái. Ebből következik, hogy milyennek kell lenni az olyan közigazgatási rendszernek, amely az egyéni életbe való legkevesebb beleszólással szinte észrevétlenül tudja szolgálni az állam érdekeit és céljait. Ilyen közigazgatás csak az lehet, amely nem az aktaszerűségen, hanem a közvetlenségen vagyis a szóbeliségen alapul, mely egyszerű és gyors, amely olyan tisztviselői karral rendelkezik, amely felül tud emlkedni az aprólékosságokon, tárgyilagos és jóindulatú, nem politikai szempontoktól és sovinizmustól vezérlelteti magát, hanem abból indul ki, hogy ő van a közönségért és nem megfordítva. Főfeltétele a jó közigazgatásnak még az is, hogy olcsó legyen, olcsó az állam szempontjából, vagyis ne legyen túltengő a bürokratikus apparátus, és legyen olcsó a közönség szempontjából is, hogy ne kelljen bármilyen közigazgatási ténykedésért a bélyegek és hozzájárulások egész légióját fizetnie.

Szlovákia közigazgatási törvényének legnagyobb vívmányaként azt tüntetik fel, hogy visszaállítja a megyerendszert. Hat megye lesz ezentúl és megszűnik az országos hivatal. Amennyiben az egészséges decentralizációt jelent, úgy ez az új rendezés nem kifogásolható. Egyébként azonban az új megyerendszer nekünk magyaroknak nagy csalódást jelent. Mert az, ami a megye kifejezés mögött megvonul, semmi rokonságban nincs azzal, amit mi magyar felfogással megyének mondunk és tartunk. Ezekben az új megyékben egy tizenkét tagú zsupáni tanács lesz a korlátlan úr. Ennek a zsupáni tanácsnak összetételéről külön törvény fog intézkedni. Az új megyék fölépítéséből azonban világos, hogy ez a zsupáni tanács semmiképen sem lesz összehasonlítható a megyegyűlésekkel, amelyek útján valósult meg a megyének és a megye közönségének széleskörű autonómiája. Már az úgynevezett megyei bizottságok összetételéből is látható, hogy ezen a téren is a kinevezési rendszer lesz a predomináló, nem pedig a választás. Vagyis felülről lefelé és nem alulról fölfelé való kiépítés a lényege a megyei életnek. Ha az alkotmánytörvény nem is mondja ki a korlátlan tekintélyi elvet és a totalitást, félő, hogy ebben a megyei rendszerben alfától ómegáig ez fog megvalósulni.

Mi magyarok a csehszlovák uralom alatt mindenkor az autonóm gondolatnak voltunk hívei és harcosai. Ebben a küzdelmünkben és törekvésünkben együtt haladtunk a szlovák néppárttal. Csalódást jelent nekünk tehát most, hogy amidőn az uralomra került szlovák néppártnak módjában állana az, hogy érvényt szerezzen az autonómia azon gondolatának, amelyért két évtizeden át valóban példás kitartással és elánnal harcolt, mint valami hasznavehetetlen dolgot lomtárba helyezi azt és ezzel az új megyerendszerrel a kísérletezés útjára lép.

Eddig ugyanis nincsen semmilyen támpontja arra, hogy ez a rendszer be fog válni. Lényegileg ugyanis mi történik? Megszűnik az országos hivatal, amelynek a belügyminisztérium mellett úgysem volt létjogosultsága és legfőbb tevékenysége akták ide-oda tologatásában merült ki. Ennek az országos hivatalnak helyébe az új törvényből kivehetőleg most hat kis országos hivatal fog lépni. Ha ezek a megszűnő országos hivatal nyomdokain haladnak, akkor cseberből vederbe estünk. Viszont majdnem megvalósithatatlannak látom, hogy a fölállítandó új megyék élére olyan vezetőket lehessen állítani, akik teljesen új szellemben és a megyei önkormányzat felé való törekvésben képesek lennének kiküszöbölni a közigazgatás eddigi nagy hibáit.

Magam örülnék legjobban, ha csalódnék ebben a feltevésemben.

Az itteni nemszlovák nemzetcsoportok szempontjából is hiányokat kell megállapítanom a közigazgatási törvényjavaslatban. Sehol sem látom annak nyomát, hogy ők az új megyék zsupáni tanácsában vagy egyéb szerveiben számuknak, kulturális, gazdasági és politikai súlyuknak megfelelően szóhoz juthatnának. Nagyon félős, hogy ha ezeknek a szerveknek egybeállításánál a kinevezési és kijelölési rendszer fog érvényesülni, akkor a népcsoportok egyáltalában nem juthatnak képviselethez. Ebben a tekintetben tehát a törvény okvetlenül kiegészítésre szorulna.

