Pedig a lengyel szomszédság szimpatiájának megléte, vagy meg nem léte nemcsak azért nem lehet közönyös Csehszlovákiára nézve, mert francia szövetségese, Bene ura és parancsolója ezt így kívánná tőle, hanem azért különösen, mert többet ér egy ma meglevő hatalom szimpatiája, mint egy még kialakulandó nagy szláv császárság reménysége, melynek kedvéért építi a cseh kormány Podkarpatszká Ruszban az ukrajnizmus támogatásával, galiciai ukrán emigránsok hivatalba segítésével, a pravoszlávia hatósági támogatásával azt a hidat, mely hivatva lenne Csehszlovákiát Lengyelországon, illetve Keletgalicián keresztül, Oroszországgal összekötni.
A külpolitikában is a ma követelménye legyen első s ne a holnapután álma, mely álomkergetésével, a szláv császárság álmával nemcsak a mai Oroszország mostani urait - a szovjeteket - ingerli maga ellen, hanem a lengyel közvéleményt is tüzeli.
De vizsgáljuk meg, hogyan néz ki a köztársaság külpolitikája a nyugateurópai államokkal való viszonylatban.
A cseh külpolitika eddig mindig alkalmazkodott a Párisban kiadott parancsokhoz. De még ez a vasalusi szerep sem képes biztosítani Csehország részére Franciaország őszinte barátságát és bizalmát. Ennek is meg van a maga magyarázata. Csak a legutóbb megkötött olasz-cseh egyezményre kell gondolnunk, melyben Csehország szükségesnek látta a trianoni békeszerződés fenntartását biztosítani, azonban - bizonyára nem cél nélkül - Bene megfeledkezett e szerződésben a versaillesi békeparancs fenntartását emlegetni, hogy ne vágja útját a lassanként erőrekapó Németországgal való paktálásnak s ne tüzelje maga ellen a köztársaság kebelében élő németséget. Ez a feltétlenül előrelátó cselekedet nem elégíti ki a franciákat, kik Csehszlovákiát s annak militarizmusát egyik keleti bástyájuknak akarnák látni.
Hogy milyen Csehszlovákia viszonya Olaszországhoz, arra jellemző választ ad Ciarlatini olasz képviselő egy prágai lapban tett nyilatkozata. "Az olaszok nem felejtik el" - mondotta ezi a képviselő - "hogy a csehszlovák kormányok minden egyes elkalommal az olasz aspiráció ellen szálltak síkra. A dolgok mai állapotában" - mondotta továbbá - "Olaszországnak legelső sorban az Adria felé irányuló szláv törekvések ellen kell küzdenie. Minthogy pedig a cseh kormány a legaktivabb propagátora ennek a panszláv törekvésnek, világos, hogy a két állam érdekei teljesen ellentétesek."
Az angol politika nem sok ügyet vet a csehszlovák külpolitika mesterkedésére. De ha azt kérdeznők, hogy milyen érzelemmel viseltetik az angol közvélemény csehszlovákiával szemben, Lloyd Georgenak azt a hiressé vált mondását kell idéznem, melyben Benet - ki az angol-francia ellentétben békítőnek tolta fel magát - okvetetlenkedő kis embernek nevezte.
Az angol közvéleménynek Csehszlovákiával szemben táplált érzelmeire jellemző az az ideges nyugtalanság, mellyel ott Csehszlovákia túlzott fegyverkezéseit figyelik, mert úgy érzik, hogy ez Anglia ellenlábasának, Franciaországnak európai hegemoniája érdekében történik. A szovjetről köztudomásu, hogy nem ismerte el Podkarpatszká Rusznak Csehszlovákiához való csatolását s így a köztársaság integritását veszélyezteti.
A helyzet tehát az, hogy a cseh kormánynak mindenfelé kapkodó, tervtelen szándékaiban és lépéseiben egymásnak ellenmondó politikája azzal az eredménnyel járt, hogy Csehországnak Európában - amint azt kimutattam - egy barátja sincsen és hogy úgy a legközelebbi szomszédaink, mint a távolabb fekvő államok egyforma idegenkedéssel és bizalmatlansággal néznek a Csehszlovák köztársaság felé.
