Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A költségvetés kérdése minden országnak legfontosabb kérdése. A költségvetés tükrében meg lehet látni az állam, a nemzetek, a népek gazdasági életképességét, az államháztartás hordképességét, az állampolgárok és a magángazdaságok teherbíró képességét, kulturális és szociális haladását. Megmutatja ez a tükör a jog uralmának jelenlétét, vagy hiáányát, leleplezi, ha önkényuralom uralkodik és megmutatja a demokráciának a torzképét, ha az csak álképlet. De a gazdasági válság is kifejezésre jut a költségvetésben, pláne akkor, ha a tárgyalás alatt levő költségvetést összehasonlítjuk az előző évek zárszámadásaival és költségvetéseivel. A költségvetés megmutatja a munkanélküliség nagy veszedelmét is. De a költségvetás azáltal is szoros összefüggésben van a gazdasági válsággal, hogy a válság képzelt orvossága, vagy szenvedéseinek és károsításainak enyhítő szerei ott vannak a költségvetésben.

Az államháztartás egyensúlyának biztosítása, a szükséges takarékosság megvalósítása, a termelés organizálásának és túlméretezettségének a megszüntetése, a vásárlóképesség általános fejlesztése, a jólétet teremtő és erőszakosan lerombolt nemzetközi munkamegosztás visszaállítása - főként életképes és egymást gazdaságilag szerencsésen kiegészítő termelőterületekből álló nagy gazdasági egységek megteremtésére irányuló komoly törekvés által - a költségvetésben számokban is benne kell, hogy legyenek.

A most tárgyalás alatt levő költségyetés a költségvetés rossz. És csak a létező gazdasági romlás, az általános elszegényedés fokozódásának veti előre az árnyékát.

A költségvetés 1 millió 632 ezer Kč aktivuma csak fikció. Aminthogy az 1931. novemberében tárgyalt 1932. évi 5 milliós aktivum is fikciónak bizonyult, mert 1932-ben az 1931-es zárszámadások több mint 1.5 milliárd deficitet igazoltak, amelyek az 1932-es költségvetési előirányzatban nem szerepeltek. Az akkori kormány tagjainak tudniok kellett, amikor 1931. novemberében az 1932-es költségvetést előterjesztették, hogy a múltból egy óriási deficit van és ezt elhallgatni nem volt szabad, mert ez a törvényhozás megtévesztése és a nép megbizottainak megtévesztése volt. Ezért és a költségvetésen kívül kiadott súlyos milliókért a miniszterek felelősek és ha a parlament a felelősségrevonást elmulasztja, úgy hűtlenségbe esik a néppel szemben. Az 1933. évi költségvetésnél is megismetlődhetik ez az eset. Az 1931-es év óriási nagy deficitjét az 1932. évben nem fizették ki és az megint csak nőtt. Ennnek az összege a főelőadó szerint a kormány által eredetileg 1500 millióban lett kimutatva, de valójában 2.5 miliárdot tesz ki. Mi azt hisszük, hogy ennél is sokkal nagyobb lesz a deficit. És tartunk tőle, hogy a kormány is különféle tények elhallgatásával nem a való képet tárja a költségvetésben a parlament elé, ami a tisztánlátást megakadályozza. Mi, nemzeti kisebbségi képviselők az 19311932-es megtévesztésért és az ahhoz hasonló esetleges eljárásért minden felelősséget elhárítunk magunkról és miután a miniszterek felelősségrevonását mi egyedül keresztülvinni nem tudjuk, innen fordulunk a Köztársaság Elnökéhez, hogy felhívjuk a figyelmét a kormá nyzat veszedelmes eljárására és kérjük, hogy vessen véget annak a felelőtlen veszedelmes költségvetési játéknak, amely végre is a népeket tönkreteheti.

