Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Belügyminiszter Ur!

Az 1926. évi 152. számu törvény (lex Dérer) rem elégítettë ki azokat a várakozásokat, amelyekët á közvélernény hozzä füzött. A töruény ugyanis nern adta meg ä csehszlovak állampolgárságot minejazóknak az egënëknek, akiknek arra a triänóni békeszerzödés 61. cikke értelinébën joguk vólna, hanem számos kategóriá elól a békeszerzódés ellenére elárta az állampolgárság megszerzésének lehétöségét.

Még nagyobb baj azonban az, hogy a belügyminisztérium illetékes ügyosztálya a törvényt nem hajtja végre ugy, arnint at annak betüje és szelleme megköveteli. A belügyminisztérium ugyanis követke2etesen elutasitja ázokat; akik

a) 1906. január 1.-én nem voltak nagykoruak, bár a törvépy szerint a csehszlovák állampolgárságot rneg kell adni mindenkinek, tekintet nélkül korára, aki elöbb magyar állampólgár valt, a törvény egyéb elófeltételeinek eleget tesz és akit a törvény nem zár ki kifejezetten az állampolgárság megszerzéséböl;

b) äkik 1910. január 1.-ë után szereztek illetöséget Csehszlovákia válamely községében, de 1921. december 31.-ig nem kérték a trianoni szerzödés 62. cikkének yegfelelöen a csehszlovák állampolarsár elismérését, mert meg voltak gyözodve arrol, hogy cselislovák állampolrírsággal bixnak és igy äz iraínt fnlyaooduiolt nerra lcellett, hiszen akkoi iban a 1886:XXII. t. c. 10. §.-t a cselaszlovák hatíságok is ugy mägyafázták, hogy az illetöség automatikusan is megszerezhetö;

c) akik az osztrák-magyar hadseregnél; haditengerészztnél vagy a magyar királyi honvédségnél és csendörségnél tényleges szolgálatot teljesitettek, bár a lex Térer öket nem sorolja azok közé, akik e törvény alapján a csehszlovák állampolgárságot nem szerezhetik meg és á belügyminisztériumnak az az indokolása, hogy e személyek ellen a község nem érvényesithette az 1886:XXII. t. c. 9. §. a) - c) pontjaiban megllölt kifógasokat, mivel a község hatósága a 3. és 4. §§ értelmében yem terjed ki rájuk egészen téves, mert hiszen a tényleges kátonák csupán a katonai szolgálatra és u lcatonai biróság hatáskörébe tartozó ügyelcben nem tartoztak a község hatcisaia alá, a csendörök pedig csak fegyelmileg tartoztak a honvédséghez;

d) akik a hüségesküt meg nem tagadtaílc és azt vagy letették, vagy pedig csupán arért uem tették le, mert erre fölszólitást nem kaptak és igy törvényellenesen fosztjík meg ákct a csehoszlovák íllampolgárságnak a lex Dérer alapján valc megszerzësének lehetöségétol, mert hiszen ez a törvény csalc azokat zárja ki, akik a hüségeskü letételét megtagadtík és ennelc folytán öket szolálati álláscilban meg nem hagyták, sem abba öket késöbb fel nem vették és végül; akik;

e) mint tanulók egy-két évig külföldön tartózkodtak, bár a törvény kifejezett rndelkezése szerint ez nem akadálya az allampolgárság megszerzésének.

A belügyminisztérium azonkivül hihetetlcrol lassan intézi el a kérvényeket, holott a törvénynek éppen az volt a célja, lrogy llamarosan megadja az állampolgárságot azoknalc, akik a zlovenszkcín és Ruszinszkóban az állampolgársaig és illetüség kérdésében uralkodó óriási káosz miatt nem ismertettek el csehoszlovák állampolgárolcnak. Rendkivül jellerrrrö például; hogy a belügyminisztérium illëtékes ügyósztálya, mint az ott alkalmazott tisztvisélölc ismételten kijelentették, az 1928. év elsö hónapjaiban beadott kërvényeket elegendo számu referens hiányában csak rnásfél, két esztendö mulva szándékozik elintézni, mivel elöbb még az 1926. és 1927. években benyujtott kérvények tárgyában kell döntenie.

Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy az elsöfoku közigazgatási hatóságok számos esetben nem respektálják a minisztériumoknak az állampolgárság ügyében kiadott jogerös határozatait. Igy Barát Károly és Horvát Albert rimaszornbati lalosokat annak dacára, hogy a szlovenszkói teljhatalmu minisztérium annak idején dékrétummal elismerte csehszloväk állampolgársägukat, mégis törölték a választók névjegyzékéböl. Más esetekben megtagadták az állampolgársági bionyitvány kiállitását olyanoktól, akiknek állampolgárságát a szlovenszkói rŕrinisztérium is elismerte, sôt tudomásunl van olyan esetekrál is, amikor maga á belügyminiszter ismerte el egyes személyek csehszlovák állampolgárságát és a rimaszombati járási hivatal ennek dacára mégís reviziô alá vette az illetök honosságát.