Magyarországgal szemben ez a politika legalább őszintén és leplezetlenül ellenséges. Csak a cseh ko rmánylapok tartalmát kell figyelemmel kisérni, hogy láthassuk azt a féktelen agitációt és uszítást, vádaskodást, amit cseh részről Magyarország ellen elkövetnek. Immár sok év óta halogatja a cseh kormány a két ország közti gazdasági viszony rendezését.
Természetesen a kisebbségi kérdésnek igazságtalan és embertelen, minden emberi érzést felháborító kezelése, legfőbb akadálya a két állam közti normális viszony kialakulásának, mely pedig nemcsak Magyarországnak, de Csehszlovákia belső békéjének és külső erősségének eminens érdeke.
A köztársaság kormánya a demokraciát csak frázisként emlegeti, de tényleg a militarizmusra épít. Az a körülmény, hogy a köztársaságnak több katonája van, mint békében volt az osztrák-magyar monarchiának, talán joggal ébreszti fel egyes államok ama gondolatát, hogy eza fegyverkezés esetleg agresszivitásra indíthat s veszélye lehet az európai békének. De e militarizmus nemcsak köztársaságunkat és az európai békét veszélyeztetheti, hanem belbékénket is, mert ez annyi adóterhet jelent, amely alatt az amúgyis agyonzaklatot, politikai önkényuralom alatt nyögő, kulturális és gazdasági jogaiból kiforgatott, jogfosztott népünk türelme és teherbíróképessége összeroppan s előre nem látható végzetes cselekményekre ragadtathatja magát.
A külpolitika teljes eredménytelenségeért Bene külügyminiszter urat terheli minden felelősség. A cseh külpolitika az ő legszemélyebb munkájának az eredménye. Vállalnia kell tehát kudarcaért a felelősséget.
A koalíció ugyan még él, de Bene külpolitikája tulajdonképen megbukott. Első legnagyobb törekvése, a kicsi Magyarország teljes megfojtása - nem csinálok belőle titkot, ez megnyugvással tölt el - a kicsi Magyarország igazságán megbukott, amin nem változtat az, hogy ehhez Bene kénytelenségből jó arcot vágott. A másik célja, hogy Európában nagyhatalmi szerepet játszhasson, a londoni konferencián és a genfi jegyzőkönyvezesnél vallott teljes csődöt, mert az előbbinél még a statiszta szerepe se, az utóbbinál pedig csak a stilista szerep jutott neki.
Engem, mint a ruszinszkói őslakosság s ez őslakosságban a magyarságnak is egyik képviselőjét külpolitikai szempontból első sorban a Magyarországgal való normális viszony érdekel s ennek szempontjából is, a belbéke érdekében is, a cseh kormánynak fel kell hagynia a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott eljárásaival. Abba kell hagynia a Szlovenszkóval és Ruszinszkóval szemben gyakorolt gyarmati politikáját, a törvényben biztosított autonomiát megadni, a földbirtokreformot nem kortes-szempontból, de becsületes gazdasági szempontból kell végrehajtania; az adóztatást enyhíteni, a katonai kiadásokat csökkenteni, a vallási anarkiát megszüntetni, a nyelvi bábeli zavart kiküszöbölni, a nyugdijasok, az elbocsátott tisztviselők, a rokkantak, munkanélküliek ügyét, az állampolgárság ügyét megoldani; egyszóval a demokraciát necsak hangosan emlegetni, hanem azt megvalósítani. Ezek legyenek az írányadók úgy a kül mint a belpolitikában. Saját békénket megvédeni s mások békéjét a diplomacia mesterkedéseivel nem háborgatni, ez legyen a célunk. Teremtsünk magunk részére semlegességet s becsületes, békés törekvésünkkel védelmezzük azt meg s akkor a külügyi exposé sok barátról és kevés ellenségről számolhat be. Ne akarjon Bene úr nagyhatalom lenni, hanem egy heterogén elemekből álló, a gyengeséget érző semleges s valóban demokratikus köztársaságot teremtsen.