A költségvetés bevételi tételei nem fognak úgy befolyni, ahogy azt a költségvetés beállítja, a kiadások pedig holtbiztosan meg fognak növekedni. A főelőadó beszéde is megerősíti ezt, amikor azt mondja, nem lehet teljes biztonsággal állítani, hogy a költségvetésben előirányzott összegek elegendők lesznek. Ezt pontos formában úgy kell beállítani, hogy az 1933. évben nem 1,632.000 Kč felesleg marad, de ismét óriási nagy, milliárdos deficit lesz. Mert alapvető rendszerváltozás, megfelelő gazdasági politika nélkül a romlásban nincs megállás. Nincs a költségvetésben egyensúly, sőt annak a legnagyobb veszélye van meg, hogy a látszólagos egyensúly erősen megbillen, mert az ország népei egyre rohannak az elszegényedés lejtőjén és itt megállítani őket a kormányzat rudját irányítók vagy nem tudják, vagy nem akarják.

Ennek főoka a rossz adópolitika, amely a teherbíró képességet nem veszi figyelembe. Megcsökkentett jövedelemre még nagyobb adót kivetni, kereseti lehetőség nélkül kereseti adót fokozni, annyi, mint megölni a magángazdaságot. Pedig az államháztartás erőforrása a magángazdaság. A kincstár gyökere a föld, a magángazdaság, a műhely, az üzlethelyiség, a laboratorium, az iróasztal, a polgárok idegeinek és izmainak, agyvelejének és fizikumának teljesítőképessége. Pénzügyi politikát csak gazdasági politikán át lehet csinálni, az adóbevételeket reálisan csak a magángazdaság hordképességére lehet emelni és fokozni. Konjunktura adófizetésben és dekonjunktura a közgazdaságban oly belső ellenmondás, mely soká fenn nem állhat.

De Engliš is megmondta, hogy az adópolitika, amely adóalanyokat rombol, amely a magángazdaságok életképességét sorvasztja, a legnagyobb veszedelme az államnak. És ehhez nemcsak azt a magyarázatot fűzte, hogy a magángazdaságok az állam medencéjét képezik, amely medence, ha üres, akkor nem lehet belőle meríteni, de megmondta nyiltan, hogy munkaalkalmakat teremteni, a munkahiányt megszüntetni csak a magángazdaságok életképessége tudja. Az állam nem tudja az összes szükséges munkaaiklalmakat szolgáltatni és nem bírja a munka nyujtása helyett a munkanélküli segélyt az államháztartás egyensulyának felborítása nélkül fizetni. Ahol az adóbevételek akadoznak, ahol a kényszeradóbehajtások képezik a szabályt és a kényszer nélküli adófizetés a ritka kivétel, ahol kényszer utján valaló adób ehajtásoknál az árverésen már vevőként senki sem jelentkezik és igen sok helyütt a pénzügyi tisztviselők veszik meg potom pénzért a lefoglalt árukat, ott kétségtelenül megállapítható, hogy a túladóztatás esete forog fenn, amely már túlhaladta a teherbíró képesség maximális határát. Ily esetben már a nemzeti, vagy népi jövedelemnek olymérvü csökkenése van jelen, amelyre a létező adók, illetve azok behajtása során fokozatosan csökkentőleg hat, míg egyszer csak a vérkeringés akadozni kezd és a gazdasági életképesség haldoklik, a nemzet életereje leromlik, a népi erő elsorvad, a nemzetek energiájának alkotó feszültsége elernyed és bekövetkezik a teljes leromlás, a társadalom züllése és az országok elpusztulnak. Ily fenyegető körülmények között uj adók, vagy a meglevők emelése azt jelentik, hogy a közterhek a nemzeti jövedelemmel, amely nagyrészt a magángazdaságok jövedelmeiből adódik össze, még nagyobb részét vonják el és lehetetlenné teszik a magángazdaságok rentabilitását, kizárják a fölöslegek lehetőségét, a belső tőkeképződést, a vállalkozások iránti bizalmat. Az adóbevételek csökkenését a pénzügyminiszter úr hivatalosan igazolja, az adóbehajtás és kényszeradóbehajtás nagy nehézségét minden ország pénzügyi igazgatása bizonyítja, a repülőbizottságok, a zsebbenyúlás, a személymotozás, a butor elhurcolások, a boltok kiürítése és a csődnélküli csőd megteremtése. Tehát a maximális teherviselési határ túllépése, a túladóztatás bizonyítva van. Ehhez csak még a pénzügyi igazgatás visszaéléseit kell még hozzávenni és akkor kétségen kivül áll, hogy egy rossz adópolitikával állunk szemben, amelyet a legsürgősebben meg kell változtatni. A közterheket le kell bontani! Adóreform kell és a kivetés és a behatjás uj, okos szabályozása. Nem az adófizetést kell megszüntetni, mert az szükséges, de a teherbíró kép ességet kell figyelembevenni. Jó gazdasági politika kell, amely a magángazdaságok erej ét, hozadékát, rentabilitását biztosítaná. S ezért van egyre fokozódó mezőgazdasági válság, pénzügyi és hitelválság, amint azt a pénzügyminiszter úr is elismeri. De ezért van ipari és kereskedelmi válság is, amit a költségvetés, de az egész ipar, az ipartársulatok, a grémiumok, a gyáriparosok szövetségei s a kereskedelmi és iparkamarák is igazolnak, de amit a pénzügyminiszter úr elfelejt. De gan erkölcsi válság is, amelyet a korrupció miatti bűnperek világítanak meg és amely nagy korrupciót a köztársaság Elnöke is nyíltan s kiméletlen szóval bélyegzett meg a közalkalmazottak küldöttsége előtt. Erről t ermészetesen mélyen hallgat a pénzügyminiszter úr.