Helyeslem azt, hogy Pozsonyt, illetve Pozsony közigazgatását nem vonja be a törvényjavaslat az általános rendezésbe. Pozsonynak a bécsi döntés következtében is különleges a helyzete. Ez a döntés kötelező Szlovákiára, és ebből az folyik, hogy itt Pozsonyban a közigazgatásnak is figyelembe kell vennie a három itteni nemzetcsoport teljes egyenjogúságát. Ennek következtében most adódik az alkalom arra, hogy a Pozsonyra vonatkozólag hozott 1922. évi 243. sz. törvényt a törvényhozás hatályon kívül helyezze. Pozsonynak, mint az ország fővárosának is feltétlenül joga van arra, hogy önmagát igazgassa önmaga által választott tisztviselőível és szerveivel. Ez is közel két évtizedes követelése a pozsonyi magyaroknak és a pozsonyi őslakosságnak általában, amely sohasem tudott belenyugodni abba, hogy felette a kormány által kinevezett és vétójoggal felruházott főjegyzői hivatalnak vezetői gyámkodjanak. A város óriási eladósodottsága a legjobban igazolja, mennyire helytelen volt ez a rendszer, és alig hinném, hogy a szinte diktátori jogkörrel felruházott kormánybiztos sokat tudna lendíteni a város sorsán.

Pozsonynak - és ez az egyetlen helyes megoldás - a megyétől teljesen különálló közigazgatási területnek és testnek kell lennie, amely közvetlenül tartozik a kormány, illetve a belügyminisztérium alá.

A rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt csak röviden tudok hozzászólni a részletkérdésekhez.

Helyeslem, hogy a megyei tanácsot és bizottságokat mentesítik a politikától. De ebből azt a következtetést kellene levonni, hogy ezekben a szervekben tekintet nélkül politikai állásfoglalásukra és nemzetiségükre helyet kapjanak különböző szakemberek, akik teljes hozzáértéssel rendelkeznek bizottságuk hatásköréhez tartozó ügyekben. Nem értem meg, miért kell ezen bizottságok tanácskozásainak bizalmasnak lenniök, mert ez a nyilvános ellenőrzés szempontjából feltétlenül hátrányos.

Megyei és egyéb újabb adók kivetése elé bizonyos szkepszissel tekintek, mert az eddigi adóteher is elég nagy és nem látom nyomát annak, hogy általánosságban a keresetek, jövedelmek bármiképen is szaporodnának, úgy hogy új adókkal lennének megterhelhetők az adóalanyok.

Mindent összefoglalva ennek a reformnak azt a célt kellene szolgálnia, hogy a megyék felállításával és új szervek létesítésével ne váljék bonyolultabbá, hanem egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá a közigazgatás és ezek az új megyék egészséges önkormányzati élet alapjaivá váljanak.

A közigazgatásnak óriási a terrénuma. Ide tartozik az emberi életnek minden megnyilatkozása a születéstől kezdve a halálig, de a közigazgatás szabályozza mind azt is, ami az emberi élettel bármilyen kapcsolatba hozható. A közigazgatásban alkalmazottaknak tehát élettpasztalatokkal, emberismerettel is kell rendelkezniök amellett, hogy ki kell ismerniök magukat a közigazgatási törvények és rendeletek labirintusában. Óriási ez a feladat. Hogy ezt megoldhassák, nem csak jól, alaposan képzett, de jól fizetett tisztviselői karra is van szükség. Egy nem megfelelő tisztviselői kar fölboríthatja a legszebben elgondolt közigazgatási reformokat.

Itt kell rámutatnom arra, hogy a jelenlegi közigazgatásban sajnos még sok egyenetlenséget és ellenmondást kell tapasztalnunk, ami azután a közönségnek és így leginkább a magyaroknak vexálásában nyilatkozik meg. Bár nemzetközi egyezménye van Szlovákiának Magyarországgal a visszacsatolt területen illetőséggel bíró személyekre vonatkozólag, egyes közigazgatási hatóságok derüre-borúra nagyszámban utasítják ki azokat a magyarokat, akik kétségtelenül szlovákiai állampolgárok, még ha illetőségük a visszacsatolt területre esik is. A magyar pártnak szervezkedése elé több helyütt akadályokat gördítenek, magyar vezető pártemberek ellen eljárást indítanak minden alapos ok nélkül, a pártjelvény, a pártfeliratok használatát megtiltják, végül állandóan folynak letartóztatások és internálások és ezek áldozatai olyan magyarok, akiknek semmi egyéb nem róható fel bűnükül, mint gerinces magyarságuk. Részletes adatokat szívesen nyújtok, de ezek megvizsgálásáig is kérnem kell, hogy a kormány, illetve a belügyminisztérium általános rendelettel és utasítással szüntesse meg a magyarok ellen ilyen szempontokból folyamatba tett üldözéseket.

Hinni szeretném, hogy az új közigazgatási törvény új szellemet is fog meghonosítani, amelynek nem lesz éle senki ellen, hanem egyenlően mér és azt, aki híven teljesíti kötelességét az állam iránt, nem szorítja háttérbe és nem zárja ki az egyenlő jogokból. Az ilyen új szellemtől nekünk magyaroknak nem kell tartanunk, mert állampolgári kötelességünket becsületesen fogjuk teljesíteni.


Související odkazy



Přihlásit/registrovat se do ISP