A külügyi exposét nem veszem tudomásul. (Souhlas a potlesk na levici.)
6. Řeč posl. Szentiványiho (viz str. 132 těsnopisecké zprávy):
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! A mult esztendő Európa politikájában nagyjelentőségü eseményeket hozott. Egy évvel ezelött még Franciaország Poincaré szellemében folyó politikája a nemzetek szövetségét úgy kezelte, mint az ő törekvéseinek végrehajtó szervét. Ez a politika az imperializmus, sőt a militarizmus minden kritériumát viselte magán. Ennek a politikának hűséges támogatója és követője volt a külügyminiszter úr, ki egymás után alkotta meg a különféle szövetségi szerződéseket és katonai konvenciókat, melyekn k célja, a régi alapokon, a szur nyok hatalmával biztosítani azokat az alkotásokat, melyek az uj Európa térképén egynéhány esztendő óta léteznek.
Ennek az iránynak a bukása, valamint az angol munkáspárt uralomra jutása a külügyminiszter urat és egész politikáját olyan problémák elé állított, melyeknek megoldása egyáltalán nem látszott egyszerünek. Más emberek, más felfogás lett uralkodó ebben a koncernben, amely Európa, vagy tán mondhatnám a világ sorsát intézi. A külügyminiszter úr, régi szokás szerint, ezeknek a problémáknak a megoldását kíváló alkalmazkodó képességével intézte el. Exposéjában főleg arra terjeszkedett ki, hogy miért kellett feladnia eddigi politikáját. A külügyminiszter úr ugyan tagadja azt, hogy ő valamit is változtatott volna politikáján, azonban az exposéból ez nagyon is kitünik. Exposéjában beszélt Aristoteles békeszeretetéről, majd arról, hogy a cseh királyok is sokat tettek a béke érdekében, végül megállapította, hogy a csehszlovák politika mindig a békét kereste és enn ek folytán nagyon természetes, hogy azok az uj gondolatok, amelyek a nemzetek szövetségében legutóbb felülkerekedtek s megteremtették a genfi jegyzökőnyvet, tulajdonképen a külügyminiszter úr, valmint a régi csehszlovák békeszerető királyok gondolatában és felfogásában már réges-régen megvoltak. Így nagyon természetes, hogy egész nyugodtan állapíthatta meg, hogy eddigi álláspontja nem változott, sőt teljes joggal vindikálja magána k még tán a kezdeményezést is.
A külügyminiszter úr exposéját dominálja a genfi jegyzőkönyv ismertetése, valamint annak az indokolása, hogy miért volt szükséges és miért kellett hozzájárulnia. Az előzmények azt bizonyítják, hogy a külügyminiszter úr a genfi tárgyalások alatt az európai koncernben kívánt valamilyen szerepet játszani és így kényszerítve volt, hogy a nemzetek szövetségének a béke biztosítását célzó akcióját támogassa, illetőleg ahhoz hozzájáruljon, hogy így beilleszkedjék az uj viszonyok közé.
A külügyminiszter úr azt mondta, hogy különösen a kisebb nemzetekre nézve, melyeknek földrajzi fekvése veszedelmes, fontos a genfi jegyzőkönyv. Emlékszem, hogy képviselőségem első éveiben e tekintetben nyilatkozatot tettem és az utánam következő szónok, dr. Dérer képviselő úr nagyon méltatlankodott és azt mondotta, hogy a Csehszlovák köztársaság úgy stratégiailag mint földrajzilag igen kedvező fekvésü. Most a külügyminiszter úr az én megállapításomat fogadta el.