A gazdasági életképességhez elsősorban is az kell, hogy a gazdasági élet el legyen látva elegendő, kiskamatu alkotó forgótőkével. A mai aranyfedezetü bankjegyrendszer mellett ez nem lehetséges. Az csak arra jó, hogy a nemzetközi pénzhatalmat gazdasági hatalmában folyton erősítve és az egész világ feletti politikai hatalomhoz hozzájuttassa. Ellenben a népek teljes eleszegényedési folyamatát a teljes nyomor stádiumáig fokozza. A jegybankot ki kell venni a privát részvénytársaság kezéből és az összesség, a nemzetek, az állam kezébe kell tenni. Meg kell szüntetni azt a szemfényvesztést amit az aranyfedezeti rendszer művel, amikor valóságos fedezetet kell aadni a pénznek és az nem lehet más, mint ingatlanfedezet és pedig háromszoros ingatlanfedezet. Amerikában 100 százalék államjegy a fedezet, vagy 2200 százalék az ingatlanfedezet, esetleg a kommunális, vagy a vasuttársasági vagyon is lehet fedezet. S az államjegegy fedezet is közvetett ingatlanfedezet. És Amerikában a gazdasági életet el is látják bőségesen alkotó forgótőkével. Ott a bankjegyállomány megnövekedése nem jelenthet inflációt, mert a bankajegytöbbletnek valóságos és erős, több, mint 100 százalékos fedezete van. A német rentenmárkának ingatlanfedezete volt és ezt a pénzt mindenütt 100 százalékos pénznek fogadták el, annak értékét nem lehetett tőzsdemanőverrel lenyomni és a tőzsdejátékokkal mesterséges devalvációját elérni.

Az aranyfedezetü jegybank-rendszernél a jegybank az olcsó pénzt, a leszállított kamatláb melletti pénzt a kartellekn ek és a részvénytársaságoknak adja, m ert ezek a bankokrácia eszközei, amelyeken keresztül uralkodik a gazdasági életen. Ellenben a mezőgazdaság nem kap a Nemzeti bank olcsó pénzéből, annak drága külföldi kölcsönt, vagy elviselhetetlen kamatozásu, rövid lejáratu kölcsönt kell fölvenni és tönkre kell m enni a drága hitel és az elviselhetetlen köz terhek által óriásira növekedett termelési költségek következtében. A mai jegybank-rendszer, a mai kartell és részvénytársasági rendszer mellett, a nagy forgótőke-hiány mellett a rohamos elszegényedést megállítani nem lehet. A javitás látszata nem hozhat eredményes javulást, csak ugrásszerü, rohamos romlást. Az internacionális pénzhatalomnak az elszegényedési elmélet végrehajtása kedves, azért vállalkozik annak végrehajtására, mert ez a kiválasztott hatalmasoknak, az igazi nagykapitalistáknak, akik az egész világon legfelebb 10 millió egyént reprezentálnak, boldogulást, jó sorsot, nagy hatalmat, korlátlan uralmat jelent, de ugyanakkor 1500 millió ember lerongyolódik.

