A Magyarországgal megkötött kereskedelmi szerződés
részletes bírálatába nem kívánok
bocsátkozni, hanem rá akarok mutatni azon körülményekre,
amelyek között ez a szerződés, nehéz
vajudás után, megszületett.
A tárgyalások megindítása előtt
mindkét állam felkészülődött,
hogy minél előnyösebb helyzetből diktálhassa
a szerződés feltételeit. Csehszlovákiánál
ez a felkészülés az agrár vámok
bevezetésében nyilvánult meg, ami minden
más következménytől eltekintve, a legszerencsétlenebb
módja volt a felkészülésnek, mert -
amiként a tárgyalások folyamán kitűnt
- éppen az agrárváxnok képezték
a legnagyobb akadályát a megegyezésnek. Magyarország
viszont az agrárvámokra a csehszlovák iparcikkek
részleges bojkottjával felelt. Kétségtelen,
hogy mindkét intézkedés súlyos gazdasági
következményeit a csehszlovák köztársaság
dolgozóinak kellett megsínyleniök.
Az agrárvámok a legfontosabb életszükségleti
cikkek s elsősorban a szegény dolgozók mindennapi
kenyerét drágították meg. A"'drágulási
folyamat még ma sem érte el tetőpontját,
mert még a tendenciózusan összeállított
ami indexnél is kénytelenek a drágaságandó
emelkedését kimutatni. A Magyar ország részéről
alkalmazott rendszabály az iparcikkek részleges
bojkottja, viszont az amúgy is nagy rnunkanélküliséget
növelte és tartamát még hosszabbá,
elviselhetétlenebbé tette.
Az agrárvámok megszavazása kovácsolta
össze a csehszlovák-magyar-német reakciós
kormánytöbbséget. Az úgynevezett nemzeti
kiengesztelődés megteremtése nem volt egyéb,
mint a dolgozó nép kirablásának intenzivebbé,
kegyetlenebbé tétele. Mert az agrárvámok
okozta drágaság folytán a dolgozókból
kipréset több száz millión a nagybirtokosok,
a gazdag bérlők, spekulánsok és uzsorások
osztozkodtak.
A burzsoázia mindig értette annah a módját,
hogy miként kell a rideg osztályérdekeit
szolgáló törvényeket népszerű,
tetszetős formában előtálalni, így
az agrárvámok bevezetésének szükségességét
sem a nagybirtokosok profitéhségével indokolták,
hanem a szegény földmívelőnép
és elsősorhan a szlovenszkói földmívelők
helyzetének megjavításáva? Sőt
hozzátették, hogy amennyiben a földmívelők
nagyobb árt fognak kapni agrártermékeikért,
úgy a munkásokat is jobban fogják tudni fizetni.
Hogy ez az indokolás milyen körmönfontan hazug
volt, ma már mindenki előtt nyilvánvaló.
Az agrárvámok révén ugyanis a kisföldmívelőknek
nemcsak hasznuk nem volt, hanem a beállott nagy drágaság
a kisgazdákat és földmunkásokat móg
nagyobb nyomorba döntötte. A falvakon mindennapos vendég
a végrehajtó; az adóvégrehajtások
a kisgazdákat teljesen tönkreteszik.
A szlovenszkói földmunkások 6-8-10 koronás
napszámbérei, a gazdasági cselédek
50-60 koronás havibére és sovány természet
beni járandósága, váItozatlanul fennállanak.
Az éhbéreken tengődő földmunkások
néhány, helyen a sztrájk fegyverével
kényszerítettéka vérüket szipolyozó
földbirtokosokat munkabéreik megjavítására
s mint rendesen, ezeknél a kenyérharcoknál
is megjelentek a burzsoádemokrácia jelképei,
a csendőrök feltűzőit szuronyokkal, a
földbirtokosok zsebérdekeinek védelmére.
(Výkřiky posl. Majora.)
Az agrárvámok nem eredményezték tehát
a szlovenszkói szegény földmívelő
nép helyzetének a megjavítását,
hanem kiszélesítették és kimélyítették
az egész köztársaság dolgozóinak
nyomorát.
Az agrárvámok azonban csak megindítója,
bevezetője volt a reakciós, munkásellenes
törvények egész sorozatának. A reakció
vérszemet kapott és egymásután szavazta
meg a cukoradót, a katonai javaslatokat, az adóreformot
és mindezek betetőzéséül a reakciós
közigazgatási reformot, amely börtönné
alakítja át az egész köztársaságot.