Maga a genfi jegyzőkönyv igen sok hibát tartalmaz; igen sok kérdést az államok közti vitás esetekben teljesen nyitva hagy és egyáltalán messze van attól a tökéletes műtől, amely a nagyon tiszteletre méltó és emberies célt, a háború rémének mindenkorra való kiküszöbölését, kiirtását akarja. Bármennyire el kell ismernem a nemzetek szövetségének európai jelentőségét, kénytelen vagyok megállapítani azt, hogy Európa és mondjuk általában az emberiség legsúlyosabb problémájának, a háboru vagy béke kérdésének eldöntésében, ma még nem játsza azt a szerepet, amely a béke állandosítására való törekvést eredményessé is teszi, abból az egyszerü okból, mert a békének megteremtése nem kizárólag és nem egyedül a föld államai jó részét összekapcsoló szerződésektől függ és ezek a szerződések - ha bizonyos nagy erkölcsi súlyt is nyernek azáltal, hogy az államok egy nagy része által köttettek-csak akkor fognak az emberiség részére igazi és komoly erőt jelenteni, ha Európa és a föld államai politikájukban mindennél előbbre helyezik a nemzetek, a népek, a különféle társadalmak általános megnyugvását. A béke, a békés munka utáni vágy, uralkodó vonala a tömegmozgatásoknak, a tömegléleknek. A felettünk elvonult világháború borzalmai még élnek Európa népeinek lelkében. Sohasem volt ennél kedvezőbb alkalom, mint most, hogy ezt a néphangulatot és azt a mindenütt előtörő óhajt Európa békéje és az emberiség nyugalma érdekében kihasználják azok, akik ma a hatalmat kezükben tartva, az európai politikát dominálóan befolyásolják.
A béke biztosítására való törekvés nem új keletü. A legrégibb történelemben is találunk olyan megállapodásokat uralkodók között, akiknek ez volt a céljuk. Hogy a mai viszonyok között ezzel a kérdéssel olyan behatóan foglalkozik a nemzetközi politika és a közvélemény, ennek egyik indító oka az a tömeghangulat, amely az emberiség egy nagy részét dominálja. A másik indító ok pedig annak a felismerése, hogy a mai Európa organizmusában a béke természetes következményeit nem lehet feltalálni és az uj Európa létesitői a mai békét csak úgy tudják ideigóráig fenntartani, ha a nemzetek szövetségét ilyen írányban építik ki a háboru ellen védő szervezetté.
Azonban nagyon természetes, hogy Európa politikai vezetői aggodalommal tekintenek arra a műre, amelyet alkottak. Teljes joggal féltik a békét, mert hiszen a békeszerződések olyan reng teg erőszakos területi és egyéb intézkedést foglalnak magukban, amelyek teljesen lehetetlenné teszik a népek megnyugvására épített konsolidálodást és békességet.
A béke biztosítékai közül vajjon melyek értékesebbek? Azok-e, a melyek a szigoruan végig vezetett önrendelkezés és egyenjoguságra építik a világot, vagy azok, amelyek a győztesek szerződés-diktátumára vannak fektetve?
Európa politikusainak el kell ismerniök, hogy a háboru csírái a békeszerződésben el vannak ültetve és az a tiszteletre méltó törekvés, amely a nemzetek szövetségének idealizmustól hevített tagjait vezeti és az igazi békét akarja a nemzetek szövetségén keresztül biztosítani, nem fogja elérni célját, nem fogja lehetővé tenni az emberiség tartós, nyugalmas békemunkáját. A békeszerződések teljesen jogosulttá teszik az aggodalmat és a félelmet egy ujabb háborutól.
Nem egyszer volt alkalmunk megállapítani, hogy a józan emberiség jogosan elvárta volna a békeszerző hatalmaktól a háború borzalmainak kiküszöbölésére használni fel a szemünk elött lefolyt világtragédia befejezését és kitörölni végleg az emberi elméből azt a falsificatiószerü felfogást, amely a békeszerződések szülőanyjának nevezhető: hogy vannak békebontó nemzetek és ezeket meg kell büntetni.