Nincs itt más út, a népeknek az embereknek össze kell fogni és az elszegényedés helyébe a vagyonosodási rendszert kell életbeléptetni, amely jólétat, kulturát, boldogságot hoz az emberiség óriási többségének, a népeknek és megszünteti az internacionális pénzhatalomnak valójában bolsevizáló hatalmát. Ily kormányzati tendencia nem tünik ki a költségvetésből, csak az ellenkezője. A bankokrácia lassan hatalmasabb lesz az államnál, az államkassza pénztezlensége magyon alkalmas út, az ingó tőke, a bankokrácia uralmának a megerősödésére és a kapitalizmus visszaélésének oly megnövekedése következik, amely leigáz mindenkit, mert az elviselhetetlen nyomoruság, az öntudat és önérzet megsemmisítése páriává alacsonyit mindenkit. A kincstárjegyek prolongáása, uj kibocsátása, a beruházási kölcsön kibocsátása mind, mind csak a bankokráciának hoz hasznot és tovább sodor mindenkit az elszegényedés felé.

Itt radikális segítés kell. Az internacionális pénzuralom lekűzdhető, ha a népek és országok összefognak. Ezt azonban nem kívánja kezdeményezni a külügyminiszter, sem a minisztérium. Ennek oka pedig a bankokráciától való függőségben adva van. Enélkül pedig a kartellek elleni minden berzenkedés csak szélmalomharc. A kartellek és a részvénytársaságok mind a bankokrácia eszközei, azoknak bajuk nem eshetik, mert hisz a legfőbb uralom ezt nem engedi, mert, ha a kartellrendszer ellen eredményes támadás, illetve védelem komolyan lenne megorganizálva, akkor ez a legfőbb uralom ezzel maga magát vágná meg. Ezt az önzetlenséget a legmaximálisabb önzéstől elvárni képtelenség. A világ összes kartelltörvényei mind azt bizonyítják, hogy azok a kartellek káros be folyását megakadályozni, vagy ellensulyozni képtelenek. És miután a kartellek egytized része a monopolisztikus, önző árszabályozást végzi, a termelő és a fogyasztó egyaránt súlyosan megszenvedi azt és egyre jobban szegényedik. A miniszterelnök kartellrend szabályozási gondolata egymagában nem nyujt kellő segítséget.

Addig is, amig a jegybank-rendszert a nép akarat megváltoztatja, a forgótőke szaporí tásához szükséges fedezetet megtalálhatja a kormányzat a költségvetési főelőadó szerint a 7.5 miliárdot kitevő adóhátralékban, amely nek az ingatlanokat terhelő bekebelezett. vagy törvényes elsőbbséggel bíró részének egyharmada erejéig 300 százalékos ingatlan fedezettel uj bankjegyet lehet kibocsátani a kommunális ingatlan vagyonnak, mint összes ségnek lekötésében, ahol az összérték egy harmadrésze erejéig bátran lehet uj bank jegyet kibocsátani és azt egy tervszerü gazda sági programm felépítésére fordítani s ezzel a munkanélküliséget lokalizálni. De a föld tehermentesítés keresztülviteléhez a teher mentesítendő földek lekötése is fesezetet nyujthat egy infláció nélküli bankjegy kibo csátáshoz és a mezőgazdasági válság megállításához.