Mindezekböl kitünik, hogy a lex Dérer végrehajtása nem szüntette neg az Ilampolgársági és illetöségi ügy terén uralkodó káoszt. Ez a törvény különben is csak átmeneti jellegü volt s a törvényhozás csupán á legsürgösebb orvoslásra szoruló anomáliáknak akarta elejét venni e törvénnyel, a kérdés végleges megoldását azónbaiu egy késábbi törvényre bizta. Kitünil ez azokból a határozatokból is, amelyeket a képviselöház és a szenátus az 1926. évi 152. számu törvény megszavazása alkalmával fogadott el és amelyben a nemzetgyülés egyfelól kötelességévé tette a kormánynak, hogy az illetosëgi ës állampolgársági kérdésvégleges szabályozása végett mielöbb javaslatot terjesszen a nemzetgyülés elé és annalc elökészitésénél különosen tekintëttel legyen a csehszlovák köztársaság, területén már hosszabb idö óta éló egyénekre, másfelol pedig azt a kivánságát feleztc ki, hogy a hatósagok az állampolgárság megadásänak kérďésében libcrálisan járjanak el és senkit, aki až uj törvény alapján kérte a csehszlovák állampolgárásájot, né utasitsanak ki a köztársaág térületéról, amig folyámodványát jegorösen el nem intézték.

Közel harmadfél év telt el immár a ha tározat megszavazása óta, de a kormány még mindig nem készitette el azt a javaslatot, amelyet a képviselöház már akkór sürôsen követelt. Azóta az állarnpolgársági és illetöségi ügy Szlovenszkón és Ruszinskóban még inkább elmërgesedett és a lakósság ininden rétegében a legnagyobb elkeseredést váltja ki. A közigazgatäsi hatósägok a nëmzetgyüléskivánságaival ellentétben a légilliberálisabb módon kezelik az állampoígársági ügyeket, sót; amint azt különösen Szabó Lajos munkácsi római katoliku éspéres plébános esete is rnegmutatta; ólynokat is kiutasitanak a köztársaság területéröl, akiknek a lex Dérer alapján benyujtott kérvényét jogerösen még el sem döntötték.

Ezeknek az állapotoknak tarthatatlanságát nemcsak mi állapitjuk meg, de megállapitotta az állami jubileum alkalmával a Lidové Novinyban megjelent cikkében Seton Watson, megállapitották a köztársasäg elnökéhëz benyujtott emlékiratukban a népszövetségi ligák, megállapitotta Dr. Dérer Iván képviselölársunk, söt legutóbb Benes külügyminiszter ur is és egészen érthetetlen elóttünk, hogy mindézek dacára a belügyminisztérium a mai napig sem teljesitette a törvényhozás kivánságát.

E tarthatatlan helyzet arra késztet bn-nünket, hogy tisztelttel megkérdezzük a belügyminiszter urat:

1. Van-e tudomása illetékes ügyosztályának fönt vázolt törvényellenes eljárásáról és az 1926. évi 152. számu törvény alapján benyujtott kérvények botrányosan lassu elintézéséröl?

2. Ha igen, hajlandó-e az ügyosztályt ltäládéktalanul utasitani, hógy szigoruan a törvényhéz tartsa magát és a benyujtott kérvényeket a jövöben legkésöbb benyujtásuktól számitott két hónapon belül elintézzé?

3. Amennyiben a kérvények késedeimes elintézésének csakugvan a rninisrtérium illetékes ügyosztályához beosztott referensek munkatulterlrelése volna, lrajlaaadó-e haladéktalanul intézkedni, hogý az állampolgársági és illetségi ügyosztályához azonnal annyi réferens osztassék be, amennyi az állampolgársági kcrvényelet a legsürgösebben el tudja intézni?

4. Hajlandó-e a járási hivatalokat eltiltani attól, hogy a csehszlovák minisztériumok által csehszloválc állampolgárokul elismert egyének állampolgárságát kétségbe vonják;

5. Mikor szándékozik az aíllampolgârsági és illetöségi kérdés végleges szabályozása végett a képviseloházi határazattal is elöirt törvényjavaslatat a menzetgyüles elé terjeszteni és vëgül;

6. Addig is, amig a nemzetgyülés az allmpolgársági kérdést véglegesen szabályozni fogja, hajlaudó-e utasitani a ltözigazgatási hatóságokat, hogy az állampolgársagi ügyet jóakarättal és meértéssel, tehát liberálisan kezeljék ës öket a legszigorubban eltiltani attól, hogy ólyan egyéneket, alciknek az 192G. évi 152. számu törvény alapján benyujtott lérvénye jogerös elintézést nem nyer, a Icoztársaság területéröl kiutasitsatak?