Ismétlem, a nemzetek szövetségének munkáját nagy értékünek tartom. A genfi jegyzőkönyv európai jelentőségéhez kétség nem fér, de ezt csak az első lépésnek kell tekintenem ahhoz az úthoz, amely egészen biztosan oda fog vezetni, hogy lesznek bátor és emberséges gondolkodásu egyének, akiknek végre egyszer nyiltan meg kell mondaniok, hogy a békeszerződések komoly, becsületes reviziója és az igazságtalanságok kiküszöbölése nélkül nem lehet igazi békemunkát végezni, nem lehet kiirtani a háboru gyomnövényeit és megteremteni a tartós békét. Mindaddig, amíg lesznek államok, amelyek önző, imperialista céljaik szolgálatába vélik állítani a nemzetek szövetsége gondolatában kifejezett ideált és azoknak a túlsúlya fogja írányítani ennek munkájat, kénytelen vagyok a nemzetek szövetségében az igazságtalanságoknak végrehajtó szervét látni.
A külügyminiszter úr beszéde folyamán megállapította, hogy egyike a legfontosabb és legnehezebb kérdéseknek a leszerelés kérdése. Véleménye szerint ellenmondás keletkezett akkor, amikor az egyes államok képviselői a teljes leszerelést követelték. Nem vagyok az oktalan pacifizmus barátja, de meg kell állapítanom, hogy amennyire figyelemmel kisérhettem a tárgyalásokat, a leszerelés kérdésében nem ellenmondásokról kell beszélni, de arról, hogy a nemzetek szövetségének azon tagjai, akiknek államaiban az erőszakos leszerelést még a civilizáció elpusztítá sa és gazdasági nyomor felidézése ellenére is véghéz vitték, teljes joggal kívánták és követelték az egyenjoguságot ebben a kérdésben is.
A kontinensen folyó politikai tevékenységet, a győző és legyőzött népek közötti folytonos nyílt vagy burkolt marakodásnak kell tekinteni. Az Európában élő nemzetek közti gyülölködés szítása sokszor az egyedüli taktikai eszköz a politika népszerüsítése és hatalma érdekében, ahelyett, hogy a gyülölködésre okot adó intézkedéseket megszüntetve, a civilizált Európa egyetlen nagy, erős hatalommá egyesüljön abból a célból, hogy a keleten egyik válságból a másikba kerülő komunizmus erősödését figyelembe vennék és megfelelő intézkedéseket tennének a civilizáció minden nagy alkotását elpusztító bolsevizmus további terjesztése ellen.
A külügyminiszter úr belekapcsolódott a nemzetek szövetségének uj levegőjébe. Érdeklődéssel várom, miként fog viselkedni és miként fog belekapcsolódni abba az uj irányba, amelyet a nemzetek szövetsége idővel fog elfoglalni a kisebbségi kérdésben. Ezekről a kérdésekről a külügyminiszter úr idehaza nem nagyon szokott nyilatkozni, tán azért, mert a kisebbségek helyzetét még mindig az államok kizárólagos belügyének tekinti. Érdeklődéssel várom, hogy miként fog belekapcsolódni az európai koncernbe akkor, amikor a nemzetiségi kisebbségek kérdése - mely egészen bizonyosan be fog következni - véglegesen nemzetközi természetünek lesz nyílvánitva és a nemzetek szövetsége létésíteni fogja azokat a független bíróságokat, amelyek a nemzetközi jogászok fejében már régen meg vannak és akik elött a kisebbségek sérelmei orvoslástnyernek és jogaik a független bíróság gyakorlati működése folyamán megállapíttatnak. A külügyminiszter úr nem tartja szükségesnek, hogy a kisebbségi ügyek nemzetközi vonatkozásairól beszéljen, pedig a politikai okosság azt ajánlaná, hogy ezekben a kérdésekben világos álláspontot foglaljon el, különösen amikor a köztársaságot jórészt a nemzeti kisebbségek tartják fenn, még akkor is, ha az úgynevezett államalkotók sorából bennünket ki is zárnak.