A költségvetés rossz gazdasági és rossz kereskedelempolitikát takar. Az a gazdasági politika, amely eventuális, amelyn ek nincs átfogó programmja és nincs a prrogramm keresztülviteléhez szükséges organizációja és ily szervezettség megteremtéséhez még a kisérlet is hiányzik, csak rossz lehet. Vannak jelszavak és erőtlen cselekedetek, de, hogy azok mit érnek, azt mutatja a tényleg létező óriási deficit, az, hogy az államháztartás egyensúlyát mesterséges eszközökkel próbálják elérni, hogy a közterhek a teherbíró képességet messze túlhaladják, hogy ennek dacára uj adók bevezetésével növelik a termelési költséget és lehetetlenné teszik a termelés és a fogyasztás hiányzó egyensúlyának a kialakulását és tönkretszik a vásárlóképességet. Jó belső fogyasztási piac nem tud kialakulni, az értékesítés szervezetlen, a termelés nem rentábilis és ezért haldoklik. A munkaalkalmak mind erősebben kevesbednek s a munkanélküliek száma rohamosan nő. Ennek a jelentősége óriási, mert a munkanélküli segélyek lehetetlen nagy és folyton növekvő terhét nem bírja ki az állam közgazdasága. A nincstelenek óriási többsége, amely folyton fokozódik, kétségtelenül mutatja az általános elszegényedést, az általános nyomort.

A jó gazdasági politika az állampolgárok vagyonosodását, az általános jólétet munkálja és biztosítja. A köztársaság gazdaságpolitikája ellenben kitart csökönyösen amellett, ami rossz és továbbfejlődni engedi az elszegényedést.

A válságot még fokozza a feltétlenül rossz kereskedelempolitika, a merev elzárkózás politikája, a képzelgő autarkia törekvése. Keresztülgázolnak minden természeti és gazdasági törvényen és az okosság, a megértés és a megegyezés békepolitikája helyett a kormány az imperialista politikát űzi s nem akar törődni azzal, hogy ez oly erőfeszítést jelent, amely lassan, de biztosan tönkreteszi az elszegényedés folytán úgyis elerőtlenedett népek országát.

A Csehszlovák köztársaság és Magyarország egymást kiegészítő gazdasági területek, amelyek természeti adottságok folytán predesztinálva vannak arra, hogy mint egy nagy gazdasági egységterület részei valódi gazdasági együttműködésükkel az egész nagy gazdasági egység jólétét, kulturális, gazdasági és nemzeti fejlődését biztosítsák. Azt a munkamegosztást, azt a kivánatos árucserét, azt a belső fogyasztási piacot, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia mint gazdasági egység képviselt, a mai állapotok között lehet igazán értékelni. Ezt a gazdasági egységet vissza kell kivánnia minden középeurópai józan koponyának, sőt annak kiterjesztésére kell törekednie. Egy a Duna medencéjében kialakuló gazdasági szövetség Csehszlovákia, Ausztria, Magyarország, Románia, Jugoszlávia és Bulgária között a gazdasági összeomlástól mentené meg mind a hat államot. Ez a gazdasági vámszövetség nem érintené az egyes államok szuverénitását. Ennek a kialakulása nélkül mind a hat állam, de Európa is elpusztul.

Á köztársaság nem nélkülözheti már a gazdasági közeledés p litikáját a szomszédaival. Az ellenséges atmoszférát minden energiával ki kell küszöbölni, mert különben a további gazdasági romlás az államot létalapjaiban támadja meg. El kell hárítani minden akadályt a dunai államok gazdasági együttműködése elől s annak előfeltételeit mindenképp meg kell teremteni, legyenek azok politikaiak, területiek, gazdaságiak, illetve pénzügyiek.

Vavrečka, volt csehszlovák követ Magygyarországon és Ausztriában, megírta, hogy a kköztársaság alakulásának kezdő idejében a boldogság szigete volt és ma a hajótöröttek szigete. Megmondotta, hogy a segitség csak a Magyarországgal és Ausztriával való gazdasági megegyezésben lehet.