Ennek a törvénynek megszavazásánál
látszólag rész támadt az eddig tömör,
nemzetközi reakciós kormánytöbbség
sorai között. A magyar burzsoázia vezére,
Szent-Ivány, akinek nagy érdemei voltak a
kormánytöbbség létrehozásában
s aki a múlt évben még a közigazgatási
reformot a Hlinka-párt autonómista harnal
győzelmeként üdvözölte, éppen
a közigazgatási reform tárgyalásának
idején betegedeti meg és pártjának
egyik tagját ellenzéki harcba küldte. Mitől
betegedett meg Szent-Ivány? Megcsömörlött
talán azoktól a sorozatos támadásoktól,
amelyeket a csehszlovák burzsoáziával együttesen
a köztársaság dolgozói ellen intézett.
Komolyan lehet venni ezt az ellenzéki komédiát,
vagy nem-e folytatása, ellenzéki köntösben,
a reálpolitikának?
Mindezek esak addig maradnak nyitott hérdések, amíg
meg nem vizsgáljuk azokat a körülményeket,
amelyek a Magyar Nemzeti Pártot átmenetileg ellenzéki
álláspontra kényszerítették.
Szent-Iványék áruló aktivista
politikája a magyar dolgozók széles tömegeiben
a legmélyebb undort váltotta ki. Ez az undor minden
újabb, a dolgozók ellen irányú törvény
megszavazásánál fokozódott. A reálpolitika
egyetlen eredménye a lex Dérer-Szeni-Ivány-féle
illetőségi törvény volt, melynek alapján
elenyészően csekély azok száma, akiknek
illetőségét kedvezően intézték
volna el. (Výkřiky posl. Majora.) Míg
most Jabloniczky képviselő interpellációjára
adott válaszában maga a belügyminiszter is
beismeri, hogy a szóbanlevő törvény
megengedi, miszerint az állampolgárság elnyeréseért
bizonyos összegeket lehet követelni. Ez tehát
azt jelenti, hogy akinek sok pénze van, az elnyerheti az
állampolgárságot, ami egyébként
az illetőségi törvény előtt is
szokásban volt, mert a mi korrupt, pénzzel megvesztegethető
közigazgatásunknál a múltban is lehetett
pénzen illetőségi bizonyítványt
szerezni.
A ideálpolitika ilyen eredményei után a Magyar
Nemzeti Pártot legkitartóbb hívei is faképnél
hagyták. Kellemetlen helyzet ez a községi választások
küszöbén. Ezért kellett Szent-Iványnak
belebetegedni az aktivista politikába, ezért kellett
egyelőre a kormánytámogató politikát
szögre akasztani és egy szavazattal - annale tudatában,
hogy a többség enélkül is megvan - a közigazgatási
reform ellen ellenzéki pózban fellépni. Jellemző
e párt komolyságára, hogy míg az agrárvámok
megszavazásánál Magyarország érdekei
ellen lépett fel, addig most dr. HoIota képviselő
a közigazgatási reform tárgyalásánál
elhangzott beszédében az irredenta hímokat
újból megpendítette.
Ennek az irredenta közös fellépésnek a
magyar keresztényszocialista párttal, külpolitikai
háttere van. Magyarország az Olaszországgal
kötött barátságos szerződés
útján téljesen belekapcsolódott az
angol rabló-imperializmus által szervezett szovjetellenes
frontba. Az angol imperializmus arra törekszik, hogy megteremtse
a magyar-lengyel határközösséget és
ecélból szívessn odaígéri Magyarországnak
Zalcarpatská Llkrajina eáy részét
és egyéb szloveüszkói határterületeket
is, egy harcképes szovjetellenes blokk létrehozása
érdekében.
A csehszlovák burzsoázia, mely egyre inkább
az angol imperializmus befolyása alá kerül,
nem fog tudni ellentállni ezeknek a törekvéseknek.
Hiszen az angol imperializmus máris nagy és döntő
befolyását misem bizonyítja jobban, mint
az az eljárás, amelyet Csehszlovákiá
a Szovjetunióval szemben követ. Csehszlovákia
gazdasági érdekei régen megkövetelték
a százötven milliós munkás- és
parasztállammal a legszorosabb gazdasági kapcsolatok
felvételét, mert ezáltal az állandó
válsággal küzdő csehszlovák ipar
is lélekzethez jutna és a nagy munkanélküliség
enyhülne; a Szovjetunió de jure elismerése
még ma is késik. Hiába követelik ezt
hosszú időn át a köztársaság
dolgozói pártkülönbség nélkül,
úgyszintén fontos ipari és kereskedelmi szakkörök
is, mindez nem számít. E követelései
hatása alatt dr. Bene külügyminiszter
is kénytelen volt több ízben az elismerés
szükségessége mellett nyilatkozni, de Bene,
a megtűrt külügyminiszter, úgy, mint sok
más kérdésben is, csak nyilatkozhat (Výkřiky
posl. Mondoka.), a tetteket Kramář vezetésével
egy mar oknyi fascista-kler ikális klikk diktálja.