Tudomásom szerint a külügyminiszter úr a külföldön, így legutóbb Genfben is, ahol a kisebbségi jogok és a kisebbségek kezelése tekintetében, mondhatnám kellemetlen érdeklődést tapasztalt, mindig azt igyekszik bizonyítani, hogy a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek helyzete kitünő, semmi kívánni valót nem hagy hátra és amennyiben ilyen panaszok merülnek fel, azok a destruktiv és felforgató irredenta elemektől indulnak ki, de a népben talajra nem találnak.
Mi, mint a magyar nemzeti kisebbség képviselői, az állam keretei közt folyó aktiv és tárgyilagos ellenzéki politikát akarunk folytatni és ezt tesszük, amikor megállapítjuk, hogy a nemzetiségi kisebbségek gazdasági és kulturális erőinek visszafejlesztése nyiltan folyik. Mit céloznak a földreform, hadikölcsöntörvény és egyéb gazdaság-politikai kormányakciók? Mit céloz a kulturális kérdések kezelése, a magyar főiskola hiánya, a nyelvtörvény végrehajtási rendeletének elmaradása, az uj közigazgatási és bírósági beosztás, a nemzeti kisebbségeknek az egyes közigazgatási és egyéb autonom szervekben való megsemmisítése?
A külügyminiszter úr magát a politikai előrelátás szemüvegével felszereltnek tartja. Ha politikai hatalma tényleg olyan nagy, mint a milyennek beállítani szereti, kötelessége volna becsületesen és őszintén figyelembe venni a kisebbségek kívánságait.
A külügyminiszter úr ez alkalommal először foglalkozott néhány szóban kereskedelmi és gazdasági kérdésekkel. A közgazdasági helyzetnek a külpolitikára igen nagy befolyást kell gyakorolnia és szoros összefüggésben kell hogy álljanak egymással. A külügyminiszter úr azt mondta, hogy a kereskedelmi szerződések szigoruan és pontosan kidolgozott programm szerint köttetnek. Megállapítom, hogy ez a programm rossz. Hogy miért rossz, vagyok bátor arra rámutatni, hogy a közgazdasági élet majdnem minden ága a legnagyobb nehézségekkel küzd. A Csehszlovák állam és a Csehszlovák gazdasági életnek életszükséglete az, hogy úgy iparimint mezőgazdasági-termékeit a külföldön el tudja helyezni. E tekintetben sokfélekép lehet munkálkodni. Azonban helytelen külpolitikával kereskedelmi szerződéseket kötni nem lehet. Hogy az ipari termékek rengeteg feleslege exportálható legyen, annak egyetlen lehetősége az, ha a termelés olcsóbbá tétele megtörténik.
A csehszlovák kormány mai politikája óriási vámvédelemben részesíti az ipart. Ez a vámvédelem azt eredményezi, hogy dacára az itteni igen magas termelési költségeknek, ipari termékeinket értékesíteni tudjuk a belföldön és egyes szomszédos vagy barátságos államokban. Azonban vannak oly államok, melyek olcsóbban termelnek és így a csehszlovák ipar, magas termelési költségei miatt, exportképtelen.
Meggyőződésem szerint olcsóbbá kellene tenni a termelési eszközöket, miáltal lehetővé válik az, hogy a mezőgazdasági termelés mindenütt a lehető legnagyobb lesz és ennek termékei kiszállíthatók lesznek. Ha ezzel szemben felhozzák, hogy olcsó termelés csak a munkabérek leszállítása által lehetséges, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy amikor olcsóbban termel az ipar, ugyanakkor olcsóbban szerezhetők be a közszükségleti cikkek is.
A külügyminiszter úr a termelőköltségek leszállításáról és az exportnak ily módon való emeléséről nem tesz említést. Más megoldás volna, az ipari és mezőgazdasági vámoknak paritásos öszhangba hozása. Azonban erre vonatkozólag sem hallunk semmi pozitivumot sem a külügyminiszter úrtól, sem a kormány többi tagjaitól.