A három vagy négy állam agrárproblémájának a megoldása a dunai blokkal megtörténhetik. Az a megoldás pedig, ami a mezőgazdasági értékesítést elrendezi, azt jelenti, hogy a három agrárállam vásárlóképessége legkevesebb két és fél millíárd arany frankkal emelkedik és a cseh és osztrák iparnak biztos elhelyezést nyujt, vagyis ezáltal egy nagy és biztosabb piac keletkezik. Az agrártermelvények fel eslegének több mint fele a blokk területén elhelyezkedést nyerne, a másik fele, ami majdnem mind vámmentes takarmány, a blokk területén kivül jól volna értékesíthető.

És ez nem volna autarkia, mivel a bor, pezsgő, déligyümölcs és gyarmatáru, az állatbehozatal, a nyersanyagok, szén, vasérc, nyersolaj, textilnyersanyagok, ipari készáruk, gépek, készülékek, automobilok, villamos ipari cikkek, műszerek, vegyiipari termékek, gummi, és textiláru tekintetében a blokk részére elég erős behozatalra szorul. A gazdasági együttműködés főeszköze a preferenciális vámkezelés. A Tardieu terv: kereskedelempolitika előnyös kooperációt akar a dunai blokkba a szuverénitás érintése nélkül, preferenciális vámrendszerrel. Ennek pénzügyi feltételeit meg kell teremteni az államháztartások egyensúlyában, a külföldi adósságok rendezésében, és a valuták stabilizálásában. A gazdasági közeledést jelentő tényeket kell megteremteni, amelyek azután egy eredményes gazdasági együttműködést jelentenek.

Az ipari két állam vegye meg a szükséglet és a jó minnőség határain belül az agrárországok kiépítendő dunai blokkjától a mezőgazdasági termés feleslegeit. Történjék gondoskodás arról, hogy a beviteli államok gabonatermésének jövedelmezősége ne legyen veszélyeztetve. Szerződésileg kell meghatározni az exportáló három-négy állam gabonaértékesítési árát s az importállamok beviteli kontingensét, amely vámkedvezményben részesül, de a kontingensen felüli mennyiség felemelt vám alá esik. Az ipari termelés a Dunablokk ipari kartellje útján volna szabályozandó, amely a fogyasztók érdekét és az agrárolló eltompítását is szolgálja. A közlekedésügyben sok mindent kell a gazdasági közeledés szolgálatába állítani. A fuvardíj tekintetéb en az egyenlő elbánás, egyenlő díjszabás, a díjszabályok alaki egyöntetüsége, a közlekedés lehető egységes szabályozása, a vasutügy, a folyamhajózás és posta és távirda terén.

A valutapolitika útján kell erős en az okos kooperációt kifejteni és a hiteléletnek a középeurópai népek érdekében szükséges egyöntetü eljárását, a szövetkezetek s zolidaritását és jó kiépítését kell megteremteni.

Hiába, meg kell hajolni a köztarsaságnak azon tény előtt, hogy nincs más út az elpusztulástól való megmenekülésre, mint a középeuropai gazdasági együttműködés. Enélkül nincs eredményes termelés, nincs megfelelő értékesítés, nincs biztosított jó piac az ipari feleslegek részére s a munkanélküliség a munkahiány rohamos emelkedése következtében megteremti a közgazdasági és pénzügyi katasztrófát. Ezért az együttműködésért áldozatot is kell hozni, hiszen a lét, az állami lét kérdése forog kockán. Ellenséges népek és országok gazdasági együttmüködése alig képzelhető el. A köztársaságnak igenis rá kell lépni a revizió békés úton és közakarattal történő álláspontjára.

A lelki béke, a barátságos atmoszféra megteremtését kell szolgálni, mert az meghozza a szomszéd népek testvériségét, igazi békéjét, gazdasági boldogulását, általános jólétét.