Az a klikk, amely minden befolyását arra használja
fel, hogy Csehszlovákiát az angol imperializmus
által szervezett szovjetellenes frontba belekapcsolja,
mert ettől várják a cári rezsim visszaállítását.
Ha már mnost párhuzamot vonunk a magyar kereskedelmi
szerződés várható gazdasági
eredményei és a Szovjetunióval esetleg felveendő
kereskedelmi kapcsolatok között, úgy elég
csak arra rámutatni, hogy Magyarországnak csak 10
millió lakósa van, míg a Szovjetuniónak
150 millió lakósa. Minden mástól eltekintve,
ez az egyetlen tény mindenki előtt világossá
teszi, hogy a Szovjetunióval felveendő kereskedelmi
kapcsolat, aminek a Szovjetunió elismerése az előfeltétele,
hasonlíthatatlanul nagyobb eredményeket biztosítana
Csehszlovákia gazdasági életében,
mint a most tárgyalás alatt álló,
Magyarországgal megkötött kereskedelmi szerződs.
(Výkřiky posl. Majora.) Ezzel, tisztában
van a mai reakciós kormány is, amelyet a külpolitikai
kapcsolatok terén sem Csehszlovákia gazdasági
érdekei irányítanak, hanem a nyers osztályérdek,
a kizsákmányolás és elnyomás
végnélküli fenntartásának biztosítása.
Ebből a szempontból tehát nem a két
ország kapcsolataiból előálló
gazdasági előnyöket mérlegeli, hanem
a két országban, Magyarországon és
a Szovjetunióban fennálló rendszert teszi
mérlegelés tárgyává.
Magyarországon az ellenforradalom a proletárok legyilkolása
és börtönbevetése révén
szilárdította meg uralmát és még
ma is a legféktelemebb, legbarbárabb terror és
üldözés a dolgozók osztályrésze.
Ebben az államban a magyar proletárok önfeláldozó
forradalmi vezéreit, Rákosi Mátyást,
Szántó Zoltánt és társait csak
a nemzetközi proletariátus tiltakozása mentette
meg a bitófától. Azért kell hosszú
évekig börtönben sínylődniök,
anert a kegyetlen elnyomást, szenvedést elviselő
magyar munkásság rabláncait akarták
osztályharc útján szétzúzni.
Magyarországon Bethlen kormánya a Habsburg-restaurációt
készíti elő. Ezt a célt szolgálta
a legutóbbi választásoknál a legvadabb
terrorral létrehozott kormánytöbbség
és az arisztokrata csőcselék felsőházának
visszaállítása.
Az a helyzet Csehszlovákia területi épségét
is veszélyezteti, mégis veszélyesebbnek tartja
a csehszlovák burzsoázia a Szovjetunió rendszerét,
ahol a proletariátus, megdöntve a burzsoázia
uralmát, megteremtette a dolgozók szabad, demokratikus
államát és minden intézménye
a dolgozók jólétét szolgálja.
Mindezt nem azért sorakoztatom fel és állítom
szembe, mintha csodálkoznám, megütközném-a
reakciós burzsoázia ilyen irányú állásfoglalásán,
ellenkezőleg, természetesnek, magától
értetődőnek találom. A Szovjetunióban
levő rendszerrel a szocializmust építik ki,
ez a rendszer a nemzetközi proletariátus mintaképe.
(Předsednictví se ujal předseda Malypetr.)
Az a rendszer, amely Magyarországon van, az a reakciós,
fasiszta burzsoázia rendszere és mintaképe.
A mai csehszlovák reakciós kormány gőzerővel
halad ezen mintaképe felé; azok a reakciós
törvények, amelyeket most sután megszavaztak
ebben a parlamentben, a munkások és különösen
a kommunista párt üldözése, a legfényesebben
bizonyítják ezt.
A csehszlovák burzsoáziát ezen útjában
csak a csehszlovákországi proletariátus egységes
harci frontja állíthatja meg, amelyet a kommunista
párt, minden akadályt legyőzve, meg fog teremteni
és a sokat szenvedett magyar proletártestvéreinkkel
szövetséges harcban, mindkét ország
ellenforradalmű burzsoáziáját legyőzve,
meg fogja teremteni az igazi kapcsolatot, a csehszlovák
és magyar szovjeteket. (Potlesk komunistických
poslanců.)