Annak dacára, hogy a közgazdasági élet 1922 óta krizisben van, az adók mégis folyton szaporodnak. Az 1922-ben bekövetkezett krizis a csehszlovák állam valuta-politikájának, a cseh korona magas felhajtásának tulajdonítható. Első sorban tulajdonítható ez a Raín-féle politikának amelyet legjobban jellemez a cseh kormányférfiaknak az a büszke felkiáltása, hogy "naa koruna". A magas valuta hozott ugyan némi hasznot, befolyásolta az államgazdaságot, mert a külföldi relátióban, a kölcsönök visszafizetésénél előnyösen volt felhasználható, de kétségtelen, hogy ez a haszon a csehszlovák állampolgárok bőrére ment. Annak idején, amikor ez történt, arról beszéltünk, hogy ez az állam a gazdag ország és a szegény polgárok hazája. Ma megállapítható a bekövetkezett krizis állandósulása.
Az ország állandóan pénzügyi és gazdasági nehézségekkel küzd. Méltóztassanak csak a pénzügyminiszter úr előterjesztését figyelemmel kisérni és azt tapasztalhatják, hogy a gazdasági életben a magántőke nagyrészét - mely a mezőgazdaságra lett volna fordítandó - a pénzügyminiszter vette igénybe, miáltal krizisbe jutott a közgazdasági élet. Ezzel a pénzügyi politikával rövid idő mulva oda jutunk, hogy szegény lesz az állam is, a polgárok is. Én azt látom, hogy a külügyminiszter úr nem fektet nagy súlyt arra, hogy az iparí és gazdasági vámok junktimban legyenek.
A prestige-politika nem jogosult sem itt, de még nagyobb államokban sem. Mi a magunk részéről feltétlenül és minden körülmények között kívánjuk a mezőgazdasági vámoknak a behozatalát, vagy a termelési eszközöknek az olcsóbbá tételét és a vasuti tarifa leszállítását. Kívánjuk továbbá, hogy a külügyminiszter úr a külpolitikában feltétlenül tartsa szeme elött az allám összes polgárainak gazdasági érdekeit.
Csodálkozással állapítom meg, hogy a külügyminiszter úr dacára annak, hogy az angol választások lefolyásáról már elég részletes ertesítést kaphatott, ezekről nem emlékezett meg. Ezt valószínüleg óvatosságból tette, vagy azért nem tartotta ezt célszerünek, mert ebben a palamentben sem vagyunk már messze a választásoktól.
Nem lehetetlen, hogy az angol választások eredménye a genfi megállapodások ratifikálását meg fogja nehezíteni. Nem akarok az angol választások kapcsán jövendölésekbe bocsátkoni, csak azt állapítom meg, hogy az angol alkotmány még ma is szemléltetően állítja elénk azt, hogy a nép akaratával ellentétesen, vagy a nép akarata ellenére kormányozni nem lehet.
A haldokló középeurópai parlamentarizmusnak is csak akkor jósolhatok jövőt vagy feltámadást, ha az képessé válik arra a mozgékonyságra, amely különösen a mai viszonyok között szükséges, amikor az uralomra kerülő pártok sokszor egyszerüen kisérletezésekbe kezdenek és tartós uralmuk alatt elpusztítják az államok vagy nemzetek legnagyobb értékeit.
Az angol választások eredménye azonban memento a köztársaságot kormányzó koalíciónak, mert ezt is utól fogja érni végzete a legközelebbi választáson, mert hiszen már évek óta nincsen vele a nép bizalma. Ezt bebizonyították a községi-, megyei- és járásiválasztások.
A legteljesebb bizalmatlansággal viseltetem a kormány politikája íránt és mert tudom, hogy Csehszlovákia népe a jelenlegi kormánykoalíció ellen fog dönteni, követelem az uj választásokat. (Souhlas a potlesk na levici.)