A külügyminiszter álláspontját mindig változtatja. Nemrég hivatkozott brucki álláspontjára és kijelentette, hogy az 1921-es álláspontját ma is állja. Dr. Gratz volt magyar külü gyminiszter megállapította, hogy 1921-ben Beneš politikai, területi és gazdasági engedményeket ajánlott. A költsegvetési bizottságban most már ellentétes álláspontot foglalt el Beneš. Cinikusan azt mondta, hogy nincs igazságosság a nap alatt s oly határt megállapítani nem lehet, amelyet mindkét fél igazságosnak ismerjen el. És ekkor elfeledkezett arról, hogy 1916-ban "Csehország joga az önállóságra" c. könyvében, amelyet a nagyantantnak írt, azt bizonyította statisztikával, táblázatos kimutatásokkal, hogy Csehország, Morvaországgal együtt képes egy önálló államot alkotni, amelyben egyrészt a két ország mindenben kiegészíti egymást és nincs szüksége más idegen területre és azok hozzácsatolására. Ez a valódi igazság, igazság ma is. Tehát a külügyminiszter Beneš is el kell, hogy ismerje Beneš igazságát. De el kell, hogy ismerje a köztársasági Elnök Úr környezetéből kiszivárgott álláspontnak és Tusar, volt miniszterelnök álláspontjának az igazságát is, amely megállapította, hogy a magyarságnak a köztársasághoz való csatolása antidemokratikus, igazságtalan és a köztársaságra veszélyes. El kell ismernie, hogy Borah, az amerikai Egyesült Államok külügyi bizottságának elnöke, Mac Donald angol, Mussolini olasz kormányfő, Herriot volt francia miniszterelnök és sok -sok francia kitünőség, a világgazdasági konferencia előkészítő bizottságának holland elnöke, mind a revizió elvi álláspontján vannak és Herriot is kijelenti, hogy a békeszerződés egyoldalu megváltoztatásáról nem lehet szó, de kétoldalu megegyezéssel nincs semmi akadálya, hogy a revizió megtörténjék. Titulescu román külügyminiszter már ajánlgatja a baráti jobbot, mert tudja, hogy a középeurópai államok kölcsönös megegyezés és testvéri barátság nélkül mind elpus ztulnak. Elpusztult népeknek nincs szükségük pedig semmiféle határra, mert azt a temető már végérvényesen revideálta. A Magyar Nemzeti Párt a legutóbbi köztársasági elnökválasztáskor leszögezte, hogy a békés revizzió alapján áll, amelyhez a csehszlovák hivatalos akarat is hozzáadja a beleegyezeését. Kijelentette, hogy az fogja képezni minden törekvését, hogy a csehsehszlovák hivatalos akarat hozzájárulása mielőbb megtörténjék a szomszéd nép ek üdvére és boldogulására. Most, amikor a köztársaság a hajótöröttek szigete lett, Vavrečka nézete szerint igazán nem vét ezen állam ellen az, aki bár akarata ellenére lett az állam állampolgára, az állampolgári kötelesség száz százalékos betartása mellett arra akarja rábírni a hivatalos csehszlovák akaratot, hogy a veszély 12. órájában hozzon meg minden lehető áldozatot, legyen az politikai, területi, vagy gazdasági, a középeurópai gazdasági együttműködés érdekében, amelynek megvalósulása a cs ehszlovák köztársaság legalább államalkotó népeinek megint a boldogság szigetévé teszi az államot.

Le kell űlni a középeurópai államoknak, a Dunamedence országainak a zöld asztalhoz és meg kell menteni a népeket az elpusztulás kinjától. A revizióval kkapcsolatos gazdasági közeledés, az európai gazdasági megegyezés és együttmüködés ma már állami érdek, állami létérdek. És ezt a hivatalos akarat köteles áldozatok árán is előmozdítani.