Pane minister vnútra!

Zákon č. 152 z r. 1926 (lex Dérér) neuspokojil tie nádeje, ktoré do neho verejnosť vkladala. Zákon totiž neudelil československé štátne občianstvo všetkým jednotlivcom, ktorí by mali k tomu právo vo smysle článku 61. mierovej smluvy trianoskej, ale četné kategorie z možnosti získať štátne občianstvo vytvoril oproti ustanoveniam mierovej smluvy.

Ešte väčším zlom je však to, že príslušný odbor ministerstva vnútra neprevádza zákon tak, ako by to požadovaly duch a litera toho zákona. Ministerstvo vnútra totiž dôsledné zamieta všetkých, ktorí

a) dňa t. januára 1926 neboli zletilí, ač podľa zákona československé štátne občianstvo musí byť bez ohľadu na vek udelené každému, kto bol prv uhorským štátnym občanom, vyhovuje ostatným predpokladom zákona a koho zákon nevylučuje výslovne z nabývania štátneho občianstva;

b) ktorí po 1. januári 1910 nadobudli domovskej príslušnosti v niektorej obci Československa, avšak do 1. decembra 1921 nežiadali po rozume článku 62. trianonskej mierovej smluvy o uznanie československého štátneho občianstva, lebo presvedčení boli o tom, že sú československými štátnymi občanmi a tedy že o to žiadať nemuseli; veď v tej ďobe i československé úrady vykladaly § 10 zák. čl. XXII/1986 v tom smysle, že štátneho občianstva lzä nadobudnúť aj automaticky;

c) ktorí konali činnú službu u rakúsko-uhorského vojska, válečného námorníctva alebo u uhor. krát: zemebrany a četníctva, ač lex Dérér neuvádza ich medzi tými, ktorí na základe tohoto zákona nemôžu nadobudnúť štátneho občianstva československého, a to odôvodnenými ministerstva vnútra, že proti osobám týmto nemohla obec uplatňovať námietky vyznačené v lit. a) - c) § 9 zák. čl. XXII 1886, lebo právomoc obcí vo smysle § 3 a 4 nevzťahuje sa na tieto osoby, - je naprosto mylné, lebo veď aktívni vojaci nepodliehali právomoci obcí len vo veciach vojenskej služby a veciach patriacich do oboru pôsobnosti vojenského súdu, a četníci podliehali zemebrane iba disciplinárne;

d) ktorí neodopreli sľub vernosti a tento sľub buďto složili, alebo nesložili ho len preto, lebo neboli k tomu vyzvaní a tedy protizákonne zbavujú ich možnosti nabývať československého štátneho občianstva na základe lex Dérer, lebo veď zákon tento vylučuje len jednotlivcov, ktorí sľub vernosti odopreli a následkom toho boli zo služby prepustení a ani pozdejšie do služby neboli prijatí; a konečne ti,

e) ktorí ako žiaci zdržovali sa po dobu jedného či dvoch rokov v cudzine, ač podľa výslovného ustanovenia zákona nie je to prekážkou nabývania štátneho občianstva.

Ministerstvo vnútra mimo toho vybavuje žiadosti neuveriteľne pomalu, ač intenciou zákona bolo práve to, aby štátne občianstvo rýchle udelené bolo všetkým, ktorí pre obrovský chaos zavládnuvší v otázke štátneho občianctvá a domovskej príslušnosti na Slovensku a v Podkarpatskej Rusi neboli uznaní za československých štátnych občanov. Významne charakteristickým je na pr., že príslušný odbor ministerstva vnútra, ako to zamestnaní tam úradníci opätovne prehlásili, zamýšľa žiadosti podané v prvých mesiacoch r. 1928 v nedostatku náležitého počtu referentov vybaviť až za poldruha či dva roky, lebo prv musí rozhodovať ó žiadostiach podaných v r. 1926 a 1927.

Nemôžeme zamlčať ani to, že administratívne úrady prvej stolice nerešpektujú vo veľa prípadoch právoplatné rozhodnutia vydané ministerstvami vo veciach štátneho občianstva. Tak Karol Barát a Albert Horvát, bytom v Rimavskej Sobote, vymazaní boli zo soznamu voličov napriek tomu, že ministerstvo s plnou mocou pre Slovensko svojho času ich štátne občianstvo československé uznalo dekrétom. V iných prípadoch odoprely vystaviť vysvedčenie o štátnom občianstve jednotlivcom, ktorým i ministerstvo pre Slovensko priznalo štátne občianstvo, ba sú nám známe i prípady, kde minister vnútra sám priznal jednotlivým osobám československé štátne občianstvo a okresný úrad v Rimavskej Sobote podrobil predsa štátne občianstvo dotyčných osôb revízii.