De nem lehet ezt a költségvetést megszavazni azért sem, mert ez a munkanélküliség megszüntetésének célravezető eszközeiröl nem gondoskodik. A munkanélküliséget munkanélküli segéllyel megszüntetni nem lehet. Ez olyan improduktív elintézés, amely maga termeli a munkanélküliséget és annyira növeli a közterheket, hogy sok magángazdaság nem bírja és kénytelen munkaalkalmakat megszüntetni. Ezáltal folyton szaporodik a munkanélküliek száma. Ha a gazdasági életképességnek, a gazdasági vérkeringés jóságának megteremtését és ezáltal folyton uj és uj munkaalkalmak teremtését tűzte volna ki célul a kormányzat, akkor egy nagy veszedelmet hárítana el az állami életben. Megerősítené a népi erőt, biztosítaná a nép ek energiájának alkotásait és mmegteremtené az általános emberi jólétet. A munkaalkalmak korlátlanságát kell megteremteni és akkor a munka lesz a legfőbb tényezője az emberi gazdasági életnek és vége lesz az elszegényedés folyamatának. Ennek fedezetét meg lehet találni az elégséges alkotó forgó tőkében, a termelés értékének az emelkedésében, a munkabérek emelkedésében, a túltermelés, a válságok és sztrájkok megszünésével megszünő értékveszteségekben és más forrásokban. Ehhez azonban nagy gazdasági változások kellenek, amit megteremteni ez a kormány nem képes.

De nem lehet a költségvetést elfogadni azért sem, mert azt a sokat hirdetett takarékosságot a költségvetés nem valósítja meg úgy, amilyen mértékben az az államháztartás egyensúlyának biztosítás ára szükséges volna. Az egész állami és nem állami közigazgatásban rendszerváltozásnak kell lenni. Gazdaságos és eredményes igazgatásnak kell lenni. A túlméretezett bürokráciát le kell építeni, meg kell teremteni a miniszteriális törvényt, amit az alkotmány ír elő, mert ez alkotmánybiztosíték, de mert szabadságbiztosíték, talán azért nem csinálták meg 14 év óta.

A racionalizálás a közigazgatásban már mindenütt életszükséglet, mert az állampolgároknak igenis igényük van arra, hogy jó közigazgatásuk legyen, amely tekintettel van az állampolgárok teherbíró képességére is. Az unifikációs minisztériumot meg kell szüntetni és be kell osztani az igigazságügyi- és belügyminisztérium törvényelőkészítő osztályába. Az egészségügyi minisztériumot be kell osztani a belügyi- és népjóléti minisztériumokba, a vasutügyi- és postaügyi minisztériumokat pedig a kereskedelemügyi minisztériumba.

Az egész közigazgatás fejévé, aki a közigazgatás jóságáért, gazdaságosságáért és eredményességeért felelős, a miniszterelnököt kell megtenni, akinek a minisztériumában benn kell, hogy legyen, az angol kincstári hivatalnak mintájára, egy kincstári hivatalnok, aki végzi az írányítás, a felügyelet és az ellenőrzés munkáját.

Ez megteremtené az egyöntetüséget a közigazgatásban. Tisztázni kell törvénnyel a hatáskör kérdését és az egyszerüsítés, a gazdaságosság és eredményesség jegyébe kell azt állítani. Decentralizálni kell a közigazgatást, különösen olyan téren, ahol az minden kár nélkül és előnyösebben történhetik. Így például a szociális közigazgatást az önkormányzat körébe kell utalni, teljes decentralizáció mellett.

A centralizmust erősen kell csökkenteni és a miniszteriális centrumokba főként a kormányzati ügyek kerüljenek, míg a szimpla közigazgatási ügyek helyi úton intéztessenek el. Az önkormányzatot valódi önkormányzattá kell tenni, tért kell engedni a jogállam felé való haladás szükségessége végett a közigazgatási bíráskodás kiterjesztésére, az alsófoku közigazgatási bíráskodás n egteremtésére és fel kellene állítani minden országb legalább két alsófoku közigazgatási bíróságot, amelyek a Legfelsőbb közigazgatási bíróságot tehermentesítenék.

A jogállam felé való haladás szükségessége aközigazgatási bíróság kiterjesztését kívánja. Itt azonban meg lehet állapítani, hogy itt jogállam felé való fejlődésről beszzélni sem lehet, annál kevésbbé, mert minden jel arra mutat, hogy a kormányzat arra törekszik, hogy itt a rendőrállam ténye megrögzíttessék.