Zo všetkého toho vysvitá, že prevádzanie lex Dérer nezažehnalo chaos, ktorý zavládol na poli štátneho občianstvá a domovskej príslušnosti. Zákon tento bol ostatne iba povahy prechodnej a zákonodarstvo snažilo sa týmto zákonom predísť iba anomáliám, ktoré si vyžadovaly najnaliehavejšej opravy, a definitívne riešenie tejto otázky ponechalo však zákonu pozdnejšiemu. Vysvitá to tiež z usnesení, ktoré prijaly poslanecká snemovňa a senát pri príležitosti odhlasovania zákona č. 152/1926 a ktorými Národné shromaždenie uložilo vláde jednak, aby ona cieľom definitívnej úpravy otázky domovskej príslušnosti a štátneho občianstva predložila čo najskôr návrh Národnému shromaždeniu a aby pri zhotovení toho návrhu brala zvláštny zreteľ na jednotlivcov, ktorí žijú už po dobu dlhšiu v území Československej republiky, jednak však vyslovilo svoje prianie aby úrady v otázke štátneho občianstva postupovaly liberálne a nikoho, kto požiadal o československé štátne občianstvo podľa nového zákona, nevyhosťovaly z územia republiky dotiaľ, kým jeho žiadosť právoplatne nevybavily.

Takmer poltreťa roka uplynulo od doby, čo usnesenie to bolo odhlasované, avšak vláda ešte ani dosiaľ neshotovila návrh, ktorý poslanecká snemovňa už vtedy naliehavo požadovala. Od tých čias vec štátneho občianstva a domovskej príslušnosti na Slovensku a v Podkarpatskej Rusi sa ešte väčšmi priostrila a vyvoláva vo všetkých vrstvách obyvateľstva najväčšie rozhorčenie. Administratívne úrady oproti prianiu Národného shromaždenia nakladajú vecami štátneho občianstva čo najneliberálnejším spôsobom, ba ako na to ukazuje i prípad Ludvika Szabó, dekana a farára rímskokatolíckeho v Mukačeve, vyhosťujú z územia republiky i jednotlivcov, ktorých žiadosti, podané na základe lex Dérer, ešte dosiaľ právoplatne ani nevybavily.

Neudržateľnosť tohoto stavu nekonštatujeme len my, lež konštatoval to pri príležitosti štátneho jubilea tiež Seton Watson vo svojom článku v Lidových Novinách, konštatovaly to tiež Ludové ligy vo svojom memorande podanom prezidentovi republiky, konštatoval to i kol. posl. dr. Ivan Dérer, ba posledne i pán minister zahraničia dr. Beneš a je nám naprosto nepochopiteľné, že prez to všetko ministerstvo vnútra ešte ani do dnes nevyhovelo prianiu zákonodarstva.

Tento nemožný stav pobáda nás k tomu, aby sme s úctou tázali sa pána ministra vnútra:

1. Či viete o protizákonnom postupe vášho príslušného odboru, ako je to vyššie vylíčené, a o škandalózne pomalom vybavovaní žiadostí podaných na základe zákona č. 152/1926?

2. Jestliže áno, či ste ochotný tomuto odboru bezodkladne uložiť, aby sa prísne pridržiaval zákona a aby podané žiadosti nabudúce vybavoval najneskoršie do dvoch mesiacov počítaných od podania?

3. Pokiaľ by príčinou liknavého vybavovania týchto žiadostí bolo opravdu to, že referenti tohoto odboru ministerstva sú prácou preťažení, či ste ochotní bezodkladne postarať sa o to, aby štátneho občianstva a domovskej príslušnosti pridelené bolo toľko referentov, koľko by mohlo žiadosti za štátne občianstvo bez odkladu vybaviť?

4. Či ste ochotní zakázať okresným úradom, aby tieto pochybovaly o štátnom občianstve jednotlivcov, ktorým československé ministerstvá štátne občianstvo priznaly?

5. Kedy zamýšľate predložiť Národnému shromaždeniu návrh zákona o definitívnej úprave otázky štátneho občianstva a domovskej príslušnosti, ktorý bol požadovaný i usnesením poslaneckej snemovne. A konečne

6. dotiaľ, dokiaľ otázka štátneho občianstva nebude Národným shromaždením definitívne upravená, či ste ochotný uložiť administratívnym úradom, aby vecou štátneho občianstva nakladaly blahovoľne a s porozumením a tedy liberálne a zakázať im čo najprísnejšie vyhosťovať z územia republiky jednotlivcov, ktorých žiadosti, podané na základe zákona číslo 152/1926, neboly ešte právoplatne vybavené?